Ismerjük meg közelebbről a szerzőket!
rovatomban felkértem Németh Ervin
írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy
elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak több mint húsz könyve jelent meg
eddig, amiket az AngolSuli Könyvkiadó
Kft.oldalán lehet megrendelni.
Íme az
interjú, fogadjátok szeretettel.
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni
rólad?
Makón élek, jelenleg iskolai angoltanárként
dolgozom, mellette magántanulókat is oktatok. Életemben meghatározó tényező volt,
hogy egy amerikai magánegyetemen szerezhettem bölcsész végzettséget, melyen
belül angol nyelv- és irodalom, hittudományok és üzleti szakokon hallgattam
kurzusokat, tehát igen tág világképet ismerhettem meg. Az internet jóvoltából rengeteg
olyan ingyenes kurzust végeztem, ami az érdeklődési körömhöz, illetve a fent
leírt szakterületeimhez tartozik. Saját nyelviskolát vezettem közel két
évtizeden át, és a tanításhoz szükséges anyagok gyűjtése és írása közben merült
fel, hogy nyelvkönyveket állítsak össze. Nem gondoltam azonnal saját könyvkiadó
alapítására, azonban amikor megtudtam, milyen méltánytalanul bánnak a szerzőkkel
– még velem is, aki nyelvkönyvet lektorált az egyik kiadónak –, mégis
belevágtam. Kezdetben csak a saját könyveimet adtam ki, melyek közül az egyik, Unofficial English,
a maga kategóriájában az akkori, fénykorát élő, Alexandra láncnál második helyig
jutott a bestseller listán, rövid idő alatt bő kétezres fogyással.
A nyelvkönyvek mellett három verseskötetet
jegyzek, illetve egy kínai tanmesékből modernizált átiratokat tartalmazó
zsebkönyvet A Mester címmel. A közelmúltban két teljesen eltérő műfajú
regényem jelent meg: Te meg Én címmel egy pszicho-thriller, illetve A lehetetlen címmel egy science-fiction.
A könyveid sok kutatómunkát igényeltek?
Meddig tartott az írás folyamata?
Maga az írás körülbelül egy hónapot vett igénybe mindkettőnél, azonban nagyon
sok év tanulási folyamata testesül meg bennük, szinte már megszámlálhatatlan
számú pszichológia kurzus, könyvek és előadások tanulmányozása. Még az írás közben
is elvégeztem egy rövid tanfolyamot, ami segített jobban megérteni és
remélhetőleg megértetni, mi zajlik le egy szado-mazo együttlét során, illetve
rávilágít, milyen könnyen és miért okozhat függőséget, ami akár kóros
személyiségűvé változtathat egy embert hosszabb távon. Fáj, amikor a felszínes
benyomás hatására félreértik és „sima” pornográfiának minősítik, miközben a
normális szexualitás határán lévő kapcsolatok lelki mechanizmusait és az
abnormalitásba átváltás fenyegetéseit tárja fel rendkívül alaposan. Amikor az
első reakciókból efféle vélemények is eljutottak hozzám, beszereztem igazi pornográf
könyveket, és megnyugvással láttam, hogy az enyém tényleg nem az, illetve
pornónak rendkívül gyenge lenne. Minden egyes ábrázolás fontos eleme a
személyiség változásának, nem öncélú, könnyű kielégülést ajánló. Mivel a terület
számomra nagyon felületesen volt ismert, rengeteg kutatást kellett elvégeznem –
láttam angol televíziós sorozatot a tárgyban, megnéztem jeleneteket az általam normál
esetben soha nem nézett internetes csatornákon. A könyvbemutatón a
beszélgetőpartnerem nagyon szépen helyretette ezt a felszínes reakciót, azonban
még az ismert és elismert újságíró, író, költő Bakos András is pornográfiának
nevezte a recenziójában.
A szexualitás megjelenik A
lehetetlen könyvben is, mert az
ott leírt tétlen világban már semmi nem marad, csak az internet és a távszex a
házaik magányába zárkózó embereknek. Egyetlen alkalom volt, amikor kénytelen
voltam némi részletességet bevinni, általában csak utalásokat teszek: Éva sokszor
a szex segítségével nyugtatja meg Ádámot, akit a hirtelen kibontakozó új világ
mérhetetlen idegességgel tölt el. Olykor motiválni kell, hogy tegyen meg
valamit, így ismét és ismét szükség van rá. Ilyen értelemben itt sem öncélú a
testiség megjelenése. Azonban a jelentős különbség, hogy ebben a könyvben döntő
többségében nincs szükség apró részletekre. A Te meg Én esetében
viszont igen. És még valami: az elképzelt jövőbeli világ átlagemberének
szokatlan szexualitásához kénytelen voltam internetes kameralányok és fiúk
szobáit látogatnom, hogy megtudjam, miként megy ez egyelőre kezdetleges
formában már a mai világban is, amiből a kikövetkeztetett jövőbeli világ
kifejlődik talán nem is olyan soká. Tehát kellett információt gyűjtenem olyan
területekről is, amelyeket írás közben fedeztem fel én is. De zömmel a múltbeli
tapasztalatokat használtam fel mindkét könyvnél. Jelentős volt még A lehetetlen esetében a gazdag olvasmányanyagom a
science-fiction zsánerben. Tudatosan építettem be áthallásokat klasszikus
művekhez, és ezt a kritikai lektorom nagyon jól meglátta, esetenként – amikor
rosszul emlékeztem – javíttatta.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és
valóság?
A fantázia és valóság többnyire olyan mértékben fonódik össze, hogy néha talán
már én sem tudom, mi fikció, és mi tény. Persze amikor egyes szám első
személyben írok, nem szabad azt hinni, hogy az teljesen én vagyok. A Te meg Én esetében, amikor már elkészült a könyv, sok apró részletet tudatosan átalakítottam,
hogy az engem jobban ismerők minél inkább rám ismerjenek. Ugyanakkor mindenkit
meg szeretnék nyugtatni, sem mániákus szexfüggő, sem tébolyodott sorozatgyilkos
nem vagyok. Dolgozom egy olyan könyvön, Rabszolgaság
munkacímmel, amelyben én magam is érintett vagyok: a tíz történet közül az
egyik velem esett meg pár éve. Több fejezetben hivatalos ügyészi vádiratok
vezetik fel a fantáziám által megalkotott vagy kiszínezett történeteket. A lehetetlen esetében fizikusok és a mesterséges
intelligencia kutatói előadásai és írásai jelenthetnek valami kapcsolatot a
jelen valósággal, de az a könyv többnyire mégis fantázia.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez
a szenvedély?
Közel negyven éve kezdtem el írni jobb-rosszabb verseket. Néhányuk
hajszál híján az ÉS-be is bejutott, csak elég nehéz eset voltam és akkor még nem
engedtem a szerkesztői változtatásokat, aminek következtében mégsem léphettem a
„hivatalos” professzionális írói pályára, amit talán nem is bánok. Egy időben
sok írásomat hozták le nemzetközi rádióállomások, párszor telefonon is bekapcsolódtam
műsorokba.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Amennyiben az élet úgy szeretné, akkor természetesen állok elébe más
zsánereknek is. Közel két éve darabban van egy fantasy könyvem, ami angolul fog
megjelenni, mert érdemesnek tartom a jóval nagyobb felvevőpiacot jelentő és
sokkal tisztességesebb üzleti hátteret nyújtó angol területeket megcélozni
vele. A közelmúltban megjelent két regényemet is fordítom, de azok eredendően magyarul
keletkeztek. A fantasy könyv és egy szintén darabban levő, régen elkezdett science-fiction
viszont angolul íródik első körben. Jelenleg nem érzem úgy, hogy bármely zsáner
ki akarna sajátítani, bár tény, hogy a science-fiction áll talán legközelebb
hozzám a regény műfajai közül.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
A kézirat befejezése, mint gondolom szinte mindenkinél, kettős érzéssel
tölt el: örülök, hogy megcsináltam – olykor el sem hiszem, hogy én ilyesmire
képes voltam/vagyok – és egyfajta kiégettséget is érzek. Elég jól leírt
pszichológiai ciklus ez. El kell telnie egy hosszabb-rövidebb időszaknak, amíg
ismét fel tudok töltődni, és képes vagyok ismét írni. Nemcsak a regényeknél
éreztem ezt így, hanem a nyelvkönyveknél is. Mivel az írás nem a kenyérkereső munkám,
tulajdonképp nem zavarnak az üres időszakok.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha
ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
Eddig két írói álnevet használtam. A Mester esetében
egy kínai hangzású nevet szerettem volna, mivel a címlapon is egy jellegzetes Maozubbonyos
idős kínai férfi látható. Mindenképp szerettem volna elkülöníteni a
nyelvkönyvíráshoz fenntartott saját nevemtől. Mivel van azonos nevű szakíró, a
megkülönböztethetőséghez a belső címeknél vagy a kolofon oldalon egy ideje már
használom a doktori címemet, de azt a borítókon – ellentétben pár kissé
túlzottan hiú kollégámmal – mellőzöm. A lehetetlen
esetében tisztelegni szerettem volna a műfaj egyik óriásának, aki egyik örökös kedvencem
is, így az egyik főszereplő keresztnevéhez az ő családnevét tettem: Adam J.
Clarke.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna
írni?
Nem hiszem, hogy lenne kedvenc írói zsánerem, bár a szívemhez legközelebb
a nyelvkönyvírás áll. A regényeknél valahonnan jön egy ötlet és az kíván
valamilyen formát, illetve zsánert. A döntést tehát nem én hozom, hanem a téma
maga, ami random talál rám.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved
megjelent?
Az első igazi könyv előtt jó néhány irkafűzött füzetem készült el. Egy
helyi sokszorosító mai szemmel elég primitív módszerekkel csinálta meg azokat,
de a nyelviskolának fontosak voltak. Nem igazán éreztem sokkal többnek, mintha
magam fénymásoltam volna és tűztem volna össze az oldalakat. Az első igazi nyomdában
készült, színes borítójú, ISBN-nel ellátott angol tesztkönyv tehát nem hozott
olyan elsöprő érzést, mint amiről sok elsőkötetes írót hallottam áradozni.
Egyfajta sikerélmény volt, de mire megkaptam, már rég dolgoztam azon az átfogó
kurzuskönyvön, ami számomra a mai napig a csúcsot jelenti. Ott apait-anyait
beleadtunk: végig színes, cérnafűzött (a saját példányomat 2008 óta használom
és még nem esett szét), a borítón UV lakkozással. A Te meg Én, mint első
igazi regény egyfajta különös örömmel töltött el, mivel bizonyítékul szolgált
arra, hogy nem csupán nyelvoktató könyveket tudok alkotni, amikről úgy
gondolom, hogy szinte bármelyik komolyabb nyelvoktató képes, hanem valami
egészen mást is.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Mindkettő. Az egyetemen – a szakom miatt – kötelező volt több íráskurzust
is felvenni, így képes vagyok tudatosan átgondolni a munka szükséges menetét, a
folyamatokat és azok megvalósításának mikéntjét, jóllehet nálam minden fejben történik,
szinte soha nem jegyzetelek, nem írok vázlatot. Fontos, hogy lássam a történet
ívét, így mielőtt az első sort leírnám, már tudom a végét. A Te meg Én esetében például a befejezést írtam meg elsőnek, majd kettévágtam, és a
tartalmi részt ezek közé írtam. A
lehetetlen esetében nem előre
írtam meg a végét, de pontosan tudtam, hogy mi lesz az – remélhetőleg kellően
kiszámíthatatlan, ha tetszik, meghökkentő. Ugyanakkor borzasztóan
fegyelmezetlen író vagyok. Nem tudok leülni és „parancsszóra” írni. Valaminek
be kell kattanni a fejemben, és akkor képes vagyok akár megszállott módjára is
írni. A Te meg Én esetében párszor elakadtam, és csak egy-egy
véletlen eset hozott áttörést a holtpontnál. Ilyen volt például az, amikor nem sikerült
rájönnöm, miként lehetne a két főszereplőt végre összehoznom. Kérdezgettem
ismerősöket és tanítványokat, de nem tudtak segíteni. Ekkor szemtanúja lettem
egy jelenetnek, ahol egy autó nem adta meg az elsőbbséget és karambolozott egy
másikkal az ablakom előtt. Abban a pillanatban tudtam, miként oldom meg a
helyzetet, és onnan már zökkenőmentesen haladt a történet a végkifejletig. Ha
nincs ez a leblokkolás, szűk három hét alatt elkészülhetett volna, így
körülbelül egy hónapig tartott.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid?
Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Természetesen vannak kedvenc jeleneteim, azonban annyira sok jelenet áll
közel hozzám, hogy tisztességtelen lenne bármelyiket kiragadni. Olyan
értelemben volt nehéz megírni némelyiket, hogy nem állt rendelkezésemre a
megfelelő ismeret. Ilyenkor megkerestem szakembereket. Szerencsére, amikor valaki
már harminc éve tanít idegen nyelvet, elég sok ismerősöm akad, aki tud
segíteni. Például a fenti karambolnál egy személyes emlékem volt, amikor pár
éve az M5-ön egy kamion, amit épp előztem, a szalagkorlátnak nyomott. Nem
mentem gyorsan, nem lett személyi sérülésem, csak az autó kapott néhány
horpadást és a visszapillantó tükre tört le. Tehát a szituáció adott volt, de
nekem olyan sérülések kellettek, amikkel nem tartják kórházban, de két hét
ágynyugalomra szorul. Ebben segített egy nagyon nagy tudású egyetemi tanár orvos
ismerősöm. Egy másik jelenetnél rendőrnyomozó segítségét kértem, és kiderült,
hogy amit én elképzeltem, az nem működik. A fejezetet teljesen újra kellett
írnom a javaslatai szerint, amíg szakmailag kifogástalannak találta a megadott
paraméterek szerinti helyzetre. Úgy gondolom, az olvasómat meg kell annyival
tisztelnem, hogy nem írok le hülyeségeket!
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van
valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Kissé közhelyes, de az ötlet az utcán hever, vagy legalábbis megjelenik
az általam megtapasztalhatókban. A
lehetetlenben adok valamilyen
magyarázatfélét az ihlet forrására, de nem szeretném lelőni a poént. Számomra
fontos az, hogy egy olyan közegben legyek, ami ösztönöz és energiával tölt fel.
A lehetetlen például egy
novellának indult, de a József Attila Kör tagjai egyöntetűen azt mondták róla,
hogy az nem novella, hanem egy könyv szinopszisa. Ódzkodtam a könyvírás
gondolatától, de két hét múlva mégis belekezdtem. Talán segített az is, hogy a
kört vezető Bene Zoltán Áramszünet című könyvét akkoriban mutatták be a könyvtárban,
és úgy gondoltam, az én akkor még egyetlen A4 oldalas történetem tudományosan megalapozottabb.
Pechjére fizikusokat kérdezett, én meg mérnöknek is tanultam egy időben, és
másként látom. Gyakorló mérnök ismerősömnél rákérdeztem és ő is nekem adott
igazat. Jóllehet olyan stílusban és nyelvi gazdagsággal írta meg, amit én
aligha érek el valaha is, de nekem az alapgondolat labilisnak tűnt, valamint a
története ideje túlságosan közeli. Mutatni akartam egy más megoldást, amit egy
mérnök sem tudna helyteleníteni. Nem véletlen, hogy Bene minden habozás nélkül
elvállalta az előszó megírását és pár tanácsot is adott. Bár műfajában azonos a
két mű, teljesen más jövőbeli disztópikus világokat rajzolunk fel.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik
olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet
alakulásába?
Ez változó. A Te meg Én esetében elég nagy számú béta olvasóm volt.
Fontosnak éreztem, hogy feltárjuk, vannak-e benne logikai vagy tartalmi problémák.
Azt követően a szerkesztő nézte át és végezte el a korrektúrázást, és tett pár
észrevételt ott, ahol a tartalom megkívánta a változtatást. Alapvetően konszenzus
volt köztünk abban, hogy a szereplőnek nem kell túl szépen használnia a magyar
nyelvet, hanem lehetnek angolosabb szerkezetek, mivel angoltanár, mint jómagam
és zömmel az idegen nyelvben él. A szokásos hibáim ezesetben tehát épp a könyv
előnyévé váltak, megkönnyítve a szerkesztői és korrektori munkát is. A lehetetlen esetében egy science-fiction rajongó
ismerősöm vállalta a kritikai olvasást – fel is fedezett több pontatlanságot. Ő
egyben mérnöki szemmel is véleményezhette. Itt sokkal szigorúbb szerkesztőm volt,
aki néhol olyan mértékben nyúlt a stílushoz, hogy olykor már alig ismertem rá.
