Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! L. K. Patrícia - ("Bevallom, a kutatómunka annyira nem az én terepem, talán pont ezért is szerettem meg a fantasy zsánert, és nem mondjuk a történelmi romantikust, mert itt saját magam alkotom a világokat, én hozom a törvényeket.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem L. K. Patrícia írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónőnek, Maxim Kiadó gondozásában jelent meg Árnyak hangja című könyve.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Hűűű, na, ez az a kérdés, amire sose tudom, hogy röviden vagy hosszan? Mennyi az, amennyi még érdekli az embereket?

De hogy a kérdésre is válaszoljak: Egerben élek a férjemmel és a kutyáinkkal, és most már második éve, hogy főállásban, csak és kizárólag könyvekkel foglalkozom (nem csak íróként, ugyanis 2018-ban elvégeztem a szerkesztőképzést, és rájöttem, hogy eddig nagyon nem azokban a munkakörökben dolgoztam, amit igazán szerettem. Most viszont a hobbim gyakorlatilag a munkám, és képes vagyok bárhol, de tényleg bárhol, akár nyaralás közben, vagy a fürdőkádban ázakodva is dolgozni – meg egyéb, kétbetűs helyeken is).

Az Árnyak hangja című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Bevallom, a kutatómunka annyira nem az én terepem, talán pont ezért is szerettem meg a fantasy zsánert, és nem mondjuk a történelmi romantikust, mert itt saját magam alkotom a világokat, én hozom a törvényeket.

Ettől függetlenül (vagy pont ezért?) épp a világépítés az, ami számomra a legnehezebb, mert én megrögzötten karakterközpontú író vagyok.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Majdnem, leírtam, hogy 100% fantázia, hiszen az Árnyak hangja is egy ízig vérig, a valósághoz cseppet sem kapcsolódó fantasy, és a már sokat emlegetett „sárkányos” regényem is az, de aztán eszembe jutott, hogy igazából az írói pályafutásom nem is regényekkel, hanem novellákkal kezdődött, és amelyek kötetben megjelentek, ott viszont túlnyomórészt a hétköznapokban játszódó, valósághű írásaim vannak, de az online elérhető novellák közt is a fantasy a kevesebb.

És igazából regényt is tervezek olyat írni, amely a valóságban játszódik, de ilyen kérdés úgy is lesz.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

A könyvek szeretete az szerintem azóta megvan, hogy megtanultam olvasni, és írással is próbálkoztam a középiskolában, egyetemen (Resident Evil fanfic), csak épp sose gondoltam, hogy a fiókon túl bárkit is érdekelne.

Aztán amikor belecsöppentem a szerepjátékok világába, elkezdtem a kalandjainkat leírni, a játékostársaim elolvasták, és jól felbiztattak, hogy ez jó, miért nem próbálok meg kiadót keresni.

Így akadtam rá az Aranymosás pályázatra, amire gyorsan be is küldtem az egyik regényemet. Komolyan elhittem, hogy én egy csodát alkottam, és így a semmiből majd jól megnyerem a pályázatot, kiadják a könyvemet, amihez már a folytatás is kész, és hipp-hopp híres író leszek.

Na, igencsak meglepődtem, amikor már az előszűrésen kiesett a regény.

Viszont két dolog miatt folytattam. Az egyik az egy komment volt valamelyik másik regényrészlet alatt, ahol egy szerkesztő rámutatott, hogy az írás is egy szakma, és tanulható. A másik dolog pedig a fene nagy makacsságom volt, hogy csakazértis megmutatom, hogy író leszek.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

IGEEEEEN!

Sőt, igazából múlt időben jobb is lenne, mert már több zsánerben kipróbáltam magamat, novellák terén jó pár realista young adult, new adult írásom megjelent (nyomtatott és online antológiában, honlapokon, volt, amelyikkel díjat is nyertem), de például az egyik Aranymosás pályázatra sci-fi regénnyel pályáztam.

És azt meg is tanultam, hogy a sci-fi az nagyon nem az én terepem.

De több, a való világban játszódó regényhez is van már ötletem (ez pszichothriller lesz majd), és még több fantasyhoz, urban fantasyhoz, misztikus romantikushoz, sőt, van, amit el is kezdtem kidolgozni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Mámor, öröm, megkönnyebbülés?

Igazából fogalmam sincs, mivel annyi ötletem van, és nagyon sokszor nem is csak egy regénnyel foglalkozom egyszerre, hanem lehet, az egyiknek írom a cselekményvázlatát, a másikat már dolgozom ki, a harmadikkal csak szórakoztatom magam elalvás előtt, hogy nálam nincs olyan, hogy valamit befejeztem. Sőt olyan is van, hogy azt hiszem készen van, aztán két hét múlva eszembe jut valami, hogy úúú, ezt még bele lehetne írni, és milyen jó fordulat lenne…

Úgyhogy igazából azt mondanám, hogy én nem befejezem, hanem elengedem a regényt, amikor leadom a kéziratot a kiadónak.

(Bár amíg nem kapok lektori véleményt rá, addig is simán hajlamos vagyok beleírni.)

 Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A kezdetekben még álnéven írtam, az első online novelláim Fabyen néven jelentek meg. Ez az egyik Vavyan Fable regény női szereplőjének a neve, aki történetesen szintén író.

Viszont mivel kiadó is létezik ezen a néven, nem akartam ezt használni az összecsengés miatt. A saját nevem meg tartottam szerencsésnek, mivel szerkeszteni, fordítani azt használom, és el akartam valamilyen szinten vonatkoztatni egymástól a két énemet, az írót és a szerkesztőt (és nem, nem vagyok tudathasadásos. Vagy ki tudja..)

Úgyhogy jött a dilemma: mi legyen? A külföldi csengésű nevek népszerűek, és olyankor, amikor valakinek van valami kötődése az adott nyelvhez, néphez, tök jó ötletnek is tartom, sőt az is nagyon tetszik, amikor valaki gyakorlatilag a saját nevét fordítja le, de az én nevem nem olyan, amit le lehetne.

Sok írónál láttam monogramos megoldást, ami nagyon megtetszett, és végül a saját és a férjem vezetéknevét tettem a Patrícia elé.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem tagadom, hogy igen, a fantasy az a zsáner, ami igazán elvarázsol (amióta 12 évesen elolvastam Vavyan Fable Varázscsók című regényét), de egyébként olvasóként is eléggé mindenevő vagyok, úgyhogy íróként is szeretek kísérletezni.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Egy hullámvasút. Nem csak maga a megjelenés, de az előtte-utána időszak.

Ugye az Árnyak hangja a Maxim kiadó első regénypályázatának a nyertese volt a Dream Könyvek kategóriában, de ugyanebben az évben egy másik regénnyel (a sokat emlegetett „sárkányossal”) az Aranymosás pályázatra is jelentkeztem, ami a Maxim kiadóval szemben egy nyílt pályázat volt, ahol a honlapon, nyomon lehetett követni a továbbjutó regényeket.

Amikor kikerült, hogy az előszűrésen túljutottam, még nem igazán örömködtem, mert ez olyan léc, amit már többször is megugrottam, de amikor megkaptam az első pozitív lektori véleményt, már nagyon felvillanyozott a dolog, mert idáig még sose jutottam el.

Aztán jött a hír, hogy a Maxim pályázatán is megvolt az előszűrés, és az Árnyak hangja továbbjutott.

Csakhogy utána jött az Aranymosásnak az az ominózus befagyasztása, amit nagyon sok író megsínylett, nagyon sokáig semmit nem tudtunk, mi lesz a pozitív lektorit kapott regényekkel, így amikor a Maxim kiadó döntése megszületett, és kiderült, hogy ki fogják adni az Árnyak hangját, nem is igazán tudtam sem felfogni, sem örülni neki.

Igazából nem kevés idő kellett, mire meghoztam a döntést, és visszaléptem az Aranymosás pályázatról, mert amikor a legeslegelső alkalommal jelentkeztem, elhatároztam, hogy én bizony a KMK-nál akarok megjelenni. Ez olyasmi volt, amit el kellett tudni engedni, hogy tovább tudjak lépni, de nem bántam meg, mert így maximálisan az Árnyak hangjára tudtam koncentrálni.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Amikor elkezdtem írni, „hólabdás” író voltam, szabad utat adtam a karaktereimnek, menjenek, amerre szeretnének. Na, jól szét is kóricáltak, nem győztem őket levadászni. Mai napig van olyan regényem, amivel nem tudom, mit kezdjek, a felénél úgy elmásztak a szereplők, hogy utol se értem őket.

Igazából pont az Árnyak hangja volt az, aminél kipróbáltam egy másik módszert.

Nem titok, hogy rengeteg írós kurzust elvégeztem, többek között egy dramaturgia kurzust is, ahol szorgalmi feladat volt, hogy dolgozzuk ki egy regény cselekményvázlatát. Na ebből született az Árnyak hangja.

És igazából rájöttem, hogy nekem így sokkal könnyebb írni. Úgyhogy először mindig felépítem a cselekményvázlatot, és csak amikor úgy érzem, hogy a történetvezetés logikus, a világnak ismerem az alappilléreit, akkor kezdem el ténylegesen írni a regényt. Még így is van, hogy menet közben jut eszembe ez vagy az, ami miatt borulnak dolgok, de így lényegesen kevesebbet kell a del gombot használnom.

Viccen kívül elárulom, hogy a „sárkányos” regényemet kétszer kompletten át kellett írnom, egyszer pedig „csak” a felét (az „apróbb” átírásokról ne is beszéljünk ). Amikor elkezdtem írni, még a hólabdás módszerrel írtam, pluszban erős volt a szerepjátékok hatása, ezért gyakorlatilag „kalandoztak” a karaktereim, nem volt központi szál, nem volt fókusz.

Amikor már csak a „felét” kellett átírnom, akkor pedig a béta olvasóim jelezték, hogy „ugye tudod, hogy a karakter a regény felénél eléri a célját?”. És igazuk volt!  Pedig akkor már szerkesztőképzésre jártam, de az ember a saját regényét akkor is teljesen máshogy látja. Ezért van még a legjobb íróknak is szerkesztője.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Ó, nagyon is vannak kedvenc jelenetek! Pont az ilyenekkel szoktam magam elszórakoztatni elalvás előtt. Aztán magamra vessek, ha annyira izgalmasak, hogy nem hagynak aludni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Eddig minden írásomnál egy apró momentum volt, ami elindította az egészet, ami kb. derült égből villámcsapás. Bármikor, bárhol eszembe juthat (ezért van egy külön dokumentum „ötletek” címszóval).

Volt olyan novellám, ahol egy dal indította el, volt olyan, amikor egy jól hangzó, pár soros párbeszéd.

Az Árnyak hangjánál konkrétan azt a jelenetet láttam magam előtt legeslegelőször, amikor a férfi főszereplőt, Killiant másnaposan, a saját vérétől és hányásától mocskosan felkísérik a bitófához. És nem, ez nem valami jó kis cliffhangeres végként jelent meg előttem, hanem, hogy innen indul a története.

Úgyhogy nekem már csak azt kellett kitalálni, miért akarják felakasztani, hogy akadályozhatnám meg, egyáltalán miért akarná bárki megakadályozni, stb…)

Amikor kipattan a szikra, és nekiülök a cselekményvázlatnak, nekem a rengeteg-rengeteg „miért”-re kell megkeresnem a választ.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Szerintem nem csak egy jó szerkesztő kell minden írónak, de megbízható béták is. Ahogy már egy korábbi kérdésnél említettem, pont a béták mutattak rá egy óóóóriási dramaturgiai hibára a „sárkányos” regényemben, ami az én szememet nem bökte ki.

Úgyhogy egy jó béta aranyat ér!

És én nem tudok elég hálás lenni azoknak az embereknek, akik elolvasták a regényeimet, és segítettek is abban, hogy jobbá váljanak, úgyhogy ezúttal is köszönet neki (név szerint mindenkit végigvenni nem szeretnék, már csak azért sem, mert nem tudom, ők mennyire szeretnék, ha megemlíteném őket, de remélem, hogy magatokra ismertek .)

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Azt hiszem, elmondhatom, hogy megdöbbenéssel.

Egyrészt jó kis introvertálthoz méltóan én mindig is zugíró voltam, csak a fiók ismerte a titkaimat, másrészt például az irodalom sose tartozott a kedvenc tantárgyaim közé. Nem véletlen, hogy teljesen más irányban végeztem egyetemet, és dolgozni is teljesen más területeken dolgoztam.

De tegye fel a kezét, aki 18 évesen pontosan tudja, mi szeretne lenni. Mert én bevallom töredelmesen: fogalmam sem volt.

Sőt, igazából még amikor az írói utamat keresgéltem, tanultam, próbálkoztam a különféle pályázatokon, akkor sem igazán hittem, hogy ez oda fog kilyukadni, hogy a könyvek az életem minden percének a részei lesznek.

A szerkesztőképzésre is azért jelentkeztem, mert íróként akartam jobbá válni azáltal, hogy megismerek egy másik perspektívát. Csak amikor megkaptam az első (majd a második és a harmadik) szerkesztői, lektori munkára a felkérést… a dolog szerelemmé változott.

Mit üzensz az olvasóidnak?

Sose adjátok fel az álmaitokat!

L. K. Patrícia írói oldala

Maxim Kiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kate Pilloy - ("Mindig azt gondoltam, hogy a novella egy regény epizódja. Azonban ráébredtem, hogyha azt szeretném, hogy az olvasók és az írótársak megismerjenek, rövidebb írásokkal kell, megjelenjek. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Kate Pilloy írónőt, hogy meséljen kicsit magáról, és az írásairól. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek a Neon Books Kiadó pályázatán, a Felnőttmesék téli estékre című kötetben fog megjelenni hamarosan a harmadik novellája Karácsonyi lázadás címmel és tavasszal szeretné megjelentetni az Örökölt élet című regényét.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad

Mióta írni tudok, történeteket írok, de már előtte is velem voltak a láthatatlan barátaim, akikkel nagyon jól elszórakozom egész kicsi korom óta. Gyermekként valahogy jobban kijöttem velük és jobban is szórakoztattak, mint az óvodás vagy az iskolás társaim. Nem tudtam sokáig, hogy az, amit írok, mást is érdekel, szórakoztat, de aztán édesanyám, a családtagok, a tanáraim megerősítettek abban, hogy szórakoztató írásaim értékesek. Egyre jobban megfogalmazódott bennem a vágy, hogy írásaimat eljuttassam az olvasókhoz, de nem voltam elég nyitott ahhoz, hogy kopogtassak vele idegenek (kiadók, nyomdák) ajtaján. Így inkább csak magamnak írtam, a szomszédoknak, a barátoknak, munkatársaknak, majd egy Amatőr írók csoportja nevű internetes csapatnak. Igazából ők voltak az első „szakemberek”, akik biztattak, sőt segítettek tanácsaikkal. Az ő segítségükkel jelent meg az első regényem 2013-ban Hazug igazságok címmel, majd biztatásukra az Érem mindkét oldala című kisregény.

