A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Veres Attila. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Veres Attila. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. február 25., szombat

A horrorirodalom legrangosabb díjára jelölték Veres Attilát - ("Veres Attila először a Valancourt Books A sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról című antológiájában mutatkozott be angolszász nyelvterületen a Méltósággal viselt című novellával (a kiadvány március 7-én megjelenik magyarul is!)")

 A Horror Writers Association (HWA) magyar idő szerint péntek reggel jelentette be a horrorirodalom legrangosabb elismerése, a Bram Stoker-díj jelöltjeit, melynek legjobb novellásköteteket tömörítő ötös listáján Veres Attila is szerepel a tavaly ősszel a Valancourt Books gondozásában megjelent The Black Maybe című gyűjteménnyel. A kiadvány Attila két novelláskötetéből, az Éjféli iskolákból és A valóság helyreállításából mutat be tíz történetet az amerikai olvasóknak.

A magyar szórakoztatóirodalom történetében eddig példanélküli esemény ez, Veres Attila lett az első hazai SFF-szerző, akit méltónak találtak a jelölésre. A Bram Stoker-díjat novelláskötet kategóriában olyan nagyságok nyerték el eddig korábban, mint Stephen King, Ray Bradbury vagy Joe Hill. Az idei nyertesek bejelentése és a díjátadó június 17-én lesz Pittsburgh-ben a StokerConon.


Veres Attila először a Valancourt Books A sötétség szavai–Rémtörténetek a világ minden tájáról című antológiájában mutatkozott be angolszász nyelvterületen a Méltósággal viselt című novellával (a kiadvány március 7-én megjelenik magyarul is!). Ezt követte tavaly ősszel a The Black Maybe című önálló gyűjtemény (Karafiáth Luca fordításában), melyet a horror legnagyobb nevei méltattak, például írt hozzá ajánlást Brian Evenson, Laird Barron és Nathan Ballingrud is, miközben a nemzetközi könyvszakmában fontos Publishers Weekly szaklap elismerő kritikát közölt róla.

A forgatókönyvíróként idehaza és külföldön egyaránt foglalkoztatott Veres Attila 2017-ben mutatkozott be prózaíróként a magyar közönség előtt. Odakint sötétebb című regénye hamar a műfaj kultikus darabjává vált, akárcsak az egy évvel később megjelent Éjféli iskolák című novelláskötet.

Attila tavaly ősszel jelentkezett második novelláskötetével, A valóság helyreállításával. A könyv hatalmas olvasói és kritikai sikert aratott, a Tranzisztor című novellát jelölték a héten a Zsoldos Péter-díjra.

A gyűjtemény exkluzív, premier előtti bemutatóját moderáló publicista, Csepelyi Adrienn úgy fogalmazott Attila hiánypótló művészete kapcsán: „Lenyűgöz Veres Attila világa, és nem csupán azért, mert rendkívüli leleményességgel alakítja a történeteit, hanem, mert prózája a horror műfaji kereteit megújítva a szépirodalom határait feszegeti – vagy már át is törte azokat (…) brutálisan nehéz történeteit olyan fokú érzékenységgel írja le, hogy a jelenlegi magyar közbeszédet tekintve tulajdonképpen nem a témái számítanak a legutópisztikusabbnak, hanem ez az odafigyelés és empátia.”

Tóth Edu, a Dumaszínház tagja szintén Veres Attila nagy rajongója, az Éjféli iskolák kapcsán azt írta: „Pozitívumként a meglepő fordulatokat, a váratlan megoldásokat, a mesteri fokozásokat és az elegáns fordulatokat tudnám említeni, valamint azt, hogy amikor valamelyik Veres Attila szereplő súrol egy fadeszkát, hallom a hangját, érzem a szagát, ha lefekszik a hóba, fázni kezdek. A negatívum az Éjféli iskolákkal kapcsolatban pedig az, hogy még az olyan olvasók (például én) is hájpolják, akik nem szeretik, ha hájpolnak nekik egy könyvet.”



A jelöltek teljes listáját IDE kattintva érheted el!

2022. szeptember 15., csütörtök

Exkluzív könyvbemutató és dedikálás a Lurdy házban szeptember 26-án! - ("Veres Attila, a horror és a weird irodalom hazai mestere és nemzetközileg is elismert szerzője egy új novelláskötettel tér vissza majdnem öt évvel a kultikussá vált Éjféli iskolák után.")

Veres Attila: A valóság helyreállítása

Exkluzív könyvbemutató és dedikálás a Lurdy házban szeptember 26-án!

 

Időpont: 2022. szeptember 26., hétfő, 19 óra

Helyszín: Lurdy Mozi (Budapest IX., Könyves Kálmán krt. 12-14.)

A szerzővel Csepelyi Adrienn író, műsorvezető, a WMN Magazin újságírója beszélget.

 Esemény

A rendezvényen Veres Attila korábbi köteteit is megvásárolhatják az érdeklődők exkluzív kedvezménnyel!

A belépőjegy ára magában foglalja az új kötet árát.

A könyv ezen az eseményen érhető el először, még a kereskedelmi forgalomba kerülése előtt!

Jegyek kaphatóak a Ticketportal országos hálózatában:

Veres Attila „A valóság helyreállítása” | TICKETPORTAL belépőjegyek karnyújtásra - színház, zene, koncertek, fesztiválok, musicalek, sport



Ugyanaz a város, mégsem ugyanaz a világ.

Egymás mellett létezünk benne, de más és más valóságokban.

Veres Attila: A valóság helyreállítása

Új novelláskötettel tér vissza Veres Attila, a horrorirodalom hazai mestere. A valóság helyreállítása egy héttel a szerző amerikai debütálása előtt jelenik meg a Könyvfesztiválra.  A benne található tizennégy történettel a rövid idő alatt közönségkedvenccé, sőt, kultikussá vált alkotókorunk legsürgetőbb kérdéseire keresi a választ. Írásaiban elmosódik a határ valóság és fikció, regény és novelláskötet, horror és szépirodalom között.

A valóság helyreállítása nem csak az ősz, hanem 2022 legfontosabb hazai SFF könyves megjelenése. Igazi crossover darab, a szépirodal-mat kedvelők is rajonganak majd érte.

A kötetben megtalálhatóak a korábban, különböző antológiákban megjelent novellák, és olyan történetek is, amelyek kifejezetten a The Black Maybe-hez íródtak, valamint néhány vadonatúj, sehol máshol nem publikált novella.

Megjelenik szeptember 27-én!

Agave Könyvek kiadó

Fülszöveg

Veres Attila, a horror és a weird irodalom hazai mestere és nemzetközileg is elismert szerzője egy új novelláskötettel tér vissza majdnem öt évvel a kultikussá vált Éjféli iskolák után. Ezekben a történetekben a démoni megszállottság járvány; a szerelem kutyaharapás; a komédia iszonyat – a valóság pedig csak hit kérdése.

A valóság helyreállítása a széthullás állapotairól szól. Szétesnek benne életek és közösségek, hitek és világok. Mi, akárcsak a szereplők, keressük a helyünket ebben a szétszakadó világban, és ha nem találjuk, akkor eltűnünk a semmiben.

A kötet tizenöt írásában Veres korunk legsürgetőbb kérdéseire keres választ a világ értelmezésével kapcsolatban. A történetek azonban rólunk szólnak és az országról, amelyben élünk – vagy sokszor csak létezünk. A lapokon elmosódik a határ az eksztázis és az iszonyat, a valóság és a fikció, a regény és a novelláskötet, a horror és a szépirodalom között.

A szerzőről 

Veres Attila Zsoldos Péter-díjas író, forgatókönyvíró. 1985-ben született Nyíregyházán, a Pécsi Tudományegyetemen végzett film szakon, és fél évet töltött az Oslói Egyetemen ösztöndíjasként. Magyarországon és külföldön is dolgozik filmforgatókönyveken.

Első, Odakint sötétebb című regénye 2017-ben jelent meg, ami azóta a magyar horror egyik mérföldkövévé vált. Egy évvel később, 2018-ban Éjféli iskolák címmel novelláskötetet írt, ami mostanra ugyancsak kultikusnak számít a műfaj rajongói körében, ráadásul az ebben található írásokra figyelt fel a nemzetközi színtér is: először a The Valancourt Book Of World Horror StoriesVol. 1-ban jelent meg Attilától egy novella Amerikában, majd 2022 őszén The Black Maybe címmel önálló novelláskötettel debütált. A gyűjteményt a horror legnagyobb nevei méltatták, például írt hozzá ajánlást Brian Evenson, LairdBarron és Nathan Ballingrud is, miközben a nemzetközi könyvszakmában fontos PublishersWeekly szaklap elismerő kritikát közölt róla.

Szabadidejében Attila kedveli a furcsa történeteket, az izgalmas, új tájakat és a bakelitlemezeket.

A szerzőkötetei az Agave Kiadónál:

Veres Attila

2022. szeptember 7., szerda

Megjelenik Agave Könyvek Kiadónál Veres Attila: A valóság helyreállítása novellás kötete. ("Új novelláskötettel tér vissza Veres Attila, a horrorirodalom hazai mestere. A valóság helyreállítása egy héttel a szerző amerikai debütálása előtt jelenik meg a Könyvfesztiválra.")

Ugyanaz a város, mégsem ugyanaz a világ.  Egymás mellett létezünk benne, de más és más valóságokban.

 Veres Attila: A valóság helyreállítása

Új novelláskötettel tér vissza Veres Attila, a horrorirodalom hazai mestere. A valóság helyreállítása egy héttel a szerző amerikai debütálása előtt jelenik meg a Könyvfesztiválra. A benne található tizennégy történettel a rövid idő alatt közönségkedvenccé, sőt, kultikussá vált alkotókorunk legsürgetőbb kérdéseire keresia választ. Írásaiban elmosódik a határ valóság és fikció, regény és novelláskötet, horror és szépirodalom között.

A valóság helyreállítása nem csak az ősz, hanem 2022 legfontosabb hazai SFF könyves megjelenése. Igazi crossover darab, a szépirodal-mat kedvelők is rajonganak majd érte.

A kötetben megtalálhatóak a korábban, különböző antológiákban megjelent novellák, és olyan történetek is, amelyek kifejezetten a The Black Maybe-hez íródtak, valamint néhány vadonatúj, sehol máshol nem publikált novella.

Megjelenik szeptember 27-én!

Agave Könyvek Kiadó

Fülszöveg

Veres Attila, a horror és a weird irodalom hazai mestere és nemzetközileg is elismert szerzője egy új novelláskötettel tér vissza majdnem öt évvel a kultikussá vált Éjféli iskolák után. Ezekben a történetekben a démoni megszállottság járvány; a szerelem kutyaharapás; a komédia iszonyat – a valóság pedig csak hit kérdése.

A valóság helyreállítása a széthullás állapotairól szól. Szétesnek benne életek és közösségek, hitek és világok. Mi, akárcsak a szereplők, keressük a helyünket ebben a szétszakadó világban, és ha nem találjuk, akkor eltűnünk a semmiben.

A kötet tizenöt írásában Veres korunk legsürgetőbb kérdéseire keres választ a világ értelmezésével kapcsolatban. A történetek azonban rólunk szólnak és az országról, amelyben élünk – vagy sokszor csak létezünk. A lapokon elmosódik a határ az eksztázis és az iszonyat, a valóság és a fikció, a regény és a novelláskötet, a horror és a szépirodalom között.

A szerzőről

Veres Attila Zsoldos Péter-díjas író, forgatókönyvíró. 1985-ben született Nyíregyházán, a Pécsi Tudományegyetemen végzett film szakon, és fél évet töltött az Oslói Egyetemen ösztöndíjasként. Magyarországon és külföldön is dolgozik filmforgatókönyveken.

Első, Odakint sötétebb című regénye 2017-ben jelent meg, ami azóta a magyar horror egyik mérföldkövévé vált. Egy évvel később, 2018-ban Éjféli iskolák címmel novelláskötetet írt, ami mostanra ugyancsak kultikusnak számít a műfaj rajongói körében, ráadásul az ebben található írásokra figyelt fel a nemzetközi színtér is: először a The Valancourt Book Of World Horror StoriesVol. 1-ban jelent meg Attilától egy novella Amerikában, majd 2022 őszén The Black Maybe címmel önálló novelláskötettel debütált. A gyűjteményt a horror legnagyobb nevei méltatták, például írt hozzá ajánlást Brian Evenson, LairdBarron és Nathan Ballingrud is, miközben a nemzetközi könyvszakmában fontos PublishersWeekly szaklap elismerő kritikát közölt róla. Szabadidejében Attila kedveli a furcsa történeteket, az izgalmas, új tájakat és a bakelitlemezeket.

Könyvbemutató és dedikálás a Lurdy házban

Időpont: 2022. szeptember 26., hétfő, 19 óra

Helyszín: Lurdy Mozi(Budapest IX., Könyves Kálmán krt. 12-14.)

A szerzővel Csepelyi Adrienn író, műsorvezető, a WMN Magazin újságírója beszélget.

Bemutató 

A rendezvényen Veres Attila korábbi köteteit is megvásárolhatják az érdeklődők exkluzív kedvezménnyel!

A belépőjegy ára magában foglalja az új kötet árát.

A könyv ezen az eseményen lesz elérhető először!

Jegyvásárlás a Ticketportal országos hálózatában:

Veres Attila „A valóság helyreállítása” | TICKETPORTAL belépőjegyek karnyújtásra - színház, zene, koncertek, fesztiválok, musicalek, sport


Dedikálás a Könyvfesztiválon

Időpont: október 1., szombat 14 óra

Helyszín: G épület / 23-as stand

A szerző kötetei az Agave Kiadónál:

A kötet kedvezménnyel előrendelhető a kiadó webáruházában!

Veres Attila A valóság helyreállítása

Agave Könyvek Kiadó