De ez is a dolga egy jó szerkesztőnek, így boldog vagyok a változtatások miatt.
Volt persze pár olyan, amikor übereltem: ki akart húzatni egy jelenetet,
ami a városi Makovecz Imre által tervezett könyvtárt és a Hagymatikum fürdőt
mutatja be, de én fontosnak tartottam, hisz – amint már mondtam – a könyvtárnak
és az ott működő irodalmi körnek kulcsfontosságú szerepe volt a két könyv keletkezésében.
Elszomorít, amikor helyesírási, stilisztikai, logikai és tördelési hibáktól
hemzsegő könyvet látok – ami sajnos egyre gyakoribb jelenség. Az írónak írni
kell, a korrektornak, szerkesztőnek, lektornak kigyomlálni a hibákat. Számomra
különösen fontos tehát, hogy városunkban működik egy prominens író által
vezetett kör, ami energiával tölt fel, illetve, amikor megmutatok nekik részleteket,
nagyban tudnak segíteni. A nyers kritika igen jó motiváció esetemben, hisz
tudom, csak segíteni akarnak vele.
A családod miként fogadta a hírt, hogy
könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Nem minden családtagom fogadta kitörő örömmel, amikor az első „igazi” könyvem
elkészült. Akkorra már végérvényesen tönkrement a házasságom, így alighanem
csak az utolsó szalmaszál lett a váláshoz... A Te meg Én alighanem
sokkolta gyermekeimet: nem túl lelkesen fogadták, hogy finoman fogalmazzak.
Mivel ők beleszülettek abba, hogy apa ír – ha „csupán” nyelvkönyveket is –,
számukra a világ legtermészetesebb dolga. Talán a példám segített nagyobbik
lányomnak a szakírói pályán való induláshoz: jelenleg a Figaro magazin társ-főszerkesztője,
számos publikált zenekritikát jegyez; sőt, korábban országos kritikaíró versenyt
is nyert.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled
az idén?
Az olvasóimnak elsősorban azt üzenem, hogy bátran küldjenek
visszajelzéseket, ugyanis író és olvasó csak egymással való szimbiózisban
létezhet. Szükségünk van egymásra, de ahhoz, hogy az olvasó igényeit megismerjük,
nekünk íróknak nagyon fontosak a pontos visszajelzések – pozitív és negatív
vélemények egyaránt. Persze nem elég azt mondani, hogy valami jó vagy rossz,
hanem a vélemény okát is illik kifejteni.
Évvégéhez közeledünk, így az idén már csak egy fordításkötetem jelenhet
meg nyomtatásban Bádog Böske címmel: megkaptam az engedélyt arra, hogy
magyarra fordíthassam a makói születésű Galamb Józseffel 1952-ben készült
interjúsorozatot. Ő volt Henry Ford főmérnöke, a legendás T-modell főkonstruktőre,
így nagyon fontos információkat kaphatunk az autógyártás hőskoráról. A kéziratot
már visszakaptam a szerkesztőtől, így rövid időn belül nyomdakész lehet. Eredetileg
december elején, halála évfordulóján, szerettem volna bemutatni, de már csak
februárban, születése 141. évfordulója apropóján fogjuk tudni ezt megtenni,
ezért nem sietek a végső lezárással. Szintén elkészülhet a Te meg Én és A lehetetlen könyvek
angol fordítása e-könyvekben, illetve készül A lehetetlen
hangoskönyv változata is, amiből az első rész már elérhető. Több nyelvkönyvem
is darabban van, illetve némelyik megért az újragondolásra, átírásra: a közelmúltban
három könyvet kellett hivatalosan kivonni a forgalomból, mert elfogytak és
újabb változatlan utánnyomás célszerűtlen. Halad az idő, változnak a nyelvvizsgák,
így a felkészítő anyagoknak is követni kell a jelenlegi irányzatokat. Sajnos a
tankönyvek monopolizálásával egyre kevésbé éri meg ezen a piacon lenni egy
olyan kis könyvkiadónak, mint az enyém, így nagyon komolyan át kell gondolni,
mit és mikor jelentetek meg...
Németh Ervin oldala
Angol Suli honlap
A lehetetlen