Nemrégiben olvastam el Bálint Erika: Adj esélyt! c. könyvét
, így ez alkalomból felkértem az Ismerjük
meg közelebbről a szerzőket! következő rovatában interjúra. Örömmel vette
az interjút és én izgatottan készültem rá. Hiszen első regénye jelent Könyvmolyképző Kiadó oldalán pár
hónapja. A könyv LMBTQ témában, Arany pöttyösként található meg. Nagyon tetszett a történet, ahol itt
olvashatod el a véleményemet róla. Fogadjátok szeretettel az interjút Bálint
Erikával!
1. Mesélj magadról kicsit? Mit lehet tudni rólad?
Békéscsabán születtem, Gyöngyösön
nőttem fel, és egyetemista korom óta, kis megszakítással, Debrecenben élek,
négy éve egyedül, de nem magányosan. Szerencsés vagyok, összetartó családom
van, csodálatos lányaim, és néhány olyan barátom, akikre mindig számíthatok.
Egy ideje szellemi szabadfoglalkozású vagyok, azzal a semmivel sem
összehasonlítható előnnyel, hogy magam rendelkezem az időmmel. Írok, olvasok,
reggelente futok, edzőterembe járok. Szeretem a színházat, a jó filmeket.
Érdekel a világ, sokat utazgatok, itthon és külföldön is. Szeretek emberek
között lenni, megfigyelni és meghallgatni őket.
2. Miért pont Bálint Erika az írói neved?
Ezzel a névvel anyakönyveztek, és
ettől még asszony koromban sem váltam meg. Igaz, az első novellám Kisteleki
Ziza néven jelent meg egy antológiában, de aztán meggondoltam magam, és azóta a
saját nevemen írok.
3. Hogyan kezdted el az írói pályát?
Azok közé tartozom, akik
viszonylag későn kezdtek el írni. Az első novellám három éve született, előtte
még csak próbálkozásaim sem voltak. Persze a kapcsolatom az irodalommal mindig
szoros volt, hat éves korom óta olvasok, és remélem, nem vet rám rossz fényt,
de mindig csak realista történeteket. Mire egyetemre kerültem, túl voltam a
világ- és magyar irodalom remekeinek zömén. Ezt csak azért mesélem el, mert a
dolgok nem a semmiből születnek. Az ember sok mindent megtapasztal a személyes
életében, ugyanakkor, ha olvas, sok egyebet közvetett módon is megtud az
emberekről, a környező világról. Aztán, ha van benne hajlam, egyszer csak elér
arra a pontra, hogy maga is megfogalmazza, mit gondol mindarról, ami körülötte
zajlik. Én oknyomozó típus vagyok, a történetek mögött mindig a miérteket
keresem, azokat az érzelmi, indulati mozgatórugókat, amik egy embert arra
késztetnek, hogy megtegyen, vagy ne tegyen meg bizonyos dolgokat.
4. Írásod célja.
Mai történetet akartam írni,
olyat, amelyben az olvasók magukra és a környező világra ismernek, és amikor
befejezik a könyvet, oda jutnak, hát igen, ezek a hősök is csak olyanok, mint
ők, ugyanazt szeretnék az élettől, csak kicsit másképp élnek és gondolkodnak…
Szóval én azt szeretném, nemcsak
mint a regény írója, hanem mint magánember is, ha kevesebb lenne az előítélet a
világban, és több az elfogadás.
5. Családod miként fogadta el, hogy ezen a pályán indultál el?
Mivel korábban nem mutattam
jeleit annak, hogy írni szeretnék, kicsit meglepődtek a hozzám közelállók.
Aztán elfogadták, megszokták, és bizonyos értelemben a legőszintébb kritikusaimmá
váltak.
6. Tervezel-e új könyvet kiadni, ha igen mesélsz róla?
Beadtam egy új kéziratot a
kiadóhoz, nem tudom még, mi lesz a sorsa. Ez egy nő története, aki az élete egy
bizonyos pontján szembesülni kényszerül azzal, hogy boldogtalanságának oka nem
a külvilágban, hanem elsősorban önmagában van, az élete során akarva és
akaratlanul elkövetett hibákban. Igazából a kedvenc témáim jelennek meg újra
ebben a történetben, az emberi viszonyok szövevénye, az önmagunk és mások
elfogadása, a bátorság az önmagunkkal való szembenézésre, és az, hogy a
legrosszabb élet szituációkból is ki lehet jönni, mert a bánatból, a
fájdalomból is lehet, sőt, kell is építkezni. Ez persze most éjsötéten hangzik,
de a történet korántsem egy szomorú dráma.
7. Vannak-e további terveid?
Szeretném, ha kiadásra kerülne az
új kézirat. És érik bennem egy újabb történet is, egy nárcisztikus férfiról. Ez
is napjainkban játszódik majd, önmagán túlmutató szerelmi sztori lesz.
Legalábbis remélem.
Köszönöm az interjút, Ági.
A könyvet itt tudjátok beszerezni
