A legjobb Stephen King-regényeket idézi J. D. Barker vadonatúj kötete

 J. D. Barker: 

Valami az emeleten

„Istenem, bárcsak másként alakult volna. Rengeteg mindent szeretnék visszacsinálni.”

A legjobb Stephen King-regényeket idézi J. D. Barker vadonatúj kötete

Megjelenés: szeptember 30.
Fordító: Sepsi László
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 480 oldal

Leírás

J.D. Barker neve garancia a hideglelős, fordulatos történetekre, a Valami az emeleten pedig a legnyugtalanítóbb és legizgalmasabb regénye a Dracul és a Szíve helyén sötétség óta. A történet középpontjában egy látszólag hétköznapi ház áll, ahol a padlás titka lassan felőrli szereplőink idegeit és így persze az olvasóét is. Barker mesterien építi a feszültséget: nem a sokkoló pillanatokkal kezdi, hanem azzal a finom, alattomos nyugtalansággal, ami egyre inkább beszüremkedik a mindennapokba, és amivel tökéletesen idézi meg mentorát, Stephen Kinget.

Ez a regény nemcsak szórakoztató thriller, hanem tükröt is tart: arról mesél, mennyire félünk attól, amit elzárunk, elhallgatunk, vagy amit talán saját magunkban őrzünk a “padláson”. A pszichológiai mélység és a borzongató hangulat ritka elegye teszi különlegessé.

A Valami az emeleten azoknak szól, akik szeretik a horror/krimi/thriller műfajok közti crossovereket és elvárják, hogy egy könyv az olvasás után is velük maradjon, és suttogjon a háttérben, mikor leoltjuk a villanyt. Izgalmas, fontos és maradandó élmény, Barker ismét bebizonyítja, hogy a modern thriller egyik legnagyobb mestere.

Fülszöveg

Egy kísértetház születéséhez valakinek előbb meg kell halnia.

New Castle-ben, az álmos partvidéki kisvárosban a tizenhét éves Billy Hasler élete hamarosan borzalmas fordulatot vesz. Amikor legjobb barátja, David Spivey örököl egy titokzatos házat egy közeli szigeten, úgy tűnik, tökéletes helyet találtak arra, hogy együtt töltsék az utolsó nyarukat a főiskola előtt. Nincsenek szülők. Nincsenek szabályok. Nincsenek következmények.

Miközben elmélyednek a sziget sötét történelmében, felébresztenek egy ősi, gonosz erőt, amely generációk életére volt hatással. Az ártatlannak induló nyári kaland hamarosan vérfagyasztó lidércnyomássá fajul.

A Valami az emeleten hátborzongató történet barátságról, áldozathozatalról és az emberi értelem számára felfoghatatlan sötétségről. J.D. Barker ezúttal a horror műfajában engedte szabadjára a képzeletét, története letehetetlen az utolsó dermesztő pillanatig.

A szerzőről

Jonathan Dylan Barker 1971-ben született, a Fort Lauderdale-i Művészeti Intézetben szerzett üzleti diplomát. Forsaken című első regényét 2014-ben adták ki. A kötet meglepő sikert aratott, és jelölték a Bram Stoker-díjra is, ráadásul a Stoker család felkereste őt, hogy segítsen Dacre Stokernek megírni a Drakula hivatalos előzményregényét. Közben Barker saját sorozatba is kezdett: A negyedik majomban az utóbbi évek egyik legeredetibb sorozatgyilkosát teremtette meg. A kötet jogait számos országba eladták, opciózták filmre és televíziós sorozatra egyaránt, Az ötödik áldozat és A hatodik éjszaka című folytatásokkal pedig trilógiává bővült. Barker azóta is töretlenül ír, többek közt a Szíve helyén sötétség, A hívás és a Zárt ajtók mögött című regényei újabb közönségkedvencek lettek. Hazai rajongói nagy örömére a szerző 2024-ben Budapestre is ellátogatott.

Részlet a kötetből

„A nevem Billy Hasler.

Gyerekkoromban David Spivey volt a legjobb barátom. Közel tizenegy éve nem mondtam ki hangosan a nevét. Annak is már legalább kilenc éve, hogy leírtam, és ellentmondásos érzések kavarognak bennem, amiért most papírra vetem. Viszont azt tanácsolták, hogy meg kell tennem, úgyhogy tessék. Szerintük jót fog tenni, de akaratlanul arra gondolok, hogy ez valójában rájuk vonatkozik, nem rám.

Sokan a megnyugvás valamiféle esélyét várják tőlem. Őszintén szólva ez hatalmas kérés. Még odáig sem jutottam el, hogy magamban lezárjam a dolgokat.

Azt mondták, ha mindezt továbbra is magamban tartom, elfojtva, akkor növekedni fog a nyomás, és egy napon lehet, hogy egyszerűen…

Babluumm.

Oké, ez butaság, de az orvosokól hallottam.

Anyám is ezt mondja.

A megmaradt barátaim úgyszintén.

A rendőrök meg pláne. Már nem keresnek fel olyan gyakran, mint régen, de még mindig előfordul. Mundie feladta. Sandy Lomax rég nyugdíjba ment, de ez nem tartja vissza az újoncokat a kis őrsünkről, hogy bekopogjanak az ajtómon.

Üdv, olvastam az aktát, és esetleg rá tudna szánni pár percet, hogy beszéljünk Whaley rendőrfőnökről és a fiatalokról?…

Eleget mondok nekik ahhoz, hogy békén hagyjanak.

Épp annyit, hogy felfogják, rengetegen kifacsartak előttük, akár egy mosogatószivacsot, és már semmivel sem szolgálhatok.

Még ezt a keveset – ezt a néhány elejtett szót – is mindig árulásnak érzem. Árulásnak Mattyvel, Izzie-vel, Chloeval, Kirával és még Alesiával szemben is, az egyezségünkkel szemben, de mindenekelőtt Spivey-val szemben (mindenki Spivey-nak szólította, még az anyukája is, amit mindig furcsának találtam), mert mi tartottunk össze a legtovább, és a mi kötelékünk volt a legerősebb. Kitartott, amikor mások elkezdtek megtörni.”

Agava Könyvek

Rajongsz a történelmi Japánért, és imádtad a Sógunt? - Akkor ez a te regényed!

 David B. Gil

Nyolcmillió isten

„A Szentatya előtt nem adhatjuk jelét a gyengeségünknek.”

Az egyik legnépszerűbb kortárs spanyol szerző a rejtélyes Japánba kalauzol egy rejtély megfejtésére

Megjelenés: szeptember 30.
Fordító: Tapolczai Pál
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 576 oldal

Leírás

David B. Gil Nyolcmillió isten című regénye lenyűgöző utazás a 16. századi Japánba, ahol a kard éle és a hit ereje egyaránt sorsokat formál. A spanyol szerző bámulatos érzékenységgel kelti életre azt a korszakot, amikor a sógunátus és a keresztény misszionáriusok világa feszült egymásnak, és minden döntés élet-halál kérdésévé vált. Gil prózája nem pusztán történelmi regény: részletgazdag, mégis filmszerű leírásai, erős atmoszférája és mélyen emberi karakterei miatt valódi irodalmi élmény.

Az Nyolcmillió isten egyedi hangja abban rejlik, hogy miközben hű marad a történelmi hitelességhez, mégis olyan ritmust diktál, mintha egy modern thriller lapjait forgatnánk. A politikai intrikák, vallási feszültségek és személyes drámák sodrása mindvégig feszesen tartja az olvasót.

Ha valaki rajong James Clavell klasszikusáért, a Sógunért, ebben a könyvben otthon fogja érezni magát: ugyanaz a gazdagon megrajzolt világ, de friss, kortárs szemszögből, sajátos spanyol ízzel. Egy regény, amely egyszerre szórakoztat, tanít és elrepít egy olyan időbe, ahol valóban „nyolcmillió isten” uralta az emberek sorsát.

Fülszöveg

Japán, 1579.

A Toledóban élő Martín Ayala atya azt a váratlan megbízatást kapja, hogy térjen vissza Japánba – az országba, ahol annak idején pappá szentelték, és hosszú ideig hittérítőként működött, ám egy fiatal helyi lánnyal való tisztázatlan kapcsolata miatt elküldték –, ugyanis keresztény papok esnek egy kegyetlen, rituális gyilkosságsorozat áldozatául. Az ő feladata lesz, hogy feltárja a bűntények mögött húzódó indítékokat. A nyomozásához egy testőrt is kap Kudó Kendzsiró, egy vidéki szamuráj fiának személyében, akivel együtt járják be a háború dúlta és összeesküvések mérgezte országot.

Míg az utazás során a jezsuita szembenéz saját múltjával is, a nyomozás során kiderül, hogy nemcsak a japán kereszténység megmaradása a tét, hanem egyenesen az ország jövője forog kockán. David B. Gil lélegzetelállító regénye felejthetetlen atmoszférájú történelmi krimi, melyben úgy elevenedik meg a 16. századi feudális Japán, hogy hosszú ideig a hatása alatt maradunk.

A szerzőről

David B. Gil spanyol író, Cádizban született 1979-ben. Újságírásból diplomázott, később médiadizájnból és közösségimédia-menedzsmentből vett részt posztgraduális képzésen. Az első regénye szerzői kiadásban jelent meg 2016-ban, majd mindent elsöprő sikerének köszönhetően leszerződött a Penguin Random House spanyol leányvállalatához, ahol azóta további három műve látott napvilágot. Ezeknek a helyszíne általában a történelmi Japán, közülük a legismertebb pedig a Nyolcmillió isten.

Mások a kötetről

„David B. Gil újraértelmezi a történelmi regény fogalmát” – Barnes & Noble

„Egy regény, mely utazásra, kalandra hív, miközben hűen jeleníti meg a civilizációk és gondolkodásmódok találkozását.” - Hislibris

„A történelmi regény netovábbja: utazások, nyomozások és némi kardcsörgetés a feudális Japánban.”– Apple Books

Részlet a kötetből

„Miközben a tengerészek megragadták az oldalköteleket, hogy odahúzzák a hajótestet a mólóhoz, a japán rakodómesterek megközelítették a hajót, hogy rögzítsék a pallót, amit jobbról nyújtottak feléjük. A hajó egyetlen utasa a széltől rátapadó fekete köpenybe burkolózva állt lesben a fedélzeten, mint egy őrszem. Nem a kikötés manővereit figyelte: csodálattal telt tekintete Nagaszaki kikötőjén futott végig, ami az utolsó látogatásakor egy halászfalu volt csupán, a jezsuitáknak köszönhetően azonban felvirágzott, és a legfőbb összeköttetést jelentette az ibériai gyarmatok számára Makaó és Manila felé.

Legalább harminc hajó kötött ki az alaposan kikotort, a viharok ellen sziklaszirtekkel körülvett kikötő dokkjain. A mólókon több százan nyüzsögtek, akik közt legalább annyi külföldi volt, mint japán; mindenhonnan nevetés hallatszott, és szavak különféle nyelveken. Kétségkívül a japán és a portugál volt túlsúlyban, de lehetett hallani spanyol, kínai és koreai foszlányokat is. És úgy tűnt, mindannyian megértik egymást így vagy úgy, ami megdöbbentette a jezsuitát.

Mi más lehetett ez, ha nem egy csoda? Csoda, amit nem a keresztény papok üdvözítő imái okoztak, hanem a legősibb vallás, amit ismerünk: a kereskedelem. Mindenesetre csoda, akárhogy is nézzük.

– Atyám – szólt egy hang a háta mögött –, kíván üzenni a missziónak, hogy eljöjjenek önért? – kérdezte a hajómester.

– Nem szükséges, innen látom Nagyboldogasszonyunkat, ő majd segít tájékozódni.

A Nagyboldogasszony-templomra gondolt, amiről még Kasztíliában is beszéltek. Néhányan Nagaszaki katedrálisaként hivatkoztak rá, míg a helyiek egyszerűen Miszaki no Kjókainak, a Fok Templomának nevezték, mivel a hosszú földnyelv legvégére építették, ami most Nagaszaki kikötőjeként szolgált. A templom egy kisebb sziklaszirten helyezkedett el, ami a tengerre nézett. Onnan üdvözölte a hajósokat, emlékeztetve őket egyúttal, hogy akármilyen furcsának is tűnt, keresztény földre érkeztek.

Ayalát jóleső érzés töltötte el, látván, hogy Xavéri Ferenc korábban elvetett magvai szárba szökkentek. Leszállt a hajóról, és útnak indult a Nagyboldogasszony-templom keresztjének iránymutatása szerint. Végighaladt a mólók falabirintusán, kikerülve a rakodómestereket, akik lepakolták az árut, a halászokat, akik válogatták az első zsákmányt, mielőtt a piacra vitték, és az ácsokat, akik a zátonyokon javították a hajókat, a fa hajótestet a reggeli nap felé fordítva. Só és nedves fa illata terjengett. A nagy nyüzsgés őt is felélénkítette, miután a több hónapos tengeri hánykolódás elzsibbasztotta a testét, és eltompította az érzékeit. Amint elérte a tengerparti sétányt, elkezdtek feltolulni benne a régi emlékek: az alacsony faházak, a tolóajtók, az élet nyugodt folyása a döngölt földes utcákon, a papírlámpások, a soba tésztás standok az út mentén… Egy világ, amiről úgy gondolta, a háta mögött hagyta már, de amibe most örömtől és melankóliától vegyes érzésekkel tért vissza, felfedezve, mennyire hiányzott is neki az egész.”

Agave Könyvek

John Scalzi tíz év után új regénnyel tér vissza a Vének háborúja univerzumába

 John Scalzi: 

A törékeny béke

A nevem Gretchen Trujillo, és ma meg fogom gyilkolni önöket.”

John Scalzi tíz év után új regénnyel tér vissza a Vének háborúja univerzumába 

Megjelenés: szeptember 30.
Fordító: Farkas István
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 320 oldal

Leírás

John Scalzi új regénye, A törékeny béke egyetlen kérdéssel indít: mi történik, amikor a civilizációk közti törékeny egyensúly egyszer csak megbicsaklik? A szerző ezúttal is azt a képességét villantja meg, amiért világszerte rajonganak érte: miközben lendületes, szellemes és filmszerűen sodró történetet mesél, olyan mélyebb dilemmákat bont ki, amelyek jóval túlmutatnak a science fiction műfaji keretein.

Scalzi mindig is a nagy ívű ötletek és a hétköznapi emberi reakciók mesteri összekapcsolásáról volt híres. Most is ugyanígy tesz: egyetlen, szinte észrevétlen repedésből bontakozik ki az a feszültség, amely képes megrengetni egész világokat. A könyv nem a csaták vagy a technológiai leírások köré szerveződik, hanem a döntések, a felelősség és a közösségek sebezhetősége kerül a középpontba.

„Az önálló kötetek és a többi könyv elég sikeres ahhoz, hogy ne legyen muszáj visszatérnem a Vének háborúja világába, csak akkor, ha valami olyat tudok hozzátenni, amit megéri elolvasni” – mondta Scalzi tavasszal a Libri Magazinnak adott interjújában. És így is van. A törékeny béke nemcsak Scalzi-rajongóknak szól: azoknak is meglepő és izgalmas olvasmány, akik most találkoznak először a szerzővel. A regény friss, mai kérdéseket vet fel bizalomról, politikáról, békéről és annak törékenységéről. Épp itt volt az ideje visszatérni ehhez a felejthetetlen univerzumhoz.

Fülszöveg

John Scalzi tíz év után visszatér a Vének háborúja univerzumába – megérkezett a régóta várt hetedik kötet, A törékeny béke.

Tíz éven át béke honolt a csillagközi térben. A Föld, a Gyarmati Szövetség és az idegen fajokat tömörítő Konklávé közötti háromoldalú megállapodás megfékezte a háborús törekvéseket, még úgy is, hogy valójában sokan visszavágytak a korábbi idők küzdelmeibe. Egy évtizeden át a józan ész uralkodott, az összefogás eszméje határozott meg mindent.

Ám most új fenyegetés közeledik: a konszuk, az emberiség által ismert legfejlettebb intelligens lények polgárháború küszöbén állnak. A konfliktus ugyan a saját frakcióik között robban ki, de hamarosan a Gyarmati Szövetség, a Föld és a Konklávé is belesodródik a válságba, méghozzá egészen váratlan módon.

Gretchen Trujillo középszintű diplomata a szövetség bürokráciájának egyik jelentéktelen zugában. Amikor azonban meghívást kap egy titkos küldetésre, ahol a galaxis összes befolyásos hatalmának képviselője részt vesz, olyan titokra bukkan, amely új irányba terelheti az emberiség és az idegen fajok jövőjét… vagy mindannyiuk végzetét hozza el.

A szerzőről

John Scalzi az ezredforduló után feltűnt sci-fi-írók nemzedékének termékeny és invenciózus tagja. Több stílusban és médiában kipróbálta magát, írt filmrecenziókat, ismeretterjesztő könyveket és esszéket is. Dolgozott kreatív tanácsadóként a Csillagkapu Univerzum tévésorozatban; népszerű blogja, a Whatever pedig az egyik legrégibb a maga nemében. A Vének háborúja az első műve, mára kultkönyvvé vált, az univerzuma a későbbiekben öt további kötettel bővült. A 2012-es Vörösingesek című regényéért elnyerte a Hugo-díjat, Az összeomló birodalom pedig Locus-díjat kapott 2019-ben. Scalzi szakmai elismerését jelzi, hogy 2010-ben megválasztották az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írószövetség elnökévé. 2023-ban ő volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége.

Jelenleg az ohiói Bradfordban él feleségével és lányával.

Mások a kötetről 

„Klasszikus Scalzi-űropera a maga csipkelődő humorával, politikai éleslátásával és meglepő módon makacs optimizmusával.” – Kirkus Review

„A Hugo-díjas Scalzi feszesen felépített történettel tér vissza: fajok közötti tárgyalások, drámai akciójelenetek, technológiai kihívások és markáns karakterek szövik át a regényt.” – Publishers Weekly

„Erősen ajánlott mindazoknak, akik szeretik a nagy ívű, epikus űroperákat, és a száraz humorral, szellemes iróniával átitatott science fictiont.” – Library Journal

Részlet a kötetből

– Helló – köszöntem. – A nevem Gretchen Trujillo, és ma meg fogom gyilkolni önöket.

Mindig érdeklődve figyeltem, hogyan fogadják ezt a mondatot. Ma, a Gyarmati Szövetség Diplomáciai Akadémiájának ebben a csupasz, birkózószőnyegekkel borított, multifunkciós edzőtermében ketten meglepetten bámultak rám, ketten önelégülten vigyorogtak, egyiküknek nem tudtam megfejteni az arckifejezését, egy másik pedig kifejezetten elgondolkodott.

Hát, ja. Az igazat megvallva a reakciók kicsit változatosabbak voltak annál, mint amit általában kapok: a legtöbbször a helyiség egyik fele meglepődik, a másik fele pedig vigyorog. A legtöbb meglepett arckifejezés azoknak az újoncoknak az arcára ül ki, akikben fel sem merült, hogy a Gyarmati Szövetség Diplomáciai Biztonsági Szolgálatának orientációs képzésén a gyilkosság a tananyag részét képezi. A vigyorgók azok, akik felmérték a fizikumomat, és biztosra vették, hogy egy összecsapásban ők nyernének.

Egy kéz a levegőbe emelkedett. Az elgondolkodó újoncé.

– Igen? – kérdeztem.

– Miért fog ma meggyilkolni bennünket?

– Mi a neve? – kérdeztem az újoncot, bár már tudtam a választ. Elvégre megkaptam a dossziéikat.

– Jensen Aguilera – felelte.

– Nos, Jensen, kiváló kérdés – mondtam, majd elővettem a kabátom alatt rejtőző pisztolyomat, és az arcába lőttem.

A többi újonc csak döbbenten nézett. Mindet lelőttem, az egyik szintén az arcába kapta, a többi a törzsébe.

– Mit tanultunk ma? – tudakoltam az újoncoktól.

– Hogy maga jól lő – felelte egyikük, akiről tudtam, hogy Faiza Vegának hívják. Ő volt a kifejezéstelen arcú. A mellkasán világító paca, amelyet a rá kilőtt nanobotikus festéklőszerem okozott, már elkezdett halványodni. Ezeket a lőszereket ijesztegetésre és nem sérülés okozására tervezték, és nyilvánvalóan nem arra, hogy öljenek velük.

Ezzel együtt eléggé meg lehetett tőle ijedni. Senki sem számít arra, hogy a kiképzés első napján lelövik. Főleg nem olyasvalaki, aki úgy fest, mint egy középszintű aktakukac, és akiből legfeljebb annyi harciasságot lehet kinézni, hogy összepofozkodott már a haverjával, miután túl sok koktélt ittak egy diplomatabárban.

– Valóban megtanulták, hogy jól lövök – ismertem el –, de nem ezt akartam megtanítani maguknak.

– Megtanultuk, hogy ha valaki azt mondja, meg akar gyilkolni minket, akkor érdemes komolyan vennünk – közölte Jensen Aguilera. Az arcán már teljesen eltűnt a festék, a nanobotikus töltetet ugyanis úgy tervezték, hogy szinte azonnal leperegjen.

Rámutatva feleltem:

– Ez már jobb. Szeretném magukba sulykolni, hogy a Gyarmati Szövetség Diplomáciai Biztonsági Szolgálatának tagjaiként mindig álljanak készen a veszélyre, amely önöket és a védenceiket fenyegeti. – Körbemutattam a helyiségen. – Még olyan helyeken is, amelyekről azt hiszik, hogy tökéletesen biztonságosak.

– Ez rendben is van, viszont a maga akciója nem volt valami tisztességes… – kezdett bele az egyik vigyori, egy Owais Hartley nevű fickó, de csak eddig jutott, mielőtt az arcába lőttem volna – megint –, aztán újra lelőttem mindenkit, csak a miheztartás végett.

– A következő dolog, amire fel kell készülniük, hogy a világegyetem nem tisztességes – folytattam az okítást. – Azok, akik ártani akarnak maguknak, nem fognak finomkodni. Nem fognak időt hagyni rá, hogy felkészüljenek. Azzal kell dolgozniuk, ami maguknál van, legyen az bármi. Kezdve az agyukkal.”

Agave Könyvek

A női test nem metafora, hanem csatatér, a szépség pedig átok, mely az abúzushoz visz

 Bíró Kincső: 

Medúzalány

„Különös rendellenességgel – átokkal – születtem. Az emberek nem a valódi külsőmet látják.

A női test nem metafora, hanem csatatér, a szépség pedig átok, mely az abúzushoz visz

Megjelenés: szeptember 4.
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 304 oldal

Leírás

Bíró Kincső első regénye nyers, őszinte és provokatív utazás két fiatal, Leila és Olivér kapcsolatának feszültségekkel teli világába. A történet egyszerre groteszk és érzéki, humoros és kegyetlen, pontos látlelet a 20-as éveikben bolyongó, önmagukat és a másikat kereső mai, fiatal generációról. Leilát mindenki annak a nőnek látja, akire vágyik, miközben a lány mindennapjait szorongás, testképzavar és bizalmatlanság árnyékolja; Olivér, a kívülálló festő pedig jobban érzi magát a papírlap mögé bújva, mint valódi emberi kapcsolatokban.

A regény merészen beszél a szépségkultusz, a párkapcsolati játszmák és a mentális zavarok tabutémáiról, miközben a párbeszédek pengeélesen és életszagúan sodorják előre a némi mágikus csavarral megszédített cselekményt. A Medúzalány nem finomkodik, tükröt tart, amelyben egyszerre látszik a vágy, a félelem, az illúzió és a kiábrándulás. Fontos könyv mindenkinek, aki érteni akarja, mi zajlik a felszín alatt egy Instagram-mosoly mögött, és miért nem elég, ha csak kívülről szép egy történet.

Fülszöveg

Ki ​vagy, ha senki sem látja a valódi arcodat?

Leila minden túlzás nélkül a legszebb nő a világon. Aki rápillant, a számára ideális nőként látja őt, igazi arcát pedig senki nem ismeri, csakis ő. Adottsága ezért inkább hátrányt jelent, az embereket csupán a külseje érdekli, így nehezen illeszkedik be a közösségébe és gyakran éri zaklatás. Leila attól tart, hogy senki sem fogja önmagáért szeretni. Vagy talán mégis?

Olivér világa békés, üres, és sokszor színtelen. Így mindent fenekestül forgat fel az a fura, mániákus lány, akit titokban skiccelgetett egy kávézóban azon az augusztusi délutánon. A legkevésbé sem hiányzik neki, hogy bárki is felkavarja élete unalmas állóvizét, ám lassan minden erőfeszítése ellenére Leila megszállottja lesz.

A fiú rajzain a lány valódi arca szerepel. Létezik a világon valaki, aki a valódi külsejét találja a legszebbnek.

Olivér és Leila idővel feltárják egymás előtt sebeiket és titkaikat, amelyek épp annyira összekötik, mint amennyire elválasztják őket egymástól. Vajon képesek lesznek felépíteni egy igazi párkapcsolatot, vagy a traumáik miatt eleve bukásra vannak ítélve?

A szerzőről

Biró Kincső 2000-ben született, irodalom szakot végzett, jelenleg kommunikáció- és médiatudomány mesterképzésen tanul a Debreceni Egyetemen. Szabadidejében sellőket fest, csillogós ékszereket készít, emellett pedig sosem érzi elég feketének a haját. A Medúzalány az első regénye.

Részlet a kötetből

„Különös rendellenességgel – átokkal – születtem. Az emberek nem a valódi külsőmet látják. Ha rám néznek, a tökéletes nő jelenik meg előttük. Így vagy úgy, de számukra én vagyok a legszebb nő a világon.

A valódi külsőm, amilyennek én látom magam a tükörben, még véletlenül sem felel meg a sztenderd szépségideálnak. A hajam hollófekete, hullámos és a fenekemig ér, hajvasalóval sem lehet megszelídíteni a fürtjeimet. A bőröm szinte egészségtelenül sápadt. A frufrumat magam formázom a fürdőszobatükör előtt, általában hajnali háromkor. Az orrom hosszú és hegyes, az arccsontozatom a kelleténél markánsabb, nem elég nőies. Az állam hegyes, a járomcsontom kiugró. A szemöldökömtől, bárhogy alakítom, bármilyen vastagságúra szedem, mindig egy kicsit szigorú lesz az arckifejezésem. Húsz évem alatt sajnos nem sikerült megfejtenem, hogy honnan eredhet ez a különös adottság. Teljesen hétköznapi módon születtem, és átlagos csecsemő voltam.

Csak a kisgyerekek között érzem magam biztonságban. A kislányok általában tündérnek, királykisasszonynak vagy a saját anyukájuknak hisznek engem. Épp ezért a jövőben bölcsődében vagy óvodában szeretnék dolgozni. Saját gyereket azonban semmi esetre sem tervezek, nem akarom, hogy örökölje az átkomat, bármekkora is legyen erre az esély.

Az iskoláskorú gyerekekkel kezdődnek a gondok. Habár már húsz vagyok, számomra még mindig a tinédzser fiúk a legijesztőbb élőlények a világon. Egy életre elegendő traumát gyűjtöttem a gimnáziumi éveim alatt. Az egyik fiú osztálytársam határozottan állította, hogy úgy nézek ki, mint Lana Rhoades, ráadásul ezt elég gyakran hangoztatta, ami cseppet sem volt jó érzés. Tulajdonképpen ránézve talán kínosabb volt, mint nekem, habár ezt akkoriban nem így éltem meg. Különösen, mert nem ő volt az egyetlen fiú, aki egy pornószínésznőhöz hasonlított.

