Beleolvasó: C.C.Brown: Tania - Örvény a múltba - ("Tudod, ha az éjszakai égre nézel, és pár másodpercre behunyod a szemed, majd újra kinyitod, már nem biztos, hogy ugyanazokat a fénylő pontokat látod, mint előtte.")

Számomra egyik legkedvesebb írónő könyvéből hozok nektek beleolvasót, C.C.Brown: Tania – Örvény a múltba címmel. Nagyon izgalmas, kalandos és humor kis történetről van szó. Tania véletlen baleset folytán egy másik helyre és időben tér magához, ahol számos kalandba fog keveredni, mely később a szerelem is rátalál majd. Szívből ajánlom nektek ezt a könyvet, és jó olvasást kívánok nektek.

C. C. Brown:

Tania – Örvény a múltba

Tartalom:

 Almási Tania egy rendkívüli lehetőséget kap a dél-angliai tengerparton működő Living Coasts víziállatkerttől, így néhány hónapra Torquay-ba költözik. A tenger fölött magasodó állatkert helyén száz éve még az angol arisztokrácia társasági életének központja, a Marine Spa épülete állt. Egy éjszakai, egyéni mentőakciója alkalmával a sziklák alatt kavargó örvény a mélybe, vagyis 1893-ba sodorja. Így veszi kezdetét egy izgalmas, kalandokkal átszőtt utazás, ahol egy okostelefon fontos szerepet kap, de számtalan bonyodalom okozója is. Hogyan sikerül áthidalnia az évszázados különbségeket? Izgalmas hajsza, kalandos utazás, szerelem, humor, és felhőtlen kikapcsolódás, legfőképp az olvasónak!

ENGEDÉLLYEL

Prológus

Tudod, ha az éjszakai égre nézel, és pár másodpercre behunyod a szemed, majd újra kinyitod, már nem biztos, hogy ugyanazokat a fénylő pontokat látod, mint előtte. A fényévnyi távolságra lévő csillámló pontocskák kihunyhatnak egy pillanat alatt. Te a múltba tekintesz, ha felnézel a csillagos égre, így akár nevezheted magad időutazónak is. Csak legyen kitartásod, és egy pillanatra se csukd be a szemed, mert elveszted az utat, amely a csillagokhoz vezet...

Első rész

1. Elsüllyedt születésnap

           

November tizenkettedike van. Ez a nap annyiban fontos számomra, hogy minden évben ezen a napon ünneplem a születésnapom. Hogy miért nem mondom, ezen a napon van ténylegesen? Egyszerű a válasz: Fogalmam sincs, mikor születtem pontosan. Persze az év stimmel, a hónap is. A nap viszont bizonytalan.

Életemet egy macskának köszönhetem. Gondos szülő anyám – engem elhelyezvén születésem után egy dobozban – úgy ítélte meg, mindent megtett a jövőm megalapozása érdekében, így éjjel tizenegykor, a toronyház lépcsőházában sorsomra hagyott.

Egy hajnalban munkába induló BKV sofőr majdnem átesett rajtam, és a vörös macskán, aki mellém kucorodott. Annak teste melegétől nem hűltem ki. A Heim Pál kórház csecsemő osztályára kerültem. Leendő anyám is ott dolgozott. Miután már jóval a harmincon túl volt, valamint sajnos neki nem születhetett gyermeke, megbeszélte leendő apámmal, fogadjanak örökbe.

A Tania nevet kaptam, mert apa nagyon szerette az orosz irodalmat. Egyértelmű volt, ha nagyobb leszek, akkor elmesélik kalandos születésem történetét, ami nekem nagyon tetszett. Többször is elmeséltettem velük, esti mese helyett. Tehát ez a nap amolyan megemlékezés arról, hogy túléltem azt az éjszakát. Nem okozott lelki törést az életemben, hogy a biológiai anyámról semmit nem tudok. De miért is akarnék bármit megtudni róla? Hiszen nem kétséges, ő nem akart engem, de azért rendes volt tőle, hogy nem húzott le a vécén, hanem adott egy esélyt.

Gondoltam, meghívom néhány munkatársam, akivel összebarátkoztam az elmúlt hónapokban itt az angol Riviérán. A közelben volt egy jó kis romkocsma. A falakon milliónyi festmény, portré ismeretlen emberekről. Talán néhány hagyatékból megmaradt darab. A magas, burkolatlan mennyezetről alumínium lámpák lógtak le, akár egy gyárban. Óriási forgalmat bonyolítottak, és isteni volt a forró csokijuk. Erre a helyre mentünk át munka után: Paul, Renata, Josè, Kathy, Tom, és jómagam.        

– Ma mindenki az én vendégem! – mondtam, miután kihozták az első üveg bort.

– Nem is tudtam, hogy nyertél a lottón! – nevetett Josè.

– Nekem egy hölgy nem fizet! – kiáltott Tom. 

– Egyetértek. – mondta Paul.

– Oké, akkor ezt a bort én fizetem! – helyesbítettem, hogy ne essen csorba a férfiak önérzetén.

– Beszéltél már apáddal? – kérdezte Renata, miközben belepréselte magát egy fotelbe.

– Ó, igen! Már délelőtt felhívott, hogy felköszöntsön.

– Akkor, boldog szülinapot Tania! – harsogta Kathy, és magasba emelte poharát.

Néhány óra és több üveg bor múlva elszállingózott lassan mindenki.

– Tudom, te nem ittál, csak néhány pohárral, de azért ülj csak taxiba hazafelé – anyáskodott Renata. 

– Ne aggódj, hazatalálok. Nagylány vagyok! – nyugtattam meg főnököm.

Végigsétáltam a kikötői sétányon, amely felett színes villanykörte füzér világított több száz méteren keresztül. Az óriáskerék ki volt világítva, a vízen kikötő felett átívelő híd tükröződött. Messziről munkahelyem, a Living Coasts víziállatkert égbenyúló acélhálója sötétlett. Fájdalmas, elnyújtott vonyítás, vagy inkább ugatás hallatszott a sziklák felől.

Először azt hittem, az állatkertben valamelyik fóka, de ahogy egyre közelebb sétáltam, szinte bizonyos voltam benne, valahonnan a tenger felől jön. Vagy inkább a Living Coasts sziklái alól. Megborzongtam, amikor arra gondoltam, amit Tom mesélt, mikor először csónakáztunk arra. Az örvények veszélyesek, és ott a barlang a szikla alatt. Ide járnak a vadon élő fókák is, mert melegebb a víz.

A vonyítás újra, meg újra megismétlődött, kissé akadozottan, mint mikor a fókák panaszkodnak. Tudtam, valami baj van. Közelebb mentem az állatkerthez, a kulcsommal kinyitottam a kiskaput, majd óvatosan lementem az épület melletti keskeny lépcsőn, amely az apró kikötőhöz vezetett. A dagály még nem érte el tetőpontját. Teljes volt a sötétség, de a hangot most szinte egészen közelről hallottam. Keserves, panaszos hang.

Cselekednem kell! – gondoltam. Beugrottam a kis motorcsónakba, majd – a Tom-tól tanultak alapján – beindítottam. Kis gázt adtam, és amilyen közel csak tudtam, megközelítettem a barlang bejáratát. Leállítottam a motort, és körbe világítottam. Az egyik sziklamélyedésben, egy fóka fejét pillantottam meg, majd egy másikat is, picit beljebb. Nem tudtam, mi lehet a baj. Lehasaltam a csónak elejére, és kezemmel evezve próbáltam közelebb jutni hozzá. Rávilágítottam a telefonommal, akkor láttam meg a barlang bejáratát. Egy vékony drótháló védte, hogy ne menjenek be apálykor a kíváncsiskodók. Valaki mégis lyukat vágott rajta. Gondolom, ezen jöttek-mentek ki-be a fókák is. Ez a szerencsétlen viszont fennakadt. Azon gondolkodtam, hívni kellene Paul-t, vagy Tom-ot, de egyik sem volt túlzottan beszámítható a buli után. Végül határoztam: A csónak aljában megkerestem a mentőmellényt. A pulcsim, cipőmet levettem, a telefont a mellény egy vízhatlan zsebébe toltam. Lassan a vízbe ereszkedtem, miközben a csuklómra húztam a madzagot, ami a csónakhoz volt kötve

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

C.C.Brown oldala

C.C. Brown írói oldala

Amazon

Libri

Fróna Zsófia: Fegyverforgató – Fegyverek Háza - ("– Félórája várok – jegyezte meg Megaira, amikor a fiú végre mellétoppant. Tony az órájára pillantott. – Csak tizenöt percet késtem.")

Elnézést kérek, megint késve hozom nektek a Beleolvasót. Sajnos tegnap  nem volt internetem, így ma egy hosszabb részletet fogok hozni  Fróna Zsófia: Fegyverforgató – Fegyverek Háza c. kötetéből.

Fróna Zsófia:

Fegyverforgató – Fegyverek Háza

(Fegyverek Háza 1.)

Tartalom:

Egy lány. 

Egy farkas. 

Egy tőr. 

Egy történet…

A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne. 

A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott. 

Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába. 

Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon? 

Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire. 

Megállja majd így a helyét? 

A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett. 

Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató? 

Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást? 

Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?

A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná…

ENGEDÉLLYEL

– Félórája várok – jegyezte meg Megaira, amikor a fiú végre mellétoppant.
Tony az órájára pillantott.
– Csak tizenöt percet késtem.
– Attól én még félórája várok – vigyorgott.
Tony mosolyogva csóválta meg a fejét.
– Készen állsz?
Az utca végén parkoló fekete Audihoz sétáltak; a volán mögött egy szőke, cingár fiú ült, akit Tony úgy mutatott be, mint a család sofőrjét. A srác odamorgott nekik valamit, ami akár köszönés is lehetett, de ezen kívül nem szólt hozzájuk.
A lőtér kívül esett a lakott területen, és úgy alakították ki, hogy még véletlenül se tévedhetett ki egy golyó sem.
A bejáratnál Tony elővette az engedélyét, majd elővett pár fontot a pénztárcájából.
– A lány a vendégem – jegyezte meg a pult mögött ácsorgó nőnek, közben Megaira felé biccentve. – Egy napijegyet szeretnék neki.
A nő az előtte elhelyezett monitor felé fordult, és kattintott néhányat.
– Tudok neki vendégjegyet adni, de ezzel nem lőhet.
– Ó, higgye el, nem akarok lőni – mentegetőzött Megaira.
Az öltözőben mind a ketten golyóálló mellénybe bújtak, majd a felszíni lőtér felé vették az irányt.
– Nem szeretek zárt terekben lövöldözni – magyarázta Tony, miután észrevette, hogy Megaira vissza-visszapillantgat a termek felé.
Gyönyörűen sütött a nap, beragyogva a fűvel benőtt, rétre emlékeztető teret. Nem ők voltak az egyedüliek, akik itt gyakoroltak. A tér épület felőli oldalán húsz lövészfülke sorakozott egymás mellett – ezekből nyolc foglalt volt.
Tony Megaira kezébe nyomott egy fülvédőt.
– Ezt vedd fel! – mondta, közben a sajátjával bíbelődött, aztán beállt a hozzájuk legközelebb eső fülkébe.
Megaira a fiú fegyvereit figyelte – mert kettő is volt neki. Mintha egymás tökéletes másai lettek volna, úgy nézett ki a két Smith&Wesson. Az ezüstszínű, forgótárcsás hatlövetűek ragyogtak a napfényben, fekete bőrmarkolatuk pontosan Tony tenyeréhez idomult. Megaira már többször látta őket képeken, de csak most vette észre, hogy mindkét pisztoly csövére egy-egy szót véstek, bár most sem tudta kivenni a betűket.
Tony rutinosan kifordította a tárcsákat, töltött, aztán a pálya másik felén felállított táblákra célzott, mely mögött három méter magas golyóálló – és bizonyára hangszigetelt – fal állt.
Az első lövésnél Megaira összerezzent; hiába készítette fel magát, a lövésnek komolyabb hangereje volt, mint amire számított.
Tony pontosan eltalálta a céltábla közepét.
– Azt tudtam, hogy tudsz lőni – mondta a lány –, de nem gondoltam volna, hogy ennyire jól!
– Ez semmi nem volt – legyintett a fiú. – Még van hova fejlődnöm.
– Hát én nem értek hozzá, de kétlem, hogy ennél van hova tovább fejlődni.
Tony nem válaszolt, csak vállat vont, majd ismét felvette a lövéshez szükséges pozíciót.
Még pár tárat kilőtt, Megaira pedig hiába kereste a hibákat, nem járt sikerrel. Minden lövés célba talált.
– Megfoghatom? – kérdezte a lány a fegyverek felé nyúlva.
Tony riadtan rántotta el őket.
– Inkább ne!
– Nem akarok lőni!

– Véletlenül is elsülhetnek. Nagyon érzékeny a ravaszuk.
– Rendben – sóhajtott Megaira csalódottan.
Miután Tony az utolsó tárat is kiürítette, összecsomagolt.
– Nagyon ügyes vagy – lelkendezett Megaira, miközben kibújt a golyóálló mellényből. Boldogan csacsogott, hiszen végre részese lehetett Tony életének azon részének is, amelyet eddig nem ismert.
A fiú zavartan túrt bele félhosszú barna hajába és elővette a telefonját, azt nyomkodta, amíg ki nem értek az épület elé.
Phil, a sofőr, éppen akkor kanyarodott oda.
– Haza? – kérdezte.
– Nem, Phil, elég a belvárosig.
A bögre ölelése nevű kávézónál tette ki őket. A csupa üveg, krémszínű székekkel berendezett kávézó egy tágas térről nyílt; népszerű helynek számított a fiatalok körében.
– Emlékszel, mennyit jártunk ide? – kérdezte Tony.
– Ha akarnám, sem tudnám elfelejteni. Gyakorlatilag itt lettünk barátok.
– Ha arra gondolsz, hogy teljesen beborítottál egy nagy adag capuccinóval, amin extra nagy adag tejszínhab volt, akkor mindenképp.
– Nem tagadhatod, hogy az a pillanat megalapozta a kapcsolatunkat – nevetett Megaira.
– Igaz, bár abban a pillanatban nem épp erre gondoltam. Az ölembe hullottál a kávéddal együtt. Szó szerint…
– Tehetek róla, hogy olyan nyeszlett voltál? Mondjuk vastagabb éppenséggel nem lettél azóta sem.
Tony szusszant egyet.
– Te elgáncsoltad saját magadat!
– A legjobbakkal is megesik – vont vállat Megaira.
Tony szája mosolyra húzódott. Az órájára nézett, majd ismét az épületre.
– Megiszunk egy kávét? – kérdezte.
– Persze.
– De most ne borítsd rám!
– Nem ígérek semmit – vigyorgott a lány.
Nancy csak késő este ért haza, Megaira hallotta, ahogy ledobja a kulcsait az erre a célra fenntartott tálba. Felkönyökölt az ágyában és az ajtó felé nézett.
– Miért kerülöd? – szólalt meg Sarah, mire Megaira felkapcsolta a kislámpáját és a húgára nézett.
– Nem kerülöm.
– Jaj, Meg, ne szórakozz már! Hisz’ látom!
Megaira visszadőlt a párnájára.
– Így, hogy vége a giminek… – kezdte, de Sarah közbevágott.
– Ezért kerülöd? Elég nagy marhaság lenne, tekintve, hogy mindenből kiváló lettél.
– Nem az a bajom, hogy vége a giminek.
– Akkor mi? – kérdezte Sarah és felült, hogy jobban lássa a nővérét.
– Az a baj, hogy nem jelentkeztem sehová, mert gőzöm sincs, hogyan tovább.

Sarah levegőért kapkodott.
– Én azt hittem, beadtad a jelentkezésed egy csomó egyetemre…
– Igen, Nancy is ezt hiszi, és jobb lenne, ha ez így is maradna.
– Baromi csalódott lesz, ha ezt megtudja.
– Igen, Sarah, tudom, ezért nem kellene megtudnia, legalább addig, amíg ki nem találok valamit.
– És miért nem jelentkeztél sehova?
– Mert semmi nem érdekel úgy igazán és nem látom értelmét, hogy olyat tanuljak, ami nem érdekel.
– Akkor legyél egyszerűen őszinte vele. Állj elé és mondd meg neki.
– Ritkán vannak ennyire pocsék ötleteid – sóhajtott Meg, és visszafeküdt a párnájára. – Majd kitalálok valamit szeptemberig, csak ne szólj neki. Rendben?
– A szeptember egykettőre itt van.
– Rendben? – kérdezte Megaira kicsit erélyesebben.
– Rendben – sóhajtott Sarah megadóan és visszafeküdt.
Megaira lekapcsolta a lámpát, de még sokáig csak feküdt a sötétben és gondolkodott. Aztán egyszer csak a nappaliban megcsörrent a telefon.
– Sarah, ébren vagy? – kérdezte, de válasz gyanánt csak tompa hortyogás érkezett.
Nesztelenül a szobaajtóhoz osont és résnyire kinyitotta – de mielőtt kiléphetett volna, Nancy felvette a telefont és beleköszönt.
– Jól vagyunk. Igen, ő is jól van – mondta Nancy kis késéssel, nyilván arra a kérdésre, hogy vannak, bár azt nem értette, hogy valaki miért lett külön kiemelve.
– Igen, tudom, hogy abban a korban van, de ne merészelj idejönni – folytatta a nő sziszegve. – Nem érdekel! Ne gyere ide, és hagyd békén Megairát! Nem kérünk sem belőled, sem a többiekből. Jegyezd meg, ő soha nem lesz olyan, mint ti! – Ezzel a nő lecsapta a telefont, olyan erővel, hogy még az asztal is belereccsent.
Megaira lélegzete elakadt.
Róla beszéltek.
Sőt, Nancyt életében először hallotta úgy istenigazából dühösnek. A hideg futkosott a hátán, és az a kevés álom is kiszállt a szeméből, ami benne volt. Óvatosan, hogy Sarah-t ne ébressze föl, visszacsukta az ajtót, aztán leült a földre és nekidőlt.
Az ablak most éppen vele szemben volt. Az éjszakai égbolt kristálytisztán terült a táj fölé, lehetett látni az összes csillagot, még a legapróbbat, leghaloványabbat is.
Érezte, ahogy egyre nagyobbra nyílik a szeme, és csak bámult ki az ablakon. Egyetlenegy gondolat zakatolt a fejében.
Mit titkol előle Nancy?

A könvet itt tudjátok megrendelni:

NewLine Kiadó

Abby Jimenez: Barátnak tartalak - ("Mit is mondhatnék engem megvett teljesen. Szórakoztatott és egyben komoly témát feszegetett az írónő.")

~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak, hogy elolvashattam Abby Jimenez: Barátnak tartalak c. könyvét. Már a borító és a tartalom megfogott. De miután elolvastam, kedvencem is lett. Minden bizonnyal nem ez lesz az első kötetem az írónőtől. Szívesen olvasnék még tőle.

Abby Jimenez:

Barátnak tartalak

Tartalom:

„Pimasz ​humor, szívfacsaró küzdelem és leplezetlen erotika… Jimeneznek a kisujjában van a romantikus vígjátékok teljes eszköztára.” – Publishers Weekly

Őrülten vicces és szívmelengető történet egy keményfejű, pimasz nőről és egy szexi tűzoltóról, aki lángra gyújtja a szívét. 

Kristen Petersen nem szereti a drámát, az utolsó csepp véréig hajlandó küzdeni a barátaiért és nincs ideje olyan pasikra, akik nem értik meg őt. Ezenkívül van egy nagy titka: egy egészségügyi probléma miatt olyan beavatkozásra készül, ami után nem lehet majd gyereke. Érthető, hogy Kristen vegyes érzésekkel küzdve tervezgeti legjobb barátnője esküvőjét – főleg azok után, hogy megismeri a tanút, Josh Copelandet. 

A fickó humoros, szexi, sosem veszi magára Kristen gyilkosan gúnyos megjegyzéseit és nagyon jól tudja, hogy a legtöbb érzelmi viharra a mexikói kaja a tökéletes megoldás. Sőt még Kristen kutyája, Kaszkadőr is odavan érte. Az egyetlen bibi: Josh egy nap nagy családot szeretne majd. 

Kristen tisztában van vele, hogy a fickónak máshol kellene keresnie a boldogságot, de minél jobban és jobban egymásba gabalyodnak, annál nehezebben ereszti őt el. 

Véleményem

5/5

Mit is mondhatnék engem megvett teljesen. Szórakoztatott és egyben komoly témát feszegetett az írónő. Elképzelni sem tudtam volna, hogy egy vicces, humoros téma mellett mennyire megfér egymás mellett a komoly téma. S szerintem jól tette az írónő, így olvashatóbb, könnyed laza kis történet kerekedett ki.  Észre sem lehetett venni, hogy az írónő direkt csempészte bele.

