2022. február 27., vasárnap

Beleolvasó: Aurora Lewis Turner: Az Istenek játéka - ("– Mehetünk – jelentette ki Luna, majd tett néhány lépést nyugat felé. – Azt majd én döntöm el, kislány – állította meg őt szavaival Hunter. – Én vagyok a főnök, emlékszel?")

Ezen a héten kellett volna hoznom Aurora könyvéből részletet, kissé lemaradtam. De sebaj! Hozom ma, nektek, Az Istenek játéka, hogy tetszett nektek? Izgalmas? Érdekes? Íme a folytatása, ha tetszett a bejegyzés alatt található linken tudod megvenni.
Jó olvasást!

 Aurora Lewis Turner
Az Istenek játéka

Tartalom:

 Hol ​vérontás készül, ott szerelem születik…
A világjárványok kora lezárult, amikor az emberek városokba tömörültek, érzéketlenek lettek, tartották egymástól a három lépés távolságot. Se érintés, se szeretet, se öröm, se bánat. Csak a közöny.
Luna-33-03-30 egyike egy ilyen város lakosainak. Kiválasztották: fel kell áldoznia magát az istenekért. Az Áldozati Eseményen kő kerül a gépezetbe: életben marad.
Hunter, egy isten színre lépése mindent megváltoztat. Luna és csapata útra kél az Istenek Városa felé. Útközben váratlan dolgok törnek Lunára: érzelmek, a külvilág veszélyei és maga a sötétség.
Vajon rájön, ki ő valójában? Legyőzi a sötétséget, vagy megadja magát neki? Vajon mennyire tartható fenn az új világrend, mely emberek kiontott vérén nyugszik? És a legfontosabb: létezhet-e szerelem ember és isten között?

ENGEDÉLLYEL

Napos reggel fogadta a csapatot. Robin arra ébredt, hogy cserbenhagyta őt a teste, és olyasmit érzett, amit előtte még soha. Maya közelsége felébresztette benne a szunnyadó férfit. Először megijedt, felpattant, majd – amilyen gyorsan csak tudott –, a fák közé veszett. A többiek értetlenül bámultak utána. Maya felállt a homokról, hogy Robin után induljon, de Hunter szavai megállították őt.

– Hagyd most kicsit!

– Mi történt vele? Talán baja esett? – kérdezte aggodalmaskodva.

– Minden a legnagyobb rendben. Csak egy kis magányra van szüksége – vonta meg a vállát.

– Talán nem ártana megbizonyosodni… – kezdett volna vitatkozni vele Maya, mire Hunter felsóhajtott.

– Jól van! Utánamegyek. – Erre kék-arany tekintete megtalálta Luna arcát. A lány a homokban ült, és látványosan nem törődött az eseményekkel.

– Addig meséld el a többieknek az éjszakai akciódat, tökmag! – szólította fel. Luna zöld pillantása az isten felé siklott. Hunter mintha egy csipetnyi dühöt érzett volna benne, amitől elmosolyodott. De ez nem tartott soká, ezért újabb utasítást adott, a maradék halra mutatva:

– Reggelizzetek meg!

A táborban maradt összes pillantás Lunára siklott, aki a legnagyobb érzelemmentességgel mesélte el a tóbéli kalandot. A többiek hüledezve, álmélkodva hallgatták őt. Amire a végére ért, már mind meg is reggeliztek.

A bokorban egyszer csak megmozdult valami. Feszült csend telepedett a társaságra. Csak akkor enyhültek meg, amikor felismerték a mosómedvét. Luna elmosolyodott a furcsa, szőrös lény láttán, letette a maradék halat, és ellépett onnan. Az állat kirohant a bokorból, megszimatolta a halat, majd apró mancsába vette, megforgatta benne, és meg is ízlelte. A társaság tagjai csodálkozva bámulták a jelenetet. Lunának is vissza kellett fognia magát, nehogy elmosolyodjon.

 

***

 

Hunter Robin nyomát kereste. Nem szeretett kényes témáról beszélni, viszont el kellett ismernie, hogy maga vállalta a főnökséget, így viselnie kellett annak minden terhét.

Épp vissza akart fordulni a tábor felé, amikor megjelent a szőke férfi. Nyugodtnak tűnt, még halvány mosolya is végigszáguldott arcán, amint meglátta az istent.

– Hunter? – kérdezte.

– Jól vagy, haver? – jött a kérdés.

– Igen – bólintott Robin, de lesütötte tekintetét. – Csak, tudod… azt hittem egy percre, hogy nem vagyok ura a testemnek, de már minden rendben.

– Nem szégyen, ami veled történt – veregette őt hátba Hunter óvatosan. – Hamarosan elkezd „normálisan” működni a testetek. 

Robin ezekre a szavakra elgondolkodott, de nem kérdezett rá. Ehelyett Hunterrel együtt ballagott vissza a rögtönzött táborba. Amire odaértek, összekészült a csapat.

– Mehetünk – jelentette ki Luna, majd tett néhány lépést nyugat felé.

– Azt majd én döntöm el, kislány – állította meg őt szavaival Hunter. – Én vagyok a főnök, emlékszel?

– Talán maradnál még egy olyan tónak a partján, ami nem is olyan rég megpróbált megölni engem? – kérdezte a lány, mire Hunter a hátára vette táskáját.

– Na, most van indulás! – ragaszkodott hozzá, hogy övé legyen az utolsó szó. Nem ismerte el Luna igazát.

 A könyvet itt tudjátok beszerezni (ekönyv)

Aurora Lewis Turner írói oldala

DiBook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.