2018. április 19., csütörtök

Elkezdődött 25. Nemzetközi Könyvfesztivál

Mai nappal elkezdődött 25. Nemzetközi Könyvfesztivál, így ez alkalomból összeszedtem nektek, hogy mely könyveket olvastam, ami kint vannak a feszten. Természetesen ezeket, a könyveket személyesen is megvásárolhatóak IK standjánál illetve más standjánál is megvehetőek a könyvek.



Íme a lista:


M. G. Brown: Vérvörös Rózsaszirmok



Tartalom

Épphogy visszacsöppenek abba a titokzatos világba, ahová mindig is tartoznom kellett volna, máris egy kibontakozó félben lévő csetepaté kellős közepén találom magamat, ami nem sok jóval kecsegtet, tekintve, hogy egyértelműen én vagyok a világ legbénább boszorkánya. Hogy az életem még véletlenül se legyen egyszerű, még Daniel volt barátnője is kipécéz magának, nem beszélve Davidről, aki villámcsapásszerűen robban be újra az életembe, hogy megkeserítse a mindennapjaimat. Ráadásként a családom is újra összeáll, kiegészülve olyan családtagokkal, akiknek még a létezéséről sem tudtam. De, legalább életem szerelme mellettem van, és immár kétségem sincs afelől, hogy minket az égiek szántak egymásnak. Csak ne kapnánk azt a borzalmas jóslatot…


Selena B. Lowell: Mindhalálig



Tartalom:

Te miben hiszel? Boszorkányokban, vagy szellemekben? 

Mi van a vámpírokkal és a vérfarkasokkal?

2012-t írunk… 

Magyarország egyik eldugott kis falujába nyugodt, de halott szívvel tér vissza Selena Lowell vérfarkas kedveséhez. Boldogságukat hamarosan beárnyékolja Selena egyre több jövőbelátó álma: vámpírmestere Marcus, vámpírférje Erik, és a legnagyobb ellenség, a Vihar farkasok felbukkanása. Hamarosan a félig vámpír, félig vérfarkas lányt nem vezérli más, csak az érzelmek, a mágia és a vérszomj.

Meddig fogja tudni uralni vérszomját Selena?




Emy Dust . Bilincsbe zárt szerelem


Tartalom

Megan Prescott vágya, hogy édesapja nyomdokaiba lépjen 
és rendőr legyen. Egy szenvedélyes éjszaka magával ragadja 
egy ismeretlennel, majd egy újbóli találkozás mindent felfordít 
az életében. Menekülne az érzelmei elől, de már késő. Nem csak 
saját magával kell megküzdenie, hanem a körülötte felbukkanó 
titkokkal és hazugságokkal. Képes lesz rá, megannyi veszteség 
és csalódás mellett, amik napról napra érik őt?

Fordulatokkal teli történet 
Akció, Szenvedély, Dráma, Erotika , Humor

Megan és Brian története 
Egyes jeleneteket Brian szemszögéből is megismerheted.


E.M. Miller: Az Örökség


Tartalom:


Középkor: A magyarországi vámpírtársadalom vezetője segítséget kér a Kamarilla vezetőjétől, mert titokzatos eltűnések és egy gyilkosság borzolja a falu lakosainak idegeit és mindennapjait. A Falu boszorkánya, Amanda ekkor megjósolja Morpheusnak Julietta érkezését, de sem ő, sem pedig társai nem hisznek neki. Majd amit mesének hittek 460 évvel később valósággá válik. 
Julietta Speer és barátnője élete egy csapásra megváltozik, miután levelet kapnak egy ügyvédi irodától, miszerint házat örököltek Magyarországon. Mindeközben újjáéled a gonosz, és izgatottan várja két ellenfelének a megérkezését. Titokzatos, rímekbe szedett üzeneteket küld számukra.



Robin O’Wrightly: Andrea & Andrea



Tartalom


Abban ​nincs semmi különleges, hogy egy milánói férfi, bizonyos Andrea Rigo, aki éppen felfüggesztett nyomozóként tengeti unalmas napjait, csomagot kap a postástól. Az már inkább furcsa, hogy a pakkot másnak szánták, neki ez azonban egyáltalán nem tűnik fel. Hogy miért? Mert a címzett Rigó Andrea, egy magyar vendégmunkás nő, aki diplomás létére két műszakban dolgozik, és tíz házszámmal odébb lakik. Ő nagyon is hiányolja, és felkerekedik, hogy kiderítse: hova került a küldemény… Mi lesz ebből?! 
Semmi komoly – vagy épp túlságosan is? 
Mennyire kavarhat be két egyéjszakás szerető, ha kávéházas? 
És ami a legfontosabb: meg lehet-e menteni a Földet a totális kipusztulástól és a gépek rémuralmától? 
Robin O’Wrightlynál, a narrációs szatíra meghonosítójánál ismét elgurult a pirula: az Andrea & Andrea című romantikus-erotikus sci-fi-krimi-paródia így született meg. Az író két énje a kiborulás szélére juttatja még a főhősöket is…




Robin O’ Wrightly: Az amulett rejtélye



Tartalom


Van ​egy hely, amelyet soha nem fogunk megtalálni a térképen, hiába keressük: ez Tripicon, egy szigetállam az Észak-Atlanti-óceán kellős közepén. A valaha szebb napokat látott, ám most már csak vegetáló birodalomban az uralkodó Ponti-hercegség teljesen modern, de mindentől elzárt életét éli. 
Egy augusztusi szombat délelőttön az unatkozó koronaherceg, Matteo még nem is sejti, hogy aznap délután kezdődik csak el a Tripiconi sztori hihetetlen története: az első, Az amulett rejtélye című részben, egy hét leforgása alatt teljesen a feje tetejére áll a világ. Az oka egy titokzatos, „tengertörött” idegen fiú, akit félholt állapotban, egy különös nyakékkel együtt, a parton talál meg Arabella kishercegnő, Matteo unokatestvére. 
Innentől kezdve nincs megállás: a pörgő lendületű, fiatalos humorral átszőtt, ismeretanyagban és párbeszédekben gazdag, érzelmes kalandfolyamban sok kérdés és kétely merül fel. 
Vajon ki lehet ez a srác, és mit akarhat Tripiconban? Mi az a türkizkék fényű kristály, melyet a nyakában hord? És mi történik akkor, ha ellopják tőle? Vajon megtalálják-e a kérdésekre a választ, amikor szorít az idő? 
Keresd a többi részt is, és olvasd el, hogy megtudj mindent!



Robin O’ Wrightly: #Wetoo


Tartalom

A ​rémálomban egyetlen jó dolog van: az ébredés. 
Kivéve, ha a valóság szörnyűbb, mint az álom.
A Gyilkos emlék kisregényben két nő idővonala tárul elénk, az egyikük, Connie V. Marshall, fotós már túl van élete legdurvább cselekményén: ámokfutást végzett egy irodában, maga után hagyva 15 áldozatot. A másik, Shauni Hullivan, nyomozó pedig még előtte áll a saját legdurvább élménye feldolgozásának: miért lát rettenetes rémálmokat nemi erőszakról és képtelen lefeküdni férfiakkal? Két nő üldözi a gólemét, egymást és végül önmagát. Mindeközben nem is sejtik, hogy sorsuk több szálon kapcsolódik össze, mint azt hitték… Mindketten a saját poklukból indulnak, de eljutnak a saját Paradicsomukba a végén?
A Tinnitusz novellában egy házaspár konfliktusa egy buli után bontakozik ki, amikor nem várt vendégeik érkeznek… Ismerik-e egymást annyira, hogy megmentsék az életüket?
A Testcserés számadás előzetes egy nagyon megosztó és bizarr erotikus-misztikus lélektani thrillerhez. Sarah Z. Montgomery nem mindennapi nő: képes lélekként testekben utazni, így spirituális testszállítóként tevékenykedik. Saját erkölcsi állapota és a házassága is komoly veszélybe kerül egy félresikerült küldetésben. Vajon el lehet viselni a lelki erőszakot? És mi lesz a Montgomery család további sorsa?
A #WeToo – Kettős kereszt vérmes, tabudöntögető lélektani thrillere mindannyiunk története, akár keresztülmentünk a családon belüli erőszaktól a szexuális abúzuson át a totális lelki és testi sérülésig, akár nem.



Francesca H. Nielk: Sose engedj el!



