Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Pfeiffer Gábor írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Lábnyomok a sárban c. könyve jelent meg eddig, amit a Szülőföld Kiadó oldalán lehet megrendelni
Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Önéletrajz
1967. december 16-án születtem, tudtommal száz százalékig sváb családba.
Legalábbis a nagyszülőkig visszamenőleg. A dédszüleimet nem ismertem. Igaz az
egyik nagyapámat sem, mert ő korán meghalt egy bányaomlásban. Mindig is
Csolnokon éltem, a bányászhagyományokkal rendelkező sváb faluban. Nálunk az
emberek, több mint százötven évig a bányából éltek. Az általános iskolát Csolnokon
végeztem, ahol végig tanultunk németül, de már előtte az óvodában is. A bátyám
1963-ban született, de ő csak az óvodában tanult meg magyarul, mert otthon
szinte csak svábul beszéltünk. Középiskolába Esztergomba jártam, ahol vezetékes
távközléstechnikai műszerész szakmát szereztem. Ekkoriban kezdtem el zenélni,
de már gyermekkoromban nagyon szerettem a zenét. Azokban az időkben írtam
néhány dalszöveget, novellakezdeményt. 1987-ben vonultam be katonának, ekkor a
zenélés abbamaradt, és több mint húsz évig alig volt a kezemben hangszer. De a
zene szeretete mindig megmaradt. 1986-től 1990-ig egy szénbányában dolgoztam,
majd több mint 22 évig egy hulladékégetőben. 2012-től 2018-ig Ausztriában
dolgoztam heti ingázással, majd 2018 őszén hazajöttem és egy autóipari cégnél
helyezkedtem el. 1990-ben megnősültem és két fiam született. A kisebbikkel
együtt zenélek. A nagyobbik grafikus. A feleségem nem német nemzetiségű, így az
én családom már nem tiszta sváb. Az irodalomhoz a zenén keresztül kerültem
közel.
A Hobo Blues Band szeretette meg velem a verseket. Gyermekkoromban többnyire
Delfin és Sirály könyveket olvastam. Középiskolában, érdekes módon nem a
magyar, hanem az orosz tanárnőm ajánlott nekem jó könyveket. Mostani kedvenceim, akik hatással vannak rám,
Kosztolányi, Márai, Harmos Ilona, Tar Sándor, Háy János, Móra Ferenc.
Legközelebb az életrajzi regények állnak hozzám. Viszonylag későn, a negyvenes
éveim végén kezdtem el írni. Tavaly nyáron megjelent Lábnyomok a sárban című
regényemmel szeretnék emléket állítani a családom tragikus sorsú tagjainak és a
szüleimnek. Szeretnék mesélni a sváb hagyományokról, hétköznapokról. Fontosnak
tartom, hogy a ma embere is megismerje az akkor történteket. Népünk kevéssé
kibeszélt fejezetei ezek. Hiszem, hogy hiánypótló lehet a könyvem. Bár korábban
nem foglalkoztam a témával, ahogy korosodom, úgy lesz ez egyre fontosabb nekem.
Tervezem a regény folytatását. Két másik rokonról szól majd. Bele is kezdtem,
de még sok kutatás vár rám. Fel kell keresnem az apai nagyapám öccsének fiát
Németországban, hogy anyagot gyűjtsek. Sajnos egyre kevesebb ember van már
köztünk, akiktől ezekről a dolgokról lehetne kérdezni. A második kötet témája
szintén a második világháború, és 1956 lesz. Különösen érdekes lehet, hogy az
utolsó rabtábor Csolnokon egy bányában üzemelt az ötvenes években. 1956
októberében szabadult fel. Elkezdtem egy másik regényt is írni, ami inkább
napló. A címe Emigráns blues. Az Ausztriában vendégmunkásként velem történt
kalandokról mesélek benne, korábbi verseimmel, novelláimmal megtűzdelve.
Lábnyomok a sárban című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Több, mint három évig írtam a könyvet. Sokat kutattam, de szerencsére ma már ha nem is mindent, de sok információ meg lehet találni az interneten. Egyébként nem csak ezért tartott ilyen sokáig az írás. Nem vagyok túl termékeny, csak akkor írok, ha van kedvem és van mit. A második könyvemet is már két éve írom, igaz, lassan elkészül.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Az első regényemben mindkettő jelen van. Sok információm volt a történtekről, de mivel nyolcvan-száz évvel ezelőtt játszódik kutattam is, de amit végképp nem leltem azt kitaláltam. Úgy érzem azok a részek, amik a fantáziám szülöttei, talán jobbak is, mint a valóságosak. Sokan nem tudják mi fikció a könyvben. Úgy tűnik sikerült hihetően megírnom ezeket a jeleneteket is.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Tinédzser koromban már írtam pár dalszöveget, novellakezdeményt, de komolyabban csak 48-50 éves korom körül merültem bele az irodalomba. A bemutatkozómban már említettem, mi az oka ennek a szenvedélynek. A zene felől érkeztem.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Az első regényem inkább családregény, életrajz, a második inkább naplószerű. Tehát, igen. De sci-fit, horrort biztosan nem fogok írni.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Jó, de kicsit sajnálom is, hogy vége. Egy regény igazából sosincs kész. Bármeddig lehetne írni. Viszont nagyon élvezem a tisztázást, javítást is.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
Sosem gondolkodtam álnéven. Nem látom értelmét, indokát.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Engem valahogy mindig is a valós történetek érdekeltek, hogy legalábbis olyanok legyenek, amik megtörténhettek, megtörténhetnek.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Nehezen hittem el. Sosem gondoltam, hogy nekem az életben lesz egy könyvem.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Ha már írok, akkor igen, mert sok mindennek utánanézek, de sokszor csak leülök és jön. De például novellákat egy-egy benyomás alapján írok. Vagy verset úgy, hogy csak elkezdek játszani a szavakkal. Nem tervezem meg előre miről fog szólni.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Persze vannak. Például Teréz és Georg búcsúja, vagy Tánya és Georg nászéjszakája, vagy a brnoi kimenő. A másik fejezetben Rosa és Josef első találkozása, illetve Évike születésnapja, vagy a randevújuk. Ebben a regényben nem volt olyan, ami nehezemre esett volna. Az új könyvben van, lesz, ezt meg is jegyzem annál a fejezetnél.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Az első regény speciális, mert mint írtam, voltak információim, forrásom, de nagyon sok mindent írás közben találtam ki. Eszembe jutott egy régi sváb szó, és kerekítettem egy történetet köré.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Van néhány író barátom, esetleg nekik megmutatom, de ritkán engedek beleszólni. Mondjuk a Lábnyomokban volt egy rész, amit külön megszavaztattam, hogy hogyan legyen. Részleteket viszont folyamatosan közlök az írói oldalamon.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Természetesen örültek neki, de szerintem ők sem hitték miközben írtam, hogy valóban meg is fog jelenni.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Ha minden igaz nyáron megjelenik az új könyvem, az Emigráns blues. Hat évig Ausztriában dolgoztam, az ottani tapasztalataimat szeretném megosztani szórakoztató formában. A könyvben szerepelni fognak az akkori írásaim, versek, novellák és sok Hobo idézet, ami valamiképpen kapcsolódik majd az aktuális jelenethez.
Remélem ezt is annyian olvassák
majd, mint az előzőt!
A könyvet itt tudod beszerezni (jelenleg 15 db van az írónál)
Pfeiffer Gábor - Betűhalmazok írói oldala
Bluesgitar - Lábnyomok a sárban
Pfeiffer Gábor:
Lábnyomok a sárban
Hangos könyv
