A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Krimi Ma sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Krimi Ma sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. június 26., szerda

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Kocsis Gergely - ("Ha látok vagy hallok valami érdekeset, gyorsan jegyzetet készítek a telefonomba, nehogy elveszítsem.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Kocsis Gergely írót, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyvéről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak nemrég jelent meg Prae Kiadónál, Krimi Ma keretén belül A varjúszellem című kötete.

Forrás: Kocsis Gergely Szerzői oldala

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Kocsis Gergelynek hívnak, idén múltam ötven éves, mondhatni, hogy az első kötetem a legszebb születésnapi ajándék volt számomra. Nagyon más területről érkeztem az íráshoz; polgári foglalkozásomat tekintve mérnök-közgazdász vagyok, és egy adatokkal és mesterséges intelligenciával foglalkozó cég nemzetközi ügyvezetője. Van két felnőtt lányom; a kisebbik, Laura maga is író, a Menő Kiadónál jelent meg a Cseréljünk című kötete. Van egy kilenc éves fiam is. Budapesten élek egy ötgyermekes mozaikcsaládban. Nagyon szeretek utazni, sportolni és természetesen olvasni.

A varjúszellem c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A varjúszellem első kéziratát közel egy év alatt írtam meg, de utána további másfél évig csiszoltam, mire végleges lett. Végig a háttérben zajlott a kutatómunka; végigolvastam 1921 novembere és 1922 márciusa között szinte minden napilapot az Arcanumon. Nagyon kevés olyan monográfia található sajnos erről az időszakról, ami nem Trianon traumájáról szólna, így bár olvastam néhányat, nekem sokkal fontosabb volt a mindennapi emberek élete. Így találtam rá Ablonczy Balázs köteteire, akivel utána többször konzultáltam is.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Ez egy fiktív történet egy fiktív alföldi városban (Karattyánon), de a kort és a kötetben lévő szereplőket igyekeztem minél korhűbben megírni. A történetet egyébként Szájer József híressé vált ereszcsatornás jelenete inspirálta. Akkor úgy éreztem, hogy ebben az országban, ha a felső körökhöz tartozol, bármit megtehetsz, és nem lesznek következményei. Ez adta az alapötletet a regényhez.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2013-ban Prágába költöztem, és elkezdtem írni egy blogot a kinti kalandjaimról, leginkább saját magamnak az akkori Origó blogmotorjával. Elég gyorsan felfigyelt rá az egyik szerkesztő, és onnantól kezdve majdnem végig a címlapon szerepeltem. Ahogy hazaköltöztem, egyre inkább szerettem volna jobban megtanulni írni, ezért jelentkeztem az akkor induló Péterfy Akadémiára, és gyűjtöttem annyi bátorságot, hogy elkezdtem publikálni. Két novellám angolul is megjelent, innentől már egyenes út vezetett a regényhez.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen, mindenképpen, bár hozzá kell tennem, hogy A varjúszellem is egy kevert zsánerű regény, többféle stílus is keveredik benne: történelmi krimi, misztikus regény és talán szépirodalom is. Tervezek írni egy szépirodalmi kötetet is, de előtte még A varjúszellem folytatását fejezem be.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Ez nem egy könnyű kérdés, mert a kézirat a leadás pillanatáig változik; mindig találok benne javítani valót. Igazából akkor érzem a megkönnyebbülést, amikor elküldöm a szerkesztőnek, utána viszont jó ideig képtelen vagyok újra elolvasni a szöveget. Legalább fél évnek el kell telnie, hogy újra hozzá tudjak nyúlni.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincsen írói álnevem, bár egyszer poénkodtunk a lányaimmal, hogy Gregory L. Kutcher megfelelő írói álnév lehetne. Az L. már nem tudom pontosan, miért kellett bele, de biztos, hogy jobban hangzott úgy. Szeretek a saját nevemben írni, és komolyan nem merült fel sosem, hogy írói álnevet használjak.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem, és ahogy már korábban mondtam, igazából nem is egy zsánerben íródott a regény. Leginkább a szépirodalom vonz, de ahhoz még bőven gyűjtenem kell a muníciót.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Emlékszem egy délután, hogy telefonáltak a kiadóból, hogy ha szeretnék, bemehetek, mert estére már ott lesznek a nyomdából a könyvek. Éppen a fiammal voltam a városban, így autóba ültünk és elgurultunk a Prae Kiadó Kis Présház irodalmi kávéházába (ami sajnos nemsokára bezár), és elhoztam a szerzői tiszteletpéldányaimat. Az úton hazafelé fiam egész idő alatt azt hajtogatta, hogy ő is író lesz majd, ha felnőtt.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Én nagyon tervező író vagyok, alap végzettségem mérnöki, szóval rengeteg jegyzetet, vázlatot és táblázatot használok írás közben. Minden karaktert és helyszínt részletesen kidolgozok. Számomra a könyvírás is szigorú ütemezést igényel, tehát nagyon tudatos vagyok ebből a szempontból.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Csak egy kötetem jelent meg, és abban van egy kedvenc jelenetem, amikor Adler Arankaéknál vendégeskedik. Nagyon szerettem írni ezt a részt, és szerintem jól sikerült is. A kötet befejező nagy összecsapását viszont nem volt egyszerű elkészíteni úgy, hogy kellően izgalmas és fordulatos legyen. Sokszor átírtam és változtattam rajta.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Ha látok vagy hallok valami érdekeset, gyorsan jegyzetet készítek a telefonomba, nehogy elveszítsem. Ezeket szoktam böngészni, amikor új történethez keresek kiindulási pontot. Néhány írótársammal olykor azt a módszert is alkalmazzuk, hogy bedobunk egy szót, és arról kell történetet írni, amit nagyon élvezek.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Általában először a kisebbik lányom olvassa el a kéziratot, majd egy író barátom visszajelzései alapján dolgozom rajta a véglegesítésig, amíg át nem megy az ő szűrőjén. Utána természetesen a szerkesztőm kerül sorra, de neki már érett szövegeket szoktam elküldeni.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A kedvesem már akkor ismert meg, amikor már rendszeresen írtam, számára ezért nem volt ez újdonság. Ráadásul, mint korábban említettem, van még egy író a családban, így ez a téma rendszeresen szóba kerül nálunk, és része mindennapjainknak.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen visszajelzéseket kapok majd. A varjúszellemról. Érdekel, hogy hogyan értékelik az olvasók a regényt. Jelenleg is dolgozom a következő köteten, amely egy évvel az előző történet után játszódik, és terveim szerint jövőre jelenik meg. Addig néhány rövidebb írást tervezek publikálni.

Kocsis Gergely Szerzői oldala

Prae Kiadó

2024. április 11., csütörtök

Kocsis Gergely: A varjúszellem – Újabb regény a Krimi Ma sorozatunkban! – Megjelent!

 Kocsis Gergely

A varjúszellem

Krimi Ma sorozat

Megjelent!

Prae Kiadó



Prae Kiadó, 2024

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

Könyvbemutató Budapesten a Nyitott Műhelyben április 12-én 19 órától

Esemény

A szerzővel és Péczely Dóra szerkesztővel Rácz I. Péter beszélget.

A kötetből Mics Ildikó színművész olvas fel részleteket.


A regényről

 

„A fővárosi detektívet, akit háborús traumák kísértenek, a nagy magyar Alföld egy unalmas kisvárosába küldik felderíteni egy hétköznapinak tűnő gyilkosságot. Persze hamar kiderül, hogy a dolgok messze nem olyan egyszerűek, ahogy első pillantásra tűntek… A varjúszellem a krimi és a misztika, a történelmi regény és a fantasy finom iróniával megírt, különleges ötvözete, amely a két világháború közötti, mágiával és legendákkal teli magyar vidék sötét titkaiba kalauzolja az olvasót.”

 

Péterfy Gergely


Fülszöveg

 

Adler Vilmos, az első világháborút megjárt katona leszerelése után detektívként találja meg a helyét a világban. 1922 februárjában az álmos mezővárosba, Karattyánra utazik, hogy kiderítse, ki ölte meg a befolyásos államtitkár unokahúgát. A novemberi hideg ellenére a nőt kisestélyiben találták meg a templom mögötti parkban – megfojtották. Adlernek azonban nemcsak bonyolult és vérfagyasztó esetekkel kell szembenéznie, hanem háborús veteránként saját magával, múltjával és kísértő emlékeivel is.

A detektívet poszttraumás stressz szindróma gyötri, emlékképei túlnőnek tudatán, és beférkőznek a mindennapok eseményei közé. Valóság és képzelet összemosódik, az egyre aggasztóbb történések mellett pedig meg kell küzdenie azzal, ahogyan próbára teszi a saját tudata. Vajon képes-e kellőképpen nyitott lenni elméje, amikor minden kapaszkodó kicsúszik a kezéből? Kocsis Gergely regényében közélet és történelem, krimi és horror szálai fonódnak lidérces, felkavaró történetté, melynek legfőbb kérdése, hogy a holtak mentik meg az élőket, vagy fordítva.

A szerzőről

Kocsis Gergely 1974-ben született Budapesten. Mérnöki és közgazdász diplomával rendelkezik, és jelenleg egy adatokkal és mesterséges intelligenciával foglalkozó cég vezetője. 2013 óta aktív a blogvilágban, majd 2020-tól kezdve szépirodalmi kisprózákat publikál. Írásai szerepeltek különböző irodalmi lapokban, többek között a Kalligram online, a Szófa, a Halszájoptika és a Népszava Nyitott Mondat mellékletében. Két novellája Patrick Mullowney fordításában angolul is megjelent, a New York-i Liszt Ferenc Intézet publikálásában. Első regénye, A varjúszellem, 2024 áprilisában jelenik meg a Prae Kiadó gondozásában.



A szerző portréját Raffay Zsófia készítette.


Részlet a kötetből

 

„A detektív Borovitz főügyész előszobájában ült, négy óra múlt tíz perccel. Várakoztatták – biztos volt benne, hogy szándékosan. Előtte már vagy öt perce kijött egy hatalmas tokájú, harcsabajuszú úr. Arra gondolt, hogy a pálinkáját sem tudta meginni, amit a tárgyalóban kikészítettek, olyan gyorsan terelte be Tivadar. Éppen kérni akart még egyet, amikor megjelent egy hivatali szolga, és intett, hogy fáradjon beljebb, mert a méltóságos úr fogadja. Süppedős vörös szőnyegen vezetett az út, a falon egy ízléstelen paraszti csendélet, mindenütt aranyozott stukkók, a polcokon iratok, az asztaloknál serénykedő titkárnők.
Az alacsony, kedélyes főügyész szinte eltörpült a detektív mellett. Kerek pocakján óralánc csillogott, ősz, gondosan nyírt körszakálla felett monoklit viselt. Kicsi, puha tenyerét lagymatag kézfogásra nyújtotta.
– Borovitz Aurél. Hmm… hogy is hívják… pedig mondták, de már nem az igazi a memóriám… Ez a sok név és arc…
– Adler Vilmos, méltóságos uram, a pesti rendőrkapitányságról jöttem.
Adler egy pillanat alatt felmérte az irodát. Díszes, kerek asztalhoz ültek, rajta aprósütemények, többféle pálinka, pezsgő, Dreher konyak. A szoba közepén egy roppant íróasztal terpeszkedett, meglehetett vagy három bécsi öl. Katonás rendben akták magasodtak az egyik szélén, a kibontott posta a másikon. Alapos ember, aki szereti a rendet és a hatalmat, vonta le a következtetést a detektív.
– Á, igen, igen. Vértesy Erzsó ügyében, ugye? Sajnálatos eset, és pont a mi szeretett Karattyánunkban! Pedig milyen kedves teremtés volt ez az Erzsó, mindenkihez volt egypár kedves szava, ismeri az ilyet, nem? Igazi jelenség. Nagyon fog hiányozni, mondtam is a méltóságos államtitkár úrnak. De a méltóságos úr csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy rendes nyomozást akar, hogy a csendőrségnek nincsenek megfelelő eszközei és tapasztalata. – Közben leültek a hatalmas irodában a vörös kárpitú, súlyos karosszékekbe. – Nem értek egyet, évszázados tapasztalat van itt, és rátermett emberek.
Adler elengedte a füle mellett a főügyész szavait, nem kapott sok időt, ki kell használnia.
– Úgy tudom, maga szignálta a csendőrök nyomozati anyagát.
– Á – húzta el a száját Borovitz –, hivatalból ez a dolgom.
A főügyész kényelmetlenül fészkelődött a fotelben. Adler elővette a kopottas, zsíros tapintású fekete noteszét, és ráérősen lapozgatta.
– Nem értett talán egyet vele? – nézett fel a füzetből, Borovitznak szegezve a kérdést. A kérdezett csak meredt maga elé, és olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna az imént.
– Nem erről van szó – kezdte lassan. – Nem akartam, hogy a nevemet összefüggésbe hozzák ezzel a szomorú üggyel. Megérti, nem? – A főügyész idegesen töltött magának egy pálinkát. Csak miután tele volt a pohara, jutott eszébe az illem: – Bocsánat, pálinkát? Saját főzés a legjobb szilvából. Tudja, családi recept. Apáról fiúra száll. Nekem sajnos nem született gyermekem… A receptet velem temetik majd a sírba. Jöjjön, kóstolja meg! Ilyet még biztosan nem ivott.
– Csak egy keveset.
– Mi keveset nem adunk, nem veszünk semmiből itt Karatytyánban. Érti, nem? – kacagott fel vékony hangon, idegesen a főügyész. – Na, jöjjön, öcsém, ne kéresse magát!”