Tartalom


VAN, ​AMIT SOSEM LEHET TELJESEN ELENGEDNI 
Mit tennél, ha megtudnád, hogy lehet, soha többé nem láthatod a gyermeked? Mit tennél, ha úgy éreznéd, minden a te hibád, és esélyed sincs helyrehozni azt, amit elrontottál? 
A huszonnyolc éves Jamie Evans kislánya teljesen váratlanul eltűnik. A férfinak Houstonba visszatérve nemcsak a saját lelkiismeretével, de múltjának fájdalmas emlékképeivel is újra szembe kell néznie. A ténnyel, hogy lehet, esélye sincs elbúcsúzni a négy éves kislányától. Elmondani neki, hogy mindennél jobban szerette, még ha nem is volt mindig mellette. 
Vajon hogyan képes a fiatal férfi mindezzel megbirkózni? Van rá bármi esély, hogy megbocsájt saját magának a talán el sem követett bűneiért? Vajon léteznek olyan helyrehozhatatlan hibák, amik mégiscsak kijavíthatóak? 
Francesca H. Nielk másodikként megjelenő regényében is bemutatja, hogy nincs az a reménytelen élethelyzet, amiből ne lenne kiút. Hogy olykor a legszörnyűbb dolgok is okkal történnek, ha el is veszítünk valamit, akkor is kapunk valami mást cserébe. Valamit, ami talán begyógyíthatja a gyógyíthatatlannak látszó sebeket.

Abby Winter: Leomló falak



Tartalom:

Alice, több év sikertelen házasság után, a válás mellett döntött. Hogy újra talpra álljon a csalódás után, barátnői segítenek neki. 
Ryan gazdag és sikeres férfi, de az életében bekövetkezett tragédia beárnyékolja mindennapjait. 
Egy véletlen találkozás mindkettőjük életét megváltoztatja. A köztük fellángoló érzelmek talán új reményt adnak az élethez. 
De mi történik, ha a múlt és a távolság közéjük áll? 
Nem csak a környezetükben felmerülő problémákkal kell megküzdeniük, hanem saját magukkal is. 
Van még bennük elég erő, hogy ledöntsék a közéjük húzódó falakat? 
Egymásra találhat két megtört szív, ami már végleg feladta a reményt?



Lana Millan: Raziel



Tartalom

Ismered a viccet, amiben a bukott angyal, a KitKat-mániás démon és egy hősszerelmes bolti eladó a Tudás Könyvének keresésére indul? Nem? Nem csoda, hiszen ez nem vicc. Raziel a Tudás Könyvének őrzője, a legfelsőbb misztériumok és titkok angyala. Vagyis csak volt. Valami történt. Lélegzik és ver a szíve, miközben Nevada tűzforró sziklái között kinyitja a szemét. Emberré vált. Lehetne még ennél is rosszabb a helyzete? Lehet, és lesz is. Amikor eltűnik a Tudás Könyve üzletet ajánlanak neki: ha segít megtalálni, visszakaphatja a szárnyát. Segítőként egy pimasz démont varrnak a nyakába, hogy aztán együtt vágjanak neki Amerika vadregényes tájainak. Kalandos útjuk során Raziel felfedezi magában az elszánt harcost, a féltő barátot, és az esendő embert. Lana Millan második regénye egy izgalmas mese, ami akár igaz is lehetne.




Mimi  Taylor: A bosszú ára



Tartalom


A ​tizennyolc éves Alice Carternek egyetlen vágya, hogy profi fotós legyen. A visszahúzódó lány még kislánykorában fogadalmat tett önmagának, hogy soha nem lesz szerelmes, és ennek érdekében mindent el is követ. Egy balul elsült buli azonban romba dönti életét. A lány képtelen túltenni magát a történteken, és önmaga pusztításába kezd. 
Christian Cane fiatal üzletember, akit csupán egyetlen dolog éltet: a bosszú. Kisgyermekkorában elszenvedett sérelmeit és családjának halálát is ugyanannak az embernek tulajdonítja. Chris úgy érzi, csak akkor lesz képes megnyugodni, ha felszámolja a teljes Valdez klánt. 
Alice és Christian véletlen találkozása nem marad következmények nélkül. A férfi mindent elkövet, hogy megmentse a lányt önmagától. Az életük folytonos küzdelemmé válik. Harcolnak a függőség, a hatalom és az érzelmeik ellen. 
Képesek lesznek legyőzni a démonaikat és megvívni a saját csatájukat? Lehet még boldog a két elveszett és tönkretett lélek? Vajon milyen következményekkel járhat egy drogbáró ellen indított bosszúhadjárat?





Mimi Taylor: Fekete Bárány



Tartalom

Anthony Jonathan Edwards egy a harmincas évei elején járó fiatal építész, aki az apja cégénél dolgozik, meglehetősen szabad szájú, nem veti meg az alkoholt és imádja a nőket, akik többnyire egyetlen éjszakára ejtik rabul. A szex ugyanolyan fontos számára, mint másnak a víz vagy a levegő, de érzelmileg képtelen kötődni. Egy nap teljesen váratlanul betoppan az életébe valaki, aki fenekestül forgatja fel Tony életét és romba dönti eddigi jövőképét. Múltbéli kalandos élete hamar visszaüt, amiért nagy árat kell fizetnie.



Szaszkó Gabriella.: Maradj velem



Tartalom


David ​Pennington a saját szabályai szerint él: sikeres író és öntörvényű alak, aki mindenkit távol tart magától, a bátyját, Christ kivéve. David élete azonban teljesen felborul, amikor Chris, a sikeres manhattani ügyvéd öngyilkosságot követ el a saját lakásában. Látszólag semmi sem indokolja a szörnyű tragédiát, hiszen a testvére mindig rendezett életet élt, sikeres volt a munkában és a magánéletben egyaránt. 
David úgy dönt, megírja családjuk történetét, és megpróbál válaszokat találni Chris tettére. A nyugodt visszaemlékezést azonban bátyja volt menyasszonya, Amy megjelenése szakítja félbe. Ahogy David egyre mélyebbre merül a múlt sötét bugyraiban, és szembenéz a családjában történt szörnyűségekkel, Amy és ő egyre közelebb kerülnek egymáshoz… 
Túl lehet-e lépni a múlt sebein és fájdalmain egy új élet reményében? Fel lehet-e dolgozni egy szeretett testvér halálát? Lehet-e jövője egy olyan kapcsolatnak, mely egy ilyen tragédia árnyékában születik? 
Vajon David képes lesz lezárni a múltat, vagy örökre a szörnyűségek rabjává válik?


Krencz Nóra: A hófehér másvilág


Tartalom

Te mit tennél, ha minden, amit az életedről tudtál, egy csapásra megkérdőjeleződne, és ebben a bizonytalan helyzetben még a számodra legkedvesebb személy is ellened fordulna? 
Beletörődnél, vagy szembeszállnál érte, ….akár vele is?

18 évvel az első rész eseményei után, a küzdelem folytatódik. 
Az ellenség nem nyugszik bele a vereségbe. 
Fabyen és Shina leánya, Autumn nem menekülhet a sorsa elől….



Krencz Nóra: A hordozó



Tartalom

Te mit tennél, ha minden,ami az életedet jelentette,minden, amit a magadénak tudtál, egyik pillanatról a másikra megsemmisülne, s ebben a szorult helyzetben belebotlanál valaki felfoghatatlanul különlegesbe, aki új értelmet adhat az életednek? Újra felépítenéd a régit, vagy követnéd őt az ismeretlenbe? Belevágnál olyasmibe, amit nem értesz?
Fabyent nem rettenti el a természetfeletti…



Tomor Anita : Nyolc éjszaka


Tartalom
Trishnek ​elege van az unalmas mindennapokból. Úgy érzi, valami új dolgot kell tennie, valami olyat, amit eddig még nem csinált. Elhatározza, hogy életében először elutazik New Yorkba. Egyedül. Felejteni akar és világot látni. Egy valamire viszont nem számít, arra, hogy betoppan az életébe Ryan.
Ryan híres hollywoodi színész, és nem mellesleg rohadt jó pasi. Nincs a világnak olyan pontja, ahol ne csengene ismerősen a neve és ne ismernék fel azonnal az utcán. Mindene megvan, amiről csak álmodni lehet. Ő viszont úgy érzi, valami mégis hiányzik az életéből, és erre csak akkor döbben rá, amikor a londoni reptéren belebotlik Trishbe.
Te mit tennél, ha az álompasi a tévéből egyszer csak előtted állna és le sem venné rólad a szemét, sőt úgy bámulna rád, mintha azonnal ágyba akarna vinni? És akkor, ha ráadásul kiderülne, hogy egymás mellé szól a jegyetek a London-New York járaton?
Trish legszívesebben hanyatt-homlok elmenekülne, de nem teheti. A gép indul és neki le kell ülnie Ryan Davis mellé még akkor is, ha a férfi „a baj már megtörtént, bármit csinálsz, akkor is az enyém leszel, bébi" tekintettel néz rá. Trish minél elutasítóbb, Ryan annál jobban élvezi a játékot. Nyolc éjszaka. Csupán ennyit kér Trishtől. Vajon ennyi idő elég ahhoz, hogy megváltozzon két ember élete? Esetleg örökre?


Tomor Anita: Helló újra, kedves exem!



Tartalom


Nora ​fiatal szingliként éli az életét. Azt hiszi, maga mögött hagyta a múltját, és elegendő távolságra van a régi pasijától, aki hét évvel ezelőtt szó nélkül otthagyta. Egészen addig, amíg össze nem fut vele újra. Onnantól kezdve az élete a feje tetejére áll. 
Patrick híres autóversenyző. Szereti a nőket, és a nők is szeretik őt. Az egész világon ismerik a nevét. Jóképű, talán túlzottan is. Megvan mindene, kivéve egy dolgot. Norát. Megszokta, hogy mindig mindent megkap, amit csak akar. És most, hogy újra meglátja a csinos exbarátnőjét, egészen biztos benne, hogy mi kell neki. Nora gyűlöli, és ő ezzel tisztában van. Tudja, hogy újra meg kell hódítania. Vadászösztöne a lány folyamatos visszautasításai miatt csak még erősebben tör elő. Ostromot indít, amit lehetetlenség hárítani. 
Nora nem tudja kiverni a fejéből Patricket, pedig kitartóan próbálkozik. A férfi üzenetei és szenvedélyes megnyilvánulásai néha már az őrületbe kergetik. Patrick nem hagyja, hogy felejtsen. Pedig ő másra szeretne koncentrálni. Gyereket akar. Mégpedig egyedül. Csalódott a férfiakban, ezért nem vágyik új párkapcsolatra. Patrick közelében lenni pedig pláne nem akar. 
Egy nap Emma, a barátnője felveti az ötletet: miért ne lehetne Patrick a gyerek apja? Elvégre Patrick csak egy dolgot akar: szexet. Mi lenne, ha megkapná? Mi lenne, ha mindenki megkapná, amit akar? Ő egy gyereket, Patrick pedig őt egy éjszakára. 
Szerelem és szenvedély keveredik Tomor Anita új regényében. Igazi, ízig-vérig romantikus könyv, melyet lehetetlenség letenni. Az első sorától az utolsóig magával ragadó. Ha szeretted A szürke ötven árnyalatát, imádni fogod ezt a történetet!


Tomor Anita: Álmodtam már rólad



Tartalom

Liv ​hallani sem akar új pasiról, a régi pasijáról még úgy sem. Megcsalták, otthagyták. Éppen elég volt átélni mindezt egyszer. A diplomájához már csak egy kambodzsai régész gyakorlat hiányzik, de mielőtt elutazna, találkozik Daviddel. Ez a pasi túl sármos, túl pimasz és túl rámenős. Nem lehet megszabadulni tőle. Ráadásul egy túltequilázott éjszaka után, Liv reggel egy hajón „ébred" David mellett az ágyban. Úgy érzi, nagyon gyorsan el kell tűnnie. El a férfitól, a lehető legmesszebb, mielőtt egy újabb „belehabarodok, szerelmes leszek, majd kidobnak" katasztrófa bekövetkezne. De hogy tudsz eltűnni egy hajóról, és hogy tudod megértetni a pasival, akivel az éjjel lefeküdtél, hogy csupán egy egyéjszakás kaland volt, ha ő nem akarja megérteni? Van ennél rosszabb? Naná hogy van! Ha kiderül róla, hogy a legjobb barátnőd bátyja, Angkor-wat kutató régész, akivel a következő három hónap minden átkozott napján találkozni fogsz, és még a tetejében: rendkívül vonzó és állati jó az ágyban. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése