Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Anita Boza - ("Nagyon remélem, idén is olvashattok tőlem. Két kéziratot adtam le a kiadónak: az egyik Az éjszaka érintése, a másik a Sötét vágyak fogságában.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Anita Boza írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Az éjszakai színei c. könyve jelent meg, amit a Könyvmolyképző Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? 

A Balatontól nem messze egy kis faluban élek a férjemmel és a két fiammal, meg a mentett állatainkkal. Amikor nem írok, szeretek olvasni, főzni, kertészkedni, kirándulni a családdal. Az állat- és környezetvédelem nagyon fontos része az életemnek, önkéntes vagyok a Siófoki Állatvédő Alapítványnál, és magam is aktívan mentek állatokat, legyen szó kutyáról, macskáról, vagy sérült süniről, szárnytörött gyurgyalagról. Mindig időhiányban szenvedek, ha több időm lenne, szívesen néznék sorozatokat, filmeket is.

Az éjszakai színei  c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Ennek a regénynek az alapját már nagyon sok évvel ezelőtt megírtam, spirálfüzetbe, tollal. Amikor újra elővettem, körülbelül három hónap alatt újraírtam, majd következett a bétáztatás, végül a javítás végtelennek tűnő folyamata. Mire a kézirat elnyerte a végleges formáját, rengeteg idő eltelt, a mostani változat már szinte nyomokban sem hasonlít az annak idején spirálfüzetbe lekörmölt szövegre.

Én minden regényemhez sokat kutakodok, szeretek alaposan utánajárni a dolgoknak, így Az éjszaka színeihez is csomót nézelődtem a neten, illetve sztriptízes filmeket, könyveket, beszámolókat vadásztam. Az auralátásba is igyekeztem elmélyülni, ehhez beléptem különféle spirituális csoportokba, auralátásról szóló könyveket olvastam.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság? 

Minden szereplőmben van egy minimális belőlem, az általam megélt, megtapasztalt dolgokat valamilyen módon bele szoktam gyúrni a regényeimbe, illetve ha valami komoly hatást gyakorol rám, azt is beleszövöm néha. De szeretem elengedni a fantáziám, a regényeimben megélhetek olyan dolgokat, amiket a való életben nem mernék, nem szabadna, vagy amire titkon vágyom.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély 

Már gyerekként úgy nőttem fel, hogy a környezetemben mindenki olvasott, rejtvényt fejtett, ezt láttam, természetes volt, hogy miután megtanultam olvasni, én is faltam a könyveket. 9 évesen, a nagymamámmal közösen írtuk az első versemet, majd olyan 15 éves lehettem, amikor elkezdtem regényt írni. Ezek kezdetleges, rém egyszerű történetek voltak, néha ma is előveszem őket, és elborzadok, milyen kis ügyetlen próbálkozások, ugyanakkor lenyűgöz, hogy honnan indultam.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

Nagyon szeretem az elképzelt világokat, van is egy befejezett romantikus fantasym, illetve egy megkezdett másik, de ahhoz, hogy azokból bármi is lehessen, még rengeteget kell tanulnom, hogy átírhassam őket megfelelőre.

Egyébként novellákban kipróbáltam már magam sokféle zsánerben: írtam horrort, fantasyt, sci-fit, realistát és most egy mitológiai történeten dolgozom épp a legújabb NYUSZÍ kötetbe.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Amikor befejezek egy kéziratot, az egyszerre tölt el megkönnyebbüléssel, büszkeséggel és félelemmel. Örülök, hogy elkészült egy újabb, addig csak a fejemben élő történet, ugyanakkor tudom, hogy a neheze ezután jön: bétázás, javítás, megmérettetés, majd szerkesztés és végül a legizgalmasabb rész, hogy hogyan fogadják majd az olvasók.

Nem gondolkodtál még írói álnéven? 

Tulajdonképpen az Anita Boza is írói álnév, ha úgy vesszük. Amikor megjelent az első könyvem, szóba jött, hogy teljesen más álnevet válasszak, de bármit is találtunk ki, mindet idegennek éreztem. Aztán a szerkesztőm ajánlotta, hogy akkor csak simán fordítsuk meg a lánykori nevemet, és ez az ötlet azonnal megtetszett. Ő mondta azt is, hogy a boza kölesből erjesztett, csekély alkoholtartalmú, savanykás ital, egy világos színű sörféle. Így lettem Anita Boza. 

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni? 

A romantika a lételemem, átszövi a mindennapjaimat, a férjem az én „szőke hercegem”. Vele mindennap kaland, szóval nem esik nehezemre, hogy beleéljem magam a szereplőim életébe. Olvasásban mindenevő vagyok, de a legtöbbet a romantikus zsánerben olvasok, ezt ismerem a legjobban, és engem mindig is az emberi érzések nyűgöztek le a legjobban. 

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Azt nem lehet szavakba önteni. Egy álom megvalósulása volt. Elképesztő, mámoros érzés; öröm, hála, meghatottság kavargott bennem. De ez ugyanúgy megmaradt, a hetedik könyvem megjelenésekor ugyanezeket éreztem, és szerintem akárhány lesz ezután, ez nem fog változni. 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is. Azelőtt ösztönösen írtam arról, ami eszembe jutott. Vázlatot se készítettem, csak nekiültem és elkezdtem gépelni. Most már alaposabban megfontolok egy-egy ötletet, tudatosan gondolom, végig, hogy melyik könyvemnek írnám meg a folytatását, melyiket bontsam ki elsőnek. Rászoktam a vázlatolásra is, bár egy idő után a szereplőim mindig önálló életet kezdenek élni, de azért fontos, hogy legyen egy honnan hova váza mindennek.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni? 

Persze, minden kéziratomban vannak ilyenek. Nagyon szeretem írni például az állatvédős részeket, amikor valamelyik főhősöm macskát ment, vagy menhelyről fogad örökbe, vagy beveri az orrát egy állatkínzónak. Nehezen írom meg viszont valaki halálát, és az olyan részeket, amikor a szereplőimnek fáj valami.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz? 

Ez változó. Bármi inspirál, a legjelentéktelenebbnek tűnő dolog is hathat rám: egy zene, vagy olvasok egy érdekes cikket, vagy látok egy autóversenyt, vagy történik velem valami olyan, ami aztán kikívánkozik, esetleg megpillantok egy érdekesnek tűnő embert egy buszmegállóban. Néha csak beszélgetünk az egyik író barátommal, és ő bedob valami extrém ötletet, amit hülyeségnek szán, én mégis továbbgondolom. A regényeim alapötletei viszonylag hamar kipattannak a fejemből, aztán igyekszem a karakterükhöz megfelelő környezetet és szituációt kitalálni, ami persze azonnal újabb és újabb ötleteket szül, amiből így aztán sorozat vagy novella lesz… 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Nagyon szűk kör az, akinek megmutatom az elkészült kézirataimat, valójában 3-4 emberről beszélünk: Kiss Ildikó, Schmidt-Czetli Ági és Nemes István barátaim. A lányok állandó bétáim, sőt, jóval többek annál, inkább afféle „bármikorbármibensegítek” emberek az életemben. Illetve Jenei András szokta elolvasni az elkészült kézirataimat, neki remek meglátásai vannak. Ha zsáner-specifikus segítségre van szükségem, akkor Szemán Zolihoz fordulok sci-fi ügyben, illetve Tiszlavicz Marcsihoz mindenféle orvosi kérdésben. És kábé ennyi. 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent? 

Nagyon büszkék rám. Támogatnak, hagynak írni, száz százalékig toleránsak velem: nem szólnak rám, ha éjszakába nyúlóan írok, vagy ha hajnalig javítom a kéziratot leadás előtt.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Nagyon remélem, idén is olvashattok tőlem. Két kéziratot adtam le a kiadónak: az egyik Az éjszaka érintése, a másik a Sötét vágyak fogságában. Előbbi Az éjszaka színeiből megismert Makarov története, utóbbi egy Jamaicán játszódó, vudus történet. Természetesen mindkettő romantikus. Egy mitológiai novellán dolgozom jelenleg, ami egy ingyenes letölthető antológiában fog megjelenni, illetve írom A szerelem receptje című szakácsos-zenészesem folytatását. Ezeken kívül már gyűjtöm az anyagot egy chippendale-es sztorihoz, körvonalazódik a fejemben A vágy fogságában című tűzoltósom második része, elkezdtem írni Az éjszaka színei harmadik részét, aminek Scott lesz a főhőse, és akkor még nem beszéltem egy autóversenyzős sztoriról, ami azóta motoszkál bennem, mióta a férjem elvitt minket rallyra. Néha azt kívánom, bár lenne egy időnyerőm, és csak írhatnék és írhatnék… de igyekszem.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Anita Boza írói oldala

Könyvmolyképző Kiadó

Fotó:

Vámos Balázs 

Schmidt-Czetli Ági