Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Kőrös András írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Az írónak két történelmi romantikus regénye van, mely nemrég jelent meg KNW Kiadó gondozásában, A szerelmes lelkész és az A falusi tanító (Ősszel jelenik meg.)címmel.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Hetvenhetes évjáratú, négygyermekes, egyfeleséges családapa vagyok, eredetileg agrármérnök és vadgazda szakmérnök, de a munkám már több, mint húsz éve a közlekedésbiztonsághoz köt. Gyümölcstermő Szent Szadán élünk. A természet és a természetesség híve vagyok, talán ezért is áll hozzám közel a falu és a régmúlt, ahol, és amikor ezek még sokkal jobban a mindennapok részei voltak.
Szadai történet sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata? Hány részes lesz a történet?
A kézirathoz szükséges háttéranyag gyűjtése még nem módszeresen és koncentráltan történt, nagyjából három, három és fél évet vett igénybe. Ezzel párhuzamosan már megindult az írás folyamata is, de első könyv lévén még ‒ mondhatni ‒ ügyetlenül. A lelkesedésem viszont töretlen volt, és ez átsegített a nem túl hatékony periódusokon. Közben képeztem magam, számos tréningre, kurzusra mentem el, amik mind nagyon hasznosnak bizonyultak.
A könyv tényleges megjelenéséhez még nagyjából további egy évre volt szükség, ami alatt megtörténtek az első lektorálás utáni javítások, kiegészítések, a szerkesztés és a további, már a kiadáshoz szükséges tennivalók.
A Szadai történet három részes lesz, a most megjelenő második rész után jövő tavaszra várható a harmadik.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Nagyon sok esemény és szereplő megjelenítése valós alapokon nyugszik. Persze minél egyszerűbb ‒ falusi ‒ közegben mozgunk, annál kevésbé találunk dokumentált bizonyítékokat. Szerencsére egyházi oldalról azért nem volt reménytelen az anyaggyűjtés, a szadai református matricula, a presbiteri gyűlések jegyzőkönyvei, az egyházkerületi jegyzőkönyvek, iskolai értesítők és főleg az anyakönyvek kiváló forrásnak bizonyultak. Megesett, hogy olyasmire is rábukkantam, amit nem is kerestem, mégis rendkívül értékes információként szolgált. Ezzel együtt a korabeli falusi élet folyamatának szövetét számos helyen meg kellett foltozni, és ott sokszor a nem bizonyított, de logikusan legvalószínűbb szálat vettem alapul. A magánéleti eseményekre is voltak forrásaim, ott is a valóság vezette a kezemet, de természetesen ezen a fronton jóval nagyobb mozgásteret kapott a fantázia.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Az ember életét hullámvölgyek tarkítják időnként, és eljön az a kor, amikor számos dolgot megkérdőjelez maga körül. Nálam ez nagyjából a COVID idején jelent meg. Apró versekkel, történetekkel írtam ki magamból a gondjaimat, és eközben rájöttem: én ezt élvezem, mitöbb, új értelmezést nyernek általa a mindennapok. A felismerés után kellett egy méltó cél. A falu ‒ szerintem különleges ‒ történelme korábban is vonzott. Így született meg egy ezzel foglalkozó regény megírásának az ötlete. Innen már nem volt megállás, életformává vált, nincs olyan nap, hogy ne foglalkoznék az írással.
Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?
Egyelőre minden, amivel jelenleg foglalkozom, és a jövőben tervezem, a távolabbi vagy közelebbi történelemmel összefüggésbe hozható. Vonz még a science-fiction valósággal vegyített világa, a fiókban van ilyen irányú próbálkozásom, de ennek kidolgozása a jelenlegi listámon nincs rajta.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Amikor az első rész kéziratának első változatát befejeztem, az katartikus élmény volt. A hosszú, kitartó munka, a sok kutatás, az újrakezdéseken való felülemelkedés kézzelfogható gyümölcseként tekinthettem rá.
Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?
Nincs írói álnevem, fel sem merült a használata.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Az első gondolatom a történelmi regény volt, amikor a nagy célt kitűztem, és erről azóta se térített le más, de ez nem jelenti, hogy később nem írnék szívesen más zsánerben. Kamaszként imádtam a fantasy-t és a sci-fi-t, Galaktika Baráti Kör tag is voltam. Szóval, még bármi lehet.
Mennyire nehéz történelmi romantikus történetet írni?
Sok kutatást igényel, mert nem csak egy adott sztorit kell ismerned
behatóan ‒ feltéve, hogy valós alapokra helyezkedsz ‒, hanem a teljes
környezetet, az egész körülvevő világot. Most a történelmi szóra helyezem a
hangsúlyt. Hitelesnek kell lenned, ez nem kérdés, és ez helyenként egészen
aprólékos nyomozásokra kényszerít. Ez szerintem nem könnyű, de én kifejezetten
élvezem. Előfordult, hogy egyetlen mondat mögött több órányi kutatás húzódott
meg.
Ha a kérdésben szereplő romantikus szóra fókuszálok, akkor azt kell, mondjam, én erre nem törekedtem. Arra viszont igen, hogy emberileg is hiteles legyen a történet. Ha egy szereplő mond valamit, amögött valódi, érzelemvezérelt ok-okozati összefüggések legyenek. Ha oka van rá, legyen mérges és nyilvánuljon meg úgy, vagy legyen csalódott vagy vágyakozó, vagy félénk, vagy bármi, ami abban a szituációban emberi.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Érdekes módon, a kézirat befejezése nagyobb lelki élményt nyújtott, igaz, amikor leírtam az utolsónak szánt sort, csak magam voltam. A könyv bemutatása az árnyékból való kilépést jelentette, egyfajta coming out-ot, hogy én ilyesmivel foglalkozom egyáltalán. Nem a mások elé kiállás miatt, azt a civil munkám során megszoktam, hanem mert az írás egy intim részem, én legalábbis annak éltem meg, nem véletlenül csak a szűk környezetem tudta a megjelenés napjáig, hogy én komoly szándékkal ragadtam pennát. Így az eredmény, a megjelenés egy bizonyos szintű kitárulkozást jelentett, amire lelkileg fel kellett készülnöm.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Ma már teljesen tervezett és tudatos, és viszonylag korán vált azzá. Hirtelen felindulásból, ihletettségből csak elkezdeni tudtam egy-egy verset vagy novellát, de a folytatásért és pláne a befejezésért már meg kellett küzdeni. Az első pályázatra küldött novellámon két hétig dolgoztam ‒ persze az akkori tudásommal és hatékonyságommal ‒, holott alig több, mint nyolcszáz szóból állt. Ez kevesebb, mint két és fél oldal átlagos word beállításokkal.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Abszolút kedvenc nincs, de kedvelt jelenetekből több is van, amiket szívesen olvasok vissza a mai napig. Hogy melyik megírása volt könnyű vagy éppen nehéz? Érdekes. Megesett, hogy egy jól megtervezett, hálás témának érzett jelenet megírásával napokig küzdöttem, máskor egy nehéznek ígérkező és nehezen induló rész közben kapott el a flow, és szinte füstölt a klaviatúra.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Eddig bármit írtam, hosszabbat vagy rövidebbet, valamilyen megtörtént eseményre támaszkodott. Ez nyilván nem véletlen. Ezen belül is azt vettem észre, hogy az tesz kíváncsivá, hogy azt a bizonyos eseményt a résztvevők, a benne szereplők, hogyan élték meg, mit éreztek, mit gondoltak, mit reagáltak, milyen következtetéseket vontak le, milyen tapasztalatokat építettek be azáltal az életükbe, milyen döntéseket hoztak az esemény hatására a későbbiekben.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A Szadai történet kéziratát elsők között a feleségem, a szüleim és a nagylányom
olvasták, de mondhatni, velük egyidőben kértem ki a véleményét egy a szadai
helytörténetben járatos hölgynek, egy szadai színművésznek és egy Szadához
erősen kötődő történésznek.
Az ezután készült munkáimat illetően a körbe bekerült egy kedves barátom,
egy nyugdíjas magyar tanárnő.
A felsoroltak mindegyike nagyon értékes észrevételekkel, biztatásokkal
segít/segített.
Mindezek után kerül sor a fekete öves szakmai lektorálásra a KNW Kiadó munkatársai révén, akik minden szempontból átnézik a kéziratot. Vérprofik, bolond lennék nem hallgatni rájuk.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Mindenki kellemes meglepetésként élte meg, és támogatásáról biztosított. Tudták, ‒ ha nem is részletesen ‒, hogy egy könyv megírása nem kis munka, és ezt már az olvasás előtt elismerték.
Mit üzensz az olvasóidnak?
Első körben köszönöm a szadai olvasóknak a pozitív visszajelzéseket, hisz
ők szűk környezetük történelmének egy darabját tarthatják a kezükben. Emellett
nagy örömmel tölt el, hogy egy titkolt szándékom is megvalósulni látszik: a
könyv hatására mások is érdeklődnek falunk iránt. Köszönöm az ő biztatásaikat
is. Remélem hasonlóan jó szívvel olvassák majd az elkövetkező munkáimat is.
