2026. november 17., kedd

Krzysztof Varga: Nevető kutya – Megjelenik novemberben!

 Krzysztof Varga

Nevető kutya

 

Megjelenik novemberben!


Prae Kiadó



Prae Kiadó, 2026

 

Fordította: Mihályi Zsuzsa

Szerkesztette: Balogh Endre

Olvasószerkesztő: L. Varga Péter

Borítótervező: Szabó Imola Julianna

 

Fülszöveg


Mesélek neked az öregedő férfiakról: akiket megkeserített a magány, megfáradtak az életben, felbosszantott a világ szürkesége és butasága. Mesélek neked arról, mi lett ebből az országból, hogyan lett minden rút és ostoba. Mondhatnám akár azt is, hogy elkutyult, de ez nem igaz. Mert a kutya a legjobb, ami egy emberrel történhet.

 

Mesélek neked elfeledett zsenikről, elpazarolt tehetségekről, megbukott tekintélyekről. Olyan férfiakról, akik elhitték, hogy megállíthatják az időt, de nem vették észre, hogy az ő világuk már porig égett. Olyan nőkről, akik örökké akartak élni, de nem értették meg, hogy már halottak.

Te pedig, Dodó, egyszerűen csak jó életet szeretnél, mert minden normális kutya és minden ember jó életet akar. Ugyanakkor a legtöbben közülünk, különösen az emberek, hatalmas erőfeszítést tesznek és egy szamár csökönyösségével dolgoznak azon, hogy pocsék életük legyen, és magányosan haljanak meg.

 

„A kutya háziasítása az emberiség legnagyobb vívmánya, a kutyák legnagyobb vívmánya pedig az, hogy miután összekötötték a sorsukat az emberével, nem váltak emberré.”

 

A szerzőről




A szerző portréját Zofia Dimitrijevic készítette.

 

Krzysztof Varga (1968) lengyel író, kritikus, újságíró, 2020-ig a Gazeta Wyborcza szerkesztője, majd a Newsweek Polska munkatársa. A Nike Irodalmi Díj birtokosa, 2014-ben megkapta a Lengyelország Újjászületése érdemrendet. Regényei közül több magyarul is megjelent, a Nevető kutya – mely eredeti nyelven tavaly látott napvilágot – az első műve a Prae Kiadó gondozásában.

 

Részlet a regényből 


„A november, mint talán már észrevetted, a mi klímánkon sajátos évszak, Lengyelországban majdnem hat hónapig tart. Amióta végleg megszűntek az igazi, havas és fagyos telek, amikor hóembert építettek vagy hógolyóztak a gyerekek, az októbertől márciusig tartó időszakban pedig váltakoznak a viharos széllökések, a szakadó eső, a mindent elborító sár, a levegőben pedig rothadásszag terjeng, semmi értelme sem maradt annak, hogy alkoholt igyak. A mámor állapotában ahelyett, hogy ragyogó színekben pillantottam volna meg a jövőt, én semmi mást nem láttam volna, mint még több sarat, még több esőt, és erősebb széllökéseket éreztem volna. Az orrom magától lerohadt volna, csakhogy nem a kokaintól vagy a szifilisztől, hanem a halál és a bomlás fojtogató bűzétől, amely teljes fél évig terjeng a város fölött.

Egyébként az év másik fele sem jobb semmivel, mert irtózatosan meleg, száraz és fülledt, vakítóan tűz a nap, ami végzetes hatással van a keringési rendszerre. Olyankor sincs értelme inni, még kevésbé betépni, nincs értelme a szexnek sem. Aki több liter vodkát dönt magába, csak arról ábrándozik, hogy érjen véget ez a szaharai hőség, jöjjön megint az eső, a szél, a sár. Így kering a Föld ebben az országban, így születnek, élnek és halnak meg az újabb és újabb nemzedékek, örök kételyek között, amit csak az a vágy szakít meg, hogy a sáros hónapok után jöjjenek a napfényes hónapok, a hőség hónapjai után pedig az esősek.

