2021. február 20., szombat

("- Nekem meg az nem világos, hogy miért nem puffantottak le téged, amikor a kezükben van a fegyver - közöltem hidegen, közben az archeológus az órámra sandítva megnézte az időt, én meg elképedtem. - Mi a fene, ezek időre lőnek? ")- Beleolvasó: Chris Land: Lélekvesztő I.részéből.

 A ma egy kissé hosszabb beleolvasót fogok nektek hozni Chris Land: Lélekvesztő I.részéből. Bízom benne, hogy tetszeni fog ez a rész is nektek.

Chris Land:
Lélekvesztő I.



Tartalom:

Christina ​Webster állást keres, egy cselnek köszönhetően talál is. Feladata: mivel a kairói bazárban ókori régiségek kerülnek elő, fel kell derítenie egy Hatsepszut álarc, és egy ősi papirusztekercs útját a helyi összekötő, az archeológus Raman segítségével.
Természetesen ez nem megy zökkenőmentesen, hiszen mások is érdeklődnek a papirusz hollétéről, főként egy műgyűjtő emír, aki ravasz játékot űz egy-egy elismerésre méltó darabért, továbbá két mindenre elszánt alak, valamint egy görög archeológus nő is részt vesz a kutatásban, de Webster megpróbálja áthúzni mindannyiuk számításait.
Hova tűnt Raman elődje, és a pap? Vajon mire kellenek a gyerekek a galádoknak?
A jelek a Sínai-félszigeten lévő ősi bányába vezetnek, a Lélekvesztőt azonban az ókori papok telerakták veszélyes és fondorlatos csapdákkal, melyekkel mindannyiuknak meg kell küzdeniük, akár az életük árán is.
Millió egy titok és megfejtésre váró talány, ami a ködös múlt homályába vész…
Rejtélyes halálesetek, mérgek, legenda, misztika, ármány és érzelmek, egy kis ókori történelemmel megfűszerezve, no és a humor se maradhat el a Lélekvesztő című fordulatokban gazdag kalandregényből.


