2023. október 7., szombat

Megjelent - „Őrült, de zseniálisan és szórakoztatóan." ‒ Robert Repino: Mort(e)

Robert Repino
Mort(e)

 

Megjelent!

Multiverzium kiadó



Fordító: Zónai Melinda

Felelős szerkesztő: Péczely Dóra

Olvasószerkesztő: Lehotka Gábor

Borítóterv: Kapo Ng

Címlap illusztráció: Sam Chung @ A-Men Project


A kötetről

 

Robert Repino Mort(e) című posztapokaliptikus sci-fijében egy ősi, bosszúvágytól fűtött hangyakirálynő egy biokémiai szer segítségével beszélő, intelligens és öntudatra ébredt állato „Őrült, de zseniálisan és szórakoztatóan."kból sereget hoz létre, hogy leigázza az emberiséget és átvegye a Föld feletti uralmat. Ezzel kezdetét veszi a „névtelen háború”, amelynek végső célja az állatokon esett évezredes sérelmek megtorlása, az emberiség kiirtása.

 

A világ sorsa egy macska, Mort(e) kezében van, aki közönséges házimacskából lesz háborús hős és vonakodó messiás. Életveszélyes küldetéseken vesz részt, miközben a rettegett emberi biofegyver, az EMSAH-vírus nyomába ered. Ám valójában csak egyetlen dolog érdekli: hogy megtalálja barátját, Shebát, a kutyát. Bár Mort(é)t erősen kínozzák házikedvencként megélt pillanatai, de az emlékek bátorságot adnak neki, hogy leküzdje nemcsak az ember által irányított múltat, de felvegye a harcot a hangyák tervezte jövő szörnyűségeivel szemben is. A macska Sheba reménytelennek tűnő keresése közben átélt kalandjai során bepillantást nyerünk az összetört földi világ túlélőinek életébe, mely éppolyan félelmetes, mint szívszorító.

 

Robert Repino amerikai szerző első regénye sötét disztópia, de egyben fordulatos és izgalmas fantasy is, amely megjelenésének évében elnyerte az io9 popkulturális blog „Az év legjobb science fiction és fantasy regénye” díját.

 

Ajánlások

 

„Akárcsak világviszonylatban az Állatfarm, a Mort(e) is egy megható és gyönyörű történetet sző, izgalommal és rettegéssel fűszerezve. Nem hasonlít semmire, amit valaha olvastál, és hosszú ideig fogsz még beszélni róla azután is, hogy elolvastad.”

‒ Paste Magazine, 2015 Legjobb Könyve

 

„Ez a könyv egyszerűen hihetetlen, és az általam eddig olvasott egyik sci-fi regényhez sem fogható! Miközben Repino végigvezet az események során és bemutatja a teremtményeket, amelyekkel Mort(e) a kalandjai során találkozik, az olvasó alapos betekintést nyer ebbe a széttöredezett világba, amely legalább annyira inspiráló, mint amennyire szívszaggató. A történet még jóval azután is kísért, hogy elolvastam.”

‒ BookRiot.com: A legjobb novemberben olvasott könyve.

 

„A Mort(e) egy vad, apokaliptikus világba repíti az olvasót, amelyben az óriáshangyák olyan vírussal fertőzik meg az állatokat, amelytől amellett, hogy megvadulnak, emberszerű intelligenciára is szert tesznek. Mort(e) leghőbb vágya, hogy újraegyesüljön Shebával, a szomszéd kutyával, aki egykor megmutatta neki, mi a feltétlen szeretet. Barátja megtalálására indított utazása, hátterében a színtiszta racionalitás és a miszticizmus közötti ideológiai háborúval, furcsán megindító történetté fejlődik.”

‒ The Washington Post: A legjobb új sci-fi és fantasy regények

 

„Ördögien szórakoztató debütálás borzasztóan jó sci-fi-be ágyazva. A fajok közötti háborúskodás olyan vad leírása, amely elolvasása után bizonyára az összes háziállat-tulajdonos elgondolkodik, amikor cirmos cicája legközelebb elviharzik mellette.”

‒ Kirkus

 

„Repino olyan komolysággal és őszinteséggel, és nem utolsósorban ünnepélyes, már-már homéroszi nyelvezettel adja elő ezt a történetet, hogy forgatókönyvének minden fölháborító, esetleg potenciálisan értelmetlen aspektusát elfedi és semmissé teszi. Mort(e) pikareszk élete valami olyasmit idéz, mint a Tom Jones, vagy Mark Helprin A Soldier of the Great War cimű alkotása. Lebilincselő regény.”

‒ Barnes and Noble

 

„A Mort(e) összetett, elbűvölő és gyakran véres… teljesen magával ragadó debütálás.”

‒ The Boston Globe

 

„Kalandos lendületet kölcsönöz az allegorikus vezérfonalnak. Őrültség vajon? Minden bizonnyal! Olyan gyorsan fogod lapozni, amennyire csak tudod? Még szép! Robert Repino Mort(e) című regényének minden egyes oldala magával ragadó.”

‒ ElectricLiterature.com

 

„Ez a science fiction legjava. Repino egy vad, fantáziadús és teljesen eredeti történetet tár elénk, amelyben nyoma sincs cukormáznak. Pellengérre állítja a jelenlegi, háborúval terhelt, vallás uralta, szándékosan megosztott társadalmunkat.”

‒ LitReactor.com

 

„Ez a regény mindenféle szempontból őrültség, de mindez nagyon jól áll neki. Repino megőrzi tébolyult magabiztosságát, miközben Mort(e) háborús történetből detektívregénnyé változik.”

‒ Slate.com

 

„George Orwell Állatfarmja óta nem olvastam ennyire provokatív könyvet… Ez a történet több szempontból is mélyreható: érinti a pszichológia, a filozófia és a vallás kérdésköreit, miközben az állatvilág azon felismerésére helyezi a hangsúlyt, mely szerint pont azzá váltak, amit a legjobban gyűlöltek ‒ emberré. Egy jól megírt és lebilincselő mű áll előttünk, melynek sorait minden sci-fi és fantasy rajongó habzsolni fogja. Kifejezetten ajánlott George Orwell, Richard Adams és Vishnu Sarma Pancsatantrája kedvelőinek.”

‒ The Thugbrarian Review Blog

 

„Az orwelli példázat és a sci-fi/akcióthriller elemeit ötvözve, a Mort(e) egy precízen felépített vádirat sok mindenről, ami rosszul működik egy társadalomban, és egyben a helyes dolgok ünneplése is.”

‒ Matthew Gallaway, a The Metropolis Case szerzője

 

„A Mort(e) csodálatos és furcsa, sosem negédes, és mindig megdöbbentő.”

‒ Cat Rambo, a Near + Far szerzője

 

„Egy állatias regény, amely leleplezi, valójában mennyire bestiálisak is vagyunk mi, emberek. Robert Repino Mort(e) című regénye ötletes, magával ragadó és ütős.”

‒ Ismet Prcic, a Shards szerzője

 

„Készülj fel egy eddig soha nem látott posztapokaliptikus kalandra, amely során az állatok kétlábú lényekké alakulnak át, majd felemelkednek, hogy megöljék saját ’gazdáikat’.”

‒ Barbara Theroux, Fact & Fiction Könyvesbolt (Missoula, MT)

 

 

A szerzőről



Robert Repino a Mort(e), a Culdesac, a D'Arc és a Malefactor című regények írója, amelyek a kritikusok által is elismert Névtelen háború sorozat részei (Soho Press, 2015, 2016 és 2017). Az ő nevéhez fűződnek a Spark and the League of Ursus és a Spark and the Grand Sleuth című regények is (Quirk Books, 2020 és 2021).

 

Repino az Emerson Főiskolán szerzett kreatív írásból MFA diplomát. Jelenleg a Gotham Writers' Workshop-ban dolgozik oktatóként. Napközben az Oxford University Press szerkesztője.



Részlet a kötetből

 

2. FEJEZET

A HYMENOPTERA UNUS RTÉNETE


A királynő mindent látott. Szeme és csápjai szomjazták az egyre több és több információt, az illatokat, színeket és szavakat. Milliárdnyi lányának köszönhetően a Kolónia egyre mélyebbre hatolt az emberek világába, miközben ő éberen figyelt, és szívta magába az összes tapasztalást boldogan, amiért a dolgok alakulása minden elképzelését felülmúlta. Az ő elméje volt az egész Kolónia elméje, amely most lüktetett a növekedéstől, fényt fakasztva a sötétségből.
És ez felemésztette őt.
Ám ő a Hymenoptera Unus volt, a Különc Királynő lánya, akit az emberek az ördög kezének neveztek, az alvilág uralkodónőjének. Az ezzel járó felelősség és az átkozott gyötrelem egyedül őt terhelte. Soha, senki nem érthette meg, amit ő tud – főként a lányai, de az emberek és a felszínen élő állatok sem, akiket ő maga, holmi élő istent játszva szabadított föl a rabszolgaság alól. Gyermekei mindent föláldoztak volna érte, amiért hálás is volt, ám a világot képtelenek voltak az ő szemén keresztül nézni. Ők sosem éreznék magukat egyedül, hiszen egy egész részei voltak, ahogyan megbánást sem éreznének soha, mert az nem szolgálna számukra semmiféle célt.

Noha teste több ezer éves volt, elméje az egész Kolónia kollektív emlékezetének nyújtott otthont. Minden győzelmet, vereséget és szörnyű halált népe a kémia nyelvén rögzített, és az ő agyában tárolt. Egyetlen halál is épp elég borzalmas; ő többmilliárdnyit élt meg az évezredek során.

A névtelen háború derekán elérkezett a nap, amikor az emberek kis híján felfedezték búvóhelyét, amely az óceán közepén újonnan létrehozott Sziget mélyén rejtőzött. A föld remegett fölötte a harci gépeiktől. Bombákat és ásószerkezeteket hoztak magukkal, és ezerszámra érkeztek csizmáikkal dübörögve a talajon. A hatalmas, bálnaméretűre puffadt testű Királynő az üregében feküdt, több helyet elfoglalva, mint az egész Kolónia, amelyben a világra jött. Bármennyire szörnyen fejlett volt is az agya – hiszen szörny volt ő teljes egészében –, teste továbbra is magatehetetlen tojásrakó gépezetként működött, fogságban tartva lényét. Ezért nem engedhették túl közel jutni az embereket. Táncot lejtettek volna a teteme fölött, miután felgyújtották, azt gondolván, hogy beteljesítették a próféciát, amelyet varázskönyveik és kuruzslóik jövendöltek. A Kolónia nem így fog megszűnni, erre megesküdött. Több száz évnyi tervezés után vágott bele a háborúba, és addig nem fogja abbahagyni, amíg az összes ember meg nem hal, és a világot a benne élő összes lénnyel együtt a saját elképzelése szerint újjá nem teremti.

A talaj tovább remegett és morajlott, miközben az emberek a rovarokkal harcoltak odafönt. Újabb robbanás rázta meg az üreget, fellazítva némi földet, amely a padlóba csapódott. Az emberek immár rettegtek tőle, ami határozott visszafejlődést mutatott, mert míg egy sarokba szorított állat egyértelmű fenyegetést jelentett, a kihalással szembenéző ember kiszámíthatatlanná vált.

Körülötte nyüzsgő lányai rendületlenül nyalogatták hatalmasra duzzadt hasát, hogy tisztán tartsák a kosztól és a kórokozóktól, miközben ő ütemesen préselte ki magából a tojásokat. Ha az egész üreg beomlana, és szolgálólányai fejét szegnék, akkor is folytatnák a nyalást, amíg agyuk végleg le nem kapcsol a vér- és oxigénhiány miatt. Odaadásuk határtalan volt.

Óriási, az embereknél is hatalmasabbra tenyésztett dolgozók sora hurcolta állkapcsában az Alfa katonák duzzadt, szinte átlátszó lárváit. Ketté tudták harapni az embert, képesek voltak felborítani a tankot, és elbírták a rájuk zúduló számtalan lövedéket és ágyúgolyót. Miután ezek a szuperkatonák kikeltek, a Királynő teljesítette ősi küldetését: egyenként összeérintette velük csápjait, amivel átadta nekik a tudását. Természetesen nem az összeset, hanem épp csak annyit, amennyivel teljesíteni tudták feladatukat. Annál többet úgysem lettek volna képesek kezelni. A lányai is csupán követték a parancsait, nem elemezgették őket, vagy gyötrődtek miattuk, mint ő.

Aznap kihívást jelentett eldöntenie, mit osszon meg az új katonákkal. A Kolónia már nagyon közel került az emberek fölötti győzelemhez, mégis gyorsan elveszíthettek volna mindent. Sok-sok évvel ezelőtt saját anyjának, az úgynevezett Különc Királynőnek is ugyanerről kellett döntést hoznia. És a Különc akkor úgy döntött, hogy a Hymenopterának ad át mindent. Onnantól ez jelentette a Hymenoptera számára a hatalom, ám ugyanakkor minden szenvedése forrását is. Bármennyire is gyűlölte ezt az ajándékát, ha akkor nem fogadja el, a Kolónia réges-régen megbukott volna, és az emberek győznek.

Aznap a Királynő egy összefoglalót a háborúról és a Kolónia történelmét ültette be az Alfákba, egészen a nagyanyjáig, az Eltűnt Királynőig visszanyúlva. Az ő bukása robbantotta ki a konfliktust az emberek és a hangyák között. Ez a bolond királynő évezredekkel korábban uralkodott, és mivel bármilyen csekély ellenállás nélkül óriási területeket és föld alatti üregeket tartott a hatalma alatt, az egész bolygó jogos urának képzelte magát. Az ő faja volt a legrátermettebb a vezetésre: nem gátolta őket érzelgősség, félelem, és a tévhit sem, hogy az egész világot csak nekik teremtették.

Különc lárvakorában az Eltűnt Királynő túl későn vette észre, hogy a Kolónia vesztésre áll az emberekkel szemben, s ennek köszönhetően elveszítette a földet, élelmet, vizet és a többi teremtmény fölötti uralmát. És amíg az Eltűnt Királynő képtelen volt felfogni a körülötte ólálkodó veszélyt és tétlenül várakozott, egy seregnyi ember söpört végig a földön lerombolva a hangyabolyokat, amelyek városukkal szembeni ellenállásuk jeléül épültek. Sarujuk bűze és lépteik dübörgése túl későn.

Holy Evans: Ahol az elefántok sírnak ajánló, hamarosan megjelenik Marysol Könyvkiadó gondozásában.

Most egy olyan könyv részletét hozom nektek, mely nemrég előolvastam, és hamarosan megjelenik. Ez pedig Holy Evans: Ahol az elefántok sírnak címmel. Szívből ajánlom, akik szeretik a szép, igényes romantikus történeteket. Nekem ez év egyik kedvence, és alig várom, hogy kezembe tarthassam. Blogomban  most 5 idézetet hozok, mely ezek megtalálhatok facebookon az írói oldalon, ahol még több infót tudhattok meg.

Ezúton is szeretném megköszönni az írónőnek, hogy lehetőséget adott elolvasnom megjelenés előtt a könyvet.

Holy Evans
Ahol az elefántok sírnak


Tartalom:

Hayley Davisnek, a híres újságírónőnek megvolt mindene: szerelem, karrier, boldogság, tervek…
Ám egy nap mindent elveszít. Amikor azt hiszi, már nem lehet rosszabb, újabb kegyetlen
pofont kap az élettől.
Hogy magára találjon egészen Afrikáig menekül. Egy elefántrezervátumban keres menedéket a gondolatai, a lelkiismerete és sajgó szíve elől.
Liam tökéletes úriember; egy túlhajszolt milliomos, aki gyógyszerfüggőségén próbál túllépni és új életet kezdeni.
Hayley és Liam, a két megtört szív mágnesként vonzza egymást. De vajon sikerül boldogságra lelniük? Megsebzett lelkük tiszta kapcsolatot ígér, vagy egy újabb függőségbe menekülnek egymás karjaiban?

Holy Evans szívszorongató története a szerelemről, a megaláztatásról, a múlt démonjairól, az újrakezdésről és a feltétel nélküli szeretetről.

Ha szereted az elgondolkodtató romantikus, regényeket, ez a te könyved lesz!
Erotikus-romantikus kötet felső korhatár nélkül
Vigyázat! Spontán lélekfejlődést okozhat!


Idézet






A könyvet itt tudjátok beszerezni:

A Prae Kiadó a Margó Irodalmi Fesztiválon.

 A Prae Kiadó a Margó Irodalmi Fesztiválon


László Noémi és Tóth Kinga új könyveinek bemutatója

2023. október 13., péntek 20 óra, Millenáris, Kamaraterem



László Noémivel és Tóth Kingával Juhász Tibor beszélget.

(A Prae Kiadó és a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál közös rendezvénye.)


Esemény

 

László Noémi

Pulzus



Prae Kiadó / Lector Kiadó, 2023


Szerkesztő: Péczely Dóra

Illusztrációk: Orosz Annabella

Borító: Szabó Imola Julianna

 

Minden verseskötet utazásra hív, de van, amelyik sokféle útra invitál. László Noémi Pulzus című kötetének valamennyi verse egy-egy városhoz, tájegységhez vagy utcához kötődik, és mindegyik  Erdélyben, Magyarországon és szerte a világon – személyessé tett tereket nyit és mutat meg olvasóinak. A költemények azonban nemcsak térben, de időben is sokfelé kalandoznak, ősi mitológiákat idéznek meg és tesznek jelen idejűvé, miközben könnyen és magától értetődőn lépnek kapcsolatba a folyamatos változással.

Pulzus vitathatatlanul a költő eddigi életművének számvetése, és így mindenekelőtt arra kérdez rá, hogyan viszonyult egykor, és hogyan viszonyul most a létezéshez. „Nem vagyok végleges”, jelenti ki a versek beszélője, és ezt támasztja alá az egész kötet: az élethez rugalmasan hozzáállni, kíváncsinak lenni, megfigyelni, értelmezni és nézőpontot tudni váltani mind olyan kapaszkodók a mindennapokban, amelyek derűt és tudatos megélést képesek vinni a hétköznapokba és a művészetbe. László Noémi versei játékos és klasszikus formákba öntve oly könnyedén siklanak olvasás közben, mint „futó habok szíjas hidak alatt”.

Tóth Kinga

AnnaMaria sings/singt/énekel



Prae Kiadó / MODEM, 2023

Felelős szerkesztő: Balogh Endre

 

Tóth Kinga a Prae Kiadó és a MODEM gondozásában megjelenő legújabb művészeti albumában a tradicionális imákat és a szentéletű nők, valamint az apácák életét kutatja a XI. századtól egészen napjainkig – mindezt párbeszédbe hozva a mai modern nők életével. Mit kezdhet egy mai modern nő, hogyan reflektálhat a szent nők életére, az apácaéletmódra, milyen élethelyzetekben találhat magára, találhat példára vagy illetheti kritikával ezeket a korai női szerepvállalásokat? Hogy tudtak a korabeli nők társadalmi szerepeket vállalni, esetleg művészetüket, magánéletüket megvalósítani akár az apácaéletmód segítségével? Segít-e az elvonulás, a visszavonulás napjainkban, kapcsolhatjuk-e akár ezt a fajta viselkedést egy társadalmi szerepvállaláshoz?

 

„Párhuzamokat, kapcsolódási pontokat keresek ezekben a szövegekben és művészeti munkákban, elsődlegesen olyan női szentek életét kutatva, akik aktivizmusukkal váltak szentekké, akik nem a mártíromságot, hanem nagyon is a társadalomban való munkálkodást választották. Az apácák életét is mint performatív gesztust figyelem, órarendjüket, tanítói-filozófiai-művészeti munkáikat tanulmányozva. Szövegszinten korai imákkal, Mária-énekekkel foglalkozom, ezekből merítve gesztusokat, fordulatokat a saját szövegeimbe. Modern imádságoknak, női imádságoknak szánom ezeket az új verseket: tradíciók és nyitottság, lelki- és beszédgyakorlatok, új érzékenység. A szövegek mellett imaperformanszokat, zajliturgiákat, gyónásperformanszot is adok elő.”

(Tóth Kinga)

 

A háromnyelvű szövegek mellett a szerző grafikai, vizuális- és hangköltészeti, videó- és performanszmunkái, objektinstallációs felvételei láthatók és hallhatók.

 

A művészeti album előrendelhető közvetlenül a szerzőtől egy crowd-funding linken keresztül.

 

Együttműködő alkotók: Péter Szabina-Bodnár Kristóf (blanche the vidiot), Vigh Levente, Sophia Matteikat, Kulcsár Edmond, Silvia Rosani.

Design: Black Monty Studio: Popella Dóra


Ughy Szabina Az átlátszó nő című új kötetének bemutatója  

Október 15-én 16.30-tól, Millenáris, Kamaraterem.



A szerzővel Terék Anna beszélget.

(A Prae Kiadó és a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál közös rendezvénye.)


Esemény


Ughy Szabina

Az átlátszó nő



Prae Kiadó, 2023

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borító: Szabó Imola Julianna

 

Milyen árat kell fizetni egy nőnek, hogy szépnek, egészségesnek tűnjön – hogy láthatóvá váljon? Ughy Szabina elbeszéléseiben a nők számára az önmagukra ismerés, testük és szellemük újrafelfedezése alapélmény. Életük fordulóponthoz érkezik, igényeik lassan nemcsak a környezetük, de saját maguk számára is alig érzékelhetők. A gyermekét elengedni nem tudó rózsadombi anya, a tinderező egyetemista, a depressziós felsővezető, a vidéki pincérlány, a Dubajban szerencsét próbáló zongoratanárnő vagy épp a kiégett szerkesztő ugyan más-más élethelyzetben van, egyvalami mégis közös bennük: már rég nem szabadok. Az átlátszó nő novelláiban krízis nélkül nincs változás. Ahhoz, hogy újra láthatóvá váljanak, hogy ismét ők legyenek saját életük főszereplői, át kell élniük, ki kell hordaniuk szenvedésüket. A jelentéktelenség érzését hátrahagyva erőt kell gyűjteniük életük új fejezetéhez. Ahogy az egyik novella hőse megfogalmazza: „…mozdulataim szépnek és egészen idegennek tűnnek, mintha hosszú idő után újra látnék egy régi ismerőst”.

Ughy Szabina érzékeny, a lélek rezdüléseit anatómiai pontossággal feltáró írásait a jól adagolt irónia és finom humor oldja.


Prae Kiadó

2023. október 2., hétfő

Top 5 - Krimi könyvek pasiknak...

... vagy csajoknak is? Ki tudja, mindenesetre én nagyon szeretem a krimiket. Gyilkosság, nyomozás, rejtély, hmm izgalmasnak hangzik, ugye? Így hát összeszedtem azt az Top 5 krimi könyvet, amiért érdemes elolvasni pasiknak is.


Szollár Bence
Otthagyod a fogad


Tartalom
Megölte őket. A fogaikért…
Robert Wilson nyomozót sztárként ünnepli a média, miután kézre kerítette a Fogtündér nevű rettegett sorozatgyilkost, ám ő a hajszából semmire sem emlékszik a tettessel vívott küzdelem során szerzett fejsérülése miatt. Fiatal társa, Morton nyomozó a titkosított akták segítségével igyekszik feleleveníteni Robert emlékeit. Miközben a hősként tisztelt zsaru szembenéz a múlt szörnyűségeivel, újabb rejtélyes bűntények történnek a kórház falai között…
Vajon a kegyetlen gyilkos visszatért a halálból? Ki állhat a rémtettek mögött? Vajon miért tépte ki a gyilkos az áldozatok fogait?
A válaszok sokkal rémisztőbbek, mint azt bárki gondolná…

Szlavicsek Judit
Légy/ott
(Kardos Júlia1.)


Tartalom
Egy ​feldúlt, fiatal lány indul haza éjjel egyedül egy szórakozóhelyről a kihalt Balaton-parti fasorban. Mikor meglátja a közeledő fényszórókat, először nagyon megörül. De aztán…
Kardos Júlia, az évek óta magányosan élő negyvenes nyomozó képtelen szabadulni múltjától, hiába menekül előle a Balatonhoz, a feldolgozatlan traumák oda is utána jönnek.
Pedig muszáj lesz összeszednie magát. Mert a fagyos februári tó egy fiatal lány testét dobja ki magából. És ez még csak a kezdet.
A szálak egy jómódú családhoz vezetnek, ahol a jólét és a tökéletes család látszata mögött sötét titkok rejtőznek. Egy apa, egy anya, egy fiú. Egy család. De mi tartja egyben? És mi szakítja szét?
És mi van, ha a család csak egy szó?
Egy többszáz lájkot és szívecskét begyűjtő poszt, egy cirádás ezüstkeretbe szuszakolt, mosolyba merevedett pillanat az elektromos kandalló feletti polcon?
És mi van, ha már nincs is.
És mi van, ha soha nem is volt.

Jud Meyrin
Holttest az Ambróziában
(Rózsakői rejtélyek 1.)


Tartalom
Amikor ​azzal az emberrel kell összefognod, akitől legjobb lenne távol tartani magad, a következmények beláthatatlanok…
Flóra házassága romokban, és a katasztrófát azzal tetézi, hogy a munkahelyén is felmond. Valóságos megváltás, mikor az apja hazahívja Rózsakőre, hogy távollétében felügyelje a családi kávézót, az Ambróziát. Ám néhány nap a békés kisvárosban, és Flóra élete ismét fenekestül felfordul. Holttestre bukkan az Ambróziában, és kénytelen a helyi magánnyomozó, Ben segítségét kérni, pedig semmi szüksége egy újabb megbízhatatlan nőcsábászra.
Ben élete egykor a bulizás és a nők körül forgott, de kimászott a gödörből, megnyitotta magánnyomozó irodáját. Most mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezte. Nem válogathat a megbízások között, pedig Flórát jobb lenne messzire elkerülnie. Közös nyomozásba kezdenek, ami egyre váratlanabb fordulatokat vesz, a kalandok során pedig csak egymásra és kissé bolondos barátaikra számíthatnak.
Sikerül ép bőrrel megoldaniuk a rejtélyt, ami Rózsakő legmagasabb szintjeire is felgyűrűzik? És vajon hová vezet az egymás iránt érzett szenvedélyük, amit egyre nehezebben tudnak kordában tartani?

Réti László
 Kaméleon
(Bővített, én a régebbit olvastam.)


Tartalom
Cameron ​Larkin őrmester, a cinikus detektív egyáltalán nem hőstípus. Megcsömörlött mindentől és mindenkitől, legjobb barátai a Johnny Walker és a Becherovka, ráadásul a különösen ízléstelen nyakkendők bolondja. Egy végzetes baleset miatt elege lesz a nyugati-parti metropoliszból, így sok év után hazatér álmos szülővárosába, Great Fallsba, hogy a nyugdíjig még hátralévő szolgálati idejét Montana varázslatos hegyvidékén húzza ki. Mit keres azonban egy gyilkossági nyomozó ott, ahol kimondottan rossz évnek számít, ha tizenkét hónap alatt két gyilkosság történik?
Már az első nyomozásról nagyon hamar kiderül, hogy messze nem rutinügyről van szó.
Vajon mi is történt a hegyi ranchon?
Hogyan veszítette életét a családja mindennapjait pokollá tevő farmer?
Miért vesz valaki egy meddő aranybányát?
És ami a legfontosabb: mi lesz Samantha sorsa?

Szántó Dániel
Egy pap vallomása
(Budai Viktor 1.)


Tartalom
„- Honnan értesült az emberrablásokról? – kérdezte kásás hangon.
Mihály atya felnevetett:
– Onnan, hogy én tüntettem el őket.
– Maga? – Viktor nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el.
– Én bizony. Elraboltam őket, koporsóba fektettem a testüket a föld alá valahol messze innen, és otthagytam őket. Van levegőjük, némi italuk és élelmük. Úgy számoltam, hogy nagyjából egy hétig húzzák. Persze csak ha elég kitartóak.”
Egy hitében megrendült katolikus pap.
Egy megszállott elme kísérlete, elevenen eltemetett kísérleti alanyokkal.
Egy őrült nyomozás, ahol nem az elkövetőt kell megtalálni, hanem az áldozatokat.
Egy kiégett nyomozó és egy törtető nyomozónő küzdelme, miközben az óra kérlelhetetlenül tovább ketyeg…

A hatszög
(Budai Viktor 2.)


Tartalom
„- ​Tőlem akarod hallani, hogy egy sorozatgyilkos fekete nőkre vadászik az országban? Ez baromság! Ha sorozatgyilkos lenne az elkövető, aki azt akarta volna, hogy megtaláljuk a holttestet, akkor hátrahagyott volna egy üzenetet vagy egy jelet az áldozatok körül, hogy kérkedjen vele. Érted? Kellene lennie valaminek, ami összeköti a helyszíneket. Valami konkrétnak. Itt viszont nincs semmi. Üres az egész.
– Ez nem az elbaszott Pszicho – rázta meg a fejét Hajnalka.”
Faji indíttatású sorozatgyilkosság Magyarországon.
Egy feltörekvő, fiatal, jóképű rendőr, akiért odavannak a nők.
Egy kiégett, lezüllött, iszákos nyomozó, aki odavan a nőkért, de már az utolsókat rúgja.
Középkorú, fekete női áldozatok, brutális kegyetlenséggel meggyilkolva.
Kétségbeesett hajsza az elkövető után, ami minden szereplő életét gyökeresen megváltoztatja.

Chris Carter: A keresztes gyilkos (Robert Hunter 1.) - ("Keresztes gyilkossal utat nyitott a rémületnek, a fájdalomnak és a sokk hatásnak. Egy író, aki ezekkel elérte az, hogy az olvasóit taccsra vágja az zseniális. Elképesztő.")

Ezt a könyvet másodjára fogok neki, és azt kell, hogy mondjam még mindig olyan jó, mint először. Annak idején harmadik kötetnél álltam le. De idén szeretném befejezni a sorozat.
Szóval, folytatásra fel! Hunter, Garcia jövök!!!

Chris Carter
A keresztes gyilkos
(Robert Hunter 1.)

Tartalom

Los Angeles egyik elhagyatott házában egy kegyetlenül meggyilkolt fiatal nő holttestére bukkannak. A két fakaróhoz kötözött meztelen áldozat arcáról lenyúzták a bőrt – miközben még élt. Tarkójába különös kettős keresztet véstek – ez a keresztes gyilkosként ismertté vált pszichopata jele.
Pedig ez lehetetlen, hiszen a keresztes gyilkost két éve elfogták és kivégezték. Talán az egyik követője tette? Vagy Robert Hunter gyilkossági nyomozó kénytelen szembenézni az elképzelhetetlennel? Lehet, hogy az igazi keresztes gyilkos még mindig odakint ólálkodik, és gúnyt űz Hunterből, aki képtelen elkapni?
Robert Hunter és zöldfülű társa egy minden képzeletet felülmúló rémálomban találja magát…

Véleményem
5/5

Hol is kezdjem. Egyszer már elolvastam ezt a könyvet, akkor is bejött, most is. Jó régen olvashattam el, hiszen alig valamire emlékeztem belőle. Ahogy olvastam, sorról sorra, úgy jöttek eszembe a részek. 

Meg maradt bennem az, hogy folytatni kell. Folytattam is, harmadik részéig. De aztán leálltam. Nagyon nem bírtam. Eléggé kifordult a gyomrom, ha már most a harmadik résznél ilyen lesz, mi lehet később?

Így idén mindenképp szeretném folytatni, még, ha belegebedek ezekbe, a történetekbe. Tudom, ennél már csak durvábbak lesznek. Állok elébe. Csak rémálmaim ne legyek.

Keresztes gyilkossal utat nyitott a rémületnek, a fájdalomnak és a sokk hatásnak. Egy író, aki ezekkel elérte az, hogy az olvasóit taccsra vágja az zseniális. Elképesztő.

Tehát felvértezve fogok neki állni a többi részeknek, hisz itt lesz hamarosan a második rész is Kivégzés címmel. Nem mellesleg kicsit félek is, hogy mi lesz később, hogy fognak hatni rám a részek, mert ugye amiket eddig olvastam sokkal, de sokkal rosszabb lesz. Hát remélem, ennél rosszabbak nem lesznek. Mármint a gyilkosságok, nem a történetek. De aki olvasta, az tudja, miről beszélek.

Nos, hamarosan hozom Robert Hunter második részét. Jó olvasást magamnak, és azoknak is akik  belevágnak. Hajrá! Szenvedjünk együtt!

A Prae Kiadó két kötete az Írók Boltja Könyvösztöndíjának három legjobbja között!

 A Prae Kiadó két kötete az Írók Boltja Könyvösztöndíjának három legjobbja között!


Németh Gábor Dávid Lebegő arborétum és Veszprémi Szilveszter Helyek, ahol rám öröm vár című kötete is bekerült a hármas shortlistre.

Az Írók Boltja Könyvösztöndíjat 2014-ben alapították a fiatal szerzők támogatására. A 120.000 Ft értékű könyvutalvánnyal járó díjat minden évben egy 35 év alatti, a szépirodalom területén alkotó szerző Könyvhéttől Könyvhétig terjedő időszakban magyar nyelven megjelent könyvéért adják át. 

A zsűri tagjai idén: Csehy Zoltán költő, műfordító, Nagy Csilla irodalomtörténész, kritikus és Spiegelberger Márk, a bolt munkatársa.

Németh Gábor Dávid portréját Szulovszky Mária készítette.

A könyvösztöndíjat október 11-én, szerdán 17 órakor adják át, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak az eseményen.

 

Veszprémi Szilveszter portréját Kiss Ferenc Mátyás készítette.

Lebegő arborétumot így ajánlja Nemes Z. Márió: „Kamillakényszer. Ez a kedvenc szóleleményem Németh Gábor Dávid második kötetében. Pedig nehéz választani, a szerző tényleg virágzáskényszerben van: ontja magából a lírai privátnyelv fétiseit. Ez az elvadult bőség betegség és ellenszer egyszerre, hiszen a kamilla másik neve az orvosi székfű. A versek belső tájai tehát mérgezve gyógyítják magukat, miközben ebben a pszichológiai-költői burjánzásban nem lehet sose eldönteni, hogy a szépség mikor zabálja magát daganattá vagy fordítva. Hogy mikor lesz a jelentés áttétes. Fóbiák, rögeszmék és fantazmák „szellemcsaládfái” a Lebegő arborétum igazi főszereplői, mintha az ember csupán a betegségnyelv parazitája vagy puszta mellékterméke lenne. De miért untatnánk magunkat humanista hétköznapokkal, ha annyi gyönyörű virág nyílik a szorongás kertjében. Nem lehet őket olvasatlanul hagyni. A kamillakényszer fertőző, de ha hörghuruttal vagy más légzőszervi betegséggel küzdünk: inhaláljunk bátran.”


Veszprémi Szilveszter első kötete, a Helyek, ahol rám öröm vár egy 21. századi legkisebb királyfi története, akinek a versek beszélőjeként sikeresen ki kell állnia a próbákat. Először is szembenézni azzal, honnan jött, kik a szülei és milyen a viszonya velük, aztán meg kell küzdeni az összes sárkánnyal, amivel csak találkozik. Célja, hogy megtalálja a saját útját egy másik birodalomban anélkül, hogy megtagadná a múltját. Egyszerre gyerek és felnőtt, magányos és társas lény, vidéki és városi ember, de mindenek felett egy önmagát az élet minden területén kereső költő a felnövés kérdésekkel teli, de teljességében megélt éveiben. A versek sokfélesége a számos próbálkozási irányt, területet, elágazást mutatja, amelyeken végig kell haladni a királyfinak ahhoz, hogy megtalálja a helyet, ahol otthonra talál, sőt ahol betöltheti a helyét, azzal a tudattal, hogy minden állomás ideiglenes, csak a létezés lehetőségeibe és a már megszerzett tudásba, épülő identitásába kapaszkodhat.

Mindkét kötet megrendelhető a Prae Kiadó webáruházában!



Németh Gábor Dávid Lebegő arborétum 




Veszprémi Szilveszter Helyek, ahol rám öröm vár