Szóval amíg körülöttem mindenki vidáman elhülyült az alkoholtól, én kezdtem a maga teljes nyomorában és szánalmasságában látni a világot. Ami nem jelenti azt, hogy érzelmi zavaraim támadtak. Szétesettségem, megtépázott idegrendszerem, krónikus álmatlanságom, sorozatos éjszakai ébredéseim, szorongásrohamaim, a betegségtől és a magányos haláltól való félelmem kizárólag egészségesen működő agyam és világos elmém kiváló munkájából adódott. Nem voltam berúgva, nem voltam betépve, nem épültem le, lelkiállapotom a legkevésbé sem volt labilis, nem voltak hangulatingadozásaim, nem váltogattam a hisztériát az apátiával, az áradó érzelmeket az idegösszeomlással. Nem szenvedtem krónikus narcizmusrohamokban, önérdek-érvényesítő megnyilvánulásokban, alacsony önértékelésemet nem kezeltem autovalorizációval, mert nem volt alacsony az önértékelésem, ahogy nem volt túlzó sem. Egyenesen riasztóan normális ember voltam, és ebből az következett, hogy sokkal fájdalmasabbnak érzékeltem a világ minden csapását, mint azok, akik szívesen és nyilvánosan beszélnek a hiperérzékenységükről, depressziójukról, szorongásaikról és a zavaraikról, amelyek diagnózisával meg vannak elégedve, mert annak köszönhetően rázhatnak le magukról minden felelősséget minden genyóságért, amit elkövettek a hozzátartozóikkal szemben. A személyiségzavar divatja rengeteget segített a pszichopatáknak és a szociopatáknak abban, hogy anélkül terjeszszék a rombolást a normális emberek között, hogy a legcsekélyebb konzekvenciával kellene számolniuk.

Tehát filozófiai és metafizikai okokból nem süllyedtem alkoholizmusba. A fizikumom leépülését, a duzzadt, vörös ábrázatot, a remegő kezet, a mértéktelen izzadást, a hipermobilitást, a magas vérnyomást, a pitvarfibrillációt, még a remegést is el tudtam volna

viselni, ha muszáj, de az élet teljes reménytelenségének érzése, amit az alkohol vált ki, kibírhatatlan lett volna.

A nyugtatófüggőség tűnik a legjobb megoldásnak a helyzetre, bár az Atarax állítólag pont nem okoz függőséget, ellentétben a Rivotrillal. Emiatt egyébként nem aggódom, főleg mióta kiderült, hogy egy recept beszerzése kevesebb időt vesz igénybe, mint leugrani a sarki boltba egy üveg borért. Öt percbe telik beírni pár hazugságot egy kérdőív rubrikáiba az erre a célra létrehozott oldalon, megadjuk a nevünket és a személyi számunkat, egy pillanat múlva pittyen a telefon, SMS-ben megjött a kód, amellyel átvehetjük a patikában a két dobozt, benne húsz-húsz Rivotrillal, és még kettőt harminc-harminc Ataraxszal, persze a huszonöt milligrammosból,

ami több mint két hétig elég. Egy orvosi végzettséggel rendelkező személy adja ki az e-receptet, bár nem látott soha életében, még telefonon sem beszéltünk. Jobb is így, így kell ügyeket intézni – tisztán, gyorsan, elegánsan. Csak át kell utalnom egy száz złoty alatti összeget a receptírásért, és indulhatok is a patikába, ahol veszek még mellé Ketonal Active-ot és tasakos Neocitrant, bár nincs eldugulva az orrom, de a citrusos, instant por alakú paracetamol ízét nagyon szeretem, gyerekkori emléket idéz fel, a Visolvit multivitamin pezsgőport, amit a tenyerünkbe szórtunk, ráköptünk, és olyan gyönyörűen pezsgett, jobb volt, mint az instant narancsszörp.

Mesélek majd egyszer a gyerekkoromról, nem volt olyan gondtalan, mint a tiéd. Bár panaszkodnom nem kéne, szégyellném magam, ha panaszkodnék, amikor több millió gyerek nevelkedett patologikus környezetben vagy jeges szeretetlenségben, mert a szüleik harmincéves háborút vívtak egymással, és most irdatlan összegeket áldoznak terapeutákra, hogy nyelné el őket a pokol.

Menjünk haza, pössentettél, kupacot meg raktál már az eggyel korábbi sétán, szóval gyere már, a mindenségit, te lüke. Sétálunk majd még, de most pihenni kell, teát főzni és bevenni egy tablettát, vagy inkább kettőt.

Neked is vannak rágókáid, snackjeid, szárított kutyafalatjaid, nekem is megvan a Rivotrilom és Ataraxom, szóval ne ítélj túl keményen. Úgy fogunk emlékezni a mostani időkre, mint arra a korszakra, amikor az emberek állandóan megsértődtek, tele voltak haraggal és követelőzéssel, másokat mégis a maguk magasra emelt normái szerint ítéltek meg, amelyeknek maguk sem tudtak, vagy egyáltalán nem is akartak megfelelni.”

 

Megrendelhető a kiadó webáruházában

Prae Kiadó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése