Beleolvasó:Laura Brooke Robson: A hazavágyók átka

 Folytatom Laura Brooke Robson: A hazavágyók átka című könyvből a beleolvasót. Újabb kis részletet hoztam el nektek.

Laura Brooke Robson

A hazavágyók átka

Fülszöveg

Amikor Stenlandban elérkezik a skeldszezon ideje, három nő arra ébred, hogy három, hollókarmokra emlékeztető fekete csík jelent meg a homlokán, azaz skeld lett. A szezon bármikor elkezdődhet, s három hónapig tart. Ez idő alatt kővé válnak azok, akikre a skeldek ránéznek.

Tess anyja is skeld lett, így ölte meg a lánya gyerekkori szerelme, Soren szüleit. Tess elmenekül a szeles szigetről, s maga mögött hagyja családját és barátait. Elviselhetetlen számára a gondolat, hogy egy napon ő is gyilkossá válhat, s talán épp azzal az emberrel végez, akit szeret. Soren otthona a sziget, és nem törődik azzal, hogy a skeldek miatt bármikor kővé válhat. Tess és Soren képtelenek egymás nélkül élni. Tess megpróbál hazatérni Soren kedvéért, Soren pedig elhagyja a szigetet, hogy a lánnyal lehessen. Vajon mennyit ér a szerelem? Érdemes kockára tenni érte egy másik ember életét?

Lenyűgöző romantikus történet a döntésekről, a felelősségről és a megbánásról.

Az otthonkeresésről, kötődéseinkről és a szerelemről. Elvágyódásról és hazatérésről, csalódásról és újrakezdésről, életről és halálról.

ENGEDÉLLYEL

Kitty belém karolt, amikor elindultunk. A szigeten hidegebb volt szeptemberben, mint januárban Kaliforniában. Végigkanyarogtunk a kőkerítésekkel szegélyezett utakon, és eszembe jutott, hogy régen mennyire szerettem ezt a sós, édeskés és földillatú levegőt. Amikor odaértünk a temető mellett álló, piros házhoz, észrevettem, hogy Linnea fehér virágokat ültetett a tornácon lévő virágládákba, és felakasztott egy hintaágyat is, a csipkefüggönyök meg a gyerekszobájára emlékeztettek. Magammal vittem Kaliforniába egy polaroid fényképet, amelyen Linnea látszott, miközben kimászik a szobája ablakán azokon a függönyökön keresztül, és Kitty odaírta az aljára filctollal, hogy „A tündérkirálynő előbújik a virágok közül”.

Egy darabig mozdulatlanul meredtünk a bejárati ajtóra, majd végül én törtem meg a csöndet:

– Hogy van Georgia?

– Megint szakítottunk – felelte Kitty, és hanyagul vállat vont. – Hogy van Noah?

– Jól van.

– Nem akart veled jönni?

– Nem kérdeztem meg tőle, mert szerintem nincs itt semmi keresnivalója. 

Linnea dalra fakadt odabent a jellegzetes, csilingelő hangján, és hirtelen olyan érzésem támadt, mintha megint tizennyolc évesek lennénk. Nekem klórszagú volt a hajam, Kitty egy drága kézitáskában cipelte a tankönyveit, Linnea pedig egy üveg bodzapálinkát szorongatott a kezében, amit azért hozott magával, hogy megigyuk a tengerparton.

– Milyen volt? – kérdeztem.

– Itt lenni? Nem túl kellemes. Ha lenne választásom, szívesebben innék patkánymérget.

– De már nem vagy szerelmes Linnea-ba.

– Bárcsak mind a hárman kitörölhetnénk az emlékezetünkből, milyen volt először szerelmesnek lenni!

– Nekem nem szokott eszembe jutni Soren.

– Hát persze! – mondta Kitty, és kinyitotta az ajtót. Amikor beléptünk, megpillantottam Linnea-t, aki éppen a tükör előtt sminkelte magát. De nem, nem Linnea volt az, hanem Saffi, a húga. A nyaka hosszú volt, és elegáns, az arca kerek, és a szőke haja két copfba fonva. Amikor meghallott minket, felénk fordult, és ránk mosolygott, kivillantva a rést a két metszőfoga között. Úgy nézett ki, mint azok a babák, amiket az ajándékboltokban árultak a városban. A tökéletes stenlandi nő. Saffi letette a szemfestéket, és egyszerre ölelt meg minket, habár az volt az érzésem, hogy csak Kittyt ölelte meg – akivel már bizonyára találkozott –, mert engem túl kellemetlen lett volna megölelni. Jázminillata volt, mint a nővérének.

– Remekül nézel ki, Tess – mondta nagylelkűen. – Klassz a hajad.

De egyrészt Hedda már megmondta, hogy úgy nézek ki, mint egy megelevenedett hulla, másrészt borzalmasan festett a hajam, mert szét-

töredezett a vége a klór miatt.

– Te is remekül nézel ki, Saffi.

– Ha már itt tartunk, nagyon tetszik a csizmád, Tess – mondta Kitty.

– Én is akarok ilyet. Erre költöd azt a rengeteg pénzt, amit mérnökként keresel?

Kitty azt akarta elérni, hogy Saffi kellemetlenül érezze magát, mert biztos volt abban, hogy ettől én jobban érzem majd magam. Jellemző volt rá ez a módszer, de most azt kívántam, hogy bárcsak leszokott volna róla.

– Noah-tól kaptam – feleltem halkan.

– Ó, ezek szerint erre költi azt a rengeteg pénzt, amit programozóként keres?

Hirtelen kínos csönd lett.

– Nagyon boldoggá tettétek Linnie-t azzal, hogy elfogadtátok a meg-

hívást – szólalt meg végül Saffi. – Kint van a kertben.

Miközben keresztülvágtunk a házon, Kitty belefúrta az ujját a gerincembe, és némán tátogott valamit, amit nem értettem. Miután megráztam a fejem, grimaszolt egyet, és küldött egy SMS-t:

Kitty: Csak segíteni akarok!!!

Én: Kérlek, ne legyél ennyire segítőkész!

Linnea bő ruhát viselt, és néhány cserepes növény fölé hajolt. Amikor meglátott, nem ugrott a nyakamba. Évekkel ezelőtt találkoztunk utoljára, és úgy méregetett, mintha egy veszélyes, ismeretlen változó lennék. Azonnal megbántam, hogy ezt a drága gumicsizmát vettem fel. Letettem a sporttáskát, a pitét és a kenyeret, és amikor Linnea szólásra nyitotta a száját, attól féltem, valami közhelyeset fog mondani, például azt, hogy Milyen utad volt? vagy Nagyon örülök, hogy látlak. De ehelyett így szólt:

– Tegnap azt álmodtam, hogy egy Pembroke Welsh corgi lett belőled, amit nagyon furcsának találtam, mert mindig is meg voltam győződve arról, hogy belőled angol agár lesz. És hirtelen minden ugyanolyan volt, mint régen. Megöleltük egymást. Linnea, Kitty és Tess. Hála az égnek!

– Boldog szülinapot, Tessie! – mondta Linnea.

Kitty dühösen felvisított.

– Ma van a szülinapod? Azt hittem, egy nappal előtte érkezel.

– Igen, de egy napot késett – jegyezte meg Linnea.

– A francba! Akkor most rendelnem kell egy átkozott tortát.

– Arra semmi szükség – vágtam közbe gyorsan.

– Ne beszélj ostobaságokat! – felelte Kitty és Linnea egyszerre. Utána egymásra néztek, és zavartan lesütötték a szemüket. Linnea és a három koszorúslánya készülődni kezdett. Linnea szülei fel-alá járkáltak a házban, és Kitty anyja is befutott egy hatalmas asztali dísszel, de nem tette le, amikor adott egy csókot az arcomra. SMS-ben megkérdeztem az apámtól, van-e kedve csatlakozni hozzánk, de azt írta, hogy nem akar zavarni, és majd a próbavacsorán találkozunk. Szívesen megírtam volna neki azt is, hogy nagyon szeretnék találkozni vele. Mindketten attól féltünk, hogy a távollétemben idegenek lettünk egymás számára. Hirtelen azon kaptam magam, hogy Linnea ágyán ülök, miközben Kitty elkészíti Saffi frizuráját, és korog a gyomrom. Linnea egyetlen szó nélkül odadobott nekem egy zacskó csokis kekszet. Ezt a márkát nem lehetett kapni Amerikában. Miközben a zacskó átrepült a szobán, egy pillanatra megállt az idő. Legalább százszor átéltem ezt a pillanatot. Kitty, aki nagyon ügyetlen volt, mindig megpróbálta elkapni a kekszet, és természetesen elejtette a zacskót. Utána azt állította, hogy azért csinálta, mert a keksz nagyon rosszat tesz a fogaknak, de én felkaptam zacskót, és felemeltem, hogy ne érje el.

Előrendelhető

Multiverzum Kiadó

Beleolvasó Laura Brooke Robson: A hazavágyók átka

Beleolvasó rovatomban, egy előrendelhető könyvből hozok nektek részleteket, Laura Brooke Robson: A hazavágyók átka című könyvből, mely Multiverzum Kiadó gondozásban 2026.júniusában jelenik meg.

Laura Brooke Robson

A hazavágyók átka

Fülszöveg

Amikor Stenlandban elérkezik a skeldszezon ideje, három nő arra ébred, hogy három, hollókarmokra emlékeztető fekete csík jelent meg a homlokán, azaz skeld lett. A szezon bármikor elkezdődhet, s három hónapig tart. Ez idő alatt kővé válnak azok, akikre a skeldek ránéznek.

Tess anyja is skeld lett, így ölte meg a lánya gyerekkori szerelme, Soren szüleit. Tess elmenekül a szeles szigetről, s maga mögött hagyja családját és barátait. Elviselhetetlen számára a gondolat, hogy egy napon ő is gyilkossá válhat, s talán épp azzal az emberrel végez, akit szeret. Soren otthona a sziget, és nem törődik azzal, hogy a skeldek miatt bármikor kővé válhat. Tess és Soren képtelenek egymás nélkül élni. Tess megpróbál hazatérni Soren kedvéért, Soren pedig elhagyja a szigetet, hogy a lánnyal lehessen. Vajon mennyit ér a szerelem? Érdemes kockára tenni érte egy másik ember életét?

Lenyűgöző romantikus történet a döntésekről, a felelősségről és a megbánásról.

Az otthonkeresésről, kötődéseinkről és a szerelemről. Elvágyódásról és hazatérésről, csalódásról és újrakezdésről, életről és halálról.

ENGEDÉLLYEL

ELŐHANG

 

A sziklafal peremén áll egy kőből faragott férfi. A hó összegyűlik a szempilláján és a szája apró repedéseiben. A szája résnyire nyitva, mintha mondani készülne valamit. A háta mögött kitartóan kavarog az óceán felől áramló, jéghideg köd.

A sziklafal peremén három nő áll arccal a mélység felé fordulva, szorosan egymás mellett.

– Ezt nem értem – mondja az egyik.

– Úristen! – kiált fel a másik.

A harmadik nem szól semmit.

A VISSZATÉRÉS

2022

A huszonhatodik születésnapomon tértem vissza Stenlandba, de az időzítés nem volt szándékos. Eredetileg úgy terveztem, egy nappal korábban érkezem, de a gépem nem tudott leszállni a szél miatt, ezért az éjszakai komppal kellett átmennem a szigetre Aberdeenből. Egyedül voltam, amikor felébredtem az imbolygó fülkében, és alig kaptam levegőt.

Felöltöztem, kimentem a fedélzetre, és tőlünk egy kilométerre megpillantottam a sziget körvonalát. Fekete homok, tőzegtetős házak, csipkézett hegyormok. Csak egy utas volt rajtam kívül a kompon, egy huszonéves, hátizsákos turista, aki kihajolt a korláton, és hányt. A kapitány úgy méregetett, mintha azt kívánta volna, hogy én is hányjak, mert ez azt bizonyította volna, hogy elszoktam a hullámzástól, amíg távol voltam. Nem üdvözölt név szerint, de tudtam, hogy ismer. Stenlandban mindenki ismert mindenkit. Nem akartam hazajönni, de Linnea-nak ez volt az egyetlen kérése. Felajánlottam neki, hogy inkább meglepem egy nyaralással, egy ruhával vagy egy kerámia étkészlettel, de mindegyikre nemet mondott. Az volt az egyetlen kérése, hogy Kitty és én legyünk a koszorúslányai. Amikor leléptem a rámpáról a kikötő betonjára, megpillantottam a Hedda kávézóján lógó, ünnepi zászlót: Gratulálunk, Henrik és Linnea! A kávézó mögött kavargó ködmedencében állt a templom komoly, rusztikus szürke épülete. A kőszobrokra tekert, vörös gyapjúcsíkok lobogtak a szélben.

Képtelen voltam rájuk nézni.

A csizmámmal kinyitottam a kávézó ajtaját, mire megszólalt az ajtó fölött lógó csengő. Szűz Mária megbotránkozva nézett rám a falon függőfestményről. A helyiségben szokás szerint erjedt halszag terjengett. Egy cseppet sem hiányzott, mert nem hagytam, hogy hiányozzon. A kávézó üres volt, és a zaj alapján Hedda a hátsó helyiségben pakolt, ezért zsebre dugtam a kezem, és szemügyre vettem a pultot. Elégedetten megállapítottam, hogy Hedda végre beszerzett egy bankkártyaleolvasót.

A menü alapján itt árulták a sziget legfinomabb capachinóját, és azt gyanítottam, hogy a turisták jóízűen kuncognak, amikor meglátják. Ezek az ostoba stenlandiak képtelenek helyesen leírni azt, amit árulnak. Először elszégyelltem magam, utána dühös lettem.

Amikor Hedda belépett az eladótérbe, és csípőre tette a kezét, megállapítottam, hogy öregebb lett.

Megigazítottam a sporttáskám pántját, hogy ne csússzon le a vállamról.

– Szerintem ülj le! – javasolta Hedda, utána kitöltött nekem egy bögre kávét.

Leültem a nyikorgós székre. Hedda tejszínt és cukrot tett a kávémba, utána odanyújtotta nekem a börgét.

– Úgy nézel ki, mint egy hulla, amit mikrohullámú sütőben keltettek

életre – közölte. Amikor belekortyoltam a kávéba, Hedda elégedetten bólintott, majd visszament a pult mögé, rádobott egy szelet pitét és egy villát egy tányérra, és lerakta a bögrém mellé az asztalra. A pitének karalábé és birkahús szaga volt, ezért vágtam egy grimaszt.

– Úgy tűnik, még mindig olyan jókat lehet veled beszélgetni, mint egy döglött sirállyal – állapította meg Hedda.

– Köszönöm a kávét, Hedda.

Hedda lemondóan felsóhajtott.

Kinyílt az ajtó, és berontott Kitty, mint egy szélroham. Combig érő bőrcsizmát és hosszú gyapjúkabátot viselt, és lila színű volt a rúzsa. Amikor meglátott, odaszaladt hozzám, félrelökött egy széket az útból, és talpra rángatott, hogy megölelhessük egymást.

– Úgy viselkedtek, mintha még sosem találkoztatok volna – morogta

halkan Hedda. A stenlandiaknak nem volt arányérzékük. Számukra a világ a szigetből állt, és minden egyébből, ami a szigeten kívül helyezkedett el. Mivel mi nem a szigeten éltünk, Hedda természetesen feltételezte, hogy állandóan együtt vagyunk, pedig karácsonykor találkoztam Kittyvel utoljára. Amikor együtt voltunk, mindig olyan érzésem volt, mintha mi lennénk a világ legkisebb létszámú túlélőcsoportja.

– Korán érkeztél! – kiáltotta Kitty. – Ha jól emlékszem, kilenc órában állapodtunk meg. Nem számít. Most voltam Linnea-nál, megint felpróbálta a menyasszonyi ruhát, de az anyja azt mondta, hogy túl szűk, úgyhogy ennyit erről, utána felbukkant Henrik, hogy elintézze az elintéznivalóját, bármi volt is az, úgyhogy Linnea-nak le kellett vennie a ruhát, és nekem... Hedda, aki Kitty háta mögött állt, felemelte a kezét, és egy tátogó csőrt formált az ujjaival, az értésemre adva, hogy Kittynek be nem áll a szája.

– ...nekem rögtön eszembe jutott, hogy úgyis bemegyek a városba, hogy találkozzak Tess-szel, úgyhogy be tudom vinni a szabóhoz a ruhát.

– Kitty széttárta a kezét. – És íme, itt vagyok!

– Szia!

Kitty belekortyolt a kávémba, vágott egy grimaszt, és megint megölelt. Mielőtt kiléptünk a kávézóból, Hedda a kezembe nyomta a pitét, és adott egy szelet barna kenyeret is.

– Rossz előérzetem van – mondtam, miután becsukódott mögöttünk

az ajtó.

– Nem csodálom, mert Hedda legalább hat evőkanál cukrot rakott

a kávédba.

– Skeld előérzetem, Kitty.

– Ne parázz, csak három napig leszünk itt! Rövid és vidám kiruccanást manifesztálok magunknak, úgyhogy ne próbálj túltenni rajtam valami rémséggel.

Előrendelhető

Multiverzum Kiadó

Beleolvasó: Brett O'Conor: Szekta (Vérengzők 3.)

Nemrég jelent meg hivatalosan is Brett O'Conor: Szekta című könyve, mely az A Vérengzők sorozatának a harmadik részét jelzi. Ez alkalomból egy kis beleolvasót hoztam nektek a történetből az 1-2 fejezetét. Nekem személyes kedvencem ez a sorozat, így szívből merem ajánlani nektek.

Brett O'Conor

Szekta

(Vérengzők 3.)

Tartalom

’A tetthelyen lévő vérnél csak egy rémisztőbb dolog van. Ha nincs vér…’

Rituális gyilkosság történik Washington szívében. Jim Donaghue különleges ügynök látott már elég borzalmat, de a legújabb ügye minden eddigi mintának ellentmond. A nyomok egy olyan szektára utalnak, amelynek már a puszta létezése is kérdéses.

A szálak hamar összekuszálódnak. A média kiéhezett, a politika feszülten figyel, a levegő pedig egyre fogy a hajszolt ügynök körül. Miközben a nyomozás a mélybe rántja, Donaghue ráébred, a rendszerek sosem omlanak össze, csupán alkalmazkodnak. A felszín alatt egy torz világ képe rajzolódik ki, ahol a hatalom, a kapzsiság és a vakhit kéz a kézben járnak. Egy világ, ahol az emberek nem azért ölnek, mert muszáj… hanem mert megtehetik.

Ahogy a bizonyítékok gyűlnek, úgy mosódnak el a határok is. Ki az áldozat és ki a tettes? Csak egyetlen dolog világos: ebben a játszmában senki sincs biztonságban, és a valódi veszély sosem ott lapul, ahol keresik.

Beleolvasó

ENGEDÉLLYEL

Első fejezet

A dugó halk pukkanással szakadt ki az üveg szájából. Mark egy elegáns mozdulattal a tányérja mellett álló szalvétára tette a dugóhúzót, aztán felkapott egy poharat és az üveget kissé elfordítva, nem egészen félig töltötte. Miután óvatosan visszatette a poharat az iménti helyére, egy másikat is megtöltött. Donaghue az első pohár után nyúlt, de Mark rácsapott a kezére.

