Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban interjú készült L. Valen írónővel, akinek hamarosan megjelenik az első kötete az A lélek nyomában romantikus krimi zsánerben.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
A hétköznapokban egy kislány édesanyja és feleség vagyok – ez a két szerep adja az életem legfontosabb kereteit. Jelenleg a szakmai utam egy izgalmas, új fejezeténél tartok: szabadúszóként az írásnak szentelem az időmet. Ez a döntés egyfajta szabadságot is jelent, hiszen most lehetőségem van arra, hogy a családi teendők mellett teljes energiával az alkotásra koncentráljak. Számomra az írás és az olvasás egy tőről fakad: mindkettő segít megérteni a világot, és teret ad annak, hogy anyaként és nőként is megőrizzem a saját hangomat.
A lélek nyomában című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
A Lélek nyomában írása egy intenzív, egyéves alkotói folyamat volt: 2025 elején kezdtem bele, és 2026 elején éreztem úgy, hogy a történet elnyerte a végső formáját.
Ami a kutatómunkát illeti, a romantikus szál mellett a krimi-vonal jelentette a legnagyobb kihívást. Mivel ez új terep volt számomra, a hitelesség érdekében igyekeztem komolyabb kutatásba kezdeni. Szakmai fórumokon is tájékozódtam, hogy a regényemben szereplő nyomozati szituációk minél valósághűbbek legyenek fontos volt, hogy ne csak papíron működjenek a szabályok, hanem életszerűek is legyenek.
Kiemelt figyelmet fordítottam a helyszínekre: alaposan tanulmányoztam azokat a környezeteket, ahol a cselekmény játszódik, hogy az olvasó szinte érezze a helyek hangulatát. A bűnügyi háttér mellett pszichológiai kutatást is végeztem, különösen a testbeszéd megfigyelésére koncentrálva, hogy a karakterek közötti feszültséget és rejtett indulatokat minél pontosabban tudjam ábrázolni.
A folyamat közben, 2025 tavaszán indítottam el a Facebook-oldalamat is. Számomra ez nemcsak promóciót jelentett, hanem egy élő kapcsolatot az olvasókkal: minden szombaton megosztottam néhány fejezetet a készülő regényből. Ez a folyamatos visszajelzés óriási motivációt adott, és segített egy olyan stabil, támogató közösséget felépítenem, amely végigkísért az írás minden fontos állomásán.
Úgy látom még két kötet fog készülni, tudsz mesélni róla?
Valóban egy izgalmas, háromrészes sorozaton dolgozom, amelynek a központi eleme a női főszereplő személye, aki minden kötetben egy új világba csöppen. Míg az első kötet, a Lélek nyomában egy romantikus-krimi, a második rész, A bizalom nyomában már a dark romance világába kalauzol el. A maffiás környezetnél tudatosan törekedtem arra, hogy elrugaszkodjak a kliséktől: bár a szabályokat és a hierarchiát illetően igyekeztem hiteles maradni, a történetbe szőttem egy olyan cselekményszálat, amit eddig ebben a műfajban senki nem mert megtenni – ezzel tulajdonképpen egyfajta saját, fiktív történelmet írtam a könyvön belül. Ami a jövőt illeti, a harmadik kötet, A végzet nyomában már most óriási kihívás számomra. Itt egy teljesen új műfajba, a science fiction világába teszek kirándulást. A technológia – az AI-tól kezdve a nanobotokon át a kiterjesztett valóságig – központi szerepet kap, így jelenleg ebben az új, futurisztikus közegben végzek intenzív kutatómunkát. Az új férfi főszereplőnk egy technológiai guru lesz, akit egy olyan szokatlan, eddig kevéssé feltérképezett alvilági háttér vesz körül, ami alapjaiban forgatja fel az olvasói elvárásokat. Igen, néha úgy érzem, óriási fába vágtam a fejszémet azzal, hogy minden könyvvel új zsánerbe és új kutatási területre evezek, de pont ez a változatosság teszi számomra élvezetessé az írást. Nem szeretek megrekedni egyetlen stílusnál, és remélem, az olvasóim is élvezik ezt a stílusokon átívelő utazást.
Miről, kiknek szól ez a kötet?
A sorozatom azoknak szól, akik szeretik, ha a romantika mélyebb, esetenként sötétebb vagy épp futurisztikusabb kérdésekkel párosul. A könyveim nem csupán érzelmi utazások, hanem kísérletek is: egyfajta önismereti tükör, ahol a főszereplőm – és reményeim szerint az olvasó is – minden kötetben egy újabb oldalát fedezi fel a világnak és önmagának.
Azoknak ajánlom, akik nem szeretik a skatulyákat, akik nyitottak a műfaji kalandozásra, és akik keresik azt a fajta realizmust és érzelmi mélységet, ami a hétköznapi női sorsok és a rendkívüli élethelyzetek találkozásából születik. Ha szereted a karakterközpontú történeteket, ahol a szerelem mellett a hitelesség és az izgalmas háttérkutatás is fontos, akkor a Nyomában-trilógia neked szól. Sokkal több, mint a krimi, a maffia vagy a sci-fi elemek összessége. A történetek központi magja a női főszereplőm belső metamorfózisa: az az út, ahogy egyik élethelyzetből a másikba csöppenve újra és újra megtalálja önmagát. Minden kötetben más-más világgal és különböző férfiideálokkal találkozik, ami folyamatosan arra a kérdésre kényszeríti őt – és reményeim szerint az olvasót is –, hogy kicsoda az a nő, aki bármilyen extrém körülmények között is képes megállni a helyét?
Ezeket a könyveket elsősorban azoknak ajánlom, akik:
Nyitottak a műfaji kalandozásra. Azoknak az olvasóknak, akik nem szeretik a skatulyákat, és örömmel tartanak velem egy írói kalandban, legyen szó épp egy rendőrségi nyomozásról vagy a jövő technológiájáról.
Karakterközpontú történeteket keresnek. Aki szereti látni, hogyan érik, változik és küzd meg a nehézségekkel egy női karakter, miközben a környezete a feje tetejére áll.
Életközeli realizmusra vágynak. Édesanyaként és feleségként a soraimba próbálom beleszőni azt a fajta életszerűséget és őszinteséget, amivel a mindennapokból érkező olvasók is könnyen tudnak azonosulni.
Vágynak a "többre": Azoknak, akik szeretik, ha egy romantikus regény nem áll meg a "szeretnek-nem szeretnek" kérdésnél, hanem egy jól felépített, hiteles háttérkutatással – legyen az bűnügyi, maffia-világbeli vagy technológiai – teszi a történetet tartalmassá és elgondolkodtatóvá.
Összességében olyan nőknek és olvasóknak írok, akik értékelik a fejlődést, a rugalmasságot, és akiknek fontos, hogy a szórakoztató olvasmány mögött egy valódi, hús-vér női sors és küzdelem húzódjon meg.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A történeteim alapja minden esetben a valóság – az emberi kapcsolatok, a lélek rezdülései és a környezet hiteles ábrázolása. Azt vallom, hogy a legerősebb történetek az életből merítkeznek, ezért is fordítok annyi energiát a kutatómunkára, legyen szó egy rendőrségi eljárásról, maffia-szabályokról vagy éppen futurisztikus technológiákról.
Azonban ez a valóság a regényeimben egyfajta keretrendszer: a fantáziám segítségével olyan szituációkba helyezem a karaktereimet, amelyek az életben ritkán vagy épp soha nem történnének meg. Tehát a "díszlet" és a hitelesség valóságos, de a cselekmények, a drámák és az írói szándék a fantáziám szüleménye. Azt szeretném, hogy az olvasó úgy érezze, a történet bármikor megtörténhetne a valóságban is, még akkor is, ha az események sodrása a képzeletem világába kalauzolja őket.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
A történetem 2013-ban kezdődött, amikor a földrajztanárom ajánlására kezembe vettem az Afrikai szeretőt. Ez a könyv volt az, ami végleg elültette bennem az olvasás szeretetét. Hosszú évek teltek el úgy, hogy csak faltam a történeteket, de 2023-ban valami megváltozott: elkezdett érlelődni bennem a vágy, hogy ne csak olvassak, hanem én magam is írjak.
Eleinte elveszettnek éreztem magam, nem tudtam, hogyan fogjak hozzá, de a kíváncsiság hajtott. Az első regényem 2025-ben született meg, miután egy romantikus-rendőrös könyv olvasása közben hiányérzetem támadt – úgy éreztem, a történetből hiányzik az a bizonyos plusz, ami igazán emlékezetessé tenné. Ekkor döntöttem úgy, hogy megírom a saját verziómat: így született meg a Lélek nyomában alapötlete.
Nagyon tudatosan készültem az írásra: videókat néztem technikákról, figyeltem a kedvenc íróim stílusát, és rengeteget tanultam a folyamat közben. Ma már ott tartok, hogy az írás az életem szerves része, az ötletek pedig folyamatosan áramlanak. A mostani trilógián túl már legalább tíz további regényterv lapul a jegyzeteim között, pontosan kidolgozott zsánerrel, világgal és karakterekkel. Az írás számomra mára azzá a szenvedéllyé vált, ahol a romantika az állandó alap, de a lehetőségek tárháza végtelen.
Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?
Abszolút, a kísérletezés nálam nem csupán terv, hanem a módszerem része! A Nyomában-trilógia a legjobb példa erre, hiszen a romantikus alapra építve három teljesen különböző világba kalauzolom az olvasókat: a rendőrségi krimi, a dark romance és a sci-fi világába.
De már a jövőre is gondolok. Tervezek egy újabb trilógiát, amely a 30-as évek Amerikájának hangulatát idézi meg, pont a szesztilalom utolsó éveinek feszült időszakában. Ez egy hamisítatlan noir maffia-történet lesz, ahol a stílus, a füstös bárok és a veszély dominál – a középpontban egy szabólány és egy befolyásos maffiavezér különös kapcsolatával. Bár ez az ötlet még a jövő zenéje, imádom a korszak atmoszféráját. Jelenleg azonban minden figyelmemet és alkotói energiámat a Nyomában-trilógia kötetei kötik le, hiszen ezekben a világokban is rengeteg felfedeznivaló vár még rám és az olvasóimra is.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Számomra a kézirat lezárása egyfajta katarzis. Olyan érzés, mintha abban az időszakban, amíg dolgoztam rajta, ténylegesen hegyeket mozgattam volna meg és világokat rengettem volna meg. Amikor felteszem az utolsó pontot, az nemcsak a munka végét jelenti, hanem egy hatalmas sikerélményt is: bebizonyítottam magamnak, hogy képes voltam egy gondolatból egy komplett, lélegző univerzumot teremteni. Ez az a pillanat, amikor az alkotói fáradtságot azonnal felváltja a büszkeség és az az eufória, hogy amit addig csak a fejemben hordoztam, az most már valóban létezik.
Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?
Ami az írói nevemet, az L. Valen-t illeti, szerettem volna valami olyat, ami rövid, könnyen megjegyezhető és karakteres. Az "L" az eredeti vezetéknevem kezdőbetűje, a "Valen" név pedig egy filmből ragadt meg bennem. Utólag jöttem rá, milyen találó ez a választás: a név latin eredetű (Valens), aminek jelentése erős, egészséges, virágzó. Emellett popkulturális utalásként is remekül rezonál a sci-fi világával – a Babylon 5 című kultikus sorozatban Valen karaktere, akit Michael O'Hare alakított, meghatározó jelentőségű. Ez a figura – aki Jeffrey Sinclair parancsnok alteregója – a minbarik legendás vezetőjeként sorsformáló szerepet tölt be az univerzumban. Ráadásul külön kedves a számomra, hogy a sorozat 1994-es évjáratú, akárcsak én, így egyfajta sorsszerű összekacsintásnak érzem a választást. Amikor összeillesztettem az "L"-lel, éreztem, hogy rímelnek egymásra, és megvan benne az a lendület és történelmi mélység, amit az írói énemtől várok.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Valójában nem a zsáner volt az elsődleges, hanem a történetmesélés vágya. Ahogy az olvasói ízlésem formálódott, úgy találtam rá arra, hogy a romantika az az alap, amivel a legszívesebben dolgozom, de szeretem ezt különböző keretekbe – krimibe, dark romance-ba vagy épp sci-fibe – helyezni.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Bár a történetem éppen kész lett, hiszen pár nap múlva indulok a nyomdába az első regényemmel, az izgalom már most a tetőfokán van. Nehéz szavakba önteni ezt az érzést, de leginkább a beteljesülés örömét érzem. Hosszú út vezetett idáig, és most, hogy a kézirat végre fizikai formát ölt, úgy érzem, valóban megvalósítottam egy nagy álmomat. Még nem tudom pontosan, milyen érzés lesz először kézbe venni a nyomtatott kötetet, de már most hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy egy gondolatból, a semmiből építettem fel egy komplett világot, ami hamarosan másokhoz is eljuthat. Ez a várakozás az utolsó lépés a célvonal előtt, és egyszerűen csodálatos.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Határozottan az impulzív írók közé tartozom. Az írás számomra egyfajta utazás: bár vannak jegyzeteim és vázlataim, amelyek kijelölik a főbb állomásokat, a történet részletei, a párbeszédek lendülete és a cselekmény fordulatai írás közben, az adott pillanat impulzusaiból születnek.
Szeretem, ha a karaktereim kicsit "meglepnek", és hagyom, hogy ők vezessenek el a végkifejletig. Számomra ez teszi igazán élővé a könyvet: ha én magam is izgulok, hogy mi történik a következő oldalon, akkor az olvasó is érezni fogja ezt a lüktetést. A jegyzeteim csupán az iránytűmet jelentik, de az utat, amin eljutunk a célig, mindig az adott pillanat érzelmi töltete határozza meg.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Számos kedvenc jelenetem van, szinte lehetetlen egyet kiemelni, de mindig azok a legkedvesebbek, amelyek érzelmileg engem is a végletekig feszítenek. Az első részben van egy komoly plot point, amikor az egyik karakteremet elrabolják, és egy hajón tér magához – ennek az atmoszféráját imádtam megírni. A második részben pedig még sűrűbbek az érzelmi tetőpontok: volt olyan szituáció, aminek a megírása közben konkrétan megkönnyeztem a jelenetet, annyira beszippantott a saját történetem katarzisa.
Ami a nehézségeket illeti, mind az első, mind a második regényemnél megfigyeltem egy érdekes alkotói mintát. A történet és a világ felépítése az elején, valamint a mindent elsöprő végkifejlet nagyon ösztönösen és könnyen jön. A kihívást számomra mindig a történet közepe jelenti. Ez az a szakasz, ahol a bonyodalmat fokozni kell, el kell mélyíteni a belső és külső konfliktusokat, és úgy kell fenntartani a cselekmény dinamikáját, hogy a feszültség egy pillanatra se üljön le. Mivel impulzív író vagyok, ezen a ponton a cselekményív feszesen tartása komoly technikai kihívást és fókuszt igényel, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem ezt a küzdelmet is.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Az írás számomra egy tudatos megfigyelői folyamat, nem pedig misztikus várakozás.
Sokan azt hiszik, hogy az írók arra várnak, hogy az ihlet "leessen az égből", de nálam ez egy sokkal tudatosabb folyamat. Én inkább úgy tekintek magamra, mint a "szikrák gyűjtőjére". Egy történet sosem egyetlen nagy villanás, hanem sok apró benyomás összekapcsolódása.
Az ihletforrásaim végtelenek: lehet egy filmjelenet, egy elcsípett párbeszéd, egy dal hangulata, vagy akár az időjárás – egy ködös reggelből nálam könnyen születhet thriller, míg a szafari hőség egészen másfajta szenvedélyt indít el. Sokat merítek az emberek megfigyeléséből is: elég egy pár a buszmegállóban, és máris azon kattog az agyam, mi lehet a történetük. Gyakran indulok ki a "Mi lenne, ha...?" kérdésből – például a Lélek nyomában alapszituációja is egy ilyen gondolatkísérletből nőtt ki: Mi lenne, ha egy pszichológus és egy nyomozó élete keresztezné egymást?
Karakterközpontú író vagyok, így a történeteim gyakran egy-egy erős férfi karakter (mint Cole vagy Angelo) víziójával kezdődnek. Megjelenik előttem egy arc, egy személyiség, és köré építem a női főszereplőt, a találkozásukat, a feszültséget.
Az ötleteimet nem hagyom elveszni: nyitottam egy külön ötletfüzetet, ahová bármit feljegyzek, ami hatással volt rám – legyen az egy mondat vagy egy érzés. Gyakran előfordul, hogy egy ilyen apró szikra hónapokig pihen a füzetben, míg végül összeáll belőle egy kerek történet. Nem az ihletre várok, hanem aktívan gyűjtöm azokat a pillanatokat, amelyekből aztán regényt szőhetek.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Azzal a különös, de nagyon tudatos alkotói módszerrel dolgozom, amit néha a Bridgerton-beli Lady Whistledown titkolózásához hasonlítok: a kézirataim az írás folyamata alatt inkognitóban születnek. A családomból egyedül a 10 éves kislányom a beavatott, ő az egyetlen, aki tudja, hogy felcsaptam írónak – az ő támogatása és kíváncsisága nagyon sokat jelent nekem.
Ennek a titkolózásnak azonban mély pszichológiai oka van. Létezik egy jelenség, a szociális realitás, ami azt jelenti, hogy ha az ember idő előtt világgá kürtöli a terveit, az agya a pozitív visszajelzések hatására már előre átéli a sikerélményt. Ez a hamis elégedettségérzet drasztikusan csökkenti a motivációt, és gyakran oda vezet, hogy a lelkesedés a megvalósítás előtt alábbhagy. Mivel ezt el akarom kerülni, a kézirataim csak akkor válnak "láthatóvá", amikor már szilárd alapokon állnak.
A bizalmi köröm azonban természetesen létezik: amikor eljön az ideje a szakmai véleményezésnek, van egy nagyon szűk, tapasztalt belső köröm, akiknek a szava döntő lehet a narratív logika vagy a szerkezet tekintetében. Ők azok, akik nemcsak olvasói szemmel, hanem szerkesztői precizitással látják a szöveget. Hosszú ideig azonban egyedül vagyok a szöveggel; az alkotás számomra egy intim, magányos folyamat, és csak akkor engedek be másokat a belső világomba, amikor már nem a tervek szintjén, hanem egy valós, formálódó történetként tudom megmutatni a munkám.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Még várom azt a kitüntetett pillanatot, amikor úgy érzem, eljött az idő, hogy megosszam velük ezt az utazást. Mint említettem, nagyon óvatosan kezelem a terveimet, hogy elkerüljem a "szociális realitás" csapdáját – nem szeretném, ha a lelkesedésem azelőtt elillanna, mielőtt a munka a végére érne.
Jelenleg egyfajta alkotói buborékban élek, ahol az írás az én intim, privát szférám. Természetesen a kislányom már a részese ennek a titoknak, ami egy nagyon különleges kapocs köztünk, de a tágabb környezetem számára akkor szeretném felfedni ezt a világot, amikor a kézirat már nemcsak terv, hanem kézzelfogható valóság. Várom azt a pillanatot, amikor már nem a tervek megosztása, hanem az eredmény ünneplése lesz a fókuszban – amikor már nyugodt szívvel mondhatom: igen, megcsináltam, itt van a kezemben a könyv.
Mit üzensz az olvasóidnak?
Azt üzenném az olvasóimnak, hogy soha ne féljenek új világokat felfedezni – legyen szó könyvekről vagy a saját álmaikról. A Nyomában-trilógia az én bátorságpróbám, de azt szeretném, ha mindenki, aki kezébe veszi a könyveimet, érezné: sosem késő új szerepet vállalni, új utakat választani, vagy épp belépni olyan világokba, amikről eddig azt hittük, távol állnak tőlünk.
Köszönöm, hogy velem tartotok ezen a változatos – néha sötét, néha futurisztikus, de mindig érzelmes – utazáson. A legfontosabb üzenetem talán az, hogy minden élethelyzetben van esély a megújulásra és az önfelfedezésre. Azt kívánom nektek, hogy találjátok meg ti is azokat a "szikrákat" a saját életetekben, amikből később a saját történeteiteket szőhetitek. Köszönöm, hogy megoszthatom veletej ezt az utat, és ígérem: a következő kötetekben is lesz még néhány olyan meglepetés, ami elgondolkodtat majd benneteket. Tartsatok velem, mert ez az utazás csak most kezdődik!
Milyen úton jelenik meg a könyved?
Az írói utam jelenleg egy izgalmas, önálló fejezetnél tart. Bár a kéziratommal megkerestem nagy, neves kiadókat is, és nyitott vagyok a lehetőségekre, végül úgy döntöttem, hogy a szerzői kiadás (írói kiadás) mellett teszem le a voksomat.
Hogy miért? Mert számomra meghatározó az a fajta szemlélet, amit a Szürke ötven árnyalatából Christian Grey származó idézet is tükröz: "Minden az én irányításom alatt áll, Miss Steele." Ez a mondat valahogy mélyen beégett az agyamba, mert az erőt, a kontrollt és a hatalmat szimbolizálja – pontosan azokat az érzéseket, amikre az írás során is törekszem.
Bár egy nagyobb kiadónál a háttér és a gépezet biztosított, a szerzői kiadásban az alkotástól a megjelenésig minden döntés az enyém. Találtam egy szakmai partnert, akik segítenek a szerkesztésben, a borítótervezésben és a nyomdai előkészítésben – tehát minden technikai és esztétikai folyamat biztos kezekben van –, de a végén a döntés joga, a kreatív kontroll és a menedzselés teljes mértékben az enyém marad.
Elengedik a kezemet a folyamat végén, és onnantól én vagyok a saját könyvem menedzsere, marketingese és mindenese. Ez az irányítási szabadság számomra hatalmas erőt ad. Bár nem mondom, hogy a jövőben ne mérlegelnék egy nagyobb kiadói felkérést, egyelőre kifejezetten élvezem, hogy én tartom a kezemben a gyeplőt. Ez az út sokkal izgalmasabb, így a könyv minden egyes részlete valóban az én víziómat tükrözi.

