Mit ér a tehetség egy diktatúrában? – Kovács Krisztián új regénye tudomány és hatalom veszélyes kapcsolatáról

 Kovács Krisztián: 

A fény magányossága

A tehetség lehetőség és kísértés is – Kovács Krisztián új regénye a tudomány és a hatalom veszélyes kapcsolatáról

Megjelenés: június 9. – Ünnepi Könyvhét
Nyomdai kivitelezés: keménytábla, védőborító, 336 oldal

 

 

Miről szól a könyv?

A fény magányossága egy magyar csillagász története a hetvenes évek Budapestjén, az űrverseny utáni korszakban. A tudományos hírnév, a személyes lojalitás és a politikai elvárások között lavírozó főhősnek szembe kell néznie azzal a kérdéssel, meddig őrizhető meg a szakmai és erkölcsi függetlenség egy olyan rendszerben, ahol a tudásnak ára van.

 

Miért aktuális most?

A regény egy múltbeli történeten keresztül vizsgálja a tehetség és a hatalom viszonyát: mit kezd a rendszer azokkal, akik kiemelkednek, és milyen kompromisszumokra kényszerül az, aki érvényesülni akar. A kérdés ma sem veszített aktualitásából.

 

Leírás

 

A fény magányossága a magyar tudományos élet egy különös korszakába vezet vissza: a hetvenes évek közepére, amikor az űrverseny láza már csillapodóban volt, a hidegháború mégis minden szakmai kapcsolat fölé árnyékot vetett. Ebben a világban a tudomány nem csupán kutatás és felfedezés kérdése volt, hanem intézményi érdekek, politikai elvárások és személyes kompromisszumok bonyolult hálója.

 

Kovács Krisztián regénye egy csillagász életén keresztül vizsgálja ezt a közeget. A történet középpontjában egy olyan tudós áll, aki a nyilvánosság előtt a tudomány lelkes népszerűsítője, miközben a háttérben folyamatosan mérlegelnie kell, milyen árat hajlandó fizetni a szakmai előrejutásért. A múlt eseményei, egy elveszett barát kutatása és a hatalom felől érkező elvárások egyaránt arra kényszerítik, hogy újragondolja saját döntéseit.

 

A fény magányossága egyszerre történelmi regény és lélektani dráma. A budapesti tudományos élet, az űrkutatás hőskora és a hidegháború hétköznapjai egy olyan történet hátterét adják, amely a tudományos kíváncsiság, a személyes lojalitás és az erkölcsi felelősség határterületeit vizsgálja. A regény végső kérdése egyszerűnek tűnik, mégis nehéz válaszolni rá: vajon megőrizhető-e a függetlenség egy olyan világban, ahol a tehetség gyakran nemcsak lehetőség, hanem kísértés is.

 

Fülszöveg

 

1975, Budapest, az űrverseny végén. A hidegháború enyhülni látszik, az Apollo–Szojuz-korszak a technológiai együttműködés illúzióját kínálja, a hétköznapokat mégis az alkalmazkodás, a hallgatás és a kimondatlan határok szabják meg.

 

Kajetán Andor csillagász a magyar tudományos élet egyik legismertebb arca: a Csillagvizsgáló Intézet büszkesége, a televízió kedvence. A felszín alatt ugyanakkor gyász és depresszió gyötri, rossz döntések és kétes alkuk következménye, melyek mélyen a múltjába nyúlnak. És hamarosan ismét útelágazáshoz érkezik, egy újabb rossz döntés pedig már az egész hátralévő életére és szakmai munkájára végzetes kihatással lehet.

 

Andor ugyanis a munkáján túl a katonai felderítés informátora, aki külföldi útjairól hazatérve beszámol a történésekről, és jelentéseket ír kinti kollégáiról. Egyik este a tartótisztje megkeresi azzal, hogy a rendszer meghálálná eddigi tetteit, és arra kérik, fejezze be volt kollégája és barátja, Kemenesi György tanulmányát, mely jelentős tudományos felfedezést ígér a Végső Sors-elmélet kutatásában, ami az univerzum tágulását vizsgálja.

 

Kovács Krisztián valós eseményeken alapuló történelmi regénye lélektani tanulmány tudományos kíváncsiságról és lojalitásról, apaságról és elhallgatásról, nagyívű története Budapest második világháborús bombázásától a Szputnyik fellövésén át egészen a holdra szállásig, majd még annál is tovább vezet. A fény magányossága ugyanakkor feszült thriller arról, hogyan válik erkölcsi csapdává a határok feszegetése, és milyen árat fizet az, aki áruba bocsátja tehetségét a politikai hatalom számára.

 

A fény ugyanis nem válogat: nemcsak megvilágít, hanem le is leplez.

 

A regényről mondták

 

„Kovács Krisztián briliáns regénye nyugtalanítóan pontosan rezonál a jelenre, és hogy a kezdetben jelentéktelennek tűnő, apró kompromisszumok idővel hogyan ejtik csapdába az embert a hatalom, az ambíciók és a lelkiismeret útvesztőiben.” - Al Ghaoui Hesna

 

“A fény magányossága a döntések könyve. De dönthetünk-e valaki helyett, aki már nincs? Mit kezdünk a másik munkájával, emlékével, a közös idővel? Kovács Krisztián regénye megmutatja, hogy az igaz barátság ereje akár kozmikus távolságokat is áthidalhat.” - Juhász Anna

 

„Kérem, ne féljenek a sötétségtől. A sötétség csak annyit kér, figyeljenek rá.” – kéri Kovács Krisztián csillagász főhőse a pódiumon állva a közönségtől, és voltaképp a szerző is ezt kéri tőlünk, olvasóktól a legújabb könyvével. A fény magányossága ugyanis leginkább a sötétségről szól. A sötétségről, ami úgy borul barátság, tudomány, hűség és kétség fölé, hogy néha lehetetlennek tűnik kitérni előle, pedig a sötétségtől nem szabad félni. De figyelni mindig muszáj rá.” - Szlavicsek Judit

 

A szerzőről

 

Kovács Krisztián 1987-ben született Zalaegerszegen, főiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte. 2018-ban megalapította az Ectopolis Magazin online kulturális portált, melynek 2022-ig főszerkesztője volt. Ugyanebben az évben jelent meg az első regénye Hiányzó történetek címmel, amit azóta további három követett. A 2024-es Ablakok az ébrenlétben bekerült a Nők Lapja Irodalmi Díj döntőjébe. Feleségével, kislányával és tacskójukkal Gyömrőn él.

Idézetek a kötetből

 

„1956 októbere van, Andor huszonnégy éves. Már közel két éve nem diák, de a kollektív hevület miatt annak érzi magát. Bár tudja, hogy egzisztenciája az államtól függ, mégis húzza a lába, a szíve, menne, ha tehetné, ki a közterekre, a Műegyetemhez, vagy meghallgatni Sinkovits Imrét a Nemzeti lépcsőjén. Mindig is tartózkodott a politikai vitáktól, de most érzi, hogy történelmi pillanatot él át. Érti a forradalom célját, hisz abban, hogy a tudomány fejlődését csupán annak függetlensége és teljes szabadsága képes biztosítani. Bűntudatot érez, amiért cserben hagyja a fiatalságot, ha nem indul el, de ha elindul, ugyanezt érezné a kollégái miatt. Ifjonti idealizmusa és szakmai lojalitása vív harcot egymással szüntelenül azokban a napokban, kívülről azonban nyugodtnak tűnik, mint aki pontosan tudja, mit csinál. A forradalom már zajlik, de ő továbbra is végzi a munkáját. Fotólemezeket hív elő a laborban, katalogizál, pályaszámításokat végez, jelentéseket ír, és azzal, hogy nem változtat a napi rutinján, hiába az elvágyódás, tulajdonképpen állást is foglal. Ezt persze sosem ismerné be. Fiatal még, nem hisz a balsorsban, ahhoz kell még pár év.”

 

„Egy Münchenből Washingtonba tartó repülőgépen ül. Már az első pillanattól úgy érzi, barátok közé csöppent, pedig a velük utazó pártmegbízott mást se csinál, csak az információk adagolásáról szóló óvintézkedéseket sorolja. Andornak sokszor az az érzése támad, hogy ellenséges vonalak mögé készülnek, és hogy ez túlzás. Járt ő már hasonló úton, nem is egyszer. Alig egy évvel a diplomaosztó után Innsbruckban Wernher von Braunt hallgatta egy közel ezer férőhelyes ovális teremben, ahogy az amerikai rakétatechnológiát ecseteli. Rá egy évre Amszterdamban Kármán Tódor beszélt a lamináris áramlás stabilitásának szerepéről. Újabb egy évvel később Londonban megállt mellette egy ismerős, erősen kopaszodó, szemüveges férfi a piszoárnál, és megkérdezte, hogy tetszik neki a kongresszus. Az előadások az űrjog és a nemzetközi együttműködés kérdései körül forogtak, különös tekintettel a világűr békés felhasználásának lehetőségeire. Andor nem igazán élvezte, és ennek hangot is adott.

– Érthető, amit mond, no de ha nincs jogi szabályozás, akkor nem lennénk többek, mint Victor Frankenstein és Dr. Moreau szerelemgyerekei, nem gondolja? – kérdezte a kopaszodó férfi kimért angolsággal. Andor eltöprengett, miközben Arthur C. Clarke felhúzta a cipzárját, kezet mosott, és távozott.”

 

„A fogadáson mégis kénytelen szóba elegyedni a megjelentekkel. Egy Knoll Gyula nevű férfi különösen lelkes a társaságában. Elmeséli, hogy tulajdonképpen merő véletlenségből keveredett oda: két hónappal korábban még veterán repülőezredesként MiG–21-esekkel repült Taszáron. Romló látására hivatkozva kérvényezte az áthelyezését. Így került a Híradó Csoportfőnökséghez. Feladata a rádióelektronikai felderítés lett, felettesei úgy vélték, jó hasznát veszik a tapasztalatainak. Első hivatali megjelenése az a nap, erre összehozza a véletlen Kajetán Andorral. Ismeri az érdeklődési körét, mondja, és ez Andornak úgy hangzik, mint egy fenyegetés. Olvasta a cikkeit a földönkívüli élet kutatásáról meg a Fermi-paradoxon cáfolatáról. Még az egyik Mázlis Virgo-regényt is dicséri. Andor érzi rajta, a férfi vágyott rá, hogy találkozzanak, anélkül, hogy tudta volna, megtörténik-e valaha. Figyelmet színlel, de valójában ő vágyik figyelemre. Minden tagja vibrál, szavai keresik a kiutat.”

Magnólia Kiadó

 

Egy nem mindennapi barátság története Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek szerzőjének új regényében

Kovács Krisztián:

Ablakok az ébrenlétben

„Anyámnak – vagy épp apámnak – végül igaza lett: amit abból a pillanatból nyertem, máig visszhangzik.”

A Hiányzó történetek és a Minden csendes és nyugtalan szerzőjének új regénye a barátság mélységeit kutatja az elmúlt harminc év magyar viszonyai közt

Megjelenés: október 5.
Nyomdai kivitelezés: keménytábla, védőborító, 416 oldal

Leírás

Kovács Krisztián 2022-ben jelent meg a kortárs magyar irodalom palettáján Hiányzó történetek című regényével, melyet egy évvel később követett a Minden csendes és nyugtalan. Ahogy a kritikusok is rámutattak egy két történelmi köntösbe bújtatott szépirodalmi családregény kapcsán, e művek központi témája a történelmi és társadalmi traumák feltárásának lehetősége, a családi konfliktusok feloldása, és a kisember létének, életének miértjeit kutatva a rendeltetésünk megértése.

Kovács Krisztián harmadik regénye, az október 5-én megjelenő Ablakok az ébrenlétben azonban még az első két kötetnél is közelebb hozza az olvasóhoz az Y generáció mindennapi boldogulásának problémakörét egy közel harminc éven át tartó, nem mindennapi barátság történetén keresztül, melyben megmutatkozik, milyen volt fiatalnak lenni az elmúlt három évtized Magyarországán.

Fülszöveg

Elsősorban ​a barátságról szól Kovács Krisztián új regénye, de mint ahogy az igaz barátságokból sem csupán két ember kapcsolata rajzolódik ki, hanem annak az egész világnak a képe is, amiben nekik élni adatott, az Ablakok az ébrenlétben is az élet teljességéről szól, miközben szereplőinek egymáshoz fűződő viszonyát feltárja. Minden ismerős kissé, és mégis minden egészen kiszámíthatatlan módon működik. Fiatal fiúk találnak egymásra egy vidéki magyar kisvárosban valamikor a rendszerváltáson már túl, de a kétezres éveken még innen. Esendő vagy egészen szörnyű apák árnyékában, szeretetteli vagy legalábbis nem teljesen rideg anyák oltalmából előmerészkedve, csodálatos lányok igézetében, a hirtelen elveszített naivitáshoz mégis mindhalálig ragaszkodva. Sallai Ervin már felnőtt fejjel igyekszik felidézni az eseményeket, az alakokat, barátait, Botát, Kafkát meg Mancit és mindazt, ami velük történt vagy történhetett volna. Hiszen a legnagyobb rejtély az élet a maga hétköznapiságában, ahogy egyszerre tud elviselhetetlen és elviselhetetlenül gyönyörű is lenni.

 A szerzőről

Kovács Krisztián 1987-ben született Zalaegerszegen, főiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte. 2018-ban megalapította az Ectopolis Magazin online kulturális portált, melynek 2022-ig főszerkesztője volt. Jelenleg az Agave Könyvek kommunikációs igazgatójaként dolgozik, első regénye az Európa Könyvkiadónál Hiányzó történetek címmel 2022-ben jelent meg, ezt követte egy évvel később a Minden csendes és nyugtalan. Feleségével, kislányával és tacskójukkal Gyömrőn él.

A Hiányzó történetekről írták

„Kovács Krisztián könyve nem torz ideológiákról vagy kollektív bűnökről mesél, hanem nagyon is emberiekről, amelyeket az egyén követ el másokkal, és legfőképp önmagával szemben.” – Könyves Magazin

„Sokszínű kitekintés a világba ez a könyv, amely egyszerre izgatja, elgondolkoztatja, néha bosszantja, mégis meghatja az olvasót.” – Index.hu

„A Hiányzó történetek egy sokrétegű modern próza, Caracastól Afrikán át Tokióig az egész világon átívelő kitekintés, amely egyszerre megérinti, elgondolkodtatja, sőt, olykor bosszantja is az olvasót, a regény végére azonban úgy érezhetjük, mintha egy kicsit a saját családunkról is szólt volna.” – Libri Magazin

A Minden csendes és nyugtalanról írták

„Ellentmondást nem tűrő szigorral ültet fel az utóbbi négy évtized Magyarországának történelmi-érzelmi hullámvasútjára, amely túlságosan ismerős már egyébként is.” – WMN

„A mozaikszerűen építkező kötet kitekintőiről eleinte azt hinnénk, nem sokat nyomnak a latban, a könyv vége felé azonban ráeszmélünk, hogy de, ebben a regényben minden apró részletnek vagy mozzanatnak óriási szerepe van. Ez a könyv az apró részletekre épült, és úgy épített valami hatalmasat.” – Index.hu

„A sorokon és a hol összekuszálódó, hol összerendeződő történet minden egyes mozaikján átsüt valamiféle felemelő derű, melengető fény, a remény és a szeretet lángocskái, ami a szerző mélységes empátiájából fakad.” – Nők lapja

Részlet az új kötetből

„Akkorra már túl sok telefont kaptam róla, vagy egyenesen tőle, ami felborította a napom, de erre én sem számítottam.

Hanna zokogott a telefonban: a legrosszabbra számítottam. Hanna a feleségem, és a hét hónapos lányom anyja, nem mellesleg Bota húga. Életünk számos ponton érintkezik.

Elfogott a pánik a feleségem reszkető hangjától, mert úgy tűnt, a történelem keserves módon ismétli meg önmagát. Elképzelhető, hogy tanítani akar nekünk valamit, de a rettegés ködén át képtelenek vagyunk felismerni a nyilvánvaló jeleket. Legutóbb 2011-ben történt hasonló, igaz, az sokáig titokban maradt előttünk: Bota azután, hogy olyan gerinctelen és alávaló módon kivásárolták az Eretnek nevű pesti kiskocsmában lévő tulajdonrészéből, amibe az öröksége jelentős hányadát fektette, alig huszonnégy évesen felgyalogolt a Rottenbiller utcai felüljáróra egy meglepően hűvös április végi délelőttön a szürke felhők alatt, átlépett a korláton, miközben körülötte dudák harsantak a türelmetlenül araszoló forgalomban, aztán átadta magát a vágtázó nyugati szélnek. Pechjére az öngyilkosság időpontjának a délelőtti csúcsforgalom kellős közepét választotta, odalent összefüggő kocsisor kígyózott a gomolygó kipufogógáz-felhőben, a szélvédők mögött türelmetlen autósok ujjai doboltak a kormányon. Miközben zuhant, a sor meglódult, alatta épp egy Gebrüder Weiss feliratú ponyvás teherautó állt meg.

Bota átszakította a narancssárga ponyvát – épp eltalálta a merevítők közti űrt –, és egy halom kartondobozon landolt, melyekben lapra szerelt bútorok alkatrészei szorongtak. Hihetetlenül olcsón megúszta: két bordája megrepedt, a bal vállán felhasadt a bőr vagy tíz centi hosszan, de alighanem leginkább az ébredés tudata fájt neki: mikor kinyitotta a szemét, körülnézett és rájött, hogy a kárpit- meg gázolajbűz, amit érez, nem a menny vagy a pokol szaga, csak egy mocskos és agyonhasznált raktéré.

Akkoriban túl sokat ivott, tudta mindenki, aki ismerte, de amíg nem látták a Baleseti Intézet kórtermében feküdni, senki sem hitte el a nyilvánvalót. Rég nem osztottam már apám hitét, és erről nagyrészt éppen ő meg a hite tehetett, de itt végérvényesen megértettem, miért tartotta világéletében felszínesnek és alakoskodónak a jó nevű Járai-családot.

Ez a mostani eset bizonyos tekintetben más volt, mint a 2011-es zuhanás, és mégis annak tökéletes folytatása.”

Kovács Krisztián írói oldala

Moobius

Európa Kiadó

Kovács Krisztián második regényének bemutatója Csepelyi Adriennel és Krusovszky Dénessel a Margón.

Kovács Krisztián: 

Minden csendes és nyugtalan

A szerzővel Csepelyi Adrienn és Krusovszky Dénes beszélget

2023. október 14., 18 óra, Kamaraterem,

Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár

További információk a bemutatóról IDE KATTINTVA!

A bemutató hivatalos Facebook-eseménye ITT ÉRHETŐ EL!

A fülszövegről

1993-ban a budapesti állatkert agg hímtigrise egy éjszakai etetés alkalmával megöli a személyzeti igazgatót. Kende Zalán az éj leple alatt elbujdosik a helyszínről, mert szentül hiszi, hogy ő tehet a tragédiáról. 2017-ben a Boráros téren leég egy könyvesbolt, az elszenesedett romok közt holttest fekszik. Novák Hunor épp csak megmenekül a lángok elől, meggyőződése, hogy miatta lobbant fel a tűz.

Két, egymástól térben és időben is látszólag független esemény, melyek mégis kapcsolatban állnak egymással. A tragédiák valójában nem ott és akkor vették kezdetüket, okaik évtizedekre nyúlnak a két fiatalember múltjába: testszagú kollégiumi szobák, koszos pesterzsébeti műhelyek, dzsungel közepén álló kalyibák, eldugott, dohos antikváriumok színtereire, kusza és olykor kibogozhatatlan családi kapcsolatok mélyére. Zalán és Hunor soha nem találkoztak, mégis hatással vannak a másik életére.

Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek szerzője második regényében négy évtized mozaikszerű eseményeiből tárja fel az emberi életeket mozgató és egymáshoz láncoló apró összefüggéseket és törvényszerűségeket, miközben arra keresi a választ, minden döntésünk a sajátunk-e, hogyan tudunk szembenézni a múlt hibáival, és saját kezünkbe venni sorsunk irányítását.

A szerzőről

Kovács Krisztián 1987-ben született Zalaegerszegen, főiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte. 2018-ban megalapította az Ectopolis Magazin online kulturális portált, melynek 2022-ig főszerkesztője volt. Jelenleg az Agave Könyvek kommunikációs igazgatójaként dolgozik, első regénye az Európa Könyvkiadónál Hiányzó történetek címmel 2022-ben jelent meg. Feleségével, kislányával és tacskójukkal Gyömrőn él.

A szerző előző regényéről, a Hiányzó történetekről írták

„Kovács Krisztián könyve nem torz ideológiákról vagy kollektív bűnökről mesél, hanem nagyon is emberiekről, amelyeket az egyén követ el másokkal, és legfőképp önmagával szemben.” – Könyves Magazin

„Sokszínű kitekintés a világba ez a könyv, amely egyszerre izgatja, elgondolkoztatja, néha bosszantja, mégis meghatja az olvasót.” – Index.hu

„A Hiányzó történetek egy sokrétegű modern próza, Caracastól Afrikán át Tokióig az egész világon átívelő kitekintés, amely egyszerre megérinti, elgondolkodtatja, sőt, olykor bosszantja is az olvasót, a regény végére azonban úgy érezhetjük, mintha egy kicsit a saját családunkról is szólt volna.” – Libri Magazin

„A Hiányzó történeteket azért is szeretni fogja az olvasó, mert mindenkinek a családjában vannak hiányzó történetek, amelyek talán pontosan Kovács Krisztián regényének köszönhetően kezdik érdekelni.” – Tiszatáj Online

„Olyan történelmi összefüggésekre mutat rá, amik eddig ismeretlenek lehettek az olvasók számára.” – Hamu és Gyémánt

„Kovács Krisztián nagyon beletalált abba, hogyan szóljon egyszerre a máról és a történelemről, arról a világról amelyben élünk és arról, amelyből jövünk.” – Péterfy Gergely

„Korok, generációk, kontinensek között átívelő nagy történet néhány kisemberről.” - Krusovszky Dénes

Kovács Krisztián második regényében a családi kapcsolatok és a magyar hétköznapok alig-alig változtak az elmúlt 40 évben.

 Kovács Krisztián:

Minden csendes és nyugtalan 

„Azokban az első hetekben csupán a lángok jártak az eszemben; ott sem voltam, de így is hallottam, ahogy finoman sercegve elemésztik a papírt, és egy hónap is eltelt – meg kellett várjam, míg elpárolog a kezdeti düh és elkeseredettség – amikor a bonyolult ok-okozati viszonyok hálójából valamiféle átlátható rendszer mutatta meg magát.”

Érkezik a Hiányzó történetek szerzőjének új regénye döntésekről, felelősségvállalásról és menekülésről.

Megjelenés: október 10.
Nyomdai kivitelezés: keménytábla, védőborító, 432 oldal

Leírás

Kovács Krisztián új regénye azt kutatja, vajon miként hatnak egymásra életek, melyek valójában sosem érintkeztek közvetlenül, valamint, hogy az évtizedekkel ezelőtti családi impulzusok és a ma családjának mechanizmusai közt létezik-e bármiféle átfedés, és azt vajon regnáló politikai rendszerek önzése, vagy épp egyének saját döntései okozták?

A két főszereplő, Kende Zalán és Novák Hunor bizonyos szempontból talán testvéreknek is nevezhetők holott évtizedek választják őket egymástól: mindketten nehezen találják önmagukat a világban, és még nehezebben birkóznak meg családjuk árnyékával és környezetük előítéletével.

Zalán, akit anyja csecsemőkorában elhagyott, és apja és nagyanyja nevelt, testi fogyatékkal él egy szerencsétlen gyermekkori baleset következtében; az írói ambíciókat dédelgető Hunor mindig a bátyjához méri magát, zsarnok anyja és rendőrként dolgozó alkoholista apja neveli. Mindketten menekülnének az országból, egyikőjüket azonban a 80-as évek politikai berendezkedése, másikat saját gyávasága és honvágya akadályozza.

Mindketten döntéseket hoznak, egyiket a másik után, melyek befolyással bírnak egymásra. A jelenben alig pár napig, míg a múltban évtizedekig követjük nyomon a sorsukat, hogy azok végül láthatatlanul, tragikus események során át fonódjanak mégis egymásba.

 

Fülszöveg 

1993-ban a budapesti állatkert agg hímtigrise egy éjszakai etetés alkalmával megöli a személyzeti igazgatót. Kende Zalán az éj leple alatt elbujdosik a helyszínről, mert szentül hiszi, hogy ő tehet a tragédiáról. 2017-ben a Boráros téren leég egy könyvesbolt, az elszenesedett romok közt holttest fekszik. Novák Hunor épp csak megmenekül a lángok elől, meggyőződése, hogy miatta lobbant fel a tűz.

Két, egymástól térben és időben is látszólag független esemény, melyek mégis kapcsolatban állnak egymással. A tragédiák valójában nem ott és akkor vették kezdetüket, okaik évtizedekre nyúlnak a két fiatalember múltjába: testszagú kollégiumi szobák, koszos pesterzsébeti műhelyek, dzsungel közepén álló kalyibák, eldugott, dohos antikváriumok színtereire, kusza és olykor kibogozhatatlan családi kapcsolatok mélyére. Zalán és Hunor soha nem találkoztak, mégis hatással vannak a másik életére.

Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek szerzője második regényében négy évtized mozaikszerű eseményeiből tárja fel az emberi életeket mozgató és egymáshoz láncoló apró összefüggéseket és törvényszerűségeket, miközben arra keresi a választ, minden döntésünk a sajátunk-e, hogyan tudunk szembenézni a múlt hibáival, és saját kezünkbe venni sorsunk irányítását.

 

A szerzőről

Kovács Krisztián 1987-ben született Zalaegerszegen, főiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte. 2018-ban megalapította az Ectopolis Magazin online kulturális portált, melynek 2022-ig főszerkesztője volt. Jelenleg az Agave Könyvek kommunikációs igazgatójaként dolgozik, első regénye az Európa Könyvkiadónál Hiányzó történetek címmel 2022-ben jelent meg. Feleségével, kislányával és tacskójukkal Gyömrőn él.

 

A Hiányzó történetekről írták

„Kovács Krisztián könyve nem torz ideológiákról vagy kollektív bűnökről mesél, hanem nagyon is emberiekről, amelyeket az egyén követ el másokkal, és legfőképp önmagával szemben.” – Könyves Magazin

„Sokszínű kitekintés a világba ez a könyv, amely egyszerre izgatja, elgondolkoztatja, néha bosszantja, mégis meghatja az olvasót.” – Index.hu

„A Hiányzó történetek egy sokrétegű modern próza, Caracastól Afrikán át Tokióig az egész világon átívelő kitekintés, amely egyszerre megérinti, elgondolkodtatja, sőt, olykor bosszantja is az olvasót, a regény végére azonban úgy érezhetjük, mintha egy kicsit a saját családunkról is szólt volna.” – Libri Magazin

„A Hiányzó történeteket azért is szeretni fogja az olvasó, mert mindenkinek a családjában vannak hiányzó történetek, amelyek talán pontosan Kovács Krisztián regényének köszönhetően kezdik érdekelni.” – Tiszatáj Online

„Olyan történelmi összefüggésekre mutat rá, amik eddig ismeretlenek lehettek az olvasók számára.” – Hamu és Gyémánt

„Kovács Krisztián nagyon beletalált abba, hogyan szóljon egyszerre a máról és a történelemről, arról a világról amelyben élünk és arról, amelyből jövünk.” – Péterfy Gergely

„Korok, generációk, kontinensek között átívelő nagy történet néhány kisemberről.” - Krusovszky Dénes

 

Idézetek az új kötetből

„Azokban az első hetekben csupán a lángok jártak az eszemben; ott sem voltam, de így is hallottam, ahogy finoman sercegve elemésztik a papírt, és egy hónap is eltelt – meg kellett várjam, míg elpárolog a kezdeti düh és elkeseredettség – amikor a bonyolult ok-okozati viszonyok hálójából valamiféle átlátható rendszer mutatta meg magát.”

„Anyám egyszer azt mondta, minden történet körbeér egyszer, de akad, amelyik csomót köt a szereplők cipőfűzőjére, így gáncsolva el őket.”

„Sosem nőtte ki az anyja hiányát, csupán egy idő után már nem kérdezgette folyton az apját arról, mikor jön vissza, és hova ment, és az öregnek sem kellett újra és újra fájdalomtól elcsukló hangon ismételnie ugyanazt. Különös kimondatlan kompromisszum született, és tartotta is magát hosszú éveken át. Oszkárnak nem volt könnyű dolga, ügyelnie kellett rá, hogy ne izzon a hangja a dühtől minden egyes alkalommal, amikor a volt felesége szóba kerül.”

„Zalán csak később ismerte be magának, de érezte a zavart a pillanatban, mintha egy megtört, hűvös légáramlat vágtázott volna keresztül az ablaktalan helyiségen, ami képtelenség. Talán árnyék volt, valami eljövendő rossznak a kísértete, de nem vette észre, átlépett rajta, annyira koncentrált Melinda arcára, és annyira küzdött ellene, hogy kiszúrja vonásain az alig leplezett idegességet. Csupán egy dologban volt biztos: abban, hogy hibázott, és hogy a lányt csak az iránta érzett szeretete akadályozza meg abban, hogy ezt szóvá is tegye, örökre elrontva a pillanatot. Így aztán nem szólalt meg, csak nézegette a lapot, forgatta az ujjai közt a fénylő borítót, és bele-belelapozott a tartalomba. Csak később tépte ki az előzéklapot, mielőtt hazaért – az anyja ismerte a lakás rejtett zugait, nem volt értelme kincskeresőt játszani vele –, aztán úgy rejtette el a Galaktikát, hogy Zalán akkor se vegye észre, ha netán egyszer újra náluk járna.”

„Valójában persze nem csupán Adél hűtlensége volt az egyetlen, ami úgy telepedett rá, mint egy visszatérő rémálom emléke. Elkeserítőbbnek találta a környezetében élők sikerszériáját: a bátyja neves előadó és bestselleríró, Gergő aprócska marketingügynökségét igazgatja, aztán ott voltam én, aki akkoriban a második bolt megnyitásán lamentáltam, és persze Adél, aki bár a pedagógusok nem épp hálás mindennapjait élte, a munkát a legteljesebb szeretettel és szenvedéllyel végezte, ezt a szenvedélyt pedig bármikor felcserélte volna a gyereknevelés fárasztó mindennapjaira. Hunor volt e tengely másik fele, a kívülálló, aki nem tudott elég messzire menekülni ahhoz, hogy bizonytalanságát maga mögött hagyja, pedig azért ment a dzsungelbe, hogy ott veszítse el, mint egy slusszkulcsot, vagy egy tömött pénztárcát.”

„A Bosnyák téri vásárcsarnokban pihentek meg először, a nyugati oldal egyik talponállójánál, apja itt itta meg a napindító vodka-kólát – soha nem naranccsal, mindig kólával, Hunor emlékezett a pezsgő fekete folyadékra –, Zalán pedig elmajszolta az első sportszeletet vagy Kapucínert, és az apjával kötött megállapodás keretében egy almát: minden csoki mellett egy gyümölcs. Árpi csekély szülői ösztönének megnyilvánulása. Így jártak kocsmáról-kocsmára; Hunor minden pultosnak és tulajnak hangosan köszönt: csókolom Jenci bácsi, csókolom Icu néni, csókolom Tata bácsi, csókolom Klári néni; délben egy dohos kricsmiben ebédeltek a Róna utcában, az apja egy körasztalnál ultizott sűrű dohányfüstben, míg Hunor egy oldalsó asztalnál papírtálcáról ketchupos hasábkrumplit evett fogpiszkálóra tűzve a piros trutymóban ázó aranysárga szálakat, és egy műanyag Tini Nindzsával játszott a nikotinfüsttől megsárgult abroszon.”

„Hunor szomorúságot érzett, de ez a szomorúság már nem kapcsolódott személyhez, ennél sokkal általánosabb volt; egyszerre tudott volna sírni és üvölteni, dolgok kiáltottak megoldásért, tettek igazolásért, elhallgatott szavak kimondásért, és ez olyan erő volt, ami felülírta a valós és vélt veszteségeket. Azon a napon Hunor vett egy mély levegőt, és bár ki nem mondta, azt hiszem, lépett egyet előre. Odahaza kivette a polaroidot és a kritikát a tárcájából, beletette a dedikált Axelrod-könyvbe, és feltette a könyvespolcra.”

Európa Kiadó

Kovács Krisztián írói oldala