Hihetetlen milyen vicces helyzetekbe keveredett Kristen, Josh-al. De szerettem ezeket, a jeleneteket olvasni. Lopott percek, csókok és ölelések. Mintha a világ nem is tudna róluk, pedig de. Aztán ott volt az a tündéri kis kutya, Kaszkadőr Mike. Na meg a ruhái…

Aztán, ahogy haladt a történet úgy jött a hidegzuhany és teljesen más fordulatot vett a sztori.

Teljesen meg tudtam érteni mit érzett Kristen. Nagyon átéreztem a helyzetét.  Nem könnyű együtt élni a tudattal, ráadásul el is engedni Josh-t még nehezebb volt. Drukkoltam nagyon, hogy végén összejöjjenek. Annyira megérdemelték volna a boldogságot mindketten.

Kedvencem Brandon és Sloan voltak. Shawnt nagyon utáltam kissé ripacsnak találom, folyton mindenhez meg volt a véleménye, szava.

Írónő egy kis csavart tett a történetbe, ezt igazán nem vártam volna. Pont így… Ami Brandonnal történt, ezt igazán nem kellett volna. Nem mondom, hogy nem voltam mérges.

Egy szó, mint száz, imádtam. Nagyon tetszett. Elképesztő humora van az írónőnek és igencsak komoly témáról ír. Tanít, elgondolkodtat és megmutatja, hogy a szerelem bármit legyőzz, ha igazán akarunk.  

Szívből ajánlom minden romantikus lelkű olvasóimnak. Cseppet sem fogják megbánni. Csodálatos történet, amiért érdemes elolvasni.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Álomgyár Kiadó

Beleolvasó: Fróna Zsófia: Fegyverforgató - Fegyverek Háza - ("Megaira a teraszajtóra pillantott. A nyitott tolóajtóban egy magas, vékony lány állt karba tett kézzel. Felnyírt hollófekete hajába belekapott a szél.")

Szerdai nappal nem is mással kezdhetném, mint a kedvenc könyvemből hozok részletet, Fróna Zsófia: Fegyverforgató – Fegyverek Háza c. kötetéből. Előző héten dupla résszel érkeztem, ma pedig egy kis rövidke részt hozok nektek.

Fróna Zsófia:

A fegyverforgató – Fegyverek Háza

Tartalom:

Egy lány.
Egy farkas.
Egy tőr.
Egy történet…

A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne.
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott.
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába.
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon?
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire.
Megállja majd így a helyét?
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett.
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató?
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást?
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?

A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná

ENGEDÉLLYEL

Megaira a teraszajtóra pillantott.  A nyitott tolóajtóban egy magas, vékony lány állt karba tett kézzel. Felnyírt hollófekete hajába belekapott a szél.  Szvetlána tekintete éles volt és hideg, amit sötét sminkje csak fokozott. Megaira tízéves volt, Sarah kilenc, amikor Nancy magához vette a zárkózott tinédzsert. Szvetlána tizenöt évesen épp annyira mogorva volt, mint most, meg sem próbált beilleszkedni a családba – amibe egy idő után mind belefáradtak. Megaira feszültté vált, ahogy ott ült és meredten bámulta a nővérét. Utálta az ilyen pillanatokat. – Valamelyikőtök igazán elvonszolhatta volna a seggét a boltba. Nem tűnt fel, hogy nincs itthon semmi? – csattant fel Szvetlána, aztán morgott valamit oroszul és bemasírozott a házba.  Megaira másnap találkozott Tonyval. A fiú a legjobb barátja volt, és mióta befejezték az iskolát, most jelentkezett először: meghívta Megairát, kísérje el az edzésre Tony már évek óta eljárt a város szélén található lőtérre. Állítása szerint ifjúsági versenyeken is részt vett, de Megairát egyikre sem hívta meg, sőt korábban azt sem engedte, hogy elkísérje őt a lőtérre, pedig Megaira szívesen vele tartott volna. A lány tudott a fiú hobbijáról, időről időre szóba került köztük, de amikor a téma komolyabbra fordult volna, Tony mindig más irányba terelte a szót. Megaira lelkesen igyekezett a piactérre, ami nem volt messze a városközponttól. Tízre beszélték meg a találkát, de ő már háromnegyedre odaért. Nem szeretett késni. Nyugodtabb volt, ha neki kellett várnia és nem rá vártak. Hétfőn nem volt piac. A vasasztalok ridegen és pucéran pihentek a napsütésben. Megaira a sarki kioszknál vett egy kávét, és a piac bejáratánál állt meg a papírpohárral a kezében. A szél minduntalan az arcába fújta hosszú gesztenyebarna haját, így amint megitta a kávét, összefogta zabolátlan tincseit. Tonynak még semmi nyoma nem volt. A lánnyal ellentétben Tonyt sosem zavarta, ha késett, amiből egyenesen következett, hogy gyakorlatilag soha sehova nem érkezett meg időben.  – Félórája várok – jegyezte meg Megaira, amikor a fiú végre mellétoppant.

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

NewLine Kiadó

Fróna Zsófia hivatalos szerzői oldala

Hajnal Kitti: Hinta - ("Ez egy igazi érzelmi hullámvasút volt számomra. Egyszerre nevettem és lettem szomorú.")

~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm Szivárványálom Kiadónak és Hajnal Kittinek, hogy elolvashattam a Hinta c. kötetét. Azt hiszem mondanom, sem kell, hogy mennyire rajongója vagyok az írónak. Ahogy a Falak c. könyvét imádtam, úgy a Hinta kötetet is. Nagyon köszönöm, hogy újabb LMBTQ regényt olvashattam el. A kis hazánkban nagyon szükség van ilyen történetekre is.

Hajnal Kitti:

Hinta

Tartalom:

„Olyan, mintha hintán ülnénk, ingázunk, mindig változik a viszonyunk.” Hányszor szerethetünk igazán? Megölheti-e a szívet egy feldolgozhatatlannak hitt veszteség? 

Patrik lassan két éve temette el Imit. A gyászon szülei és barátai igyekeznek átsegíteni, az ő kedvükért létezik, igyekszik túlélni a hétköznapokat. A tomboló ürességet azonban egyre inkább kezdi kitölteni Márk. A jelenléte, a mosolya, minden, ami csak ő, lassanként új jelentést kap Patrik szemében. Tíz év barátság után változik a kép, úgy tűnik, egy viszonzatlan szerelem irányába…

Véleményem

5/5

Ez egy igazi érzelmi hullámvasút volt számomra. Egyszerre nevettem és lettem szomorú. Nagyon át tudtam érezni Patrik érzéseit, gondolatait. Hiszen egy régi barátságot nem mer kockáztatni, amit meg is értek. A barátság sokkal hosszabb életű, mint a szerelem. Már akinek nagyon sikerül a dolog. 

Miután a Falak c. kötetét olvastam kedvenc párosom Márk és Patrik volt. Kettőjük közt dőltek a poénok és már akkor tudtam, hogy lesz köztük valami. De nem, mertem belegondolni sem. Hiába éreztem, hogy adta magát dolog, de tudtam, hogy van más is emögött. Patrik gyászolt és nem biztos akarna egy újabb kapcsolatot. 

Sajnos eléggé marhák voltak mindketten, hihetetlen mennyire nem bíztak egymás érzéseiben, miközben rég mindenki tudod róla. Annyira elbeszéltek, elmentek egymás mellett…. 

Kitti, az írónő valami elképesztő érzelmi skáláját hozta felszínre mind bennem, mind a könyvben. Tetszett, ahogy megírta milyen a kezdő lépés, amikor a gyász után fellángol újra a szerelem, és miken kell keresztül menni, hogy elfogadja, illetve rájöjjön mit is, éreznek valójában. Lépésről – lépésre alakultak ki az érzések és lettek egyértelmű mindenki számára. Csak, hát pont a főszereplőinknek nem volt világos, vagyis az egyiknek. 

Reménykedtem, hogy majd csak megjön az eszük. Nagyon izgultam, vártam a végét. 

Ami még tetszett, hogy újra olvashattam a barátai társaságot és fura volt, hogy nem Levi és Áron van központban. Igazából teljesen elhomályosított, Patrik és Márk kettősük. Másra nem tudtam oda figyelni, nem is érdekelt mást csak ők ketten. Nagyon tetszett, hogy nem csak poénok miatt láthatóak (Falak c. kötetre értettem.)

Szilárdról is lehetne külön álló kötet? Nem lenne rossz. Szerintem. Illetve a csajokról is lehetne írni valami jó kis történetet. Így nem kellene teljesen elszakadni Levitől és Árontól illetve Patriktól és Márktól. 

Amikor elolvastam kettőjükről a Falak kötetében, akkor tudtam, hogy róluk többet kell tudnom. Nagyon vártam, hogy kezembe lehessen a Hinta és elmerüljek benne. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom várni egy könyvet. Főleg egy lmbtq regényt. Kitti zseniális írónőnek tartom. Ezekután még több könyvet akarok olvasni tőle. Tőle jöhet bármi. Nem is kérdés, hogy beszerzem a következő kötetet. Mert engem a Falakkal és Hintával lenyűgözött,sőt rajongója lettem. 

Szívből ajánlom nektek ezt a könyvet. Érdemes elolvasni. Olvassátok el Kitti eddig megjelent könyvét is a Falakat, mert megéri. Én nagyon szerettem mindkettőt olvasni

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Szivárványálom Kiadó

Hajnalösvény - Hajnal Kitti írói oldala

Vidó Kinga: Akarom-e tudni? - ("Egy izgalmas, romantikus történetet kaptam. Ahol a titkok és az érzelmek vannak túl súlyban. Néha elgondolkodtató mennyire mindent félre lehet érteni és milyen sokáig tart helyrehozni.")

Vidó Kinga: Akarom-e tudni? c. kötetét olvastam el nemrég. Valamikor régen Líránál vettem és mostanra tudtam kézhez venni és elolvasni. Nos kissé vegyes érzelmekkel fejeztem be az olvasást. Még most tanakodom, hogy mennyi csillagot is adjak. Noha, nagyon tetszett és végig fenn tartotta figyelmem voltak fenntartásaim vele.

Vidó Kinga:

Akarom-e tudni?

Tartalom:

A frissen diplomázott Lucille Haggerty négy éve, a bizonyos rosszul sikerült születésnapi buli óta, nem járt Watsonville-ben. Ma végre hazaérkezik. Josh Halding, Lucille bátyjának legjobb barátja azonban itt él és esze ágában sincs távozni. A két fiatal folyamatosan egymás idegein táncol és a csípős megjegyzéseknek, humoros beszólásoknak, apró figyelmességeknek, meglepő ajándékoknak se szeri, se száma. A család és a baráti kör teljes tanácstalansággal figyeli kettejük kapcsolatát. A helyzet egyre bonyolultabb, pedig a napok gyorsan telnek és a nyár végén Lucille visszautazik Princetonba…

Véleményem

4 / 5

Egy izgalmas, romantikus történetet kaptam. Ahol a titkok és az érzelmek vannak túl súlyban. Néha elgondolkodtató mennyire mindent félre lehet érteni és milyen sokáig tart helyrehozni. Esetünkben is ez történt Bogyóval, avagy Lucielle-el. Mindent eldöntő pillanat a tizennyolcadik születésnapján történt. Ott valami történt Lucielle-el és Josh-al, amiért 4 évre elmenekült. Miután 4 év után újra hazatért előtörtek az érzelmek.

Nem szeretem, ha túlságosan el van húzva a történet. Itt minden megtörtént már és mégis mindketten dacolnak egymás ellen. Hiába a csókok, találkozások, ölelések s mégis.  Kissé túl lett húzva az egész. Vagy az egyik menekül vagy a másik és ez ment végig az egész történetben. Kicsit fárasztó volt követni és nem tudni, hogy valójában mit is akar a másik vagy mi is történt azon bizonyos éjszakán.

Vége pedig kissé csalódás volt. Mert nagy durranásra számítottam ennyi huzavona után, de nem kaptam meg. Talán belefért volna, mondjuk egy évvel később, esetleg. De ez sem volt benne, valahogy a vége nagyon gyorsan vége lett. Kíváncsi lettem volna, hogy ki mit szól Josh és Bogyó kapcsolatához, függetlenül attól, hogy páran sejtették.

Kedvenceim a haverok voltak. Olyan bolondok némelyik. Igazán vicces, bohókás baráti társaság jött össze. Legfőbb kedvencem Teve volt számomra. Annyira sült bolond, hogy szinte már fáj. Imádtam Tevét, mert folyton idézetes pólókban mászkált. Jókat nevettem egyes feliratokon.

Egy szóval kicsit gondban vagyok, annak ellenére nagyon tetszett, de ez a sok huzavona, ami Josh és Bogyó között kicsit sok volt. Mire végére értem a véleményemnek, úgy döntöttem, hogy 4 csillagot adok. 

Kiknek is ajánlom? Aki kicsit is szereti a humort, kalandot és a romantikát.  Szívből ajánlom végtelen romantikus lelkű olvasóimnak.

A könyvet itt tudod beszerezni:

Líra Könyvesbolt

Vidó Kinga - Könyvek

Beleolvasó: Fróna Zsófia: Fegyverforgató – Fegyverek Háza -("Ha Sarah most látná, hogy itt vagy, tuti kiakadna – jegyezte meg, és óvatosan megsimogatta a farkas feje búbját.")

Elnézést kérek, hogy nem szerdán, hanem ma osztom meg veletek Fróna Zsófia: Fegyverforgató – Fegyverek Háza c. könyvből a részletet. Ezért ma dupla részt fogok hozni. Legközelebb szerdán lesz kitéve, és nem fogok elaludni. Igen, sajnos tegnap elaludtam és ezért nem tudtam feltenni a Beleolvasót. Így dupla részt kaptok. Ugye, milyen jó? Majd írjátok meg, hogy tetszett.

Fróna Zsófia:

A fegyverforgató – Fegyverek Háza

Tartalom:

Egy lány. 
Egy farkas. 
Egy tőr. 
Egy történet…

A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne. 
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott. 
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába. 
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon? 
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire. 
Megállja majd így a helyét? 
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett. 
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató? 
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást? 
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?

A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná

ENGEDÉLLYEL

Ha Sarah most látná, hogy itt vagy, tuti kiakadna – jegyezte meg, és óvatosan megsimogatta a farkas feje búbját.
Visszafészkelte magát az ágyába, majd lehunyta a szemét. Várta, hogy az állat jelenléte megnyugtassa, de a szíve olyan hevesen vert, hogy úgy érezte, soha nem fog már elaludni.
A farkas tett pár kört a szobában, majd megállt az ágy mellett, és oldalra billentett fejjel merőn nézte a lányt.
Megaira visszatartotta a levegőt, amikor az állat óvatosan felrakta az egyik mancsát a matracra. Hatalmas, szőrös mancs volt, erős, kés élére emlékeztető karmokkal. Besüppedt a matrac, ahogy a farkas ráhelyezte a testsúlyát, aztán megjelent a másik is, és végül az egész állat.
Az egyszerű, de masszív faágy keservesen felnyögött, amikor a farkas a lány mellé ugrott. Megaira döbbenten figyelte, ahogy a farkas lassan lefeküdt, aztán megszimatolta az arcát. Óvatosan kinyújtotta a kezét és megvakargatta az állat füle tövét, majd közelebb bújt hozzá, belefúrva arcát a bundájába. Elöntötte a nyugodtság érzete, ahogy hallgatta az állat szívverését.
Úgy aludt végül el, hogy a betörőről egészen megfeledkezett.
Nancy hangjára riadt fel. A nő az előszobából kiáltott fel neki, jelezve, hogy megérkeztek. Szombat reggel volt, pontosabban délelőtt.
– Ezek meg mi a fenét keresnek itt? – kérdezte a lány suttogva, miközben a farkas vállára támaszkodva megnézte az órát az állat mögött lévő kis asztalon. Tíz óra múlt; Megaira meg mert volna esküdni rá, hogy Nancy vasárnap tervezett hazajönni, nem pedig szombaton.
Közben a farkas halkat morgott, mire a lány villámgyorsan elengedte.
– Ki kell csempésszelek – jegyezte meg.
A farkas leugrott a padlóra, Megaira pedig követte. Az ajtóhoz sietett.
Nem hallott arra utaló neszeket, hogy valaki felfelé igyekezne, márpedig annak mindig hangja van, köszönhetően a nyekergő lépcsőfokoknak. Még a legcsendesebb léptű ember se tudna hangtalanul felosonni rajtuk.
Épp csak annyira nyitotta ki az ajtót, hogy kileshessen rajta. Innen rálátott a bejárati ajtóra, ami előtt éppen Sarah vette le a cipőjét. Mintha csak érezte volna, hogy figyelik, felkapta a fejét. Amint megneszelte, hogy Megaira leskelődik, hatalmas vigyorra húzta a száját, és hevesen integetni kezdett. Már épp szólt volna, de Megaira lepisszegte.
Amikor a farkas feje megjelent az ajtóban Megaira mellett, Sarah álla leesett a döbbenettől.
– Megaira? – hallatszott Nancy hangja a konyhából, de a lány nem válaszolt neki. – Sarah, felmész Meghez? Nem hiszem el, hogy nem hallja, hogy hazaértünk. A fülén ül ez a lány?
– Máris megyek, anyu – kiabálta vissza Sarah, és már szaladt is fel a lépcsőn.
– Te meg mi a fenét művelsz? – kérdezte, alighogy felért, de a lépcső utolsó fokán megállt.
Hiába tudott a farkas létezéséről, sőt messziről már látta is az állatot, tartott tőle.
– Most nem igazán alkalmas, hogy elmagyarázzam – suttogta Megaira. – Egyébként is, nem úgy volt, hogy vasárnap jöttök?
– De, csak anyu meggondolta magát. Tudod, milyen.
– Hát most marhára rosszul időzített. – Megaira összehúzta a szemöldökét. – Segítened kell. Tereld el a figyelmét, amíg én kiviszem a farkast!
Sarah vetett még egy pillantást az állatra, majd megadóan felsóhajtott, és lement anyjához a konyhába.


Megaira várt egy darabig, aztán amikor hallotta, hogy Nancy és Sarah beszélgetnek, elindult, de a lépcső láttán nyelt egy nagyot. Biztos volt benne, hogy ezen nem jut le hangtalanul. Még alatta is nyekeregne, nemhogy a nála sokkal nehezebb farkas alatt.
Nem volt más választása, vett egy mély levegőt, majd jelzett az állatnak, hogy kövesse.
Nancy azonnal meghallotta a lépcső nyikorgását.
– Megaira, kincsem! Csakhogy végre lejössz!
– Igen, Nancy, mindjárt megyek! – kiabálta, miközben a farkast a nappali felé terelte.
Fürgén és nesztelenül nyitotta ki a kertbe vezető üvegajtót, de az állat nem mozdult, csak nézte őt.
– Na, mi lesz? Menj már ki, az isten szerelmére! – motyogta az orra alatt.
A farkas egy másodpercig még bámult rá, majd egyszer csak, mintegy varázsütésre, megindult, aztán meglepő sebességgel el is tűnt a kert végében.
– Te meg mit csinálsz? – hallatszott Nancy hangja a háta mögül.
A lány riadtan perdült meg. Kellett neki egy pillanat, hogy mosolyra rendezze arcvonásait.
– Miben mesterkedsz? – kérdezte Nancy gyanakodva.
– Mégis mire készülnék?
– Nem tudom, ezért kérdem! Ahelyett, hogy odajöttél volna hozzánk, inkább ide osontál és… tárva-nyitva van az ajtó! – A gyanakvás helyett huncut öröm ült ki az arcára, ahogy folytatta. – Csak nem egy fiút csempésztél ki?
Megaira a döbbenettől hirtelen megmukkanni sem bírt.
Sarah szinte állandóan nyaggatta, hogy nem pasizik, és hogy biztosan valami baj van vele, de nem gondolta volna, hogy ez már Nancyt is érdekli. Ami azt illeti, fiú volt, gondolta, de kétlem, hogy te ilyen jellegű fiúra céloztál.
– Dehogyis, Nancy. Este nyitva felejtettem és most jutott eszembe. Gondoltam, még azelőtt be tudom zárni, hogy észrevennéd…
Nancy finoman felhúzta az orrát. Megaira lélegzetvisszafojtva várt – tudta, mit jelent, ha Nancy felhúzza az orrát: ilyenkor kapcsol be a hazugságvizsgálója.
– Már milliószor elmondtam, hogy ne hagyd nyitva! – mondta a nő, mire Megaira megengedett magának egy megkönnyebbült sóhajt.
– Tudom. Bocsi.
– Na, gyere ide! – Nancy nem bírt sokáig haragudni, sőt igazán haragudni se tudott. Ölelésre tárta karjait; Megaira hálásan bele is omlott. Bár Nancy nem az édesanyja volt, mindig is úgy tekintett rá, mintha az lett volna. És ki tudja, talán jobb is volt így, hogy Megaira nem ismerte a szüleit. A szüleit, akik képesek voltak Nancynél hagyni egy ötéves csöppséget mindenféle magyarázat nélkül.
Sarah harmadik helyezést ért el a tornaversenyen, és borzasztó büszke volt magára. Volt is rá oka. Megaira titkon irigyelte kissé a hajlékonyságáért, kecses mozgásáért. Az ő képességei arra voltak elegek, hogy testnevelésórán békén hagyja őt a tanár… Persze ezt sem bánta különösebben, csak tetszett neki, ahogy Sarah mozog.
– Gratulálok! – mondta éppen húgának, miközben a lábával lökött egyet a hintaágyon, amelyben ültek. – Szép kacat – vigyorgott, és visszaadta Sarah-nak a harmadik helyezésért járó érmet.
– Na ja – Sarah gondosan a zsebébe csúsztatta a díját. – És miért is volt a szobánkban az a dög? – kérdezte, és a nővérére függesztette a tekintetét.


– Úgyse hinnéd el, ha elmondanám.
– Tégy próbára! Tudod, már elég rég rájöttem, hogy veled olyan dolgok történnek, amilyenek másokkal soha.
Megaira a húgára mosolygott. Persze nem voltak édestestvérek, de ez a kapcsolatukban vajmi keveset számított. Sarah csak egy évvel volt nála fiatalabb, de bizonyos témákban sokkal érettebb volt, például az emberi kapcsolatok terén. Mindenkivel szót tudott érteni, ha akart. Még amikor nem állt szándékában, akkor is sikerült a társaság középpontjává válnia, és természetesen minden fiú őutána epekedett. Megaira szerint a baj csak az volt, hogy többnyire végül mind meg is kapták…
Sarah egyetlen hiányossága ugyanis az erkölcs volt, az nem sok szorult bele.
Pedig azt senki nem állíthatta, hogy rossz példát látott volna.
Megaira mindig is úgy gondolt Sarah ezen tulajdonságára, mint az apja rossz örökségére. Többnyire amire nem tudtak magyarázatot adni, azt a lány apjára kenték. Így tűnt egyszerűnek és logikusnak, mivel nem ismerték a férfit. Nancy soha nem titkolózott a lányok biológiai szüleivel kapcsolatban, de beszélni sem beszélt róla, ha a gyerekei nem firtatták. Megaira időnként megtette, és furcsállta, hogy Sarah nem érdeklődik az apja iránt, de sok minden másban is különböztek, így ezt is elfogadta.
Megaira vett egy mély levegőt és elmesélt mindent, ami előző éjjel történt. Sarah nem szakította félbe; szájtátva figyelte. Aztán mikor Megaira befejezte, magára erőltette a lehető legkomolyabb arcát, amire csak képes volt.
– Szóval nem szóltál a rendőröknek – jegyezte meg a végén.
– Nem.
– És ha újra megpróbál betörni?
– Ezt erősen kétlem.
– Miért?
– Mert szerintem meggyőződése, hogy mi egy farkast tartunk itthon házi kedvencként. Nem hiszem, hogy megkockáztatná, hogy legközelebb a torkát harapja át a keze helyett.
– Ez logikusnak hangzik – mondta megkönnyebbülten.
Megaira tudta, hogy a farkastól Sarah-t épp annyira kirázta a hideg, mint a betörő gondolatától, de a nővérében feltétel nélkül bízott, ő pedig a farkasban, így hümmögve vette tudomásul, hogy Megaira őrangyala bejáratos lett a házba.
A bejárati ajtó záródásának hangjára mindketten felfigyeltek. Mivel úgy tudták, hogy Nancy a barátnőivel van a könyvklubban, így kizárásos alapon csak egy személy lehetett, aki megérkezett.
– Szia, Szvetlána! – kiabálta Megaira, de nem kapott választ.
– Te tudod, hol volt? – kérdezte Sarah suttogva.
– Nem, de mit számít? A lényeg, hogy most itthon van.
Megaira a teraszajtóra pillantott.
A nyitott tolóajtóban egy magas, vékony lány állt karba tett kézzel. Felnyírt hollófekete hajába belekapott a szél.
Szvetlána tekintete éles volt és hideg, amit sötét sminkje csak fokozott.
Megaira tízéves volt, Sarah kilenc, amikor Nancy magához vette a zárkózott tinédzsert. Szvetlána tizenöt évesen épp annyira mogorva volt, mint most, meg sem próbált beilleszkedni a családba – amibe egy idő után mind belefáradtak.
 

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

NewLine Kiadó

Fróna Zsófia hivatalos szerzői oldala

Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza ( Felföldi rejtélyek 1. ) - ("Jud Meyrin írónő mesterien tudja szövögetni a rejtélyt, olyannyira, hogy magam sem tudtam ki a tettes...")

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Jud Meyrin írónőnek, hogy lehetőségem nyílt elolvasni szeptemberben megjelenő a Lowdeni boszorkányhajsza ( Felföldi rejtélyek 1. ) c. könyvét. Az egyszer biztos, hogy ez a történet sokkal, de sokkal jobb lett, mint az eddigiek. Írónő még jobban fel tudja csigázni az olvasót, és abszolút nem lehet tudni ki a tettes. Zseniális!

Jud Meyrin:

Lowdeni boszorkányhajsza

( Felföldi rejtélyek 1. )

Tartalom:

Egy ​kotnyeles újságírónő 

Egy kemény nyomozó 

És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos 

Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki. 

Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt. 

Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük. 

Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl? 

Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély? 

Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?

Véleményem

5/5

Mit is mondhatnék. Alig egy nap alatt kiolvastam. Egyszerűen nem tudtam letenni, annyira magában szippantott ez a történet. Nagyon odaszegezett, izgalmas volt, romantikus is, és krimis is. Jud Meyrin írónő mesterien tudja szövögetni a rejtélyt, olyannyira, hogy magam sem tudtam ki a tettes.. Tristan-t néha úgy meg tudtam volna pofozni, hihetetlen, hogy milyen arrogáns, pöcs.  De aztán... Jött Lottie és minden a feje tetejére állt. Nem kevés hidegvérre volt szüksége Tristannak.  Imádtam, ahogy vitatkoztak, beszólásaik és az, hogy szinte vibrált köztük a levegő. Annyira érezhető volt köztük a feszültség.  Igazán izgalmas volt számomra a történet, ahogy haladt előre kicsit gondolkodóba ejtett, hogy ki lehet a tettes. Hiszen mindenki szóba jöhetett, aki közel állt az áldozathoz. Végére kiderült, de nem erre számítottam. Nagy meglepetés volt számomra. Hát igen, nem is csoda. Hisz az írónő sokat olvas, van honnan merítenie.  Jud Meyrin írásait imádom, annyira jól ír.

Az írónőnek ez már a harmadik regénye s azt kell mondanom, hogy egyre jobban ír. Sőt! Mindig emel egy újabb szintet a következő regényeivel. Elképesztően tehetséges. Olvasás közben eszembe jutott, hogy mi lenne, ha meg lenne filmesítve a történetei. Mert az a véleményem, hogy az eddig megírt történetei filmre kívánkozik. Ezt a történetet nagyon is el tudnám képzelni egy egész estés filmként.

Jud Meyrinnek meg van az a képessége, hogy a történetei filmszerűen irja le, meséli el és ez nagyon ritka az ilyen. Tristan és Lottie kapcsolata a történet közepéig kezd egy kis fordulatot venni. Már nem harciaskodnak annyira, de azért meg van az tűz, ami elején fellobbant kettejük közt. S tényleg kotnyeles ez a Lottie, mindig ott van, ahol nem kéne lennie. Tristant jobbik esetben mindig felbosszantja. Az ilyen történeteket szeretem, amikor vannak viták, veszekedések, és mint tudjuk édes a kibékülés. Nem? Történet végére le is esett az állam nem tudtam, hogy ez a könyv sorozat és erős függővéges lett. Jud mit teszel velem? Mondd? 

Ajánlom annak ezt a történetet, aki szereti a romantikát is, a krimit is. Mert  mindkettő megtalálható benne. 

A könyvet itt tudjátok előjegyezni:

NewLine Kiadó

Megyeri Judit - Jud Meyrin 

Beleolvasó: Fodor Zsana: Elhúztam, Anyátok - ("Az ébresztő hangja élesen vág a csendbe. Nagyot nyögök, mert érzem, hogy megint tapad rám a hálóingem.")

Mai részben Clarissa szemszögéből olvashatunk egy kis részletet a Fodor Zsana: Elhúztam, Anyátok c. kötetéből. Az előző részben megismerhettük Peter gondolatait, érzéseit felesége iránt. Most Clarissa következik,hogy reggel miről jutott eszébe…. Remélem ez is tetszeni fog nektek.

Fodor Zsana: 

Elhúztam, Anyátok

Tartalom:

Clarissa ​néhány napja úgy érzi, valami gond van vele. Méghozzá éppen éjszaka törnek rá viharos vágyak. Így, közel a negyvenhez, tippelgetni kezd: ugyan mi lehet a gondjai hátterében? Ilyen az, amikor a kapuzárási pánik beköszön? Vagy talán máris a menopauza szórakozik vele? Tanácstalan: mi a jó nyavalya fészkelhette be magát az álmaiba, felborítva lelki egyensúlyát, mígnem barátnője, Rose ki nem rángatja otthonról, és el nem viszi egy beachbuliba. Ott aztán minden világossá válik számára… Berlin zártkörű bulijaiba keveredni olyan kalandokat jelent, melyekről eddig álmodni sem mert. Vagyis de. Pont ez a baj… 
Peter nem veszi észre az előjeleket, ugyanis felesége, Clarissa nagyon jól titkolja gondjait. Egy nap azonban, az éjszaka közepén, ott találja magát a közepében. Felesége olyat mutat neki, amitől tátva marad szeme-szája. Ettől kezdve fenekestül felfordul addigi nyugodt életük. Peter nem győzi kapkodni a fejét. Támogatja ugyan Clarissa döntéseit, ám olyan lapokat dob elé az élet, melyek megingatják hitében. Még az is lehet, hogy enged a csábításnak. Csak egyszer. Talán megérné kipróbálni, milyen szolgáltatást nyújt Sisy, az eszkortlány, aki nem mellesleg Clarissa barátnője, ráadásul Peter barátja, Carl eszkortcsaja. Mi lesz ebből…?

ENGEDÉLLYEL

Clarissa

Az ébresztő hangja élesen vág a csendbe. Nagyot nyögök, mert érzem, hogy megint tapad rám a hálóingem. A francba! Csalódottan felkászálódom az ágyban, hogy kinyomjam a csörgést az éjjeliszekrényen lévő mobilomon. Peter felé nézek, meg se moccan. Megrángatom a takaróját, hátha. Neki az óracsörgés hajnali madárdal. Legszívesebben a fülébe fújnám: hahó, reggel van! Megtapogatom a lepedőm és a párnám, nyirkosak. Mint tegnap, és azelőtt. A paplanom belső fele, szintén zenész. Fúj!

– Mi ez már megint? – motyogok döbbenten.

Horkantás. Na, legalább sikerült megzavarnom. Ideje rátenni még egy lapáttal: lerántom róla a takarót. Tudom, hogy utálja, és azt is, hogy mindjárt visszahúzza magára.

A látvány, hm… Nem is rossz, amit a takaró alatt találok. Peter félmeztelenül fekszik a hátán, és az alsónadrágja dudorodik. Hány hét is maradt ki mostanában, próbálok számolni, miközben elmosolyodom a helyzet fonákságán. A gyerekeink végre a láthatáron sincsenek, és egy alkalmas farok áll rendelkezésre. Máskor bezzeg rögtön kiszimatolják, ha „anyáék beszélgetni szeretnének”. Úgy tűnik, most akár esélyünk is lehetne arra a bizonyos lopott pár percre. Á, tök mindegy, vetem el mégis az ötletet, talán majd holnap hajnalban. Inkább elkezdem lerángatni a huzatokat az ágyneműmről. Szombaton mindig könnyebb ráhangolódni, győzködöm magam tovább, akkor úgysem csörög az óra. Oké, meglesz az a hajnali etyepetye, döntöm el határozottan. Bezárom a szobaajtót, és addig se ki, se be, amíg ki nem mossuk a fejemből az őrült álmaimat. Peterrel, mondjuk, a poros nyomába sem érek annak az élvezetnek, amit az álmaim nyújtanak, szomorodom el. Ő nem Sam vagy Marco a szomszédból, akiket elég csak meglátnom, ahogy a kertet gazolják… Újra oldalra nézek. Valójában Peterrel sincs bajom, mert vonzódom hozzá, csak… Olyan megszokott az egész, állapítom meg.

Á, fenébe is az egésszel! Tuti, az új altatóm tehet erről az egészről, annyira mély álomba süllyeszt, hogy úgy tűnik, ott minden lehetséges, mosolyodom el. Simán elvagyok így a szex nélkül, elég a gondolata is. Talán a gyógyszercsere megoldaná… De akarom én azt? Magam elé képzelem, ahogy elmondom a házidokinak: doktor úr, az új gyógyszernek elképesztő a hatása, végre mélyen alszom tőle, és hihetetlenül elégedetten ébredek, de… Á, nyilván rá fog kérdezni, hogy akkor mi itt a gond, én meg folytathatom azzal, hogy közel negyvenévesen erotikus álmaim vannak. Jaj! Ég majd a pofám rendesen.

Oké, mindegy! Ágyneműk lehúzva, de közben rájövök: mi van akkor, ha valami más van a háttérben? Rá kell kérdeznem majd a menopauzára is, annyit emlegeti Sisy meg Rose mostanában, meg ugye, ott van a kapuzárási pánik, ugrik be a tipikus negyvenes-nyavalya.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Erawan Kiadó

Fodor Zsana Író