A következő címkéjű bejegyzések mutatása: NewLineKiadó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: NewLineKiadó. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 8., szombat

Interjú Kopácsi Krisztina írónővel - ("Mindig is csodáltam az írókat, hogy hogyan képesek a semmiből ilyen nyakatekert, vagy éppen szívbemarkoló történetet alkotni.")

Köszönöm Kopácsi Krisztina írónőnek, hogy elfogadta a felkérésemet az interjúhoz. Szerencsésnek mondhatom, hogy elolvashattam Sötét múlt c. kötetét. Szívből merem ajánlani nektek a könyvet. Izgalmas, szenvedéllyel teli fordulatos történetet kaptam. Szívből merem ajánlani nektek a könyvet, és nagyon örülök, hogy általam kedvelt könyv írónőjével készíthetek interjút.



1.
Kérlek, mesélj kicsit magadról, mit lehet tudni?

Kopácsi Krisztina vagyok, 3 gyermek édesanyja és feleség. Budapesten élek. Egy középiskolában dolgozom, mint tanulmányi asszisztens.
A kreatívkodás mindig jelen volt az életemben. Sok mindent kipróbáltam az évek során: varrás, virágcsokor készítés, kötés, horgolás, de valahogy úgy éreztem, hogy egyikben sem teljesedtem ki igazán.
Aztán 2018 őszén egy hirtelen jött sugallatra elkezdtem írni a most megjelent könyvemet, és amint leütöttem az első betűt már tudtam, igaz szerelem szövődött az írás és én köztem.

2.
Milyen érzés számodra, hogy most már kötet formájában jelenik meg az elképzelt történeted?

Amikor a NewLine kiadó visszaírt, hogy részükről semmi akadálya a kiadásnak, hát, madarat lehetett volna velem fogatni.  De az út, amíg idáig eljutottam, nem volt egyszerű. Talán pontosan emiatt először el sem akartam hinni, hogy valóra válik az álmom.

3.
Sötét múlt c. kötet miről szól? Kiknek ajánlanád?

Akik szeretik a titkokkal teli, fordulatos, romantikus történetet, ahol még a végére is bőven jut a meglepetésből.


4.
Van kedvenc jeleneted a könyvben? Illetve kedvenc karakter. Nekem Greg és Lizzy..

Az a jelenet, amit a legnehezebb volt megírni és talán emiatt a leginkább a szívemhez nőtt, Nancy története. De kedvelem Greg és Lizzy első találkozását, és Alex folyamatos beszólásait is.
Az én szívemhez minden szereplő közel áll, még Alex apja is, hiszen hónapokon keresztül velük keltem és feküdtem. Folyamatosan duruzsoltak a fülembe, alakították a sorsukat, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy papírra vessem, amit diktáltak.

5.
Család, barátok hogyan fogadták, hogy könyved jelent meg?

A család és a barátok is bátorítottak, velem együtt örültek. Remélem, tetszeni fog nekik!

6.
Mindig is ebben a műfajban szerettél volna, írni vagy próbáltál mást is?

Nem, ez az első regényem, ezelőtt sohasem írtam, vagyis egyszer még a középiskola utolsó évében írtam egy kis novellát, de ha így visszagondolok rá, akkor az inkább csak egy kis butácska történet volt. De a csavar a végén, már abban is megvolt.
Sohasem volt kérdés, hogy ha egyszer írnék, akkor csakis olyan történetet vetnék papírra, amiben sok-sok titok lappang és a végén olyan dologra, derül fény, amire egyáltalán nem számít az olvasó, hiszen én is az ilyen történeteket szeretem, legyen az akár könyv, vagy film.

(Forrás: Kopácsi Krisztina szerzői oldala)

7.
Milyen érzés számodra, hogy megjelent az első könyved? Milyen visszajelzéseket kaptál a történetről?

Kimondhatatlan öröm!
Mindig is csodáltam az írókat, hogy hogyan képesek a semmiből ilyen nyakatekert, vagy éppen szívbemarkoló történetet alkotni. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer én is fejest ugrom ebbe a világba.
Egyelőre még csak két visszajelzést kaptam, az egyiket a kolleganőmtől, a másikat tőled. Mindkettőtök nagyon pozitív véleményt írt a könyvemről.
Igazság szerint még csak most jelent meg, így kell még egy kis idő, amíg megérkeznek majd a visszajelzések. Azt tudom, hogy már jónéhányan olvassák.
8.
Miként jött az ötlet, hogy ilyen történetet írj?

Ahogy azt már az előbb írtam, én is az ilyen történeteket szeretem a legjobban. De ettől függetlenül mindenevő vagyok, szívesen olvasok bármit, a történelmi regényektől kezdve a fantasyn át, a krimiig tényleg bármi jöhet.

9.
Amikor elkészül a történet, ki olvassa el először?

Van egy barátom, aki elolvasta az éppen elkészült fejezeteket, de aztán még annyit változott a történet, hogy a végén már nem is mutattam meg senkinek. Szóval a kiadó szerkesztője olvasta el először úgy, ahogy a végén megjelent.

10.
Hogyan készül a könyv, történet? Hogyan kerültél kapcsolatban NewLine Kiadóval? Mik a tapasztalatod?

Igazából, amikor elkezdtem írni, még fogalmam sem volt, hogy mi lesz a vége, vagyis azt tudtam, hogy milyen véget szeretnék, de nem volt meg a konkrét befejezés. Aztán ahogy haladt előre a történet, úgy kerültek helyére a dolgok. Amikor elkészült az első verzió, ami két részes lett volna, akkor azt elküldtem egy nagy kiadónak. Nekik nagyon tetszett, de azt mondták, hogy legyen inkább egy részes a történet, ezért összehoztak Nádasi Krisszel.  Ő segített nekem, lerövidíteni a történetet. Eltávolíttatta a klisés jeleneteket és ötleteket adott ahhoz, hogy még erősebb legyen a cselekmény. Az ő útmutatásával átírtam a történetet, ami 95%-ban az, ami most megjelent, és amivel újra megkerestem a kiadót, akinek így már nem tetszett a kézirat. A visszautasításuk arra ösztökélt, hogy még egyszer átolvassam a kéziratot. Bővítettem, hozzáírtam.  Kriszhez fordultam segítségért, hogy ajánljon nekem kiadót. Így kerültem a NewLine kiadóhoz.
Örülök, hogy őket választottam, mert egy összetartó, egymást segítő csapathoz kerültem!

11.
Várható közeljövőben még ilyen hangvételű könyv? Ha igen, mi és mikor?

Már írom a második regényemet, ami szintén hasonlóan fordulatos, csavaros történet lesz. Szeretném, ha már 2021 tavaszán megjelenhetne!
Rengeteg ötletem van, már egy harmadik történet is körvonalazódik, és persze tervezem Lizzy és Greg történetét is kibontani. De nem szeretnék megfeledkezni Seanról sem, aki az eredeti még két részesre tervezett regényben sokkal nagyobb szerepet kapott volna. Ő is megérdemli, hogy jobban megismerjük!

Szóval számtalan ötletem van még, ami arra vár, hogy történetként megelevenedhessen!


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2020. augusztus 5., szerda

Beleolvasó: Fróna Zsófia: Fegyverforgatók - Fegyverek Háza - ("Nyirkos leheletet érzett az arcán – az állat orra volt, őt szimatolta.")

Újabb beleolvasót hoztam blogomra nektek szerdai napra, Fróna Zsófia: Fegyverforgató – Fegyverek Háza c. kötetéből. Vajon mi történhetett Megaira-val? Ki menti meg a lányt a veszélyes helyzetből? Vajon mit fog tenni? Hiszen a titkáról csak a húga tudja. 


Fróna Zsófia:
A fegyverforgató – Fegyverek Háza


Tartalom:
Egy lány. 
Egy farkas. 
Egy tőr. 
Egy történet…
A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne. 
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott. 
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába. 
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon? 
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire. 
Megállja majd így a helyét? 
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett. 
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató? 
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást? 
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?
A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná…


ENGEDÉLLYEL

Most ő lett az a valaki más, ahogy ott ült a nappali padlóján, a nyitott üvegajtó előtt. Már nem számított kívülállónak – áldozat lett belőle.
Kintről kellemes, kora nyári szellő kúszott be és simogatta meg a hátát, neki pedig egyre csak azon járt az agya, hogy rajtakapott egy betörőt. Pontosabban a farkas volt az.
Nyirkos leheletet érzett az arcán – az állat orra volt, őt szimatolta. Bizonyára így próbált meggyőződni róla, hogy a lány jól van.
– Asszem, megint megmentetted az életem – mondta Megaira, és elmosolyodott.
Lassan kitisztult a feje és ráeszmélt, hogy értesítenie kellene a rendőrséget. Feltápászkodott és a telefonhoz ment. Már felemelte a kagylót és tárcsázni kezdett, amikor az ujja megállt a levegőben.
Számításba vette az összes kérdést, amit feltehetnek neki. Amikor ahhoz ért, hogy és mesélje el pontosan, hogyan vette észre, hogy betörtek, összerezzent, és lassan a farkasra pillantott, aki békésen ült mellette és várt. 
Senki nem tudott az állat létezéséről, csak a húga, és szerette volna, hogy ez így is maradjon. Egy darabig még nézte a telefont a kezében, aztán vett egy mély levegőt és visszatette a helyére. Végül is nem tűnt el semmi, gondolta magában a gyors terepszemle után, és nem is sérült meg senki, a betörőt leszámítva, de ő magára vessen.
Kiszaladt a folyosóra, hogy bezárja a bejárati ajtót, aztán visszatérve megállt a nappali ajtajában, és csípőre tett kézzel töprengett.
Hol az állatot nézte, hol meg a dulakodás nyomait. A férfi vére nyomot hagyott a padlón, pár könyv leesett a polcról, és egy váza is összetört. 
– Remek! Most takaríthatok az éjszaka közepén – pufogta. Visszapakolta a lehullott könyveket és a váza maradványait is összeszedegette, majd tisztítószerekért indult. 
Próbálta elnyomni a félelmet, ami még mindig görcsösen nyilallt bele a mellkasába, és nem hagyta nyugodni: élete során keveredett már galibába párszor, valamilyen érthetetlen oknál fogva vonzotta őt a baj, de eddig egyik esetben sem állt még ilyen közel ahhoz, hogy valaki megtámadja. Még sosem érzett halálfélelmet, és ahogy ott guggolt a takarítószeres szekrény előtt, egyre csak azon járt az agya, hogy soha többé nem is akar.
Nem köszönte meg az állatnak, amit érte tett; nem azért, mert nem volt hálás, hanem azért, mert a farkas csöppet sem igényelte ezt. Az első pár alkalommal nem győzött hálát rebegni neki, de az állat minden alkalommal rámorrant, aztán otthagyta. Most pedig egyáltalán nem vágyott rá, hogy egyedül hagyja… ezek után. Még mindig reszketett minden porcikája, és a farkas jelenléte megnyugtatta őt. 
Félórán át súrolta a padlót. A kést is fertőtlenítette. Miután végzett, visszament, hogy a kertre nyíló üvegajtót is bezárja – azért hagyta nyitva, hogy ha az állat távozni szeretne, megtehesse. De a farkas még mindig békésen feküdt a padlón.
Megaira egy pillanatig csak állt ott és nézte az állatot. Gyönyörű, zömök példány volt. A bundája a hátán és a fején sötétebb szürke, az állán, a hasán és a lábain pedig világosabb, és ami igazán különlegessé tette, hogy az egész testén csigavonalak futottak a bundájában; ahol sötétebb volt, ott egy árnyalattal világosabban, ahol meg világos, ott egy árnyalattal sötétebben.
– Rendes tőled, hogy nem hagysz magamra – mondta, és leguggolt az állat mellé. A farkas csak most emelte fel a fejét, amit eddig a mancsán pihentetett. Hatalmas busa feje volt, a szemében vad tűz lobogott, de Megaira már megtanulta, hogy mindez őt védi. – Velem jönnél? – kérte, de az állat nem válaszolt. A lány felállt és megindult a lépcső felé – a farkas követte.
A szobán Sarah-val osztoztak, és ahogy Megairának eszébe jutott a húga, elmosolyodott.

A könyvet itt tudjátok beszerezni.
NewLine Kiadó
Fróna Zsófia hivatalos szerzői oldala

Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza ( Felföldi rejtélyek 1. ) - ("Jud Meyrin írónő mesterien tudja szövögetni a rejtélyt, olyannyira, hogy magam sem tudtam ki a tettes...")

~~~ Recenzió ~~~

Szeretném megköszönni Jud Meyrin írónőnek, hogy lehetőségem nyílt elolvasni szeptemberben megjelenő a Lowdeni boszorkányhajsza ( Felföldi rejtélyek 1. ) c. könyvét. Az egyszer biztos, hogy ez a történet sokkal, de sokkal jobb lett, mint az eddigiek. Írónő még jobban fel tudja csigázni az olvasót, és abszolút nem lehet tudni ki a tettes. Zseniális!

Jud Meyrin:
Lowdeni boszorkányhajsza
( Felföldi rejtélyek 1. )


Tartalom:
Egy ​kotnyeles újságírónő 
Egy kemény nyomozó 
És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos 

Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki. 

Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt. 

Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük. 

Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl? 
Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély? 
Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?


Véleményem
5/5


Mit is mondhatnék. Alig egy nap alatt kiolvastam. Egyszerűen nem tudtam letenni, annyira magában szippantott ez a történet. Nagyon odaszegezett, izgalmas volt, romantikus is, és krimis is. Jud Meyrin írónő mesterien tudja szövögetni a rejtélyt, olyannyira, hogy magam sem tudtam ki a tettes.. Tristan-t néha úgy meg tudtam volna pofozni, hihetetlen, hogy milyen arrogáns, pöcs.  De aztán... Jött Lottie és minden a feje tetejére állt. Nem kevés hidegvérre volt szüksége Tristannak.  Imádtam, ahogy vitatkoztak, beszólásaik és az, hogy szinte vibrált köztük a levegő. Annyira érezhető volt köztük a feszültség.  Igazán izgalmas volt számomra a történet, ahogy haladt előre kicsit gondolkodóba ejtett, hogy ki lehet a tettes. Hiszen mindenki szóba jöhetett, aki közel állt az áldozathoz. Végére kiderült, de nem erre számítottam. Nagy meglepetés volt számomra. Hát igen, nem is csoda. Hisz az írónő sokat olvas, van honnan merítenie.  Jud Meyrin írásait imádom, annyira jól ír.
Az írónőnek ez már a harmadik regénye s azt kell mondanom, hogy egyre jobban ír. Sőt! Mindig emel egy újabb szintet a következő regényeivel. Elképesztően tehetséges. Olvasás közben eszembe jutott, hogy mi lenne, ha meg lenne filmesítve a történetei. Mert az a véleményem, hogy az eddig megírt történetei filmre kívánkozik. Ezt a történetet nagyon is el tudnám képzelni egy egész estés filmként.
Jud Meyrinnek meg van az a képessége, hogy a történetei filmszerűen irja le, meséli el és ez nagyon ritka az ilyen. Tristan és Lottie kapcsolata a történet közepéig kezd egy kis fordulatot venni. Már nem harciaskodnak annyira, de azért meg van az tűz, ami elején fellobbant kettejük közt. S tényleg kotnyeles ez a Lottie, mindig ott van, ahol nem kéne lennie. Tristant jobbik esetben mindig felbosszantja. Az ilyen történeteket szeretem, amikor vannak viták, veszekedések, és mint tudjuk édes a kibékülés. Nem? Történet végére le is esett az állam nem tudtam, hogy ez a könyv sorozat és erős függővéges lett. Jud mit teszel velem? Mondd? 

Ajánlom annak ezt a történetet, aki szereti a romantikát is, a krimit is. Mert  mindkettő megtalálható benne. 

A könyvet itt tudjátok előjegyezni:

2020. július 30., csütörtök

Kopácsi Krisztina: Sötét múlt - ("Megkérdezhetem Kopácsi Krisztina, eddig hol volt? Hol tartotta ezt a történetet? Mennyi titok, csavar van ebben a történetben. Mire az egyik titok kiderül, jön egy újabb..")

~~~ Recenzió ~~~

Kopácsi Krisztina írónőnek szeretném megköszönni, hogy elolvashattam megjelent könyvét Sötét múlt címmel, mely NewLine Kiadó gondozásában jelent meg. Számomra megtisztelő, hogy egy író felkér, hogy olvassam el a könyvét és pláne, hogy írjak is róla véleményt. Ez a könyv minden meg van, hogy sikeressé váljon. Legalábbis engem nagyon meggyőzött, hogy figyelemmel kísérjem továbbra is.


Kopácsi Krisztina:
Sötét múlt


Tartalom:
Egy vagyonos és jóképű férfi. Egy szegény, de csodaszép lány. Az esély, hogy valaha is találkozzanak, egy az ezerhez. A sors mégis úgy dönt, hogy egy véletlen baleset eredményeképp keresztezzék az útjaik egymást. Alex és Stephanie között lassan lángra lobban a szerelem, ám kapcsolatukat egyre durvább fenyegetések árnyékolják be. Végül Stephanie cserbenhagyásos gázolás áldozata lesz, amit csodával határos módon túlél. Minden nyom egy ember felé mutat, és a zaklatót letartóztatják. De vajon tényleg a bűnös került rács mögé? Amikor elrabolják Stephanie-t, robban a bomba, a múlt újra életre kel. Túléli-e a kapcsolatuk a napvilágra bukkanó titkokat? Vajon képes lesz-e Stephanie megbirkózni a szörnyű igazsággal és a feltáruló családi tragédiával?

Véleményem
5/5

Megkérdezhetem Kopácsi Krisztina, eddig hol volt? Hol tartotta ezt a történetet? Mennyi titok, csavar van ebben a történetben. Mire az egyik titok kiderül, jön egy újabb..
Stephanie -t imádtam, mintha magamat látnám, mondjuk biciklivel nem ütöttem még el senkit. Hehe..
Vicces, romantikus, izgalmas volt, meg volt benne minden. Nagyon lekötött, megfogott engem. Alig pár óra alatt olvastam ki ezt a könyvet. Waoo! Fantasztikus.
Kedvenc páros minden bizonnyal Greg és Lizzy. Ugye, lesz külön történetük? Imádnám vitájukat olvasni, szóval, kérem az ö történetüket. De rögvest.

Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen történetben, ennyi titok belefér, és mégis. Lassan bontakozott ki az egész és alig hittem el, amit olvastam. Szinte majdnem mindenkinek volt titka, mind köthető volt Stephanie-hoz. Ki gondolta, hogy egy veszélyes, velejéig gonosz ember ennyi embert képes tönkre tenni. Nem gondol senkire és semmire.
Viszont picit hiányoltam elején Alex gondolatait, hogy mit gondolt Steph-ről, a helyzetről, mit érezz stb. Csak vége felé kezdett kicsit több lenni, ebből lehetett volna több is.  Szívesen olvastam volna, hogy mit gondol Alex.

Fordulatos volt a történet, mert nagyon sok minden történt Alex-el és Stephanie-val. Mindkettőjük életében titok lappang. Míg Alex tudja, addig Steph nem. Nem nagyon akarok spoilerezni, de azt mondhatom, megéri elolvasni a könyvet.

Mindenesetre így is tökéletes volt. Sajnáltam, ami Nancy-vel történt. Amikor azt a részt olvastam, annyira döbbenetes volt, élethűen lett megírva, hogy éreztem mindent, amit ő átélt.
Most már megértettem, miért nem lehetetett családja. Csodálom Stephanie-t, hogy megbocsátott.


Ami biztos, hogy engem teljesen lekötött, lefoglalt. Gyorsan kiolvastam, élveztem minden percét. Tetszett, csipkelődős párbeszédek, vicces beszólások. Számomra ezzel a kötettel az írónő megvett magának. Tuti ezek után többi köteteit is el fogom olvasni. Szívből ajánlom nektek is, ezt a kötetet. Lélegzetelállító, fordulatos történet és végén is tartogat jókora csavart is az írónő. 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Jelenleg E-könyvként lehet beszerezni, hamarosan lesz nyomtatottan megvenni, itt a link hozzá.

2020. július 29., szerda

Beleolvasó: Fróna Zsófia: A fegyverforgató - Fegyverek Háza ("A farkas kitartóan vonyított. Megaira a fejére szorította a párnáját és próbált visszaaludni, de az állat átható hangja úgy tört át az anyagon, mint kés a vajon")

Blogomra újabb szerző könyvéből fogok osztani nektek részleteket. Személyes kedvenc történetem, Fróna Zsófia: A fegyverforgató - Fegyverek Háza című kötetéből hozok részletet. Megismerhetitek Megairát és családját, illetve az iskolát is, ahová be fog kerülni. A történet tartalmaz izgalmakat, rejtélyeket és titkokat is. Bízom benne, hogy nektek is nagyon fog tetszeni, ahogy nekem is és kedvenc lesz nektek.


Fróna Zsófia:
A fegyverforgató – Fegyverek Háza



Tartalom:
Egy lány. 
Egy farkas. 
Egy tőr. 
Egy történet…
A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne. 
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott. 
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába. 
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon? 
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire. 
Megállja majd így a helyét? 
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett. 
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató? 
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást? 
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?
A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná…


ENGEDÉLLYEL

1. fejezet

A farkas kitartóan vonyított.
Megaira a fejére szorította a párnáját és próbált visszaaludni, de az állat átható hangja úgy tört át az anyagon, mint kés a vajon.
Felült, és az órájára nézett: hajnali egy volt. Elmormolta az összes szitkot, ami így álmosan eszébe jutott, és az ajtó felé csoszogott.
Épp csak résnyire nyitotta a szemét, így nem vette észre, hogy Sarah, a mostohahúga, a folyosón hagyta a papucsát. Orra bukott benne, és úgy terült el a földön, mint egy béka. Most már nem csak a farkast szidta, hanem a húgát is.
Nem tartott tőle, hogy bárkit is felébresztene a házban, ugyanis rajta kívül nem volt otthon senki. Nancy, a nevelőanyja, tornaversenyre vitte a húgát. Nancy nagyon lelkes szurkolónak bizonyult, ha a lányáról volt szó. Szvetlána pedig… nos, mint rendesen, Megairának fogalma sem volt róla, a nővére épp hol van.
Vajon ha ő is elmúlik húszéves, Nancy majd vele is megengedőbben viselkedik, vagy ez valami olyasmi, ami kizárólag Szvetlánának jár?
Feltápászkodott, majd leóvakodott a lépcsőn, figyelve, hogy el ne essen még egyszer – a házukban bármerre heverhettek széthagyott holmik.
Egyenesen a nappali felé vette az irányt, ahonnan ajtó nyílt a kertre. A szoba oda néző oldala egyetlen nagy üveg tolóajtóból állt, így Megaira már a küszöbről látta, hogyan járkál a hatalmas állat fel s alá az üvegfal másik oldalán.
Az európai farkasnál kétszer nagyobb állat kísérteties látványt nyújtott a hold vékony sarlójával és a pislákoló csillagokkal a háttérben. Megaira jól ismerte; ez már nem az első alkalom volt, hogy találkoznak, de az otthonánál ritkán jelent meg. Amikor a farkas meglátta Megairát, megtorpant. Orrával az ajtó felé bökött és halk morgást hallatott.
Megaira egy darabig csak nézte az ideges állatot, azon töprengve, mit keres itt. Mintha…
– Te be akarsz jönni? – suttogta a lány hitetlenkedve.
Alighogy kinyitotta az ajtót, a farkas helyből átugrott a feje fölött. Morgott, vicsorgott, és Megaira dulakodás hangjait hallotta. Azonnal megpördült; az állat egy sötét ruhás, maszkos alakkal küzdött. A férfi felemelte kezét. Egy kés pengéje csillant meg a hold fényében, aztán a farkas a szekrénynek taszajtotta az idegent. Valami leesett, és hangos csörömpöléssel összetört. Megaira lába a földbe gyökerezett félelmében, nem tudta mitévő legyen, csak meredten bámulta a küzdelmet. Az alak most az állatra támadt, de a farkas belemart a karjába, amitől a férfi fájdalmasan felordított. A kés tompán koppant a nappali padlóján.
Megaira szíve a torkában dobogott, ahogy a magas alakot bámulta.
A farkas hátrált kissé, az idegen pedig megragadta a lehetőséget és elrohant. Megaira hallotta, ahogy kivágódik a bejárati ajtó, majd a sebes léptek hangja elhalkul.
Ekkor rájuk telepedett az éjszaka súlyos csöndje. Megaira lerogyott a földre. A betörések nem voltak mindennaposak errefelé, bár épp pár napja mondták a hírekben, hogy a szomszédos utcában kiraboltak egy házat… Brandon nyugodt kisváros volt, ahol egy ilyen esemény szenzációnak számított.
Megaira mindig is azt hitte, vele ez sohasem történhet meg, hisz’ ilyenek mindig csak másokkal történnek, erre tessék!

A könyvet itt tudjátok beszerezni.

2020. július 26., vasárnap

Beleolvasó: Bombicz Judit: Csodák könyve címmel - ("Egyszer volt, hol nem volt, élt valamikor két kisgyerek, egy testvérpár. Az egyik a nyolcéves Fanni, a másik a hétéves Péter.")

Bombicz Judit írónőnek nemrégen jelent meg Csodák könyve című mesekönyve és arra gondoltam, hogy bemutatok nektek egy kis részletet az egyik meséből. Hátha tetszeni fog nektek és meg is vásároljátok a gyerkőcöknek. Azt el kell, hogy ismerjem, hogy ez a mesekönyv kívül-belül csodálatosan szép. Története szempontjából is és a borító is gyönyörű, amit a könyvben található képek illusztrátora, Hiczkó Zsuzsanna készített.

Az első meséből, A varázsgömbből hozok egy kicsi részletet.


Bombicz Judit
Csodák könyve


Tartalom:

Elvarázsolt karácsonyfadísz? Más világokba repítő könyv? Netán egy tükör, ami olyan helyre visz, amiről nem is álmodtál? Ugye milyen hihetetlen dolgok? Mégis, ebben a mesekönyvben mindet megtalálod, ahogy a manókat, sellőket, tündéreket is. Olvass bele ezekbe a mesékbe, és kísérd el a szereplőket olyan világokba, amelyeket csak a képzelet, a fantázia mutathat meg neked! 
Keresd meg Fannival és Péterrel a Mikulást vagy ússzatok együtt a tenger mélyén! 
Induljatok együtt a mesék birodalmába…

Mesét 6 éves kortól ajánljuk!

ENGEDÉLLYEL




A könyvet itt tudjátok beszerezni:


2020. július 16., csütörtök

NewLine Kiadó júliusi megjelenései - ( "Újabb gyöngyszemek kerülnek kiadásra.")

NewLine Kiadó júliusi megjelenéseit hozom el nektek, ezek közül már olvastam is, bízom benne, hogy többihez is lesz szerencsém. A kiadó egyre jobb történeteket és tehetséges írókat hoz nekünk. Nem is tudom bőség zavarában melyiket is válasszak majd, mert egytől egyig mind érdekes és felkeltette a kíváncsiságomat. Mindegyiket kívánságlistára tettem, hogy valamikor majd be tudjam szerezni. Nektek melyik tetszik, melyiket várjátok?
A könyvek megjelenési dátumai a címek alatt fogjátok megtalálni, ahol a Megjelent van írva, valóban megjelent már az adott könyv.




Fróna Zsófia:
A fegyverforgató – Fegyverek Háza
(Megjelent)



Tartalom:

Egy lány. 
Egy farkas. 
Egy tőr. 
Egy történet…
A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne. 
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott. 
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába. 
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon? 
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire. 
Megállja majd így a helyét? 
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett. 
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató? 
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást? 
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?
A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná…

Olivia Brice:
Újra hinni és élni
(2020. júl.25.)

Tartalom:
„Nem ​hiszek a tündérmesékben, többé már nem!” 
A félig magyar, félig amerikai származású Elizabeth Hobbs megsebzett szívvel, de annál nagyobb álmokkal költözik Chicagóba. A múltban ért sérelmei miatt nehezen nyit a férfiak irányába; úgy érzi, soha többé nem akar szerelmes lenni. Ám a szerelmet nem lehet keresni, azt a végzet sodorja utunkba. Elizabeth első munkája egy őrületesen sármos labdarúgó útjának egyengetése, ám a focistával közös munkájuk nem várt fordulatot vesz és eddig elhallgatott titkok kerülnek felszínre. 

Daniel Miller a chicagói labdarúgó csapat kapitánya és üzletember, híres egyéjszakás kalandjairól, nem akar elköteleződni egy nő mellett sem. Azonban a klub vezetősége egy „koloncot” ad mellé, akinek az utasításait követnie kell a csapat és a klub érdekében. Munkakapcsolatuk átalakul, de Elizabeth múltja és Daniel félelmei számos akadályt állítanak kiteljesedni vágyó szerelmük elé. 

Hogyan nyithatjuk meg újra összetört szívünket, ha a szerelem kopogtat rajta? 
Képesek vagyunk másokkal szembeni előítéleteinket legyőzni?

Ha tudni szeretnéd hogyan keveredik a történetbe a maffia, akkor tedd a kosaradba és olvasd el a könyvet!
„… milliomos vagyok, van sármom és jól nézek ki. Chicago legmenőbb agglegényének tartanak, bomlanak a nők utánam. Habár ezek az emberek mit sem tudnak a valódi énemről, a médiának sem mutatok ebből mást, mert már nem érdekelnek a külsőségek.”
Kopácsi Krisztina:
Sötét múlt
(2020. júl. 25.)


Tartalom:

Egy vagyonos és jóképű férfi. Egy szegény, de csodaszép lány. Az esély, hogy valaha is találkozzanak, egy az ezerhez. A sors mégis úgy dönt, hogy egy véletlen baleset eredményeképp keresztezzék az útjaik egymást. Alex és Stephanie között lassan lángra lobban a szerelem, ám kapcsolatukat egyre durvább fenyegetések árnyékolják be. Végül Stephanie cserbenhagyásos gázolás áldozata lesz, amit csodával határos módon túlél. Minden nyom egy ember felé mutat, és a zaklatót letartóztatják. De vajon tényleg a bűnös került rács mögé? Amikor elrabolják Stephanie-t, robban a bomba, a múlt újra életre kel. Túléli-e a kapcsolatuk a napvilágra bukkanó titkokat? Vajon képes lesz-e Stephanie megbirkózni a szörnyű igazsággal és a feltáruló családi tragédiával?

Renáta W. Müller:
Függőségben
(1-2)
(2020. júl. 25.)


Tartalom:

Modern ​románc, sok szerelemmel, bonyodalommal és egy kis focival.
Nathaniel Cruz már akkor belebolondult Alexis Woodville-be, amikor a lány a gimnáziumban egy szerencsétlen baleset folytán, fejen találta őt egy focilabdával. A cserfes és csábos, vörös hajú lány szó szerint levette a fiút lábáról. Egyikük sem sejtette, hogy a spontán vonzalom életre szóló bilincset tesz majd a szívükre, de katasztrofális időzítés és egy buta véletlen hosszú időre elszakítja őket egymástól. 

Évekkel később Nathaniel már a világhírű futballsztár csillogónak látszó életét éli, szívében azonban még mindig megszállottja Alexisnek. Véletlen találkozásukkor felszínre törnek a régóta eltitkolt vágyak, ám hiába tombol közöttük a szenvedély, a féltékenység és birtokolni vágyás megint szétválasztja őket. 

Amikor útjaik később újra keresztezik egymást, hatalmas dilemma előtt állnak. Követve a szívük vágyát, megadják-e magukat az oly régóta elnyomott szenvedélynek, vagy feláldozzák a szerelmet a felelősségtudat oltárán. 
Ez Alexis és Nathaniel érzéki, szenvedélyes története. Remélem, annyira élvezitek majd olvasni, mint amennyire én az írást élveztem!



A könyveket itt tudod beszerezni:

2020. július 14., kedd

Fróna Zsófia: A fegyverforgatók (Fegyverek Háza ) - ( "Fróna Zsófia valami elképesztő, varázslatos történetet írt. Hihetetlenül izgalmas, humoros és rejtélyes világot tárt elénk. Sok titok lappang Megaira családjában, iskolában s persze maga történet, ahogy kezdődött is egészen megmagyarázhatatlan volt.")

~~~ Előolvasás ~~~

Hálásan köszönöm Fróna Zsófia írónőnek, hogy lehetőségem nyílt megjelenés előtt elolvasni a könyvét A fegyverforgatók – Fegyverek Háza című könyvét.  Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen nagyszerű kötetet olvashattam. Nagyon kevés urban fantasy könyveket olvasok, főleg magyar szerzőktől. Kedvencet avattam, eszméletlen, letehetetlen és fordulatos történetet olvashattam. Még egyszer köszönöm, Zsófia!


Fróna Zsófia:
A fegyverforgatók
(Fegyverek Háza )



Tartalom:
Egy lány. 
Egy farkas. 
Egy tőr. 
Egy történet…
A harcos lélek küzdeni fog a végsőkig, a gyenge feladja, mielőtt célba érne. 
A tizenhét éves Megaira feszegeti saját határait, mindent megtesz, hogy kiderítse, mire hivatott. 
Miközben próbál rájönni, valójában hová tartozik, rejtélyes meghívást kap a Fegyverek Házába. 
Vajon az a sorsa, hogy fegyverforgatóvá váljon? 
Ahhoz harcos lélek kell, Megaira azonban még soha életében nem emelt kezet senkire. 
Megállja majd így a helyét? 
A válaszok keresése közben rájön, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak veszélybe sodorva a világot, amibe csöppent és a jövőjét, ami felé eddig csupán pár lépést tett. 
Lehet egy békés természetű lányból fegyverforgató? 
Tényleg ezt a sorsot szánták neki, vagy valami egészen mást? 
Meg tud küzdeni a rá leselkedő veszélyekkel, vagy elbukik?
A tét hatalmas, sikerén vagy bukásán több múlik, mint gondolná…


Véleményem
5/5

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megjelenés előtt olvashattam ezt a fantasztikus történetet.
Amikor elkezdtem nem gondoltam volna, hogy, kedvencemmé fog válni. Hiszen oly kevés urban fantasy történeteket olvasok s ráadásul nagyon kevés magyar szerzőnél, akadok ilyenre. Vagy legalábbis eddig nem futottam össze.
Fróna Zsófia valami elképesztő, varázslatos történetet írt. Hihetetlenül izgalmas, humoros és rejtélyes világot tárt elénk. Sok titok lappang Megaira családjában, iskolában s persze maga történet, ahogy kezdődött is egészen megmagyarázhatatlan volt.
Egy tőr, egy iskola, egy farkas vajon mi közük lehet Megaia-hoz. Mind csupa-csupa érdekességek...
Olvastátok Cassandra Clare a Végzet ereklyéi sorozatát? Akkor ezt a Fegyverek Házát egyenese imádni fogjátok. Nem gondoltam volna lesz magyar író, mer hasonló stílusban írni. Igazán meglepődtem, hogy ebből a történetből gyúrt össze egy igazán izgalmas, vicces, akciódús történetet. Ez igen! Csak így tovább. Kellenek ilyen fantasy írók, történetek még több a kis hazánkban.

Fegyverek Háza egy érdekes hely, ahol furcsaságok történnek, de egyben borzongató is. Megaia ide jön tanulni és sok mindenre, hanem is mindre, de rájön ki is ő valójában, miért került oda és mi folyik valójában az iskolai falakon belül. Persze a farkasáról is kiderül igencsak hátborzongató titkok is.

Kedvenc karakterem Christopher, annak ellenére, hogy néha morgós, jó fejnek találom. Imádtam a beszólásokat és azt is, hogy Megaia cseppet sem fél, ha ki kell nyitnia a száját. Mert bizony sokszor kinyitja, amikor nem kéne. Christophert sem kell ám félteni.
Mind minden történetben itt is vannak barátok, akik kiállnak egymásért és vannak, akik mérhetetlen gyűlöletet éreznek másik iránt, ok nélkül. Vagy még sem?

Egy szó, mint száz imádtam olvasni. Majd egy nap alatt olvastam ki a könyvet. Nagyon várom a következő részt, hogy mi fog még történi Megaia-val. Annyi kérdés maradt megválaszolatlanul.
Szívből ajánlom, akik Cassandra Clare írónőn nőttek fel, mert ezt a könyvet minden fiatalnak el kell olvasni. Imádom, kedvencem és nagyon várom a folytatást. Ő az első számú magyar Cassandra Clare nem vitás. 

Kedvenc idézeteim:






A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2020. július 13., hétfő

Interjú Fróna Zsófival, aki olyan világott teremtett, ahol méltán lehet nevezni magyar Cassandra Clare-nek

Fróna Zsófia hálásan köszönöm, hogy elfogadtad az interjú felkérésemet. Megtisztelő számomra, hogy nem csak az interjún, de előolvasáson is részt vehettem. Azt kell, hogy mondjam, imádom a történeted, számomra olyan mintha Cassandra Clare és Richelle Mead történetét olvastam volna. Biztosan állíthatom, aki ezeket a könyveket olvasta, annak tetszeni fog ez a történet is.





Kérlek, mesélj kicsit magadról, mit tudhatunk meg rólad?

Először is szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem, hogy elfogadtad az előolvasásra a felkérésemet. Picit izgultam, hogy mi lesz a véleményed, de nagyon örülök, hogy tetszett. És köszönöm szépen ezt az interjút is. El se hiszem, hogy már itt tartok, hogy interjú készül velem.
Elárulok neked most egy titkot: egyik írónőtől sem olvastam még semmit, de ezek után ezt pótolni fogom.
