Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Lily Defiant - ("Van úgy, hogy olyat álmodok, hogy ébredéskor úgy érzem, ezt, muszáj leírni. Van, hogy filmet, vagy sorozatot nézek, és hirtelen támad egy ötletem.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írónőt Lily Defiant, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Az Egan krónikák-Történet egy tündér tollából könyve jelent meg eddig, amit Underground Kiadó oldalán lehet megrendelni.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

A nevem Fodorné Lengyel Zsuzsanna. Egy gyermekes anyuka vagyok, egy szerető és támogató férj mellett. Mióta az eszemet tudom szeretek fantáziálgatni. Középiskolában kezdtem a történeteimet papírra vetni, amiket a barátaim örömmel olvastak. Mégis csak a fiam születése után volt elég időm és energiám megírni egy komplett regényt. 

Egan krónikák című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata? 

Az Egan krónikák-Történet egy tündér tollából című regényem a kelta mitológiát érinti. Ezért volt szükség kutató munkára, de mivel csak érinti, nem sokra. Mivel a helyszín, és a szereplők is fiktívek, könnyű dolgom volt. Csak pár mitológiai személynek, és elemnek  kellett utána járnom. A regény megírása nagyjából 2 hónapot vett igénybe. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Imádom a fantasy történeteket, ezért nem is tudok a fantázia világán kívül írni. Nagyon szeretek világokat alkotni, és odavagyok a természetfeletti lényekért. Általában vegyítem a fizikai valót és a varázslatos elemeket.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Egészen apró voltam, mikor már rajongtam a mesékért. Épphogy tudtam írni-olvasni, mikor megírtam az első mesémet egy maci és egy nyuszi barátságáról. Középiskolában kezdtem el jobban foglalkozni a dologgal. Magamnak, a barátaimnak és pályázatokra írtam novellákat. Az egyik ilyen „Így írtok ti...” budapesti pályázaton különdíjat nyert a helyben írt sci-fi novellám.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Elég sok zsánerben ki szeretném próbálni magam. Nagy sorozat- és filmőrült vagyok, szeretem a bűnügyi, katonai, sci-fi, thriller, szellemes-démonos filmeket és sorozatokat. Mindben meg akarok nyilvánulni. Tehát, akiknek tetszik az első regényem, nekik üzenem: rengeteg regényt tervezek még írni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Vegyes érzéseket kelt bennem, mint egy sorozat vége. Hihetetlen boldogság járja át a szívem, mégis fáj, mert búcsúznom kell a szereplőktől és a történettől. Ezért is indítottam azonnal egy könyvsorozattal. Már bőven a folytatás mélyén tartok, és elképzelésem sincs arról, hogy hány kötetnél fogom végleg lezárni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Az írói álnevem Lily Defiant. Szerettem volna egy egzotikus, izgalmas nevet. A Lily mellett azért döntöttem, mert az a keresztnevem jelentésének a liliomnak az angol fordítása. A Defiant jelentése dacos. Egy sci-fi sorozatban figyeltem fel rá. A benne szereplő egyik űrhajót hívták így. Eleinte játékokban, nicknévként használtam. Mikor eljutottam a névválasztáshoz, már biztos voltam benne, hogy ez a szó tökéletesen leír engem.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Ez áll hozzám a legközelebb, de rengeteg olyan novellát írtam már, amik más zsánereket képviseltek. Sci-fi, bűnügyi, misztikus, meleg erotika, romantikus novellákat is írtam már.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Leírhatatlan érzés, amikor egymás után több kiadó is azt írja a válaszában, hogy tetszik nekik a kézirat, és szeretnének velem szerződést aláírni. Eleinte el sem hittem, majd mikor kezdtem magamhoz térni, úgy éreztem, hogy megérkeztem a saját utam elejére. Évekig nem találtam a helyem a nagyvilágban. Az első regényem kiadása számomra egy valóra vált álom volt. A herceg a fehér lovon, akire várakoztam a kastély tornyának fogságában.

 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Számomra minden impulzív, ahogy a regényírás is. Elkezdem egy mondattal, ami tetszik. Még nem tudom, miről fog szólni, még nem tudom, kik fognak benne szerepelni. Visznek magukkal az érzéseim, és maga a történet.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak olyan jelenetek, amiket vissza-vissza olvastam, mert annyira tetszett. Amikor sikerült úgy leírnom mély érzéseim, hogy magamra sem ismertem. És persze vannak olyanok, amik nem sikerültek annyira jól, de azokat is igyekeztem legjobb tudásom szerint megírni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Van úgy, hogy olyat álmodok, hogy ébredéskor úgy érzem, ezt, muszáj leírni. Van, hogy filmet, vagy sorozatot nézek, és hirtelen támad egy ötletem. De olyan is volt már, amikor egy zene inspirált. Az Alice csodaországbannak olyan zenéje van, hogy megfoghatatlan érzéseket kelt bennem.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Anyukám nagyon szeret olvasni. Életében rengeteg könyvet elolvasott és nagyon művelt. Neki adtam oda először a kéziratot. Tudtam, hogy ha nem jó, vagy vannak benne, hibák ő megtalálja  és el fogja nekem mondani. Mikor elolvasta azt mondta, hogy küldjem el azonnal kiadókhoz, mert nagyon jó lett.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Végig támogattak. A férjem már az elején is hitt bennem. Azt mondta, biztos benne, hogy sikereket fogok elérni, mind a kiadásban, mind az eladásokban. Ahogy anyukám is és a testvéreim is mindvégig mellettem álltak. Ha falba ütköztem és fájdalom ért, vigasztaltak. A sikereknél velem együtt ünnepeltek.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Idén magamat tervezem fejleszteni. Tanulni fogok ezen a területen belül. Szerkesztés és grafikus tanulmányokat fogok végezni, és a következő kötetet már magam tervezem kiadni, hogy mindent zökkenőmentesen tudjak végig vinni. Már írom az Egan krónikák folytatását, és amint lesz rá lehetőségem, ki is adom.

 

Köszönöm a lehetőséget. Nagyon boldoggá tesz, hogy a közösség része lehetek.

Én köszönöm az interjút!

 A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Underground Kiadó

Lily Defiant írói oldala

Darvas Petra: Ikrek Mágiája (Hópelyhek májusban 1.) - (" Eleven történet, olvastatta magát, és sosem lehet tudni, mi következik. S pont ezt szeretem, hogy kiszámíthatatlan egy történet. Nem kell sokat agyalni, fárasztani magunkat, hiszen nagyon ki tudd kapcsolni. Nem hiába lett számomra év egyik legjobb könyve.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Darvas Petra írónőnek, hogy lehetőséget adott, hogy elolvashassam az Ikrek Mágiája (Hópelyhek májusban 1.) című könyvét. Év egyik kedvence lett ez a könyv. Nagyon várom a folytatást, remélem olyan izgalmas lesz, mint az első kötet.

 

Darvas Petra:
Ikrek Mágiája
(Hópelyhek májusban 1.)



Tartalom:
Gary szerint a lány, aki az előbb pattant ki a szomszédos ágyból, legalább annyira nem illik ebbe a középkori környezetbe, mint ő.
Aggasztó a helyszín: szokatlan időjárás, furcsa növények, titkolózó, szorongó emberek. Ráadásul ott van velük egy néma, csuklyás fickó, na meg az a barátságtalan fiú is. Aztán újabb lány érkezik a világukból, akinek már sokkal jobban tetszik Navatlon városa és a királyi kastély.
Végül nincs más választásuk, elindulnak az erdei úton egy elátkozott várban nyugvó mágikus kőért, a gloxánért. Annak varázsereje az egyetlen, mely megvédheti a népet a gyilkos tűzmágustól, őket pedig hazajuttathatja.
Vagy nem.



Véleményem:
5/5

Ez igen! Szenzációs!
Befejezés meg... Áhh, nem mondom, most rághatom nagyon a körmömet... Mikor is lesz a következő kötet? Egy percet sem unatkoztam! Sőt! Azt se tudtam, mire számítsak a következő oldalakon. Mesterien szövi a szálakat az írónő! Elképesztően izgalmas volt.
Csak így tovább, légy rejtélyes, izgalmas.
Voltak kedvenceim a történetben Aitor, Borrao, Gary,Tom, Lora és Emma.
Lora igazi cserfes dumás kis nőszemély. Jókat kuncogtam rajta. Mindig akkor szólal meg, amikor nem kellene, amikor meg kellene háát, akkor néha ökörség hagyja el a száját.
Emma a legaranyosabb. Kedvencem, okos és ügyes, bátor. Nem bánnám, ha Borraóval összejöhetnének. Ketten nagyon jó párost alkotnának. Szerintem. Legalább Borrao nem lenne ennyire szőrösszívű. Tom érdekes egy figura volt számomra, de később kiderült miért is volt az. Ennek ellenére kedvencem lett, és kíváncsian várom a második részben az ő karakterére. 

 

- A múltamat falják fel éppen - jegyezte meg Borrao. - Akinek pedig nincsen múltja, annak jövője sincs.

Mire a történet végére kiderült, hogy ki kicsoda és milyen célok vezéreltek, néhány titokról fellebbent a fátyol, de még mindig sok megválaszolatlan a kérdés, amire úgy gondolom a következő kötetben, derül ki. Ez felvezetésnek gondolom az első kötetet, hiszen számos kérdésem van a történettel kapcsolatban, sok megnyitott szál van, amire a következő könyvben kaphatunk választ.
Eleinte picit féltem, mert nem sok fantasy könyveket olvasok. De azt kell mondjam, imádtam olvasni. Eleven történet, olvastatta magát, és sosem lehet tudni, mi következik. S pont ezt szeretem, hogy kiszámíthatatlan egy történet. Nem kell sokat agyalni, fárasztani magunkat, hiszen nagyon ki tudd kapcsolni. Nem hiába lett számomra év egyik legjobb könyve. Ezek után nagyon várom a második könyvet. S kedves írónő, hozd össze, kérlek Emmát és Borraot, illetve Tomot és Lorat. Nagyon örülnék neki. 

Egyébként szerintem kishitű vagy. Butának tartod magad azért, mert nehezen megy a suli. Elárulom neked, hogy nem az iskolai eredményeid határozzák meg, milyen ember vagy. Engem például meglepsz a magasröptű megállapításaiddal, pedig én mindig is kitűnő tanuló voltam, mégsem jutnak ilyenek eszembe. Te nem vagy társasági ember, mégis egészen különlegesen  látsz bele másokba.

Kinek is ajánlanám? Hát minden 14 év feletti gyerkőcöknek, akik szeretik a fantasy történetet és oda vannak a természetfeletti képességű karakterekre, érdekes történetre, rejtélyekre és titkokra. Szívből ajánlom nektek Darvas Petra könyvét. Cseppet sem fogtok unatkozni,ha kezetekbe veszitek.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni: 

NewLine Kiadó

Darvas Petra Szerzői oldala

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hatalom köve - ("Olivia a kocsmában lévő összes szempár kíséretében hagyta el az ivót. Kilépett a friss levegőre, teleszívta azzal tüdejét, és hagyta, hogy az egész lényét átjárja a holdsugár. Abban a pillanatban tetszett neki először az az élénk, fényes, színkavalkádos, hangos város, ahol valamifajta csoda folytán találta magát. ")

Aurora Lewis Turner: A hatalom köve című könyvéhez is az utolsó részletét hoztam el nektek. Itt is megadom az előző részeket, hogy újra olvashassátok. De ha tetszettek a részletek, és egyben olvasnátok el az Olvasnimenő oldalán, megrendelhetitek. 

 

Az eddigi részek:

1.

2.

3.

4.  

 

 Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

 

Tartalom:

Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán... 

 

ENGEDÉLLYEL
UTOLSÓ RÉSZLET

 

– Na, ilyen az igaz szerelem! Ilyen az én nőm, tiszta tűz, tiszta szeszély! – mosolygott Gusztáv, mintha csupán egy szerelmes kisfiú lenne. – Gabriella csak az enyém, soha senki más nem érintheti! Ha megtenné, kettéhasítanám a kardoddal.

– A kard... – próbált a tárgyra térni Vincent, amíg még a jócskán ittas férfi tudott koncentrálni. – A helyzet az, hogy vissza kell adnod Gladiót.

– Hogy mi? – kelt ki magából a rabló, aki látszólag alig állt a lábán. – Tisztességes játékban nyertem el tőled. Gladió az enyém!

Ebben a pillanatban elcsöndesedett az egész kocsma, majd egy igencsak jellegzetes zaj töltötte be a termet, ugyanis az összes ember abbahagyta az ivást és kardot rántott, amelyet minden teketóriázás nélkül készek voltak beleszúrni Vincentbe. Olivia érezte az adrenalint végigszáguldani az erein, amely egyre gyorsabb ütemre késztette a szívverését.

– Hogy akarsz elbánni velünk kard nélkül, a becsületed nélkül, minden nélkül? – nevetett bele Gusztáv a kocsma csöndjébe. – Neked semmid nincs!

– Ezt azért nem mondanám – rázta a fejét a férfi, majd a mellénye alól előkapott két kést, melyet egyenesen a Gusztáv mögött álló két fegyveres férfi homlokához vágott. Azok abban a pillanatban szörnyet haltak, hogy a penge átszáguldott a koponyájukon. Vincent nyúlt volna már a következő késért, miközben megérzett egy csendesítő érintést a könyökén.

– Hagyd! – hatolt Olivia hangja Vincent fülébe. – Elvégre ezért hoztál engem, vagy nem?

Vincent karja megfeszült, de aztán nem nyúlt a következő késekért, ehelyett hagyta, hogy Olivia közelebb lépjen az emberei miatt sopánkodó Gusztávhoz.

– Miért kellett ez? Olyan nehéz jó munkaerőt találni!

– Szükségünk van Gladióra – mondta Olivia, miközben Gusztáv felemelte a fejét és a lány arcába nézett. Az kihúzta magát, majd a tenyerét előrenyújtotta a kardot kérve. Olyan testtartást vett fel, amilyennel még nem találkozott a rabló. Az egész lányból áradt a méltóság, és valami furcsa erő, ami arra sarkallta őt, hogy előhúzza az asztal alól az ezüstösen csillogó kardot, majd azt a lány kezébe helyezze.

– Itt van, vigyétek! – felelte Gusztáv megbabonázva, majd a fekete hajú, kék szemű férfire vetette tekintetét – De aztán ne kerülj újra a szemem elé, Vincent!

Olivia egy büszke mosollyal megköszönte a kardot, amit alig bírt el. A kezei a kard súlya miatt elernyedtek, majd leestek, mire a kard beleállt a padlóba.

– Innentől viszem én! – mondta Vincent, majd elvette a lánytól a fegyvert és a dereka köré kötötte azt. A férfi kék szemeivel újra méregetni kezdte a lányt, hiszen nem értette, hogy miként érhette el azt egy egyszerű kéréssel, hogy a rablóvezér átadjon neki egy igencsak értékes kincset.

 

Olivia a kocsmában lévő összes szempár kíséretében hagyta el az ivót. Kilépett a friss levegőre, teleszívta azzal tüdejét, és hagyta, hogy az egész lényét átjárja a holdsugár. Abban a pillanatban tetszett neki először az az élénk, fényes, színkavalkádos, hangos város, ahol valamifajta csoda folytán találta magát. Vincent hangja zökkentette ki őt gondolataiból:

– Ezt meg hogy csináltad?

– Egyszerűen csak kérnem kellett – rántotta meg a vállát a lány.

– Na, persze – fürkészte őt  továbbra is kék tekintetével a férfi, de aztán nem feszegette a témát, helyette a kardjával egy közeli kocsma felé mutatott és ennyit mondott:

– Itt maradunk éjszakára! – Olivia nem ellenkezett, követte Vincentet, hiszen mindketten tudták, hogy a lány már teljesítette ígéretét, itt volt az ideje annak, hogy a férfi is állja a szavát.

 

◊◊◊

 

Olivia hamarosan egy szobában találta magát, ahol nem volt semmi, csupán egy ágy, valamint a falakon átszűrődő mindenféle zaj. Még egy függöny, vagy spaletta sem állt a rendelkezésére, amivel kizárhatta volna az ereszkedőben lévő Hold fényét. Rosszul aludt aznap éjjel, sokat forgolódott, a történtek pedig sok rémképpel töltötték meg elméjét. Egyik pillanatban felijedt, felült az ágyán, majd tekintete ismét rávándorolt az ablakán benéző égitestre. Felsóhajtott, majd elindult, hogy a szobáját elhagyva megkeresse a mellékhelyiséget, de nem jutott messzire.

          Tudta, hogy a mellette lévő szoba volt Vincenté, onnét pedig furcsa zajok szűrődtek ki. A lány egy pillanatig ott állt a fából készült, hosszú folyosón, ahonnét mindenfelé szobák nyíltak. Egyik szoba hangosabbnak bizonyult a másiknál, hiszen hajnalig tartott a tivornya. A lány persze nem sokat tudhatott erről, de nem is érdekelte őt mindez. Egyedül Vincent szobája keltette fel az érdeklődését.

Közelebb lépett hozzá, de aztán észrevette, hogy az ajtó zárva volt. A kíváncsisága viszont nem változott, ezért lehajolt, hogy a kulcslyukon keresztül tudakolja meg, hogy mi történt a helyiségben. A Hold fénye aznap a barátja volt, hiszen az az ablakon bevilágítva láthatóvá tette a történéseket. Olivia két fehér testet látott az éjszaka homályába gabalyodni. Vincent az ágyán ült hátát a falnak támasztva. Az arcán gyöngyözött a veríték, izmos felsőteste egyértelműen látszódott a holdfényben. A szeme csukva maradt, hiszen a gondolataival és erős kezeivel elkalandozott azon test minden egyes szegletén, amely szétvetett lábakkal ült rajta. A lány egyértelműen látta a nő hátát, barna hajzuhatagát, testének ütemes rezdüléseit. Vincent húsába vájta hosszú ujjait, amint teret kapott testében az élvezet. Egy vékonyka takaró hullott a derekára ezzel eltakarva a lány elől a formás fenekét. Vincent elveszett a nő kebleiben, szorosan magához vonta azokat, miközben ajkaival kényeztette a nő minden porcikáját.

Olivia érezte, hogy mennie kellene, de valami még mindig marasztalta őt. Tudni akarta, hogy mégis ki lehetett az a nő. Mintha csak meghallották volna a gondolatait, Vincent erős kezeivel felemelte, majd végigvetette a kéjtől elaléló hölgyet az ágyon. A barna hajzuhatagra hullott annak feje, amitől a kulcslyukon át leső lány egyértelműen felismerte Gabriellát, a rablóvezér feleségét. Vincent teste ránehezedett a hölgyre, ajkai megtalálták annak nyakát, miközben erős ujjai a nő csípőjére hulltak, leszorították azt, majd azzal a mozdulattal újra ütemes ringásba kezdett a két test. Olivia újra érezte az adrenalint az ereiben száguldani, hiszen jól tudta, hogy mire számíthatnak, ha Gusztáv rájön erre.

Felegyenesedett, és ezzel magára hagyta a párt. Amint viszont megfordult, kettő  tagbaszakadt rablóval találta magát szemben a folyosón. A rablók egy pillanat alatt beérték a lányt, aki ellépett Vincent ajtajától, így riadt tekintete a két nagydarab martalócra tévedt.

– Hé! – szólt rá az egyik. – Nem láttad Gabriellát? Gusztáv kettéhasít minket, ha nem lesz meg hajnalra.

– Nem – rázta a fejét a lány, majd kihúzta a hátát és nyugalmat erőltetve magára igyekezett nem ránézni Vincent szobájának ajtajára. Megköszörülte a torkát, és ennyit mondott:

– Menjenek le a kocsmába! Hátha ott mulat a többiekkel – felelte Olivia, akinek egy része legszívesebben elárulta volna az ajtó mögött szeretkező párost, de mégsem vitte rá őt a lélek. Nem akart Vincentnek gondot okozni. Azt hitte, hogy úgysem fogják elhinni ezt a martalócok, de aztán az egyik intett a fejével a másiknak, megfordultak és elhagyták a folyosót. Olivia tüdejéből egy zaklatott sóhajt tört fel, hiszen megkönnyebbülve konstatálta, hogy egyedül maradt a kihalt folyosón.

 

Miután a lány visszatért a szobájába, nem tudott aludni. Folyton azok a képek kísértették őt, amiket a kulcslyukon keresztül látott. Az ajkába harapott, erőltette az alvást. Éppen elbóbiskolt volna, amikor valaki berontott a szobájába. Homályos tekintetén keresztül egyértelműen látta Vincent fehér testét szellemként besuhanni oda. A férfi félmeztelen volt, így a lány egyértelműen láthatta az erős, izmos karokat, a kockás hasat, a széles hátat. A férfi nadrágján ott lógott felerősítve Gladió, a kard és az úti köveket tartalmazó kis szütyő. Egy pillanat alatt kirántotta Oliviát az ágyából, majd sietve húzta maga után a lányt, miközben ennyit mondott:

– Mielőbb el kell húznunk a csíkot! Sietnünk kell!

Olivia továbbra sem értett semmit, de valami azt súgta neki, hogy nem is szükséges gondolkoznia a történteken, elég, ha követi Vincentet, az bárhová is vezeti őt.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

 

Olvasnimenő

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala

 

Beleolvasó Aurora Lewis Turner: A hetedik bolygó (Bolygókeringő 2.) - ("– Mi jön most? Engem is le fogsz vetkőztetni? – Mosolygott. – Nem hoztam magammal pizsamát. – Még szerencse! – csattant fel egy szűk mosollyal arcán a férfi, aki visszagondolt a lány hálóruhájára.")

 Aurora Lewis Turner: A hetedik bolygó (Bolygókeringő 2.) című könyvéből hozok újabb részletet. Ez sajnos az utolsó részt hoztam belőle, remélem tetszett nektek, amiket eddig hoztam. Így az előző részeket is beteszem ide, hogy újra elolvashatjátok vagy meg is rendelhetitek a könyvet az Olvasnimenő oldalán.

 

1.

2.

3.

4.

 

 Aurora Lewis Turner:
A hetedik bolygó
(Bolygókeringő 2.)

 

Tartalom:

 Ashley-t elrabolták. Tőlem, Aurórától függ az élete. Ahhoz, hogy megmentsem, vissza kell szereznem az erőm, amiről egy új élet reményében mondtam le. Az én képességem az övéért cserébe… Útra kell kelnem, hogy megleljem elveszett emlékeimet. A Hetedik Bolygó leghatalmasabbikán, a Nardeenen kezdem a kutatást, melynek fővárosa, Gomora az emberi bűnök tárháza; dúl a prostitúció, virágoznak a drogügyletek, a névtelenek rabszolgákként élnek… Vajon útközben fény derül arra, ki vagyok valójában? Választ kapok arra, hogy kik a szüleim, és hogy miért mondtak le rólam? A legfőbb kérdés pedig: vajon meddig tudom távol tartani magam Lloydtól és a benne élő fenevadtól?
A Hetedik Bolygó a Bolygókeringő trilógia második könyve.

 

ENGEDÉLLYEL
UTOLSÓ RÉSZLET

 

– A helyetekben a kalózokat választanám.
– Hogy kiket? – kérdezte Auróra értetlenül, mire Lloyd felsóhajtott, és Jango szavába vágva kijelentette:
– Embercsempészek, akik a magunkfajtát szállítják át jó pénzért a hat bolygó egyikére, hogy azok ott a maguk módján próbáljanak boldogulni. – A következő pillanatban elnyomta a cigarettáját, Jango felé fordult, és megkérdezte tőle:
– Van sejtésed arról, hogy hol találjuk őket?
– Jó pénzért a biztosat is megmondom.
– Mennyit kérsz? – sóhajtotta Lloyd, miközben egy újabb cigarettára gyújtott.
– Kétszáz elég lesz – helyeselt Jango tettetett szerénységgel, mire a férfi leszámolta neki a kért összeget, ettől pedig megeredt annak a nyelve.
– A tizenhármas dokk az övék a kikötőben. Ott szokták lebonyolítani az üzletet.
– Kösz az infót – szólt gúnyosan Lloyd, mire megveregette Jango hátát, amitől a férfi előregörnyedt, mivel régi barátja nem kímélte őt. Amint ezzel megvoltak, Lloyd a félig fáradt, félig ittas társaság felé bökött, majd megjegyezte:
– Útra kell kelnünk.
– Maradjatok itt, és pihenjetek egyet! – ajánlotta Jango. – Ti újabb kétszázért kaphattok egy szobát, ahol meghúzhatjátok magatokat egy darabig! Ez kedvezményes ajánlat.
– Ja, nagyon kedvezményes – jelentette ki szarkasztikusan a férfi, majd a tántorgó társaságra vetette tekintetét, végül elfogadva az ajánlatot bólintott egyet, leszámolt újabb kétszer kétszázat, mire meghallotta Jango hangját.
– Öröm veletek üzletelni. Gyertek, adom a kulcsokat! – Erre két termen át vezette a társaságot, mire egy hotelben kötöttek ki, ami tisztának volt mondható, kövezete csillogott, a pultnál pedig egy kedves, fiatal fiú fogadta mosolyogva az érkezőket.
Auróra úgy érezte, hogy nem bírja már tovább, hiszen rogyadoztak a térdei. Így le is heveredett az egyik kanapéra, amíg a többiek a szobákat intézték, és végül megkapták a kulcsokat. Sam odalépett Aurórához, hogy ezzel felkeltse őt. A srác érintésére az meg is mozdult, de nem lehetett bírni vele; akárhogy is próbálkozott a barátja, nem tudta őt felhúzni a kanapéról. Addigra Laura is elhagyta magát, ő pedig a lépcsőre ült, de szemlátomást jobb állapotban volt vörös hajú barátnőjénél. Lloyd ezért odalépett Samhez, és így szólt hozzá:
– Menj, segíts a szöszinek! Én felviszem őt.
– Boldogulok vele! – igyekezett Sam Lloyd tudomására adni azt, hogy ő maga is fel tudja juttatni a lányt a szobájába, de némi próbálkozás után láthatóvá vált, hogy nem bírt vele. Ezért aztán Lloyd egy határozott mozdulattal állította arrébb a srácot, majd a karjaiba vette Aurórát, és úgy caplatott fel vele a lépcsőn, mintha mindig is ezt csinálta volna. Eközben Laura átkarolta Sam nyakát, majd botladozva követték őket.
Két szobát vettek ki; egyet a lányoknak, egyet pedig a fiúknak. Lloyd könnyebben boldogult Aurórával, mint Sam Laurával, így azok előbb is értek oda a szobához, a férfi nyitotta ki a lányszoba ajtaját, aztán megpróbálta lefektetni Aurórát a bent lévő ágyak egyikére. A lány viszont nem hagyta magát, hiszen ismét Lloyd zöld tekintetébe révedve találta magát, miközben egy részeg mosollyal arcán megkérdezte:
– Mi jön most? Engem is le fogsz vetkőztetni? – Mosolygott. – Nem hoztam magammal pizsamát.
– Még szerencse! – csattant fel egy szűk mosollyal arcán a férfi, aki visszagondolt a lány hálóruhájára. A következő pillanatban az ágyon ülő Auróra közelebb intette magához a férfit. Az ennek hatására leguggolt elé, hogy a szemébe nézzen, mire várta, hogy a lány megszólaljon. Az akadozva kérdezte tőle:
– Kettesben vagyunk. Nekem megmondhatod, hogy mi történt ma abban a szobában!
– Megmondhatnám… – mosolygott továbbra is ártatlanul a férfi, de aztán heccelődve hozzátette –, de akkor meg kellene, hogy öljelek. Azt pedig egyikünk sem akarná. – Ebben a pillanatban nyílt ki az ajtó, amiben megjelent Sam Laurát cipelve, viszont Auróra nem vett róluk tudomást, ő csak a zöld szemű férfit látta.
– Lloyd? – kérdezte, így az kénytelen volt újra a lány felé fordítani tekintetét.
– Mondd!
– Ma egész jól szerepeltél.
– Most aludj! – bírta rá a vörös hajú lányt arra, hogy lefeküdjön az ágyra, így betakarta őt, miközben Sam ugyanúgy tett Laurával. A két férfi egyszerre távozott a lányok szobájából, csakhogy Lloyd nem aludni ment. Egyáltalán nem érezte magát álmosnak, így oda sem nézve Samre bökte ki:
– A bárban leszek. – Ezzel magára hagyta a fiút, aki olyannyira álmosnak tűnt, hogy alig tudott állni a lábán. Addigra pedig már rég az igazak álmát aludta, amire Lloyd megjelent a szobájukban, és rávetette magát a neki szánt, sarokban álló ágyra.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Moly

Olvasnimenő Kiadó

Aurora Lewis Turner írói oldala

Beleolvasó: Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera Árnyai) -("- Megtörted a pecsétet… - lehelte, a hangja mintha évezredek távlatából szólna, egyszerre volt férfi és női. - Ki vagy te? – bukott ki Nash-ből az álmatag kérdés, képtelen volt levenni a szemét a jelenésről. ")

Claire Robins: Sorsok tükre (Vystera Árnyai) című könyvéből hoztam újabb részletet, sajnos pénteken nem tudtam kitenni, ezért most hoztam.

Claire Robins:
Sorsok tükre
(Vystera Árnyai)

Tartalom.

“Sokféle ​legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”

Az Árnyak évszázadok óta küzdenek a nemesek kapzsisága és zsarnoksága ellen, ám ezúttal sokkal fenyegetőbb veszéllyel kerültek szembe. Ötszáz év telt el, mióta a rejtélyes eredetű varázskönyvnek nyoma veszett, ám most újra előkerült. Azt suttogják, egy másik világból származik, s ördög tudja, miféle szörnyűségeket lehet véghez vinni a segítségével. Kik állnak a titokzatos szertartások mögött, hogyan találtak rá a könyvre, és mi céljuk vele? És mi köze ehhez egy fiatal lánynak, az Árnyak első nemesi származású tagjának? A sorsok tükre minden titkot felfed. Addig is az Árnyak elsődleges célja, hogy megakadályozzák, hogy az összeesküvők használhassák a könyvet, és megóvják Vystera-t más, idegen világok mágiájától.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

A repedésből éles, vakító fény tört elő, Nash-nek a szeme elé kellett kapnia a kezét, s mikor a világosság valamelyest halványult, s újra képes volt körbenézni, nagy meglepetésére egy alakot látott a szoba közepén. Olyasmi volt, akár egy elf, vékony, karcsú testű, ám jóval magasabb, talán még emberből sem látott ekkorát, s a feje tetején elágazó szarvak – vagy inkább agancsok? – meredtek hátrafelé. És a szemei… a szemei úgy ragyogtak, akár a csillagok. Megtört volt. Térdepelt, ám a kezei magasan a feje fölött lógtak bilincsbe verve, mintha egy láthatatlan falhoz lenne hozzáláncolva. Nem élő volt, inkább tűnt kísértetnek vagy látomásnak, s Nash óvatosan közelebb kúszott hozzá, hogy jobban megnézhesse, ám ekkor az alak megmozdult, s ő ijedten hátrahőkölt. Amaz mintha álmából ébredt volna, úgy nézett körbe a szobában, akár egy riadt kismadár, mellkasa szaporán hullámzott. Nash ámult, sosem látott még hozzá hasonló lényt, meg akarta volna érinteni, szólni akart volna hozzá. A férfi – vékony, csontos arcából és lapos mellkasából annak tűnt – végül ránézett, tekintete átható, szinte már égető volt.
- Megtörted a pecsétet… - lehelte, a hangja mintha évezredek távlatából szólna, egyszerre volt férfi és női.
- Ki vagy te? – bukott ki Nash-ből az álmatag kérdés, képtelen volt levenni a szemét a jelenésről.
- A nevem Gwychyrrhean. A Rempath egyik driádja vagyok.
- Hogy lehet, hogy még sosem láttam hozzád hasonlót?
- Mi, driádok sokezer évvel ezelőtt, még az első emberek előtt éltünk. Mi vigyáztuk a Rempath csúcsait és Kordrin szent erdeit. Mára már egyetlen élő társunk sem maradt, de sokunk szelleme sosem hagyta el Vystera-t, hogy eskünket megtartva halálunk után is óvhassuk a vidéket.
- Mi történt veled? Hogy kerültél… ide? – pillantott a driád csuklóit tartó bilincsekre.
- Moneth. Évek óta vadászott már ránk, míg végül engem sikerült fogságba ejtenie ebben a bálványban. Ezzel az erőmet fel tudta használni, hogy megkeresse Rempath legtermékenyebb bányáit. – arcán bánat és megbánás suhant át, mintha csak árulásnak tartaná, amit akarata nélkül kellett véghez vinnie – A pecsét tartott fogva a bálvány belsejében, s hogy ezt megtörted, onnan kijuthattam.
- De hisz még mindig rab vagy… - kúszott közelebb Nash, s a bilincseket vizsgálta – Mondd, hogyan tudnám ezeket megtörni?
A driád megmozdította a kezeit.
- Ezeket a bilincseket egy varázslat hozta létre. Hogy eltűnjenek, fel kell olvasnod a bálvány hátán a szöveget. Akkor én is szabaddá válok.
Nash újra felvette a szobrot, ám ahogy megtalálta rajta az írást, egészen kétségbe esett. Sosem látott még ilyen írásjeleket.
- Én ezt nem tudom elolvasni… Nem ismerem ezt a nyelvet…
- Segítek. – mosolyodott el a másik.
Azzal Nash mintha csak megvilágosodott volna, a fejében szinte álomként szavak kezdtek formálódni. Látta, hallotta, érezte őket, sosem hallott még hasonló beszédet, mégis értette a szavakat, tudta, mit kell mondania. És mondta. Maguktól jöttek ki a torkán a hangok, ahogy olvasta a sorokat, a bálvány a kezében vibrált, morajlott. A driád csuklója körül a bilincsek izzani kezdtek, s ahogy Nash a szöveg végére ért, egyszerűen elpattantak, s a férfi végre szabad lett. Alakja ragyogott, ahogy végre kiegyenesedhetett, arca sugárzott a megkönnyebbüléstől.
- Köszönöm, barátom… Kiszabadítottál… - lehelte boldogan, s fejet hajtott a lány előtt – Örökké hálás leszek neked.
Nash leírhatatlan boldogságot és megtiszteltetést érzett, örömében képtelen volt megszólalni, csak nézte őt áhítattal telve.
- Most vissza kell térnem a hegyekbe. Rendbe kell hoznom, amit általam tönkretettek. Búcsúzom, barátom. Tudd, hogy Rempath hegyei közt mindig menedékre lelsz. És ha eltévednél, egyvalamit jól jegyezz meg… A sorsok tükre minden titkot felfed.
Azzal a driád még egyszer fejet hajtott, majd az alakja elemelkedett a padlótól, felragyogott, s szertefoszlott. Ahogy Nash lenézett a kezére, látta, hogy a bálványból is csupán por maradt, mintha soha nem is létezett volna. Extázissal töltötte el az iménti jelenés, s most, hogy a driád visszatért a hazájába, az érzés is kezdett halványodni, s átadta a helyét a zavarvodottságnak. Mégis mit jelent az utolsó mondat? Mi a csoda lehet a sorsok tükre? Mit akart ezzel mondani?
Tompa nyöszörgés ütötte meg a fülét, s szeme sarkából apró mocorgást látott. Kezdett kiürülni a méreg a nő szervezetéből. Nash csendben szitkozódott, s újra áttúrta a ládában az aranyat, míg végül megtalálta, amit keresett. Nem csalódott, az ilyen Moneth-félék mind rajongtak az értékes fegyverekért. Előhúzott a ládából egy vékony, díszes tőrt, s a nőhöz sétált. Amaz kábán pislogott fel rá, fogalma sem volt, hogy hol van.
- Sajnálom, drágám. De találni kell valami bűnbakot. Más kuncsaftot kellett volna választanod. – szólt Nash, majd leszúrta a nőt.
Megvárta, míg elhagyja az élet, s amint a nő kilehelte a lelkét, kihúzta a tőrt a mellkasából, s a kezébe tette. A kapzsi szerető története mindig hatásos, aki a pénzért elteszi láb alól a gazdag férfit. Ám annak még az utolsó pillanatban sikerül megbosszulni a tettet, s még a halál után is ragaszkodik az aranyához.
Nash még egyszer végignézett a szobán. Végzett itt. S a tudat, hogy egy driádot is sikerült kiszabadítania, akit ugyanaz a Moneth ejtett fogságba, akivel ő az imént végzett, a bűntudat legapróbb szikráját is kioltotta benne. Kisétált az erkélyre, s amint meggyőződött róla, hogy senki sem láthatja, lemászott Oliverhez.
- Minden rendben? Zajt hallottam, és fényt láttam bentről… - kérdezte a fiú aggódva, s Nash-t fürkészte, hogy talál-e rajta valami sérülést.
- Igen. Még nagyobb rendben is, mint lehetne. – vigyorodott el Nash, s félrehúzta a köpenyét, hogy a fiú láthassa az erszényeket – Ma éjjel meglepjük a Surean-i nincsteleneket.

*

- Ez mégis mit jelent? A sorsok tükre felfed minden titkot? – kérdezte Oliver, mikor órákkal később, napkelte után egy távoli tetőn falatoztak.
Nash mindent elmesélt neki, ami a szobában történt, s Oliver ámulva hallgatta a driád történetét, látszott rajta, hogy máris elképzelte őket, hogyan nézhettek ki sokezer évvel ezelőtt, milyen lehetett akkor a táj, s hogyan védték a betolakodóktól. Imádta a régmúlt időkből származó történeteket, távolian varázslatosnak tartotta őket, arcáról sugárzott a csodálat.
- Fogalmam sincs. – felelte Nash, ahogy egy újabb falat sajtot tett a szájába, de az ő tekintete is a távolba révedt, a hegyek közé – Talán valami rejtvény lehet.
- Igen, valószínűleg. – gondolkodott el Oliver, ahogy elszakította magát a legendáktól.
- Mi lehet az a sorsok tükre?

 

 Folyt.köv.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Claire Robbins írói oldala

Underground Kiadó

 

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: A hatalom köve - ("– Mi az? A hercegnő szolgája nincs hozzászokva a Rablók Városának kavalkádjához? – Még soha nem hagytam el Altrairt – bukott elő önkéntelenül a válasz Olivia ajkán. – Akkor valóban a legjobb emberét küldte a hercegnő! ")

 Ahogy megszokhattátok, hozom ma is Aurora Lewis Turner: A hatalom köve című könyvéből újabb részletet. Hogy tetszett az előző? Vártátok a következőt? Vajon most mi fog történni a mai részben?

 

 Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán…

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

 

– De ha nem sikerül, akkor visszaviszlek a palotába, felmarkolom érted a zsákmányt, és elválnak útjaink.

– Rendben! – bólintott egyet Olivia tudván, hogy ez volt az egyetlen esélye. – Akkor éppen itt az ideje, hogy elengedj...

– Vincent. A nevem Vincent – felelte a férfi egy sóhajjal, miközben ujjaival lefejtette Olivia tagjairól a köteleket. Amint ezzel megvolt, Sebastian, a bagoly felé fordult, és ennyit mondott:

– Te maradj itt! Figyeld a városból jövő mozgást. Ha a többiek elindulnának nélkülem, légy a segítségükre! Elintézem ezt az ügyet hamar, és találkozunk a Révnél! – Erre csupán a bagoly izgatott huhogása felelt. Vincent felsóhajtott, majd a lányra nézett, és válaszként ennyit mondott a fán ülő, szemeit kerekítő állatnak:

– Nem lesz vele baj! Tudom, hogy tartsam kordában az efféle fehérnépet!

– Indulunk? – kérdezte Olivia sürgetően, hiszen sejtette, hogy nem lehetett túl közel az a hely, ahol a férfi elhagyta a kardját. – Hány napi járásra van innen a hely?

– A hely – válaszolta Vincent kék szemeit forgatva –, kérlek szépen két percre van tőlünk, úgyhogy készülj fel arra, hogy hamarosan be kell vetned a tárgyaló képességedet azért, hogy visszaszerezd nekem Gladiót!

– Már alig várom! – porolta le a lány a ruháját némi szarkazmussal hangjában. De aztán valami érdekesség vonta el a figyelmét. A férfi egy tarisznyát húzott elő, ami a derekára erősített övre volt kötve. Előhúzott belőle egy fekete kavicsot, és ezt mondta:

– Itt az idő!

– Ez mi? – kérdezte Olivia, de nem kapott a kérdésére szóbeli választ, hiszen Vincent megragadta a kezét, majd a követ egy pillanat alatt a földhöz vágta. Az egy éles pukkanással szétdurrant, mire a lány tátott szájjal nézte végig, ahogy szétvált a köd, majd egyre kerekdedebb formát öltött magára. Végül pedig egy körben, mintha csak egy ablak lenne, egy város képe kezdett felsejleni előttük. Vincent továbbra is a lány kezét fogva tuszkolta át őt a látomáson keresztül egy domboldalra. Ő is követte Oliviát, aki még mindig nem jutott szóhoz. A lány ugyanis a dombról egy várost pillantott meg egy széles folyó partján feküdni. A következő pillanatban hátranézett, de mögötte már csupán egyetlen füstszerű képződmény jelezte, hogy valaha volt ott egy átjáró, aminek segítségével eljutottak odáig. Vincent egy magabiztos mosollyal az arcán feldobta, majd elkapta a markában lévő tarisznyáját, s ennyit mondott:

– Ezek utazókövek. Az egyik barátom, Noah készítette őket. A tudományának hála tudunk utazni azon helyek között, ahol már jártunk, és ahol elkészítette ezeket a köveket.

– Fantasztikus! – mosolygott Olivia egyet előrelépve a város felé. Még mindig el volt ámulva a látottaktól, ami miatt megbabonázva lépdelt le a dombról, hogy egyenesen a város felé vegye az útját.

 

Olivia nem látott még olyan élénk, nyüzsgő helyet, mint amilyen a város volt. Az megannyi színével, hangjával, zajával, nevetésével tárult fel a lány előtt. Macskaköves utcái bevezettek a fából készült házak rengetegébe, ahonnét mindenhonnan az utcára ömlött a fény, a szórakozás, a zene és az alkoholmámor hangja. A lányt egyértelműen elbűvölték a látottak, de útitársa közömbösen haladt végig a jól ismert utcákon. Olivia szájából pedig önkéntelenül hangzott el a következő kérdés:

– Hol vagyunk?

– Észak-Galandrinban.

– Hogy hol? – kérdezett vissza a lány, de hallását nem a házakból kiszűrődő zene tompította.

– Észak-Galandrinban, Lynxben – felelte Vincent. – Ez itt a Rablók Városa. A királyuk szemet huny néha a rablók, martalócok, fosztogatók tevékenysége felett. Úgy van vele, hogy az embereinek valahol ki kell élnie heves vérmérsékletét. Sokan járnak hát ide.

A szavait mintegy nyomatékosítva tört ki az egyik házból egy férfi, aki félmeztelen volt, az egyik kezében kardot, a másikban pedig rumosüveget tartott. Hangosan ordibálva rohant ki onnét, de hogy mi lehetett a baja, azt egyikőjük sem tudta. Olivia egy lépéssel közelebb húzódott Vincenthez, aki ezt egy mosollyal vette tudomásul, majd megkérdezte:

– Mi az? A hercegnő szolgája nincs hozzászokva a Rablók Városának kavalkádjához?

– Még soha nem hagytam el Altrairt – bukott elő önkéntelenül a válasz Olivia ajkán.

– Akkor valóban a legjobb emberét küldte a hercegnő! – felelte Vincent szarkazmussal hangjában, de Oliviának nem akadt arra lehetősége, hogy kimagyarázza magát, ugyanis a férfi az egyik faház felé fordult, és a fénytől átitatott ajtónyíláson azonnal belépett az ivóba.

 

Olivia szorosan követte útitársát, mire meglátta a benti történéseket. Ott mindenhol faasztalok álltak faszékekkel, a helyiség jobb oldalán pedig egy hosszanti bár húzódott végig. Ott lenge ruházatú hölgyek szolgálták ki a vendégeket. A ház végében egy lépcsősor vezetett fel annak belsejébe. Olivia nem tudta a tekintetével követni az odafent történteket, hiszen lent zajlottak valójában az események.

A terem végében egy asztal mögött néhány ember ült, miközben egy hosszú sor várakozott előttük. Ők is beálltak a sorba, Olivia Vincent mögé állt, miközben egyedül a férfi széles hátát látta, így megpróbált oldalról kilesni, és onnan figyelni a történéseket.

A helyiségben az asztaloknál mindenhol literszámra folyt az ital, ott csoportokba verődve ittak a kétes kinézetű emberek. Mind mosdatlannak, szakállasnak, rendezetlennek tűnt. Az arcukra egyfajta pír ült ki, amit Olivia eddig csak édesapja arcán látott egy-egy ünnep alkalmával. Szorosan közelebb húzódott Vincenthez, mivel hosszú, barna, hátára omló haja ellenére érezte a mögötte sorakozó ember alkoholbűzös leheletét a saját tarkóján visszacsapódni. Már-már ott tartott, hogy arcát Vincent hátának nyomja, amikor a férfi kilépett mellé, és így a lány is szembekerült egy érdekes jelenettel. Az asztalnál egy hasas férfi ült, kerek fején kalapot viselt, hosszú bajusza tűként állt ki arcából. Barna szeme értetlenséget tükrözött. A fickó mellett ott ült egy nő is, akinek hosszú, barna haja, barna szeme, szép, nőies alakja volt. Nem viselt magán semmi mást, csupán egy olyan felsőt, mely a hasát szabadon hagyta, valamint egy bőrnadrágot. Látványosan felcsillant a hölgy tekintete, amikor meglátta a jóképű Vincentet.

– Hej, de gusztustalan életet éltek mostanában! Csak nem, hogy toboroztok? – kérdezte a fekete hajú, kék szemű férfi egy magabiztos mosollyal az ajkán, miközben egyértelműen látta az ott lévők múltját és jövőjét.

– Muszáj, barátom. Mostanában a királyunk kevés teret hagy a hozzánk hasonlatos, szegény, jóembereknek, akik saját erejükből boldogulnak.

– Persze, mások javain... – tette hozzá a kék szemű férfi, mire a köpcös férfi ezt a hangnemet nem tűrve felpattant az asztal mögül, és ennyit mondott:

– Mindenki abból él, amiből tud! Mi más vagyonából, te a hókuszpókuszodból, más másból... – ezzel tekintete Oliviára vetődött, mire megkérdezte:

– Ki ez a kishölgy?

– A kísérőm – vont vállat Vincent.

– Hát, mi lett azzal a szőkével? Talán ráuntál a ti nagy szerelmetekre? – ült ki látványos rosszindulat a férfi arcára, majd a szintén felálló hölgy fenekébe csípve ennyit szólt.

– Nem olyan az, mint az én Gabriellám! – mosolygott a nőre a rabló, majd nagy, zsíros kezeit átvetve annak vékonyka derekán közelebb húzta magához az asszonyt.

– Galambom, adj egy csókot a te Gusztávodnak! – erőltette le húsos nyelvét a nő torkán, aki aztán Olivia legnagyobb meglepetésére egy pofonnal jutalmazta a szemtelenséget.

– Részeg vagy te! Te anyaszomorító! – kiabálta a nő, aki egy erős mozdulattal ellökte magától a férfit. – Majd ha kijózanodsz, adok én neked!

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Líra

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala

Farkas Bíborka: Druida ösvény (Az Istenek akarata 1.) - ("– Hozhatnál egy kupa sört… – nyújtózkodott a Mester. Kötelem végét a pad lábára hurkolta – Meg valami harapnivalót! – Étel nincs – válaszolta mogorván a kocsmáros, majd egy hasas edényből a cserépkupába löttyintette a sört. – A rabszolgádnak ne adjak valamit? ")

A következő beleolvasóm Farkas Bíborka: Druida ösvény (Az Istenek akarata 1.) című könyvéből nem hoztam rég részletet belőle. Ez sajnos az én hibám, kissé elhanyagoltam. Ezért kicsit hosszabb részletet fogok hozni nektek.  Az előző részeket megosztom veletek, csak a címre kell kantitáni és elolvashatjátok.

 Korábbi részletek:

Beleolvasó 1.rész 

Beleolvasó 2.rész

 

Farkas Bíborka: 
Druida ösvény 
(Az Istenek akarata 1.)

Tartalom:

 Az ​ókori Britannia csaták zajától hangos, népeit belviszályok mérgezik. A druidák kora leáldozóban van, ősi Isteneik kultusza hanyatlásnak indult, a távolból pedig új hódító próbálja eltiporni az egymással acsarkodó kelta törzsek világát: Róma, a hatalmas császári birodalom. 
A népek összefogásának szükségességét csak kevesen látják be, ám Kernow-i Connor, a vándor druida közéjük tartozik. Az Istenek parancsára ki kell mentenie ellenségei keze közül egy kilencéves, látomásoktól vezérelt kislányt, Gwyneth-t, akit később tanítványául fogad. A habókosnak tartott gyermeknek azonban rá kell ébrednie arra, hogy számára a legnehezebben leküzdhető akadályt nem a törzsi ellenségeskedés, a természetfeletti világ, vagy Róma hódítási kísérlete jelenti, hanem a saját irányíthatatlan képességeivel és félelmeivel való szembenézés. 
Vajon képes lesz Gwyneth végigjárni a Druidaösvényt? Miféle küldetést tartogatnak számára az erejüket még egyszer megmutató, ősi Istenek? Mi vár rá és szülőföldjére a Római Birodalom fojtogató ölelésében? 
A Druidaösvény egy lebilincselően részletgazdag utazás a felnőtté válás mélységein keresztül a kelta kultúra lenyűgöző világába. A bátorság, az önfeláldozás, az állhatatosság merész próbája, a kelta törzsek történetének szomorú, de felemelően hősi krónikája.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