Két könyved jelent meg eddig kiadásban. Nem hallottam róluk.

Ez így van, alig néhányan ismerték meg az írásaimat. Nem foglalkoztam a marketinggel. Azt gondoltam, a könyvek eladják magukat. Nem így történt. Ma már egyik sem kapható, de mindkettőt szeretném újra megjelentetni, picit átszerkesztve, egy jó szerkesztő közreműködésével, új, egységes borítókkal. És most már a marketingre is figyelek. Életkörülményeim megváltoztak, a gyerekek felnőttek, van már időm tanulni a különböző social media oldalak használatát, így megjelentem az Instagram és a Tiktok oldalán is. A Facebookon és a saját blogomon (katepilloy.blog.hu) korábban is jelen voltam, de az elmúlt egy évben aktívabban, mert elkezdtem novellákat írni és a rövidebb írásokkal könnyebb megjelenni.

És így jutunk el a Karácsonyi lázadásig…

Igen, a novella egy új műfaj számomra. Mindig azt gondoltam, hogy a novella egy regény epizódja. Azonban ráébredtem, hogyha azt szeretném, hogy az olvasók és az írótársak megismerjenek, rövidebb írásokkal kell megjelenjek. Korábban két pályázaton nyert novellám, a Rettegés hajnala és az Ébredés című antológiákba, ezért bátrabban nyitottam a Neon Books kiadó pályázatára. Azonban a Karácsonyi lázadásra is úgy gondolok, mint egy nagyszerű téma, a fejemben forognak a gondolatok, a párbeszédek, előbb-utóbb regény lesz belőle.   

Meddig tart az írás folyamata nálad?

Nálam nagyon rövid ez az idő, mert ha beindul a fantáziám, néhány héten belül már egyben látom a könyvet, és csak le kell ülnöm, írni. Ilyenkor a „civil” munka után egyfolytában verem a billentyűzetet, kiírom azt, ami a fejemben van, sőt azt is, amiről nem is tudom, hogy ott van. Sokszor rácsodálkozom, amikor visszaolvasom, hogy egy szereplő, honnan került a sztoriba, miért mentek ők most be abba a lakásba stb.? De engedem, hogy folyjon a történet a fejemből, hiszen így lesz teljes a kész novella vagy regény.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Fantáziálok, egyértelmű, ám ha a valóságban is megtalálható a helyszín, esemény, annak utána járok. Például a Hazug igazságokban bejártam Miskolc és Székesfehérvár utcáit, a rendőrség, az ügyészség épületét, láttam azokat a helyszíneket, ahol megfordultak a szereplőim. Az Örökölt élet és az Érem mindkét oldala regények Debrecenben játszódnak, könnyebb dolgom volt, hiszen ott éltem harminc évig. Ettől függetlenül végigjártam a terepet, informálódtam például az Egyetem épületéről, vagy a ketrecharcosok tetteiről.

A témák pedig mindig ott hevernek előttem. Ha a hagyaték témájában írok, akkor elém kerül egy részletes cikk erről, de ha egy alapítvány működése jelenik meg a fejemben, nemsokára valaki elkezd beszélni egy hasonló alapítványról és annak működéséről. Minden téma, ami érdekel, a megfelelő időben és formában elém kerül. Sokan kérdezik is, hogy érthetek ennyi mindenhez. Azonban erről szó sincs, csak az írás forgatagában elém perdülnek a szükséges információk valamilyen formában.

Milyen zsánerekben írsz?

Nehéz ezt behatárolni, többen azt mondták, bűnügyi-romantikus zsáner jellemző a Hazug igazságokra, de aztán belépett az erotika, majd a spiritualitás is. Szeretem keverni a zsánereket.  De ilyen az élet is, nem? Hol szeretők vagyunk, hol robotoló munkások, vagy szülők, sportolók, haverok. Van egy kéziratom, ami nemrég készült, spirituális szál keveredik a fantasztikummal, de akár kriminek is nevezhető, abban a szerelem éppen csak jelen van. Angliában és Nepálban játszódik. Mivel buddhista vagyok, közel áll hozzám ez a téma, és jártam már Nepálban is évekkel ezelőtt. Ám ez a történet most került elő a fejemből, most íródott meg, úgy tűnik, erre most értem meg. A kéziratot benyújtottam most egy kiadó pályázatára, meglátjuk, megszeretik e úgy a történetet, ahogy én.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Szörnyű. Olyan, mint amikor a barátaim összepakolnak és hazautaznak, engem pedig egyedül hagynak az emlékeimmel. Nagyon szomorú és levert vagyok napokig. Van egy kéziratom, amit annyira nem tudtam befejezni, hogy három részes lett. Még ma sem érzem késznek arra, hogy kiadjam a kezemből, de talán csak azért, mert nem bírom a szereplőket elengedni. Ha nincs éppen forgószél állapotban a fejem és nem kényszerít az írás a gép elé, akkor azt a háromrészes kötetet javítgatom. Egy nap elengedem, de most még az a menedék, amikor más könyvet ki kell adnom a kezemből. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy ők a családtagjaim, akik velem maradnak, miközben a többi barátom elmegy, amikor leírom az aktuális regény végére, hogy „VÉGE”.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Azért Kate Pilloy mert egyszerűbb, mint a polgári nevem. Egy éjszaka, amikor fájt az epém és veszettül szenvedtem, a fantáziám világába menekültem és akkor beugrott ez a név. Ez talán 100 éve történt? Mindenesetre nagyon régen, de én hűséges típus vagyok, velem maradt.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív egyértelműen. Semmit nem tervezek el előre, nem is vagyok rá képes. Próbáltam, mert azt mondják sokan, hogy úgy kell. Nekem ez nem megy, abból a próbálkozásból nem lett érdekes regény. Ha pedig nekem unalmas, másnak hogyan ajánlhatnám olvasásra? Nem érdekel, hogy hányas lába van a főszereplőnek és mi volt az óvodai jele, főleg akkor nem, ha mondjuk, egy drogbáró akarja a családját kinyírni, vagy féltékeny anya bosszút állva akarja megvédeni a fiát.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Itt van minden körülöttem. Meglátom, meghallom, beindít és beszélgetni kezd bennem. Ha napokig megy bennem a párbeszéd, regény lesz, ha nem, egy szórakoztató epizód magamnak. Az élet inspirálja a fantáziámat és abból születik a regény.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Csak akkor adom ki a kezemből, ha készen van, így a történetbe nagyon senki nem szól bele. Édesanyám az első és a férjem. Utána a barátok, kollégák, akik kérik. Nem sokszor mondanak olyat, hogy ezt vagy azt hagyjam ki, elgondolkozom azon, ha valaki mond ilyet, de nem mindig hallgatok rá. Volt már, hogy egy barátnő rákérdezett valami részletre, és jelezte, nem érti, akkor hozzá nyúltam a kézirathoz. De valójában én csak leírom, ami történik, nem összerakom, ezért, ha valaki azt mondja például, hogy az a szereplő nem illik oda, csak annyit válaszolok: De ott volt, láttam, hallottam, a történet része.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Mivel gyermekkorom óta írok, nem újdonság ez senkinek, viszont nem egy könyvolvasó családból származom, így nagyon nem is érdekli őket édesanyámon kívül. Az ismerőseim viszont nagyon támogatnak, segítenek, bíztatnak. Egy átírt éjszaka után, ha kávéval fogadnak reggel a kollégáim, elönt egy olyan érzés, amit hálának tudok csak nevezni és megkérdezem magamtól: megérdemlem én ezt? Amikor látják, hogy gondolatban egész máshol járok türelmesek és most együtt izgulunk azon, mikor jelenik már meg a novellás kötet. Jó emberek vannak körülöttem, és ez csodálatos érzés.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Sokan A/4-es papíron olvasták már a kézirataimat. Nekik azt üzenem, mindent megteszek, hogy könyv formájában is kezükbe vehessék. Azoknak, akik nem ismerik az írásaimat, és nem ismernek engem, azoktól azt kérném, legyenek nyitottak, és ha tetszik egy blogbejegyzésem vagy facebook bejegyzésem, akkor adjanak egy esélyt a regényeimnek is. Persze tudom, hogy nem szeretheti mindenki az én írásaimat, de ha pár embert elvarázsol, boldoggá tesz a történetem, ha kikapcsolja a mindennapi mókuskerékből és erőt nyújt neki a folytatáshoz, akkor az azért igazán csodálatos dolog, nem gondolod?

Weboldal

Facebook 

TikTok 

Instagram 

A könyvet itt tudjátok megrendelni:

Neon Books

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Cserni András - ("Minden történet másképp születik, most röviden elmesélem, a Sötét sorsok esetén ez hogy történt. Egyrészt a Percy Jackson-sorozat és Böszörményi Gyula Gergő-könyvei inspiráltak; arra gondoltam, hasonló témájú regényt szeretnék írni én is.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Cserni András írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak A farkasfalka (Sötét sorsok 1.) c. könyve jelent meg, amit a Smaragd Kiadó oldalán lehet megrendelni. Egyúttal szeretnék gratulálni az írónak, aki elnyerte 2022-es Smaragd díjat.

Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Cserni András vagyok, elsőéves joghallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, s publikáló író, költő. Tavaly végeztem az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Tizenkilencedik életévemet taposom, nyáron töltöm be a húszat. Otthonom Érd.

Szabadidőmben általában írok, ez a legfőbb hobbim, de nagyon szeretek olvasni, túrázni, fényképezni is.

A farkasfalka (Sötét sorsok 1.) c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Mivel a történet az ősi magyar hitvilágon, a magyar népmeséken és folklóron alapszik, mélyen a témába ástam magam az írás során – s már előtte is. Hogy úgy mondjam, előbb ismertem meg a néphit világát, s azután döntöttem el, ebben a környezetben szeretném megalkotni a történetet. Persze ez nem jelentette azt, hogy az írás alatt ne böngésztem volna át újra és újra a forrásokat. Folyamatosan kerestem (és találtam) új, történetbe építhető elemeket, s önellenőrzést végeztem. Főképp Ipolyi Arnold: Magyar mythologia című kötete jelentett nagy segítséget.

A kézirat legelső, kézzel írott változatával egy nyár alatt készültem el 2019-ben. Ezt pihenni hagytam, majd a karantén-időszakban begépeltem, néhol átírtam, új cselekményszálakat építettem be, s nagyjából egy-másfél évvel a kezdetek kezdete után elküldtem szerkesztő jóbarátomnak, Nagy Krisztinának. Onnan indult a közös munka, a szerkesztés rögös útja.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Nagyjából egyenlő mértékben. Alapvetően igyekeztem hűen ábrázolni az ősi hitvilágból, folklórból átvett elemeket, azonban két okból több helyen kellett saját fantáziámra támaszkodva kiegészítenem. Egyrészt a hiányos források miatt (mely főként kalandozó őseink hitvilágát érintik), valamint a tény okán, hogy az említett két fő témakör eltéréseit egységes világgá kellett formálnom. Például a csordásfarkas regényemben ábrázolt jellemzői ugyanezek a magyar folklórban, ellenben a szelletek nevét és képességeit én találtam ki (igaz, őseink hittek különböző természetszellemekben). Ami pedig teljes mértékben képzeletem terméke, az Avilág nyelve, a mist; az ottani nagy családok, mint a Doranskyk és a Marothanok; s a tájak, várak, falvak egy része. Így jött létre Mistaria: képzelet és valóság frigyéből.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély? 

Elsőízben ötödikes koromban ragadtam tollat. Először rövid, mondókaszerű verseket költöttem, állatok tulajdonságait rímbe szedve. Nem sokkal utána belekezdtem egy (szintén fantasy zsánerű) regénybe, amit félbehagytam, ám sok elemét beépítettem a Sötét sorsokba. Ezt több hasonló, „hamvába halt” próbálkozás követte, míg végül gimnáziumba kerülve egy pályázati felhívás kapcsán lendültem bele újra – s ez már valóban szenvedéllyé dagadt. Versek, novellák születtek, s természetesen Mistaria világa. Azóta rendszeresen mérettetem meg magam pályázatokon, költeményeim és rövidprózáim az Érdi IRKA hasábjain, valamint különböző antológiákban jelennek meg rendszeresen – tavaly júliusban pedig A farkasfalka indult hódító útjára.

Nemrégiben egy rangos díjat nyertél a Smaragd kiadónál, mely az olvasók szavazhatnak a 2022-ben megjelent kötetekre.  Az első helyett szerezted meg, milyen érzés? Mit gondolsz a díjról?

Leírhatatlan érzés, nagy öröm. Mikor megláttam, kellett pár pillanat, hogy elhiggyem. Korábban is értem el ugyan eredményeket pályázatokon, ám a Smaragd díjat egy nagyobb mérföldkőnek, eddigi legrangosabb elismerésemnek tartom. Számomra egyaránt jelképezi az olvasóimtól kapott támogatást, írói munkásságom első nagy elismerését, s a kaput a szintlépéshez. S hogy mindezt ilyen fiatalon, ily rövid idővel a regényem megjelenése után értem el, még értékesebbé teszi számomra. Még egy éves sincs a Sötét sorsok, de már kitüntették. Hálás vagyok mindenkinek, akinek ezt a díjat köszönhetem!