Hogy mit lehet tudni rólam? Amikor iskolába kerültem, akkor kiderült rólam, hogy hadilábon állok a betűkkel és a számokkal. Azt mondták diszlexiám, diszgráfiám és diszkalkuliám van. Édesanyám rengeteget foglalkozott velem és mindenféle érdekes feladatot adott nekem, amiket meg kellett oldanom. Akkor, gyerekként nagyon nem szerettem, hogy sokkal több időt kell tanulással töltenem, mint másnak. Így felnőtt fejjel viszont hálás vagyok anyukámnak, hogy ilyen odaadással foglalkozott velem. Ő volt az is, aki az olvasást megszerettette velem. Anyu imádott olvasni, ami jó minta volt. Amikor óvodás voltam nagyon sok mesét olvasott nekem, és A pál utcai fiúkat is, amit aztán újra meg újra felolvastattam vele.
A kötelezők közül azonban sokat nem szerettem, volt amelyiket nem is olvastam el. Mindig azt olvastam, amihez kedvem volt, nem pedig azt, amit parancsba adtak.
Egyébként szerintem nem volt regénybeillő életem. Sok írónak a saját élete is olyan izgalmas, hogy az ember megérti miért adta írásra a fejét.
Én átlagos gyerek voltam, de nem a népszerűek táborát alkottam. Sokat csúfoltak meg bántottak, amire úgy reagáltam, hogy befordultam és zárkózottá váltam. Ennek nagy részét sikerült levetkőznöm, de még így is introvertált személyiség vagyok.
Viszont nagyon szeretem a humort, ha tehetem, akkor viccelődöm. Szerintem az emberek is jobban felfigyelnek a komoly dolgokra, ha humorba van csomagolva.

Hamarosan megjelenik az első könyved: A fegyverforgató – Fegyverek Háza címmel. Kérlek, meséld el nekünk, hogy miért pont a fegyverekről írsz? Miért választottad ezt a témát?

Egyrészt szerettem volna valami újat alkotni. Most sokan felhorkannak, hogy a mai világban már nem lehet újat alkotni, és részben igazuk is van. Nincs olyan történet, amit ne írtak volna már meg. De azért minden mű egyedi, hisz mindenki máshogy ír. Szeretem például a varázslókat, de már olyan sok varázslós történet van. Persze mind egyedi a maga nemében, hisz mindben az író egyedi látásmódja van benne, de én mégsem akartam beállni a sorba.
Hogy miért fegyvereket választottam? Hát választhattam volna agyagedényeket is, de az úgy elég unalmas lett volna.
Világ életemben szerettem a küzdősportokat, és a fegyvereket is. Sajnos sosem tanultam meg egy küzdősportot sem, és nincs olyan fegyver, amivel tudnék bánni. Inkább távolról csodáltam őket, akárcsak Kate a regényemben.
Sokáig álmodoztam róla, hogy megtanulok bánni az íjjal, sőt, profi leszek. Hát nem így alakult, viszont az íjakat azóta is nagyon szeretem. Bár ez a regényem első kötetén nem érződik, de az íjnak kiemelkedő szerepe van a történetemben, aminek ez a szeretetem az oka.


Amikor elkészült a történet, ki olvasta el először?

Erre a kérdésre biztos sokan azt válaszolják, hogy a családtagjai vagy barátai közül olvasta valaki. Én nem mutattam meg egyiknek sem, aminek igen egyszerű oka van: féltem, hogy kinevetnek. Nem azért, mert ők olyanok lennének, hanem mert semmi önbizalmam nem volt. Ennek ellenére, biztos voltam benne, hogy ki akarom adatni a művemet. Ez olyan erős elhatározás volt bennem, hogy keresgélni kezdtem a neten szakembert, akinek esetleg megmutathatnám. Nyilván tudtam, hogy a nyers kéziratom még nem áll készen, de én túlságosan kötődtem hozzá, ahhoz, hogy meglássam a hibáit.
Így találtam rá Nádasi Kriszre. Amint láttam az oldalát, tudtam, hogy ő az akit kerestem. Felvettem vele a kapcsolatot és elküldtem neki az írásom.
Életemben nem voltam olyan ideges, mint abban a pár hétben. Ő volt az első, aki olvasta A fegyverforgatót, de miután neki elküldtem, utána bátorságot vettem magamon, és pár olvasni szerető barátomnak is megmutattam.
Krisztől rekord hosszú lektorit kaptam. Alapvetően nagyon tetszett neki a történet ötletem, de ahogy az várható volt, rengeteg hibára világított rá. Első olvasásra lefagytam, aztán másodikra már fellelkesültem, hogy tetszett neki, és szeretne nekem segíteni.
Bevett a mentorprogramjába és lépésről lépésre segített nekem. Elmondta, hogy hogyan gondoljam újra a dolgokat, majd, amikor sikerült újra alkotnom a történetemet, akkor fejezetről fejezetre megszerkesztette nekem. Azóta már a harmadik köteten dolgozunk együtt. Rengeteget fejlődtem, mióta segít nekem.

Van kedvenc karaktered? Volt esetleg olyan szereplő, amelyikkel nehezen tudtál azonosulni és ezért bonyolultabb volt a megformálása?
 
Az első kötetben Christopher a kedvenc karakterem, de többen is vannak, akiket szeretek. Viszont az igazi kedvencem majd csak a második kötetben bukkan fel, de nagyobb szerepet majd a harmadikban fog kapni. Ő az abszolút No. 1, de sokat nem mesélhetek róla, mert spoilereznék vele, azt pedig nem akarom.
Meglepő módon, nem volt olyan karakter, aki komoly fejtörést okozott nekem. Mindegyik helyzetébe bele tudtam élni magam, ez persze nem jelenti azt, hogy egyet is értek velük.
 
 

Hogyan kezdődött, hogy írásra adtad a fejed? Miért urban fantasy történetet kezdtél el írni?
 
Gimnazista voltam, amikor megtört a jég, és írni kezdtem. Történeteket már egészen kicsi korom óta kitaláltam. Főleg magamat szórakoztattam velük, és ha valami bajom volt, akkor is az általam alkotott világokba menekültem. Aztán gimnáziumban a legjobb barátnőmnek komoly lelki problémái voltak, majd pszichiátriára került, ami nagyon megviselt. Aggódtam érte, és az írás segítségével igyekeztem feldolgozni ezt. Azt a történetet ő is, és az akkori baráti társaságom is olvasta. Nagyon tetszett nekik, de így utólag visszagondolva borzalmas volt.
Akkor született meg bennem előszőr a gondolat, hogy író leszek, majd egyetemre kerültem, új álom furakodott az írás elé. Klasszika-filológiát tanultam, de hamar rájöttem, hogy diszesként nyelveket tanulni marhára nem könnyű dolog. Sikeresen lediplomáztam, de letettem mind az ókorkutatói, mind az írói álmomról.
Az életem úgy alakult, hogy Angliába költöztem, közben folyamatosan önmagamat kerestem, amit szerencsére a párom türelmesen tűrt, sőt, támogatott is benne. És azóta is támogat.
Édesanyám betegsége, és az állapotának romlása ébresztette fel bennem ismét az írás iránti szeretettemet. Ekkor született meg A fegyverforgató első változata.
Hogy miért urban fantasyt kezdtem írni? Mert úgy rugaszkodhatok el a valóságtól, hogy közben mégis benne maradok. Szeretem az olyan fantasykat is, amik teljesen új világba visznek minket, de az urban fantasykban van valami bizsergető. Ha jól van megírva, akkor az ember egészen beleborzong abba, hogy ez akár meg is történhetne. Persze nyilván nem fog, de a gondolat attól még nagyon izgalmassá teszi.


Milyen érzés, hogy hamarosan megjelenik a könyved? 

Hihetetlen!
Borzasztó sokat dolgoztam azért, hogy eljussak idáig, és büszke vagyok magamra, de még mindig nehezen hiszem el, hogy tényleg meg fog jelenni. Talán, ha majd a kezemben tarthatom, akkor leesik nekem a tantusz. Ez persze nem most fog bekövetkezni, mert első körben csak ebook formában jelenik majd meg. Ezúton szeretném megköszönni Mimi Taylornak és a NewLine kiadónak, hogy láttak a regényemben fantáziát, és bizalmat szavaztak nekem. Ez nagyon sokat jelent nekem.


Mennyire volt nehéz megírnod egy történetet, melynek urban fantasy a zsánere?
 
Egyáltalán nem volt nehéz. Nekem sokkal nehezebb lenne egy olyan történetet alkotnom, amiben nincs semmi plusz, semmi olyan, ami a földtől elrugaszkodott. Én képtelen lennék egyszerű romantikus történetet írni, vagy krimit, vagy bármi olyat, ami valóságos. Nekem kell az a plusz, ami az urban fantasykban van. Ha nem fantasy elemeket használok, akkor a természetfelettihez nyúlok. Egyszerűen így működik az agyam.



Jelenleg úgy tudom kevés olyan magyar szerző, van, aki urban fantasy történeteket írna hazánkban, ez igaz? Amennyiben igaz, szerinted miért alakult ez így, mi nehezíti ezt a műfajt?

Őszinte leszek, nem tudom, hogy pontosan mennyi olyan publikált magyar író van most, akik urban fantasyt írnak. Tény, hogy sokkal többen vannak azok, akik a valóság talaján maradnak, akik pedig a fantasyhoz nyúlnak, azok teljesen új világokat alkotnak.
Hogy mi nehezíti ezt a műfajt? Szerintem az emberek azt hiszik, hogy a magyarok közt kevesebben vannak azok, akik szeretik az urban fantasykat. Én nem hiszem, hogy kevesebben lennének. Sokan olvasnak urban fantasyt, de mivel ebben a zsánerben több az olyan, amit külföldi szerző alkotott, így azokat olvassák.
Sajnos sokan még mindig félnek magyar szerzőktől olvasni, ami minden magyar író helyzetét megnehezíti. Hogy mitől van bennük ez a tartás, azt nem tudom, de azt veszem észre, hogy lassan de biztosan kezd megtörni ez a jég. És akik egyszer nyitnak a magyar írók felé, azok utána már bátran olvasnak tőlük is.
Bízom benne, hogy A fegyverforgatóval bebizonyítom majd, hogy magyar író is tud olyan urban fantasyt írni, ami színvonalas és simán megállja a helyét ebben a világban.


Hogyan kezdted el megírni a történetet? Meddig tartott az írás folyamata?
 
Első alkalommal ösztönösen írtam, csak elültem és írtam, ami eszembe jutott. Majd, amikor Nádasi Krisz a szárnyai alá vett, akkor már tudatosan alkottam, és megterveztem mindent, továbbá a karaktereket is rendesen kidolgoztam. A szobám falán van egy nagy parafatábla, arra is kitűzdeltem már egy csomó mindent, de a laptopom is tele van fegyverforgatós vázlatokkal.
2017-ben kezdtem el írni, szóval eddig három évet vett igénybe, de mivel a sorozat még nincs kész, így ez a szám nőni fog.
 
Miután befejezed a könyved aktuális részének írását, mivel töltöd még szívesen az idődet?

Szeretek olvasni (milyen meglepő, mi?) és zene nélkül sem bírnám elképzelni a létezésem. Néha nézek filmeket meg sorozatokat is. Nagy mese rajongó vagyok, és oda vagyok az animékért is, bár mostanság kevesebbet láttam, mint szerettem volna.
Rajzolgatni is szoktam. Gyerekkoromban sokat rajzoltam, mostanság már ritkán ragadok ceruzát, de ha sikerülne olyan szintre felhoznom a tudásom, amilyenre szeretném, akkor tervben van, hogy a jövőben valamelyik könyvemet illusztrálnám. Majd meglátjuk, össze jön-e.
Időnként kijárok a közeli parkba sétálni, de csak ha jó az idő, és van hozzá kedvem.


Mi kell egy történet megírásához? Ihlet, múzsa esetleg?

Fantázia, hatalmas és színes fantázia. Ez szerintem elengedhetetlen. Hiába van ihleted, ha nem tudod, hogy mit írj. De persze kell az is, hogy érezd azt, hogy írni akarsz. Mindig meglegyen benned az az erő, ami az asztalhoz von, és nem enged el addig, amíg le nem írtad, amit akartál. Ezek nélkül nem megy.


Hány kötetes lesz: az A fegyverforgatók – Fegyverek Háza története?

Négy kötetesnek tervezem. A Fegyverek Háza az első kötet alcíme. Úgy tervezem, hogy minden kötetnek lesz egy, arra a kötetre jellemző alcíme.

Az első változat egy nagy regény volt. Krisz javasolta, hogy szedjem részekre. Így történt, hogy három részre bontottam, de amikor a második kötetet befejeztem, rájöttem, hogy három kötet kevés lesz, ezért hozzácsaptam még egyet. De négynél többet nem akarok.

A könyvet szerdán lehet megtalálni a 
NewLine Kiadó webshopján.