2020. július 13., hétfő

Interjú Fróna Zsófival, aki olyan világott teremtett, ahol méltán lehet nevezni magyar Cassandra Clare-nek

Fróna Zsófia hálásan köszönöm, hogy elfogadtad az interjú felkérésemet. Megtisztelő számomra, hogy nem csak az interjún, de előolvasáson is részt vehettem. Azt kell, hogy mondjam, imádom a történeted, számomra olyan mintha Cassandra Clare és Richelle Mead történetét olvastam volna. Biztosan állíthatom, aki ezeket a könyveket olvasta, annak tetszeni fog ez a történet is. 





Kérlek, mesélj kicsit magadról, mit tudhatunk meg rólad?

Először is szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem, hogy elfogadtad az előolvasásra a felkérésemet. Picit izgultam, hogy mi lesz a véleményed, de nagyon örülök, hogy tetszett. És köszönöm szépen ezt az interjút is. El se hiszem, hogy már itt tartok, hogy interjú készül velem
Elárulok neked most egy titkot: egyik írónőtől sem olvastam még semmit, de ezek után ezt pótolni fogom.
Hogy mit lehet tudni rólam? Amikor iskolába kerültem, akkor kiderült rólam, hogy hadilábon állok a betűkkel és a számokkal. Azt mondták diszlexiám, diszgráfiám és diszkalkuliám van. Édesanyám rengeteget foglalkozott velem és mindenféle érdekes feladatot adott nekem, amiket meg kellett oldanom. Akkor, gyerekként nagyon nem szerettem, hogy sokkal több időt kell tanulással töltenem, mint másnak. Így felnőtt fejjel viszont hálás vagyok anyukámnak, hogy ilyen odaadással foglalkozott velem. Ő volt az is, aki az olvasást megszerettette velem. Anyu imádott olvasni, ami jó minta volt. Amikor óvodás voltam nagyon sok mesét olvasott nekem, és A pál utcai fiúkat is, amit aztán újra meg újra felolvastattam vele.
A kötelezők közül azonban sokat nem szerettem, volt amelyiket nem is olvastam el. Mindig azt olvastam, amihez kedvem volt, nem pedig azt, amit parancsba adtak.
Egyébként szerintem nem volt regénybeillő életem. Sok írónak a saját élete is olyan izgalmas, hogy az ember megérti miért adta írásra a fejét.
Én átlagos gyerek voltam, de nem a népszerűek táborát alkottam. Sokat csúfoltak meg bántottak, amire úgy reagáltam, hogy befordultam és zárkózottá váltam. Ennek nagy részét sikerült levetkőznöm, de még így is introvertált személyiség vagyok.
Viszont nagyon szeretem a humort, ha tehetem, akkor viccelődöm. Szerintem az emberek is jobban felfigyelnek a komoly dolgokra, ha humorba van csomagolva.


Hamarosan megjelenik az első könyved: A fegyverforgató – Fegyverek Háza címmel. Kérlek, meséld el nekünk, hogy miért pont a fegyverekről írsz? Miért választottad ezt a témát?

Egyrészt szerettem volna valami újat alkotni. Most sokan felhorkannak, hogy a mai világban már nem lehet újat alkotni, és részben igazuk is van. Nincs olyan történet, amit ne írtak volna már meg. De azért minden mű egyedi, hisz mindenki máshogy ír. Szeretem például a varázslókat, de már olyan sok varázslós történet van. Persze mind egyedi a maga nemében, hisz mindben az író egyedi látásmódja van benne, de én mégsem akartam beállni a sorba.
Hogy miért fegyvereket választottam? Hát választhattam volna agyagedényeket is, de az úgy elég unalmas lett volna. XD
Világ életemben szerettem a küzdősportokat, és a fegyvereket is. Sajnos sosem tanultam meg egy küzdősportot sem, és nincs olyan fegyver, amivel tudnék bánni. Inkább távolról csodáltam őket, akárcsak Kate a regényemben.
Sokáig álmodoztam róla, hogy megtanulok bánni az íjjal, sőt, profi leszek :D Hát nem így alakult, viszont az íjakat azóta is nagyon szeretem. Bár ez a regényem első kötetén nem érződik, de az íjnak kiemelkedő szerepe van a történetemben, aminek ez a szeretetem az oka.





Amikor elkészült a történet, ki olvasta el először?

Erre a kérdésre biztos sokan azt válaszolják, hogy a családtagjai vagy barátai közül olvasta valaki. Én nem mutattam meg egyiknek sem, aminek igen egyszerű oka van: féltem, hogy kinevetnek. Nem azért, mert ők olyanok lennének, hanem mert semmi önbizalmam nem volt. Ennek ellenére, biztos voltam benne, hogy ki akarom adatni a művemet. Ez olyan erős elhatározás volt bennem, hogy keresgélni kezdtem a neten szakembert, akinek esetleg megmutathatnám. Nyilván tudtam, hogy a nyers kéziratom még nem áll készen, de én túlságosan kötődtem hozzá, ahhoz, hogy meglássam a hibáit.
Így találtam rá Nádasi Kriszre. Amint láttam az oldalát, tudtam, hogy ő az akit kerestem. Felvettem vele a kapcsolatot és elküldtem neki az írásom.
Életemben nem voltam olyan ideges, mint abban a pár hétben. Ő volt az első, aki olvasta A fegyverforgatót, de miután neki elküldtem, utána bátorságot vettem magamon, és pár olvasni szerető barátomnak is megmutattam.
Krisztől rekord hosszú lektorit kaptam. Alapvetően nagyon tetszett neki a történet ötletem, de ahogy az várható volt, rengeteg hibára világított rá. Első olvasásra lefagytam, aztán másodikra már fellelkesültem, hogy tetszett neki, és szeretne nekem segíteni. 
Bevett a mentorprogramjába és lépésről lépésre segített nekem. Elmondta, hogy hogyan gondoljam újra a dolgokat, majd, amikor sikerült újra alkotnom a történetemet, akkor fejezetről fejezetre megszerkesztette nekem. Azóta már a harmadik köteten dolgozunk együtt. Rengeteget fejlődtem, mióta segít nekem.


Van kedvenc karaktered? Volt esetleg olyan szereplő, amelyikkel nehezen tudtál azonosulni és ezért bonyolultabb volt a megformálása?

Az első kötetben Christopher a kedvenc karakterem, de többen is vannak, akiket szeretek. Viszont az igazi kedvencem majd csak a második kötetben bukkan fel, de nagyobb szerepet majd a harmadikban fog kapni. Ő az abszolút No. 1, de sokat nem mesélhetek róla, mert spoilereznék vele, azt pedig nem akarom
Meglepő módon, nem volt olyan karakter, aki komoly fejtörést okozott nekem. Mindegyik helyzetébe bele tudtam élni magam, ez persze nem jelenti azt, hogy egyet is értek velük.



Hogyan kezdődött, hogy írásra adtad a fejed? Miért urban fantasy történetet kezdtél el írni?

Gimnazista voltam, amikor megtört a jég, és írni kezdtem. Történeteket már egészen kicsi korom óta kitaláltam. Főleg magamat szórakoztattam velük, és ha valami bajom volt, akkor is az általam alkotott világokba menekültem. Aztán gimnáziumban a legjobb barátnőmnek komoly lelki problémái voltak, majd pszichiátriára került, ami nagyon megviselt. Aggódtam érte, és az írás segítségével igyekeztem feldolgozni ezt. Azt a történetet ő is, és az akkori baráti társaságom is olvasta. Nagyon tetszett nekik, de így utólag visszagondolva borzalmas volt :D
Akkor született meg bennem előszőr a gondolat, hogy író leszek, majd egyetemre kerültem, új álom furakodott az írás elé. Klasszika-filológiát tanultam, de hamar rájöttem, hogy diszesként nyelveket tanulni marhára nem könnyű dolog. Sikeresen lediplomáztam, de letettem mind az ókorkutatói, mind az írói álmomról.
Az életem úgy alakult, hogy Angliába költöztem, közben folyamatosan önmagamat kerestem, amit szerencsére a párom türelmesen tűrt, sőt, támogatott is benne. És azóta is támogat.
Édesanyám betegsége, és az állapotának romlása ébresztette fel bennem ismét az írás iránti szeretettemet. Ekkor született meg A fegyverforgató első változata.
Hogy miért urban fantasyt kezdtem írni? Mert úgy rugaszkodhatok el a valóságtól, hogy közben mégis benne maradok. Szeretem az olyan fantasykat is, amik teljesen új világba visznek minket, de az urban fantasykban van valami bizsergető. Ha jól van megírva, akkor az ember egészen beleborzong abba, hogy ez akár meg is történhetne. Persze nyilván nem fog, de a gondolat attól még nagyon izgalmassá teszi.

Milyen érzés, hogy hamarosan megjelenik a könyved? 

Hihetetlen :D 
Borzasztó sokat dolgoztam azért, hogy eljussak idáig, és büszke vagyok magamra, de még mindig nehezen hiszem el, hogy tényleg meg fog jelenni. Talán, ha majd a kezemben tarthatom, akkor leesik nekem a tantusz. Ez persze nem most fog bekövetkezni, mert első körben csak ebook formában jelenik majd meg. Ezúton szeretném megköszönni Mimi Taylornak és a NewLine kiadónak, hogy láttak a regényemben fantáziát, és bizalmat szavaztak nekem. Ez nagyon sokat jelent nekem.

Mennyire volt nehéz megírnod egy történetet, melynek urban fantasy a zsánere?

Egyáltalán nem volt nehéz. Nekem sokkal nehezebb lenne egy olyan történetet alkotnom, amiben nincs semmi plusz, semmi olyan, ami a földtől elrugaszkodott. Én képtelen lennék egyszerű romantikus történetet írni, vagy krimit, vagy bármi olyat, ami valóságos. Nekem kell az a plusz, ami az urban fantasykban van. Ha nem fantasy elemeket használok, akkor a természetfelettihez nyúlok. Egyszerűen így működik az agyam :D



Jelenleg úgy tudom kevés olyan magyar szerző, van, aki urban fantasy történeteket írna hazánkban, ez igaz? Amennyiben igaz, szerinted miért alakult ez így, mi nehezíti ezt a műfajt?

Őszinte leszek, nem tudom, hogy pontosan mennyi olyan publikált magyar író van most, akik urban fantasyt írnak. Tény, hogy sokkal többen vannak azok, akik a valóság talaján maradnak, akik pedig a fantasyhoz nyúlnak, azok teljesen új világokat alkotnak.
Hogy mi nehezíti ezt a műfajt? Szerintem az emberek azt hiszik, hogy a magyarok közt kevesebben vannak azok, akik szeretik az urban fantasykat. Én nem hiszem, hogy kevesebben lennének. Sokan olvasnak urban fantasyt, de mivel ebben a zsánerben több az olyan, amit külföldi szerző alkotott, így azokat olvassák.
Sajnos sokan még mindig félnek magyar szerzőktől olvasni, ami minden magyar író helyzetét megnehezíti. Hogy mitől van bennük ez a tartás, azt nem tudom, de azt veszem észre, hogy lassan de biztosan kezd megtörni ez a jég. És akik egyszer nyitnak a magyar írók felé, azok utána már bátran olvasnak tőlük is.
Bízom benne, hogy A fegyverforgatóval bebizonyítom majd, hogy magyar író is tud olyan urban fantasyt írni, ami színvonalas és simán megállja a helyét ebben a világban.


Hogyan kezdted el megírni a történetet? Meddig tartott az írás folyamata?

Első alkalommal ösztönösen írtam, csak elültem és írtam, ami eszembe jutott. Majd, amikor Nádasi Krisz a szárnyai alá vett, akkor már tudatosan alkottam, és megterveztem mindent, továbbá a karaktereket is rendesen kidolgoztam. A szobám falán van egy nagy parafatábla, arra is kitűzdeltem már egy csomó mindent, de a laptopom is tele van fegyverforgatós vázlatokkal.
2017-ben kezdtem el írni, szóval eddig három évet vett igénybe, de mivel a sorozat még nincs kész, így ez a szám nőni fog.

Miután befejezed a könyved aktuális részének írását, mivel töltöd még szívesen az idődet?

Szeretek olvasni (milyen meglepő, mi?) és zene nélkül sem bírnám elképzelni a létezésem. Néha nézek filmeket meg sorozatokat is. Nagy mese rajongó vagyok, és oda vagyok az animékért is, bár mostanság kevesebbet láttam, mint szerettem volna.
Rajzolgatni is szoktam. Gyerekkoromban sokat rajzoltam, mostanság már ritkán ragadok ceruzát, de ha sikerülne olyan szintre felhoznom a tudásom, amilyenre szeretném, akkor tervben van, hogy a jövőben valamelyik könyvemet illusztrálnám. Majd meglátjuk, össze jön-e.
Időnként kijárok a közeli parkba sétálni, de csak ha jó az idő, és van hozzá kedvem.

Mi kell egy történet megírásához? Ihlet, múzsa esetleg?

Fantázia, hatalmas és színes fantázia. Ez szerintem elengedhetetlen. Hiába van ihleted, ha nem tudod, hogy mit írj. De persze kell az is, hogy érezd azt, hogy írni akarsz. Mindig meglegyen benned az az erő, ami az asztalhoz von, és nem enged el addig, amíg le nem írtad, amit akartál. Ezek nélkül nem megy.


Hány kötetes lesz: az A fegyverforgatók – Fegyverek Háza története?

Négy kötetesnek tervezem. A Fegyverek Háza az első kötet alcíme. Úgy tervezem, hogy minden kötetnek lesz egy, arra a kötetre jellemző alcíme.

Az első változat egy nagy regény volt. Krisz javasolta, hogy szedjem részekre. Így történt, hogy három részre bontottam, de amikor a második kötetet befejeztem, rájöttem, hogy három kötet kevés lesz, ezért hozzácsaptam még egyet. De négynél többet nem akarok :D

A könyvet szerdán lehet megtalálni a 
NewLine Kiadó webshopján.

1 megjegyzés: