Az ember, aki arról az emberről ír, aki arról írt, hogy megölt egy embert... vagy mégsem?

 Alex Pavesi: 

A meg sem történt gyilkosságok

„Most rajta volt a sor, hogy a széttárt ujjai között bámulja a világot, és feltegye magának a kérdést: valóságos mindez?”

Az ember, aki arról az emberről ír, aki arról írt, hogy megölt egy embert... vagy mégsem?

Megjelenés: július 29.
Fordító: Pék Zoltán
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 320 oldal

Leírás

Alex Pavesi az itthon is nagy sikert aratott Nyolc nyomozó után ismét bebizonyítja, hogy a krimi műfaji szabályai nem kőbe vésett törvények, csupán játékszabályok, melyeket a kellő tehetséggel megáldott író kedve szerint formálhat. A meg sem történt gyilkosságok nemcsak egy újabb bűnügyi történet – mely egyébként fejet hajt Agatha Christie és a műfaj klasszikusai előtt is –, hanem egy labirintus, amelyben az olvasó hol nyomozóként, hol gyanúsítottként, hol maga is szerzőként (!) találja magát.

Pavesi ezúttal is mesterien csavarja a narratívát: rétegeket épít egymásra, majd lebontja őket, hogy aztán új jelentéseket tárjon fel a történet mélyén. A krimi formai és tematikus elemei itt eszközökké válnak; nemcsak feszültségkeltésre és annak fenntartására, hanem arra is, hogy megkérdőjelezzük, amit olvasunk. Ki beszél? Kinek hihetünk? És meddig tart a fikció?

A meg sem történt gyilkosságok az utóbbi idők legkomolyabb irodalmi kirakósa; különleges regény: intelligens, metairodalmi, szellemes és tökéletes olvasmány azoknak, akik szeretik, ha egy könyv nemcsak történetet mesél, de kihívás elé is állítja őket.

Fülszöveg

Hat barát gyűlik össze születésnapot ünnepelni egy világtól elzárt házban.

Hamarosan egy különös játékba kezdenek, melynek neve: Indíték, Módszer és Halál.

Anatol egy hónappal apja halála után meghívja gyerekkori barátait harmincadik születésnapja alkalmából a régi családi birtokukra. A szűnni nem akaró eső miatt egy általa kitalált játékot javasol az unalmas órák elütésére: borítékhúzás formájában mindenki véletlenszerűen válasszon ki két barátot, és írjon róluk egy történetet, melyben az egyik megöli a másikat.

Ahogy a kedvetlen társaság nekirugaszkodik a feladatnak, sorra döbbennek rá, hogy képtelenek másból ihletet meríteni, mint a múltjukban jelen lévő titkaikból. Ám miután e titkokat papírra vetik, azok már többé nem maradnak rejtve, a fiktív gyilkosságok által felszínre bukkant régi sérelmek pedig hirtelen valódi indítékokat szülnek.

Amikor azonban egy valódi gyilkosság közeleg feléjük, vajon időben felismerik a veszélyt?

Alex Pavesi, a nagy sikerű Nyolc nyomozó szerzője ezúttal is a klasszikus bűnügyi regény kereteit feszegetve invitálja izgalmas játékra az olvasót, miközben megidézi a Tőrbe ejtve című film legjobb pillanatait, és fejet hajt Agatha Christie előtt.

A szerzőről

Alex Pavesi matematikából szerzett PhD-t. Mielőtt író lett volna, szoftvermérnökként és könyvesbolti eladóként dolgozott. A Nyolc nyomozó című első regényének húsz országban keltek el a fordítási jogai. Második könyve, A meg sem történt gyilkosságok 2024 végén jelent meg. Pavesi jelenleg Londonban él, és a szabadidejében szeret hosszan sétálni, rejtvényeket fejteni és kedvtelésből zárakat feltörni.

A szerző előző kötetéről írták

„Pavesi tehetségét jelzi, hogy minden egyes történet kelepcéjébe gyanútlanul sétálunk bele. Ha ezzel gyalogokká válunk az író nagyszabású sakkjátszmájában, hát legyen. Még a legutolsó oldalon is teljességgel váratlan meglepetésekkel szembesülünk.” – The New York Times

„A történet telis-tele bonyodalmakkal és fordulatokkal, amelyeket imádni fognak a fejtörők szerelmesei… Nagyszerű élmény a könnyed kikapcsolódásra vágyóknak, de a szemfüles olvasók még nagyobb élvezetüket lelik majd benne.” – Kirkus Reviews

„Zseniális… Pavesire érdemes lesz odafigyelni.” – Publishers Weekly

„Annyira, de annyira briliáns. Egy lehengerlően fordulatos történetet, amely emellett tudományos értekezés is a bűnügyi rejtélyek matematika vonatkozásairól. Agatha Christie is megemelné előtte a kalapját. Bravó!” – Sarah Pinborough, a Ne higgy a szemének! című regény New York Times-bestseller szerzője

Idézetek a kötetből

„– Nem akarom, hogy rossz embernek tarts…

A hétvége jól indult, de mint minden hétvége, borzalmasan ér majd véget. Anatol oldalvást Janikára sandított, várta a reakcióját. A kormánykerék apránként a nő irányába fordult. Hallották a bogáncs ropogását a kerekek alatt, érezték, ahogy a bal első kerék súrolja az emelt padkát. Akkor Anatol újra az útra szegezte a tekintetét. Soha nem volt valami jó sofőr. A hibát egy vállvonással vette tudomásul, reflexszerűen visszarántotta a kormányt, aztán folytatta:

– Csak mostanában valahogy nem vagyok önmagam. Érted, mire gondolok? Szanaszét estem.

Janika diplomatikusan bólintott, de nem válaszolt. A mellette lévő ablakon keresztül figyelte az elsuhanó tájat: sárga mezők és megfakult dombok a jellegtelenül fehér ég alatt. A kardigánja ujját markolászta. Egyetlen szót sem szólt, amióta beszálltak a kocsiba. Úgy gondolta, illik hozzá a hallgatás.

– Minden olyan érzés, mint egy álomban – folytatta Anatol. Szétnyitotta a jobb kezén az ujjait, és a réseken keresztül bámulta az utat. A körmeit vastag koszcsík koronázta. – Amikor meghal valaki, aki közel állt hozzád, minden valószerűtlen lesz. Túl nagy változás, nem bírod egyszerre feldolgozni. Mindent álomszerűvé tesz. Érted, mire gondolok?

Előző nap volt Anatol harmincadik születésnapja, az utolsó májusi nap pedig szokatlan hideget hozott. Sűrű, késő reggeli köd borította a tájat, a fűszálak kísértetiesen derengtek.

– És ha semmi sem valóságos, akkor nem is számít semmi. Nem tudod megkülönböztetni a jót a rossztól. Olyasmit csinálsz, amit normális esetben nem tennél. Olyasmit mondasz, amit normális esetben nem mondanál. Ha furcsán viselkedtem a hétvégén, akkor ez az oka.

Hétfő reggel volt ugyan, de munkaszünet. Janika a hosszú hétvégét Anatolnál töltötte a többi barátjukkal, és a férfi most a pályaudvarra vitte, hogy elérje a vonatot hazafelé. A régi, erdőzöld kabrió megviselt vinyltetejének egyik oldalán szakadás éktelenkedett. A lyukat több réteg ragasztószalaggal tapasztották be, a hideg levegőnek azonban így is sikerült utat találni az autó utasterébe.

– Valószínűleg nem jól magyarázom…

Anatol csak mondta a magáét, miközben lassított és indexelt, hogy lekanyarodjon a főútról egy keskeny mellékútra, amelyen nem látszott semmiféle felfestés. Levette a kezét a kormányról, és várta, hogy a szembejövő forgalomban rés nyíljon.

– Csakhogy a bánat bármilyen alakot képes felölteni. Egyik nap így nyilvánul meg, másnap meg úgy. Néha bűntudat lesz, néha megbánás. Olykor csak szomorúság. És vannak napok, amikor inkább sokk.”

Agave Könyvek