A következő címkéjű bejegyzések mutatása: John Scalzi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: John Scalzi. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. november 7., hétfő

John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő társasága - ("Jól megírt akciódús történet, ajánlom mindenkinek!")

Szeretném megköszönni, Agave Könyvek Kiadónak, hogy lehetőséget adtak, hogy elolvashassam John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társasága című könyvet. Zseniális alkotás! Először olvastam a szerzőtől, de remélhetőleg nem az utolsó lesz számomra.


John Scalzi:
A Kaidzsú Állatvédő Társasága 

Tartalom:

Amikor ​a Covid-19 végigsöpör New Yorkon, Jamie Gray egy ételszállító app futáraként kénytelen dolgozni. Kilátástalan helyzete azonban csak addig tart, amíg egy rendelés teljesítése során összefut Tommal, akivel érintőlegesen ismerik egymást régről. Tom a saját szavai szerint egy „állatjogi szervezetnek” dolgozik, és a csapatának sürgősen szüksége lenne egy egyszerű rakodómunkásra. Jamie, aki bármi mást szívesebben csinálna a futárkodáson kívül, azonnal elvállalja a munkát.


Tom csak azt nem köti Jamie orrára, hogy az állatok, amelyekről a csapat gondoskodik, nem a Földön élnek. Legalábbis nem a mi Földünkön. Egy alternatív dimenzióban gigászi, dinoszaurusz-szerű, kaidzsúnak nevezett teremtmények kószálnak emberek nélküli, trópusi világukban. Ők az univerzum legnagyobb és legveszélyesebb pandái, és most bajban vannak. Ugyanis nemcsak a Kaidzsú Állatvédő Társaság talált utat magának ebbe az alternatív világba, hanem mások is. Óvatlanságukért pedig milliók fizethetnek az életükkel a mi Földünkön.

Véleményem
5/5

Nagyon nehéz megírnom a véleményemet, hogy ne legyen spoiler benne, de azt el kell ismernem fantasztikus volt ez a könyv. Már most hiányoznak, Jamie és a többiek. Azok a poénok, anyám pusztítóak voltak. Annyit nevettem, hogy csak, na. Rég élveztem ennyire az olvasást. Nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen élményben lesz részem.

Első ilyen könyvet olvastam az írótól, lassan kezdem megszeretni ezt a műfajt. Nagyon tetszett az egész, humor bőven akadt, beszólások is meg minden.

Imádtam a Godzillás filmeket s hozzá tartozó folytatásokat is. Mikor megláttam a borítót, tudtam ez nekem való könyv lesz. Abszólude nem volt unalmas, pörgős, fordulatokban telt az olvasás.

Ebben a könyvben nemcsak a humor van, hanem igazi filmszerű akció is. Azt se tudja az ember lánya, hova kapjon. Igyekeztem kicsit lassabban olvasni,de sajna ez nem ment. De legalább meg van az esélye, hogy újra olvassam. Meg egyébként nem lenne rossz ötlet, hogy ha az író folytatná a Kaidzsút. Nagyon bírnám.

Érdemes neki állni, mert nem fogtok unatkozni az egyszer biztos, komplett beszólások, viccek és az, ahogy elő van adva… Na, az zseniális. Látszik, hogy John tiszta szívből írta ezt a történetet. Igazából nem is tudok ennél jobb véleményt írni, mint azt mondani, hogy imádom. Fantasztikus kötet.

Őszintén még azt is eltudnám képzelni, hogy több évados sorozat készülhetne, filmszerűen peregtek a történetek olvasás közben.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

2022. április 9., szombat

Beleolvasó John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság - ("Á, vezérigazgatói hatalmi pozíció, értem ám, nagyon ügyes, gondoltam. Nem zavart. Jól ismertem a vezérigazgatói egó működését, és készen álltam rá, hogy megfeleljek neki. Rob a hat hónapos teljesítményem kiértékelésére hívott be, és mint már korábban tisztáztuk, teljesen el fogom kábítani. ")

A következő új beleolvasó pedig John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság című könyvéből hozom nektek. Jó olvasást kívánok a nem mindennapi történethez.


 John Scalzi:
A Kaidzsú Állatvédő Társaság

Tartalom

Amikor ​a Covid-19 végigsöpör New Yorkon, Jamie Gray egy ételszállító app futáraként kénytelen dolgozni. Kilátástalan helyzete azonban csak addig tart, amíg egy rendelés teljesítése során összefut Tommal, akivel érintőlegesen ismerik egymást régről. Tom a saját szavai szerint egy „állatjogi szervezetnek” dolgozik, és a csapatának sürgősen szüksége lenne egy egyszerű rakodómunkásra. Jamie, aki bármi mást szívesebben csinálna a futárkodáson kívül, azonnal elvállalja a munkát.

Tom csak azt nem köti Jamie orrára, hogy az állatok, amelyekről a csapat gondoskodik, nem a Földön élnek. Legalábbis nem a mi Földünkön. Egy alternatív dimenzióban gigászi, dinoszaurusz-szerű, kaidzsúnak nevezett teremtmények kószálnak emberek nélküli, trópusi világukban. Ők az univerzum legnagyobb és legveszélyesebb pandái, és most bajban vannak. Ugyanis nemcsak a Kaidzsú Állatvédő Társaság talált utat magának ebbe az alternatív világba, hanem mások is. Óvatlanságukért pedig milliók fizethetnek az életükkel a mi Földünkön.

 

ENGEDÉLLYEL

– Jamie Gray! – Rob Sanders kidugta a fejét az irodája ajtaján, és vigyorogva intett. – Gyere be! Essünk túl rajta!
Magam is vigyorogva keltem fel a munkaállomásomtól, és felkaptam a tabletemet. Qanisha Williamsre sandítottam, ő meg a levegőbe öklözött.
– Kábítsd el! – biztatott.
– Levegőt se kap, ne félj! – válaszoltam, majd besétáltam a vezér- igazgató irodájába. Eljött a teljesítményértékelésem ideje, és minek is tagadjam, csúcsformában voltam.
Rob Sanders köszöntött, és az úgynevezett „beszélgetőgödör” felé intett, mely egy alacsony asztalból és a köréje elrendezett négy óriási, alapszínű babzsákból állt. Az asztalban egy olyan mágneses gömb működött, mely vakító fehér homokot mozgatott ide-oda az üvegfelület alatt, hogy geometrikus mintázatokba rendezze. A gömb most egy örvénylő mintát formált. A vörös babzsákot választottam, és sikerült csak kicsit esetlenül belesüppednem. A tablet kicsúszott a kezemből, de elkaptam, mielőtt lepottyant volna a babzsákra, onnan pedig a padlóra. Felnéztem a még mindig álló Sandersre, és elmosolyodtam. Visszamosolygott, odahúzott egy közönséges irodai széket, lovagló ülésben ráült, és karjával a támlát átölelve lenézett rám.

Á, vezérigazgatói hatalmi pozíció, értem ám, nagyon ügyes, gondoltam. Nem zavart. Jól ismertem a vezérigazgatói egó működését, és készen álltam rá, hogy megfeleljek neki. Rob a hat hónapos teljesítményem kiértékelésére hívott be, és mint már korábban tisztáztuk, teljesen el fogom kábítani.
– Kényelmesen ülsz? – kérdezte Rob.
– Totálisan – válaszoltam, és a lehető legdiszkrétebben igazítottam a súlypontomon, hogy ne csússzak tovább jobbra.
– Helyes. Mióta is vagy itt a füdmüdnél, Jamie?
– Hat hónapja.
– És mit gondolsz erről az időszakról?
– Örülök, hogy megkérdezted, Rob. Csupa jót gondolok. És ami azt illeti – feltartottam a tabletemet –, szeretnék egy kicsit beszélni arról, hogy hogyan tudnánk jobbá tenni nemcsak a füdmüd appot, hanem az éttermekkel, a szállítókkal és a felhasználókkal való kapcsolatunkat is. 2020-at írunk, és az ételszállító appok piaca telítődött. Ha tényleg versenyre akarunk kelni a Grubhubbal, az Uber Eatsszel meg a többiekkel itt, NYC-ben és azon túl is, valahogy ki kell emelkednünk közülük.
– Szóval szerinted tudnánk fejlődni?
– Szerintem tudnánk. – Megpróbáltam előrehajolni a babzsákon, de csak a seggemet sikerült még hátrébb tolnom rajta. Úgy csináltam, mintha eleve ez lett volna a szándékom, és a tabletre mutattam. – Hal- lottál már erről a COVID–19 dologról, ugye?
– Igen – biccentett Rob.
– Szerintem elég egyértelmű, hogy lezárásokra számíthatunk. Ez azt jelenti, hogy a városlakók még több ételt fognak kiszállításra rendelni, mint általában. De azt is jelenti, hogy az éttermek szorult helyzetbe kerülnek, mert nem fogják tudni helyben kiszolgálni a vendégeiket. Ha a füdmüd alacsonyabb díjat kínálna exkluzív partnerségért és kiszállítási szolgáltatásért cserébe, új barátokat szereznénk az étteremtulajdonosok között,
és még a többi appra is rávernénk egy kört.

A könyvet itt tudod beszerezni:
Agave Könyvek Kiadó 

2022. március 4., péntek

Megjelenés: John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság - ("A nemzetközi megjelenés után alig pár nappal magyarul is érkezik John Scalzi új regénye. Tematikájában eltér a tőle megszokottaktól, de ezúttal sem lesz hiány jó párbeszédekben és remek humorban. ")

 

„Napjaink legélvezetesebb sci-fi szerzője.”

Joe Hill

John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság

(The Kaiju Preservation Society)

A nemzetközi megjelenés után alig pár nappal magyarul is érkezik John Scalzi új regénye. Tematikájában eltér a tőle megszokottaktól, de ezúttal sem lesz hiány jó párbeszédekben és remek humorban.

A Kaidzsú Állatvédő Társaság olyan, mintha a Jurassic Park egy erkölcsösebb formája találkozna a Városfejlesztési osztály bajtársiasságával. Végtelenül szellemes és üdítően megfontolt hangvételű könyv."

Publishers Weekly

Elkeltek a regény televíziós jogai.

Megjelenik március 22-én!

Agave Könyvek Kiadó 


Fordította: Rusznyák Csaba

Fülszöveg

Amikor a Covid-19 végigsöpör New Yorkon, Jamie Gray egy ételszállító app futáraként kénytelen dolgozni. Kilátástalan helyzete azonban csak addig tart, amíg egy rendelés teljesítése során összefut Tommal, akivel érintőlegesen ismerik egymást régről. Tom a saját szavai szerint egy „állatjogi szervezetnek” dolgozik, és a csapatának sürgősen szüksége lenne egy egyszerű rakodómunkásra. Jamie, aki bármi mást szívesebben csinálna a futárkodáson kívül, azonnal elvállalja a munkát.

Tom csak azt nem köti Jamie orrára, hogy az állatok, amelyekről a csapat gondoskodik, nem a Földön élnek. Legalábbis nem a mi Földünkön. Egy alternatív dimenzióban gigászi, dinoszaurusz-szerű, kaidzsúnak nevezett teremtmények kószálnak emberek nélküli, trópusi világukban. Ők az univerzum legnagyobb és legveszélyesebb pandái, és most bajban vannak. Ugyanis nemcsak a Kaidzsú Állatvédő Társaság talált utat magának ebbe az alternatív világba, hanem mások is. Óvatlanságukért pedig milliók fizethetnek az életükkel a mi Földünkön.

 

Blörbök

„Scalzi legújabb regénye az óriásszörnyek tematikájához nyúl rendkívül eredeti és szórakoztató módon.”
Booklist 
 
„A Kaidzsú Állatvédő Társaság olyan, mintha a Jurassic Park egy erkölcsösebb formája találkozna a Városfejlesztési osztály bajtársiasságával. Végtelenül szellemes és üdítően megfontolt hangvételű könyv."
Publishers Weekly

„Ez a regény tökéletesen alkalmazza azokat a dolgokat, amiket mindannyian szerettünk a Jurassic Parkban, és remekül társítja az elmúlt hatvan év kaidzsú-filmjeinek nosztalgikus hangulatával. Minden sci-fi generáció számára tartogat valami szeretnivalót.”
Horrortree

„Napjaink legélvezetesebb sci-fi szerzője.”
Joe Hill

 

A szerzőről

John Scalzi az ezredforduló után feltűnt sci-fi írók nemzedékének termékeny és invenciózus tagja.


Dolgozott kreatív tanácsadóként a Csillagkapu Univerzum tévésorozatban; népszerű blogja, a Whatever pedig az egyik legrégibb a maga nemében. A Vének háborúja az első műve, mára kultkönyvvé vált, az univerzuma a későbbiekben öt további kötettel bővült. A 2012-es Vörösingesek című regényéért elnyerte a Hugo-díjat, Az összeomló birodalom pedig Locus-díjat kapott 2019-ben. Scalzi szakmai elismerését jelzi, hogy 2010-ben megválasztották az Amerikai Science-Fiction és Fantasy Írószövetség elnökévé.

Jelenleg az ohiói Bradfordban él feleségével és lányával. 
 

Előrendelhető kedvezménnyel!

Agave Könyvek Kiadó

A szerző további kötetei az Agave Kiadónál

John Scalzi