2018. szeptember 5., szerda

K. D. Niki: A sors hullámain ( Beleolvasó)

Meghoztam K. D. Niki: A sors hullámain egy hosszabb részletet. Csak, hogy már az utolsó részleteket hoztam el nektek. Legközelebb Szerelmem a tanárom c. könyvből fogok hozni nektek.
Jó olvasást!

K. D. Niki: A sors hullámain



Tartalom:

Együtt ​lehet élni a múlt árnyaival? Lehet-e egyszer boldog az, akit egész életében keserűség és megvetés vett körül? Mit teszel, ha az égiek összesúgnak a hátad mögött? 
Linett a nagyszüleinél nevelkedik, akik őt okolják a családot ért tragédiákért, ezért kegyetlenül bánnak vele. Egyetlen támasza a szomszéd fiú, Brad, aki mindenben mellette áll, és elválaszthatatlan szövetségese lesz a lánynak, de mégsem ő az, aki igazán boldoggá teheti. 
Egy nap felbukkan Gabe, a nyers és faragatlan fiatalember, és a fejébe veszi, hogy elcsábítja a gyönyörű, de zárkózott Linettet. Kettejük kapcsolata viharosan indul, de hiába küzdenek, végül be kell látniuk, a szerelem magával ragadta őket, bármennyire is tiltakoztak az érzés ellen. 
A sors néha kegyetlen és ott rúg az emberbe, ahol csak tud. Linettet súlyos múltbéli titkok nyomasztják, Gabe pedig külföldre készül, hogy segítsen édesanyján, és ez véget vethet közös jövőjüknek. 
Lehetséges az, hogy még nincs minden veszve? Kitarthat a szerelem akkor is, ha el kell szakadniuk egymástól? Elég erősek lesznek, hogy megküzdjenek az előttük álló gondokkal? Milyen meglepetés várja Gabe-et, ha hazatér?

Izgalom, fordulatok, titkok és szerelem…


Részlet a könyvből
(Szerző engedélyével)

