Héten, az első beleolvasó részét hozom Rácz Csaba: Bosszú egy ellopott életéért c. könyvéből egy kis rövid
részletet. Ha tetszett a részlet, érdekel a könyv a bejegyzés alatt
találhatjátok a vásárlási linket.
Rácz Csaba:
Bosszú egy ellopott életéért
Tartalom:
Az akciókrimi
főszereplője egy nemzetközi hírű idegsebész. Az ő elképesztően eseménydús
hétköznapjait izguljuk végig, amint ráterelődik egy súlyos bűncselekmény
gyanúja, majd kibontakozik egy szörnyű gyilkosságsorozat, mellyel kapcsolatban
újra és újra tisztáznia kell magát. A gyilkos ugyanis mindig ott sújt le áldozataira,
ahol a doktor tartózkodik, ami persze nem véletlen. Dr. Barryman azonban
sikeresen veszi az egyre nehezebb akadályokat. Még a rendőrségnek is sokat tud
segíteni az igazi tettes felderítésében, bár az egymást követő gyilkosságok
sorozata még akkor sem fejeződik be, amikor fény derül a titokra, mely az
elkövető rettenetes bosszúvágyát fűtötte.
Ennek a lelkiismeretes, nagy tudású orvosnak valóságos kálváriát kell bejárnia,
hogy bizonyítsa ártatlanságát, de az éles elme, a fizikai rátermettség és a
kitartás végül győzedelmeskedik a beteges erőszakkal szemben. Ám amikor a
doktor kalandjai végre befejeződnek, legjobb barátainak egyikét is utoléri egy
mindenre elszánt bűnbanda, mely ellen újabb hajtóvadászat indul.
Minden fejezetben történik valami, és az egymást filmszerűen követő
vérfagyasztó epizódok közben az olvasó előtt sorra megelevenednek a modern
nagyvárosi élet visszásságai és félelmei. Csak egyvalami van, amitől nem kell
tartania, ez pedig az unalom.
ENGEDÉLLYEL
Rendőrségi helyszínelésre érkezem haza, de nem akarnak beengedni, ezért igazolnom kell, hogy itt lakom. Az akadékoskodó rendőrtől megtudom, hogy haláleset történt, a közlés hatására fejvesztve berohanok a nappaliba, ahol megtalálom haldokló feleségem véres testét. Fölé hajolok, hogy ellenőrizzem a szívverését. Úgy látom még él, öntudatlanul véletlenül megkarmol, mert nem ismer meg, a karjaim közt hal meg. Több közvetlen közelről leadott lövés érte és a nyakán fojtogatás nyomai látszanak, valamint súlyos fejsérülése is van – hallom meg a hátam mögül az egyik helyszínelőtől és a halottkémtől, akik egymással beszélgetnek. Mire az üggyel megbízott nyomozóval, aki bevisz magával a rendőrségre, elhagyjuk a házat, a sajtó már a helyszínen van. Nagy a médiafelhajtás. Nekik ez csak egy újabb szenzáció, számomra, ez életem legnagyobb tragédiája.
***
Sötét este van, már csak harmincegy mérföldre és negyven percre vagyunk Menardtól, amikor egyik rabtársam rángógörcsöt kap és habzó szájjal fuldokolni kezd. Amikor az egyik őr odalép hozzá, hogy segítsen rajta, a rab a nadrágja szárából egy bökőt vesz elő és gyomron szúrja, majd feláll és belerúg áldozatába. Erre a másik őr a szolgálati fegyverével lelövi őt. Ekkor felugrik egy másik rab és megpróbálja elvenni tőle a puskát. Dulakodásuk során az őr, a rab helyett véletlenül buszunk sofőrjét lövi le. Az irányítás nélkül maradt jármű átszakítja az országút szalagkorlátját, többször átfordul, majd lebukfencezik a domboldalon, rá a vasúti sínekre. A balesetet rajtam kívül csak a két őr éli túl. A puskás őr felszólít, hogy lássam el a gyomron szúrtat, ezért leveszi rólam az összes bilincset. Épp odaérek a sérülthöz, amikor hangos dudálást hallok és az első szélvédőn kitekintve észreveszek egy közeledő fénycsóvát. Balszerencsénkre egy tehervonat közeledik felénk. A puskás őr segítségével kijuttatjuk az életveszélyes állapotban lévő kollégáját a busz roncsból, de kiugranom már csak nekem sikerül, mielőtt a vonat telibe találja, majd háromszáz láb hosszan maga előtt tolja a buszt.
***
Miután csodával határos módon sértetlenül megúsztam a lövöldözést és a balesetet, másnap reggel egy számomra ismeretlen kisváros határában belépek egy autószerviz nyitva felejtett hátsó ajtaján. Egy öltöző helyiségben találom magamat, ahol a rabruhámat szerelői overállra cserélem, majd feltűnés nélkül, nyugodt, lassú léptekkel tovább sétálok a városközpont felé. Nagy nehezen megtalálom a helyi kórház épületét. A betegfelvételnél olyan nagy a sürgés-forgás, hogy senki észre sem veszi, amint bejutok az épületbe. Az egyik találomra kiválasztott kórterem félig nyitott ajtaján belátok. Ekkor tűnik fel, hogy az itt kezelt pácienst gépek tartják életben, a jelek szerint kómában fekszik. A fürdőszobai ruhásszekrényben ismét találok magamnak civil ruhát. A csap feletti tükör és a pipereszekrényben kezembe akadt olló és kézi borotva segítségével levágom a bajuszom és a szakállam, a fésűvel pedig új frizurát alakítok ki magamnak. Visszatérek a kórterembe, s jóízűen megeszem az egyik fekvőbeteg reggelijét, amit a nővér hozott be az imént. Kint a folyosón megkeresem a személyzeti öltözőt, ahol köpenyt húzok és sztetoszkópot veszek a nyakamba, majd belém botlik egy kérdezősködő rendőr. Engem keres az őrszobán kapott személy leírás alapján, de óriási szerencsémre nem ismer fel, mert új külsőm tökéletes álca.
A főbejárat előtt kialakított parkolóból ellopok egy mentőautót. Ez nem okoz különösebb nehézséget. Éppen az imént hoztak be vele valakit, a sofőr elment a mosdóba, az indítókulcsot pedig bennhagyta a gyújtáskapcsolóban.
1 órával később
Már nálam van Matt pénze és a feleségétől, Jennifertôl kapott civil ruhában újra az országúton vagyok a mentőkocsival, amikor a nyomomba szegődik két rendőrautó és egy rendőrségi helikopter. Behajtok egy alagútba, melynek egyik végét lezárják a rendőrautók, a másik kijárat felett ott lebeg a helikopter. Otthagyom a mentőautót és az utamba kerülő első csatornalejáraton keresztül a föld alá menekülök. Addigra azonban már megint a nyomom ban vannak a rendőrök és egyikük észreveszi, merre menekültem. Utánam jön a csatornába. Alacsony, kövér, kínai származású férfi. Elcsúszik a vizes sárban, elveszíti az egyensúlyát, a szemem láttára hasra esik és karnyújtásnyira előttem elejti a pisztolyát is, amelyet felveszek és ráfogok. A férfi feltehetően megérzi, hogy mögötte állok, ezért mindkét kezét a magasba emeli és lassan megfordul, majd bemutatkozik, miközben arcára kiül a rettegés, ő maga pedig reszketni kezd.
– Bob Paulson ügynök vagyok a Szövetségi Nyomozóirodától – mekegi.
– Nem öltem meg a feleségemet!
– Nem rám tartozik, én csak a parancsot teljesítem.
– Én viszont kénytelen leszek végezni magával, ha nem hagy elmenni.
– Kérem, nekem ez a munkám, ne tegyen semmit, amit később megbán.
– Nincs abban a helyzetben, hogy fenyegetőzzön!
– Most mit akar tenni?
– El fogom kapni a feleségem gyilkosát és örökre meglakol! Nem tudja megakadályozni, megértette?
Nem válaszol, csak bámul rám ijedten, ezért a fegyverrel sakkban tartom, és lassan hátrálok, de amint megfordulok, hallom, hogy újra a nyomomba szegődik. A csatorna egy vízesésben végződik. Mivel, nincs más választásom, beleugrom, mielőtt utolérne. A folyó torkolatánál sértetlenül érek partot, majd futni kezdek egy ismeretlen erdőségben. Már csaknem beesteledett, amikor végre találok egy faházat, melynek a kamrája tele van élelmiszerrel. Itt jóllakom, majd megpihenek. Másnap reggel stoppolok az országút mentén. Egy nő vesz fel, akivel visszavitetem magam Matthew kórházába, ahol a segítségével ismét orvosnak öltözöm. Ezután, kapok tőle még egy kis pénzt és egy tippet, hogy hol vehetek ki albérletet, ahol nem kérnek igazolványt és készpénzzel is lehet fizetni. Taxit is hív, hogy eljussak a megadott külvárosi címre.
***
Másnap délelőtt éppen otthon tanulmányozom a kórházban lemásolt dokumentumokat, amikor a főbérlőnőm lakását megrohamozza a városi rendőrség. Az ablakon kinézve tanúja vagyok, hogy a régóta körözött fiát tartóztatják le és viszik be pedofília és kábítószer kereskedelem gyanújával. Csak hajszálon múlik, hogy hozzám nem néznek be. A húsz év kör li nyikhajt háta mögé bilincselt kezekkel beültetik egy rendőrautóba. Nem tudom, mi lesz, ha esetleg visszajönnek és a szomszédoknál elkezdenek kérdezősködni, ezért távozom a lakásból és megpróbálok elvegyülni a belvároson áthaladó felvonulók tömegében. Szent Patrick napja van. Már azt képzelem, hogy biztonságban vagyok, amikor a hátam mögül váratlanul a nevemen szólít egy kínai akcentusú kásás hang. Nem hiszek a szememnek. Bob Paulson még ebben a hatalmas tömegben is megtalált és látom, hogy már nyúl is a fegyveréért. Futásnak eredve elérem a rendezvényt biztosító rendőrök egy csoportját és felszólitom őket, hogy tartóztassák le Bobot:
– Segítsenek! Ott, az a fekete kabátos, teljesen bolond kínai férfi pisztollyal hadonászik és összevissza kiabál. Fogják el, de vigyázzanak, mert közveszélyes!
Fogják el azt a nagydarab fehér férfit, nem menekülhet el! Tartóztassák fel! – magyarázkodik kétségbeesetten Bob, de sikerült megelőznöm őt, ezért először egy szavát sem hiszik el. Csak akkor tud szabadulni a rendőröktől, amikor felmutatja az igazolványát, de addigra én már árkon-bokron túl vagyok, ismét elnyel az ünneplők áradata. Mivel utamon a gondviselés kísér, lélekben köszönetet mondok az írek védőszentjének. Ideje egy telefonfülkéből felhívnom a tudakozót, hogy megszerezzem Bob Paulson telefonszámát. Tudatnom kell vele, hogy fordult a kocka, ezentúl én vadászom rá, nem fordítva.
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