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

Mivel Mistaria kapcsán rengeteg történet vár még elmesélésre, egy darabig maradok a fantasynál – amellett, hogy a verselést, novellaírást is űzöm közben. Vannak azonban ötleteim, amik más műfajt kívánnak: többek közt krimit és disztópiát szeretnék írni, e zsánerekhez többé-kevésbé körvonalazódott ötleteim vannak.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyszerre vég és kezdet; elégedettség, felszabadult boldogság és sikerérzet. Vég, mert egy munkafolyamat befejeződött, az alap, a gerinc elkészült, a történet kézzelfoghatóvá vált. S kezdet, mert még sok izgalmas teendő vár a továbbiakban, mire a kedves Olvasó kezébe veheti a kész művet.

Nem gondolkodtál még írói álnéven:

Nem. Mindenképp a saját nevemen akartam publikálni.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen. A korábban már említett korai regény kezdeményeim kivétel nélkül fantasy-műfajban mozogtak. Ennek egyik oka, hogy jómagam is nagyon szeretem ezt a zsánert.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Felemelő, különleges, elképesztő. Hosszú út vezetett odáig, s mikor elsőként vehettem kezembe, lapozhattam fel, láthattam a nevemet egy „hús-vér” könyvön, szavakat alig találtam. S hogy ez megvalósulhasson, számtalan ember közreműködése kellett, akiknek nem tudom elégszer megköszönni.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Döntően tervezett. Jegyzeteket készítek; a cselekmény már az első fejezet írásakor nagy vonalakban a fejemben van; gondosan figyelek az apró részletek egyeztetésére (kezdve az ötvennégy farkas szem- és bundaszínétől odáig, hogy az egyes események milyen napon történtek). Ám néha „homlokon csókol a múzsa”, s egy intuíció alapján születik meg egy jelenet, vagy változtatok meg egy meglévőt. Bár mennyiségben elenyésző, minőségben fontos: többek közt Acsar és Roland beszélgetése a csillagok alatt is hirtelen ötlettől vezérelve kapott helyet a műben.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Több kedvencem is van. Az imént említett, gondolati mélységeket és magasságokat érintő beszélgetés a zord ordas és az ifjú csordásfarkas között; a főhősök bemerészkedése a Nyírerdőbe; a Forró helyzet című fejezet; valamint az Epilógusban történő események.

A farkasfalka írása során nem ütköztem komoly nehézségbe egy jelenet vagy fejezet megírása során se. Talán Szandra és Flóra beszélgetései okoztak néha-néha megakadást, valamint a mist nyelv ráncba szedése, egységesítése bizonyult időigényesnek (beszélhető nyelvről van szó ugyanis; ellentmondásmentesre akartam csiszolni).

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az inspirációm maga az élet. Nyitott szemmel járok-kelek, s amit látok, tapasztalok, megjegyzem, s beépítem egy prózába vagy versbe. Hasonlóan járok el az olvasással is: ha egy mű gondolatébresztő hatással van rám, inspirál, ösztönöz, nem hagyom elveszni az ihletet, beleszövöm egy történetbe.

Minden történet másképp születik, most röviden elmesélem, a Sötét sorsok esetén ez hogy történt. Egyrészt a Percy Jackson-sorozat és Böszörményi Gyula Gergő-könyvei inspiráltak; arra gondoltam, hasonló témájú regényt szeretnék írni én is. A konkrét történet kigondolásához pedig egy őrségi autóút adta meg a kezdőlökést: a tájat figyelve az járt a fejemben, milyen vagány kezdete lenne egy műnek, ha egy robogó autót farkasok vennének körbe, majd egyikük emberré változva ugrana rá a járműre. Ez volt az első jelenet, ami megszületett, s ezt rohamtempóban követte a kerek egésszé összeálló cselekmény.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Elsőízben két jóbarátomnak mutattam meg, akik véleményezték, tanácsokkal láttak el. Utána édesapám rágta át magát a javított, begépelt változaton (ami becsületére legyen mondva, mert a fantasy egyáltalán nem áll hozzá közel), és ötleteket, javaslatokat adott. Keresztanyám is olvasni kezdte a kéziratot, s ekkortájt küldtem el a már említett Nagy Krisztinának. Először csak véleményt kértem, de úgy megtetszett neki, hogy azt mondta, szívesen gondozná a szöveget, míg nyomdakész nem lesz.

Nagyjából a felsoroltak szavát fontoltam meg a szöveg alakítása során – főképp esztétikai apróságokra kell gondolni, például: ne legyen három egymást követő mondatban öt „is” és négy „hogy”. A történet azonban más kérdés. Én már tudom, hogy végződik a trilógia, s ragaszkodom a befejezéshez, illetve az ahhoz vezető sarkos pontokhoz – különös tekintettel az egyes szereplők halálára; ebből semmilyen unszolásra nem engedek, legyen bár az adott karakter nagyon szimpatikus.

Krisztina annyiban tett hozzá a történethez, hogy egyes jeleneteket a javaslatára írtam meg vagy bővítettem ki. Így született Roland néhány vitája az ösztöneivel, vagy az Aggódó evilágiak című fejezet.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nagyon örültek neki, az írás kezdeti fázisától segítettek, támogattak a legkülönfélébb módokon, amiért hálás vagyok. Megjelenés után a tágabb családhoz is eljutott a könyv híre, s nagy sikert aratott: olyanokat is „betűhöz csábítottam”, akik egyébként nem kifejezetten könyvmolyok.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Tervek szerint rövidesen ebook formában jelenik meg első verseskötetem A valóság versei címmel. Mistaria tekintetében pedig érkezik a Sötét sorsok 2.: Betyárbecsület – remélhetőleg nyáron, de legkésőbb ősszel, ha az Ősök is úgy akarják. De addig se hagyom a kedves Olvasókat magukra: blogomon továbbra is hetente jelennek meg a rövid, folytatásos történetek, s hamarosan egy újdonsággal is készülök… Búcsúzóul pedig csak annyit mondanék, amit Mistariában szokás: dai Antecst currgo graidst nu vei! Az Ősök vigyázzák lépteiteket!

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Smaragd Kiadó

Mistaria - Cserni András írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Anita Boza - ("Nagyon remélem, idén is olvashattok tőlem. Két kéziratot adtam le a kiadónak: az egyik Az éjszaka érintése, a másik a Sötét vágyak fogságában.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Anita Boza írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Az éjszakai színei c. könyve jelent meg, amit a Könyvmolyképző Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? 

A Balatontól nem messze egy kis faluban élek a férjemmel és a két fiammal, meg a mentett állatainkkal. Amikor nem írok, szeretek olvasni, főzni, kertészkedni, kirándulni a családdal. Az állat- és környezetvédelem nagyon fontos része az életemnek, önkéntes vagyok a Siófoki Állatvédő Alapítványnál, és magam is aktívan mentek állatokat, legyen szó kutyáról, macskáról, vagy sérült süniről, szárnytörött gyurgyalagról. Mindig időhiányban szenvedek, ha több időm lenne, szívesen néznék sorozatokat, filmeket is.

Az éjszakai színei  c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ennek a regénynek az alapját már nagyon sok évvel ezelőtt megírtam, spirálfüzetbe, tollal. Amikor újra elővettem, körülbelül három hónap alatt újraírtam, majd következett a bétáztatás, végül a javítás végtelennek tűnő folyamata. Mire a kézirat elnyerte a végleges formáját, rengeteg idő eltelt, a mostani változat már szinte nyomokban sem hasonlít az annak idején spirálfüzetbe lekörmölt szövegre.

Én minden regényemhez sokat kutakodok, szeretek alaposan utánajárni a dolgoknak, így Az éjszaka színeihez is csomót nézelődtem a neten, illetve sztriptízes filmeket, könyveket, beszámolókat vadásztam. Az auralátásba is igyekeztem elmélyülni, ehhez beléptem különféle spirituális csoportokba, auralátásról szóló könyveket olvastam.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság? 

Minden szereplőmben van egy minimális belőlem, az általam megélt, megtapasztalt dolgokat valamilyen módon bele szoktam gyúrni a regényeimbe, illetve ha valami komoly hatást gyakorol rám, azt is beleszövöm néha. De szeretem elengedni a fantáziám, a regényeimben megélhetek olyan dolgokat, amiket a való életben nem mernék, nem szabadna, vagy amire titkon vágyom.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély 

Már gyerekként úgy nőttem fel, hogy a környezetemben mindenki olvasott, rejtvényt fejtett, ezt láttam, természetes volt, hogy miután megtanultam olvasni, én is faltam a könyveket. 9 évesen, a nagymamámmal közösen írtuk az első versemet, majd olyan 15 éves lehettem, amikor elkezdtem regényt írni. Ezek kezdetleges, rém egyszerű történetek voltak, néha ma is előveszem őket, és elborzadok, milyen kis ügyetlen próbálkozások, ugyanakkor lenyűgöz, hogy honnan indultam.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

Nagyon szeretem az elképzelt világokat, van is egy befejezett romantikus fantasym, illetve egy megkezdett másik, de ahhoz, hogy azokból bármi is lehessen, még rengeteget kell tanulnom, hogy átírhassam őket megfelelőre.

Egyébként novellákban kipróbáltam már magam sokféle zsánerben: írtam horrort, fantasyt, sci-fit, realistát és most egy mitológiai történeten dolgozom épp a legújabb NYUSZÍ kötetbe.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor befejezek egy kéziratot, az egyszerre tölt el megkönnyebbüléssel, büszkeséggel és félelemmel. Örülök, hogy elkészült egy újabb, addig csak a fejemben élő történet, ugyanakkor tudom, hogy a neheze ezután jön: bétázás, javítás, megmérettetés, majd szerkesztés és végül a legizgalmasabb rész, hogy hogyan fogadják majd az olvasók.

Nem gondolkodtál még írói álnéven? 

Tulajdonképpen az Anita Boza is írói álnév, ha úgy vesszük. Amikor megjelent az első könyvem, szóba jött, hogy teljesen más álnevet válasszak, de bármit is találtunk ki, mindet idegennek éreztem. Aztán a szerkesztőm ajánlotta, hogy akkor csak simán fordítsuk meg a lánykori nevemet, és ez az ötlet azonnal megtetszett. Ő mondta azt is, hogy a boza kölesből erjesztett, csekély alkoholtartalmú, savanykás ital, egy világos színű sörféle. Így lettem Anita Boza. 

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni? 

A romantika a lételemem, átszövi a mindennapjaimat, a férjem az én „szőke hercegem”. Vele mindennap kaland, szóval nem esik nehezemre, hogy beleéljem magam a szereplőim életébe. Olvasásban mindenevő vagyok, de a legtöbbet a romantikus zsánerben olvasok, ezt ismerem a legjobban, és engem mindig is az emberi érzések nyűgöztek le a legjobban. 

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Azt nem lehet szavakba önteni. Egy álom megvalósulása volt. Elképesztő, mámoros érzés; öröm, hála, meghatottság kavargott bennem. De ez ugyanúgy megmaradt, a hetedik könyvem megjelenésekor ugyanezeket éreztem, és szerintem akárhány lesz ezután, ez nem fog változni. 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is. Azelőtt ösztönösen írtam arról, ami eszembe jutott. Vázlatot se készítettem, csak nekiültem és elkezdtem gépelni. Most már alaposabban megfontolok egy-egy ötletet, tudatosan gondolom, végig, hogy melyik könyvemnek írnám meg a folytatását, melyiket bontsam ki elsőnek. Rászoktam a vázlatolásra is, bár egy idő után a szereplőim mindig önálló életet kezdenek élni, de azért fontos, hogy legyen egy honnan hova váza mindennek.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni? 

Persze, minden kéziratomban vannak ilyenek. Nagyon szeretem írni például az állatvédős részeket, amikor valamelyik főhősöm macskát ment, vagy menhelyről fogad örökbe, vagy beveri az orrát egy állatkínzónak. Nehezen írom meg viszont valaki halálát, és az olyan részeket, amikor a szereplőimnek fáj valami.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz? 

Ez változó. Bármi inspirál, a legjelentéktelenebbnek tűnő dolog is hathat rám: egy zene, vagy olvasok egy érdekes cikket, vagy látok egy autóversenyt, vagy történik velem valami olyan, ami aztán kikívánkozik, esetleg megpillantok egy érdekesnek tűnő embert egy buszmegállóban. Néha csak beszélgetünk az egyik író barátommal, és ő bedob valami extrém ötletet, amit hülyeségnek szán, én mégis továbbgondolom. A regényeim alapötletei viszonylag hamar kipattannak a fejemből, aztán igyekszem a karakterükhöz megfelelő környezetet és szituációt kitalálni, ami persze azonnal újabb és újabb ötleteket szül, amiből így aztán sorozat vagy novella lesz… 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Nagyon szűk kör az, akinek megmutatom az elkészült kézirataimat, valójában 3-4 emberről beszélünk: Kiss Ildikó, Schmidt-Czetli Ági és Nemes István barátaim. A lányok állandó bétáim, sőt, jóval többek annál, inkább afféle „bármikorbármibensegítek” emberek az életemben. Illetve Jenei András szokta elolvasni az elkészült kézirataimat, neki remek meglátásai vannak. Ha zsáner-specifikus segítségre van szükségem, akkor Szemán Zolihoz fordulok sci-fi ügyben, illetve Tiszlavicz Marcsihoz mindenféle orvosi kérdésben. És kábé ennyi. 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent? 

Nagyon büszkék rám. Támogatnak, hagynak írni, száz százalékig toleránsak velem: nem szólnak rám, ha éjszakába nyúlóan írok, vagy ha hajnalig javítom a kéziratot leadás előtt.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Nagyon remélem, idén is olvashattok tőlem. Két kéziratot adtam le a kiadónak: az egyik Az éjszaka érintése, a másik a Sötét vágyak fogságában. Előbbi Az éjszaka színeiből megismert Makarov története, utóbbi egy Jamaicán játszódó, vudus történet. Természetesen mindkettő romantikus. Egy mitológiai novellán dolgozom jelenleg, ami egy ingyenes letölthető antológiában fog megjelenni, illetve írom A szerelem receptje című szakácsos-zenészesem folytatását. Ezeken kívül már gyűjtöm az anyagot egy chippendale-es sztorihoz, körvonalazódik a fejemben A vágy fogságában című tűzoltósom második része, elkezdtem írni Az éjszaka színei harmadik részét, aminek Scott lesz a főhőse, és akkor még nem beszéltem egy autóversenyzős sztoriról, ami azóta motoszkál bennem, mióta a férjem elvitt minket rallyra. Néha azt kívánom, bár lenne egy időnyerőm, és csak írhatnék és írhatnék… de igyekszem.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Anita Boza írói oldala

Könyvmolyképző Kiadó

Fotó:

Vámos Balázs 

Schmidt-Czetli Ági 

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Balogh Anita - (" (...) jobb az a módszer, amikor csak leülök a gép elé és engedem, hogy a történet arrafele menjen amerre csak akar.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Balogh Anita írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Fény a sötétségben c. könyve jelent meg eddig, amit az Underground Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Forrás: Balogh Anita szerzői oldala

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Sosem egyszerű kérdés a bemutatkozás, mindenesetre rossz választ nem lehet rá adni. Hol is kezdjem? Fiatal debreceni kezdő írónőként még nincs sok mesélnivalóm az életemről. Néhány hónapja végeztem az egyetemi tanulmányaimmal, így azóta hivatalosan is az ÉLETET élem. A munka mellett persze igyekszem időt szakítani magamra, kedvenc kikapcsoló tevékenységeimre, is amik nagyon sokfélék. Az íráson és olvasáson túlmenően szeretek a kutyámmal és macskámmal is időt tölteni, élvezem a szabadban eltöltött perceket is. Természetesen ahogy a legtöbben, úgy én is sokszor bűnbe esek, és magukba szívnak a filmek és sorozatok.

Fény a sötétségben c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Nem nevezném soknak, de azért nagyobb mennyiségű kutatómunkát igényelt, amit elsődlegesen az internet segítségével végeztem el. Azt hinné az ember, hogy a világháló segítségével sokkal egyszerűbb és gyorsabb lesz ez a folyamat, de ki kell ábrándítanom mindenkit. Szerintem időigényes volt, pláne amikor bizonyos, számomra addig ismeretlen épületek belső berendezései, helyiségei után kutattam. Az írás folyamata közel két évig húzódott, majd végül 2020-ban sikeresen megjelent a könyvem.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság? 

Igyekeztem többnyire valóságos helyszíneket és személyeket belevinni, így az olvasó is könnyebben azonosulhat a történettel. A megjelenített lények persze a képzelet szüleményei (bár ki hogy látja, még jómagam is hajlok az angyalok és démonok létezései felé).

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Talán már mondhatom azt, hogy kisiskolás koromban megjelent az írás iránti szenvedélyem. Volt néhány általam kitalált kisebb mini történet, amiket egy füzetkébe írtam bele. Már akkor is sok könyvet olvastam, arról nem is beszélve, hogy hány mesét láttam már akkorra. Szóval ötlet az akadt bőven. Azonban ez az időszakom nem tartott sokáig, és egy jó darabig abba is hagytam ezeket a kisebb írogatásokat. Aztán gimis éveim közepe táján egy családtagnak köszönhetően ismét elkezdett bennem kibontakozni, amikor is Wattpadon elkezdtem egy fanfiction sztorit írogatni. Végül pedig megjött az ihlet egy saját, kitalált regény megírására. 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Egyelőre még a fantázia, ifjúsági irodalom terén tervezek tevékenykedni, de nem zárom ki annak az eshetőségét sem, hogy kipróbáljam magam más területen is. A krimi és a thriller regények is felkeltik az érdeklődésemet, így valószínűleg majd ezek is az asztalra fognak kerülni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Elégedett és boldog voltam, bár tudtam, hogy még közel sincs vége a dolognak.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Az elején még gondolkoztam rajta, hogy használjam-e a Wattpadon is használatos felhasználónevemet, avagy sem. Hiszen azért mégiscsak megváltozik az ember élete, mások viszonyulása, ha megtudják, hogy egy ismerősük könyvet írt. Többórányi fejtörést követően azonban mégis a saját nevem használata mellett döntöttem, ezzel is büszkén felvállalva, hogy honnan is jöttem.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

A fantázia világa mindig is vonzott engem. Mindig is egy nagy álmodozó voltam és ez a mai napig megmaradt bennem, így kétség sem fért hozzá, hogy ebben a zsánerben tevékenykedjek. A fantáziakönyvek számomra mindig biztosították a mindennapi életből való elszabadulást, a gondokról való megfeledkezést is. Véleményem szerint ez a legjobb zsáner, ami alkalmas arra, hogy kikapcsolja az olvasókat.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Felemelő. Fantasztikus. Amikor először a kezembe vettem, olyan hihetetlennek tűnt az egész. Mindez persze meg sem valósulhatott volna családi támogatás nélkül.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Könyvírás terén a tervezés az nem nekem való. Előre képtelen vagyok mindent látni, hogy kik, mikor és hova érkeznek. Ilyen téren szerintem sokkal jobb az a módszer, amikor csak leülök a gép elé és engedem, hogy a történet arrafele menjen amerre csak akar. Nincs bennem ezernyi zavaró tényező, hogy a szereplőknek, ennek a résznek a végén ide kell kilyukadniuk. Hagyom, hogy a történet mesélés közben alakuljon ki.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Akad néhány. Nem akarok semmi konkrétumot mondani, de a főszereplő és segítői egy-egy kalandja igen élvezetes volt. De még bizonyos találkozásokat is mókás volt megírni. Szerintem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy bőven akadtak részek, amiket azért nehéz volt megírni. Főleg, amikor nem volt ihlet. Bár a másik nehézséget nekem inkább a sok kutatómunka okozta. Amikor ugyanis belefáradtam a folyamatos keresgélésbe, egy darabig otthagytam az egészet.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

A Fény a sötétségben kiindulópontja egy álmom volt. Az alapötletem innen jött, majd a további történet már adta magát, ahogy haladtam az írással.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Legelőször édesanyám kezébe nyomom a gépemet, és általában az ő véleményére is adok a legjobban. A családból még egy-két személy szokta megnézni a kéziratomat, és ugyan meghallgatom a véleményüket, a történet alakulásába azért nem szólnak bele.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Egy kicsit meglepte őket a hír, hiszen nem gondolták volna, hogy kész könyvet fogok írni. Mindenesetre örültek és büszkék voltak rám.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Jelenlegi olvasóimnak szeretném megköszönni az eddigi támogatásukat. Terveim szerint idén kiadom a Fény a sötétségben – Veszélyes utakon című művemet, a várva várt folytatást. Nem tanácsolom senkinek, hogy kihagyja, újabb kalandok és meglepetések lapulnak majd meg a könyv lapjai között.

A könyvet itt tudod beszerezni

Balogh Anita szerzői oldala

Book24

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Pfeiffer Gábor - ("Úgy érzem azok a részek, amik a fantáziám szülöttei, talán jobbak is, mint a valóságosak. Sokan nem tudják mi fikció a könyvben. Úgy tűnik sikerült hihetően megírnom ezeket a jeleneteket is.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Pfeiffer Gábor írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Lábnyomok a sárban c. könyve jelent meg eddig, amit a Szülőföld Kiadó oldalán lehet megrendelni

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Önéletrajz

1967. december 16-án születtem, tudtommal száz százalékig sváb családba. Legalábbis a nagyszülőkig visszamenőleg. A dédszüleimet nem ismertem. Igaz az egyik nagyapámat sem, mert ő korán meghalt egy bányaomlásban. Mindig is Csolnokon éltem, a bányászhagyományokkal rendelkező sváb faluban. Nálunk az emberek, több mint százötven évig a bányából éltek. Az általános iskolát Csolnokon végeztem, ahol végig tanultunk németül, de már előtte az óvodában is. A bátyám 1963-ban született, de ő csak az óvodában tanult meg magyarul, mert otthon szinte csak svábul beszéltünk. Középiskolába Esztergomba jártam, ahol vezetékes távközléstechnikai műszerész szakmát szereztem. Ekkoriban kezdtem el zenélni, de már gyermekkoromban nagyon szerettem a zenét. Azokban az időkben írtam néhány dalszöveget, novellakezdeményt. 1987-ben vonultam be katonának, ekkor a zenélés abbamaradt, és több mint húsz évig alig volt a kezemben hangszer. De a zene szeretete mindig megmaradt. 1986-től 1990-ig egy szénbányában dolgoztam, majd több mint 22 évig egy hulladékégetőben. 2012-től 2018-ig Ausztriában dolgoztam heti ingázással, majd 2018 őszén hazajöttem és egy autóipari cégnél helyezkedtem el. 1990-ben megnősültem és két fiam született. A kisebbikkel együtt zenélek. A nagyobbik grafikus. A feleségem nem német nemzetiségű, így az én családom már nem tiszta sváb. Az irodalomhoz a zenén keresztül kerültem közel.
A Hobo Blues Band szeretette meg velem a verseket. Gyermekkoromban többnyire Delfin és Sirály könyveket olvastam. Középiskolában, érdekes módon nem a magyar, hanem az orosz tanárnőm ajánlott nekem jó könyveket.  Mostani kedvenceim, akik hatással vannak rám, Kosztolányi, Márai, Harmos Ilona, Tar Sándor, Háy János, Móra Ferenc. Legközelebb az életrajzi regények állnak hozzám. Viszonylag későn, a negyvenes éveim végén kezdtem el írni. Tavaly nyáron megjelent Lábnyomok a sárban című regényemmel szeretnék emléket állítani a családom tragikus sorsú tagjainak és a szüleimnek. Szeretnék mesélni a sváb hagyományokról, hétköznapokról. Fontosnak tartom, hogy a ma embere is megismerje az akkor történteket. Népünk kevéssé kibeszélt fejezetei ezek. Hiszem, hogy hiánypótló lehet a könyvem. Bár korábban nem foglalkoztam a témával, ahogy korosodom, úgy lesz ez egyre fontosabb nekem. Tervezem a regény folytatását. Két másik rokonról szól majd. Bele is kezdtem, de még sok kutatás vár rám. Fel kell keresnem az apai nagyapám öccsének fiát Németországban, hogy anyagot gyűjtsek. Sajnos egyre kevesebb ember van már köztünk, akiktől ezekről a dolgokról lehetne kérdezni. A második kötet témája szintén a második világháború, és 1956 lesz. Különösen érdekes lehet, hogy az utolsó rabtábor Csolnokon egy bányában üzemelt az ötvenes években. 1956 októberében szabadult fel. Elkezdtem egy másik regényt is írni, ami inkább napló. A címe Emigráns blues. Az Ausztriában vendégmunkásként velem történt kalandokról mesélek benne, korábbi verseimmel, novelláimmal megtűzdelve.

Lábnyomok a sárban című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Több, mint három évig írtam a könyvet. Sokat kutattam, de szerencsére ma már ha nem is mindent, de sok információ meg lehet találni az interneten. Egyébként nem csak ezért tartott ilyen sokáig az írás. Nem vagyok túl termékeny, csak akkor írok, ha van kedvem és van mit. A második könyvemet is már két éve írom, igaz, lassan elkészül.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Az első regényemben mindkettő jelen van. Sok információm volt a történtekről, de mivel nyolcvan-száz évvel ezelőtt játszódik kutattam is, de amit végképp nem leltem azt kitaláltam. Úgy érzem azok a részek, amik a fantáziám szülöttei, talán jobbak is, mint a valóságosak. Sokan nem tudják mi fikció a könyvben. Úgy tűnik sikerült hihetően megírnom ezeket a jeleneteket is.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Tinédzser koromban már írtam pár dalszöveget, novellakezdeményt, de komolyabban csak 48-50 éves korom körül merültem bele az irodalomba. A bemutatkozómban már említettem, mi az oka ennek a szenvedélynek. A zene felől érkeztem.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Az első regényem inkább családregény, életrajz, a második inkább naplószerű. Tehát, igen. De sci-fit, horrort biztosan nem fogok írni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Jó, de kicsit sajnálom is, hogy vége. Egy regény igazából sosincs kész. Bármeddig lehetne írni. Viszont nagyon élvezem a tisztázást, javítást is.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Sosem gondolkodtam álnéven. Nem látom értelmét, indokát.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni? 

Engem valahogy mindig is a valós történetek érdekeltek, hogy legalábbis olyanok legyenek, amik megtörténhettek, megtörténhetnek.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nehezen hittem el. Sosem gondoltam, hogy nekem az életben lesz egy könyvem.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Ha már írok, akkor igen, mert sok mindennek utánanézek, de sokszor csak leülök és jön. De például novellákat egy-egy benyomás alapján írok. Vagy verset úgy, hogy csak elkezdek játszani a szavakkal. Nem tervezem meg előre miről fog szólni.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Persze vannak. Például Teréz és Georg búcsúja, vagy Tánya és Georg nászéjszakája, vagy a brnoi kimenő. A másik fejezetben Rosa és Josef első találkozása, illetve Évike születésnapja, vagy a randevújuk. Ebben a regényben nem volt olyan, ami nehezemre esett volna. Az új könyvben van, lesz, ezt meg is jegyzem annál a fejezetnél.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Az első regény speciális, mert mint írtam, voltak információim, forrásom, de nagyon sok mindent írás közben találtam ki. Eszembe jutott egy régi sváb szó, és kerekítettem egy történetet köré.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Van néhány író barátom, esetleg nekik megmutatom, de ritkán engedek beleszólni. Mondjuk a Lábnyomokban volt egy rész, amit külön megszavaztattam, hogy hogyan legyen. Részleteket viszont folyamatosan közlök az írói oldalamon.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Természetesen örültek neki, de szerintem ők sem hitték miközben írtam, hogy valóban meg is fog jelenni.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Ha minden igaz nyáron megjelenik az új könyvem, az Emigráns blues. Hat évig Ausztriában dolgoztam, az ottani tapasztalataimat szeretném megosztani szórakoztató formában. A könyvben szerepelni fognak az akkori írásaim, versek, novellák és sok Hobo idézet, ami valamiképpen kapcsolódik majd az aktuális jelenethez.

Remélem ezt is annyian olvassák majd, mint az előzőt!

A könyvet itt tudod beszerezni (jelenleg 15 db van az írónál)

Szülőföld Kiadó

Pfeiffer Gábor - Betűhalmazok írói oldala

 Email 

Bluesgitar - Lábnyomok a sárban

Sonia és a Blues and Roll

 

Pfeiffer Gábor: 

Lábnyomok a sárban

Hangos könyv