Megrendelhető a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó

2024. április 3., szerda

Kocsis Gergely: A varjúszellem – Újabb regény a Krimi Ma sorozatunkban!

 Kocsis Gergely

A varjúszellem

Krimi Ma sorozat

Megjelenik április 10-én!

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2024

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

Könyvbemutató Budapesten a Nyitott Műhelyben április 12-én 19 órától

Esemény

A szerzővel és Péczely Dóra szerkesztővel Rácz I. Péter beszélget.

A kötetből Mics Ildikó színművész olvas fel részleteket.


A regényről

 

„A fővárosi detektívet, akit háborús traumák kísértenek, a nagy magyar Alföld egy unalmas kisvárosába küldik felderíteni egy hétköznapinak tűnő gyilkosságot. Persze hamar kiderül, hogy a dolgok messze nem olyan egyszerűek, ahogy első pillantásra tűntek… A varjúszellem a krimi és a misztika, a történelmi regény és a fantasy finom iróniával megírt, különleges ötvözete, amely a két világháború közötti, mágiával és legendákkal teli magyar vidék sötét titkaiba kalauzolja az olvasót.”

 

Péterfy Gergely

 

Fülszöveg

 

Adler Vilmos, az első világháborút megjárt katona leszerelése után detektívként találja meg a helyét a világban. 1922 februárjában az álmos mezővárosba, Karattyánra utazik, hogy kiderítse, ki ölte meg a befolyásos államtitkár unokahúgát. A novemberi hideg ellenére a nőt kisestélyiben találták meg a templom mögötti parkban – megfojtották. Adlernek azonban nemcsak bonyolult és vérfagyasztó esetekkel kell szembenéznie, hanem háborús veteránként saját magával, múltjával és kísértő emlékeivel is.

A detektívet poszttraumás stressz szindróma gyötri, emlékképei túlnőnek tudatán, és beférkőznek a mindennapok eseményei közé. Valóság és képzelet összemosódik, az egyre aggasztóbb történések mellett pedig meg kell küzdenie azzal, ahogyan próbára teszi a saját tudata. Vajon képes-e kellőképpen nyitott lenni elméje, amikor minden kapaszkodó kicsúszik a kezéből? Kocsis Gergely regényében közélet és történelem, krimi és horror szálai fonódnak lidérces, felkavaró történetté, melynek legfőbb kérdése, hogy a holtak mentik meg az élőket, vagy fordítva.


A szerzőről

 

Kocsis Gergely 1974-ben született Budapesten. Mérnöki és közgazdász diplomával rendelkezik, és jelenleg egy adatokkal és mesterséges intelligenciával foglalkozó cég vezetője. 2013 óta aktív a blogvilágban, majd 2020-tól kezdve szépirodalmi kisprózákat publikál. Írásai szerepeltek különböző irodalmi lapokban, többek között a Kalligram online, a Szófa, a Halszájoptika és a Népszava Nyitott Mondat mellékletében. Két novellája Patrick Mullowney fordításában angolul is megjelent, a New York-i Liszt Ferenc Intézet publikálásában. Első regénye, A varjúszellem, 2024 áprilisában jelenik meg a Prae Kiadó gondozásában.

 

A szerző portréját Raffay Zsófia készítette

Részlet a kötetből

A detektív Borovitz főügyész előszobájában ült, négy óra múlt tíz perccel. Várakoztatták – biztos volt benne, hogy szándékosan. Előtte már vagy öt perce kijött egy hatalmas tokájú, harcsabajuszú úr. Arra gondolt, hogy a pálinkáját sem tudta meginni, amit a tárgyalóban kikészítettek, olyan gyorsan terelte be Tivadar. Éppen kérni akart még egyet, amikor megjelent egy hivatali szolga, és intett, hogy fáradjon beljebb, mert a méltóságos úr fogadja. Süppedős vörös szőnyegen vezetett az út, a falon egy ízléstelen paraszti csendélet, mindenütt aranyozott stukkók, a polcokon iratok, az asztaloknál serénykedő titkárnők.
Az alacsony, kedélyes főügyész szinte eltörpült a detektív mellett. Kerek pocakján óralánc csillogott, ősz, gondosan nyírt körszakálla felett monoklit viselt. Kicsi, puha tenyerét lagymatag kézfogásra nyújtotta.
– Borovitz Aurél. Hmm… hogy is hívják… pedig mondták, de már nem az igazi a memóriám… Ez a sok név és arc…
– Adler Vilmos, méltóságos uram, a pesti rendőrkapitányságról jöttem.
Adler egy pillanat alatt felmérte az irodát. Díszes, kerek asztalhoz ültek, rajta aprósütemények, többféle pálinka, pezsgő, Dreher konyak. A szoba közepén egy roppant íróasztal terpeszkedett, meglehetett vagy három bécsi öl. Katonás rendben akták magasodtak az egyik szélén, a kibontott posta a másikon. Alapos ember, aki szereti a rendet és a hatalmat, vonta le a következtetést a detektív.
– Á, igen, igen. Vértesy Erzsó ügyében, ugye? Sajnálatos eset, és pont a mi szeretett Karattyánunkban! Pedig milyen kedves teremtés volt ez az Erzsó, mindenkihez volt egypár kedves szava, ismeri az ilyet, nem? Igazi jelenség. Nagyon fog hiányozni, mondtam is a méltóságos államtitkár úrnak. De a méltóságos úr csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy rendes nyomozást akar, hogy a csendőrségnek nincsenek megfelelő eszközei és tapasztalata. – Közben leültek a hatalmas irodában a vörös kárpitú, súlyos karosszékekbe. – Nem értek egyet, évszázados tapasztalat van itt, és rátermett emberek.
Adler elengedte a füle mellett a főügyész szavait, nem kapott sok időt, ki kell használnia.
– Úgy tudom, maga szignálta a csendőrök nyomozati anyagát.
– Á – húzta el a száját Borovitz –, hivatalból ez a dolgom.
A főügyész kényelmetlenül fészkelődött a fotelben. Adler elővette a kopottas, zsíros tapintású fekete noteszét, és ráérősen lapozgatta.
– Nem értett talán egyet vele? – nézett fel a füzetből, Borovitznak szegezve a kérdést. A kérdezett csak meredt maga elé, és olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna az imént.
– Nem erről van szó – kezdte lassan. – Nem akartam, hogy a nevemet összefüggésbe hozzák ezzel a szomorú üggyel. Megérti, nem? – A főügyész idegesen töltött magának egy pálinkát. Csak miután tele volt a pohara, jutott eszébe az illem: – Bocsánat, pálinkát? Saját főzés a legjobb szilvából. Tudja, családi recept. Apáról fiúra száll. Nekem sajnos nem született gyermekem… A receptet velem temetik majd a sírba. Jöjjön, kóstolja meg! Ilyet még biztosan nem ivott.
– Csak egy keveset.
– Mi keveset nem adunk, nem veszünk semmiből itt Karatytyánban. Érti, nem? – kacagott fel vékony hangon, idegesen a főügyész. – Na, jöjjön, öcsém, ne kéresse magát!”

 Előrendelhető a kiadó webáruházában:

Prae Kiadó