Meglepően befolyásolja az emberek ízlését az adott kultúra szépségideálja. Gyakran látom úgy magam, ahogy mások látnak: napbarnított szépségkirálynő mosolyával megáldott szőkének, kék bambiszemekkel és gumilabdaszerű mellekkel. Undort kelt bennem, ha valaki ilyen külsővel ruház fel. Fájdalmasabb, mégis felemelő érzés, ha inkább egy szeretett személy arcát viselhetem.

A körmömet piszkálom a váróban. Lassan tíz perce késik a pszichológusom. Már-már ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy kiugorjak egy cigire. Émelygek.”

 

Agave Könyvek

John le Carré fia megírta az új George Smiley-regényt egy magyarral a főszerepben

 Nick Harkaway: 

Karla választása

Megjelenés: augusztus 7.

Fordító: Nagy Gergely

Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 336 oldal

„Smiley-nak olyan élmény volt aznap este visszatérni a Köröndre, mintha szántszándékkal vízbe fulladt volna.”

John le Carré fia megírta az új George Smiley-regényt egy magyarral a főszerepben

Leírás

Nick Harkaway új regényével nem csupán tiszteleg apja emléke és munkássága előtt, de őszintén és szenvedéllyel bele is nyúl a legendás John Le Carré-kémvilág szívébe. A Karla választása nemcsak folytatás, de egyben újragondolás is: miközben hű marad a le Carré-féle hidegháborús hangulathoz, finoman aktualizálja a történetet egy 21. századi, erkölcsileg még kuszább világra. A regény főszereplője ezúttal maga Karla, a híresen rejtőzködő szovjet kémfőnök, akinek emberi és ideológiai dilemmái eddig rejtve maradtak. Harkaway friss nézőpontból, de az apai örökség iránti mély tisztelettel mutatja meg, milyen személyes is lehet a hatalom, az árulás és a lojalitás kérdése.

A magyar olvasóknak külön csemege, hogy a történet egyes kulcsmozzanatai Budapesten játszódnak, és egy magyar származású informátor is fontos szerephez jut. Harkaway nem egzotikus díszletként, hanem történelmileg és hangulatilag hiteles kulisszaként használja Budapestet, megidézve a vasfüggöny mögötti paranoia és túlélés atmoszféráját. A Karla választása egy jól sikerült irodalmi kísérlet: nosztalgia nélkül képes visszahozni a klasszikus kémregények feszültségét, és hozzá is tesz valami újat.

Fülszöveg

Egy ​rendkívüli új regény John le Carré legikonikusabb kémje, George Smiley főszereplésével – az elismert író, Nick Harkaway tollából.

1963 tavasza van, egész Európában romokban hever a Nyugat hírszerző háborúja a szovjetek ellen. George Smiley már távozott a Köröndről, békésebb életre vágyik. Házassága stabilabb, mint valaha, és a Whitehallon az a – meg nem erősített és kicsit felháborító – szóbeszéd kezd terjedni, hogy Smiley már szinte boldog.

Kontrollnak eközben más tervei vannak. Egy orosz ügynök állt át hozzájuk, és az, akinek a meggyilkolására küldték Londonba, nincs sehol. Megkeresésére Smiley így kelletlenül belemegy, hogy még egyszer, utoljára, levezessen egy kihallgatást: egy Susanna nevű magyar menekültet, az eltűnt férfi alkalmazottját kell vallatnia, hátha kiderül valami. Ám Smiley jól tudja, hogy az árnyak között a leghalkabb lépés is végzetes lehet, és hamarosan ismét Kelet-Berlinben jár legrafináltabb ellenfele múltjának sötét nyomait követve.

Nick Harkaway könyve a két kultikus Smiley-regény, a Kém, aki bejött a hidegről, és a Suszter, szabó, baka, kém történetei közti évtizedben játszódik: különleges, izgalmas visszatérés a műfaj legnagyobb szerzője, John le Carré világába.

A szerzőről

Nick Harkaway nyolc regény, köztük a Karla választása szerzője. A valódi neve Nicholas Cornwell, és ő David Cornwell (John le Carré) és második felesége, Jane Cornwell negyedik fia. 1972-ben született Cornwallban, majd még gyermekként Londonba költözött. A cambridge-i Clare College-ban tanult, később a filmiparban kezdett el dolgozni.

Felesége Clare Cornwell (leánykori nevén Clare Algar), aki korábban a Reprieve nevű emberi jogi szervezet ügyvezető igazgatója volt, majd az Amnesty Internationalnél és a Sigrid Rausing Trustnál dolgozott, jelenleg pedig a John le Carré Ltd. ügyvezető igazgatója.

2021-ben, apja halála után Harkaway vállalta magára a még kiadatlan Ezüstfény című Le Carré-regény megjelentetésének feladatát. Akkor úgy nyilatkozott, hogy célja az volt, hogy a lehető legláthatatlanabb maradjon a folyamat során. 2022-ben, miután bátyja, Tim Cornwell – aki éppen apjuk levelezésének gyűjteményes kötetét állította össze – tragikus hirtelenséggel elhunyt, Harkawayre hárult a mű befejezéséhez szükséges utolsó simítások elvégzése. Két másik bátyja, Simon és Stephen Cornwell alapították a The Ink Factory nevű film- és tévéstúdiót, amely többek közt a The ​Night Manager – Éjszakai szolgálat című sorozatot is jegyzi.

Harkaway Londonban él Clare-rel, két gyermekükkel és egy rendkívül ragaszkodó kutyával.

A kötetről írták

„Harkaway zseniálisan idézi meg néhai apja hangját, és közben egy új és fontos fejezetet told hozzá Smiley és Karla történetéhez.” – Publishers Weekly

„Olyan, mintha egy elveszett le Carré-regényt olvasnánk. Smiley visszatért, és a lehető legjobb kezekben van.” – Richard Osman

„Nick Harkaway megcsinálta a lehetetlent. Olyan új George Smiley-regényt írt, amely egy elveszett le Carré-klasszikusként hat.” – Joe Hill

„Egy hidegháborús történet, amely méltó le Carré örökségéhez.” – Kirkus Reviews

Részlet a kötetből

„– Rendben – mondta Kontroll az irodájában, az ötödik emeleten. Még nem telt el elég idő az évből, hogy túlságosan meleg legyen a puritán helyiségben, tehát csípősen hűvös volt, Kontroll pedig vékony kötött kardigánt viselt, amely valahogy mégsem rejtette el a kilógó bordáit. Ahogy elfordította a fejét, a szemüvegén megcsillant az asztali lámpa fénye, és ettől valahogy minden más vonása eltűnt. – Kell. De nekem kell, senki másnak, érti? Senki másnak! A Körönd összes többi dolgozója előtt úgy kell tűnnie, hogy csak egy újabb harmadosztályú érdekeltség bukkant föl. És lehet, hogy a végén kiderül, így is van. Általános tájékoztatásul: egy szövetséges szolgálat perzselte meg, és túl ügyetlen, hogy visszaépüljön. Vagy talán kicsit a nyilvánosság előtt is történt, és végleg leírták. Alacsony szintű forrás, jóformán meg sem éri a ráfordított időnket. Kódnévnek… válasszanak valakit a Gilbert–Sullivan figurák közül. Frederick. Marmaduke. Stanley. Úgy iktassa a papírokat, mintha lenne jobb dolga is. Rendesen írja be a listába Sarrattba, de nem küldjük el, amíg én nem mondom.

Millie McCraig bólintott.

– Kell majd neki pesztra.

– Tom Lake az Utazásiaktól. Hívja be Brixtonból, szóljon neki, hogy én mondtam. Mondja azt, hogy büntetésből kapja a feladatot, és hogy ezt másoknak is terjessze. Megsértett barbár ateizmusával. Egyébként ateista?

– Nem tudom. Valószínűleg.

– Hát, ha nem az, akkor kenetteljes kegyessége sért. Nem akarja leírni?

– Nincs rá szükség, köszönöm.

– És még egy: Smiley-t akarom.

– Behívom Sam Collinst.

– Én Amadeust kérem, maga meg Clementit ajánlgatja! Nem, Millie, Collins nem jó. Sem Collins, sem Haydon, sem Esterhase, sem az a szerencsétlen Alleline. És Bobby Maston sem, vagy a Kutya és Kacsa pultosa. George Smiley! – Bosszankodva legyintett szinte átlátszó kezével, mintha elege lenne már a nő engedetlenségéből. – Smiley. Intézze el!

– Ugye tudja, hogy nem hívhatja vissza csak úgy?

– Nem hívom vissza. Magát utasítom, hogy hozza vissza. – A szemüveg mögül undok, mindentudó tekintet meredt Millie szemébe.

– Nem fogja egyből otthagyni az életét, csak azért, mert én erre kérem.

Ez sajnos így is volt. Tavaly, egy sötét őszi délelőtt, a sok-sok rémes dolog után, Millie rászánta magát, és egyszerű vallásos elveit sutba dobva azt javasolta Smiley-nak, egyszerűen pakoljanak össze, és szökjenek el ketten, tűnjenek el örökre. Mehetnének Új-Zélandra, mondta, ott él a nővére a saját farmján. Smiley igen udvariasan válaszolt.

– Gondolom. De felteszem, maga meg tudja nekem szerezni úgy egy hétre. Vagy akár csak negyvennyolc órára. Nem tudja?

Millie tudta, hogy nemet kellene mondania, és békén hagyni George-ot.

– De – sóhajtotta helyette.”

Agave Könyvek

Az ember, aki arról az emberről ír, aki arról írt, hogy megölt egy embert... vagy mégsem?

 Alex Pavesi: 

A meg sem történt gyilkosságok

„Most rajta volt a sor, hogy a széttárt ujjai között bámulja a világot, és feltegye magának a kérdést: valóságos mindez?”

Az ember, aki arról az emberről ír, aki arról írt, hogy megölt egy embert... vagy mégsem?

Megjelenés: július 29.
Fordító: Pék Zoltán
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 320 oldal

Leírás

Alex Pavesi az itthon is nagy sikert aratott Nyolc nyomozó után ismét bebizonyítja, hogy a krimi műfaji szabályai nem kőbe vésett törvények, csupán játékszabályok, melyeket a kellő tehetséggel megáldott író kedve szerint formálhat. A meg sem történt gyilkosságok nemcsak egy újabb bűnügyi történet – mely egyébként fejet hajt Agatha Christie és a műfaj klasszikusai előtt is –, hanem egy labirintus, amelyben az olvasó hol nyomozóként, hol gyanúsítottként, hol maga is szerzőként (!) találja magát.

Pavesi ezúttal is mesterien csavarja a narratívát: rétegeket épít egymásra, majd lebontja őket, hogy aztán új jelentéseket tárjon fel a történet mélyén. A krimi formai és tematikus elemei itt eszközökké válnak; nemcsak feszültségkeltésre és annak fenntartására, hanem arra is, hogy megkérdőjelezzük, amit olvasunk. Ki beszél? Kinek hihetünk? És meddig tart a fikció?

A meg sem történt gyilkosságok az utóbbi idők legkomolyabb irodalmi kirakósa; különleges regény: intelligens, metairodalmi, szellemes és tökéletes olvasmány azoknak, akik szeretik, ha egy könyv nemcsak történetet mesél, de kihívás elé is állítja őket.

Fülszöveg

Hat barát gyűlik össze születésnapot ünnepelni egy világtól elzárt házban.

Hamarosan egy különös játékba kezdenek, melynek neve: Indíték, Módszer és Halál.

Anatol egy hónappal apja halála után meghívja gyerekkori barátait harmincadik születésnapja alkalmából a régi családi birtokukra. A szűnni nem akaró eső miatt egy általa kitalált játékot javasol az unalmas órák elütésére: borítékhúzás formájában mindenki véletlenszerűen válasszon ki két barátot, és írjon róluk egy történetet, melyben az egyik megöli a másikat.

Ahogy a kedvetlen társaság nekirugaszkodik a feladatnak, sorra döbbennek rá, hogy képtelenek másból ihletet meríteni, mint a múltjukban jelen lévő titkaikból. Ám miután e titkokat papírra vetik, azok már többé nem maradnak rejtve, a fiktív gyilkosságok által felszínre bukkant régi sérelmek pedig hirtelen valódi indítékokat szülnek.

Amikor azonban egy valódi gyilkosság közeleg feléjük, vajon időben felismerik a veszélyt?

Alex Pavesi, a nagy sikerű Nyolc nyomozó szerzője ezúttal is a klasszikus bűnügyi regény kereteit feszegetve invitálja izgalmas játékra az olvasót, miközben megidézi a Tőrbe ejtve című film legjobb pillanatait, és fejet hajt Agatha Christie előtt.

A szerzőről

Alex Pavesi matematikából szerzett PhD-t. Mielőtt író lett volna, szoftvermérnökként és könyvesbolti eladóként dolgozott. A Nyolc nyomozó című első regényének húsz országban keltek el a fordítási jogai. Második könyve, A meg sem történt gyilkosságok 2024 végén jelent meg. Pavesi jelenleg Londonban él, és a szabadidejében szeret hosszan sétálni, rejtvényeket fejteni és kedvtelésből zárakat feltörni.

A szerző előző kötetéről írták

„Pavesi tehetségét jelzi, hogy minden egyes történet kelepcéjébe gyanútlanul sétálunk bele. Ha ezzel gyalogokká válunk az író nagyszabású sakkjátszmájában, hát legyen. Még a legutolsó oldalon is teljességgel váratlan meglepetésekkel szembesülünk.” – The New York Times

„A történet telis-tele bonyodalmakkal és fordulatokkal, amelyeket imádni fognak a fejtörők szerelmesei… Nagyszerű élmény a könnyed kikapcsolódásra vágyóknak, de a szemfüles olvasók még nagyobb élvezetüket lelik majd benne.” – Kirkus Reviews

„Zseniális… Pavesire érdemes lesz odafigyelni.” – Publishers Weekly

„Annyira, de annyira briliáns. Egy lehengerlően fordulatos történetet, amely emellett tudományos értekezés is a bűnügyi rejtélyek matematika vonatkozásairól. Agatha Christie is megemelné előtte a kalapját. Bravó!” – Sarah Pinborough, a Ne higgy a szemének! című regény New York Times-bestseller szerzője

Idézetek a kötetből

„– Nem akarom, hogy rossz embernek tarts…

A hétvége jól indult, de mint minden hétvége, borzalmasan ér majd véget. Anatol oldalvást Janikára sandított, várta a reakcióját. A kormánykerék apránként a nő irányába fordult. Hallották a bogáncs ropogását a kerekek alatt, érezték, ahogy a bal első kerék súrolja az emelt padkát. Akkor Anatol újra az útra szegezte a tekintetét. Soha nem volt valami jó sofőr. A hibát egy vállvonással vette tudomásul, reflexszerűen visszarántotta a kormányt, aztán folytatta:

– Csak mostanában valahogy nem vagyok önmagam. Érted, mire gondolok? Szanaszét estem.

Janika diplomatikusan bólintott, de nem válaszolt. A mellette lévő ablakon keresztül figyelte az elsuhanó tájat: sárga mezők és megfakult dombok a jellegtelenül fehér ég alatt. A kardigánja ujját markolászta. Egyetlen szót sem szólt, amióta beszálltak a kocsiba. Úgy gondolta, illik hozzá a hallgatás.

– Minden olyan érzés, mint egy álomban – folytatta Anatol. Szétnyitotta a jobb kezén az ujjait, és a réseken keresztül bámulta az utat. A körmeit vastag koszcsík koronázta. – Amikor meghal valaki, aki közel állt hozzád, minden valószerűtlen lesz. Túl nagy változás, nem bírod egyszerre feldolgozni. Mindent álomszerűvé tesz. Érted, mire gondolok?

Előző nap volt Anatol harmincadik születésnapja, az utolsó májusi nap pedig szokatlan hideget hozott. Sűrű, késő reggeli köd borította a tájat, a fűszálak kísértetiesen derengtek.

– És ha semmi sem valóságos, akkor nem is számít semmi. Nem tudod megkülönböztetni a jót a rossztól. Olyasmit csinálsz, amit normális esetben nem tennél. Olyasmit mondasz, amit normális esetben nem mondanál. Ha furcsán viselkedtem a hétvégén, akkor ez az oka.

Hétfő reggel volt ugyan, de munkaszünet. Janika a hosszú hétvégét Anatolnál töltötte a többi barátjukkal, és a férfi most a pályaudvarra vitte, hogy elérje a vonatot hazafelé. A régi, erdőzöld kabrió megviselt vinyltetejének egyik oldalán szakadás éktelenkedett. A lyukat több réteg ragasztószalaggal tapasztották be, a hideg levegőnek azonban így is sikerült utat találni az autó utasterébe.

– Valószínűleg nem jól magyarázom…

Anatol csak mondta a magáét, miközben lassított és indexelt, hogy lekanyarodjon a főútról egy keskeny mellékútra, amelyen nem látszott semmiféle felfestés. Levette a kezét a kormányról, és várta, hogy a szembejövő forgalomban rés nyíljon.

– Csakhogy a bánat bármilyen alakot képes felölteni. Egyik nap így nyilvánul meg, másnap meg úgy. Néha bűntudat lesz, néha megbánás. Olykor csak szomorúság. És vannak napok, amikor inkább sokk.”

Agave Könyvek

Egy bába a férfiak közt - Nagyszabású történelmi regény a feminizmus egyik első alakjáról

 Ariel Lawhon: 

A befagyott folyó

„Holttestet visz a víz. De november végére jár, és lassan befagy a Kennebec folyó.”

Egy bába a férfiak közt - Nagyszabású történelmi regény a feminizmus egyik első alakjáról

Megjelenés: június 10.
Fordító: Szabó Olimpia
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 448 oldal

Leírás

Ariel Lawhon A befagyott folyó című regénye egy lenyűgöző történelmi fikció, amely Martha Ballard, a 18. századi szülésznő életét és munkásságát állítja a középpontba. A mű a Maine állambeli Hallowell városában játszódik 1789-ben, ahol Martha egy jéggel borított folyóból előkerült holttest ügyében kezd nyomozni. A történet során Martha nemcsak a gyilkosság rejtélyét próbálja megfejteni, hanem a nők jogaiért és igazságáért is harcol egy olyan korban, amikor a női hangokat gyakran elnyomták.

A regény jelentősége abban rejlik, hogy valós történelmi eseményeken és Martha Ballard eredeti naplóján alapul, melyben részletesen dokumentálta korabeli életet, a szüléseket és a bírósági ügyeket. Lawhon műve nemcsak izgalmas krimi, hanem mély társadalmi és feminista üzenetet is hordoz, rávilágítva arra, hogy a nők milyen szerepet játszottak a közösségek életében és az igazságszolgáltatásban.

A kritikusok egybehangzóan emelik ki a regény történelmi hitelességét, karakterábrázolását és a női erő bemutatását. Martha Ballard alakja a feminizmus mozgalmának fontos szimbólumává vált, aki bátran szembeszállt a patriarchális társadalmi normákkal, és példát mutatott a nők önállóságáról és kitartásáról. A regény különösen aktuális a női jogok és a társadalmi igazságosság témáiban, így ajánlott minden újságírónak, aki ezekkel a kérdésekkel foglalkozik.

Fülszöveg

Igaz ​történeten alapuló, lebilincselő történelmi krimi Martha Ballardról – az asszonyról, aki szembeszállt az amerikai jogrendszerrel, és foggal-körömmel harcolt azok igazáért, akiket rajta kívül más nem akart megvédeni.

Maine, 1789: befagy a Kennebec-folyó, és a jég magába zár egy férfit. Martha Ballardot, a helyi bábát és gyógyítót hívják, hogy vizsgálja meg a holttestet, és állapítsa meg a halál okát. A nő a diszkréciója miatt rendkívül megbecsült tagja Hallowell közösségének, naplójában viszont feljegyez minden születést és halált, minden gyilkosságot és pletykát, amely a városhoz köthető. Emiatt tudja, hogy a férfi négy hónappal korábban nemi erőszakot követett el. Martha most gyilkosságra gyanakszik, amikor azonban a helyi orvos aláássa a megállapítását, és balesetnek nyilvánítja az esetet, kénytelen egyedül nyomozni a sokkoló gyilkosság ügyében.

Mivel Marthának megvan a maga elképzelése arról, mi történhetett négy hónappal korábban, gyanítja, hogy a két bűncselekmény összefügg, és mindkét esetben többről van szó, mint amennyi első pillantásra látszik. Egy hosszú, embert próbáló tél folyamán keresi az igazságot, miközben a tárgyalás közeledtével a közösségben egyre jobban terjednek a pletykák és erősödnek fel az előítéletek. Amikor pedig a naplója a botrány középpontjába kerül, már az sem biztos, hogy a családja és a városka közössége sértetlenül átvészeli a telet.

Ariel Lawhon legújabb regénye egy olyan hősnőt mutat be, akinek neve méltatlanul merült feledésbe az évszázadok során, noha nem volt hajlandó kevesebbel beérni, mint az igazsággal, egy olyan korban, amikor a nőktől azt várták, hogy csendben maradjanak.

A szerzőről

Ariel Lawhon több történelmi regény szerzője, melyek rendre az amerikai eladási listák élén nyitottak. Eddigi legelismertebb műve A befagyott folyó, mely több mint 20 hetet töltött a New York Times sikerlistáján, és csak az Egyesült Államokban már 1 millió példányt kelt el belőle. Magyarul ez lesz a második regénye a Fedőneve Héléne után. Lawhon Tennessee államban, Nashville festői dombjai között él férjével és négy fiával.

Mások a kötetről

“Lenyűgöző.” - The Washington Post

“Magával ragadó... Egy rendkívül nyugtalanító rejtély, amely a férfiak és nők, gazdagok és szegények közötti hatalmi egyensúlytalanságokat tárja fel.” - Weekend Edition, NPR

“Ariel Lawhon legújabb regényének narrátora ismét egy rendíthetetlen hősnő... A vidéki élet mindennapjainak részletes leírása adja a történet bensőséges hangulatát – és készíti elő a főszereplőt egy sorsdöntő összecsapásra.” - The New York Times Book Review

“Martha Ballard nem csupán egy maine-i bába, aki soha nem veszített el egyetlen pácienst sem. Ő egy olyan korban harcolt az igazságért, amikor a nők még csak nem is tanúskodhattak a bíróságon.” - People

“Részben krimi, részben történelmi regény... A gótikus, téli hangulata miatt tökéletes olvasmány a kandalló mellett.” - Real Simple

“Gazdagon kibontakozó dráma... Egy újabb izgalmas mű a történelmi regények egyik legizgalmasabb szerzőjétől." - Kirkus Reviews

“Kiemelkedő... Martha rendkívüli karakter... Lawhon elsőrangú története lenyűgözi azokat, akiket érdekel a korai amerikai történelem és a nők szerepe benne.” - Booklist

“Lebilincselő, egyedi és elegánsan megírt könyv, amely egyaránt lenyűgözi a krimik és a történelmi regények rajongóit.” - BookPage

“A befagyott folyó annyira élénk, részletgazdag és többrétegű történet, melynek olvasása során úgy éreztem, mintha kinyitottam volna egy ajtót, és beléptem volna a függetlenségi háború utáni Amerikába... Ámulatba ejtett." - Lauren Belfer

Részlet a kötetből

„– Ne féljen! – biztatom Betsy Clarkot. – Jó pár éve vagyok bába, de még egyetlen anyát sem veszítettem el.

A fiatalasszonynak verejték gyöngyözik a halántékán. Tágra nyílt szemmel mered rám, és bólint, de kétlem, hogy elhiszi, amit mondok. Senki sem hiszi el. Minden vajúdó nő meg van győződve róla, hogy már csupán pillanatok választják el a haláltól. Nincsen ebben semmi rendkívüli, nem is veszem magamra. Egy nő soha nincs olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint amikor vajúdik. De ilyenkor a legerősebb is. Akár a sarokba szorított, sebesült állat, hol magába fordul, hol tombolni kezd. Bele kellene pusztulnia a leírhatatlan fájdalomba, mert ilyesmit tulajdonképpen senki sem élhetne túl. A legtöbben csodás módon mégis túlélik.

John Cowant, a fiatal kovácsinast, Betsy férjének segédjét szalajtották értem két órával ezelőtt. Figyelmeztettem, hogy jó lesz, ha iparkodunk, Betsy gyerekei szokatlan sebességgel szoktak a világra jönni, méghozzá az ehhez mérhető hangerővel. Iszamós, vörös képű, bömbölő poronty volt mind, és hiába születtek időre, olyan aprók voltak, hogy az ülepük elfért a tenyeremben. John komolyan vette, amit mondtam, és olyan tempóban vágtattunk át Hallowellen, hogy most aztán sajog minden porcikám.

Alig érkeztünk meg, és láttam munkához, máris megjelent a baba feje. Betsynek már egymást érik a fájásai. Szerencsés alkat, könnyen szül, és a gyerek – csakúgy, mint a többi – siet az anyjával találkozni.

– Mindjárt vége – mondom Betsynek, és meleg kezemet a két térdére teszem. Gyengéden széttárom a lábait, és segítek pucér hasán feljebb húzni a hálóingét, mert vajúdás közben ez nem is olyan könnyű. Betsy összeszorítja a fogát, nem akar sírni.

Szüléskor minden asszony kezdő. A sokadik alkalom is mintha az első lenne, és szakértelme csak azoknak van, akik körülötte segédkeznek. Betsy tehát maga köré gyűjtött mindenkit: anyát, nővéreket, húgokat, unokatestvért, nagynénit, csupa nőt. A szülés közösségi esemény, és mindenki serénykedni kezd, amikor a vajúdó asszony nem bírja tovább, és feljajdul fájdalmában. Tudják, mit él át. Az is talál magának munkát, akinek nincs saját teendője. Vizet forral. Fát tesz a tűzre. Mosott holmit hajtogat. Ezek alapvetően női munkák. Férfinak ilyenkor nincs helye ebben a szobában, nincs joga belépni, Betsy férje is visszavonult a kovácsműhelyébe, ahol tehetetlen aggodalmában egy darab olvadt fémet kalapál az üllőn.

A nők gyakorlottan és összeszokottan sürögnek, de a szemük rajtam, lesik minden mozdulatomat. Azonnal a kinyújtott kezembe nyomnak egy meleg vizes kendőt. Amint letörlöm vele a véres magzatvizet, már veszik is ki a kezemből, és tisztát adnak helyette. A Betsy körül szorgoskodó rokonok közül a legfiatalabb egy tizenkét évesél nem idősebb unokatestvér; az ő dolga, hogy a kendőket, törlőruhákat kimossa, és gondja legyen rá, hogy mindig lobogjon a víz a kannában, és tele legyen a mosódézsa. Undor és zokszó nélkül dolgozik.

– Itt a kisbabája – szólalok meg. Tenyeremmel megtartom csúszós, meleg fejét. – Kopasz, mint a golyó. Pont, mint a többi.

A görcs enyhül valamicskét, Betsy kihasználja az alkalmat egy kérdésre.

– Ez azt jelenti, hogy ez is lány? – kérdezi az állát fölszegve. Fintorog.

– Nem jelent semmit. – Rezzenéstelen tekintettel figyelem a tenyerembe nyomakodó fejét.

– Charles fiút akar – zihálja.

Charlesnak ebbe nincs beleszólása, gondolom.”

Agave Könyvek