Bánhidi Lilla kapta a Szabó Lőrinc irodalmi díjat

 Bánhidi Lilla kapta a Szabó Lőrinc irodalmi díjat

Az elismerést május 11-én adták át Miskolcon.

A Szabó Lőrinc irodalmi díjat Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzatának közgyűlése azzal a céllal alapította, hogy elismerje a városban született, vagy szakmai tevékenységük révén a városhoz köthető költők, írók, irodalomtörténészek, publicisták munkáját.

A díj átadására minden évben Miskolc város napján, május 11-én tartott ünnepi közgyűlésen kerül sor.

Korábban a Prae Kiadó szerzői közül Kabai Lóránt (2020), Kabdebó Lóránt (1988) és Zemlényi Attila (2006) kapta meg ezt a díjat.

Bánhidi Lilla Sorsod Borsod című krimije a Margó-díj 3. helyezettje lett 2023-ban.

Bánhidi Lilla: Sorsod Borsod című kötetéről

Prae Kiadó

Prae Kiadó, Krimi ma sorozat, 2023

 

Szerkesztette: Péczely Dóra

A borítót Kőszegi Judit grafikájának felhasználásával

Szabó Imola Julianna tervezte.

 

Mészöly Ágnes ajánlója

 

Vannak helyek, ahonnan sosem szabadulsz. Ahonnan elköltözni talán, de távozni nem lehet. A spirituális vonzás a galaxis túlvégén is megtart, ahol a Föld gravitációja már érzékelhetetlen.

Alexa – sikeresnek tűnő self-made-woman, aki vidékiként építette fel magát a fővárosi média könyörtelen világában, ugyanúgy, mint megalkotója –, azt hiszi, rég maga mögött hagyta múltját és szülőhelyét. Ám a sziporkázó légvár, amit az életének nevez, köddé válni látszik. Ha más nem is érzékeli, ő tudja: az összeomlás csak idő kérdése. Hogy az alapoktól kell újraalkotnia mindent.

Egy gyilkosságsorozat, melyet az egész ország döbbent borzalommal figyel, lehetőséget ad számára, hogy bizonyítsa rátermettségét oknyomozó riporterként. Beleássa magát az ügybe, és ahogy egyre többet tud meg a brutális kegyetlenséggel kivégzett, gyönyörű lányok történetéből – melynek szálai gombafonalként hálózzák be szülővárosa földjét –, egyre személyesebbé válik számára az ügy.

A végzet pedig visszavezeti őt a kezdetekhez. Borsodba, elfeledettnek hitt szerelméhez és feldolgozottnak hitt traumáihoz.

Bánhidi Lilla első krimijének hőse versenyfutásba kezd az idővel és a titokzatos, tökéletesnek tűnő gyilkossal, ám hogy a célszalagnál mi vár rá, mindenki számára rejtély.

A Prae kiadó Krimi Ma sorozata a Sorsod Borsod megjelenésével újabb remekművel gazdagodott, amely a hagyományokhoz híven körömrágósan izgalmas, mellbevágóan fordulatos, és úgy minden ízében hazai, hogy a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő regény.

Részlet a regényből

November 15. csütörtök

Miskolc, Népkert

– Rexi! Hozzám!Rekedt férfihang hasít a Népkert nyirkos levegőjébe. Az ösvény a szokásosnál is sötétebb, a köztéri lámpák fényét lefogja a köd, a körvonalak csak tompán látszódnak. A feléjük tornyosuló több százéves platánfák mint a hegyek festik még feketébbre az estét.

– Hozzám!

Háromsaroknyira, a park közepén foltos, hosszúszőrű kutya csóválja a farkát izgatottan. Mohón szívja magába a térkövek mellett, a fűszálakon maradt szagokat. Hallja az ismerős hangot, felismeri a nevét, de ügyet sem vet rá. Kevésnek érzi a póráz és a nyakörv szétválasztása óta eltelt időt. Tovább szaglászik. Ismeretlen, intenzív aroma csapja meg az orrát, édeskés és fanyar. Követni kezdi. Jobbra fordul, a szökőkútnál még erőteljesebben érzi. Gyorsabban szedi a lábát, belefeledkezik a szimatolásba. Az új szag a kisösvény felé csábítja. Rákanyarodik, érzi, már nagyon közel a forrása. Futásnak ered.

A Vigadó felől szél támad. Végigsüvít az üres járdaköveken, körbefújja a szökőkutat, a pad alatt felkap egy csikket és a rekortán futópálya felé söpri. Tovább kavarog a játszótér felé, befúj a hattornyú vár fedett csúszdájába, megmozgatja a rozsdás hintát. A nyikorgás éles hangja végigfut a sötét parkon.

A kisösvény eldugott végén, az országúthoz közel, a kutya egy háromtörzsű fa tövéhez rohan. Belegázol a gondosan összehordott avarkupacba. A színes levelek magasra röppennek. Mélyről, a halom aljából gyémánt hideg fénye csillan.

– Rexi! Vissza! – kiált erőteljesen. Fütyülni is próbál, de vacog a foga. – Hol az istenbe vagy már?

Összegyűrődött cigit vesz elő a kabátja zsebéből, idegesen kattogtatja az öngyújtót. A cigi izzani kezd, mélyen beleszív, és gyors léptekkel a kutya után indul.

Átlagosan tizennégy és tizenhat fok közötti hőmérséklet, országszerte több órás napsütéssel, ezt ígérték mára a meteorológusok a kereskedelmi csatorna reggeli híreiben. A miskolciak meleg kabátot vettek. Miskolcra nem érvényes sem az átlagos, sem az országszerte. A Búza téri mérőállomáson a hőmérő higanyszála kilenc foknál megállt. A nap csak délelőtt sütött ki, és tíz perc után el is tűnt.

Rexi a levelek közé fúrja az orrát, a farka gyors ritmusban csapkod jobbra és balra, az egész hátsó fele vele tekeredik, mindjárt eléri a célt. Mindent beterít az új szag, elnyomja a jelölések maradékát és addigi kedvence, a rothadó fű aromáját is. Egy pillanatra felnéz, füle figyelőállásba hegyesedik, maga elé mered. Valami kilóg a levelek alól. Valami oda nem illő, amilyet még soha nem talált a szokásos esti népkerti sétákon. Érzi, onnan jön a frissen felfedezett szag. Lendületet vesz, elrugaszkodik. Az egyik platán takarásában egy alak feszülten figyeli. Rexi lába már a levegőben, mikor szorítást érez. Határozott szorítást a hátán, közvetlenül a nyaka alatt. Fájdalmasan felvakkant.

– Végre megvagy! – kiáltja a gazdája, és visszarántja a járdára. – Rossz kutya!

Rexi kétségbeesetten ugat, nyüszít, lába a fa felé kapálózik. Teljes erővel próbálja a gazdáját visszahúzni. A nyakörvén élesen csattan a póráz fémcsatja. A férfi a kezére tekeri a szíjat és erővel a járdán tartja a kutyát. Közel húzza magához. A platán mögötti alak hátát a fának veti.

– Gyere szépen, mindjárt vacsora! Pörkölt lesz. Te is szereted. Ha jó leszel, kaphatsz belőle!

A pórázt a Jégcsarnok irányába húzza, eltűnnek a sötét park fái között.

Az éjszakára ígért szélvihar a vártnál hamarabb érkezik. A Népkertet a hármas út felől éri. Belekap a háromtörzsű platán hatalmas lombjába, erőteljesen tépázza. Az ágak reccsennek, a levelek egymás után hullnak a földre, rá a maradék avarkupacra. Mindent betemetnek a fa körül.

„Köszönjük a tudósítást Radványi Alexának, és most időjárás. Hétvégén lehűlés várható, majd hétfő reggel enyhe melegfronti hatás érvényesül hazánkban, amely többfelé okoz havazást.” A pörkölttel terített vacsoraasztalhoz átszűrődik az esti híradó vége. „A legnagyobb mennyiségű hó az északkeleti területeken, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében várható. Oda a szokásosnál hamarabb érkezik idén a tél.”

 

A szerzőről

Bánhidi Lilla író, újságíró, tv-riporter.

Pályáját szociális munkásként kezdte Miskolcon, a hajléktalan ellátásban dolgozott.  Egy helyi rádió, az Európa Rádió riportere, hírszerkesztője, majd műsorvezetője.

 Dolgozott a Miskolc Városi Televízió, a Pulzus Info Tv szerkesztőjeként, a Sztár FM műsorvezetőjeként és a Reform hetilap külsős újságírójaként, majd Budapesten az MTV, az ATV, azután 14 évig az RTL riportereként.

 Három éve foglalkozik tudatosan az írással. A Centrál Média Akadémián Totth Benedek és Szurovecz Kitti, majd a Magyar Íróképzőben Zsiga Henrik tanítványa. A Péterfy Akadémia képzésein és magánóráin Péterfy Gergelytől tanult kreatív írást, részt vett Tallér Edina több írói workshopján, két éve állandó tagja az írói műhelyének. Emellett Kukorelly Endre workshopjaira jár.

 A Sorsod Borsod az első regénye. Regionális krimi. A Prae Kiadó 2020-as krimi pályázatán a legjobbak közé válogatták.

Bánhidi Lilla portréját Norigami Works készítette.

A kötet megrendelhető a kiadó webáruházában

Prae Kiadó

Egy bába a férfiak közt - Nagyszabású történelmi regény a feminizmus egyik első alakjáról

 Ariel Lawhon: 

A befagyott folyó

„Holttestet visz a víz. De november végére jár, és lassan befagy a Kennebec folyó.”

Egy bába a férfiak közt - Nagyszabású történelmi regény a feminizmus egyik első alakjáról

Megjelenés: június 10.
Fordító: Szabó Olimpia
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 448 oldal

Leírás

Ariel Lawhon A befagyott folyó című regénye egy lenyűgöző történelmi fikció, amely Martha Ballard, a 18. századi szülésznő életét és munkásságát állítja a középpontba. A mű a Maine állambeli Hallowell városában játszódik 1789-ben, ahol Martha egy jéggel borított folyóból előkerült holttest ügyében kezd nyomozni. A történet során Martha nemcsak a gyilkosság rejtélyét próbálja megfejteni, hanem a nők jogaiért és igazságáért is harcol egy olyan korban, amikor a női hangokat gyakran elnyomták.

A regény jelentősége abban rejlik, hogy valós történelmi eseményeken és Martha Ballard eredeti naplóján alapul, melyben részletesen dokumentálta korabeli életet, a szüléseket és a bírósági ügyeket. Lawhon műve nemcsak izgalmas krimi, hanem mély társadalmi és feminista üzenetet is hordoz, rávilágítva arra, hogy a nők milyen szerepet játszottak a közösségek életében és az igazságszolgáltatásban.

A kritikusok egybehangzóan emelik ki a regény történelmi hitelességét, karakterábrázolását és a női erő bemutatását. Martha Ballard alakja a feminizmus mozgalmának fontos szimbólumává vált, aki bátran szembeszállt a patriarchális társadalmi normákkal, és példát mutatott a nők önállóságáról és kitartásáról. A regény különösen aktuális a női jogok és a társadalmi igazságosság témáiban, így ajánlott minden újságírónak, aki ezekkel a kérdésekkel foglalkozik.

Fülszöveg

Igaz ​történeten alapuló, lebilincselő történelmi krimi Martha Ballardról – az asszonyról, aki szembeszállt az amerikai jogrendszerrel, és foggal-körömmel harcolt azok igazáért, akiket rajta kívül más nem akart megvédeni.

Maine, 1789: befagy a Kennebec-folyó, és a jég magába zár egy férfit. Martha Ballardot, a helyi bábát és gyógyítót hívják, hogy vizsgálja meg a holttestet, és állapítsa meg a halál okát. A nő a diszkréciója miatt rendkívül megbecsült tagja Hallowell közösségének, naplójában viszont feljegyez minden születést és halált, minden gyilkosságot és pletykát, amely a városhoz köthető. Emiatt tudja, hogy a férfi négy hónappal korábban nemi erőszakot követett el. Martha most gyilkosságra gyanakszik, amikor azonban a helyi orvos aláássa a megállapítását, és balesetnek nyilvánítja az esetet, kénytelen egyedül nyomozni a sokkoló gyilkosság ügyében.

Mivel Marthának megvan a maga elképzelése arról, mi történhetett négy hónappal korábban, gyanítja, hogy a két bűncselekmény összefügg, és mindkét esetben többről van szó, mint amennyi első pillantásra látszik. Egy hosszú, embert próbáló tél folyamán keresi az igazságot, miközben a tárgyalás közeledtével a közösségben egyre jobban terjednek a pletykák és erősödnek fel az előítéletek. Amikor pedig a naplója a botrány középpontjába kerül, már az sem biztos, hogy a családja és a városka közössége sértetlenül átvészeli a telet.

Ariel Lawhon legújabb regénye egy olyan hősnőt mutat be, akinek neve méltatlanul merült feledésbe az évszázadok során, noha nem volt hajlandó kevesebbel beérni, mint az igazsággal, egy olyan korban, amikor a nőktől azt várták, hogy csendben maradjanak.

A szerzőről

Ariel Lawhon több történelmi regény szerzője, melyek rendre az amerikai eladási listák élén nyitottak. Eddigi legelismertebb műve A befagyott folyó, mely több mint 20 hetet töltött a New York Times sikerlistáján, és csak az Egyesült Államokban már 1 millió példányt kelt el belőle. Magyarul ez lesz a második regénye a Fedőneve Héléne után. Lawhon Tennessee államban, Nashville festői dombjai között él férjével és négy fiával.

Mások a kötetről

“Lenyűgöző.” - The Washington Post

“Magával ragadó... Egy rendkívül nyugtalanító rejtély, amely a férfiak és nők, gazdagok és szegények közötti hatalmi egyensúlytalanságokat tárja fel.” - Weekend Edition, NPR

“Ariel Lawhon legújabb regényének narrátora ismét egy rendíthetetlen hősnő... A vidéki élet mindennapjainak részletes leírása adja a történet bensőséges hangulatát – és készíti elő a főszereplőt egy sorsdöntő összecsapásra.” - The New York Times Book Review

“Martha Ballard nem csupán egy maine-i bába, aki soha nem veszített el egyetlen pácienst sem. Ő egy olyan korban harcolt az igazságért, amikor a nők még csak nem is tanúskodhattak a bíróságon.” - People

“Részben krimi, részben történelmi regény... A gótikus, téli hangulata miatt tökéletes olvasmány a kandalló mellett.” - Real Simple

“Gazdagon kibontakozó dráma... Egy újabb izgalmas mű a történelmi regények egyik legizgalmasabb szerzőjétől." - Kirkus Reviews

“Kiemelkedő... Martha rendkívüli karakter... Lawhon elsőrangú története lenyűgözi azokat, akiket érdekel a korai amerikai történelem és a nők szerepe benne.” - Booklist

“Lebilincselő, egyedi és elegánsan megírt könyv, amely egyaránt lenyűgözi a krimik és a történelmi regények rajongóit.” - BookPage

“A befagyott folyó annyira élénk, részletgazdag és többrétegű történet, melynek olvasása során úgy éreztem, mintha kinyitottam volna egy ajtót, és beléptem volna a függetlenségi háború utáni Amerikába... Ámulatba ejtett." - Lauren Belfer

Részlet a kötetből

„– Ne féljen! – biztatom Betsy Clarkot. – Jó pár éve vagyok bába, de még egyetlen anyát sem veszítettem el.

A fiatalasszonynak verejték gyöngyözik a halántékán. Tágra nyílt szemmel mered rám, és bólint, de kétlem, hogy elhiszi, amit mondok. Senki sem hiszi el. Minden vajúdó nő meg van győződve róla, hogy már csupán pillanatok választják el a haláltól. Nincsen ebben semmi rendkívüli, nem is veszem magamra. Egy nő soha nincs olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint amikor vajúdik. De ilyenkor a legerősebb is. Akár a sarokba szorított, sebesült állat, hol magába fordul, hol tombolni kezd. Bele kellene pusztulnia a leírhatatlan fájdalomba, mert ilyesmit tulajdonképpen senki sem élhetne túl. A legtöbben csodás módon mégis túlélik.

John Cowant, a fiatal kovácsinast, Betsy férjének segédjét szalajtották értem két órával ezelőtt. Figyelmeztettem, hogy jó lesz, ha iparkodunk, Betsy gyerekei szokatlan sebességgel szoktak a világra jönni, méghozzá az ehhez mérhető hangerővel. Iszamós, vörös képű, bömbölő poronty volt mind, és hiába születtek időre, olyan aprók voltak, hogy az ülepük elfért a tenyeremben. John komolyan vette, amit mondtam, és olyan tempóban vágtattunk át Hallowellen, hogy most aztán sajog minden porcikám.

Alig érkeztünk meg, és láttam munkához, máris megjelent a baba feje. Betsynek már egymást érik a fájásai. Szerencsés alkat, könnyen szül, és a gyerek – csakúgy, mint a többi – siet az anyjával találkozni.

– Mindjárt vége – mondom Betsynek, és meleg kezemet a két térdére teszem. Gyengéden széttárom a lábait, és segítek pucér hasán feljebb húzni a hálóingét, mert vajúdás közben ez nem is olyan könnyű. Betsy összeszorítja a fogát, nem akar sírni.

Szüléskor minden asszony kezdő. A sokadik alkalom is mintha az első lenne, és szakértelme csak azoknak van, akik körülötte segédkeznek. Betsy tehát maga köré gyűjtött mindenkit: anyát, nővéreket, húgokat, unokatestvért, nagynénit, csupa nőt. A szülés közösségi esemény, és mindenki serénykedni kezd, amikor a vajúdó asszony nem bírja tovább, és feljajdul fájdalmában. Tudják, mit él át. Az is talál magának munkát, akinek nincs saját teendője. Vizet forral. Fát tesz a tűzre. Mosott holmit hajtogat. Ezek alapvetően női munkák. Férfinak ilyenkor nincs helye ebben a szobában, nincs joga belépni, Betsy férje is visszavonult a kovácsműhelyébe, ahol tehetetlen aggodalmában egy darab olvadt fémet kalapál az üllőn.

A nők gyakorlottan és összeszokottan sürögnek, de a szemük rajtam, lesik minden mozdulatomat. Azonnal a kinyújtott kezembe nyomnak egy meleg vizes kendőt. Amint letörlöm vele a véres magzatvizet, már veszik is ki a kezemből, és tisztát adnak helyette. A Betsy körül szorgoskodó rokonok közül a legfiatalabb egy tizenkét évesél nem idősebb unokatestvér; az ő dolga, hogy a kendőket, törlőruhákat kimossa, és gondja legyen rá, hogy mindig lobogjon a víz a kannában, és tele legyen a mosódézsa. Undor és zokszó nélkül dolgozik.

– Itt a kisbabája – szólalok meg. Tenyeremmel megtartom csúszós, meleg fejét. – Kopasz, mint a golyó. Pont, mint a többi.

A görcs enyhül valamicskét, Betsy kihasználja az alkalmat egy kérdésre.

– Ez azt jelenti, hogy ez is lány? – kérdezi az állát fölszegve. Fintorog.

– Nem jelent semmit. – Rezzenéstelen tekintettel figyelem a tenyerembe nyomakodó fejét.

– Charles fiút akar – zihálja.

Charlesnak ebbe nincs beleszólása, gondolom.”

Agave Könyvek

Metropolisz - Könyvbemutató és filmvetítés a Goethe Intézetben május 22-én

 Thea von Harbou: Metropolisz

Fitz Lang: Metropolis

Könyvbemutató és filmvetítés a Goethe Intézetben május 22-én

Esemény

Időpont: május 22. 18.30

Helyszín: Goethe Institut, 1092 Budapest, Ráday u. 58.

 

A kötetről

Multiverzum Kiadó

 

Multiverzum Kiadó, 2025

A Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat nevével jegyzett, 1929-as eredeti fordítást átdolgozta: Tarcsa Zoltán

Borítóterv: Bukodi Attila

 

Ez a könyv nem a jelenről szól.

Ez a könyv nem a jövőről szól.

Ez a könyv nem játszódik semmilyen meghatározott helyen.

Ez a könyv nem kíván semmilyen politikai irányzatot, semmilyen osztályt, semmilyen pártot sem szolgálni.

Ez a könyv mindössze egy történet, amely arról a felismerésről szól, hogy a szívnek kell közvetítenie az agy és a kéz között.

 

Thea von Harbou

A távoli jövőben egy gigantikus városban, Metropoliszban a várost fenntartó, nyomorgó és végkimerülésig dolgoztatott munkások (a kezek) és a felettük uralkodó, a pénz bűvöletében élő zsarnok (az agy) közötti konfliktus a végkifejlete felé száguld. Különös események veszik kezdetüket: egy leány az eljövő reménységről prédikál a titkos katakombákban, egy robot lázítani kezd a fennálló rend ellen, egy dúsgazdag ifjú pedig kiváltságos helyzetét eldobva a város sötét bugyraiba merül. Valóra válik-e a prófécia, s az elveszett fiú lesz-e a szív, mely megbékítheti a káosz örvényében sodródó feleket?

 

Thea von Harbou 1927-ben megjelent regénye alapján készült Fritz Lang máig ikonikus, grandiózus némafilmje, amely óriási hatást gyakorolt a science fiction műfaj fejlődésére. Az expresszionista, mégis modern hangvételű regény most először jelenik meg bővített, átdolgozott fordításban. A szöveg a korábbi kiadásokból kimaradt részekkel, az új idegen nyelvű változatok nyomán rekonstruálva kínálja a történetet az olvasóknak.

 

Sötét vízió az emberiség jövőjéről

– A kötet és a belőle készült film keletkezésének körülményei

 

A Metropolisz ötlete Fritz Lang német filmrendező 1924-es New York-i látogatása során született: a rendezőt lenyűgözték a vakító fények és a magas épületek (pedig New York olyan ikonikus épületeinek építése, mint az Empire State Building vagy a Chrysler Building, még el sem kezdődött az). Az ötleten egy évig közösen dolgoztak feleségével, Thea von Harbou-val, aki 1926-ban egy regényt írt belőle. A mű először az Illustriertes Blatt című folyóiratban jelent meg folytatásokban, majd a rá következő esztendőben közösen filmforgatókönyvvé dolgozták át. Az ebből készült filmet 1927-ben mutatták be előbb Németországban, majd Amerikában.

Sötét vízió ez az emberiség jövőjéről (pontosabban a mi jelenünkről, mert a mű a 2000-es években játszódik az alkotók szerint); fő tanítása, hogy az együttérzés hiányában – ahogyan Marx fogalmazott – „az emberi haladás ahhoz az irtózatos bálványhoz hasonlatos, aki csak megöltek koponyájából issza a nektárt”. A könyv olyan, mintha a romantika találkozott volna a szociáldarwinizmussal; szenvedélyes és fordulatos, egyben disztópikus látomás is a végletekig nyomorított munkásosztály szenvedéseiről és a forradalom értelmetlenségéről.

2010-ben a magyar közönség is megismerhette a film restaurálására a 2000-es évek elejétől tett folyamatos erőfeszítések eredményét, a film egy, az összes elérhető nyersanyagból gondosan összeállított, 4K minőségben felújított, digitális változatát. Épp itt volt hát az ideje, hogy a magyar olvasók megismerhessék a film alapjául szolgáló a regény csonkítatlan szövegét is. A mű ezen új kiadásában minden, a korábbi megjelenésekből kihagyott (vagy kifelejtett) szövegrészt visszaállítottunk, arra törekedve, hogy a kihagyott részek fordítása simulékonyan illeszkedjen a meglévő szöveghez, amelyet azonban mondatról mondatra ellenőrizve modernizáltunk, közelítettünk a mai nyelvhasználathoz (elvégre mégiscsak egy majdnem százesztendős szövegről van szó).

 

Tarcsa Zoltán

 

Részlet a kötetből

 

„– Csupán azt tudom, amit láttam… És amit láttam, borzasztó

volt… Végigmentem a géptermeken, amelyek olyanok voltak,

mint a templomok. És mindegyik fehér templomban egy-egy

isten lakozott. Láttam Baált és Molochot, Huitzilopochtlit és

Durgát; néhányuk szörnyű társaival együtt állt ott, némelyikük

rettentő magányában. És láttam Juggernaut isteni kocsiját és a

Hallgatás Tornyait, Mohamed sarló alakú kardját és Golgota

keresztjeit. És mindenfelé gépek, gépek, gépek, ott nyugodtak

emelvényeiken, akár az istenségek templomi trónszékükön, és élték

istenhez hasonló életüket, szem nélkül is mindent látva, fül nélkül

is mindent hallva, száj nélkül is hirdetve önnön dicsőségüket,

se nem nőként, se nem férfiként is nemzve és megfoganva szülnek,

élettelenül is megtöltve templomuk levegőjét életerejük soha

el nem fogyó leheletével. És az isten-gépek mellett ott voltak az

isten-gépek rabszolgái: az emberek, akiket felőröl a gépek vágya

a társaságra és a gépek magánya. Nem kell terhet rakodniuk:

a terhet a gép rakodja. Nem kell semmit sem emelniük és eltolniuk,

a gép emel és tol. Nincs más dolguk, mint a helyükön állva

örökké ismételni egy mozdulatot a gépük mellett. Másodpercre

pontosan mindig ugyanazt a mozdulatot. Van szemük, de csak

egyet látnak: a manométer skáláját. Van fülük, de csak egyet hallanak:

a gépük zúgását. Figyelnek és ügyelnek, és nem gondolnak

másra, csak egyetlen dologra: ha éberségük meginog, akkor a gép

felébred színlelt álmából, és száguldani kezd, míg darabokra nem

zúzza önmagát. És a gép, melynek nincsen se feje, se agyveleje,

de örökkön örökké éber, egyre csak szívja őre agyvelejét, szívja

megbénult koponyáját, és nem hagyja abba mindaddig, míg végül

a kiszívott koponya végén csak egy embernek már nem, gépnek

még nem nevezhető, üresre szivattyúzott, elhasznált lény lóg. És

a gép, mely kiszürcsölte és fölfalta az ember gerinc- és agyvelejét,

kitörölte koponyája boltozatát hosszú, lágy zúgásának hosszú, lágy

nyelvével, a gép bársonyezüst fényben tündököl, olajjal balzsamozva,

szépen és ellenállhatatlanul – Baál és Moloch, Huitzilopochtli

és Durga. És akkor te, apám, ráteszed ujjad a kis kék fémlemezre,

és Metropolisz, a te nagy, pompás, szörnyű városod, felbömböl,

és üvöltése azt jelenti, hogy friss csontvelőre és emberi agyra

éhes, és az eleven élelem behömpölyög, mint egy folyó, a templomokhoz

hasonló géptermekbe, miközben az elhasznált anyagot

kiáramlik…

Hangja elcsuklott. Ujjait tördelve nézett az apjára:

– De mégiscsak emberek, apám!

– Sajnos, azok.

Az apa hangja úgy csengett a fiú fülében, mintha hét lezárt

ajtó mögül szólna.

– Hogy az emberek oly könnyen elhasználódnak a gépek

mellett, Freder, nem a gép falánkságát bizonyítja, csak az emberanyag

silányságát. Az ember a véletlen terméke, Freder. Ha öntési

hiba van benne, akkor nem lehet visszaküldeni az olvasztóba.

Kénytelenek vagyunk elhasználni abban az állapotában, amilyen.

Sajnos, a statisztikák is igazolják, hogy munkásaink munkabírása

hónapról hónapra csökken…

Freder fölnevetett. Nevetése azonban olyan szárazon és

fonnyadtan tört ki belőle, hogy Joh Fredersen felkapta a fejét.

Összehúzott szemhéja alól nézett fiára, szemöldöke lassan felhúzódott.

– Nem tartasz tőle, apám – feltéve, hogy a statisztikának igaza

van és az emberanyag egyre rohamosabb ütemben romlik –, hogy

egy szép napon nem lesz már élelem az emberevő isten-gépek

számára, és az üveg, az acél és a gumi Molochja és az alumínium

platinaerekkel futtatott Durgája nyomorultul éhezni kényszerül?

– Ez az eset elképzelhető – mondotta Metropolisz agyveleje.

– És mi lesz akkor?

– Akkor – mondotta Metropolisz agya – már készen kell állnia

annak, ami az embert pótolja.

– És mi lenne ez? Egy megjavított ember? Netán egy gépember…?

– Talán – mondotta Metropolisz agya.

Freder kisimította homlokából nedves haját. Előrehajolt,

annyira, hogy lélegzete apját érte.

– Akkor hadd mondjak neked valamit, apám – suttogta –, legyen

rá gondod, hogy a gépember fejet ne kapjon, legalábbis arcot ne!

Vagy olyan arcot adj neki, mely mindig mosolyog! Add neki egy

bohóc arcát! Vagy zárt sisakot tégy a fejükre! Hogy meg ne rémüljön

az, aki látja! Mert amikor ma végigmentem a géptermeken,

láttam a férfiakat, akik a gépeidet őrzik. És minthogy jól tudták,

ki vagyok, mindegyiket üdvözöltem, egyiket a másik után. De

egyetlenegy se köszönt vissza. A gépek már a végsőkig feszítették

idegeiket. S amikor néztem őket, apám, egészen közelről, olyan közelről,

mint ahogyan most téged nézlek, akkor a tulajdon arcomat

láttam… Minden egyes ember, apám, aki a gépeidnél raboskodik,

az én arcomat viseli, a te fiad arcát…

– Akkor az az arc az enyém is, Freder, mert mi egy vérből valók

vagyunk – mondotta a nagy Metropolisz ura. Az órára pillantott

és kinyújtotta kezét egy kapcsoló után. Valamennyi helyiségben,

amely az Új Bábel Tornya koponyája alatt helyezkedett el, felgyulladt

egy fehér színű lámpa.

– És nem tölt el téged rémülettel – kérdezte a fiú –, amikor

tudod, hogy annyi árnyék, annyi szellem dolgozik a te nagy műveden?

– A rémület korát már magam mögött hagytam, Freder.

Freder sarkon fordult és elindult, akár egy vak, tapogatózó

kézzel, először el is hibázta az ajtót, majd aztán rátalált. Kinyitotta

és kiment. Az ajtó bezárult mögötte, és ő csöndesen állt egy

helyiségben, mely idegennek és hidegnek tűnt.

Jöttére a helyiségben az eddig székeken ülve várakozó alakok

felálltak és mélyen meghajoltak Joh Fredersen, Metropolisz urának

fia előtt.

Freder csak egyet ismert fel közülük; Keskeny volt az.

Visszaköszönt az őt üdvözlőknek, de még mindig ott állt, nem

messze az ajtótól, mintha nem tudná az utat. Háta mögött Keskeny

surrant el Joh Fredersenhez igyekezve, aki maga elé parancsolta.

Metropolisz ura az ablaknál állt, háttal az ajtónak.

– Várj! – szólt a sötét, széles, szögletes hát.

Keskeny nem mozdult. Nesztelenül lélegzett, lesütött szemmel,

mintha álltában aludnék. De szája, melyen feszülésig pattantak az

izmok, a figyelem megtestesülésévé változtatta őt.

Joh Fredersen tekintete végigjárta a nagy Metropoliszt, amely

tengerként morajlott alatta, fényhullámai magasra csaptak.

A fény-Niagarák leomló hullámai, a tornyokat körbetáncoló

színek ragyogásában Metropolisz egészen áttetszővé vált.

A reflektorok fénypengéi által kúpokra és kockákra szeldelt épületek

felizzottak, lebegő tornyokként nyúltak az égbe, és a fény

úgy ömlött le oldalukon, mint az eső. Az utcák is magukba szívták

ezt a ragyogást, mely elvegyült a szüntelen folyamként áramló

járművek maguk elé vetett fénykúpjainak csillogásával.

Csak a székesegyház, amelynek tornyán a csillagokkal koronázott

Szűz Mária állt, terült el sötéten, mintha egy fekete óriás

aludta volna varázslatos álmát a városban.

Joh Fredersen lassan hátrafordult. Észrevette az ajtóban álló

Keskenyt. Keskeny köszöntötte urát. Joh Fredersen némán, lassú

léptekkel végigsétált a szobán, majd megállt a férfi előtt. Úgy nézett

végig rajta, mintha a férfi legbelsőbb énjét akarná kihámozni

átható tekintetével.

Keskeny azonban meg sem rezdült a fürkész pillantás súlya

alatt.

Joh Fredersen halk hangon csak ennyit mondott:

– Mostantól kezdve fiam minden cselekedetéről értesülni szeretnék.

Keskeny meghajolt, várt egy kicsit, majd tisztelgett és elment.

Már nem találta urának fiát ott, ahol hagyta. És nem is az rendeltetett

számára, hogy megtalálja.”

 

Kapható a kiadó webáruházában

Multiverzum Kiadó