Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Török Roland - ("Azoknak szól, akik szeretik Kon Satoshi (Paprika, Millennium Actress) nem szokványos történetmesélését; a Rick and Morty morbid, de tudományos, filozófia humorát; a Family Guys véletlenszerű poénjait.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Török Roland írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Az írónak egy fantasy könyve jelent meg nemrég In Focus: Rix című kötete.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Üdvözlök mindenkit,
Török Roland vagyok, és rengeteg mindennel foglalkozom. Újságírás, játékfejlesztés, grafika, illusztráció, filmkészítés, tartalomkészítés és még sorolhatnám. A kreatív dolgok nagy általánosságban közel állnak hozzám, így nem is szeretem beskatulyázni magam.

Mindezek mellett jelenleg japán szakos egyetemi hallgató vagyok, az idei nyári szünetemet pedig a könyvkészítésnek szenteltem.

Az In Focus: Rix címmel sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A Rix az In Focus történeteim második könyves változata. Az első könyv, a Gáisz rengeteg kutatómunkát igényelt, rengeteg leírást és ismeretterjesztő anyagot fűztem bele az akkori történetbe, hogy hihető, érdekes világot alkothassak. Ezzel szemben a Rix egy eltérő párhuzamos világban játszódik, ahol, bár az univerzum szabályai hasonlóak, nincs annyi leírás és a könnyed hangulata miatt nincs is rá szükség.

Ezek mellett azonban igyekeztem következetes maradni, hogy a két In Focus történet ne üsse egymást.

Miről és kinek szól ez a kötet?

Ez egy felnőtteknek szóló fantasy paródia, „szitcom” elemekkel.

Azoknak szól, akik szeretik Kon Satoshi (Paprika, Millennium Actress) nem szokványos történetmesélését; a Rick and Morty morbid, de tudományos, filozófia humorát; a Family Guys véletlenszerű poénjait.

A fantasy körítés ellenére több „sci-fi” elem is található az írásban, ami az aktuális időutazás és párhuzamos világ elméletekre épít. Az alapok azonban filozófiai, vallásfilozófiai, társadalmi és egyéb gondolatébresztő elemek, amiket sokszor polgárpukkasztó köntösbe csomagoltam.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Maga a könyv egy klasszikus fantázia világban játszódik, mely világnak az alapjait a mitológiai istenek adják. A Föld és a Rixben bemutatott Ichoriel nevű világ részben kapcsolatban áll egymással.

Az In Focus világ szabályai például nem kérdőjelezik meg a tudományt és a világ elemi felépítését, viszont igyekszik a meglévő világba beépíteni az isteneket. Például Hermész egy olyan isten, aki a háttérből irányítja a dolgokat, mégsem szegi meg a természet törvényeit.

Gáiszban és Rixben bemutatott bolygó viszont annyiban tér el a Földtől, hogy az ottani istenek nem olyan passzív szemlélők, mint az olimposziak így sokszor nyíltan játszadoznak a halandókkal.

A Gáisz esetében ez egy hatalmi háború, a Rix esetében viszont egy félistenné vált mágus képében jelenik meg.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Világéletemben rossz voltam nyelvtanból, középiskola előtt a magyar nyelv és irodalom tantárgyaimmal a bukás szélén egyensúlyoztam. Szerintem van valamilyenfajta nem diagnosztizált diszlexiám (felnőtt korban már nem nagyon lehet ezt megállapítani), illetve a később diagnosztizált autizmusom  is rá tehetett erre.

Nagyjából a gimi után kezdtem el megtanulni írni, először rajongói hírportálok cikkeinek írásával, majd blogolással. Ez az évek alatt újságírássá nőtte ki magát, ám még ebben az időben írtam meg az első fantasy regényem, ami azóta is a fiókom mélyére van elásva. Ezután jött pár narratív írás, egy-két novella, vagy visual novel játék története.

A Gáisz viszont a szomszédunkban kirobbanó háború miatt születhetett meg. Sajnos a hír eléggé mélyre vitte az általános hangulatomat, így a Gáisz segített abban, hogy ki tudjak mászni a gödörből. Talán emiatt is lett rendkívül sötét, kegyetlen könyv, bár még így is eltörpül a való világ borzalmaitól.

Ezzel szemben a Rix esetében a szórakozás vitt előre. A Gáisszal sikerült pár lelkes olvasót szereznem, akik a barátaim is lettek. Először velük osztottam meg a novellás írásoknak induló Rixet, de annyi pozitív visszajelzést adtak a történettel és a karakterekkel kapcsolatban, hogy még jobban belemélyedtem az írásba. A novella először kisregénnyé nőtt, majd végül teljes értékű regénnyé vált.

Végül ők lettek a szerkesztőim is, így végtelen hálával tartozom nekik és a türelmüknek.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

A fiókomnak több sci-fi novellát is írtam már, illetve sci-fi témájú rövid animációs filmet is rendeztem, ez az Anubis: ERROR. Ez utóbbit egyszer szeretném kibővíteni egy teljes értékű sci-fi világgá, akár regény formájában.

Szerintem azonban a humor a legnehezebb műfaj, nehéz újat mutatni benne, ráadásul eléggé rétegei is a társadalmat. Sose gondoltam volna, hogy akár csak megpróbálok majd vicces sztorit írni, de a Rix esetében szerintem jól sikerült elkapnom a fonalat.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Először féltem, hogy nem tudom rendesen befejezni, de végül meglett az ihlet, és szépen haladtam.

Valahol természetesen hiányérzete van az embernek, hogy elengedi a karaktereit, de másrészről meg örültem neki, hogy megint elértem valamit az életben, amit be is fejeztem.

Viszont ez csak a kezdet volt.

Maga a kézirat egy hónap alatt megszületett, aztán még két hónap arra ment el, hogy könyv formájában megjelenhessen. A szerkesztőim segítettek abban, hogy kigyomláljuk a hibákat a szövegben, de nekem emellett rengeteg új feladatom is lett.

A szöveg többszöri átnézése után jöhetett a tördelés. Nem a kedvenc elfoglaltságom, de a Gáisszal létrehozott sablonom szerencsére tudtam újrahasznosítani. Ezután jöhettek az illusztrációk és a borítók. Ezeket mind meg kellett rajzolom, ráadásul nem is mindent sikerült elsőre jól illusztrálnom, emiatt egy-egy kép akár több napig is készült.

Aztán jöhetett a nyomdakeresés. Árajánlatokat bekérni, ki mennyiért és milyen minőségben dolgozik.

Emellett viszont én szeretek adni egyéb dolgokat a könyveimhez. Ezúttal elhatároztam, hogy akril kulcstartót, áttetsző és holografikus képeket is adok a vásárlóknak. Ezeket is meg kellett tervezni, gyártót találni hozzájuk és hasonlók.

Aztán ott van a mumus feladat, a marketing. Enélkül nem lehet könyvet eladni. Egyszerűen, ha nincs marketing vagy valamilyen önpromóciós képessége az embernek, akkor senki nem fog tudni a történeted létezéséről. Nagy a zaj a világban, én pedig nem vagyok jó a figyelemfelhívásban. Próbálok időt szánni rá, de sikertelen vagyok ebben, így szerintem ezen fog elcsúszni a folyamat. Nagyon rossz vagyok önpromócióból, sajnos ez a vesztem az élet több területén is. Itt meg is szeretném köszönni a lehetőséget, hogy megjelenhetek nálad.

A kézirat befejezése tehát jó érzés volt, de az én esetemben nem volt pihenésre lehetőség.

Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?

A saját nevemet használom, bár valószínűleg azért, mert nincs marketingérzékem. Ha valami idegen nyelvű valaki lennék, lehet, érdekesebb lennék az olvasóknak is.

Másrészről, szerintem nem gond, ha vállalom a nevem, mivel ez az én munkám gyümölcse.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

A Star Wars  az örök kedvenc, én azt a fantasy-ba sorolom, nem a sci-fibe. A Dragon Age: Origins című videojáték óta szeretem a „klasszikus” értelemben vett fantasy világokat, emiatt a cím miatt kezdtem el a fiókba került könyvemet írni. A sci-fi vonalon a Csillagkapu volt meghatározó az életemben, 2010 óta viszont rengeteg animét nézek, felsorolni se tudnám, hogy hány kedvencet találtam az évek alatt.

Ezek mind-mind befolyásolták azt, hogy milyen zsánerben szeretnék írni, így a fantasy/sci-fi tengelyen szívesen mozgolódok, szeretek ugyanis saját világokban történeteket kitalálni és valamennyire elrugaszkodni a valóságtól.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az az érdekes, hogy én inkább a dolgok előtt tudom elképzelni a dolgokat, hogy vajon mennyire fogok örülni majd. Ez szerintem az egyik autista vonásom, hogy elképzelem, mennyire meghatódom majd az adott szituációban, elérzékenyülök meg minden. Viszont amikor megtörténik a nagyon jó dolog az életemben, pl. a kezembe kerül a könyv, akkor én magam sem értem, hogy mit érzek vagy hogyan kéne reagálnom. Általában ilyenkor jön a közelemben lévő személytől a kérdés felém, hogy nem örülsz? Én meg válaszolom, hogy de igen, csak nem látszik. Meg én se nagyon értem, de tudom, hogy most öröm van. Valahogy az aktuális esemény közben sokkal racionálisabb vagyok, mint ami előtt elképzelem a dolgokat.

Előzetesen viszont nagyon boldog vagyok, meg is hatódom, csak a pillanat hevében ott és akkor nem.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Részben tudatos. Elkezdeni írni, a legelején impulzív, utána viszont azért tudatos. Ha nem vinném bele a tudatosságot, akkor sajnos, ahogy sok más projektem is, ez is félbemaradna. Ilyenkor egyfajta napi rutinná kell tennem az írást, hogy bizonyos feladatok után ezt csinálom.

Ennek az a hátránya, hogy nagyon rosszul viselem, ha valamiért mégsem tudom azt csinálni, mint amit elterveztem az adott napra. Szerencsére az egyetemi nyári szünet sokat segített abban, hogy ne terelődjön el a figyelmem.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak szerencsére igen. Van pár humoros jelenet, amire büszke vagyok. Soknak az alapja valamilyen trash reality műsor, mint a Mónika Show, vagy más legendás magyar mémek.

A fordulatokra is büszke vagyok, hogy egy-egy jelenetet sikerült valami olyan agygörccsel lezárnom, amire én se számítottam volna.

Mindezeket pedig megfűszereztem a magyar nyelv szépségeivel. Olyan harminc éves koromig nem káromkodtam, de az utóbbi években tudatosan, egyre többször. Szerintem a magyar nyelvnek az egyik szépsége az, hogy ilyen változatosan lehet benne csúnyán beszélni, nem hiszem, hogy van még egy nyelv, amiben lehetséges azt a bizonyos B betűs szót az összes igekötővel összekötni, ami létezik, mégis mindegyik változat mást jelent.

Úgy hallottam, hogy a magyar könyvolvasók nem szeretnek csúnya szavakat látni egy-egy irományban, viszont én a magyar valóságnak megfelelő mennyiségű káromkodást simán belevittem a könyvbe.

Nehéz rész viszont talán nem volt, inkább a sztoriív kitalálása volt nehezebb feladat, és az, hogy ne váljon a humor unalmassá, mégis mém szintjén újra és újra előkerülhessen egy-egy momentum.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Jelen esetben Kon Satoshi Paprikája volt az, ami miatt már nem bírtam magammal és nekiugrottam az írásnak, de már előtte nagyon bennem volt, hogy kell valami új sztori.

Viszont nem sikerült volna a történetet megírnom Rix, a főszereplő nélkül. Valahogy sikerült rátalálnom a karakterre, és rezonálnom vele. A célja, hogy végre elérje a halandóságot egy olyan filozófiai téma, ami önmagában szerintem érdekes, így az inspirációt maga Rix és

a történet elején hozzácsatlakozó Karonisz adta nekem. Ez a két főhős olyan szinten megnyert magának, hogy öröm volt őket követni az úton, így ők maguk inspiráltak.

A fantázia világon túl viszont a szerkesztőim lelkesedése volt az, ami előre vitt. Nélkülük nehezen fejeztem volna be. De olyan jó történeteket írtak arról, hogy a vonaton vagy a munkahelyen hülyének nézték őket azért, mert sírva kacagtak, hogy muszáj volt befejeznem.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A szerkesztőim. A Gáisz óta követik a munkásságom és ők maguk mondták azt, hogy ha bármikor írok valamit megint, azonnal szóljak nekik, hogy segíthessenek benne. Viszont több ismerősömnek is elküldtem a könyvet.

A csúnya beszéd miatt nem mindenki egyformán lelkes miatta, mások még nem jutottak el addig, hogy olvassák.

Ez a hozzáállásom szöges ellentétben áll azzal, mint amit a Gáisz esetében csináltam. Azt a könyvet senkinek nem mutattam meg, rajtam kívül csak a nyomdászok látták a megjelenése előtt.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Édesanyám a Gáisz esetében onnan tudta meg, hogy írok, hogy szóltam neki, le kéne jönnie segíteni egy kicsit pakolni, mert jött egy teherautó. Ott szembesült vele, hogy a két kötetes, 648 oldalas könyvet írtam, és még csak nem is tudott róla. Szóval ugyanígy, más családtagom és rokonom se értesült a dologról, egészen addig, amíg publikusan be nem jelentettem a dolgot.

A Rix esetében már nem titkolóztam, sőt, igyekszem a korai fázisa óta terjeszteni is a hírét, hogy hamarosan megjelenik.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled?

Megmondom őszintén, a Gáisz után azt hittem, többet nem is fogok könyvet írni.

A Rix esetében is hasonló a helyzet. Egy megnyugtató lezárás, amit ígérhetek, így bátran bele lehet kezdeni a történet olvasásába, ami remélem, hogy szórakoztató kikapcsolódást fog nyújtani.

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyvem, akkor személyesen vedd fel velem a kapcsolatot a In Focus Universe  oldalon, vagy keress engem az őszi Mondoconon, ahol debütálni fog a könyv  

A vaníliás pufi legyen veletek!