- Nem mész onnan!

- Most mi van? – kérdezte Donaghue. – Sajnálod?

- Naná, hogy sajnálom! A jó bor titka, hogy előbb meg kell szellőztetni. De neked hiába is magyaráznám. Vandál!

- Házsártos, zsugori tróger! – vágott vissza Donaghue, mire mindketten felröhögtek.

Margaret lemondóan megcsóválta a fejét, mintha csak azt akarná mondani, ‘Reménytelen esetek!’. Paisley az idősebb nőre mosolygott, aztán odafordult Donaghue-hoz.

- Ez elég ízléstelen volt. – mondta a férfinak, de azért mosolygott.

- Most miért? Nem az? Úgy óvja azt a bort, mintha magának akarná az egészet.

- Ebből is látszik, hogy semmit nem tudsz az emberekről, Jim! – bólintott tudálékosan Mark. – Mi az, hogy ’mintha’? Igenis magamnak akarom! Esetleg a lányok kapnak, de te biztosan nem!

Paisley kérlelően nézett fel Margaretre.

- Ne aggódj drágám, majd megszokod! – kacsintott rá a nő Paisley-ra.

- Meg lehet ezt szokni? – kérdezte és közben mókásan fanyar arcot vágott.

- Persze! – bólintott Margaret. – Én húsz éve hallgatom, és mondjuk nekem még nem sikerült, de biztosan meg lehet szokni.

Megint nevettek és Margaret gyorsan leszedte a kiürült tányérokat. Elindult velük a konyhába.

- Segítek! - szólt utána Paisley.

- Ugyan, maradj csak! Egy perc az egész.

Amikor Margaret végül leült a férje mellé, Mark felemelte az egyik poharat és a lámpa felé emelve, átnézett a sötétvörös italon. A két nő és Donaghue mosolyogva figyelte a jelenetet. Miután elégedett volt a látvánnyal, Mark az orra alá tartotta a poharat és mélyet szippantott az elegánsan friss Scherrer Zinfandel aromájából, végül pedig ínyenc módjára belekóstolt.

- Tökéletes! - cuppantott és a többiek felé nyújtotta a poharaikat. - Egészségetekre!

Mosolyogva koccintottak.

- Boldog karácsonyt! - mondta Mark.

- Boldog karácsonyt! - válaszolták a többiek és végre mindenki belekortyolhatott az italba.

Az első elégedett korty után Margaret Paisley felé emelte a poharát.

- Örülünk neked, Paisley!

- Úgy bizony! - helyeselt Mark is. - Bíztunk benne, hogy végül elhatározod magad és felutazol.

- Köszönöm! - mosolyodott el Paisley. - Ki nem hagytam volna, elvégre még sohasem jártam Washingtonban. Meg… amúgy is keveset látom Jimet.

Mark csodálkozó arcot vágott, aztán cinkos mosollyal kérdezte.

- Igen? Pedig a fickó már két horgászhétvégét is lemondott az ősszel, valami halaszthatatlan munkára hivatkozva. - rávigyorgott Donaghuera, aztán hozzátette. - Szerintem ugyan egy megrögzött hazudozó lett belőle, mert élek a gyanúperrel, hogy az a ’halaszthatatlan’ munka Kentucky-ban lehetett.

Paisley döbbenetet színlelve nézett Donaghuera.

- Ez igaz? - kérdezte, aztán Markhoz fordult. - Ez érdekes, mert két hétvégét is lemondott valami halaszthatatlan ügy miatt. ’Élek a gyanúperrel’, hogy valami horgászhétvégére cserélte a Kentucky-i látogatást.

Mark és Margaret felnevettek, Donaghue pedig odafordult az asszonyhoz.

- Marge, ma este én már csak veled beszélgetek.

Megint nevettek, aztán pár pillanatig mindegyikük csak mosolyogva nézett a többiekre. Donaghue arra gondolt, hogy ez a nyugalom, ez a barátság most mindennél többet ér neki. Az pedig különösen, ahogy Markék azonnal elfogadták Paisley-t. Rápillantott előbb a nőre, aztán a barátaira. Paisley és ő még nyár végén, a Mészáros ügye alatt melegedtek össze. Amikor Donaghue hazaindult, Paisley azt mondta neki, lehet, hogy télen felutazik Washingtonba, megnézni a főváros karácsonyi fényeit. Mindketten tudták, hogy ez mit jelent. A könnyű kalandnak indult kapcsolatuk komolyra fordulását. Azóta Donaghue minden szabad hétvégéjén leutazott a nőhöz Kentucky-ba és most már Paisley is itt volt. Amikor Mark és Margaret meghallották, hogy valóban ideutazik karácsonyra, azonnal meghívták őket egy vacsorára. Bár a Mészáros ügyének egy gazdasági vonatkozású mellékszála miatt az FBI még megfigyelés alatt tartotta az ügyben érintett túlélőket, többek között Paisley-t is. Donaghue kerek-perec közölte a bűnügyi igazgatóval, hogy semmilyen formában nem hajlandó részt venni a vizsgálatban. Az iroda ezt nem is nagyon erőltette. Főleg nem azután, hogy Donaghue hivatalos formában is bejelentette a párkapcsolatát Paisley Suttonnal. A főnöke, Gavin Butler azért időről időre, nem hivatalosan tájékoztatta, hogy Paisley-val kapcsolatban semmilyen gyanú nem merült fel, a Mészáros immár halott apjának, Levi Huntnak a fehérgalléros ügyei kapcsán. Ezzel persze Donaghuenak semmi újdonságot nem mondott. Ő már régen biztos volt benne, hogy Paisley teljesen tiszta.

Donaghue most újra a barátaira nézett. Margaret még mindig vonzó nő volt. Energikussága valahogy időtlennek tetszett. Szüleitől jól menő magánpraxist örökölt egykor és ez biztosította anyagi jólétüket, bár Margaret már nem dolgozott benne, csak tanított és irányította a rendelőt. Markkal még az egyetemen ismerkedtek meg és már az első hónapban járni kezdtek. A második év végén pedig összeházasodtak. Donaghue Markra emelte a pillantását. Húsz éve ismerték egymást és azóta voltak a legjobb barátok. Gyakran összejártak azelőtt is, de mióta Donaghuet kinevezték Washingtonba, ezek a találkozások alaposan megsűrűsödtek, mindhármuk legnagyobb örömére. Donaghuenak csak most, a sarokban álló karácsonyfa égőinek fényében tűnt fel, hogy barátja halántékán bizony megszaporodtak az ősz hajszálak. Vajon ő is ilyen észrevétlenül fog megőszülni, öt-hat év múlva, amikor annyi idős lesz, mint most Mark? Mielőtt magával ragadta volna szentimentális gondolatmenet, jobbnak látta megtörni a beállt csendet.

- Mi van a kölyökkel? - kérdezte.

Az ifjabb Mark késői gyerek volt, de Donaghue mindig is úgy vélte, hogy ez kifejezetten jót tett a házaspárnak. És persze a fiúnak is. Szülei őszinte sajnálatára, de legnagyobb büszkeségére, a fiút nem szülei hivatása érdekelte, hanem az építészet. Most volt másodéves az egyetemen és ez volt az első karácsony, amit nem a szülői házban töltött.

- Éppen azelőtt beszéltünk, hogy megjöttetek. Élvezi az alpesi levegőt, síelnek és buliznak. - felelte Margaret.

- Tudod milyenek ilyen korban?! - tette hozzá Mark.

- Persze, hogy tudom! - nevetett fel halkan Donaghue. - Lehet, hogy hamarosan hazahoz nektek egy svájci menyasszonyt.

- Bolond vagy, Jim! - nevetett fel az asszony. - Korai lenne az még!

- Nektek is korai volt? - kérdezte Donaghue még mindig mosolyogva.

Paisley kérdezni akart valamit, de az előszoba felől ekkor egy hajókürtszerű hang szólalt meg. Donaghue és Mark megmerevedtek, aztán egy pillanattal később gyanakodva, aggodalmasan összenéztek. Ők tudták, mi ez a hang.

Az FBI még az ősszel bevezetett egy új protokollt. A vezető és egyéb fontos beosztásban dolgozó ügynökök telefonján az ügyelet felülírhatta a néma üzemmódot. Ha a készülék le volt halkítva, a vészhelyzeti hívó akkor is aktiválódott és ilyen mélyen búgó, kellemetlen hangot generált. Ezt bárkinek észre kellett vennie.

Donaghue felpattant és kiment az előszobába. Kabátja zsebéből előhalászta a telefont és ellenőrizte, hogy ki hívja. A washingtoni központ volt.

- Donaghue. - szólt bele gyanakodva a telefonba.

- Elnézést uram, de Butler igazgató elrendelte az ön azonnali riasztását.

- Értem! Mi történt?

- Kettős gyilkosság történt Washingtonban és a rendőrség értesített minket.

Ez elég szokatlan volt. A zsaruk nem nagyon szeretik, hogy az FBI elhalássza előlük a zsíros ügyeket. Most meg ők kértek segítséget? Mi a franc történhetett?

- Tud tájékoztatást adni róla, hogy mi történt? - kérdezte.

- Rituális módon lemészárolták Nicolas Kadensky képviselőt és a feleségét.

- Mit beszél? - kérdezett vissza hitetlenkedve Donaghue.

- Egy jótékonysági esten kellett volna megjelenniük, uram. Amikor nem érkeztek meg és nem feleltek a hívásokra sem, az esemény fővédnöke értesítette a rendőrséget. A járőrök kilenc perc alatt kiértek. A házaspár limuzinja a ház előtt állt, járó motorral. A ház ajtaja nyitva volt, úgyhogy bementek majd pár perc múlva meg is találták a holttesteket és… a fejeket. Az elkövetők az áldozatok vérével rajzoltak a falakra sátánista jeleket és szimbólumokat. A járőrök értesítették a főkapitányságot, azok pedig minket, mi pedig Butler igazgatót.

- Értem, köszönöm! Azonnal indulok a helyszínre. Küldjenek nekem egy technikai csoportot, a rendőrök pedig ne nyúljanak semmihez!

- A rendőröket eligazítottuk, uram. Butler igazgató utasítására pedig már elindultak a technikusok. Önre fognak várni a helyszínen.

- Köszönöm! Amint odaértem, bejelentkezem. Értesítsen, ha addig bármi fejlemény adódik!

- Meglesz, uram! Butler igazgató meghagyta, hogy hívja nyugodtan, ha bármire szüksége van és utasításba adta, hogy tájékoztassa, amint lehetséges.

- Rendben! Küldje el Kadensky képviselő címét.

- Megtörtént, uram! Azonnal elküldtem, amikor elindítottam a riasztást.

- Nagyszerű, köszönöm!

Donaghue megszakította a hívást, aztán magában szentségelt néhány pillanatig. Oké, rendben van, hogy rituális módon zajlott le a gyilkosság, de akkor is érthetetlen volt, hogy Butler miért őt jelölte ki vezető ügynöknek. Két hulla nem tömeggyilkosság és tudomása szerint nem is működik sorozatgyilkos Washingtonban. Elhatározta, hogy a kocsiból felhívja Butlert. Megfordult. Mark ott állt mögötte.

- Mi történt, Jim?

Donaghue lehalkította a hangját.

- Lemészárolták Nicolas Kadensky képviselőt és a feleségét.

- Mi? Kadensky-t?

- Igen. A rendőrök szerint rituális gyilkosság volt. Lefejezték őket, a vérükkel pedig telefirkálták a falakat. Úgy tűnik sátánisták lehettek.

- Veled megyek!

Donaghue egy pillanatra elgondolkodott, hogy visszautasítja az ajánlatot, de aztán rájött, hogy valószínűleg így is, úgy is be kell majd vonnia az ügybe Mark részlegét.

- Rendben! - bólintott. - Köszönöm!

Visszamentek a szobába. A két nő rájuk nézett, aztán Margaret egy szomorú mosolyt villantott Paisley-ra.

- Ketten isszuk meg a tojáslikőrt, drágám.

Donaghue szeretett volna valamit mondani neki, de mit is mondhatott volna. Margaret valószínűleg elég sokszor látta ezt a kifejezést a férje arcán, amíg az terepen dolgozott, így pontosan tudta, Marknak mennie kell. És mindez éppen karácsonykor… Kurva életbe! Paisley értetlen tekintettel nézett fel rá.

- Mi történt, Jim?

- Mennem kell! Megtennéd, hogy taxival mész haza?

Margaret leintette.

- Majd én hazaviszem! - Donaghue tekintete láttán hozzátette. - Nem gond, Jim! Menjetek!

A két férfi otthagyta a nőket, aztán elindultak a mélygarázs felé. Egy szót sem szóltak, amíg a liftre vártak. Később, amikor visszagondolt erre a percre, Donaghue nem tudta eldönteni, hogy a bosszúság vagy a keserű beletörődés hallgattatta el őket erre a néhány percre.

Mikor kiszálltak a liftből, a mélygarázsban automatikusan felkapcsolódtak a villanyok. Donaghue balra indult, Mark jobbra.

- Ott parkolok. - szólt barátja után Donaghue.

- Megyek utánad. Ez hosszú lesz és így nem kell visszahoznod engem.

Donaghue bólintott és nagyon hálás volt ezért a gesztusért. Megvárta míg Mark becsatlakozott mögé a garázskijáróban, aztán kikanyarodott az enyhe havazásba.

Második fejezet

 

Rápillantott a GPS-re. Huszonnégy perc az út, még most is, amikor már alig van forgalom. Hát persze! Karácsony előtt három nappal, este tíz után, a főváros már az ünnepre készült. Ilyenkor mindenki rohangál, szervez, vásárol, számolatlanul költi a pénzt.

Ujjaival néhány másodpercig a kormányon dobolt, aztán a telefonért nyúlt és felhívta Butlert. Tudta, hogy főnöke nem fog neheztelni érte, amiért zavarja.

-   Jim! - szólt bele köszönés helyett Butler. - Ezek szerint megkaptad a riasztást.

-   Szevasz, Gav! Megkaptam, a jó életbe! Mi a túró történt?

-   Csak annyit tudunk, amennyit az ügyelet neked is elmondott. Megölték Kadensky képviselőt és a feleségét.

-   Igen, az tiszta sor. Hogyhogy rám osztottad ezt az ügyet? Nincs gondom vele, csak nem értem. Két halott nem jelent tömeggyilkosságot és arról sem tudok, hogy hasonló, rituális emberöléseket hajtottak volna végre a környéken.

-   Az osztályod kiemelt bűntényekkel foglalkozik, Jim, és egy politikus lemészárlása eléggé kiemelt! Az a kurva sajtó máris megneszelt valamit. Ezért kaptad te az ügyet. Nem akarom, hogy azzal vádoljanak, csak szarakodunk. - Butler hangja ezúttal némi neheztelésről árulkodott.

-   Ahogy mondtam, nincs gond ezzel, Gav, persze, hogy átveszem az ügyet! Egyszerűen nem értettem, hogy miért nekem lett kiosztva, mert eddig csak azokat kaphattam meg, amik kifejezetten sorozatgyilkosságok vagy tömeggyilkosságok voltak. De így már tiszta.

Úgy tűnt, Butler is megértette, hogy Donaghuenak nem a feladattal van baja, hanem a körülmények voltak tisztázatlanok. Sokkal enyhültebben folytatta.

-   Oké! Vedd át az irányítást és jelents, amint van valami információ! Attól tartok a firkászok nekünk esnek, ha megtudják, hogy mi történt, ami nem lesz nehéz, tekintve, hogy a rendőrség lezárta az egész várost és fokozott ellenőrzések vannak a közutakon, meg a pályaudvarokon és reptereken is. Tehát, ha a firkászok ránk másznak, csöpögtetni akarok nekik valamit. Szükséged van valamire?

-   Egy technikai csapatra, meg egy rutinos, kórboncnokra. Hogy értetted azt, hogy csöpögtetni akarsz valamit a sajtónak? Benne leszel te is a nyomozásban?

-   Abban nem, csak koordinálok az osztályok között és tartom a kapcsolatot a társszervekkel. A főnök engem jelölt ki rá.

-   Az fasza! Már ő is tudja?

-   Már a Fehér Ház is tudja, Jim. Öt perccel a hívásod előtt tettem le a telefont. Jayden Webb kért tájékoztatást.

-   Azt a kurva életbe! - hüledezett Donaghue.

Webb volt a Fehér Ház kabinetfőnöke. Rutinos, nagy tiszteletnek örvendő politikus az elnök stábjában. Mindenkit ismert, mindenki ismerte és alkalmas volt rá, hogy rendet tartson az elnök háza tájékán. Már legalább húsz éve dolgoztak együtt.

-   Mondtam, hogy ezúttal nem szarral gurigázunk, Jim! Visszatérve az erőforrásokra, egy szakértő és egy kiemelt technikai csapat már ott van. Pár perce érkeztek meg a Kadensky házhoz, csak rád várnak. Mi kell még?

-   Ha láttam a helyszínt, akkor majd többet tudok mondani.

-   Oké! Ha szükséges, vond be a profilozókat. Úgy tudom, Mark Spencer szabadságon van, de bárkit kérhetsz, ha kell.

-   A helyzet az, hogy éppen Marknál vacsoráztunk, úgyhogy mikor meghallotta mi történt, eljött velem. Mármint külön kocsival, hogy ne legyünk egymáshoz láncolva. Szerintem már be is jelentkezett a Központnál.

-   Az nagyszerű! Majd felhívom és megköszönöm neki is. - Butler egy pillanatig hallgatott, aztán kiadta a végső ukázt. - Ha bármi kell és elakadsz, ne szarakodj vele, szólj nekem és elintézem! Te az ügyre koncentrálj és jelents, amint tudsz valami használhatót mondani!

-   Meglesz és kösz! - mielőtt Butler bontotta volna a vonalat, Donaghue belekiáltott a mikrofonba. - Még valami, Gav!

-   Mi az, Jim? - szólt bele a telefonba Butler.

-   Atkins is benne van az ügyben?

Howard Atkins volt az FBI washingtoni részlegének területi igazgatója. Bár a beosztása miatt Donaghue felett állt a hierarchiában, a Kiemelt Ügyek Osztálya, azaz Donaghue részlege nem tartozott az irányítása alá. És ezt a tényt Atkins elég nehezen viselte. Butler egy másodpercig habozott, aztán megválaszolta a valódi kérdést.

-   Nincs beleszólása a nyomozásba, mert ez az ügy közvetlenül hozzám tartozik.

-   Kösz! - felelte Donaghue, aztán kinyomta a telefont.

 

A villát körülzáró rendőrautók alapján, legalább tíz egység vonult ki. Donaghue keserűen gondolt rá, hogy vajon hasonló esetben, más városokban, esetleg szegényebb kerületekben is ekkora erővel képviseltették volna-e magukat?! Lehúzta az ablakot és felmutatta az igazolványát.

-   Köszönöm, vártuk, uram! - köszöntötte a rendőr. - Arra! A technikusaik már megérkeztek.

-   Rendben, köszönöm! A másik kocsiban a kollégám érkezik.

-   Értem, ügynök úr! - bólintott a rendőr. - Átengedjük őt is.

Donaghue bólintott és behajtott az udvarba. A hó ugyan még nem lepte be teljesen a formára nyírt bokrokat, de azért foltokban már megmaradt itt-ott. Még a rendőrautók kék-vörös villogóinak a fényében is látszottak a karácsonyi izzók, amiket gondos kezek illesztettek rá a formára nyírt bokrokra. Bár visszafogott volt a díszítés, Donaghue valahogy mégis giccsesnek érezte.

Leparkolt egy szabad helyre a technikusok furgonja mellett és mire kiszállt a kocsiból, a járőrök parancsnoka már ott várt rá.

-   Donaghue ügynök? Wheeler hadnagy vagyok. Örülök, hogy ideért, uram! Mert ha szégyen, ha nem, ilyet még a kurva életben nem láttam…!

-   Csillapodjon le, hadnagy! Most higgadtságra van szükség! - hátrafordult és bemutatta Markot. - Spencer különleges ügynök, a munkatársam. Tájékoztasson minket!

A hadnagy gondolkodott néhány másodpercig. Talán nem akart teljesen inkompetensnek tűnni az ügynökök előtt, úgyhogy gyorsan belekezdett a részletes jelentésbe.

-   Kora este egy hívás futott be a 911-re. A segélyhívó először nem vette teljesen komolyan, mert a bejelentés bizarrnak tűnt. Egy kulturális rendezvény főszervezője hívta őket azzal, hogy Kadensky képviselő nem jelent meg egy rendezvényen és nem lehet elérni telefonon sem. Az operátor feltette a szokásos kérdéseket, de aztán a bejelentő megszakította a hívást. Próbálták visszahívni, de nem érték el. Nagyjából nyolc perc múlva, a hívó újra jelentkezett, de akkor már egy egység úton volt. Az operátor értesítette a felettesét, az pedig ide irányította a legközelebbi egységünket. Természetesen már egy másik operátor vette az újabb hívást és az illető amellett, hogy megismételte a bejelentését, azt is elmondta, hogy a képviselő személyi testőre sem jelentkezik. A járőr közben kiérkezett, de a zárt kertkapun nem tudtak bejutni. A kapu felől rá lehet látni a házra, úgyhogy a járőrök körülnéztek, amennyire lehetett. Látták limuzint a bejárat előtt és úgy tűnt nekik, hogy jár a motor. Jelentették a központnak a fejleményeket és megpróbálták kitalálni, hogyan juthatnának be. Végül a kapitányság felvette a kapcsolatot a biztonsági cég munkatársaival, akik elmondták, hogy lehet kívülről kinyitni a kaput, távirányító és kód nélkül. Behajtottak és alaposan átvizsgálták a kocsit. Üres volt, de valóban járt a motor. Megvizsgálták a házat is, és mivel az ajtó nyitva volt, bementek.

-   És? - kérdezte Donaghue türelmetlenül.

-   És… megtalálták a képviselőt meg a feleségét. Az egyikük, miután kihányta magát, jelentett a központnak és erősítést kért. Engem is akkor riasztottak. Tizenegy egység érkezett a helyszínre, én pedig átvettem a parancsnokságot. Mivel azt az utasítást kaptam, hogy az FBI viszi az ügyet, csak a helyszínt biztosítottuk, illetve az ide vezető út lezárását rendeltem el.

-   Remélem a rendőrök nem szennyezték be a helyszínt! - húzta össze a szemeit Donaghue.

-   Azt éppen nem… Az egyik kiszaladt a kertbe, ő ott …adta ki magából, a másik a házban, a fürdőszobában.

-   Nagyon remélem, hogy ott nem voltak nyomok, hadnagy úr!

-   Én… nem tudom, mert hát nem vizsgálódhattunk, de …nagyon kiborult a fiú! Sohasem látott még ilyet. 

-   Az imént úgy fogalmazott, hogy maga sem látott még ilyet. Ezek szerint mégis bement.

-   Persze, mert… én csak… meg akartam győződni róla, hogy… minden úgy van, ahogy elmondták.

Donaghue a rendőr arcát vizslatta. Az volt az érzése, hogy nem mondott el neki mindent.

-   Van még valami, amiről tudnom kell?

-   Nincs, uram! - válaszolta határozottan a hadnagy.

Donaghue még öt másodpercig a tiszt arcába bámult, aztán bólintott.

-   Rendben. Átveszem az ügyet. Maga és a két járőr, akik bent jártak a házban, adjanak cipő- és ujjlenyomatot, illetve DNS-mintát a technikusainknak!

-   Jó, de miért van erre szükség?

-   Mert én azt mondtam! - felelte Donaghue. - Küldött a kapitányság nyomozókat is?

-   Igen, ügynök úr. Négyet is.

-   Nagyszerű! Ők kezdjék meg a szomszédos villákban lakók kihallgatását. Láttak-e, hallottak-e valamit? Észleltek-e rendkívüli mozgást, gyanús alakok jelenlétét, olyan járműveket, amik eddig nem fordultak meg a környéken, esetleg idegeneket.

-   Rendben, Donaghue ügynök! Intézem.

Donaghue bólintott és otthagyta Wheeler hadnagyot, majd Markkal a nyomában odament a technikusokhoz. Hirtelen nem értette, azok miért vannak hatan, aztán eszébe jutott, hogy Butler megmondta, kiemelt csapatot küldtek. A technikusok vezetője eléjük sietett. Donaghue először nem ismerte fel, mert az épület előterének fényei a fickó háta mögül világítottak. Elcsodálkozott, amikor a nagydarab figura végre besétált egy fénykörbe és rájött, hogy ki az. Randy Keller volt, a technikai részleg egyik vezetője. Úgy látszott, ez az este a meglepetéseké. Donaghue kedvelte Kellert, bár azt még nem értette, hogy mit keres itt a háttértámogató csapat élén. Mert bár Keller valóban náluk kezdett egykor, de most már azoknak a kütyüknek a fejlesztését felügyelte, amiket az FBI-ügynökök a munkájuk során használtak. Lehallgatók, mikrofonok, mikrokamerák, jelzavarók, ilyesmik.

-   Jim! Jó, hogy végre itt vagy!

-   Randy! Mit keresel te itt? - rázta meg a felé nyújtott kezet Donaghue.

-   Miért? Te is itt vagy, nem? - vigyorodott el Keller, aztán megadta a választ Donaghue kérdésére. - Úton van a harmadik gyerek, Jim. Kell a pénz, úgyhogy megbeszéltem a főnökséggel, heti egy-két alkalommal beugrom ügyelni a technikusokhoz.

-   Értem. Örülök neked! Csináltatok valamit?

-   Semmit! Az volt az utasítás, hogy várjunk meg téged. - Keller most Markhoz fordult. - Mark! Hogy vagy öreg haver?

-   Kösz, megvagyok! Még tartom a lépést a zöldfülűekkel. - mosolyodott el Mark is, de az arcán látszott, nincs elragadtatva a lazaságtól, amit Keller egy gyilkossági helyszínen ad elő.

Donaghue körbenézett, és mivel úgy találta, hogy a kiemelt létszám most nagyon is jól jön, azonnal kiosztotta az utasításokat. 

-   Elsőként a zsaruktól vegyétek le a cipő- és ujjlenyomatokat meg a DNS-t.

-   Az összestől? - kérdezte Keller tárgyilagosan.

-   Csak a kettőtől, akik bent jártak és a hadnagytól, mert az is bement körülnézni.

-   A barom! - szűrte a fogai között Keller.

-   Ja, de most már mindegy! Közben essetek neki a kocsinak, aki pedig ráér, az kezdje el átvizsgálni a házat! Cipőnyomok, ujjlenyomatok, DNS, vérnyomok, szennyeződés, sperma, mindent szedjetek össze! Mennyi idő kell hozzá?

Keller a házra nézett.

-   Egy, maximum másfél óra.

-   Csak annyi? - hökkent meg Donaghue.

-   Persze! - bólintott Keller. - Randy bácsi még mindig érti a dolgát!

-   Fasza, Randy bácsi! - vigyorodott el Donaghue. - Akkor húzzatok bele, mert ha ezek megvannak, neki kell ugranotok a biztonsági rendszernek és a telefonoknak, illetve át kell vizsgálni az egész házat, hogy nincs-e bepoloskázva.

Keller odaintette magához az embereit és nem egészen fél perc alatt kiosztotta az utasításokat, aztán intett a két ügynöknek, hogy kövessék a műhelykocsiba. A technikusok öt perc alatt felöltöztek a védőruhákba, amelyek azt is biztosítják majd, hogy ők ne szennyezzék be a helyszínt. További két percbe telt, míg magukhoz vették a szükséges felszereléseket és nekiláttak a munkának. Nem egészen tizenhat perc múlva pedig megvoltak az első eredmények.

 

Keller hellyel kínálta Donaghuet és Markot. Meglökte a pulton álló egeret, aztán mikor a monitor életre kelt, bepötyögött egy sor parancsot a gépnek. Hosszú adathalmazt és egy sematikus ábrát kapott válaszul, ami semmit nem mondott Donaghuenak. Keller intett nekik, hogy lépjenek közelebb és a monitorra bökött.

-   Látod ezt itt?

-   Igen, de fogalmam sincs, hogy mi az?!

-   A Kadensky-házban lévő biztonsági rendszer aktuális állapotjelentése.

-   Hogy a picsába…? - képedt el Donaghue. - Egy órája még azt sem tudtuk, hogy végeztek velük.

-   Mondjuk úgy, megvan a módja. - aztán mintha tudná, mi jár Donaghue fejében, felemelte a kezét és hozzátette. - Nyugi, Jim! Az eljárás teljesen szabályos és jogszerű. Parancs sem kell hozzá, ha bűntény alapos gyanúja áll fenn. Benne van a legújabb végrehajtási utasításban is. A technikai halandzsa pedig nem olyan fontos. Ha érteni akarod, egyszer egy sör mellett szívesen elmesélem, de most legyen elég annyi, hogy minden hálózatra kötött rendszerben van egy kötelező biztonsági elem. Nem azért kötelező, mert előírtuk a fejlesztő cégeknek, hanem azért, mert ha nem lenne, akkor baszhatnák az egészet, amikor beüt valami szar a hálózatukkal. Ez egy kiskapu, ha úgy tetszik. Azon keresztül értem el az adatokat.

-   És? Mit találtál?

-   A kamerákat és a riasztót is kiütötték, alig három órával ezelőtt.

-   Bassza meg! Akkor…

-   Akkor előre eltervezett gyilkosságról van szó. - mondta csendesen Mark.

-   Úgy van! - fordult feléjük Keller. - De ez nem minden. Akárki is csinálta, értette a dolgát. Kívülről nyúlt bele a rendszerbe és nem hagyott nyomokat. Ráadásul nem is az összes kamerát lőtték le. Az északi oldalon lévők épek és működnek. Ott van egy oldalbejárat is a házba. Annak az ajtónak a riasztója most is aktív, tehát biztosan nem bántották.

-   Ezek szerint, az elkövetők a főbejáraton keresztül jutottak be a házba. - morfondírozott Donaghue. - Nem értem! A rendszer nem jelezte, hogy szabotázs történt?

-   Épp ez az, hogy nem! Ezért mondtam, hogy értette a dolgát a mocsok. Úgy nyúlt bele a működésbe, hogy a rendszer nem vette észre a hibát.

-   Ezt meg lehet csinálni? - kérdezte Mark.

-   Amint látod. - bólintott Keller. - Az egyetlen reménnyel kecsegtető dolog az lett volna, ha kiegészítő szoftvereket töltöttek volna fel a kamerákra. Sajnos ilyeneknek nem látom nyomát.

-   Ezt most magyarázd el! - mondta élesen Donaghue.

-   Ha felszerelsz egy rendszert, ahhoz minden esetben tartozik egy üzemeltető szoftver. Ezek nem túl bonyolultak. A gond akkor kezdődik, ha külön kiegészítőket kérsz hozzá: arcfelismerőt, rendszámfelismerőt vagy automatikus riasztást meghatározott eseményekre. Ezeknek a vezérléséhez külön szoftvereket kell vásárolnod. A kiegészítőket vagy az alapszoftverre, vagy közvetlenül a kamerákra lehet feltölteni. Ha a kamerák futtatják a kiegészítő programokat, akkor bizonyos erőforrásokat felhasználva, képesek normál kameraként funkcionáltatni a technikai eszközt, magyarán a kamerát. Ilyen esetben, korlátozott ideig, az eszköz a saját tárhelyére rögzíti, amit lát. Ez persze véges mennyiség, de most nincs is jelentősége, mert ebben a rendszerben nem voltak ilyen felturbózott szoftverek. 

-   Rohadt életbe!

-   Ne aggódj Jim, ezt én sem értem! A faszi tele volt pénzzel, kurva nagy ház és birtok, limuzin, saját sofőr, de szaros háromezer dollárt már sajnált a kiegészítőkre. Szarrágó fasz!

-   Vagy nem is tudott róla, hogy létezik ilyesmi. - vélte Mark. - Ha a telepítőcég nem mondta el nekik, akkor honnan tudta volna?! Vagy elmondták neki, hogy ennyi és ennyi lesz a kiépítés, csak éppen kispórolták belőle ezeket a programokat. A fickó csak fizetett és azt sem tudta, mit vett meg valójában. Az ilyen figuráknál előfordul.

-   Nos, akkor ebben az esetben ez akár bűnrészesség is lehet. - húzta el a száját Donaghue. - Én még mindig nem értem, hogy nem vették észre az üzemeltetők, hogy kiütötték a rendszerüket.

-   Azt ma már semeddig nem tart megoldani, Jim. Szaros száz dollárért bárhonnan rendelhetsz egy alkalmas hekkelőprogramot. Nem nagy kunszt! Hallottátok a nyári esetet, ami a Pentagonban volt?

-   Nem! - felelték egyszerre az ügynökök.

-   Nem is csoda! Nem verik nagydobra, elhihetitek. Fejek hullottak a porba. A kínaiak valamikor, valahogyan, megszereztek egy csomó Pentagonhoz tartozó email címet. Írtak egy fasza kis programot és elküldtek egy csali-emailt ezekre a címekre. Valami olyasmi volt benne, hogy rá kellett kattintani egy linkre, amivel a legújabb biztonsági frissítéseket lehet telepíteni.

-   Az ilyen telepítéseket nem a rendszergazdák végzik? - kérdezte Mark.

-   Dehogynem. De az érdektelen tintanyaló seggfejek ezt nem tudták vagy nem is érdekelte őket az egész, úgyhogy volt, aki rákattintott. Erre a kínai program feltelepítette magát a gépre és beágyazott egy programsort, ami azt az utasítást adta a gépnek, hogy onnantól egy távoli szerverre kell küldeni az adatokat. Mivel a telepítés azonnal a számítógépre történt, ráadásul manuálisan és az alapprogram változott meg általa, a rendszer nem balhézott az új utasítás miatt, hanem szépen felépítette magát. Megnyitotta a hozzáférést a távoli szerverhez és oda is elküldte az adatokat. Azt természetesen a kínaiak kezelték, úgyhogy minden fertőzött gépről, mindent elolvashattak. Ráadásul ezek a gépek, minden más olyan gépet is megfertőzött, amire emailt küldtek vagy megosztott mappákat használtak. Gondolhatjátok!

-   És hogy vették észre?

-   Nehezen. A gépek erőforrás-felhasználását kell figyelni hozzá, vagyis… kellett volna. Csak, akinek az lett volna a dolga, azt mondta, hogy nem ért rá.

-   Fasza!

-   Gondolom megsimogatták a buksiját?!

-   Naná! - Keller felröhögött, mert a történet csattanóját a végére hagyta. - Merthogy a program majdnem nyolc évig dolgozott a hadügy gépein.

A két ügynök álla leesett, mire Keller megint elvigyorodott, aztán befejezte az ismertetőt.

-   Szóval bármi megoldható és valószínűleg itt is valami ilyesmi történhetett.

-   Vissza tudjátok követni, hogy mi történt valójában?

-   Ahhoz viszont már engedély kell, Jim.

-   Küldd el nekem, hogy pontosan mire van szükséged és meglesz! Vedd fel a feladatlistába! Tudni akarom, hogy mi történt, mert ez egy lehetséges nyom.

Keller gyorsan előhívott egy levelezőt, legépelte az adatokat és elküldte.

-   Ott van nálad minden.

-   Vedd elintézettnek! - bólintott Donaghue. - Szerinted mikor lesz valami eredmény a kintiektől?

Mintegy Donaghue kérdésére válaszul benyitott az egyik technikus.

-   Főnök, kész a kocsi és a ház előtere. Mehetünk beljebb?

Keller Donaghuera nézett.

-   Kezdjétek! - intett Donaghue.

-   Te gyere be és töltsd fel a mintákat, én megcsinálom az elemzést! - mondta Keller a technikusnak. - A többiek kezdjék el a házat és nagyon húzzák a seggüket!

-   Oké, meglesz.

-   Kellek én ide? - kérdezte Donaghue.

-   Eddig sem kellettél, Jim, de előbb mindig mi jövünk, ezt szerintem közülünk te tudod a legjobban. Viszont mi a francnak fagyoskodtatok volna odakint?

Donaghue kelletlenül bólintott és kicsit rápirított Kellerre, hogy visszaszerezze az irányítást.

-   Pörögjetek fel, én addig beszélek a halottkémmel.

-   Én megnézem magamnak a limuzint. - állt fel Mark is, aztán a technikushoz fordult. - Az autónak járt a motorja és nyitva volt az ajtaja, jól tudom?

-   Igen, uram! - bólintott a technikus.

 

Kiléptek a szervizkocsiból. Mark Donaghuehoz fordult.

-   Mit gondolsz?

-   Keller jó szakember, de tökön fogom rúgni. - húzta el a száját Donaghue, aztán lesöpört egy hópihét az orráról, mert csiklandozta. - Ez itt egy bűnügyi helyszín, nem a technikai műhely.

-   Igazgató akar lenni, de nem léptetik elő, mert a stílusával annyi ember lábára taposott rá az elmúlt tíz évben, hogy lassan senki nem akar szóba állni vele.

-   Azt mégis megengedték neki, hogy terepre menjen. - kekeckedett Donaghue. 

-   A minősítése megvan hozzá, és szerintem bent ezt inkább büntetésnek gondolják.

Donaghue elvigyorodott, aztán a halottkém autója felé intett.

-   A szakival leszek. Szólj, ha találsz valamit!

-   Persze! - bólintott Mark. 

Elindult a másik furgon felé, aztán a ház felé nézett. A technikusok már bent voltak, két rendőr biztosított az ajtónál.

-   Húzzátok a beleteket, a kurva életbe! - gondolta magában. - Csak pazaroljuk a drága időt.

Továbblépkedett és valamiért most a másik irányba, a kapu felé nézett. Nem tudta kivenni, hogy mi történik, csak azt látta, hogy megsokasodtak az autók a kapu előtti úttesten. Nem csodálkozott, mert ezen a környéken egy ekkora felhajtás mindig valami izgalmas pletyka forrása. Ráadásul Donaghue úgy vélte, mindenki tudja, hogy ki lakik ebben a házban. Ekkor megcsillant valami a sötétben, majd, a csillogás helyén egy erős reflektor fénye villant fel és emelkedni kezdett. Azonnal rájött, hogy mi az.

-   A kurva tévések, hogy basznák meg! - mormolta a fogai között és nagyon-nagyon szeretett volna már pár órával öregebb lenni.

 

Butler üzenete akkor érkezett meg, amikor a szakértő beszámolt róla, hogy a két kórboncnok már várja a testeket és felkészültek a munkára. Kora délelőttre ígért eredményeket, ha éjfél előtt el tudnak indulni a holttestekkel. A toxikológiai eredményeket pedig este vagy legkésőbb másnap reggel küldik. Megköszönte a tájékoztatást, aztán elolvasta Butler üzenetét. 

’Ott van a tévé, Jim. Eredmények kellenek! A FH tájékoztatást ígért nekik.’

-   Jó vicc! - gondolta Donaghue. - A fehér házi kabinet tagjai még életükben nem jártak bűnügyi helyszínen.

Visszaírt Butlernek, hogy hamarosan hívja, aztán odament a hadnagyhoz. 

-   Mit tehetek önért, uram? - kérdezte készségesen az egyenruhás.

-   Azt tudják, hogy hol lett volna a rendezvény amire a képviselő hivatalos volt?

-   Én nem, de a kapitányság meg tudja mondani, mert őket tájékoztatták a segélyhívás során.

-   Derítse ki, aztán szóljon, amint megtudta! Köszönöm!

Odasétált Markhoz, aki még mindig bőszen vizsgálgatta a limuzint.

-   Ki tudsz sütni valamit ebből az egészből? - kérdezte Donaghue.

-   A kocsi motorja járt, tehát már készülődtek az útra. Ebből következik, hogy a sofőr egészen biztosan itt volt. Akkor történhetett valami, amikor Kadensky és a felesége kiléptek a házból. 

Donaghue telefonja megcsörrent. Látta, hogy a központjuk keresi. A szemével intett Marknak, aztán lenyomta a zöld gombot.

-   Donaghue.

-   Uram! Butler igazgató utasítására két ügynök kiment a Kadensky képviselő által fizetett testőrszolgálat központjához. Kifaggatták diszpécsert, aki azt állította, a képviselő őrizetére kirendelt emberük nem jelentkezett be. Felhívták, de nem érték el, így ők is értesítették a rendőrséget. Onnan tudták meg, hogy Kadensky képviselőt és a feleségét megölték, illetve, hogy az emberük eltűnt. A cég vezetője és a jogásza már úton van a főkapitányságra.

-   Ezt én miért csak most tudom meg? - kérdezte Donaghue és úgy érezte, rögtön szétvágja az ideg.

-   A rendőrség nagyon leterhelt uram. Eddig nem volt lehetőségük értesíteni minket.

-   Elfogadhatatlan!

-   Uram?

Donaghue nagyot fújt, aztán beszélni kezdett.

-   Mondom, hogy mi fog történni! Küldjetek egy feljegyzést a rendőrfőkapitányságra, azok pedig továbbítsák minden rendőrőrsnek és rendőrnek! A Kadensky gyilkosság szövetségi ügy. Én vezetem a vizsgálatot, tehát minden jelentésnek, eseménynek és információnak, rajtatok keresztül, hozzám kell befutnia, méghozzá haladéktalanul! Ez alól csak az az eset kivétel, ha valamelyik járőr belefut a feltételezett gyanúsítottakba és letartóztatást eszközöl. Abban az esetben ráér utólag is jelenteni. A két ügynök, akiket Butler kiküldött a biztonsági szolgálathoz, szerezze meg a diszpécsernaplót és a cég minden anyagát a sofőrről! Ha a diszpécserek akadékoskodnak, akkor csapd fel az országos telefonkönyvet és addig hívogasd a bírókat, amíg valamelyik alá nem írja nekünk a parancsot a lefoglaláshoz! Ezenkívül helyezd készenlétbe az egyik túszmentő csapatot és rendeld őket az én ügyemhez! Ha nagy szar kerekedik és más eset miatt bevetésre kerülnek, akkor hívjatok és megbeszéljük a lehetőségeket! Riaszd Cartert és Lynch-cset, azonnal induljanak a rendőrfőkapitányságra! Ők fogják kihallgatni a biztonságiak vezetőjét. Amíg Carter oda nem ér, a rendőrök csak akkor szólhatnak hozzájuk, ha vízzel kínálják őket. Fél órán belül üzenetben jelentsd nekem, hogy az összes utasítást végrehajtottátok! Minden világos?

-   Igen…, uram!

-   Rendben, akkor kezdj neki! Nem lehet fennakadás, hívjatok, ha gond van!

Donaghue a zsebébe süllyesztette a telefont, aztán visszament Markhoz.

-   Szóval, mit tudtál kihámozni a dologból?

-   A legnagyobb kérdés, Jim, hogy hol a testőr?!

-   Meglépett az elkövetőkkel együtt.

-   Szerinted benne volt? - kérdezte Mark.

-   Miért, szerinted nem?

-   Ne hamarkodjuk el a dolgot! Nézd meg a kocsit! Tiszta, rendezett, nincs rajta külsérelmi nyom. Biztosan nem volt tűzharc és dulakodásnak sincs nyoma. 

-   Mark, ez éppen az én teóriámat erősíti, de most nincs időm a rejtvényekre. Mire akarsz utalni?

-   Ha a sofőr benne volt, akkor miért hagyta itt járó motorral az autót? Ha valami gallyra ment volna az akció közben, Kadensky és a neje akár el is menekülhettek volna vele.

Donaghue elgondolkodott. Volt némi valóságalapja Mark felvetésének, de a gondolatmenetnek totálisan ellentmondott, hogy a sofőr nem volt sehol. Se élve, se holtan. Ha valóban ő látta el Kadensky személyi védelmét, akkor miért nem avatkozott közbe? Egy rakás, vallási fanatikus idióta rátört a munkaadójára ő meg nem tett semmit? Vagy nem is volt módja rá, hogy bármit tegyen? De akkor pláne az a nagy kérdés, hogy hol van a fickó? Donaghue mérgesen rálegyintett saját okfejtésére, aztán Markra pillantott.

-   Majd kiderül, hogy a technikusok találnak-e vért, ami tőle származik.

-   Nem fognak.

Elég egyértelmű kijelentés volt, de mielőtt Donaghue vitába szállhatott volna vele, kettőt pittyent a telefonja. Ránézett. A központból üzentek neki, hogy a két embere megkapta a riasztást és elindultak a kihallgatásra, a túszmentők pedig készenlétbe álltak. Ez legalább működött. Éppen elrakta volna a telefont, amikor a készülék megint bejövő hívást jelzett. Alex Carter kereste. Carter gyakorlatilag a helyettesének számított az osztályon. A legmagasabb rangú ügynöke volt és rengeteg tereptapasztalattal rendelkezett. Biztos arról akar érdeklődni, hogy miért is szarta el az FBI a karácsonyi készülődést.

-   Szevasz, Alex! - szólt bele Donaghue a telefonba.

-   Jim, mi az úristen történt? Igaz, hogy megölték Kadensky képviselőt?

-   Sajnos igaz, a kurva életbe! Bocs, hogy bebasztam az estédnek, de kurva nagy a fejetlenség és nem akarok még több szart a nyakunkba. 

-   Az asszony leszedte a fejem, de amúgy nincs gond! Akkor? Mi az ábra, Jim?

Donaghue beszámolt a történtekről és a helyzetről, illetve elmondta, hogy mit vár Cartertől. Alex agyát azonnal felpörgette a rutin.

-   Szóval akkor a testőr gyanúsított?

-   Pontosan! Felszívódott és mivel nincsenek sem dulakodásra utaló nyomok, sem vér a kocsi körül vagy a ház bejáratánál, nekem ez azt mutatja, hogy benne volt.

-   Tudod mit mondana erre Mark? A tetthelyen lévő vérnél csak egy rémisztőbb dolog van. Ha nincs vér.

-   Mark itt áll mellettem, de nekem még semmi ilyesmit nem mondott. - aztán hogy pályára állítsa az ügynököt, hozzátette. - Nem akarok felesleges cécót, de készüljünk arra, hogy nem lesz könnyű menet a kihallgatás. A faszi rögtön az ügyvédjével indult el a kapitányságra, úgyhogy valószínűleg hosszú lesz az éjszaka.

-   Mennyire szorongassam meg?

-   Nagyon!

-   Oké! Tehát akkor ők nem gyanúsítottak, de az emberük igen. Ha nem működnek együtt, akkor szétszedjük őket és a cégüket. Így gondoltad?

Donaghue agyán átfutott, hogy ezért kellett Cartert küldeni.

-   Igen! - elmondta neki, amit Keller mondott a biztonsági rendszerről, végül kiadta az ukázt. - Csöpögtess nekik valamit, aztán állj rá a tökükre!

-   Meglesz! Hívlak, ha van eredmény.

-   Rendben.

Mielőtt eltette a telefont, rápillantott az órára. Mindjárt fél tizenkettő. 

-   Kurva életbe! - mormolta, aztán visszament a műhelykocsihoz.

Kopogás nélkül benyitott.

-   Van már valami, Randy? - kérdezte. - Kifutunk az időből!

Keller csak a kezét emelte fel, hogy várjon, aztán beleszólt az előtte álló mikrofonba.

-   Rendben, akkor gyertek ki és kezdjétek el feltölteni az adatokat. - a vele lévő technikusra nézett. - Te maradj itt és rögzíts minden anyagot, ha találsz valamit, szólj! Én bemegyek a főnökkel.

Azzal Keller felpattant, felkapta az FBI feliratú széldzsekijét és kikecmergett a furgon hátuljából.

-   Most végeztek, rögzítettek mindent. Kivetkőznek, aztán nekiállnak feltölteni az eredményeket. Negyven percen belül bent van a rendszerben az összes adat.

-   Fasza! Akkor mehetünk?

-   Igen. Én is veled megyek.

-   Oké.

Donaghue odaintett Marknak, aki még mindig a limuzin mellett állt, aztán megindult a ház felé.

 

 

Beleolvasó: Tarcsai Szabó Tibor- Galaxisok háborúja

Újabb beleolvasót hoztam nektek, ezúttal egy sci-fi történetet, Tarcsai Szabó Tibortól a Galaxisok háborúja című könyvéből. Egy kis részlet a könyvből, ha tetszik, lent megtalálod a linket a könyv vásárláshoz. 

Tarcsai Szabó Tibor

Galaxisok háborúja

Tartalom

A galaxisok között háború dúl. A Köztársaságból kivált birodalmak új Szövetséget alkotnak, és az űr sosem látott összecsapások színterévé válik. Todd és csapata a Minerva űrcirkáló fedélzetén próbálja feltartóztatni az ellenséges haderőt, ám egy váratlan kudarc nyomán árulás árnya vetül a legénységre.

Mindeközben egy távoli bolygóról származó idegen faj figyeli az eseményeket, és a csaták káoszában keresi a lehetőséget, hogy megvesse a lábát a Földön. Az idegen civilizációkat kutató Naoki professzor egyre furcsább jelekre bukkan, amelyekben eltűnt emberek, rejtélyes technológiák, ismeretlen eredetű tornyok és egy idegen bolygó – a Daikonn – lakóinak titkos tervei mind összefonódnak egy grandiózus játszmában, ahol senki és semmi sem az, aminek látszik. Vajon Todd és társai sorsát hogyan befolyásolja a játszma kimenetele?

A Föld sorsa láthatatlan szálakon függ, és mire a háború valódi tétje nyilvánvalóvá válik, talán már túl késő lesz megállítani az idegenek terjeszkedését.

A Galaxisok Háborúja egy sodró lendületű sci-fi, ahol az űrcsaták csak a felszínt karcolják, miközben a valódi csata a bolygónkért folyik.

 ENGEDÉLLYEL

Törlés

Dr. Toll idegesen babrált Frenck karján. A nyolcérzékelős sapkát már felhelyezte a fiú és a lány fejére, most már csak az infúziót kellett bekötnie, mielőtt valamelyikük felébred a sokkoló által okozott kábulatból.

Nincs sok ideje.

Montagh az éjszaka közepén verte fel legszebb álmából, s az orvos kelletlenül kászálódott ki az ágyból, amely még őrizte Maimol buja illatát. Még jó, hogy nem kapta rajta őket! Toll tudta, hogy szigorúan tilos szexuális kapcsolatot létesítenie a földiekkel, de itteni létének ez volt a legkellemesebb része, amiről nem szándékozott lemondani. A Bázis bezártságában könnyű volt megszédítenie a fiatal lányokat, akik közül többen is örömmel bújtak ágyba a jóképű, jó kiállású doktorral. Toll ezt ki is használta. Annak idején maga is tagja volt az avatárok érzékelőit kalibráló csapatnak, s pontosan tudta, hogyan tekerje fel kölcsönkapott testének szexuális érzékeit csaknem a fájdalomküszöb határáig. Szinte tobzódott a Daikonnon soha nem tapasztalt érzékiségben és gyönyörben.

Saját bolygóján az aktus minden részletét a vallás Tanítása írta elő. A daikonik a testi szerelem gyönyöreit kiváltságos esemény keretében ünnepelték meg nyolcszor egy évben, hatalmas pompa és hedonista dőzsölés kíséretében. Ám Toll úgy gondolta, hogy az ottani érzést mégsem lehet ahhoz hasonlítani, amit a földi együttlétek nyújtottak számára.

A vallás által kitüntetett nyolcas a legfontosabb szám volt a Daikonnon. Az idő egyik fontos egysége, ami a Földön hétfőtől vasárnapig tart, és hétnek neveznek, a Daikonnon nyolc napos. Egy hónap nyolc hetet (daikoni nyelven intalionn-t) számlál, és nyolc hónap tesz ki egy egész évet. Ily módon a Daikonnon egy év csaknem másfélszer annyi napot számlál, mint a Földön.

Toll a rendelő falára pillantott, amelyet a földi kereszthez hasonlóan szent vallási szimbólum, a shainn díszített: az alulról induló és végződő, alsó részén hiányos kör, ami magában foglalja a két, egymáshoz képest elforgatott négyzetet, amelyek nyolc csúcsot rajzolnak ki a kör belsejében. Az orvos lelki megerősítést és biztonságot érzett a jainn vallás nyolc csúcsa által szimbolizált ciklus ábrázolásától, amely az élet körforgását jelképezi.

A jainn megcsúfolásának tartotta, hogy a tévések a shainn-t, megtoldva a kör belsejébe helyezett GH betűkkel, a Galaxisok Háborújának jelképévé tették. De semmit sem tehetett ellene, elvégre nem árulhatta el, hogy az ábra egy idegen bolygó szent vallásának szimbóluma.

A daikoni hit szerint a Mindenséget Yinn teremtette, saját testéből kiszakítva a nyolc részt, melyeken léte során mindenkinek át kell jutnia. A Por, a Kő, a Láng, a Víz, a Lég, a Test, a Lélek és a Fény a lét egymástól elválaszthatatlan állomásait képezik a jainn vallásban.

A Test állapotában megnyilvánuló tudattal rendelkezve a hívőknek a Tanítást kell követniük. A Tanítás szövegei adnak magyarázatot a múlt, a jelen és a jövő kérdéseire, amelyeket azonban csak az isteni tudással felvértezett papok, a Tanítók tudnak megfelelően értelmezni a homályosan megfogalmazott írásokból. Az egyszerű daikonik számára a látszólag olykor egymásnak ellentmondó tanok helyett a hétköznapi nyelven megfogalmazott nyolc Ige adja meg az útmutatást, amelyek közül Tollnak most a 3. számú jutott az eszébe: "Cselekedj másokkal úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled cselekedjenek". Frenck és Dinda mozdulatlan testére pillantva Toll biztosan tudta, hogy nem szeretné, ha vele is így bánna valaki – vagyis nem a Tanítás szerint való, amit csinál!

Szinte érezte, ahogy Teste magába szívja a Sötétséget, s ahogy lelkének Fénye elhalványul. A jainn Tanítása szerint a nyolc állomású ciklus bejártával a Fény egyesül teremtőjével, Yinnel, így fejezve be a lét körforgását, újra az istenség részévé válva. A földi vallások legtöbbjével ellentétben a jainn-ban nincs klasszikus értelemben vett menny és pokol. A mennyet az Egyesülés teljessége jelenti, amely mellett azonban ott van az örök Sötétség is, ahova azok a Lelkek jutnak, amelyek világosságukat meg nem vallott bűneik miatt végleg elvesztették. A sötét Lelkek nem kerülhetnek a Fény állapotába, nem egyesülhetnek Yinnel, s mindörökre a Sötétség rabjai maradnak. A Tanítás egyfajta lehetséges jövőként vetíti a daikonik elé a Véget, amikor már minden Lélek a Sötétség rabjává lett, és Yinn megszűnik létezni...

Ezért kötelessége minden hívőnek a Bűnök Megvallásának rítusát elvégezni születésük napján, évente mindössze egyszer. A hívők a templom oltára melletti csarnokban, Yinn részére címzett Bűnbánó Levélben vallják meg az év során elkövetett bűneiket, amelyeket teljes névvel megjelölten – elvégre még Yinntől sem várható el, hogy minden Testet a születésnapja alapján azonosítson – a terem padozatába süllyesztett nyíláson keresztül, az istenség előtt hason csúszva kell eljuttatniuk a Teremtőhöz, hogy elnyerjék a Bűnbocsánatot.

Dr. Toll erre gondolt most, amikor figyelte, ahogy a két fiatal testébe áramlik az infúzió oldata. Remélte, hogy a Daikonnon még időben megvallhatja Földön elkövetett bűneit, s elűzheti a Sötétséget Lelkéből, hogy ciklusa végén maga is Yinn része lehessen.

Ám lehet, hogy éppen most készül egy újabb bűnt elkövetni, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy módszere sikerrel jár.

– Megmondtam, hogy az eljárás még csak kísérleti stádiumban van! – dohogott, amikor Montagh utasítást adott a beavatkozás elvégzésére. –  A rövid távú memória törlésének ilyen módja nem várt és nem ismert következményekkel járhat!

Montagh megvonta a vállát.

– Nincs más lehetőségünk! Felfedezték a transzmittert, ki kell törölni az agyukból, és kész! Különben is, a Daikonnon működött!

Toll felháborodva simított végig a fülén. Hatalmas, gyönyörű díszének számító testrésze helyén azonban csak fájó hiányt talált. Ez az egy dolog kellett volna még a tökéletes földi léthez: a daikoni fül!

– Működött? Persze, hogy működött! A Daikonnon! De a Földön, emberen még soha nem próbáltuk ki! Fogalmunk sincs a megfelelő dózisról és a sokkolás helyes mértékéről! Ha tévedünk, azzal az alany halált is okozhatjuk!

– Hát csináld jól! – bökött Toll mellére Montagh ellentmondást nem tűrő hangon, és kifordult a szobából.

Ha tetszik a részlet itt betudod szerezni

Tarcsai Szabó Tibor