Sokszor tűnődtem azon, mi lett volna, ha másképp alakul az életem. Kérdések
ezrei cikáztak a fejemben. Miért? Mivel érdemeltem ezt ki? Miért én? Átöleltem
a térdem, és előre-hátra ringatóztam. Miért lettem ilyen?
– Szia, hercegnőm! Linett... jól vagy? – kérdezte, Brad hangosabban, mire
felkaptam a fejem.
Ahogy felnéztem rá, elmosolyodtam. Nagyon jóképű pasivá cseperedett. Barna haja
csapzottan lógott hatalmas szempilláira és mogyoróbarna szemébe. Kisfiús arca,
vékony testalkata, huncut mosolya, és színes ruhái mosolygásra késztetett, ha
megláttam.
– Igen, csak elgondolkodtam.
– Azt vettem észre, meg sem hallottad, amikor köszöntem.
– Ne haragudj! Tényleg elbambultam – sütöttem le a szemem szégyenkezve.
– Semmi baj! Csak azt akartam kérdezni, hogy van-e kedved sétálni? – mosolygott
kedvesen.
Tudta, hogy megint a múltban jártam.
– Persze, menjünk! – felálltam az idő során még hatalmasabbra nőtt, Liliomfa
alól, ahová gyerekként is mindig elrejtőztem, ha gondolkodni akartam. Csapkodó
mozdulattokkal leporoltam a nadrágom, Brad mellém lépett, megfogta a kezem és
elindultunk.
Sokan azt hitték, hogy egy pár vagyunk, mert állandóan kézen fogva sétáltunk,
mint a szerelmesek, de csak barátok voltunk. Őszinte és elszakíthatatlan
barátok, akik minden idejüket együtt töltötték. Néhanapján belopózott hozzám az
ablakon keresztül, és egy ágyban aludtunk. Szerettem az ilyen alkalmakat, mert
egész éjszaka beszélgettünk és nevettünk de, hogy ne vegyék észre a
nagyszüleim, már hajnalban távozott is. Amikor kisebbek voltunk állandóan azt
játszottuk, hogy ő a mesebeli herceg, én pedig a bajbajutott királykisasszony,
akit meg kell menteni a gonosz boszorkától és a rút lányától. Végül a herceg
feleségül vette a királykisasszonyt, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Akkor azt hittem, a valóságban is így lesz, de ahogy serdülni kezdtünk egyikünk
sem érzett testvéri szereteten kívül mélyebbet a másik iránt.
– Mi lenne, ha végre keresnék valakit, aki boldoggá tenne? – kezdte barátom a
megszokott szöveget.
– Jó ötlet, szerintem is ismerkedned kellene – bólintottam mosolyogva. – Emily
óta, csak ő volt... tudod, akinek nem mondjuk ki a nevét – juttattam eszébe
nevetve az unokatestvéremmel való viszonyát is, mire egy undorodó grimasz
jelent meg az arcán.
Emily apám nővérének a lánya. A nagyszüleink nevelték fel őt is, mert az
édesanyja belehalt a szülésbe, az apja pedig lemondott róla. Hasonló volt ilyen
téren a sorsunk, de sajnálat nem volt bennem iránta, a miattam érzett
gyűlölete, és ellenséges viselkedése miatt. Amikor négy évvel ezelőtt
érdeklődni kezdett Brad iránt, sokat nyugtalankodtam, mert nem akartam egy
olyan rosszindulatú libát a közelében tudni, amilyen Emily volt. Külsőre
hibátlan volt, vállig érő barna haját mélyvörösre festette, nagy kék szeme még
mutatósabbá tette bűbájos arcát, de a jelleme kibírhatatlan volt. A fergeteges
kapcsolatuk két hétig tartott. Ugyanis, amikor meztelenre vetkőzött és
felkínálta magát, Brad visszautasította, emiatt annyira megalázva érezte magát,
hogy azonnal szakított vele. Amikor megkérdeztem Bradet, hogy miért utasította
vissza a közeledését, azt válaszolta, hogy semmilyen vonzalmat nem váltott ki
belőle, ugyanúgy, ahogy eddig más lányok iránt sem érzett még semmilyen vágyat.
– Ne juttasd eszembe azt az agyatlan libát, légy szíves! – húzta el a száját
keserűen.
– Bocsi – nevettem rá. – Viszont, tényleg ideje lenne már találnod valakit,
mert lassan megöregszel, és nagy kár lenne, ha egy ilyen szép képviselője a
hímneműeknek élete végéig egyedül maradna – gúnyolódtam a velem egyidős, húsz
éves fiúval.
– Pont erre gondoltam én is! Tökéletesen egyetértek veled abban, hogy egy ilyen
helyes, szexi, lélegzetelállító félisten, amilyen én vagyok nem élheti le az
életét szerelem és társ nélkül.
– A szerényt és a hétköznapit kihagytad – mondtam nevetve, miközben játékosan
nyakon csaptam, mert már megint az egekben szárnyalt az egója.
– Naa… – húzta el a szót, mintha fájt volna neki a paskolás. – Ezt miért
kaptam? – kérdezte immár szélesen mosolyogva.
– A szerénységed miatt! – nyújtottam rá a nyelvem.
– Te is tudod, hogy nem hazudtam, hisz szemmel látható az igazam. Itt áll
előtted a bizonyíték – mutatott a feje tetejétől teljesen le a lábáig, karjával
széles ívet rajzolva.
Ahogy követtem a mozdulatát, magamban megjegyeztem, hogy teljes mértékig igazat
kell adnom neki, de hangosan nem mondtam ki, mert nem akartam tovább növelni a
már így is hatalmasra nőtt egóját. Meghúztam a vállam és biccentettem, mintegy
elfogadva az érvelését, mire hangosan felnevetett.
– Tudtam én, hogy ellenállhatatlan vagyok, ha egy ilyen jégkirálynő is
beismeri!
Megint megcsaptam a fejét, de ezúttal erősebben. Rosszul esett, hogy ezt
mondta, mert nagyon jól tudta, hogy miért nem foglalkozom rajta kívül más
fiúval. Még ennyi év után sem voltam felkészülve arra, hogy Braden kívül más is
megérintsen. Rosszul voltam a gondolattól, hogy valaki hozzám ér vagy
megcsókol. Megbántódva elfordultam az ellenkező irányba, és elindultam
visszafelé. Pár lépés után, Brad is megfordult és utánam rohant. Amikor beért,
megállt a hátamnál és a derekamnál fogva maga felé fordított.
– Ne haragudj, nem úgy értettem! Én… én nem gondolkodtam, amikor azt mondtam.
Kérlek, ne haragudj… kérlek! – könyörgött szomorú tekintettel.
Tudtam, hogy tényleg nem akart megbántani, csak néha először beszél, és csak
azután gondolja végig, hogy mit is ejtett ki a száján. Rámosolyogtam és
odabújtam a mellkasához, ezzel a gesztussal mutattam ki, hogy nem haragszom rá.
Egyik kezével a hajam, másikkal a hátam simogatta, miközben újra bocsánatot
kért. Pár percig így álltunk, végül elengedtük egymást, és visszaindultunk a
lakókocsihoz. Amikor visszaértünk, bosszankodva nézte a lakókocsinkat, mielőtt
ismét megszólalt.
– Jöhetnének már azok a munkások, soha nem lesz felépítve a házatok, ha ennyit
késnek. Már régen el kellett volna kezdeni!
– Hidd el, én sem bánnám, ha már itt lennének és megszabadulhatnék Emily
„kedves” társaságától.
Mást nem mondtam, csak megvontam a vállam, mert nem akartam, hogy sajnáljon,
amiért abban a roncsban kell tartózkodnunk addig, amíg fel nem épül a házunk,
ráadásul egy olyan szobatárssal, amilyen nekem van.
A tavaszi áradás előtt egy szegényes, de kényelmes házban éltünk. A szürke
lakókocsiban, amiben jelenleg laktunk, csak két kis szűkös szoba volt. Az egyik
helyiség a nagyszüleimé, a másik Emilyé és az enyém volt. Ezeken kívül volt még
egy apró konyhaféleség, egy folyosó, és egy zuhanyzó WC-vel.
Brad is elgondolkodott, de mire rákérdeztem volna, hogy mi jár a fejében, már
meg is szólalt.
– Tudod, éppen arra gondoltam, hogy ha elkezdődik az építkezés, akkor a
munkások között, hátha akad valaki, aki mindkettőnket boldogabbá tenné – nézett
rám csillogó szemekkel.
– Nekem nem kell senki, de te csak keresgélj magadnak, hátha lesz köztük olyan,
aki nem tud majd ellenállni a félisten kinézetednek, és beadja a derekát –
idéztem a szavait nevetve.
Nem válaszolt, a gondolataiba mélyedt. Tudtam, hogy velem kapcsolatos, amire
gondolt, csak még erőt kell gyűjtenie ahhoz, hogy hangosan is kimerje mondani.
– De, igen! Keresünk neked valakit, aki kitörli és elfeledteti veled a múltat,
aki szeretni fog és megváltoztatja az életedet.
– Ne, Brad! Én nem akarok belemenni egy kapcsolatba, mert mi van, ha… – Nem
hagyta, hogy befejezzem a megkezdett mondatot, a szemembe nézett és
megcirógatta az arcom.
– Tudom, hogy félsz hercegnőm, de ha meg sem próbálod, akkor sosem fogod
túltenni magad rajta! Higgy nekem, kell melléd egy pasi, aki meg tudja mutatni,
hogy érdemes élned. Bízz egy kicsit az emberekben, mert nem minden férfi
egyforma! Ne hátrálj meg, és ne utasítsd el azt, aki közeledni akar hozzád.
Hagyd magad szeretni! Minden rendben lesz... Megígérem.
A rosszullét kerülgetett. Tudtam, hogy sajnál és, hogy csak jót akar nekem,
ezért kitérő választ adtam, hogy leszálljon a témáról.
– Rendben, majd gondolkodom rajta – adtam egy puszit az arcára, mielőtt
elindultam átöltözni és lefeküdni.
Már egy órája feküdtem, de nem tudtam aludni. Üresnek, magányosnak,
elveszettnek és értéktelennek éreztem magam. Hasra fordultam, és a párnába
temettem az arcom. Fojtogatni kezdtek az emlékek és a bánat. Tizenegy éve,
amióta csak megtörtént rettegtem. Maga volt a pokol. Gyűlöltem magam, és az
embert is, aki ezt tette velem. Lerombolta a lelkemet. Tönkre tett. Megölt.
Éjszakánként alig aludtam, mert rémálmok gyötörtek. A bevillanó emlékképek örök
nyomot hagytak bennem. Mindennap újraéltem a múltam, de most mégis, Brad szavai
kísértettek.
„Ne félj! Ne hátrálj meg! Hagyd magad szeretni!”
Brad mindent tudott rólam, a környezetemben csak ő ismerte a múltam sötét
oldalát. A segítségével úgy-ahogy sikerült feldolgoznom és elfogadnom az engem
ért traumát. Egyfajta pszichológusra találtam benne, aki bármikor
meghallgatott, és tanácsokkal látott el. Már nagyon sokszor próbált rávenni,
hogy keressek magamnak valakit, de eddig nem tudott meggyőzni. Volt több
osztálytársa is, akiknek tetszettem, de hajthatatlan maradtam az ismerkedés
szempontjából. Magántanuló voltam, ami jelentősen megkönnyítette a helyzetemet
a közösségben való részvétel elkerülésében.
Lehet, hogy igaza van… Talán, ha lenne valakim, könnyebb lenne elfelejtenem
azt, ami történt. Lehet, hogy új ember lennék, ha valakibe beleszeretnék, és ha
az a valaki viszont szeretne, és jól bánna velem. Esélyt kellene adnom
magamnak, hogy a múltam elhomályosodjon, és a rossz emlékeket felváltsák a jók,
amelyek egy olyan férfihoz kötődnének, akit szeretek, és aki nem bánt.
Féltem, de valamiért vonzott az, hogy én is normális életet éljek, mint a velem
egykorú lányok. Meg akartam próbálni túltenni magam a történteken, hátha
sikerülne elég erősnek lennem ahhoz, hogy változtatni merjek az életemen.
Beleuntam már, hogy áldozatként tekintsek magamra és, hogy rettegésben éljem le
a hátralévő életemet. Sokáig mocskosnak, undorítónak és szégyentelennek éreztem
magam. Depressziótól szenvedtem, emiatt senkihez sem szóltam, Braden kívül.
Néha azt gondoltam, hogy elvagyok átkozva, és arra ítéltek, hogy folyton
szenvedjek, és úgy vergődjek, mint a partra vetett hal, de már nem bírtam, ki
akartam gyógyulni abból az állapotból. Eltelt tizenegy év, elérkezett az idő,
hogy legalább egy kicsit leeresszem a védelmem, és új életet kezdjek.
Hosszú ideig gondolkodtam, mire álomba merültem, de mielőtt elaludtam volna,
eldöntöttem, hogy megpróbálom, amit Brad javasolt. Ha találok egy olyan fiút,
aki kedves lesz velem, és külsőre is tetszeni fog nem hátrálok meg. Ha jön a
szerelem, nem fogom elüldözni úgy, ahogyan eddig tettem!