BELEOLVASÓ
ENGEDÉLLYEL


Amint felbuktak előkerült egy másik, s hogy a férfit némileg megkíméljem tőle, föltápászkodva intettem neki, majd sarkon fordulva a nyakamba szedtem a lábam. Hallottam a mögöttem dübörgő talpak zaját, így hátra se nézve futottam sikátorokon át. Kifulladásig űzött, aztán egy kereszteződésnél beért, elgáncsolt, s amíg megkísérelte lefogni a karjaimat, társa érkezett, aki elszedte volna a batyumat. Mivel egyik se sikerült, mert a gáncsolót orrba nyomtam, a vállpántot pedig nem eresztettem el, az, aki megorrolt rám elmarta a bokám és kirántotta alólam a lábam - vesztére, mert rázuhantam. Megpróbált kimászni alólam, a másik pedig a táskámban lévő tekercset akarta kicibálni. Ahelyett, hogy hagytam volna a táskarablót meglépni, beletérdeltem az alattam lévő ágyékába, erre gyomorszájon vágott, így eleresztve a batyut nyomban kétrét görnyedve eldőltem a porban. Még fel se ocsúdtam igazán, már véget ért a táskámért folytatott küzdelem, amit Raman rendezett le, s lepillantva rám megállt fölöttem. Mielőtt az az alak, aki megütött talpra vergődhetett volna, az archeológus lehajolt hozzá, hogy szóvá tegye: - A magad súlycsoportjával kezdj ki legközelebb, és tanuld meg tisztelni a női nemet. Amint fölfogta az arab a lényeget, bronzemberem egyetlen váratlan mozdulattal elintézte őt, aztán felsegített. - Húzd ki magad, úgy könnyebb.
- Időt kérek - rebegtem, mire füttyszó hasított a légtérbe, melyre a régész duplafüttyel válaszolt, én meg kódoltam az üzenetet: - Ez annyit jelentett, hogy itt vagyunk.
- Úgy valahogy - helyeselt, míg a keresztutca csendjét távoli kiáltozások és lábdobogások verték fel. Követtem a férfit, aki másodpercek alatt elérte a sikátor végét, majd óvatosan a hangok felé pislantott, így érdeklődéssel a szememben én is arrafelé tekintettem.
Ezúttal Lahoud volt pácban, őt ketten kergették, de a núbiai jelentős előnyre tett szert az üldözőkkel szemben. Lövés dörrent és a lövedék iszonyú sebességgel becsapódott a fölöttünk magasodó falba, amiből kiszakadt egy darab, nyomában vakolat és festék hullott a talajra. Összerezzentem, Raman pedig időveszteség nélkül visszasodort a biztonságot nyújtó sikátor sötétjébe. Kisvártatva Lahoud farolt be, ekkor dördült el a második lövés: a golyó elsüvített a núbiai mögött, s a háttérben csapódott be. Visszhangzott a szűk tér, szállongó por keletkezett Gamal fejénél. - Gyerekek, nyomulnunk kell valamerre - sápítozott, aztán szúrós szemeket vetett rám. - Jön Omar haverod, és nemigen értem, miért bukik rád ennyire az a pacák.
- Nekem meg az nem világos, hogy miért nem puffantottak le téged, amikor a kezükben van a fegyver - közöltem hidegen, közben az archeológus az órámra sandítva megnézte az időt, én meg elképedtem. - Mi a fene, ezek időre lőnek?
- Arra - nyomta kezembe a táskám, és félreértettem volna, ha nem mutat a sikátor másik oldalára. Rémületem is nagyobb volt annál, hogy vitatkozzak vele, így gyors ütemben elértem az utca végét, ahonnan fölhangzott a harmadik irtózatos dörrenés. Megcsapott a lövedék szele, ami pont az orrom előtt vágódott a vályogtéglába, félig-meddig megsüketítve.
- Na, süssetek ki valamit, és ne szarakodjatok, mert be vagyunk kerítve - darálta Lahoud. Visszaaraszolva hozzájuk fölpislogtam az utca mentén elhelyezkedő falra, áthajítottam a batyum a túloldalára, s amint csörömpölés jelezte, hogy földet ért, a núbiait megmászva akartam följutni rá, de a férfi visszatartott: - Várj, először én, az ilyen kertekben kutya is szokott lenni. A régész másodpercek alatt föltornászta magát a fal tetejére, majd eltűnt, aztán halk füttyszó jelezte, hogy mehetünk. Gamal bakot tartott, átlendültem leugrottam, s épp Raman mellett landoltam, akinek két marka közé szorult egy kutya két füle, hogy a fejét leszorítsa a földre, az eb szűkölt, és a hátsó lábaival egyvégtében próbált kiszabadulni keserves helyzetéből. Amikor Lahoud majdnem feldöntött, nekiálltam: - Te, figyelj már, ha ezek ilyen közel voltak hozzánk és tényleg ki akartak nyírni minket, akkor nagyon kellett igyekezniük, hogy még csak véletlenül se találjanak el bennünket. Az arabok a fal túloldalán keresgettek, én pedig a táskámat kutattam, amire ráleltem a kutya alatt. Kicibáltam alóla, majd az archeológus tekintetébe mélyedtem, aki fojtott hangon közvetített: - A kert végében kimászhatsz, mi meg elcsaljuk őket a másik irányba.
- A tekercsnek már úgyis lőttek - súgta Lahoud, erre a hátizsákom csatjához kaptam.
- Azért vigyázz rá - hagyta jóvá a régész is a dolgot, így távoztam. 

*

Az utca fényei kigyulladtak már, amikor fogtam egy konflist, elvitettem magam a Karnak templomhoz, s hiába volt záróra, bejutottam. A bejáratnál kosfejes szfinxsor fogadott, aztán elértem az előcsarnokot, mire kiszélesedett a tér: balra néhány pálma mögött apróbb romok, jobbra egy csarnokban méretes királyszobrok. Miután elhaladtam II. Ramszesz nálam ötvenszer nagyobb kolosszusa előtt, csatlakozott hozzám egy lekonyult hosszúfülű kecske, majd a második kaputorony tömegénél betévedtem egy magas papiruszvirágokkal díszített oszloprengetegbe. Távolabb obeliszk hívta fel magára a figyelmet, melynek nyúlánk alakja belefúródott a csillagos égbe. A pülon félelmetes méretei úgy nehezedtek rám, mintha óriások lennének, a lámpákkal itt-ott megvilágított hüposztil csarnok fény-árnyék játéka nyomasztott. Ekkor ráleltem egy idegenvezetőre, aki a másik kaputoronyhoz terelte a csürhét, míg bőszen magyarázta betanult szövegét: - Tehát itt látjuk Hatsepszut és Thutmózisz obeliszkjeit, a botanikus kert után pedig elérünk a Szent-tóhoz, melyet a Nílus táplál…
Amint behatároltam a teret, áthaladtam a templom legtitokzatosabb részén, ami egy rejtélyes szentélybe vezetett, melyben egykor maga Amon isten lakott, a teremtő és kiismerhetetlen. Ezzel szemben terült el a kísérteties kert, s míg arra kaptattam, kajla követett. A botanikus kert négyszögletes, megnyúlt, ablakszerű részekből tevődött össze, mély sötétség lappangott benne, előtte kisebb kőfalak vetettek árnyékot, így a legalkalmasabb helyszín volt a találkozó szempontjából. Kiválasztottam a legjobb helyet, ami elég eldugott volt ahhoz, hogy észre ne vegyenek, s feltelepedtem a fal tetejére. A megbeszélt időben senki se jelent meg, de öt perc múlva három alak tűnt fel. Amint közelebb értek, tekintetüket végighordozták a romokon, s mihelyt Omar meggyőződött róla, hogy rajtuk kívül egy árva lélek sincs ott, türelmetlenül járkálni kezdett. Samír pálinkásüveggel a kezében egy pálma alatti falra mászott fel, a harmadik arab a vele átellenben elhelyezkedő bemélyedésben húzódott meg, negyedik társuk a tó felől érkezett, aztán leült egy kettétört oszlop talpazatára. Tisztán láttam őket, s a palesztin néha annyira megközelített, hogy alig volt köztünk pár méter. Súlyos csend ereszkedett a kert előterére, csak Omar léptei alatt súrlódtak olykor a kövek. Elviselhetetlenül meleg éj köszöntött be, rettentő hőség terpeszkedett a templom falai közt. Néha felsejlett ugyan valami szellőféle, ami másodperceken belül bejárta a zegzugos részeket, majd mintha nem is lett volna, elillant a titokzatos feketébe burkolózó szentélyből. Raman olyan nesztelen bukkant elő a sötétből, mint az árnyék, hirtelen megjelenő alakját beragyogta a holdfény. Omar Asour fordult, ám a mozdulatlan alak láttán zavartan megállt.
- Remélem, egyedül jöttél - kukkantott a háttérbe, felmérve a mögötte álló terepet, amit nagyjából megvilágított a lábánál megbúvó lámpa. Felfelé szüremlő fénye viszont rávetült az arcélükre, így azt is láttam, hogy a két férfi tekintete a pillanat törtrészéig keresztezi egymást, majd tétován továbbsuhanva pásztáz. Mivel régészem nem fárasztotta magát válaszadással, Omar hangjában megéreztem a feszültséget: - Elhoztad a térképet?
- Ha jól értelmeztem, egy emírrel van itt dolgom, nem veled.
- És naivan az hiszed, hogy a birtokában van az, ami neked kell - húzta őt a palesztin, akinek arcán tisztán látszott a csalódás, ahogy hitetlenkedve megingatta a fejét. Omar szavait csend követte, s fel se figyelt rá, hogy amint az agresszor lehuppant a helyéről, az egyik oszlopnál mozdul valaki, de az éjszaka leple eltakarta az árnyékban meghúzódó teremtést.
- Köss üzletet, amíg teheted - ajánlotta Asour. - Én megkapom tőled a tekercset, cserébe átnyújtok néhány életet, többek közt ott van Webster, akinek nem bocsáthatom meg, amit tett. Aligha sejti, milyen valójában egy palesztin férfi, de miután kedvemet töltöttem vele megtanítom a rendre - nyomta szövegét, szavai azonban hamar eloszlottak a légtérben. A fenyegetés mégis egyértelműen hangzott, s az archeológus pillantása félreérthetetlenül rám siklott, közben újra árnyék lebbent az oszlopnál, majd tovább surrant a falnál.
Omar folytatta: - Lásd a nagylelkűségem, Xantoszt is visszaszolgáltatom, hisz’ még a legutolsó arab nővel se ér fel. Bevallom, kipróbáltam, noha egy kivénhedt birkát se adnék érte, így a tied, rólad feltételezem, hogy használt állapotban is visszaveszed. 


A régész szótlanul tűrte a megalázó szavakat, zsebre dugott kézzel állt, sziklaszilárd nyugalom tükröződött az arcán. Ezt már Omar se bírta idegekkel, s a kezdeti harag dühödt vaddá tette. Először azt hittem, menten nekiesik a férfinak, de amint ismét ránézett, valami októl fogva lehiggadt tőle, pedig ahogy láttam, nem állhatta türelmes modorát, béketűrő viselkedését. Asour önmagát hergelte, míg a közelben gyufa sercent, hogy pillanatnyi lángja fénnyel töltse be a körülötte lévő teret. Ezt a másodpercet választotta az árnyalak arra, hogy kihasználva a helyzetet lesöpörje az oszlop talpazatán ülőt, keze a magasba lendült, de a váratlan világosság megzavarta őt, így visszaosont a helyére. Ha Omar nem is, az agresszor mintha fölfigyelt volna a szokatlan jelenségre, bár maradéktalanul élvezte a két férfi jelenetét, ezért újfent a sötétképűre tekintett, aki nem maradt adósa: - De térjünk a tárgyra, mennyit ígért a sejk a tekercsért? Hajlandó vagyok én is fizetni, illetve az előbb említetteket megtoldom egy kis alamizsnával, fogadd előlegként - dobott Raman felé egy érmét. Bronzemberem nem mozdult, hagyta, hogy az érme csengve a lába elé hulljon, s ott pörögve megállapodjon. Ezt a kihívást már magára se vette, ekkor Samír mögé lépdelt, meghúzta az üveget, letette a kőre, majd megkerülve őt megvárta, míg a társai is közelebb mennek, és közrefogják áldozatukat, akár oroszlánok a gazellát. A régész békésen szemlélődött, meg se próbálta kivágni magát a szűkülő körből, így Omar kezéből kicsúszott az irányítás, amit akaratán kívül a sebhelyesnek engedett át. - Vedd le azt a rongyot, vagy én tépem le rólad. Az archeológus eleinte nem moccant, aztán levette a burnuszt és odadobta Samírnak. Félig nyitott ingét kirántotta a nadrágjából egy alak, megmotozta, ezalatt az agresszor is átvizsgálta a ruhát, majd ingerülten a földre dobta. - Velem szórakozol, Raman? Helytelenül teszed, nem tanultad még meg? Pedig mintha lett volna rá alkalmad, ha jól emlékszem. Azt is látom, hogy a görögöt lecserélted egy másik európai lotyóval, eszerint lebecsülöd az arab nőket, amit meg fogsz bánni - intett, erre két társa hátracsavarta régészem karjait, közben Samír kikapta övéből a tőrét, hogy a penge ledermedjen a férfi nemesebbik szervénél, aki meghátrált volna, őrei viszont nem engedték, így ökölbeszorított kézzel ő is korrigálta a helyzetét.
- Senkit nem becsülök le - mondta, s hangján nem érződött zavar.
Samír ezt meg se hallotta. - Tökös gyereknek képzeled magad, de megoldjuk a gondodat. Csak négyen ütköztünk meg egyszerre, a sötétben rejtőzködő alak remegő árnyéka elárulta, hogy elkapta őt a röhögőgörcs, Raman bizonytalanul felém pillantott, s mialatt a zsebemben kutattam, a palesztin is közelebb óvakodott hozzájuk. - Mit akarsz? A sebhelyes felelet helyett kioldotta a férfi övét, s amint lehúzta nadrágján a cipzárt, hirtelen sürgős lett nekem és az árnynak, de bronzemberem is hátralépett volna, ha kétoldalról nincs ki tartsa. Előkotortam pár pénzérmét, az egyiküket elhajítottam, a kőre esett, csilingelve pörgött egyre gyorsabban, végül elhallgatott. Mivel nem keltette fel a figyelmet, a markomban lévő pénzt már dühből vágtam volna a legközelebbi falhoz, de több dolog is meggátolt benne. A régész nemet intett, az árnyalak, akinél már nehezményeztem, hogy túl sokáig áll egyhelyben, halk neszezés után lenyomta a szipákoló arabot, majd a testet az oszlopkőre fektette. Raman éles hallásának köszönhette vagy rendkívül fejlett érzékszerve tudatta vele, hogy a templomban rajtunk kívül van még valaki, mert enyhén félrebillentette a fejét, és a szeme sarkából felfedezte a jövevényt, közben Omar félrelökte előle az agresszort, aztán felemelte a mutatóujját, így a két arab elengedte őt. Amikor a férfi rendbe szedte magát, a palesztin felvette a kövön heverő érmét, hátrébb lépkedett, a lámpa fényénél futó pillantást vetett rá, majd bronzemberem felé hajította.
- Ez a százas szerencsét hoz neked. Lenéztem markomban a pénznemre, és felfogtam a sötétképű tettét, ami távol állt a megalázástól, inkább a logikára alapozott. Raman mozdult, de belső énem tiltakozva felsikoltott, erre lebénult, s nem lett árulóm, mert az idegen magyar érme a lába elé hullott. Omárban mégis gyökeret vert a gyanú, hogy a közelben vagyok, ugyanis a terepet vizslatva megfordult a saját tengelye körül, s mivel minden szempár az engem oltalmazó sötétet szemlélte, az se tűnt fel senkinek, hogy Lahoud alakja kivált a háttérből, ezalatt a palesztin bevégezte a teljes fordulatot, de a férfi helyett már a núbiaival társalgott: - Szóval Webster, Xantosz…

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

NewLine Kiadó

Chris Land írói oldala

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.