Forrás: Vályi-Nagy Erika szerzői oldala
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Talán addig a pontig szaladnék vissza az időben, hogy a középiskolai Babits Mihály önképzőkörben megírtam életem első novelláját, egy létráról. Még most is emlékszem, egy könyvtári, karcsú, sötétbarna létra volt, képzeletemben az égig felmásztam rajta. És közben rájöttem, hogy írni csodálatos dolog. Úgy terveztem, írok hamarosan egy regényt… Ehhez képest teljesen más irányt vett az életem az érettségi után műszaki, majd pénzügyi diploma, utána egy informatikai cég projektasszisztensi pozíciója. Talán meg se fogalmaztam, hogy mennyire hiányzik az írás, amikor egy nap belefutottam a MUOSZ (Magyar Újságírók Szövetsége) hirdetésébe, miszerint női újságírás stúdió indul V. Kulcsár Ildikó (Nők Lapja újságírója) vezetésével. Úgy éreztem, ott a helyem. Már az első alkalommal sikerült kitűnni, és ha létezik egyenes út, akkor az enyém az volt, mert fél év múlva már megírtam az első cikkemet a Nők Lapjába. Innentől kezdve számos női lapnál dolgoztam, újságíróként, szerkesztőként, vezetőszerkesztőként és főszerkesztőként. Printben és online területen, szerettem a szakmámat, örültem, hogy írhatok. Míg el nem érkeztem a következő mérföldkőhöz az életemben a Covid idején. Megszűnt az általam vezetett Kismama magazin, én pedig döntéshelyzet elé kerültem. Folytatom tovább az újságírást, vagy valami másba vágok, és itt jön a képbe az önképzőköri létra, meg a szépirodalom. Hogy írni akarok, de már nem újságcikket, és mi volna, ha megvalósítanám a régi álmomat. Nem volt könnyű elkezdeni az első történetet, de az újságírói rutin sokat segített. Megszületett az első, majd a második regény, én pedig haladtam tovább az úton: kiadót kerestem, korrektúráztam, könyvborítók között válogattam, bemutatóra készültem. A regényírás mellett felépítettem egy online újságírói kurzust, ez is egy régi vágy megvalósítása. Engem is egy jó újságírás tanfolyam indított el a pályán, szeretném ezt most ugyanúgy másoknak megadni.
Törtarany c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
Maga az írás folyamata cirka húsz évig tartott. Addig érlelgettem magamban a gondolatot, hogy egy regény írásába belevágjak, aztán amikor végre elindult a történet, egy év alatt a végére is értem. Persze sokszor átírtam, újrakezdtem, kitöröltem, megint újrakezdtem, de az már kifejezetten örömteli tevékenység volt, élveztem, hogy halad a történet, alakulnak a sorsok, élnek a karakterek.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
A Törtarany című regény egy mai korban játszódó, nagyon is aktuális történet. A karakter a fejemben született meg, de attól még sok megfelelője szaladgál az utcákon, sok olvasónak lesznek ismerősek a főszereplővel megtörtént dolgok, események. Kicsit leástam a múltba is, próbáltam megmutatni, milyen családi események, milyen minták formálják az utunkat, azaz ebben a könyvben Amira útját. Miért szédít meg egy vidéki kislányt a csillogás? Mi az ára a külföldi utazásoknak, balatoni vitorlázásoknak gazdag öregurakkal? Hogyan kebelezi be a budapesti éjszaka a gazdagságra, luxusra vágyó nőket, és mi történik akkor, ha az események nem úgy alakulnak, mint ahogy azt ezek a lányok elképzelték?
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Nem zsánerben gondolkodtam, mikor írni kezdtem. Egyszerűen csak vitt a történet. Nagy büszkeség a számomra, hogy a Törtarany a „magyar irodalom” tábla alatt jelent a könyvesboltokban. Maradnék is ennél a kategóriánál.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Felemelő és félelmetes is egyszerre. Hiszen innentől kezdve ki kell adnom a kezemből az eddig csak a kezem alatt formálódó történetet, meg kell mutatnom másoknak, a kiadó vezetőjének, béta-olvasóknak, barátoknak és ez minden alkalommal egy újabb megmérettetés. Bekúsznak a fejembe a nehéz kérdések – Mi van, ha nem tetszik majd? Ha nem értik meg? Ha azt mondják, hogy ez rossz? – de igyekszem ezeket uralni és haladni a kijelölt úton. Nagy erő és kitartás kell ehhez.
Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?
Nem, mert szeretem a nevem, és huszonéve ezen a néven publikálok.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Eddig még csak egy könyvem jelent meg, így erről tudok beszámolni. Szép tavaszi nap volt, március 9-e. Hívtak a kiadóból, hogy megjöttek a kötetek, mehetek őket átvenni. Robogtam át a városon, szándékosan szép ruhát választottam – fehér blúzt, elegáns nadrágot – hogy ekképpen is megünnepeljem a regényem érkezését. Utána a férjemmel beültünk egy kávézóba, és együtt örültünk a gyönyörű borítónak és annak, hogy egyetlen elütést se láttam se a címben, se a hátoldalon. Aznap még sok barátom ölelgetett meg a nagy nap tiszteletére.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Mint írtam, az újságírásból jövök, így tudom, hogy az írás folyamata mindig tudatos. Tudatosan kell időt szakítani az írásra, a nagy ötletek hamar elillannak, ha nincs mögöttük kitartás, alázat, akarat. Tudatosságot igényel az is, hogy lássam, miként kell felépítenem egy történetet, tudatosság kellett ahhoz, hogy beiratkozzak több írókurzusra, és fejlesszem magam. Az impulzivitás inkább ahhoz kell, hogy vigye tovább a történetet, ami esetleg éppen leült és nem igazán halad tovább.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Minden jelenet kedvenc, mert ami nem volt az, az kikerült. Sokszor átírtam, újraírtam, megszerkesztettem a történetet, sokszor mérlegeltem minden mozzanatot, jelenetet a könyvben. Ami maradt, az nem véletlenül maradt, fontos szerepe van, hogy értsük a regényt.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Hosszas gondolkodás után. Újságíróként is mindig figyeltem a környezetemet, a világot, az embereket, ezt a figyelmet, ha lehet, még jobban megsokszoroztam, mióta regényt írok. Mivel a regényim mai történetek, mai emberekről, ezért kötelességem is folyton pásztázni a környezetemet, hiszen így gyűjtök inspirációt az íráshoz.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A középiskolai magyartanárom, Szafián Zsuzsanna az egyetlen, aki végigköveti az egész írás folyamatát. Tehát vele megbeszélem már a témát is, és a fejezetekből is küldök át neki mindig egy adagot, hogy véleményezze. Érdekes? Jó a nézőpont? Élnek a karakterek? Ő mindig segít, hogy merre haladjak. Második körben vannak az érzékeny, íráshoz is értő, irodalomszerető barátaim, írótársak, akik megkapják a nyers kéziratot. Szép, hosszú folyamat ez is, mire a regény abba a fázisba jut, hogy el merem küldeni a kiadóba.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Nem születtem író, hanem „csak” olvasó családba. Tehát mindig sok könyv vett körül, értéknek számított az írás és az irodalom. Egyik legfontosabb bútordarab a könyvespolc volt, sok időt töltöttem el már gyerekként azzal, hogy a köteteket rendezgetem, hol magasság szerint pakolgatom át őket, hol a szerzők szerint ABC sorrendben. Megfogom mindent, tapogatom, néha meg is szagolom. És ha egy ilyen családban végre valaki megír egy regényt, az nagy büszkeség mindenkinek. A könyvbemutatón együtt örült a család, ami azt hiszem, mindannyiunk számára nagy öröm volt.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
A regényírás nem egy
gyorsvágta, tehát idén nem jövök ki már több könyvvel. Jövő tavasszal jelenik
majd meg a következő regényem, ugyanúgy a Scolarnál. Most kezdődnek a szerkesztési,
borítótervezési munkák, tehát újabb izgalmas szakaszbe kerül a könyv. Közben
persze írok, újságcikkeket és egy újabb regényt is, természetesen.
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése