Kömlődi Ferenc:
Öröklétek
Az emberiség útja a kreatív szuperintelligencia és a csillagok felé
Híres magyar jövőkutató a transzhumanizmusról, és arról, hol és miért válik elavulttá az ember
Megjelenés: június 9. – Ünnepi Könyvhét
Nyomdai kivitelezés: keménytábla, védőborító, 464 oldal
Miről szól a könyv?
Kömlődi Ferenc kötete azt vizsgálja, hogyan jutott el az emberiség oda, hogy már nem pusztán alkalmazkodik az evolúcióhoz, hanem aktívan alakítja azt. A mesterséges intelligencia, a biotechnológia és más, egymásba fonódó tudományterületek révén egy olyan korszak küszöbére érkeztünk, ahol az ember és a gép közötti határ egyre inkább elmosódik. A könyv nemcsak a technológiai áttörések hátterét tárja fel, hanem azt is, milyen új létformák, identitások és közösségek rajzolódnak ki ebből az átalakulásból.
Miért aktuális most?
Az utóbbi évek látványos technológiai fejlődése sokak számára hirtelen ugrásnak tűnik, valójában azonban egy régóta zajló folyamat fordulópontjához érkeztünk. A kérdés már nem az, hogy megváltoztatja-e az életünket a mesterséges intelligencia, hanem az, hogy milyen mértékben engedjük át neki a döntéseinket és a jövőnket. A könyv éppen ezért nemcsak jövőképet kínál, hanem értelmezési keretet is ad ahhoz, hogy a jelen bizonytalanságában eligazodjunk: miközben a technológia egyre nagyobb hatalmat ad a kezünkbe, egyre sürgetőbbé válik annak eldöntése, hogyan élünk vele.
Leírás
Az Öröklétek nem klasszikus jövőjóslat, hanem személyes hangú, mégis széles látókörű gondolkodási kísérlet arról, hogyan alakult át az elmúlt évtizedekben a világképünk, és vele együtt az emberről alkotott elképzelésünk. Kömlődi Ferenc saját élményein és kulturális referenciáin keresztül vezeti végig az olvasót Szingapúrtól Szöulon és Londonon át Latin-Amerikáig, miközben azt vizsgálja, milyen jelekből rajzolódik ki egy új, poszthumán korszak körvonala.
A könyv egyik legizgalmasabb rétege, hogy nem csupán technológiákról beszél, hanem arról a kulturális közegéről is, amelyben ezek megszületnek: elektronikus zenei szubkultúrák, kortárs képzőművészet, digitális nomád életformák és globális városok szolgálnak példaként arra, hogyan változik meg az érzékelésünk és a valósághoz való viszonyunk. A szerző szerint a jövő már nem egy távoli, egységes narratíva, hanem egymás mellett létező, egymást átfedő valóságok rendszere.
Az Öröklétek egyszerre kultúrtörténeti áttekintés és jövőfilozófiai útikalauz. A mesterséges intelligencia, a big data vagy a transzhumanizmus kérdéseit nem elvont szinten tárgyalja, hanem konkrét társadalmi és politikai folyamatokkal kapcsolja össze, a populizmus erősödésétől a technológiai óriáscégek hatalmáig. Így válik a könyv tétje világossá: nem az, hogy milyen lesz a jövő, hanem az, hogy képesek vagyunk-e értelmezni azt a jelenben, mielőtt végleg kicsúszik a kezünkből.
Fülszöveg
Az ember ma már nem az evolúció végterméke, hanem saját jövőjének tudatos tervezője. E képességünk a legjobbkor jön, ugyanis épp létezésünk legnagyobb kihívásával nézünk szembe.
Az olyan mindennapi technológiai szenzációk, mint a ChatGPT vagy a generatív képalkotók csupán a jéghegy csúcsa. Ami ma látványos áttörésnek tűnik, az valójában évtizedek óta zajló, mélyreható folyamatok következménye. A mesterséges intelligencia, a szintetikus biológia, a kvantum-számítástechnika és más technológiák összefonódásával az emberiség saját kezébe vette a fejlődését. Elindítottuk a gépi evolúciót, és megkezdtük a kísérletezést olyan hibrid létformákkal, amelyekben a szerves és a szervetlen már elválaszthatatlan egységet alkot.
Kömlődi Ferenc jövőkutató azt vizsgálja legújabb könyvében, hogyan lett képes az emberiség az irányított evolúcióra a technológia és a tudományok fejlődésével, a gépekkel való együttműködés által. Ez a könyv alapos látleletet ad a jelen hibrid valóságáról, ahol már a biológiai határokon túli létezés formáit kutatjuk. Nem csupán technikai leírást kapunk, hanem átfogó elemzést arról, miként válhatunk a mindenható adatok korában sokdimenziós személyiségekké és közösségekké.
Ez az „evolúciós útikönyv” a technológiai diadal bemutatása mellett megkerülhetetlen válaszokat keres a jelen káoszára is. Hogyan őrizhető meg a személyiség és a közösség szabadsága az orwelli technofeudalizmus árnyékában? Vajon képesek vagyunk felelősséggel kezelni azt a hatalmat, amellyel saját fajunkat és a gépi értelmet formáljuk újjá? Miként válhat a kreatív szuperintelligencia szövetségessé többek közt a klímaválság elleni harcban?
Az Öröklétek: Az emberiség útja a kreatív szuperintelligencia és a csillagok felé nélkülözhetetlen útmutató azoknak, akik érteni akarják a holnap utáni világot és az emberi faj következő nagy lépését.
A kötetről mondták
“Kömlődi Ferenc abba a jövőbe kalauzol bennünket, amely már jelen, és amelynek a megjelenését persze, mint oly sokszor, későn vettük észre: amikor már ijesztővé vált. Ijesztő, mert kontrollálhatatlan, ijesztő, mert ismeretlen, és mégis lenyűgöző: ebben fogunk élni. Mint a jó újságíró, végigkalauzol bennünket a poszthumanista univerzum előéletén, hogy végül felvesse a végső kérdéseket, milyen lesz vajon az élet az emberiség elavulása után?” - Babarczy Eszter
A szerzőről
Kömlődi Ferenc jövőkutató, író és képzőművész; világutazó, Latin-Amerika rajongó, gourmand, macskabarát és hollandfoci-drukker. Tibeti-magyar szakon végzett az ELTE-n 1985-ben, majd bő egy évtizedig Franciaországban élt. Dán filmiskolában filmes (1995), a prágai UNIDO tanfolyamon (2006) pedig jövőkutató-képesítést szerzett. Könyvei jelentek meg technokultúráról és zenéről, mesterséges intelligenciáról és az amerikai némafilmről, emellett több IT-témájú tanulmánykötet társszerzője.
Idézetek a kötetből
„Az 1990-es évek közepe, a technokultúrát bemutató, a Fénykatedrálishoz végzett anyaggyűjtés óta foglalkozom a transzhumanizmussal. Akkor ismertem meg a jellegzetesen kaliforniai, jövőorientált eszmeáramlatot, és azonnal beszippantott. Teljesen azonosulni egyetlen gondolatrendszerrel sem lehet, mert az már hit, és nem racionális világkép, de a távolságot és a kritikus szemléletet megtartva, a mai napig transzhumanistának tartom magam.”
„Az ember-gép viszony a kései 1940-es évek, Norbert Wiener óta a számítástudomány egyik legtöbbet elemzett/vitatott kérdése. Hagyományos világképek dualista ellentétpárokkal (organikus-mechanikus, lélek-test) magyarázzák. Ha igazuk lenne, az emberi szervezet semmiféle mechanikus részt nem tartalmazna, és gépeknek sem lennének hozzánk hasonló tulajdonságaik. A biokémia rájuk cáfol: szöveteink, sejtjeink speciális funkciókkal rendelkező gépekből, riboszómákból, RNS-ből (ribonukleinsav) állnak. Agyunkban ötven-százmilliárd idegsejt lehet, ezeken kívül szinapszisok, neurotranszmitterek, szubatomikus részecskék dolgoznak serényen. Mind mozgásban lévő kvarkok vagyunk, szervezetünk működése számos gépi vonást mutat.”
„Elfogadom alapvetését, hogy az evolúció nem ér véget az emberrel, hogy mostani és közeljövőbeli csúcstechnológiákkal nemcsak beavatkozunk, hanem irányítani is tudjuk a folyamatot. Transzhumanista megoldásokkal (MI, ember-számítógép interfészek, szintetikus biológia, nanotech) szellemi és fizikai képességeink jelentősen feljavíthatók, az élettartam meghosszabbítható. Az emberi állapot nem végleges: Homo sapiens és high-tech közös fejlődésével új létformák alakulhatnak ki, miközben már útjára indítottuk a természetesnél gyorsabb gépi evolúciót. Ha megértjük őket, ezekkel a technológiákkal megakadályozható a klímakatasztrófa, és a világűrbe is kirajzhatunk.”
„Szöul, 2018. szeptember. Dél-Korea fővárosa kelet-ázsiai referenciapont, mint Szingapúr és Hongkong. Vagy Tokió. Ezekben a metropoliszokban formálják a jövőt, ami Szöulban egyelőre új kezdet nélküli „poszt”, mert ott még nem ért véget bizonyossággal egy korszak, egy világ, mint a sterilen tökéletes, hibátlanul jólfésült Szingapúrban. Az első jövősokk az Incshon reptér: poszt-cyberpunk és transzhumanizmus sokadszorra találkozik, ezúttal a kávéfőző és információs robotok, áttetsző humanoidfej és jégkrém ATM, cizellált fémszerkezetek és absztraktfehér üres felületek, csúcstechnológia- és csúcsdesign-bemutató, tompa színű objektumok mértani rendjében.”

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése