A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A magyar könyv is magyar termék mozgalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A magyar könyv is magyar termék mozgalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. október 24., kedd

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Soie - ("Ezt a munkát több százan olvasták naponta, a kommentek között akadt egy-két negatív, de építő kritikaként fogadtam, viszont többségében olyanok érkeztek, hogy „várom a kövit, imádom a munkád” „jaj, de jó rész volt, mikor tudom meg mi lett a főszereplővel?” ez adta a lendületet, hogy minden nap tegyek fel epizódot.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Soie írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Ikerháború c. könyve jelent meg, amit az Helma Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Először is szeretném megköszönni a felkérést. Minden ilyen egy külön mérföldkő a „karrieremben”. Hogy mit kell tudni rólam? 1994.12.14.-én születtem Veszprémben katonagyerekként majd később Pápára költöztünk és itt kezdtem meg tanulmányaimat is mely nem volt éppen leányálom. Nem titok, hogy diszlexiám van, ami eléggé megnehezítette a diákéveimet, hiszen lassabban és nehezebben tanultam a társaimnál ráadásul a tanáraim közt is akadtak olyanok, akik nem akartak foglalkozni velem. Mivel a felolvasások lassan mentek és dadogva, az írásom pedig olvashatatlan volt nem szerettem az irodalmat, könyveket olvasni pedig egyenesen utáltam, mert annyira koncentráltam arra, hogy jól olvassak, hogy nem maradt kapacitás a tartalom megértésére. Később szerencsére rengeteget javult a problémám és szavalóversenyeken vettem részt, jobbára első vagy második helyen végeztem, habár írásnál a mai napig megvan, hogy felcserélem a betűket az olvasással már nincs gondom.

Ikerháború c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az Ikerháború valóban igényelt valamilyen szinten kutató munkát, azonban ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a google-ba mindent beírtam vagy, hogy bevetettem magam egy könyvtárba, hanem rengeteg hasonló témájú filmet néztem meg, illetve mivel ez egy akció jeleneteket is tartalmazó mű megkérdeztem néhány ismerősömet, akik jártasok a verekedésben, mármint sport szinten. Tőlük kértem tanácsot egy-egy jelenetet illetően, valamint az elképzeléseimet a mozdulatok leírásához megmutattam nekik és kikértem a véleményüket, hogy mennyire reális, amit írok, mennyire kivitelezhető egy igazi utcai bunyóban. Maga az írás talán félévig tartott és az igazat megvallva, ha nem kínálkozik a Helma kiadó lehetősége talán még tovább írtam volna, hogy tökéletesítsem.


Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A történeteimben éppen annyira van fantázia, mint valóság és fordítva. Az Ikerháború c. munkám azon része, hogy egy fiú és lány ikerpár annyira hasonlítanak egymásra, hogy a környezetük nem tudja őket megkülönböztetni inkább fantázia, hisz bár ebben az esetben az ikrek hasonlóak egyértelmű különbségek vannak már csak a testi adottságokból kiindulva is. Azonban a történet további szála valós társadalmi problémákkal foglalkozik. Voltak olvasók, akik megkérdezték, miért éppen lány a fő főszereplő? Nos, erre a válasz egyszerű. Mindig is annak a híve voltam, hogy az esetek többségében szerintem egy lány is képes arra, amire egy fiú. Régen elhanyagolták a nőket és csak a háztartás vezetése, illetve utód biztosítása miatt jöttek jól a férfiaknak, azonban később belátták törvényileg is, hogy a nők bár gyengébb nemnek vannak titulálva igenis képesek rossz fiúk elfogására, fegyverhasználatra vagy az úgynevezett női logika és női megérzés miatt akár nyomozónak se lennének utolsók. Tény, hogy egy átlagos lány/nő nem fog egy kétajtós szekrényt kiütni az alsónadrágból, de nem kizárt, hogy megfelelő edzéssel képes lenne rá. Nyilván nem egy ütéssel, de megteheti, hisz átlagban kisebbek vagyunk és mozgékonyabbak, ami egy ökölharc esetében nem egy utolsó szempont. Viszont, sok mindent nem tudnánk megtenni férfiak nélkül, hisz a lányok nem járnak naponta konditerembe súlyzózni, hogy izmosak legyenek és erősek ezért férfi a többi főszereplő. Ezzel is szemléltetni szeretném azon nézetemet, hogy egy bandaháborúban a lányok is lehetnek hasznosak a fiúknak és fordítva.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Az írás szenvedélye gyerekkoromra nyúlik vissza, mivel, mint mondtam, nehéz diákéveim voltak rendre elvonultam a fejemben egy másik világba, ahol az lehettem, amihez éppen kedvem volt. Hercegnő, énekes, Pokemon mester (Haha). Valójában ezeket a világokat az aktuális problémáim alkották meg. Nem voltak barátaim, de a fejemben igen. Nem tudok énekelni a botfülem miatt, de a fejemben én lehettem a színpad sztárja és persze volt szőkehercegem fehér lovon. Emlékszem az első éppen Ferenc herceg volt a Sissi kalandjai c. Disney meséből. Mondjuk, ha jól emlékszem neki barna haja volt és Károly herceg volt szőke. Lényeg a lényeg, hogy a gimnáziumi éveim alatt annyi történet született meg a fejemben, hogy egy élet is kevés lenne ennek megszámolására. Aztán egy szép napon felkerestem egy olyan oldalt, ahol meglehet osztani az efféléket, hisz akkoriban a facebook még nem volt annyira elterjedt, mint manapság. Így akadtam a blogger.hu oldalra, ahova naponta posztoltam a The Dreams című történetem fejezeteit. Ez a sztori egy fanfiction volt és igen, saját vágyaim megírása. Egy amerikai rockbandáért nagyon oda voltam és megírtam a történetben a képzeletbeli találkozásunkat. Ezt a munkát több százan olvasták naponta, a kommentek között akadt egy-két negatív, de építő kritikaként fogadtam, viszont többségében olyanok érkeztek, hogy „várom a kövit, imádom a munkád” „jaj, de jó rész volt, mikor tudom meg mi lett a főszereplővel?” ez adta a lendületet, hogy minden nap tegyek fel epizódot. Plusz a szobatársam, akinek minden este felolvastam az aktuális részt. Nem tudom azért aludt-e el mert szépen olvastam vagy mert unalmasnak találta, de a mai napig emlegeti, hogy a legszebb része volt a napjainak. Ezután ahogy befejeztem a sulit dolgozni kezdtem és már nem foglalkoztam a blogommal. Több történetbe is belekezdtem, de sosem írtam végig őket. Ennek ma már nyolc éve. Később újra fellángolt az írás utáni vágyam a történetek pedig ott voltak a fejemben, de arra gondoltam, hogy ennyi év után feléleszteni a blogomat nagyon nehéz lenne, az olvasóimat már elveszítettem talán nem is emlékeznek rá így maradt a laptopom. Megírtam az Ikerháborút aztán édesapám elhunyt. Tudni kell róla, hogy apukámnak mellettem a könyvek voltak a mindene, imádott olvasni és ez a munkám volt az utolsó könyv, amit elolvasott. Ez akkor annyira megtört, hogy képtelen voltam egy betűt is leírni így végleg felhagytam az írással. Viszont a barátaim minden nap azt szajkózták, hogy folytassam, próbáljam folytatni, mert jól csinálom, de úgy éreztem mi értelme, ha apukám nem tudja már elolvasni őket. Sok száz, ezer könyv csak az enyém nem. Szép, lassan ahogy a gyász elült a szívemben elkezdtem könyveket olvasni melyek újabb és újabb ihletet adtak és fokozatosan visszatértek a történetek a fejembe viszont még mindig nem tudtam merre menjek ezzel. Írni a laptopnak nem sok értelmét láttam, még ha jól eső hobbi is. Ekkor botlottam bele a Legyél te is író! pályázatba két héttel a határidő vége előtt. Gondoltam próba szerencse, de nem volt használható kéziratom. Az Ikerháború kész volt bár – hogy egy kicsit nagyot mondjak – csiszolatlan gyémántnak tekintettem, hisz az alap megvolt, de tudtam, hogy rengeteg javítás kell neki viszont az idő szorított így elküldtem a pályázatra. Két opció volt: vagy visszadobják, vagy azt mondják nem rossz. Mindkettő megtörtént, visszadobták, mert a pályázati kiírásnak nem felelt meg (igen, apróbetűs rész) azonban tetszett nekik így megegyeztünk a kiadásban. Mostanra lelkileg is mondhatjuk, hogy felépültem így írok, amikor csak tehetem.

Gondoltál már arra, hogy nyomtatott formában add ki?

Persze, hisz minden író, aki kiakarja adni a munkáját, szeretné, ha az ott lenne minden polcon bárhová is megy, azonban a Helmánál eleinte csak e-bookra és hangoskönyvre volt lehetőség. Nem bántam, mert egyetértem az okokkal. Az e-bookot praktikusnak találtam, hisz modern korokat élünk és az emberek a telefont mindenhova viszik, azonban annak, aki imád olvasni néha külön táska kell a könyveknek, ha nyaralásra megy, ráadásul a mi házunkban annyi könyv van, hogy külön kamion kéne, ha költöznénk. Az e-book pedig ott van a telefonon, a hangoskönyvek pedig valóban nagyszerű ötlet a látáskorlátozottaknak, hiszen nekik is kijár a könyvek adta élmény, de nem mindegyik tudná elolvasni azokat. Viszont most, hogy a Helma kiadó is megkezdte a nyomtatott könyvek forgalmazását így az eredeti kívánsága is teljesül azoknak, akik a boltokban szeretnének belefutni a saját könyvükbe.


Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Valójában nincs, kifejezett zsánerem csupán azt írom le, ami eszembe jut, és a végén átgondolom, hogy melyik műfajba sorolnám igazán. Nem volt másképp ez az Ikerháborúval sem. Nem tudtam, hogy minek is nevezzem igazán, végül rájöttem, hogy akció és krimi. Nem mindig egyértelmű még számomra sem. Azt hiszem én is mindenes leszek, hisz az első munkám tini fanfiction volt az Ikerháború krimi és vannak a kis mappámban fantasytől elkezdve a horroron át minden.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nos erről még elég nehéz egyértelmű választ adnom, hiszen a blogom bár kész mű nem hivatalos kézirat. Azonban mikor elkészült és lezártam a történetet egy hatalmas élmény volt. Az Ikerháború esetében, pedig mint mondtam, a kézirata volt az utolsó, amit édesapám olvasott így keserédes érzés, azonban mikor a kiadó visszajelzett, hogy tetszik nekik az egy meglepetés. Nem gondoltam, hogy az a nyersanyag tetszeni fog bárkinek is abban a formában, de mégis így lett.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Annak idején akár a többi kamasz én is rengeteg felhasználó néven szerepeltem már különféle platformokon. MSN, MYVIP, IWIW stb. Úristen, a mai fiatalok tudják egyáltalán mik ezek? Lehet, most úgy érzik magukat, mintha nem magyarul beszélnék. Nos, habár nekem nem voltak XYVOKCSŐ neveim, de szerettem olyan neveket kitalálni, amik nem, vagy csak részben hasonlítanak a sajátomra. 2015-ben Vicy néven kezdtem blogolni, ami azért lett így mert a Viktória név marhán tetszik a mai napig így végül ez lett a nevem nagyon sokáig sok felületen. Persze ez is csak átmeneti volt és lassan el nőttem, főként mivel abbahagytam a blogolást mikor kikerültem az iskolapadból. Mivel nem akartam, hogy az olvasóim hol egybe kapjanak, mindent hol hetekig várakozzanak egy egy posztra, úgy voltam vele, hogy így nem tudom jól csinálni, de írni viszont szeretek így magamnak irkáltam itthon. Van, aki a zuhany

Alatt énekel, van, aki a fióknak ír. Viszont ezeket kézirat formátumban készítettem és Sophia Fei néven. Az ismerőseimnek is meséltem, hogy egyszer én leszek Sophie Fei írónő. Ez azért lett így, mert imádom keletet és ott a Fei repülést/szárnyalást jelent kínaiul, meg, mert tetszett a hangzása, na. Később rájöttem, hogy sokaknak nehéz lehet megjegyezni így mikor arra került a sor Soie lettem. Beletelt pár napba kigondolni valami épkézláb használható nevet, de arra gondoltam, hogy mivel elég nagy trend lett mostanában a felhasználó nevek esetében a magánhangzók vagy a mássalhangzók kivétele a névből én is eljátszottam az enyémmel így lett Sophie névből Soie. Mindenképpen olyat akartam, ami sem a magyaroknak, sem a külföldieknek nem okoz, nagy nehézséget mivel rengeteg külföldi ismerősöm van. A Soie bevált, ráadásul utólag megtudtam, hogy ez egy francia szó és selymet jelent, ami mondjuk vicces, de rendben. Tehát a lényeg, hogy így lettem Vicy bloggerből Soie írónő.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Mint mondtam, nincs zsánerem. Írom, ami szembe jut, és a végén meglátjuk mi lesz.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Hatalmas öröm és büszkeség. A barátaimnak viccelődtem is, hogy: Úton vagyok afelé, hogy sztáríró legyek. Persze Ők figyelmeztettek, hogy ha nagy sikerem lesz, se felejtsem el, hogy ki vagyok, honnan jöttem és, hogy a szívemmel írjak ne haszonlesésből, mert a hírességek többsége hajlamos rá ha a karrierje eljut egy bizonyos pontra.

Hogyan jutottál Helma Kiadóhoz? Illetve, akik szeretnének bejutni, mit kell tenni?  

Helma kiadóhoz a Legyél Te is Író! pályázaton keresztül küldtem el az Ikerháború nyers változatát, ami megtetszett nekik és felajánlottak egy lehetőséget, amit elfogadtam. Akik szeretnének bejutni, azoknak azt javaslom, küldjék el Ők is bátran a munkájukat, ha nem elég magabiztosak, akkor is nyugodtan elvégre egy kiadónál azért dolgozik annyi ember, hogy segítsen javítani az esetleges hibákat. Ha pedig úgy érzik nem elég jó a munkájuk ehhez, akkor se féljenek. Minden könyv egy érték függetlenül a minőségtől, mert benne van valakinek a szíve, az elméje, az érzései, a vágyai és a munkája. Ne féljenek ezt megmutatni. A Helma kiadó nem hinném, hogy annyira szigorú lenne, hogy visszadobja, mert nem elég jó, de ha ez meg is történik akár nálunk, akár máshol ne úgy érezze, hogy akkor Ő, mint írójelölt alkalmatlan erre a pályára, hanem inkább próbáljon fejlődni. Olvassa el újra és újra a munkáját, kérjen meg ismerősöket, akikre számíthat, hogy segítsenek és próbálja meg újra. Egy pofára esés még nem a világ vége, fel kell tudnunk állni a földről különben nem, tudjuk meg mi lesz az út végén.

Milyen Helma kiadónál lenni, illetve támogató íróként jelen lenni?

Itt lenni a Helma kiadónál egyedülálló élmény. Azt gondolom akármelyik kiadó, aki vállalt volna, mindegyik más érzéseket keltett volna bennem. A nagy nevek nyilván azért, mert „nem akárki” azonban a Helma még új, és nem rossz valaminek az elejétől kezdve a tagja lenni és velük együtt végig menni azon az úton, hogy a legnagyobb kiadók közé tartozzon. Ráadásul a Helma olyan nézeteket képvisel, melyek egyedülállóak ezen a területen és ennek a része lenni kivételes élmény. Bízom benne, hogy több és több író jelölt csatlakozik ehhez a folyamathoz, mert ez tényleg egy kivételes dolog, valamint csatlakoznak az MKMT mozgalomhoz akár írók, akár nem mert tényleg egy olyan dologról van szó, mely rengeteg embert érint.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Impulzív, hiszen a fejem tele van ötletekkel, a korábban megkezdett műveimről nem is beszélve. Egyszerűen muszáj leírnom őket plusz kiváló terápia is.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Kedvenc jelenet? Persze! A blogomat illetően (mivel kamasz vágyaim tükre) találkozni a crushommal. Bevallom felnőtt létemre is vannak „kedvenc hírességeim” és a mai napig elgondolkodom, milyen lenne találkozni velük. Habár lehet, kicsit bízom benne, hogy ha ez megtörténik nem olyan vicces módon fog, mint a főszereplőmnek. Az Ikerháborúban pedig mondjuk, hogy kb. minden, amit Zoey csinál. Szeretnék én is ilyen kalandos, akciódús életet, mint ami neki van. Lássuk be a lapokon vagy a filmvásznon az ilyenek elég csábítóak tudnak lenni, akkor is tudja az ember, hogy ott abban a világban bármelyik sarkon lelőhetnek vagy ilyesmi.  A nehezen megírható jelenet közé inkább az Ikerháború befejezését sorolnám, de mivel nem akarok spoilerezni nem mondok róla többet. Aki viszont olvasta már, sejtheti miért volt igazán nehéz jól megírni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Inspirálódni a kedvenc sorozataimból és könyveimből szoktam meg persze az életemből. Hogy ebből, hogy lesz történet? Beleképzelem magam egy bizonyos szituációba és elképzelek több lehetőséget a történet mozgatására. Például elképzelem, hogy nézem a lottósorsolást. Van pár lehetőség, például nyerek pár ezer vagy pár százezer forintos vagy akár a főnyereményt, de az is lehet, hogy semmit. Ha megnyerném, a főnyereményt gazdag lennék ez magától értetődő, de vajon mivel járna ez? Illetve, ha nem nyertem, akkor megint mehetek vissza dolgozni és reménykedem, hogy egyszer megtalál a szerencse, de vajon milyen szerencse? Találok egy lottószelvényt, ami nyertes, vagy valakit, aki jóképű és gazdag? Szóval kábé így néz ki nálam egy-egy történet megszületése.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Nos, ez egy picit érdekes válasz lesz ugyanis a kéziratom teljes egészét a mentorom. Azonban fokozatosan nézve a dolgot, mivel egy történet több típusú jelentből áll ezért a szakértő barátaim. Mint említettem, van két ismerősöm, akik küzdő sportolnak így az ilyen jeleneteket mindig elküldöm nekik, hogy segítsenek benne és így a többivel is. Ezeket persze történetbe építem és a mentrommal részről részre nézünk át mindent, hogy szerkezetileg is tökéletes legyen, illetve a fogalmazás is jó legyen. Sajnálom, hogy az Ikerháború írásakor még nem ismertem Halász Emese írónőt, általa sokkal profibb munka lett volna, viszont soha nem késő így most két projekten dolgozom egyszerre, melyben az egyik a Kiscsillag című mű a másik pedig a Hajts! melyet, Emesével közösen készítünk, hogy igazán átütő élmény legyen az olvasónak.  

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Gratuláltak és sok sikert kívántak a későbbi munkáimhoz is. Édesapám még tudott adni tanácsokat az írásra nézve és ezeket a tanácsait betartva készítem a többit. Bízom benne, hogy mindenkinek tetszeni fognak a munkáim. 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Idén a Kiscsillag c. könyvem várható, amely a blogom remake-je. Mivel az a munka volt az első és egyben az, mely ráébresztett az írás szeretetére úgy döntöttem, hogy felélesztem poraiból és felújítom. Akkor a The Dreams volt a címe, ami most is helytálló lenne, hisz az álmommá vált az írás azonban úgy érzem meg akarom hagyni az önállóságát. Ha úgy nézzük, amikor egy sorozatot Remake-el egy stúdió akkor nem írják át az eredeti verziót semmilyen formában sem, ahogy én sem teszem a The Dreamssel. Azonban azoknak, akik akkor olvasták talán nosztalgikus élmény lesz a Kiscsillag, illetve önálló műként talán azoknak is tetszeni fog, akik a The Dreams-et nem olvasták. Ennyi év után Instagramon megtaláltam az egyik régi olvasómat, aki emlékezett a munkámra, neki és a többieknek ajánlom ezt a könyvet és bízom is benne, hogy eljut majd hozzájuk és újra napról napra fogják olvasni a fejezeteket. A Kiscsillag azonban tartogatni fog meglepetéseket a The Dreams-hez képest így biztosan nem lesz számukra „jó ezt már tudom” érzés.  Az új olvasóknak pedig szívből remélem, hogy tetszeni fog, és Ők is épp úgy lelkesen fogják majd várni az újabb és újabb munkámat, ahogy a blogom olvasói régen.

Mindemellett pedig Halász Emesével, gőzerővel dolgozunk, a Hajts! című könyvön, mely valamikor 2024-ben fog megjelenni, a pontos dátumot pedig mindenképp látni fogja mindenki a social media platformjaimon, sok más érdekesség mellett is.

A könyvet itt lehet megrendelni.

Helma Kiadó

Soie írói oldala

2023. október 21., szombat

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Julia RedHood - (" Ami mostanság motivál a hátborzongató témák, természetfeletti, a jövőben ezekre fókuszálok majd. Sose voltam romantikus író, ez többször is bebizonyosodott számomra, egyszerűen képtelen vagyok boldog szerelemről történetet írni.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem  Julia RedHood írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek 12 könyve jelent meg eddig és kettő antológiában is részt vett. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!
 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Jelenleg kisgyerekes anyuka vagyok, egy a szlovák határhoz közeli településen élek, és hobbiként írok, ha időm engedi. Hat éven át ingyenes e-könyveket töltöttem fel Google Playre, de most is tervezek ilyet. Szeretem megajándékozni az embereket. Mivel az írás a szórakozásom, nem érzem szükségét annak, hogy minden könyvemért pénzt kérjek.

Tizenkét könyved jelent meg, ezsok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

12 könyvem közül jelenleg hét érhető el. Egy megjelenése napokon belül megtörténik, először e-könyv formában. Hét évig tartott a könyvek megírása, azután kezdtem komolyabban foglalkozni a dologgal, hogy sikert értem el egy pályázaton. A nagyon régi írásaim közül hármat tartok a fiókomban, szerkesztésre várnak, tehát újra meg fognak jelenni valamikor. A legtöbb kutatómunkát Védtelenül-sorozatom igényelte, mert két betegség szerepel benne. Két évig tanulmányoztam az Osteogenesis Imperfectát (csonttörékenység), és egy évig az alsóvégtag bénulást. Ennek a sorozatomnak az első kötete fog megjelenni nemsokára, a másodikat novemberben tervezem beküldeni a kiadómnak.

Az antológiában is részt vettél, milyen érzés volt, hogy bekerült az egyik történeted?

Az első volt számomra meglepetés (Stigma). A második antológiának nemcsak szerzője voltam, hanem a kiadás folyamatában is segítettem, a KIC alapítója adott nekem lehetőséget arra, hogy tagja legyek a szerkesztőségnek. Most is készülőben van két kötetünk, egy verseskötet és egy fantasy antológia.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mindkettő ugyanannyira jelen van. Fantasy zsánerű írásaimban is keverem a valóságot a kitalált világgal. Épp egy misztikus thrilleren dolgozom, amire szintén jellemző két világ összemosódása.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

14 évesen, amikor megnéztem egy dokumentumfilmet egy gyilkosról, ez nagyon inspirált. Akkoriban Anne Rice rajongó voltam, és nyilván imádtam a vért, gyilkolást, vámpírokat. Azóta 13 év telt el, de a depresszív, sötét hangulat megmaradt, romantikus könyveimre is gyakran jellemző.

Gondoltál már arra, hogy nyomtatott formában add ki?

Ebben az évben három könyvem jelent meg nyomtatásban. El is adtam a legtöbbet, párat őrzök magamnál, hogy teljesen azért ne fogyjon el.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Két zsánerben írok (romantikus dráma, thriller), és ez így is marad, újat egyelőre nem szeretnék. Ami mostanság motivál a hátborzongató témák, természetfeletti, a jövőben ezekre fókuszálok majd. Sose voltam romantikus író, ez többször is bebizonyosodott számomra, egyszerűen képtelen vagyok boldog szerelemről történetet írni. Ezért van az, hogy olyan elemekkel rakom tele a regényeimet, ami feszültséggel tölti meg. Leginkább a depresszió és a félelem ábrázolása megy jól.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Elégedettség érzése tölt el, mintha befejeztem volna egy feladatot.

 Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Utálom az eredeti nevemet. Nem látnám szívesen a könyveimen. Stephen King egyik könyvéből vettem a keresztnevet, mert olyan sokszor olvastam, és megtetszett. A vezetéknév az eredeti nevemre utal.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Rossz. Mert elrontottam. Mivel nyomtatás volt csak egyszerűen felgyújtottam. Ezen még ma is nagyon jót nevetek. (Nem tudom, van-e még egy ilyen elvetemült ember, mint én.) Mentségemre szóljon, húszéves voltam.

Hogyan jutottál Helma Kiadóhoz? Illetve, akik szeretnének bejutni, mit kell tenni?

Én külsős író vagyok, és az Ágenda a kiadóm.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Ez is-is. Történettől függ.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A legutóbb megjelent könyvem minden egyes fejezete nehéz volt, de ez az egyetlen, amiben egy teljes fejezet vált a kedvencemmé.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Csak úgy megszületnek. Ülök és eszembe jut. Ha kicsit eltávolodok a könyvtől, zene szokott inspirálni.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Jelenleg senki se szól bele. Az írás folyamata számomra egyéni élmény, csak akkor javíttatom ki, ha teljesen kész.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Férjem mindenben támogat. Ott volt velem az első dedikálásomon is és büszkén állt mellettem. Ez szerintem mindent elárul.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Mi várható? Védtelenül-sorozatom első két kötete e-könyvként. Illetve Wattpadon is írok, mert nagyon szeretek, ott egy thriller könyvem fejeződik be hamarosan, illetve egy sötétebb, romantikus fantasyt kezdek el utána.

Ágenda Kiadó

Julia RedHood írói oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Koronczi Zsolt - ("Nem is a megjelenés döbbentett meg, hanem, hogy viszik. Az embereket érdekli és tetszik nekik. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Koronczi Zsolt írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak eddig két könyve jelent meg, Szénpor és szerelem, Az elveszett emberség címmel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Budapesten születtem a nyolcvanas években. Vendéglátó ipari iskolát végeztem, majd szakirányú érettségit szereztem, valamint egy üzletvezetői képesítést. Elkezdtem a főiskolát is, de egy ponton el kellett döntenem, hogy tanulok vagy dolgozom, mert a kettő együtt nem ment. Nyitott személyiség vagyok. Szeretek új dolgokat megismerni, kipróbálni, felfedezni.

Szénpor és szerelem, Az elveszett emberség c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Kezdjük a Szénporral. A kutatómunka mondhatni 1995 óta tart. Ebben az évben jártam először Görögországban, és nagyon megfogott. Az évek során sok arcát megismertem a hellén kultúrának. Lenyűgözött a történelme, a mitológiája, a zene és a nyelv egyaránt. Senki nem értette, hogy mit szeretek a görögökben. Mivel nem tudtam elmondani, gondoltam megírom. Az egyik nyaralás alkalmával annyi új impulzus ért, hogy jó táptalaj volt egy történethez. Persze voltak fejezetek, amikhez több kellett, mint a megfakult emlékek és a fotók. A Meteora kolostorokról szóló fejezethez két könyvet használtam, amit ott vettünk a kolostorok lábánál 1996-ban. Akkoriban sok magyar fedezte fel ez az országot, és rengeteg volt a magyar nyelvű könyv, amit ott fordítottak. Van benne pár nyelvtani hiba, de így autentikus. Valamit, régi felvételeket és drón videókat néztem a kolostorról. Így született a Szénpor és szerelem. Maga az írás kb. 3 évig tartott.

Az elveszett emberség ötlete 2006-2117 körül fogalmazódott meg bennem. Persze akkor még jóval kezdetlegesebb volt, és a koncepció ugyanez volt, de egy kihalt szállodában játszódott volna. Az évek alatt többször belekezdtem, de a történet nem akart összeállni. Szerettem volna egy kalandregényt írni, amihez tanácsot kértem Leslie L. Lawrence-től. Ő azt mondta, hogy írjam meg, és ő elolvassa. Maga az egész, hogy egy hóborította bolygón játszódjon, Ausztriában fogalmazódott meg bennem, ahol olyan volt a tél, mint a mesekönyvekben. Gyűltek az ötletek, és az impulzusok, de nem sikerült összerakni a történetet. Egy nap úgy gondoltam nekiállok és megírom, mert ha nem teszem meg, soha nem készül el. A Covid sok mindent elvett, de adott időt arra, hogy megírjam, így 6 hét alatt elkészültem vele. A javítás kicsit váratott magára.  

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Minden történetem más. A Szénpor sokkal inkább áll a valóság talaján, mint Az elveszett emberség. A Szénpor napjainkban játszódik, valód helyen, helyszíneken, amit rengeteg magyar ismer. Olyan embereket is említek benne, akikkel mások is találkozhattak, vagy csak láttak a patikában, vagy hallottak róluk. A karaktereim és a történet persze fikció, de a környezet az valós, és élettel teli. Ezt úgy rekonstruálni, hogy mindenkinek ismerős legyen az a Sarti, amit én ismerek, de összhangban legyen azokkal, amik változtak az évek során, nem volt könnyű, de nagyon érdekes volt felidézni az utcákat, a kukoricás nénit, Eleni pékségét.

Az elveszett emberség viszont egy teljesen fiktív világban játszódik. Egy elképzelt jövőképben, ami talán nem is az, aminek látszik. A sci-fi műfajnak egyik sarokköve a világépítés, hogy a fiktív kor hitelesen legyen tálalva az olvasó előtt. A helyszínek megalkotása, a benne szereplő népek és kultúra megalkotása komoly feladat volt. Megalkotni egy teljesen új népet, kultúrával, hagyományokkal, harcmodorral, vallással pályám egyik legnagyobb kihívása volt, ugyanakkor a legszórakoztatóbb is. Bevallom, bajban vagyok, mert nem szeretnék spoilerezni, de biztos vagyok benne, hogy az olvasóknak tetszeni fog a történet.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Gyerekkoromban imádtam a képregényeket, és szerettem rajzolni. Akkoriban nem volt akkora Marvel és DC dömping, mint manapság. Ha jól emlékszem Superman és Batman, Pókember, X-Men, Transformers volt, amiben kimerült a repertoár. Volt egy Marvel Extra nevű kiadvány, ami egyfajta összekötő kapocs volt. Ebbe kerültek a folytatásos történetek részei, valamint más szuperhős történetek. Először ezeket rajzoltam, mixeltem, majd később megalkottam az első saját karaktereimet. A rajzolást felváltotta az írás. Megszületett egy Csillagszövetség című történetem, ami hemzsegett a befejezetlen mondatoktól, elnagyolt karakterektől. Ez a történet már rég elveszett. Talán egyszer újra írom. De az tény, ha ez a történet nincs, ma nem létezne a Szénpor és szerelem, és Az elveszett emberség. 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen. Több éve írtam egy krimit, Teátrális gyilkosságok címmel, amit csak szerkesztenem kell. Szívesen kipróbálnám magam a horror műfajban. Ebben a tekintetben a Szénpor álomjelenetei elég jóra sikerültek. De mindenképp szeretnék egy kalandregényt írni. Számomra az a megfejthetetlen misztikum.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Nagyon jó. Hihetetlen, hogy ennyi oldalt meg tudtam tölteni, és sose értem, hogyan sikerült.

Sokan írói álnevet használnak. Te miért döntöttél úgy, hogy mégis saját néven jelenjenek meg az írásaid?

Úgy gondolom, ha már alkotok, Szeretném, ha Koronczi Zsolt kapná mind az elismerést és a kritikát, nem pedig Pete Jones. Gondoltam rá, hogy a következő regényt Cilian Jones néven írom, de nem vitt rá a lélek. Bár, most így belegondolva, ha egy olyan történetet akarok írni, ami kiesik a komfortzónámból, majd előveszem az alteregómat.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

A romantikus zsánert szerintem sokan alábecsülik. Mindenkinek a csöpögős ponyvák ugranak be, ahol a férfinak olyan izmai vannak, amilyen nem létezik, vagy Danielle Steele. Az utóbbi sok olyan regényt írt, ami maradandó. Viszont az elmúlt két évtizedben számos író publikált ebben a zsánerben, férfi és nő egyaránt. Talán Nicholas Sparks az egyik legismertebb férfi a műfajban. De ott van például Jojo Moyes, az angol írónő, akinek a romantikus regényeit mindkét nem élvezettel olvashatja, mert olyan témákhoz nyúl, amik mindenkit megérintenek (pl. Mielőtt megismertelek, Miután elvesztettelek). Mikor belekezdtem a szénporba, egy olyan könyvet akartam írni, mint a Napsütötte Toszkána, és az volt a szándékom, hogy férfi és nő is olvassa. Mivel a könyvfesztiválon két férfi is magának dedikáltatta a Szénport, szerintem elértem a célom. Valószínű, hogy visszatérek még ehhez a zsánerhez, mert sok jó történetet lehet benne elmesélni.

A sci-fi mindig érdekelt. Valójában én ebben a műfajban akartam írni, de Az elveszett emberségig ez nem sikerült. Számomra mindig űrállomásokat, technikai fejlődést, idegen fajokat jelentett. Aztán később megismertem a sci-fi másik oldalát, ami tudományos alapokon nyugszik. Asimov a favorit ebben a zsánerben. Vannak még ötleteim, csak győzzem megalkotni őket.

Érdekel a történelmi regény, valamint a Dickens által papírra vetett emberi sorsok ábrázolása. Talán kipróbálom magam egy ilyen törtétben is.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Nem is a megjelenés döbbentett meg, hanem, hogy viszik. Az embereket érdekli és tetszik nekik. Mikor belekezdek egy történetbe, mindig tartok attól, hogy milyen lesz. Hiába van jó vázlatom, remek kutatómunkám, a sztori bármikor vehet egy olyan irányt, amitől az élvezhetetlen és pocsék lesz. Az elveszett emberségnél túl sok minden volt, amin elcsúszhatott volna a dolog, de szerencsére sikerült egy izgalmas történetet írni, ami biztosra veszem, hogy tetszeni fog mindenkinek.

Hogyan jutottál Helma Kiadóhoz, mint támogató íróként? Illetve, akik szeretnének bejutni, mit kell tenni?

A Magyar Könyv is Magyar Termék, tetszett a mozgalom, hogy a magyar írók könyveit szeretnék népszerűsíteni. Egy kezdő írónak elég rögös út vezet a kiadókhoz, és az olvasókhoz egyaránt. Sajnos nálunk nincsenek irodalmi ügynökök, mint Amerikában, akik segítik az írókat az érvényesülésben. Örülök, hogy egyre több ilyen szervezet van, aki próbálja visszahozni a régi irodalmi életet. 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Tudatosnak mondanám, de ugyanakkor kellenek az impulzusok egy történet kezdéséhez. Vázlat alapján megyek, de egy ponton mindig félre rakom. De a mindennapokban sok impulzus és, és bármilyen apróság elindíthat egy változást, ami más irányt mutat.

Az impulzivitás is sokrétű dolog. Írás közben van, hogy annyira magával ragad a sztori, hogy folytatni kell, még akkor is, ha már elalszom. Németországban volt, hogy hajnalba felkeltem, befejeztem egy fejezetet, majd visszaaludtam.

De az impulzivitás a kezdésnél is fontos. Ha egy Viktoriánus korban játszódó történetbe kezdenék, először is mindenképp ráhangolódnék, megismerve a kort, a szellemiséget. Keresek egy olyan videojátékot, ahol be tudom járni a terepet. Amikor úgy érzem, hogy szívesen élnék abban a világban, nekilátok a történetnek. Persze vázlat nélkül nem állok neki semminek. Az kell.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Sok kedvenc jelenetem van. A szénporban szinte mindet szeretem. Sokat jártam ott, és nekem ezek inkább emlékek, mint sem leírt fejezetek. Sok helyszín hordoz kellemes emlékeket, akár a lovaglás, akár a Meteora kolostorok. Talán a Meteorás fejezet volt a legnagyobb kihívás, meg persze a vacsoraest, mert ott hangulatot kellett teremteni. Hányszor néztem vissza a régi videókat, és hallgattam azokat a zenéket. Eleni a történetben sok mitológiai történetet mesél. Ezek kiválasztása sem volt egyszerű, adagolása még nehezebb, de annál nagyobb élvezet.

Az elveszett emberség sokkal nehezebb volt. Valahogy úgy éreztem magam, mint George Lucas, mikor a Csillagok Háborúját forgatta 1977-ben. Nem ismerte a trükköket, meg a vizuális effekteket, csak azt tudta, hogyan kell filmet csinálni. Én tudtam, hogyan kell írni, jól vezetni ezt a történetet, és bár szeretem a sci-fit, nehéz volt neki kezdeni. Főként a szimbolika, és világépítés volt kihívás, a törzsek bemutatása, a harci jelenetek érdekes ábrázolása és még sorolhatnám. Bár nem tudtam, hogy fogom ezeket összefésülni, de minden részét szeretem.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Ez nehéz kérdés. Van, hogy csak egy kósza gondolat. Lehet, hogy látok valamit és jó lenne mesélni róla. Ilyen volt India és Marokkó. Folyamatosan naplót írtam, fotóztam mindent, amit tudtam. Olyan élményeim voltak, amiket szívesen beleszőnék egy történetbe. Marokkónál ugyanez. De megihletett már egy karneváli álarc, egy dal, vagy csak épp, hogy láttam egy kiselefántot. Ehhez még nincs teljes történet, de fejben már alakul.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A bétaolvasást mindig másra hagyom. Az elveszett emberséget Leslie L. Lawrence bétázta, ami nagy megtiszteltetést volt. A Pannonius Irodalmi Kör Észak-Pesti ágazatának, melynek egy rövid ideig alapító elnöke voltam, szoktam megmutatni, tanácsot kérni. Jó olyan embernek megmutatni, aki nem ismert minket, mert elfogulatlan és rávilágít azokra a hibákra, amiket nem vennénk észre. Két kéziratomat a Magyar Íróképző egyik volt hallgatója olvasta és látott el javítási tanácsokkal.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Anyukám gondolta, hogy ez lesz a képregény rajzolás miatt. Édesapám megkönnyezte az elsőt, Az elveszett emberséget szintén, főleg mert azt neki ajánlottam. A dedikálásaimon, bemutatóimon mindig ott vannak. Az unokatestvéreim meglepődtek, de nagyon várták. Kell majd vidéken is dedikálnom, hogy ott lehessenek ők is.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Először is szeretném nekik megköszönni, hogy a boltban az én könyveimet választották, és remélem ajánlották a barátaiknak, ismerőseiknek. Az idén új publikációm már nem lesz, viszont tervezek dedikálásokat, író-olvasó találkozókat, amikről mindig tájékoztatni az olvasóimat a Facebook-on, a Instagram-on, és a Tiktok-on, ahol mindenkit várok sok szeretettel. Ha tetszettek a történetek, kérem, osszák meg velem az élményeiket.

Jövőre szeretnék új regénnyel jelentkezni. De erről majd később mesélek.

Köszönöm a bizalmat az olvasóközönségemnek.

Őszinte tisztelettel.

Koronczi Zsolt

 

 

2023. augusztus 31., csütörtök

Tudtad-e? Urbán Erika

 Tudtad-e? rovatomban Urbán Erika írónő hét érdekességet osztott meg velünk.  Írónőnek Helma kiadó gondozásában jelent meg Jegyzőkönyvezve novellás kötet.

Íme a hét érdekesség az írónőtől.











2023. augusztus 22., kedd

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kozári Bálint - ("Ha olvastátok a művemet, nagyon hálás vagyok érte, ha pedig még véleményetek is van róla, ne habozzatok megosztani azt velem! ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Kozári Bálint írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Ami a sötétben rejtőzködik novellás könyve jelent meg, amit a Helma Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

            Kozári Bálint vagyok, 26 éves. Jelenleg Pesten élek és dolgozom, mint szoftverfejlesztő mérnök. Az írás egészen fiatal korom óta foglalkoztatott, és régen gyakran gondolkodtam azon, hogy ebből szeretnék megélni. Mostanra pont fordítva gondolom, mindenképpen azt szeretném, ha az írás mindig egyfajta hobbi és kikapcsolódás lenne számomra. A munkám mellett rendszeresen tartok foglalkozásokat a Codecool programozóiskola diákjainak is, szerintem ez a leghálásabb feladataim egyike.

Ami a sötétben rejtőzködik című novellakönyv sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

            Ha visszagondolok, az az érzésem, hogy nagyjából egy évig írtam, viszont ez meglepően távol áll a valóságtól. 2022 márciusában kezdtem el az első novellát, és október-november táján fejeztem be az utolsót, szóval nagyjából fél év volt. Alapvetően az a tapasztalatom, hogy terjedelemtől függetlenül bármit ír az ember, az kutatómunkát igényel. Azt mondanám, hogy a novellák közül mindössze a harmadik – az Összetört szívek – igényelt a hosszához képest relatíve sok kutatómunkát. Sok fizikai jelenségnek mélyebben utána kellett néznem, amiket nagyjából ismertem, de nem voltam elég biztos a tudásomban.

Ez a könyv egy sorozat része, hány részesre tervezed?

            Szerintem a novellák világának többségében lenne még mit elmesélni, én pedig szeretem ezeket bontogatni. A Mélység c. novellában például rengeteg olyan szereplő volt, akik a főhős történetében csupán mellékszereplők voltak, azonban nekik is megvan a maguk múltja, jelene és jövője, amik megérnének egy saját írást. Az Evergreen hőse, Lucas is érdemelne egy folytatást, bár előreláthatólag sosem fogja megkapni. Ami az utolsó novella – Aaron Hunter, az újságíró – egyik szereplőjét, Clarissát illeti, az ő eredettörténetét kibontó íráson jelenleg is nagy erőkkel dolgozom. Persze rengeteg, a novelláktól független ötletem is van, szóval nehéz megmondani, mi fog ténylegesen megvalósulni, és mi nem.

Gondolt-e már arra, hogy nyomtatott formában adod ki?

Annyira nem foglalkoztat a téma, az én véleményem az, hogy a nyomtatott forma olyan, mint a szivárvány, aminek nincs egy arannyal teli üst a tövében. Túl a nyomtatási költségen és a kivágott fákon egyéb olyan dolgokat is felvet, amikkel nem szívesen foglalkoznék. Régebben jelent meg egy könyvem nyomtatott formában, és nem meglepő módon minden ismerősöm dedikált példányt szeretett volna. Nem szeretek dedikálni. Ha lehetek teljesen őszinte, engem boldoggá tesz, hogy egyelőre csak e-book és hangoskönyv formájában érhető el.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

            Szeretem azt hinni, hogy nagyjából fele-fele arányban. Ha valamilyen fantasztikus elem be is kerül valamely írásomba, azért szeretem, ha az attól független részek továbbra is a valóság, a természet, a fizika törvényeinek megfelelően működnek. Fontosnak tartom a koherens világalkotást is. A helyszínek sokszor kitaláltak, leginkább azért, hogy ne kelljen térkép előtt ülve írnom. Ez nekem is ad némi szabadságot, és közben nem kell azon aggódnom, hogy egy létező település lakói egy napon panasszal élnek, amiért valótlanul mutattam be az otthonukat. A legutóbbi novelláskötetem során kifejezetten sokat kísérleteztem a valóságot és képzeletet elválasztó határvonallal, és megkockáztatnám, hogy az arányok tekintetében nem lett két egyforma mű benne. Amit még a valóság szempontjából fontosnak tartok, hogy nagyon sok olyan helyzet vagy interakció van egy-egy történetben, amit szinte változtatás nélkül a saját életemből emelek át. Szerintem ezek a beszélgetések, szituációk valóságossá teszik a tetőpontok közti „intermezzo”-kat.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

            Egészen kiskoromtól kezdve szerettem történeteket elmesélni, akár sajátot, akár már létező hősök történeteit másképpen. Ez utóbbi valamennyire meg is maradt a mai napig, szeretek közismert témákat viszonylag egyedi nézőpontból bemutatni. A Mélység c. novellában például a vallás és az ember kapcsolatát vizsgáltam, az Összetört szívekben a tudomány határain elmélkedtem.

            A valódi írást, azt mondanám, kamaszkoromban kezdtem. Hogy miért, azt nehezen tudnám megmondani, számomra valahogy van egy szépsége annak, ha egy kerek, egész történet összeáll a fejemben, és sikerül megörökítenem. Ha tudnék rajzolni, biztos inkább lerajzolnám őket, mert az gyorsabban menne. Ennek hiányában kénytelen voltam azzal főzni, ami a rendelkezésemre állt.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

            Egyelőre nem. Így is elég sok minden keveredik szerintem egy-egy írásomban, ha nem figyelek oda. Horror, thriller, fantasy, sci-fi… Szerintem az egyik legtisztább érzés a világon a félelem. Általában, amikor írok, ennek valamilyen formáját igyekszem átadni az olvasónak. Főleg olyan formáit, amiről tudom, hogy már mindenki szembesült vele élete során. Pattanásig feszült idegek, mielőtt kinyitunk egy ajtót vagy egy szekrényt. Sűrű szívdobogás, miközben végigsétálunk egy sötét folyosón. Vagy az a kellemetlen érzés, mikor látszólag minden rendben van, de mégis tudod, hogy valami rossz fog történni. Szerintem ilyen érzések átadására ezek a zsánerek a legmegfelelőbbek, ezért egyelőre nem tervezek szakítani velük.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

            Itt fontos elkülöníteni, mit értünk befejezés alatt. Számomra ugyanis a folyamat legnehezebb része az utólagos átolvasásokat végigcsinálni. Az elütések, esetleges helyesírási hibák kijavítása gyors és könnyű folyamat, a probléma mindig akkor kezdődik, ha stilisztikailag kezdem el javítgatni. Tudom, hogy akárhányszor olvasom át, mindig lesznek olyan részek, ahol elégedetlen vagyok a megfogalmazással, a kifejezésmóddal. Gyakran átírom, és következő átolvasásra rájövök, hogy sokkal rosszabb lett. Azt szoktam mondani, ez a része a könyvnek sosincs befejezve, csak abba van hagyva. Tehát a kérdésre a válasz: az utolsó karaktert leütni kellemes, felszabadító érzés. Az utolsó átolvasás végére érni inkább olyan „végre szabad vagyok”, de közben mindig ott marad egy kis szorongás is bennem. Tudom, hogyha még egyszer átolvasnám, biztos lenne még valami, amit megint át akarnék írni.

Hogyan jutottál Helma kiadóhoz? Illetve, akik szeretnének bejutni mit, kell tenni?

            Ebben sajnos keveset tudok segíteni, valójában a Helma kiadó, azon belül Pregh Balázs keresett meg 2022 elején. Korábban elértem egy előkelő második helyezést az évente megrendezésre kerülő Preyer Hugo novellapályázaton, ezért a pályázat weboldalán azóta is szerepelek a díjazottak között. Balázs ez alapján talált meg, és kötött össze a kiadó ügyvezető igazgatójával, Dvariecki Bálinttal. Éppen abban az időben kezdtem a jelenlegi munkahelyemen dolgozni, szóval cseppet sem terveztem komolyabban visszatérni az íráshoz, a napjaimat kitöltötte a munka. Viszont mikor Bálint ismertette a Helma kiadó célkitűzéseit, szóba került az is, hogy igyekeznek látássérültek és vakok számára „fogyasztható” tartalmat gyártani – ezért főként e-book és hangoskönyv formában adnak ki műveket. Mivel a menyasszonyom szintén látássérült, azonnal szimpatikus lett a kiadó, és – ha jól emlékszem – azon melegében rábólintottam a lehetőségre. Vicces tény, hogy akkoriban nem is volt semmiféle kész mű a kezemben, ezután kezdtem csak el írni a kötet első novelláját.

            Ezt természetesen azóta sem bántam meg, rendkívül kedves és korrekt emberek dolgoznak a kiadónál, öröm velük együttműködve haladni. Ami a bejutást illeti, a Helma kiadó honlapján van egy külön rész új szerzőknek, ahol egy egyszerű internetes űrlap segítségével lehet jelentkezni.  

Nem gondolkodtál még írói álnéven? Ha esetleg írói álneved van, miért választottad?

            Sokat gondolkodom rajta, leginkább azért, mert írás közben olyan gondolatokat osztok meg, amiket a mindennapi életben jellemzően nem. Ezért nem is vagyok oda érte, ha az ismerőseim által ismert Kozári Bálint keveredik az íróval. Viszont ezen egy álnév aligha segítene, inkább igyekszem a nagy egészre figyelni, és megpróbálom a saját nevemet írói névvé tenni. Ha eljönne az a pillanat, hogy többen ismernék a nevemet az írásaim miatt, mint bármi más okból, akkor az megoldaná a problémát. Persze ha ez valaha be is fog következni, akkor nem mostanában.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

            Nem, tizenöt évesen még biztosan nem, akkoriban a fantasyt imádtam a legjobban. Szerintem valamikor tizenhét-tizennyolc éves koromban kezdődött a szerelmem a félelem érzésével, azóta viszont szinte mindig azon dolgoztam, hogy ezt valamilyen formában átadhassam.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

            Nagyszerű. Én nagyon szeretek tartalmat gyártani, és mindig úgy vagyok vele, ha mindössze néhány embernek tetszik vagy okoz pár jó pillanatot, akkor már megérte dolgozni vele.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

            Ha impulzívan írok valamit, akkor tudom, hogy azt sosem fogom megjelentetni sehol. Most már tudom, de az eddig vezető út sok csalódással volt kikövezve. Az a probléma, hogyha egy adott érzelmi állapotban megszáll az ihlet, és írok valamit, ami abban a pillanatban egyébként nagyon jónak tűnik, az pár nap múlva már egyedül azért fog vállalhatónak érződni, mert én emlékszem arra az állapotra, amiben írtam. Felelevenít bennem kellemes emlékeket. Más viszont nem élte azt át, szóval ők simán csak nem fogják élvezni.

            Ha pályázatra írok – vagy bármilyen más formában azzal a céllal, hogy megjelenjen valahol –, akkor száz százalékban mindent szeretek megtervezni, akár hagyom is magamban érni heteken át, hogy biztosra menjek: amit ma kitaláltam, az két hónap múlva is tetszeni fog, nem kell letagadnom.

            Nemrég egy fiatal írópalánta kikérte a véleményemet az írásai kapcsán, nekem pedig nagy gyengeségem, hogy imádok tanácsot adni. Ő kifejezetten impulzív író, minden egyes írása egyfajta felfokozott érzelmi állapotban történik, és azt próbálja megörökíteni. Tetszettek a művei, némelyik annyira, hogy arra biztattam, foglalkozzon még vele, mert simán lehetne belőle egy novella vagy regény, ami önmagában is megállja a helyét. A válaszaiból viszont úgy vettem ki, már nem szeretne tovább foglalkozni ezekkel, nem szeretne változtatni rajtuk. Sajnos ez jól összefoglalja, miért nem lehet csak impulzívan írni: azok nem olyan művek, amikkel később szeretnénk foglalkozni. Vagy már nekünk sem tetszik annyira, vagy pedig nem akarunk rajta változtatni, mert számunkra az egy adott érzelmi pillanat hiteles megörökítése. Akárhogyan is, általában a fiókban marad. Ezzel persze semmi gond nincsen, én magam is szoktam hirtelen felindulásból írni, de mindig előbb tisztázom magamban: ez nem lesz kiadva, nem fog megjelenni, nem megy pályázatra. Ez csak az enyém.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

            Szeretem azokat a jeleneteket, ahol egy olyan érzést próbálok leírni egy cselekménysorral, amit egyébként nehéz lenne szavakba önteni. A novelláskötetnél maradva jó példa erre, amikor Lucas a hangok forrását kutatja, vagy amikor Dick az ágyneműs ládát pakolja ki. Ha azt mondanám, hogy „éreztél már olyat, hogy keresel valamit, és aztán egyre közelebb és közelebb érsz, amikor pedig azt hiszed, már nem juthatsz közelebb, akkor még közelebb jutsz?”, az olyan bugyután hangzik, és szerintem a legtöbb ember nem értené, mire gondolok. Viszont a cselekménybe ágyazva lehetséges, hogy olyan kellemes, bizsergető érzést vált ki: „ilyen már velem is volt”.

            A lezárások mindig nehezen mennek. Főleg azért, mert ha rajtam múlna, én sosem zárnék le semmit, a végtelen folytatásokban hiszek. Ennek ellenére néha erőt veszek magamon, és úgy fejezek be egy történetet, hogy minden szálat elvarrok.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

            Az örök kérdés, amire mindenki kíváncsi – én is. Azt mondanám, az ideális folyamat a következő lenne: találok egy múzsát, egy inspiráló személyt, aki megihlet. Elgondolkodom rajta, hogy ő milyen helyzetben tudna kiteljesedni. Elhelyezem térben és időben, és ha úgy érzem, ez kevés, akkor köré álmodok egy világot. Ez a világ eleinte tökéletesen szinkronban van az illetővel, és adok pár napot az elképzelésnek: ha bármilyen bonyodalom eszembe jut, ami egy érdekes történetet eredményezve, akkor elkezdem kidolgozni, egyébként újragondolom a világot.

            A valóságban persze ez ritkán történik meg, sok történetemben egyáltalán nincs olyan szereplő, akit egy valódi emberről mintáztam, vagy csak egy-egy mellékszereplő. Ezek a történetek általában egy kisebb fajsúlyú inspirációból erednek, ez szinte bármi lehet: egy kép, egy kifejezés, egy beszélgetés, amit hallottam az utcán sétálva… A kötet utolsó novellája esetében például az egyetlen kiindulási alapom az volt, hogy milyen lenne, ha egy nárcisztikus személy olyan hatalomhoz jutna, amellyel kiélheti a legvadabb vágyait is. Emellett tudtam, hogy a maffiáról is szeretnék írni, és szerettem volna egy Clarissához hasonló karaktert. Mindent ebből raktam össze a tervezés stádiumában.

            Persze ez még mindig nem a vége, mert előfordul az is, hogy menet közben döntök úgy, hogy a cselekmény túlzottan lapos, banális, nincsenek benne valódi fordulatok. Így történt az Összetört szívek esetében is, kénytelen voltam a történet második felét teljesen átírni. Ha pedig nincs kedvem átírni, akkor egyszerűen megy a kukába, és az egész folyamat újrakezdődik.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

            Jelenleg senki, de ezen egyébként változtatni szeretnék. A folyamat úgy nézett ki a legutóbbi kötet esetében, hogy megálmodtam, megírtam a novellát, addig csiszolgattam, hogy én már valamennyire elégedett legyek vele, ekkor küldtem el Bálintnak, és ő, mint a kiadó hangja, adott visszajelzést. Mostanság viszont egyre többet gondolkodom azon, hogy jó lenne néhány olyan ember, akik menet közben is hozzászólnak, akár fejezetről fejezetre – vagy tartalmi egységről tartalmi egységre –, és ezáltal már menet közben is formálódhatna a történet a visszajelzéseik alapján. Persze sok minden máson is szeretnék változtatni a folyamat kapcsán, de nincs rá garancia, hogy valóban fogok is.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

            Nemrég töltöttem pár napot a szüleimmel, amikor már a kezemben voltak a kérdések, szóval édesanyámtól megkérdeztem ezt. Azt válaszolta, hogy nagyon örült, és mindenkinek dicsekszik vele azóta is. Szerintem ez a családom többségére igaz. A menyasszonyommal, Rékával már jó néhány éve együtt élünk, szóval talán őt érintette legközelebbről az írás folyamata. Általában este vonultam el írni a dolgozószobámba, de ezt sosem nehezményezte, mindig mindenben támogatott, és szinte napi szinten jelezte, mennyire büszke rám – pedig akkor még csupán az írás stádiumában voltunk, nem is lehettünk benne biztosak, hogy valóban ki lesz adva. Nyáron a nagy melegben kifejezetten nehezen tudok bármire koncentrálni, még este is nagyon nyögvenyelősen megy az írás, napi 2-3 oldal helyett már az is csoda, ha háromnegyed oldalt megírok két-három óra alatt. Emiatt sokat nyavalyogtam, mert kellemetlennek éreztem, hogy már egy hónapnál is több eltelt, de még semmit nem tudtam felmutatni a kiadónak az új novellával kapcsolatban. Réka szerencsére ilyenkor is mindig mellettem volt, és megnyugtatott.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

            Ez a kérdés kifejezetten érzékeny pontra tapintott. Sajnos az idei projektek nem úgy alakultak, mint év elején terveztem. Korábban egy Helmás podcast során nyilatkoztam ezekről a tervekről, az új regényötletemről, amelyet meg szeretnék valósítani. Nem sokkal később bele is vágtam, de az első két-három fejezet után több okból is kénytelen voltam pihenőpályára tenni ezt a könyvet. Ezután belevágtam abba a regénybe, amiről már korábban írtam, amely Clarissa háttértörténetét hivatott kibontani. Ennek már több, mint a fele kész, szóval nincs kizárva, hogy még az idén lesz belőle egy kész kézirat, amit bemutathatok a kiadónak. Ha így is lesz, idén már biztos nem lesz belőle kész e-book, szóval azt mondanám, idén már ne nagyon várjatok tőlem semmit.

            Ezt leszámítva azt tudom üzenni az olvasóimnak, amit általában szoktam ilyen helyzetben: tartsuk a kapcsolatot! Ha olvastátok a művemet, nagyon hálás vagyok érte, ha pedig még véleményetek is van róla, ne habozzatok megosztani azt velem! Az olvasói vélemények alapján tudom felmérni, hogy Titeket mi érdekel, és nem kevesebbet állítok, minthogy ez befolyásolhatja, hogy bizonyos történetek milyen sorrendben készülnek el, vagy elkészülnek-e egyáltalán.

Helma Kiadó

2023. augusztus 6., vasárnap

Tudtad-e? Bódai-Soós Judit

Következő Tudtad-e? rovatomban Bódai-Soós Judit írónő hozott 7 érdekességet a blogomra. Írónő egyszerre író, költő és pedagógus. 











Bódai-Soós Judit 

Tudtad-e? K. Kormos Noémi

Folytatom tovább a Tudtad-e? rovatomat, ezúttal K. Kormos Noémi 7 érdekességét hozom nektek. Az írónőnek Roxi kutya naplója c.könyve jelent meg Helma Kiadónál. Ráadásul a második kötete Roxi kutya naplója-második nekifutásra nyomtatottan is megjelent.