Egyedül ő szeretett őszintén, és én is nagyon kedveltem. Már apámat sem vártam, hogy értem jöjjön, és kirángasson a rémálomból, amiben éltem. Tudtam, hogy nem jön. Amióta itt hagyott egyszer sem láttam. Ennek már tíz éve. Tíz rohadt éve, hogy idehozott és itt felejtett. Még csak ide sem tolta a képét, hogy megnézze mi van velem, hogy egyáltalán élek-e még, azok után amiken átmentem, és megyek a mai napig.
Sokszor tűnődtem azon, mi lett volna, ha másképp alakul az életem. Kérdések ezrei cikáztak a fejemben. Miért? Mivel érdemeltem ezt ki? Miért én? Átöleltem a térdem, és előre-hátra ringatóztam. Miért lettem ilyen?
– Szia, hercegnőm! Linett... jól vagy? – kérdezte, Brad hangosabban, mire felkaptam a fejem.
Ahogy felnéztem rá, elmosolyodtam. Nagyon jóképű pasivá cseperedett. Barna haja csapzottan lógott hatalmas szempilláira és mogyoróbarna szemébe. Kisfiús arca, vékony testalkata, huncut mosolya, és színes ruhái mosolygásra késztetett, ha megláttam.
– Igen, csak elgondolkodtam.
– Azt vettem észre, meg sem hallottad, amikor köszöntem.
– Ne haragudj! Tényleg elbambultam – sütöttem le a szemem szégyenkezve.
– Semmi baj! Csak azt akartam kérdezni, hogy van-e kedved sétálni? – mosolygott kedvesen.
Tudta, hogy megint a múltban jártam.
– Persze, menjünk! – felálltam az idő során még hatalmasabbra nőtt, Liliomfa alól, ahová gyerekként is mindig elrejtőztem, ha gondolkodni akartam. Csapkodó mozdulattokkal leporoltam a nadrágom, Brad mellém lépett, megfogta a kezem és elindultunk.
Sokan azt hitték, hogy egy pár vagyunk, mert állandóan kézen fogva sétáltunk, mint a szerelmesek, de csak barátok voltunk. Őszinte és elszakíthatatlan barátok, akik minden idejüket együtt töltötték. Néhanapján belopózott hozzám az ablakon keresztül, és egy ágyban aludtunk. Szerettem az ilyen alkalmakat, mert egész éjszaka beszélgettünk és nevettünk de, hogy ne vegyék észre a nagyszüleim, már hajnalban távozott is. Amikor kisebbek voltunk állandóan azt játszottuk, hogy ő a mesebeli herceg, én pedig a bajbajutott királykisasszony, akit meg kell menteni a gonosz boszorkától és a rút lányától. Végül a herceg feleségül vette a királykisasszonyt, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Akkor azt hittem, a valóságban is így lesz, de ahogy serdülni kezdtünk egyikünk sem érzett testvéri szereteten kívül mélyebbet a másik iránt.
– Mi lenne, ha végre keresnék valakit, aki boldoggá tenne? – kezdte barátom a megszokott szöveget.
– Jó ötlet, szerintem is ismerkedned kellene – bólintottam mosolyogva. – Emily óta, csak ő volt... tudod, akinek nem mondjuk ki a nevét – juttattam eszébe nevetve az unokatestvéremmel való viszonyát is, mire egy undorodó grimasz jelent meg az arcán.
Emily apám nővérének a lánya. A nagyszüleink nevelték fel őt is, mert az édesanyja belehalt a szülésbe, az apja pedig lemondott róla. Hasonló volt ilyen téren a sorsunk, de sajnálat nem volt bennem iránta, a miattam érzett gyűlölete, és ellenséges viselkedése miatt. Amikor négy évvel ezelőtt érdeklődni kezdett Brad iránt, sokat nyugtalankodtam, mert nem akartam egy olyan rosszindulatú libát a közelében tudni, amilyen Emily volt. Külsőre hibátlan volt, vállig érő barna haját mélyvörösre festette, nagy kék szeme még mutatósabbá tette bűbájos arcát, de a jelleme kibírhatatlan volt. A fergeteges kapcsolatuk két hétig tartott. Ugyanis, amikor meztelenre vetkőzött és felkínálta magát, Brad visszautasította, emiatt annyira megalázva érezte magát, hogy azonnal szakított vele. Amikor megkérdeztem Bradet, hogy miért utasította vissza a közeledését, azt válaszolta, hogy semmilyen vonzalmat nem váltott ki belőle, ugyanúgy, ahogy eddig más lányok iránt sem érzett még semmilyen vágyat.
– Ne juttasd eszembe azt az agyatlan libát, légy szíves! – húzta el a száját keserűen.
– Bocsi – nevettem rá. – Viszont, tényleg ideje lenne már találnod valakit, mert lassan megöregszel, és nagy kár lenne, ha egy ilyen szép képviselője a hímneműeknek élete végéig egyedül maradna – gúnyolódtam a velem egyidős, húsz éves fiúval.
– Pont erre gondoltam én is! Tökéletesen egyetértek veled abban, hogy egy ilyen helyes, szexi, lélegzetelállító félisten, amilyen én vagyok nem élheti le az életét szerelem és társ nélkül.
– A szerényt és a hétköznapit kihagytad – mondtam nevetve, miközben játékosan nyakon csaptam, mert már megint az egekben szárnyalt az egója.
– Naa… – húzta el a szót, mintha fájt volna neki a paskolás. – Ezt miért kaptam? – kérdezte immár szélesen mosolyogva.
– A szerénységed miatt! – nyújtottam rá a nyelvem.
– Te is tudod, hogy nem hazudtam, hisz szemmel látható az igazam. Itt áll előtted a bizonyíték – mutatott a feje tetejétől teljesen le a lábáig, karjával széles ívet rajzolva.
Ahogy követtem a mozdulatát, magamban megjegyeztem, hogy teljes mértékig igazat kell adnom neki, de hangosan nem mondtam ki, mert nem akartam tovább növelni a már így is hatalmasra nőtt egóját. Meghúztam a vállam és biccentettem, mintegy elfogadva az érvelését, mire hangosan felnevetett.
– Tudtam én, hogy ellenállhatatlan vagyok, ha egy ilyen jégkirálynő is beismeri!
Megint megcsaptam a fejét, de ezúttal erősebben. Rosszul esett, hogy ezt mondta, mert nagyon jól tudta, hogy miért nem foglalkozom rajta kívül más fiúval. Még ennyi év után sem voltam felkészülve arra, hogy Braden kívül más is megérintsen. Rosszul voltam a gondolattól, hogy valaki hozzám ér vagy megcsókol. Megbántódva elfordultam az ellenkező irányba, és elindultam visszafelé. Pár lépés után, Brad is megfordult és utánam rohant. Amikor beért, megállt a hátamnál és a derekamnál fogva maga felé fordított.
– Ne haragudj, nem úgy értettem! Én… én nem gondolkodtam, amikor azt mondtam. Kérlek, ne haragudj… kérlek! – könyörgött szomorú tekintettel.
Tudtam, hogy tényleg nem akart megbántani, csak néha először beszél, és csak azután gondolja végig, hogy mit is ejtett ki a száján. Rámosolyogtam és odabújtam a mellkasához, ezzel a gesztussal mutattam ki, hogy nem haragszom rá. Egyik kezével a hajam, másikkal a hátam simogatta, miközben újra bocsánatot kért. Pár percig így álltunk, végül elengedtük egymást, és visszaindultunk a lakókocsihoz. Amikor visszaértünk, bosszankodva nézte a lakókocsinkat, mielőtt ismét megszólalt.
– Jöhetnének már azok a munkások, soha nem lesz felépítve a házatok, ha ennyit késnek. Már régen el kellett volna kezdeni!
– Hidd el, én sem bánnám, ha már itt lennének és megszabadulhatnék Emily „kedves” társaságától.
Mást nem mondtam, csak megvontam a vállam, mert nem akartam, hogy sajnáljon, amiért abban a roncsban kell tartózkodnunk addig, amíg fel nem épül a házunk, ráadásul egy olyan szobatárssal, amilyen nekem van.
A tavaszi áradás előtt egy szegényes, de kényelmes házban éltünk. A szürke lakókocsiban, amiben jelenleg laktunk, csak két kis szűkös szoba volt. Az egyik helyiség a nagyszüleimé, a másik Emilyé és az enyém volt. Ezeken kívül volt még egy apró konyhaféleség, egy folyosó, és egy zuhanyzó WC-vel.
Brad is elgondolkodott, de mire rákérdeztem volna, hogy mi jár a fejében, már meg is szólalt.
– Tudod, éppen arra gondoltam, hogy ha elkezdődik az építkezés, akkor a munkások között, hátha akad valaki, aki mindkettőnket boldogabbá tenné – nézett rám csillogó szemekkel.
– Nekem nem kell senki, de te csak keresgélj magadnak, hátha lesz köztük olyan, aki nem tud majd ellenállni a félisten kinézetednek, és beadja a derekát – idéztem a szavait nevetve.
Nem válaszolt, a gondolataiba mélyedt. Tudtam, hogy velem kapcsolatos, amire gondolt, csak még erőt kell gyűjtenie ahhoz, hogy hangosan is kimerje mondani.
– De, igen! Keresünk neked valakit, aki kitörli és elfeledteti veled a múltat, aki szeretni fog és megváltoztatja az életedet.
– Ne, Brad! Én nem akarok belemenni egy kapcsolatba, mert mi van, ha… – Nem hagyta, hogy befejezzem a megkezdett mondatot, a szemembe nézett és megcirógatta az arcom.
– Tudom, hogy félsz hercegnőm, de ha meg sem próbálod, akkor sosem fogod túltenni magad rajta! Higgy nekem, kell melléd egy pasi, aki meg tudja mutatni, hogy érdemes élned. Bízz egy kicsit az emberekben, mert nem minden férfi egyforma! Ne hátrálj meg, és ne utasítsd el azt, aki közeledni akar hozzád. Hagyd magad szeretni! Minden rendben lesz... Megígérem.
A rosszullét kerülgetett. Tudtam, hogy sajnál és, hogy csak jót akar nekem, ezért kitérő választ adtam, hogy leszálljon a témáról.
– Rendben, majd gondolkodom rajta – adtam egy puszit az arcára, mielőtt elindultam átöltözni és lefeküdni.
Már egy órája feküdtem, de nem tudtam aludni. Üresnek, magányosnak, elveszettnek és értéktelennek éreztem magam. Hasra fordultam, és a párnába temettem az arcom. Fojtogatni kezdtek az emlékek és a bánat. Tizenegy éve, amióta csak megtörtént rettegtem. Maga volt a pokol. Gyűlöltem magam, és az embert is, aki ezt tette velem. Lerombolta a lelkemet. Tönkre tett. Megölt. Éjszakánként alig aludtam, mert rémálmok gyötörtek. A bevillanó emlékképek örök nyomot hagytak bennem. Mindennap újraéltem a múltam, de most mégis, Brad szavai kísértettek.
„Ne félj! Ne hátrálj meg! Hagyd magad szeretni!”
Brad mindent tudott rólam, a környezetemben csak ő ismerte a múltam sötét oldalát. A segítségével úgy-ahogy sikerült feldolgoznom és elfogadnom az engem ért traumát. Egyfajta pszichológusra találtam benne, aki bármikor meghallgatott, és tanácsokkal látott el. Már nagyon sokszor próbált rávenni, hogy keressek magamnak valakit, de eddig nem tudott meggyőzni. Volt több osztálytársa is, akiknek tetszettem, de hajthatatlan maradtam az ismerkedés szempontjából. Magántanuló voltam, ami jelentősen megkönnyítette a helyzetemet a közösségben való részvétel elkerülésében.
Lehet, hogy igaza van… Talán, ha lenne valakim, könnyebb lenne elfelejtenem azt, ami történt. Lehet, hogy új ember lennék, ha valakibe beleszeretnék, és ha az a valaki viszont szeretne, és jól bánna velem. Esélyt kellene adnom magamnak, hogy a múltam elhomályosodjon, és a rossz emlékeket felváltsák a jók, amelyek egy olyan férfihoz kötődnének, akit szeretek, és aki nem bánt.
Féltem, de valamiért vonzott az, hogy én is normális életet éljek, mint a velem egykorú lányok. Meg akartam próbálni túltenni magam a történteken, hátha sikerülne elég erősnek lennem ahhoz, hogy változtatni merjek az életemen. Beleuntam már, hogy áldozatként tekintsek magamra és, hogy rettegésben éljem le a hátralévő életemet. Sokáig mocskosnak, undorítónak és szégyentelennek éreztem magam. Depressziótól szenvedtem, emiatt senkihez sem szóltam, Braden kívül. Néha azt gondoltam, hogy elvagyok átkozva, és arra ítéltek, hogy folyton szenvedjek, és úgy vergődjek, mint a partra vetett hal, de már nem bírtam, ki akartam gyógyulni abból az állapotból. Eltelt tizenegy év, elérkezett az idő, hogy legalább egy kicsit leeresszem a védelmem, és új életet kezdjek.
Hosszú ideig gondolkodtam, mire álomba merültem, de mielőtt elaludtam volna, eldöntöttem, hogy megpróbálom, amit Brad javasolt. Ha találok egy olyan fiút, aki kedves lesz velem, és külsőre is tetszeni fog nem hátrálok meg. Ha jön a szerelem, nem fogom elüldözni úgy, ahogyan eddig tettem!



A könyvet itt tudod beszerezni: