Sok mindent lehet tudni rólam, a kérdés inkább, hogy mit érdemes. Egy 32 éves szegedi srác vagyok, aki fordítóként végzett az egyetemen és szenvedélyesen szereti a történetek minden formáját. Bár van rendes foglalkozásom is, a kérdés számomra nem az volt, hogy adok-e ki könyvet, hanem az, hogy mikor. Hiszem, hogy mindenkiben van legalább egy regény, de belőlem ez már nagyon kikívánkozott. Nagyon szeretem a kreatív feladatokat, ezért is léptem be egy helyi zenekarba, a covid előtt sajnos feloszló Future Rhapsodyba, ahol dalszövegeket fordítottam. Nagyon élveztem azt is, bár be kell látnom, hogy nekem inkább a próza a műfajom, mint a líra. Szóval ha valaha lesz olyan regényem, amelyben vers betétek vannak, azokat valaki más írta. A Gourmet egyetlen egyet tartalmaz, azt még én csináltam. De az is fordítás. Azt hiszem ez minden, ami releváns lehet. Esetleg még az, hogy egy jó teával le lehet venni a lábamról.
Gourmet c. könyved sok
kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Nem annyira, mintha egy számomra teljesen idegen korszakban játszódott volna, de igen, sok útánajárást igényelt. Még így is azt érzem, hogy vannak olyan részletei a könyvnek, melyeket jobban kibonthattam volna. És volt, hogy terveztem egy fejezetet, de később nem használtam fel. Az is kutatómunkát igyényelt. A színek érzékelésének néztem utána jó hosszan, de végül ennek nem lett nyoma a könyvben. Ez is egy jó tanulság lehet írni vágyóknak. Van bőven olyan, amit kigondolunk, kikutatunk, megírunk, de végül nem használjuk fel. Ami meg az írás hosszát illeti, nem tudom napra pontosan, de én három évvel számolok.
Történeteidben mennyire
van jelen fantázia és valóság?
Harmadikos koromban kezdődött. Akkor már mindenki tudott összefüggő mondatokban írni, és akkor indult a Fogalmazás óra. Itt mindig a megadott témában kellett rövid kis meséket írni. Persze kezdők voltunk minimális olvasmányélményekkel, szóval a végeredmény is ezt tükrözte, de én hallatlanul élveztem. Messze ez volt a kedvencem az össze tanóra közül. Azt hiszem, külső szemlélő számára már akkor is világos volt, hogy én bizony regényt fogok írni.
Mindenképpen. Kísérletezni inkább novellákban, hogy lássam, mi megy jól és mi nem. De a regények terén is tervezek elmozdulni jobban a fantasy irányba. Ez egy nagy lépés lesz jó sokára, amikor úgy érzem, hogy képes leszek a nulláról felépíteni egy teljesen új világot. Egy Lovecraft ihlette novellám elérhető online annak, akit érdekel.
Nincs ilyen. Egy kézirat szerintem sosincs készen. Többször is a végére értem, de mindig volt olyan, amit javíthatnék. A regényírás is olyan, mint a fordítás. Mindig lehet egy picit jobb. És a megoldás is ugyanaz mindkettőnél: az elengedés. Képesnek kell lennünk azt mondani, hogy “Rendben, ez már elég jó így.” Ebben persze nagy szerepe van a tesztolvasóknak. Maga az elengedés egy keserédes pillanat. Büszke is a szerző, de furcsán magányos érzés nem írni tovább a karakterek sorsát.
Óh, dehogynem. Elvégre nem a W. L. Know az igazi nevem. De ha széles olvasó közönséget akarok szórakoztatni, akkor nem korlátozhatom azokra, akik számára kimondható a Szűcs Balázs. Maga a W. L. Know név egyébként régebbi, mint a Gourmet ötlete.
Mindig is ebben a
zsánerben szerettél volna írni?
Azt hiszem, a lelkem mélyén, igen. Voltak más bölcsőhalált halt regény ötleteim, de végül csak az urban fantasynál és a vámpíroknál kötöttem ki. Ezek előtte is vonzottak, szóval van valami sorsszerű abban, hogy ilyen lett a legelső kiadott regényem.
Őszintén? Még fel se fogtam igazán. Eltelt már egy hónap is, de még mindig szürreális. Nagyon régen vártam már erre és hihetetlen, hogy tényleg sikerült. A leghosszabb és legkeményebb menet volt, amiben valaha részem volt.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Vegyes. Azt előre kiterveltem, hogy honnan hova akarok eljutni a regényben, ahogy a főbb állomásokat is. De sokat bíztam a megérzéseimre. Egyébként a könyv írása alatt nagyon sok mindenre jöttem rá a sztorival és önmagammal kapcsolatban. Volt karakter, akit rövid ideig szerepeltettem volna csak, végül az egyik kulcsfigura lett. És bár nem így terveztem, végül nem tudtam ellenállni a Kelet csábításának se. Magát a vámpírságot is sokkal több szemszögből jártam körbe, mint azt eleinte terveztem. De ezektől szerintem csak javult a könyv.
Ez egy nagyon jó kérdés. Most el kell gondolkozzak. Egyébként sokszor van átfedés a kettő között. Amiket nehéz megírni, azzal sokat kell dolgoznom, de a sok csiszolás miatt végül nagyon büszke leszek rá. Ezek rendszerint a romantikusabb illetve erotikusabb jelenetek, mivel a saját magánéletem nem igazán szolgáltat felhasználható ihletet ezen a téren. Ha ez meglepetésként éri az olvasót, akkor jól végeztem a munkámat.
Természetesen van. Úgy nem lehet regényt írni, hogy “Oké, szeretnék kiadni egy regényt.” Ennél sokkal több mondanivalóra van szükség. Ha nem akarunk semmit közölni, abból csak egy halom betű lesz. És ez magára az írásra is igaz. Volt, hogy napokig nem nyúltam a kézirathoz. Nem az volt a kérdés, hogy mikor van időm írni, hanem mikor vagyok abban a tudatállapotban. Néha egy-egy esemény, érzés vagy személy csak rövid szakaszokat ihletett, de az egész művet is ihlette valami. A novellák esetében más a helyzet, mert azok nem csak terjedelemben különböznek a művektől. Egy kevésbé komplex műhöz elég egy esti séta. De valaminek kell lennie.
Elsőként azok, akiken a segítségére szükségem van. Egy írónak sokféle karaktert vagy helyzetet kell ábrázolnia, és nem mindenki elég sokoldalú hozzá, hogy erre képes legyen. Ilyenkor jönnek a rokonok és barátok, akik többet tudnak nálam, és velük elolvastatom a releváns részeket. Aztán persze jönnek a tényleges előolvasók, akiknek csak a véleményalkotás a dolga. Ezek jellemzően olyan emberek, akikben megbízok, hogy őszintén megmondják, ha valami nem tetszik nekik. Igazán hasznos véleményre csak tőlük számíthatok. Persze a lényeges dolgokon nem változtattam. Ez a történet ki akart jönni.
Maga az, hogy írok, nem lepte meg őket. Ismernek már elég régóta. Sokkal jobban is, mint én saját magamat. De az, hogy sikerült és kész van és ki lett adva és kézbe vehető, az már igen. Nagyon büszkék rám és egyetértenek velem abban, hogy akár sikeres lesz a könyv akár nem, ez mindenképp egy elismerésre méltó teljesítmény. Ettől függetlenül én örülnék a széles olvasótárbornak. Ki tudja? Talán ez veszi rá őket, hogy megírják a saját regényüket. Mindenkiben van egy könyv. Az interjú összes olvasójának. És én szeretném elolvasni azokat a könyveket.
Az idén? Hűha, ez nehéz kérdés. Dolgozok újabb regényeken, de kétlem, hogy ezekből bármi kikerülne még az idén. Nagyon kezdeti stádiumban vannak még csak. Az biztos, hogy a könyv promotálásával nem szándékozok leállni. Nagyon boldog lennék, ha egy angol fordítást bejelenthetnék, de ez elsőkönyves íróknál nem jellemző. Arra talán van esély, hogy novellát olvashassanak tőlem, de azt, hogy milyen platformon, még nem tudom. Ha lesznek konkrétumok, azt azonnal jelzem a facebookon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése