Egy könnyed regény a kiégés munkahelyi kultúrájáról és a vállalati képmutatásról - The Office rajongóknak kötelező

 Natalie Sue: 

Remélem, jól vagy

„Lesznek majd kérdések. Olyan kérdések, amelyekre nincsenek társadalmilag elfogadott válaszaim.”

Egy könnyed regény a kiégés munkahelyi kultúrájáról és a vállalati képmutatásról

Megjelenés: június 10.
Fordító: Tót Barbara
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 432 oldal

Leírás

Íme egy regény, egy egészen finoman csomagolt pofon, mely a modern munkahelyi kultúra arcán csattan.

Natalie Sue első könyve pontosan azt adja, amit a címe ígér: egy látszólag udvarias mondat mögé bújtatott őszinte dühöt, kétségbeesést és ki nem mondott feszültséget. A főszereplő, Jolene – egy alulértékelt HR-asszisztens – véletlenül hozzáfér a kollégái privát leveleihez egy IT-baki miatt, és ezzel elindul egy váratlan belső forradalom.

Rendkívül szórakoztató és éleslátó történet; olykor ugyan könyörtelenül, mégis empátiával boncolgatja a kiégés kultúráját, a vállalati képmutatást és a láthatatlan munka terheit. Emellett felveti azt az égető kérdést is: mi marad belőlünk, ha végleg levesszük a munkahelyünkön viselt maszkjainkat?

A Remélem, jól vagy azért izgalmas, mert tükröt tart a 21. század irodista társadalma elé, és abba a tükörbe néha épp annyira nehéz belenézni, mint amennyire máskor felszabadító. A humor és a feszültség tökéletes egyensúlya miatt a regény nemcsak elgondolkodtató, hanem igazi élmény is, ráadásul mindenkihez szól, aki valaha is küldött (vagy épp kapott) egy passzív-agresszív e-mailt.

Fülszöveg

Jolene, ​a Supershops Incorporated adminisztrátora szerint szigorúan elég a hivatalos teendőkre szorítani a munkatársakkal való napi érintkezést. Amit persze az idegesítő, inkompetens kollégái rendre képtelenek felfogni. Jolene megküzdési stratégiája a helyzettel, hogy sérelmeit kicsinyes utóiratokba önti a céges e-mailezésében, majd fehérre állítja a szöveg színét, hogy senki ne lássa azokat.

Aztán egyszer természetesen eljön a pillanat, amikor lelepleződik. Büntetésként érzékenységi tréningre kell mennie, valamint korlátozásokat állítanak be a fiókjában.

Csakhogy valami hiba csúszik ebbe, és Jolene véletlenül korlátozások helyett most már az egész részleg levelezéséhez és privát chatjéhez is hozzáfér. Tisztában van vele, hogy szólnia kellene emiatt, de ki tud ellenállni annak, hogy kilesse, mit beszélnek róla a háta mögött a többiek? Jolene biztosan nem. Ráadásul, amikor tudomására jut, hogy leépítések várhatóak, rádöbben, hogy csak egy módon mentheti meg a pozícióját: be kell vágódnia a főnökénél, és meg kell győznie a HR-est a nélkülözhetetlenségéről.

Ahogy Jolene egyre mélyebben vájkál kollégái személyes világába és titkaiba, egyre többet tud meg róluk, és miközben egyre több hazugságra kényszerül mindenkivel szemben, elkezdi megkedvelni őket. Ez az állapot azonban nem tartható fent sokáig, így idővel döntenie kell, hogy a pozíciója megtartása vagy az őt körülvevő emberek fontosabbak – még úgy is, hogy esetleg tisztáznia kell magát előttük.

A Remélem, jól vagy kedves és vicces regény a magányról és a monitorok mögött felbukkanó szeretetről. Natalie Sue bemutatkozó regénye sírva nevetős párbeszédeivel és szívhez szóló megfigyeléseivel a mindennapi munkahelyi kultúra.

A szerzőről

Natalie Sue kanadai író iráni és brit felmenőkkel. Gyerekkorát Nyugat-Kanadában töltötte, megfűszerezve egy kis Skóciával, ahol felfedezte történetmesélési szenvedélyét mint kapcsolódási lehetőséget, és az olvasást mint vigaszt. Amikor épp nem ír, imád nagyszerű vagy szörnyű sorozatokat nézni, próbálkozik keramikussággal és vigyáz a növényeire. Calgaryban él a férjével és lányával, valamint kutyájukkal.

Mások a kötetről

„A Remélem, jól vagy úgy hatott rám, akár egy fánk az irodai ebédlőasztalon: váratlan, meglepően édes, és abszolút feldobta a napomat. Úgy is mondhatnám: faltam! A The Office rajongóinak kötelező.” - Shelby Van Pelt, A boldogságnak nyolc karja van szerzője

„Nagyon jó ez a könyv, és még csak nem is számítottam rá… Csípős humorával ragad meg, majd suttyomban kiderül, valójában sokkal mélyebb és érzelmesebb, mint hitted volna.”  - Julia Quinn, a Bridgerton-sorozat szerzője

„Cinikus, romantikus és kegyetlenül szívből jövő. Ha a következő kedvenc olvasmányod keresed, ebben a könyvben minden megvan: bosszúszomjas kollégák, hamis eljegyzések, és még egy aranyszívű hős is. Natalie Sue levett a lábamról!”  - Ashley Poston, a Halott romantika és a Hét év távolság szerzője

„Viccesen és őszintén tárja fel azokat a titkokat, melyeket az előrébb jutásunk érdekében rejtegetünk, ugyanakkor megmutatja azt is, hogy mi történik, amikor már nem félünk a következményektől. Roppant szellemes élcelődéseivel és bámulatosan szórakoztató irodai svindlijeivel Jolene sztorija elrabolta a szívem, oldalról oldalra szurkoltam érte.”  - Elle Cosimano, a Finlay Donovan-sorozat szerzője

Idézetek a kötetből

„Erre a meetingre automatikus emlékeztető van beállítva, ő meg csak azért is küld egy e-mailt két méterrel odébbról. Átkukucskálok a fülkém alacsony fala fölött az ő állomására, ahol a polcon poros biszbaszok sorakoznak, a faláról gyűrött sárga papírra írt motivációs idézetek lógnak, továbbá egy irattartóban gyógyszerek, teafilterek és 2012-ben lejárt kekszek rostokolnak. Mintha arra számítana, hogy egy nap csapdába esik idebent, és ő akkor nemcsak túlélésre fog játszani, hanem egyenesen szárnyal majd.”

„Amint elhaladok Caitlin asztala mellett, megüti az orromat a vaníliaillatú kézkrémének a bukéja, amit napi szinten tizenhétszer ken magára, ezzel is mikrodózisokban táplálva a bosszúságomat. Ez a szag beleszivárog minden iratba és borítékba, amit kezel, mintha egy kutya jelölné körbe a területét. Felém biccenti a fejét, és kissé megemeli a tekintetét, de nem néz konkrétan rám. Bizonytalanság ver tanyát bennem. Egész nap figyel, és benne kevésbé bízom, mint a Wish.com ajánlásaiban.”

„Ez nem az a menő munkahely, ahol ingyennasit osztogatnak, meg állítható magasságú asztalok és alvófülkék biztosítják a kényelmet. Az irodánk inkább olyan, mint egy időkapszula. Ha valaki hét-kilenc évet szeretne visszautazni az időben, bejöhet ide, és megcsodálhatja a deszkán ebédelő férfiakat ábrázoló poszterünket, a még mindig üzemelő faxunkat és a leeresztett jógalabdáinkat. Az évtizedes kávéfoltokat a Larry kávéfőzője melletti szőnyegen nagylelkűen figyelmen kívül hagyjuk, ahogy azt is, hogy Larry évente néhányszor idebent alszik.”

„Az őseim túlélték a járványokat, a szegénységet és a háborút annak érdekében, hogy én most itt lehessek. Anyám még angolul sem tudott, elszakadt a családjától, és mindent kockára tett, hogy Iránból Kanadába vándorolhasson, csak azért, mert azt akarta, hogy nekem jobb legyen. Mindez az áldozat és bátor cselekedet ide vezetett, ehhez a pillanathoz, ebbe a tárgyalóterembe a sivár munkahelyemen, hogy a főnökeim rávilágíthassanak, mennyire elbaszott flúgos picsa vagyok.”

„Én tényleg nem közösködöm ezekkel az emberekkel. Az elmúlt nyolc évben, amióta itt vagyok, az abszolút szükséges dolgokon felül egy szót sem szóltam a kollégáimhoz. Több időt töltök velük, mint bárki mással, mégis olyan láthatatlan akarok lenni, mint a táblámon a nevem.”

„Kierőszakolok magamból egy mosolyt. Ezek a HR-esek miért szeretik ennyire beleütni az orrukat az emberek dolgába? Biztos vagyok benne, hogy részben szociopatának kell lenned ahhoz, hogy ez legyen álmaid munkája.”

 Agave Könyvek

Egy bába a férfiak közt - Nagyszabású történelmi regény a feminizmus egyik első alakjáról

 Ariel Lawhon: 

A befagyott folyó

„Holttestet visz a víz. De november végére jár, és lassan befagy a Kennebec folyó.”

Egy bába a férfiak közt - Nagyszabású történelmi regény a feminizmus egyik első alakjáról

Megjelenés: június 10.
Fordító: Szabó Olimpia
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 448 oldal

Leírás

Ariel Lawhon A befagyott folyó című regénye egy lenyűgöző történelmi fikció, amely Martha Ballard, a 18. századi szülésznő életét és munkásságát állítja a középpontba. A mű a Maine állambeli Hallowell városában játszódik 1789-ben, ahol Martha egy jéggel borított folyóból előkerült holttest ügyében kezd nyomozni. A történet során Martha nemcsak a gyilkosság rejtélyét próbálja megfejteni, hanem a nők jogaiért és igazságáért is harcol egy olyan korban, amikor a női hangokat gyakran elnyomták.

A regény jelentősége abban rejlik, hogy valós történelmi eseményeken és Martha Ballard eredeti naplóján alapul, melyben részletesen dokumentálta korabeli életet, a szüléseket és a bírósági ügyeket. Lawhon műve nemcsak izgalmas krimi, hanem mély társadalmi és feminista üzenetet is hordoz, rávilágítva arra, hogy a nők milyen szerepet játszottak a közösségek életében és az igazságszolgáltatásban.

A kritikusok egybehangzóan emelik ki a regény történelmi hitelességét, karakterábrázolását és a női erő bemutatását. Martha Ballard alakja a feminizmus mozgalmának fontos szimbólumává vált, aki bátran szembeszállt a patriarchális társadalmi normákkal, és példát mutatott a nők önállóságáról és kitartásáról. A regény különösen aktuális a női jogok és a társadalmi igazságosság témáiban, így ajánlott minden újságírónak, aki ezekkel a kérdésekkel foglalkozik.

Fülszöveg

Igaz ​történeten alapuló, lebilincselő történelmi krimi Martha Ballardról – az asszonyról, aki szembeszállt az amerikai jogrendszerrel, és foggal-körömmel harcolt azok igazáért, akiket rajta kívül más nem akart megvédeni.

Maine, 1789: befagy a Kennebec-folyó, és a jég magába zár egy férfit. Martha Ballardot, a helyi bábát és gyógyítót hívják, hogy vizsgálja meg a holttestet, és állapítsa meg a halál okát. A nő a diszkréciója miatt rendkívül megbecsült tagja Hallowell közösségének, naplójában viszont feljegyez minden születést és halált, minden gyilkosságot és pletykát, amely a városhoz köthető. Emiatt tudja, hogy a férfi négy hónappal korábban nemi erőszakot követett el. Martha most gyilkosságra gyanakszik, amikor azonban a helyi orvos aláássa a megállapítását, és balesetnek nyilvánítja az esetet, kénytelen egyedül nyomozni a sokkoló gyilkosság ügyében.

Mivel Marthának megvan a maga elképzelése arról, mi történhetett négy hónappal korábban, gyanítja, hogy a két bűncselekmény összefügg, és mindkét esetben többről van szó, mint amennyi első pillantásra látszik. Egy hosszú, embert próbáló tél folyamán keresi az igazságot, miközben a tárgyalás közeledtével a közösségben egyre jobban terjednek a pletykák és erősödnek fel az előítéletek. Amikor pedig a naplója a botrány középpontjába kerül, már az sem biztos, hogy a családja és a városka közössége sértetlenül átvészeli a telet.

Ariel Lawhon legújabb regénye egy olyan hősnőt mutat be, akinek neve méltatlanul merült feledésbe az évszázadok során, noha nem volt hajlandó kevesebbel beérni, mint az igazsággal, egy olyan korban, amikor a nőktől azt várták, hogy csendben maradjanak.

A szerzőről

Ariel Lawhon több történelmi regény szerzője, melyek rendre az amerikai eladási listák élén nyitottak. Eddigi legelismertebb műve A befagyott folyó, mely több mint 20 hetet töltött a New York Times sikerlistáján, és csak az Egyesült Államokban már 1 millió példányt kelt el belőle. Magyarul ez lesz a második regénye a Fedőneve Héléne után. Lawhon Tennessee államban, Nashville festői dombjai között él férjével és négy fiával.

Mások a kötetről

“Lenyűgöző.” - The Washington Post

“Magával ragadó... Egy rendkívül nyugtalanító rejtély, amely a férfiak és nők, gazdagok és szegények közötti hatalmi egyensúlytalanságokat tárja fel.” - Weekend Edition, NPR

“Ariel Lawhon legújabb regényének narrátora ismét egy rendíthetetlen hősnő... A vidéki élet mindennapjainak részletes leírása adja a történet bensőséges hangulatát – és készíti elő a főszereplőt egy sorsdöntő összecsapásra.” - The New York Times Book Review

“Martha Ballard nem csupán egy maine-i bába, aki soha nem veszített el egyetlen pácienst sem. Ő egy olyan korban harcolt az igazságért, amikor a nők még csak nem is tanúskodhattak a bíróságon.” - People

“Részben krimi, részben történelmi regény... A gótikus, téli hangulata miatt tökéletes olvasmány a kandalló mellett.” - Real Simple

“Gazdagon kibontakozó dráma... Egy újabb izgalmas mű a történelmi regények egyik legizgalmasabb szerzőjétől." - Kirkus Reviews

“Kiemelkedő... Martha rendkívüli karakter... Lawhon elsőrangú története lenyűgözi azokat, akiket érdekel a korai amerikai történelem és a nők szerepe benne.” - Booklist

“Lebilincselő, egyedi és elegánsan megírt könyv, amely egyaránt lenyűgözi a krimik és a történelmi regények rajongóit.” - BookPage

“A befagyott folyó annyira élénk, részletgazdag és többrétegű történet, melynek olvasása során úgy éreztem, mintha kinyitottam volna egy ajtót, és beléptem volna a függetlenségi háború utáni Amerikába... Ámulatba ejtett." - Lauren Belfer

Részlet a kötetből

„– Ne féljen! – biztatom Betsy Clarkot. – Jó pár éve vagyok bába, de még egyetlen anyát sem veszítettem el.

A fiatalasszonynak verejték gyöngyözik a halántékán. Tágra nyílt szemmel mered rám, és bólint, de kétlem, hogy elhiszi, amit mondok. Senki sem hiszi el. Minden vajúdó nő meg van győződve róla, hogy már csupán pillanatok választják el a haláltól. Nincsen ebben semmi rendkívüli, nem is veszem magamra. Egy nő soha nincs olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint amikor vajúdik. De ilyenkor a legerősebb is. Akár a sarokba szorított, sebesült állat, hol magába fordul, hol tombolni kezd. Bele kellene pusztulnia a leírhatatlan fájdalomba, mert ilyesmit tulajdonképpen senki sem élhetne túl. A legtöbben csodás módon mégis túlélik.

John Cowant, a fiatal kovácsinast, Betsy férjének segédjét szalajtották értem két órával ezelőtt. Figyelmeztettem, hogy jó lesz, ha iparkodunk, Betsy gyerekei szokatlan sebességgel szoktak a világra jönni, méghozzá az ehhez mérhető hangerővel. Iszamós, vörös képű, bömbölő poronty volt mind, és hiába születtek időre, olyan aprók voltak, hogy az ülepük elfért a tenyeremben. John komolyan vette, amit mondtam, és olyan tempóban vágtattunk át Hallowellen, hogy most aztán sajog minden porcikám.

Alig érkeztünk meg, és láttam munkához, máris megjelent a baba feje. Betsynek már egymást érik a fájásai. Szerencsés alkat, könnyen szül, és a gyerek – csakúgy, mint a többi – siet az anyjával találkozni.

– Mindjárt vége – mondom Betsynek, és meleg kezemet a két térdére teszem. Gyengéden széttárom a lábait, és segítek pucér hasán feljebb húzni a hálóingét, mert vajúdás közben ez nem is olyan könnyű. Betsy összeszorítja a fogát, nem akar sírni.

Szüléskor minden asszony kezdő. A sokadik alkalom is mintha az első lenne, és szakértelme csak azoknak van, akik körülötte segédkeznek. Betsy tehát maga köré gyűjtött mindenkit: anyát, nővéreket, húgokat, unokatestvért, nagynénit, csupa nőt. A szülés közösségi esemény, és mindenki serénykedni kezd, amikor a vajúdó asszony nem bírja tovább, és feljajdul fájdalmában. Tudják, mit él át. Az is talál magának munkát, akinek nincs saját teendője. Vizet forral. Fát tesz a tűzre. Mosott holmit hajtogat. Ezek alapvetően női munkák. Férfinak ilyenkor nincs helye ebben a szobában, nincs joga belépni, Betsy férje is visszavonult a kovácsműhelyébe, ahol tehetetlen aggodalmában egy darab olvadt fémet kalapál az üllőn.

A nők gyakorlottan és összeszokottan sürögnek, de a szemük rajtam, lesik minden mozdulatomat. Azonnal a kinyújtott kezembe nyomnak egy meleg vizes kendőt. Amint letörlöm vele a véres magzatvizet, már veszik is ki a kezemből, és tisztát adnak helyette. A Betsy körül szorgoskodó rokonok közül a legfiatalabb egy tizenkét évesél nem idősebb unokatestvér; az ő dolga, hogy a kendőket, törlőruhákat kimossa, és gondja legyen rá, hogy mindig lobogjon a víz a kannában, és tele legyen a mosódézsa. Undor és zokszó nélkül dolgozik.

– Itt a kisbabája – szólalok meg. Tenyeremmel megtartom csúszós, meleg fejét. – Kopasz, mint a golyó. Pont, mint a többi.

A görcs enyhül valamicskét, Betsy kihasználja az alkalmat egy kérdésre.

– Ez azt jelenti, hogy ez is lány? – kérdezi az állát fölszegve. Fintorog.

– Nem jelent semmit. – Rezzenéstelen tekintettel figyelem a tenyerembe nyomakodó fejét.

– Charles fiút akar – zihálja.

Charlesnak ebbe nincs beleszólása, gondolom.”

Agave Könyvek

Metropolisz - Könyvbemutató és filmvetítés a Goethe Intézetben május 22-én

 Thea von Harbou: Metropolisz

Fitz Lang: Metropolis

Könyvbemutató és filmvetítés a Goethe Intézetben május 22-én

Esemény

Időpont: május 22. 18.30

Helyszín: Goethe Institut, 1092 Budapest, Ráday u. 58.

 

A kötetről

Multiverzum Kiadó

 

Multiverzum Kiadó, 2025

A Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat nevével jegyzett, 1929-as eredeti fordítást átdolgozta: Tarcsa Zoltán

Borítóterv: Bukodi Attila

 

Ez a könyv nem a jelenről szól.

Ez a könyv nem a jövőről szól.

Ez a könyv nem játszódik semmilyen meghatározott helyen.

Ez a könyv nem kíván semmilyen politikai irányzatot, semmilyen osztályt, semmilyen pártot sem szolgálni.

Ez a könyv mindössze egy történet, amely arról a felismerésről szól, hogy a szívnek kell közvetítenie az agy és a kéz között.

 

Thea von Harbou

A távoli jövőben egy gigantikus városban, Metropoliszban a várost fenntartó, nyomorgó és végkimerülésig dolgoztatott munkások (a kezek) és a felettük uralkodó, a pénz bűvöletében élő zsarnok (az agy) közötti konfliktus a végkifejlete felé száguld. Különös események veszik kezdetüket: egy leány az eljövő reménységről prédikál a titkos katakombákban, egy robot lázítani kezd a fennálló rend ellen, egy dúsgazdag ifjú pedig kiváltságos helyzetét eldobva a város sötét bugyraiba merül. Valóra válik-e a prófécia, s az elveszett fiú lesz-e a szív, mely megbékítheti a káosz örvényében sodródó feleket?

 

Thea von Harbou 1927-ben megjelent regénye alapján készült Fritz Lang máig ikonikus, grandiózus némafilmje, amely óriási hatást gyakorolt a science fiction műfaj fejlődésére. Az expresszionista, mégis modern hangvételű regény most először jelenik meg bővített, átdolgozott fordításban. A szöveg a korábbi kiadásokból kimaradt részekkel, az új idegen nyelvű változatok nyomán rekonstruálva kínálja a történetet az olvasóknak.

 

Sötét vízió az emberiség jövőjéről

– A kötet és a belőle készült film keletkezésének körülményei

 

A Metropolisz ötlete Fritz Lang német filmrendező 1924-es New York-i látogatása során született: a rendezőt lenyűgözték a vakító fények és a magas épületek (pedig New York olyan ikonikus épületeinek építése, mint az Empire State Building vagy a Chrysler Building, még el sem kezdődött az). Az ötleten egy évig közösen dolgoztak feleségével, Thea von Harbou-val, aki 1926-ban egy regényt írt belőle. A mű először az Illustriertes Blatt című folyóiratban jelent meg folytatásokban, majd a rá következő esztendőben közösen filmforgatókönyvvé dolgozták át. Az ebből készült filmet 1927-ben mutatták be előbb Németországban, majd Amerikában.

Sötét vízió ez az emberiség jövőjéről (pontosabban a mi jelenünkről, mert a mű a 2000-es években játszódik az alkotók szerint); fő tanítása, hogy az együttérzés hiányában – ahogyan Marx fogalmazott – „az emberi haladás ahhoz az irtózatos bálványhoz hasonlatos, aki csak megöltek koponyájából issza a nektárt”. A könyv olyan, mintha a romantika találkozott volna a szociáldarwinizmussal; szenvedélyes és fordulatos, egyben disztópikus látomás is a végletekig nyomorított munkásosztály szenvedéseiről és a forradalom értelmetlenségéről.

2010-ben a magyar közönség is megismerhette a film restaurálására a 2000-es évek elejétől tett folyamatos erőfeszítések eredményét, a film egy, az összes elérhető nyersanyagból gondosan összeállított, 4K minőségben felújított, digitális változatát. Épp itt volt hát az ideje, hogy a magyar olvasók megismerhessék a film alapjául szolgáló a regény csonkítatlan szövegét is. A mű ezen új kiadásában minden, a korábbi megjelenésekből kihagyott (vagy kifelejtett) szövegrészt visszaállítottunk, arra törekedve, hogy a kihagyott részek fordítása simulékonyan illeszkedjen a meglévő szöveghez, amelyet azonban mondatról mondatra ellenőrizve modernizáltunk, közelítettünk a mai nyelvhasználathoz (elvégre mégiscsak egy majdnem százesztendős szövegről van szó).

 

Tarcsa Zoltán

 

Részlet a kötetből

 

„– Csupán azt tudom, amit láttam… És amit láttam, borzasztó

volt… Végigmentem a géptermeken, amelyek olyanok voltak,

mint a templomok. És mindegyik fehér templomban egy-egy

isten lakozott. Láttam Baált és Molochot, Huitzilopochtlit és

Durgát; néhányuk szörnyű társaival együtt állt ott, némelyikük

rettentő magányában. És láttam Juggernaut isteni kocsiját és a

Hallgatás Tornyait, Mohamed sarló alakú kardját és Golgota

keresztjeit. És mindenfelé gépek, gépek, gépek, ott nyugodtak

emelvényeiken, akár az istenségek templomi trónszékükön, és élték

istenhez hasonló életüket, szem nélkül is mindent látva, fül nélkül

is mindent hallva, száj nélkül is hirdetve önnön dicsőségüket,

se nem nőként, se nem férfiként is nemzve és megfoganva szülnek,

élettelenül is megtöltve templomuk levegőjét életerejük soha

el nem fogyó leheletével. És az isten-gépek mellett ott voltak az

isten-gépek rabszolgái: az emberek, akiket felőröl a gépek vágya

a társaságra és a gépek magánya. Nem kell terhet rakodniuk:

a terhet a gép rakodja. Nem kell semmit sem emelniük és eltolniuk,

a gép emel és tol. Nincs más dolguk, mint a helyükön állva

örökké ismételni egy mozdulatot a gépük mellett. Másodpercre

pontosan mindig ugyanazt a mozdulatot. Van szemük, de csak

egyet látnak: a manométer skáláját. Van fülük, de csak egyet hallanak:

a gépük zúgását. Figyelnek és ügyelnek, és nem gondolnak

másra, csak egyetlen dologra: ha éberségük meginog, akkor a gép

felébred színlelt álmából, és száguldani kezd, míg darabokra nem

zúzza önmagát. És a gép, melynek nincsen se feje, se agyveleje,

de örökkön örökké éber, egyre csak szívja őre agyvelejét, szívja

megbénult koponyáját, és nem hagyja abba mindaddig, míg végül

a kiszívott koponya végén csak egy embernek már nem, gépnek

még nem nevezhető, üresre szivattyúzott, elhasznált lény lóg. És

a gép, mely kiszürcsölte és fölfalta az ember gerinc- és agyvelejét,

kitörölte koponyája boltozatát hosszú, lágy zúgásának hosszú, lágy

nyelvével, a gép bársonyezüst fényben tündököl, olajjal balzsamozva,

szépen és ellenállhatatlanul – Baál és Moloch, Huitzilopochtli

és Durga. És akkor te, apám, ráteszed ujjad a kis kék fémlemezre,

és Metropolisz, a te nagy, pompás, szörnyű városod, felbömböl,

és üvöltése azt jelenti, hogy friss csontvelőre és emberi agyra

éhes, és az eleven élelem behömpölyög, mint egy folyó, a templomokhoz

hasonló géptermekbe, miközben az elhasznált anyagot

kiáramlik…

Hangja elcsuklott. Ujjait tördelve nézett az apjára:

– De mégiscsak emberek, apám!

– Sajnos, azok.

Az apa hangja úgy csengett a fiú fülében, mintha hét lezárt

ajtó mögül szólna.

– Hogy az emberek oly könnyen elhasználódnak a gépek

mellett, Freder, nem a gép falánkságát bizonyítja, csak az emberanyag

silányságát. Az ember a véletlen terméke, Freder. Ha öntési

hiba van benne, akkor nem lehet visszaküldeni az olvasztóba.

Kénytelenek vagyunk elhasználni abban az állapotában, amilyen.

Sajnos, a statisztikák is igazolják, hogy munkásaink munkabírása

hónapról hónapra csökken…

Freder fölnevetett. Nevetése azonban olyan szárazon és

fonnyadtan tört ki belőle, hogy Joh Fredersen felkapta a fejét.

Összehúzott szemhéja alól nézett fiára, szemöldöke lassan felhúzódott.

– Nem tartasz tőle, apám – feltéve, hogy a statisztikának igaza

van és az emberanyag egyre rohamosabb ütemben romlik –, hogy

egy szép napon nem lesz már élelem az emberevő isten-gépek

számára, és az üveg, az acél és a gumi Molochja és az alumínium

platinaerekkel futtatott Durgája nyomorultul éhezni kényszerül?

– Ez az eset elképzelhető – mondotta Metropolisz agyveleje.

– És mi lesz akkor?

– Akkor – mondotta Metropolisz agya – már készen kell állnia

annak, ami az embert pótolja.

– És mi lenne ez? Egy megjavított ember? Netán egy gépember…?

– Talán – mondotta Metropolisz agya.

Freder kisimította homlokából nedves haját. Előrehajolt,

annyira, hogy lélegzete apját érte.

– Akkor hadd mondjak neked valamit, apám – suttogta –, legyen

rá gondod, hogy a gépember fejet ne kapjon, legalábbis arcot ne!

Vagy olyan arcot adj neki, mely mindig mosolyog! Add neki egy

bohóc arcát! Vagy zárt sisakot tégy a fejükre! Hogy meg ne rémüljön

az, aki látja! Mert amikor ma végigmentem a géptermeken,

láttam a férfiakat, akik a gépeidet őrzik. És minthogy jól tudták,

ki vagyok, mindegyiket üdvözöltem, egyiket a másik után. De

egyetlenegy se köszönt vissza. A gépek már a végsőkig feszítették

idegeiket. S amikor néztem őket, apám, egészen közelről, olyan közelről,

mint ahogyan most téged nézlek, akkor a tulajdon arcomat

láttam… Minden egyes ember, apám, aki a gépeidnél raboskodik,

az én arcomat viseli, a te fiad arcát…

– Akkor az az arc az enyém is, Freder, mert mi egy vérből valók

vagyunk – mondotta a nagy Metropolisz ura. Az órára pillantott

és kinyújtotta kezét egy kapcsoló után. Valamennyi helyiségben,

amely az Új Bábel Tornya koponyája alatt helyezkedett el, felgyulladt

egy fehér színű lámpa.

– És nem tölt el téged rémülettel – kérdezte a fiú –, amikor

tudod, hogy annyi árnyék, annyi szellem dolgozik a te nagy műveden?

– A rémület korát már magam mögött hagytam, Freder.

Freder sarkon fordult és elindult, akár egy vak, tapogatózó

kézzel, először el is hibázta az ajtót, majd aztán rátalált. Kinyitotta

és kiment. Az ajtó bezárult mögötte, és ő csöndesen állt egy

helyiségben, mely idegennek és hidegnek tűnt.

Jöttére a helyiségben az eddig székeken ülve várakozó alakok

felálltak és mélyen meghajoltak Joh Fredersen, Metropolisz urának

fia előtt.

Freder csak egyet ismert fel közülük; Keskeny volt az.

Visszaköszönt az őt üdvözlőknek, de még mindig ott állt, nem

messze az ajtótól, mintha nem tudná az utat. Háta mögött Keskeny

surrant el Joh Fredersenhez igyekezve, aki maga elé parancsolta.

Metropolisz ura az ablaknál állt, háttal az ajtónak.

– Várj! – szólt a sötét, széles, szögletes hát.

Keskeny nem mozdult. Nesztelenül lélegzett, lesütött szemmel,

mintha álltában aludnék. De szája, melyen feszülésig pattantak az

izmok, a figyelem megtestesülésévé változtatta őt.

Joh Fredersen tekintete végigjárta a nagy Metropoliszt, amely

tengerként morajlott alatta, fényhullámai magasra csaptak.

A fény-Niagarák leomló hullámai, a tornyokat körbetáncoló

színek ragyogásában Metropolisz egészen áttetszővé vált.

A reflektorok fénypengéi által kúpokra és kockákra szeldelt épületek

felizzottak, lebegő tornyokként nyúltak az égbe, és a fény

úgy ömlött le oldalukon, mint az eső. Az utcák is magukba szívták

ezt a ragyogást, mely elvegyült a szüntelen folyamként áramló

járművek maguk elé vetett fénykúpjainak csillogásával.

Csak a székesegyház, amelynek tornyán a csillagokkal koronázott

Szűz Mária állt, terült el sötéten, mintha egy fekete óriás

aludta volna varázslatos álmát a városban.

Joh Fredersen lassan hátrafordult. Észrevette az ajtóban álló

Keskenyt. Keskeny köszöntötte urát. Joh Fredersen némán, lassú

léptekkel végigsétált a szobán, majd megállt a férfi előtt. Úgy nézett

végig rajta, mintha a férfi legbelsőbb énjét akarná kihámozni

átható tekintetével.

Keskeny azonban meg sem rezdült a fürkész pillantás súlya

alatt.

Joh Fredersen halk hangon csak ennyit mondott:

– Mostantól kezdve fiam minden cselekedetéről értesülni szeretnék.

Keskeny meghajolt, várt egy kicsit, majd tisztelgett és elment.

Már nem találta urának fiát ott, ahol hagyta. És nem is az rendeltetett

számára, hogy megtalálja.”

 

Kapható a kiadó webáruházában

Multiverzum Kiadó

Willy Duraffourg: Tolkien - Fény a sötétségben / Megjelenik május 2-án!

Willy Duraffourg

Tolkien – Fény a sötétségben

 

Megjelenik május 2-án!

Multiverzum Kiadó

Multiverzum Kiadó, 2025

Fordította: Tarcsa Zoltán

Rajzolta: Giancarlo Caracuzzo

 

Fülszöveg

Igaz történet J. R. R. Tolkien gyermekkoráról, az első világháborúban szerzett fájdalmas harctéri élményeiről, és arról, hogyan lett belőle a fantasy irodalmat forradalmasító, legendás író. A Gyűrűk Ura és A hobbit alkotójának képregényben elbeszélt élettörténete.

Iskolai évei alatt a fiatal J. R. R. Tolkien szoros barátságokat alakított ki. Amikor ő és barátai 1915-ben csatlakoztak a brit hadsereghez, a franciaországi front poklában találták magukat, ahol folyamatosan levelezve tartották egymásban a lelket. Valamennyien részt vettek a somme-i ütközetben, a történelem egyik legvéresebb csatájában. A háború borzalmai kitörölhetetlen nyomot hagytak Tolkienben és mély hatást gyakoroltak irodalmi univerzumának megteremtésére is.

A Gyűrűk Ura és A hobbit alkotójának képregényben elbeszélt élettörténete

Magyarországon jó idők járnak a Tolkien-rajongókra. Ütemesen halad a „Középfölde históriája” sorozat kiadása, sorra jelennek meg a szerző ismert műveinek szép kiállítású kötetei, és akkor a világát megidéző filmekről még nem is beszéltünk. Érdekes módon kevesebb figyelem jut magára az alkotóra. Pedig a róla a köztudatban elterjedt kép – egy csendesen éldegélő és szájában pipával szorgosan írogató angol professzor – meglehetősen hamis. Tolkien huszonhárom évesen, 1915-ben önkéntesként csatlakozott a brit hadsereghez, és megjárta az első világháború poklát. Részt vett a somme-i ütközetben, a nagy háború egyik legvéresebb csatájában. Az értelmetlen pusztítás, a szörnyű öldöklés, a halál közelsége olyan lenyomatot hagyott személyiségén, amelynek hatását akkoriban formálódó írásaira aligha lehet alábecsülni. Willy Duraffourg és Giancarlo Caracuzzo alkotópárosa ezt a hatást igyekszik a legalaposabban bemutatni a Tolkien – Fény a sötétségben című képregényben. Tolkien a hadseregben eltöltött napjait a barátaival és feleségével folytatott levelezése alapján naplószerű részletességgel tárják elénk, miközben arról is képet kapunk, miképpen tükröződött mindez egy pályakezdő író gondolataiban. A képregény így nem csupán egy életrajzi alkotás, de annak az alkotói folyamatnak is érzékletes bemutatása, amelynek során Tolkien ifjú éveiben megformálódott az a grandiózus mitológia, amelyből néhány évtized múltán kiemelkedett Középfölde árnyakkal és fényekkel teleszőtt, varázslatos világa.

Előrendelhető a kiadó webáruházában:

Multiverzum Kiadó