A hely, ahol megpróbálták halálra korbácsolni. 
Nem először éreztem úgy, mint akkor, hogy nincs jogom Connor bőrét is vásárra vinni a sajátommal együtt. Ezzel persze már elkéstem. 
Beli szekere már magasan járt az égen, amikor hosszú kőfallal találtuk szemben magukat. Kétembernyi is lehetett, tetején karók meredeztek. 
– Ez az udvarházhoz tartozik – szólt hátra Connor. – Nemsokára elérjük a kocsmát, amiről beszéltem neked. Az Istenek segítsenek meg bennünket! 
Lehajtottam fejem, és esdekelve fordultam az Istenekhez, vezessenek minket, hogy minden úgy történjen, ahogyan elterveztük. 
A kocsmának egy szurtosnak tűnő, nagy kunyhó adott helyet. Csálé tetejét vastagon borította a moha. Még sosem jártam ilyen útszéli tavernában. Azt hittem, tele lesz részegekkel, akiktől nem tudunk majd megszabadulni. 
Amint Connor nyomában beléptem, néhány oldalpillantással igyekeztem szemügyre venni a helyet, ahol olyan sok minden eldőlhet majd. A szalmával felszórt ház padjai üresen álltak, a borszagú asztalokon legyek mászkáltak. A kocsmáros, egy tagbaszakadt, javakorabeli férfiú, unottan üldögélt a fal mellé támasztott boros amforák között. 
– Békesség neked, jóember! – köszöntötte a Mester. 
A kocsmáros felkászálódott és kényelmesen elénk ballagott. 
– Békesség neked is, látó uram! Mit hozhatok? Van jó galliai borom, mézsöröm! 
Connor lezöttyent az egyik padra. Kinyújtóztatta a lábait, mint aki sokat gyalogolt. Én magamról elfeledkezve majdnem odaültem a pad másik végére, ám Connor még idejében lerántott a földre, anélkül, hogy a vendéglátónk észrevette volna. Lábaimat átkulcsolva, alázatosan ültem le a szalmába, szememet lesütöttem, és feszülten figyeltem minden elhangzó szóra. 
– Hozhatnál egy kupa sört… – nyújtózkodott a Mester. Kötelem végét a pad lábára hurkolta – Meg valami harapnivalót! 
– Étel nincs – válaszolta mogorván a kocsmáros, majd egy hasas edényből a cserépkupába löttyintette a sört. – A rabszolgádnak ne adjak valamit? 
– Ennek a mihasznának? – bökött rám Connor. – Legfeljebb egy kis vizet. Mást nem érdemel. 
Szíven ütöttek a szavai, és az is, ahogyan mondta őket. Tudtam, hogy most szerepet játszik, olyan átéléssel, ahogyan énekelni szokott, mégis végtelenül furcsán hangzott ez az ő szájából. 
A kocsmáros egy tálka vizet lökött elém, mint valami kutyának. Meleg volt, a szám összeragadt a szomjúságtól, de összekötözött kézzel sehogy sem tudtam a tálat felemelni. Végül kénytelen voltam nekihasalni. 
A Mester eközben a bugyorból előhúzta a Fák Népétől kapott eledelünket. 
– Ha már ennivalód nincs, derék kocsmáros… Hogy is hívnak? 
– Seianusnak – felelte a férfiú, Connor elé téve a sörös kupát. 
– Szóval, jó Seianus, remélem, nem bánod, ha előveszem a magamét! – Azzal a druida kibontotta a kenyeret és a sajtot, elővette a kését, majd komótosan hozzálátott. – Egyszerű eleség, de nekem megteszi. 
Aztán a kocsmárosra nézett, aki ott állt az asztalunk mellett, és figyelte, ahogyan Connor eszik. 
– Megkínálnálak, derék Seianus, ha nem vetnéd meg… 
– Nem illendő együtt ennem egy magamnál rangosabbal… – szabadkozott ő, de már le is ült a Mesterrel szemben. Magának is töltött a sörből. – Végre, hogy jött valaki, már majdnem felfordultam unalmamban… 
– Akartam is kérdezni, hogyhogy nincsenek vendégeid? Vagy inkább estére gyűlnek be? 
– Ne is mondd, látó uram! – rázta a fejét a kocsmáros tele szájjal. – Hetek óta alig van itt valami mozgás. 
– De hát miért? Országút mellett vagy, meg aztán a nagybirtok is itt a szomszédban… Londinium sincs messze. 
– Az új légió az oka, uram, verje meg őket a Tizenkét Isten! – tört ki Seianus elkeseredve. – Behurcoltak magukkal valami lázas kórságot Galliából! Legalább maradtak volna a seggükön, de ezek összejárták a környéket! Az uraságnál is voltak, meg nálam is. Pár héttel ezelőtt végül elkezdtek hullani a népek. Az asszony összecsomagolt, és elment Londiniumba a fiunkhoz. Erőszakoskodott, hogy menjek vele, de hát hogy hagyhatnám itt a kocsmát! Az útonjárók kirabolnák, még tán fel is gyújtanák! Hát nincs igazam? – hadonászott a kocsmáros felhevülten. 
Borzongva hallgattam a szavait. A mozdulatlan pásztorokra gondoltam, kinn a legelőn. Lehet, hogy halottak voltak? 
– De igen, igazad van – mondta Connor lassan, elgondolkodó arccal. 
Az ő fejében is az járhatott, ami az enyémben: ha itt egymásnak adják át a kórságot, akkor talán meg kell változtatnunk a tervünket. 
– A birtokon sok a beteg? 
– Tudom is én! Nem voltam odabenn hetek óta – vont vállat Seianus. 
– És mi van Anicetosszal? – tette fel a kérdést a druida. Közben nagyot harapott a kenyérből. – Már nem jár ide esténként iszogatni? 
– Vagy három napja nem láttam! Pedig itt az egész hétre való bora – intett a kocsmáros hátra, az amforák felé. – És még tartozik nekem a múlt havival is! 
– Lehet, hogy ő is megbetegedett? 
– Azt nem hiszem – legyintett Seianus –, olyan szívós az öreg, mint a bakancstalp! De mit érdekel téged Anicetos? 
– Régi cimborám, még Londiniumból. Miatta tettem meg ezt a hosszú utat. 
Seianus csodálkozva bámult a Mesterre. 
– Anicetos újabban már látókkal is üzletel? 
– Amennyiben a látónak akad a fogára való áruja! – hunyorított Connor ravaszkásan. – Egy kis friss hús… 
– Aha, értem – bólintott a kocsmáros. – Szóval neki hoztad a rabszolgát! 
– Látom, van ész a fejedben, derék Seianus. 
A kocsmáros elvigyorodott. 
– Megnézhetem? Az én hátamat is melengethetné egy ilyen süldőlányka, ha már az asszony itt hagyott... 
Összeszorult a gyomrom ijedtemben. Nem mertem feltekinteni. 
– Megmutathatom. De nem akarnám másnak eladni. Állj fel, te kenyérpusztító! – rántotta meg Connor a kötelet. 
Nehézkesen talpra álltam. A lábam nyomorúságosan remegett. A druida a botja végével lesodorta fejemről a szürke csuklyát és rám parancsolt, hogy nézzek fel. 
– Hű, micsoda kék szemek! – jegyezte meg Seianus, miközben felkelt a helyéről. – És micsoda fürtös haj! 
Kétségbeesett pillantást küldtem a Mester felé, amikor a férfi lekapcsolta vállamról a rabszolgaköpenyt. Connor úgy átnézett rajtam, mintha tényleg rabszolga lennék. A kocsmáros körbejárt, tapogatott. Érintésétől újra és újra összerándultam. 
– Nagyon jó… – dörmögte. Belenézett a számba. – Milyen szépek még a fogai is! Szerencsés fickó ez az Anicetos… 
Aztán váratlanul hozzám fordult: 
– Hány esztendős vagy? 
– Ti...tizenhárom – dadogtam szemlesütve. 
– Na és voltál már férfival? – lökött oldalba vihogva. 
Csak a fejemet ráztam meg elvörösödve. Seianus csettintett a nyelvével, mintha jó bort ízlelgetne. 
– Honnan való vagy? – faggatott tovább. 
– Kernow-ból hoztam – szólt közbe a Mester. – Meggyógyítottam az egyik törzsfőnök fiát, az adta. 
– Miért nem tartod meg magadnak?

 

Ha tetszett ez a kis részlet, a könyvet, itt tudod megrendelni:

 Pergamen Libro Kiadó

  

Beleolvasó - Aurora Lewis Turner: A hatalom köve - ("Olivia viszont nem akart visszamenni, ezért látványosan ficánkolt a férfi vállán, kapálózott, próbált lejutni onnan, de aztán Vincent átvetette rajta erős karját, amitől a lány dereka satuba szorult, és onnan nem volt menekvés. ")

Szombat lévén jövök Aurora Lewis Turner: A hatalom köve c. könyv következő részletével. Hogy tetszett az előző? Folytatom tovább a történetet, de ha egyen szeretnék elolvasni a bejegyzés alatt, megtalálhatod a vásárlási linket. Szívből ajánlom nektek a könyvet.

 Aurora Lewis Turner:
A hatalom köve

Tartalom:

 Egykor öt királyság uralkodott a Kontinensen. A középső, Norma volt mindig is a leghatalmasabb. Annak hercegnője, Olivia egy sötét titkot rejteget; egy átok miatt akaratlanul is ártatlan emberek vére tapad kezéhez. Annak megtörése céljából egy nem mindennapi utazásra indul, s rájön; az általa ismert emberi világ mögött rejtőzik egy másik tele mágikus lénnyel, szörnyekkel és varázslattal. Vajon sikerrel jár? Meddig tudja titkolni Vincent, a szörnyvadász elől kilétét és véres múltját? Normából való távozásával elindul a harc a hatalomért. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen fontos szerepe van ebben, s hogy a szíve nem egy egyszerű emberi szív csupán…

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

– Hogyhogy nem látsz? Hiszen most is engem figyelsz! – értetlenkedett tovább a lány, miközben izzani érezte a bőrén a férfi kék tekintetét.

– Úgy, hogy csak téged látlak, az arcodat, a hajadat, a ruhádat... De nem látom se a jövődet, sem pedig a múltadat. Ki vagy te?

– Csak egy szolgáló a palotából, Altairből.

– Mi a neved?

– Lilith – válaszolta a lány, miközben az egyik szolgálójának a neve jutott eszébe.

– És mi dolgod a palotán kívül, Lilith?

– Egy fontos küldetésben járok el – sóhajtotta a lány, miközben összezavarodott, hiszen egyáltalán nem bízott a férfiben, ezért sem érezte magában a késztetést, hogy elmondja neki a teljes igazat.

– Te? – horkant fel a férfi. – Már ne vedd sértésnek, de miért küldenének a falakon kívülre éppen egy olyan lányt, mint amilyen te vagy? – mérte végig őt látványosan mindent látó tekintetével.

– A hercegnő szolgálója vagyok – felelte sértődötten Olivia. – Felesküdtem neki, ahogy a katonák is felesküdtek egykor a királynak és királynőnek. Erre a feladatra nem küldhettek fegyverest, hiszen ezt a csatát nem karddal, hanem tárgyaló hangnemmel lehet megvívni. Abban pedig jó vagyok.

– Na, persze! – horkant fel a férfi újra. – Lilith, a palotából, fontos küldetésen… – nevetett lekicsinylően, miközben kibogozta a lány kötelékeit, megragadta annak kezét, végül egy mozdulattal széles vállára vette őt.

– Mit csinálsz? Tegyél le azonnal! – kapálózott Olivia, amitől majdnem lebukfencezett a kék szemű férfi válláról.

– Visszaviszlek oda, ahová tartozol, elveszett báránykám. A hercegnő hamarosan felébred és hiányolni fogja elkóborolt szolgáját – mosolygott tovább a férfi. Gondolataiban már testet öltött a kép, mely szerint visszaszolgáltatván egy elszökött szolgát a király és királynő megjutalmazza őt legalább annyi pénzzel, amiből ő és kis csapata átmulathat egy éjszakát. Merthogy ő volt Vincent, aki éppen a városba igyekezett, hogy aztán ott találkozzon Serenával, Ibisszel és Noah-val.

          Olivia viszont nem akart visszamenni, ezért látványosan ficánkolt a férfi vállán, kapálózott, próbált lejutni onnan, de aztán Vincent átvetette rajta erős karját, amitől a lány dereka satuba szorult, és onnan nem volt menekvés. Egy darabig próbált kiszabadulni, majd, amikor belátta, hogy nincs már kiút, kérlelni kezdte őt:

– Kérlek, engedj el! Nem mehetek vissza a várba! Úgy nem, hogy nem találtam meg a Vörös Boszorkányt!

– A Vörös Boszorkányt? – torpant meg a férfi. – Mi dolgod azzal a némberrel?

– Ha leteszel, elmondom – ebből tudta Olivia, hogy helyzetelőnybe került, hiszen a fogva tartója egyértelmű jelét adta annak, hogy érdekelte őt a lány válasza. A férfi egy pillanatig elgondolkodott, majd teljesítette a kérést. A hercegnőnek még egy kissé kóválygott a feje, hiszen a vér odaáramlott, majd hirtelen visszakerült a testébe. De aztán úgy gondolta, hogy kihasználja a lehetőséget, és ismét futásnak eredt. Vincent felsóhajtott, majd néhány lépés után beérte Oliviát, a földre teperte őt, összekötötte kezeit és lábait, végül batyuként helyezte le őt egy fának tövében.

– Felőlem hajnalig is csinálhatjuk ezt! Én ráérek.

– Hát, jó! – sóhajtott beleegyezően a lány. – Elmondom, de ígérd meg, hogy erről nem beszélsz másnak!

– Sebastian és én a hallgatás mintapéldányai vagyunk, kislány! – mosolygott ismét gyöngyház fogait villogtatva a férfi, mire a bagoly huhogott egyet. Vincent feléje fordult, és ennyit tett még hozzá:

– Nem, nem bízom benne, de ezt azért hallani akarom – fordult tekintete Sebastianról Olivia felé. A lány ekkor felsóhajtott, hiszen már meg sem lepte őt, hogy a férfi a bagolyhoz beszélt, majd belekezdett:

– A Vörös Boszorkány egykor elátkozta a hercegnőt. A király égen-földön kerestette őt, de soha nem lelte nyomát.

– Mert az istentelen némbereket csak akkor lehet megtalálni, ha ők is úgy akarják.

– Igen – bólintott egyet a lány. – Én vagyok a hercegnő utolsó esélye. Muszáj megtalálnom ezt a boszorkányt, hogy az átkot semmissé tegye.

– Látom, semmit nem tudsz a boszorkányokról – csóválta a fejét Vincent. – Ugyanis, ha azok elátkoznak valakit, azt okkal teszik. Úgyhogy azt tanácsolom, hogy fogadd el az ajánlatom; én visszakísérlek a palotába a hercegnődhöz és felejtsd el ezt az egész ügyet!

– Nem tehetem! Én vagyok a hercegnő egyetlen esélye, ezért inkább hallgasd meg az én ajánlatom; ha valóban látod a jövőt, azt is tudni fogod, hol bukkan fel legközelebb a Vörös Boszorkány. Inkább segíts nekem megtalálni őt! Ígérem, hazatérvén a király és királynő mesés jutalomba részesít majd téged.

– Minek erőlködjek egy feltételezett jutalomért, ha már most felvehetem a részem azzal, ha téged hazakísérlek, Lilith, a hercegnő szökött szolgája?

– Mert az a jutalom mesésebb lesz minden kincsnél, amit valaha láttál! Tudván tudom, hogy a király és királynő nem lesz hálátlan, ha a Vörös Boszorkánnyal vagy az átok nélkül térünk vissza.

– Ah! – fújta ki a levegőt a férfi a tüdejéből. Olivia egyértelműen látta rajta, hogy elgondolkozott a dolgon. Vincent erre kihúzta amúgy is izmos hátát, megfeszítette széles vállait, és ennyit mondott:

– Akkor sem indulhatok el a csapatom nélkül. Az pedig ott vár engem Altairban, az Aranyserlegben.

– Nem mehetünk vissza! – ellenkezett Olivia.

– Miért is nem? – kérdezte Vincent, akinek egyre gyanúsabb lett, hogy miért nem akarhatja a lány újra betenni a lábát a városba.

– Nincs vesztegetni való időm... mármint a hercegnőnek nincs sok ideje – tévedt a tekintete a ködfátyolt áttörő holdsugárra. – Azonnal indulnunk kell!

– A kardom nélkül nem lehet! – rázta a fejét a férfi. – Annak visszaszerzésére indultam volna a többiekkel.

– Útközben szerzünk fegyvereket...  – erősködött a lány.

– Ilyen fegyverből nincs még egy! – csóválta a fejét Vincent. – Gladióhoz nincs még egy fogható!

– Akkor hogy veszíthettél el egy ilyen kardot? – kérdezte a lány a fejét csóválva, mire Vincent tekintete az arcára tévedt, amivel akár gyilkolni is lehetett volna.

– Kössünk alkut! – kezdte Olivia. – Én segítek visszaszerezni neked a kardodat, te pedig segíts nekem felkutatni a Vörös Boszorkányt!

– Képtelenség! – csóválta a fejét a férfi.

– Miért is lenne az? – kérdezte Olivia a homlokát ráncolva, miközben barna tincsei a vállára hulltak.

– Mert olyan helyen veszítettem el azt, ahová nem szambázhat csak úgy be Lilith, a hercegnő szolgája és kérheti vissza a kardot.

– Mondtam, hogy jó vagyok a tárgyalásban. Tégy próbára! – nyújtotta Vincent felé a kötelékei szorításától remegő kezét. Valójában saját maga sem értette, hogy miért ajánlotta fel a segítségét a férfinek, de valami hasonlót érzett, mint amit az anyja és apja szobája előtt tapasztalt; a remény keltett benne mély érzelmeket. A remény pedig olyan dolgokra késztette őt, amit még ő maga sem érthetett.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

Olvasnimenő (készlet figyelés)

Moly

Aurora Lewis Turner írói oldala