Egy bába a férfiak közt - Nagyszabású történelmi regény a feminizmus egyik első alakjáról

 Ariel Lawhon: 

A befagyott folyó

„Holttestet visz a víz. De november végére jár, és lassan befagy a Kennebec folyó.”

Egy bába a férfiak közt - Nagyszabású történelmi regény a feminizmus egyik első alakjáról

Megjelenés: június 10.
Fordító: Szabó Olimpia
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 448 oldal

Leírás

Ariel Lawhon A befagyott folyó című regénye egy lenyűgöző történelmi fikció, amely Martha Ballard, a 18. századi szülésznő életét és munkásságát állítja a középpontba. A mű a Maine állambeli Hallowell városában játszódik 1789-ben, ahol Martha egy jéggel borított folyóból előkerült holttest ügyében kezd nyomozni. A történet során Martha nemcsak a gyilkosság rejtélyét próbálja megfejteni, hanem a nők jogaiért és igazságáért is harcol egy olyan korban, amikor a női hangokat gyakran elnyomták.

A regény jelentősége abban rejlik, hogy valós történelmi eseményeken és Martha Ballard eredeti naplóján alapul, melyben részletesen dokumentálta korabeli életet, a szüléseket és a bírósági ügyeket. Lawhon műve nemcsak izgalmas krimi, hanem mély társadalmi és feminista üzenetet is hordoz, rávilágítva arra, hogy a nők milyen szerepet játszottak a közösségek életében és az igazságszolgáltatásban.

A kritikusok egybehangzóan emelik ki a regény történelmi hitelességét, karakterábrázolását és a női erő bemutatását. Martha Ballard alakja a feminizmus mozgalmának fontos szimbólumává vált, aki bátran szembeszállt a patriarchális társadalmi normákkal, és példát mutatott a nők önállóságáról és kitartásáról. A regény különösen aktuális a női jogok és a társadalmi igazságosság témáiban, így ajánlott minden újságírónak, aki ezekkel a kérdésekkel foglalkozik.

Fülszöveg

Igaz ​történeten alapuló, lebilincselő történelmi krimi Martha Ballardról – az asszonyról, aki szembeszállt az amerikai jogrendszerrel, és foggal-körömmel harcolt azok igazáért, akiket rajta kívül más nem akart megvédeni.

Maine, 1789: befagy a Kennebec-folyó, és a jég magába zár egy férfit. Martha Ballardot, a helyi bábát és gyógyítót hívják, hogy vizsgálja meg a holttestet, és állapítsa meg a halál okát. A nő a diszkréciója miatt rendkívül megbecsült tagja Hallowell közösségének, naplójában viszont feljegyez minden születést és halált, minden gyilkosságot és pletykát, amely a városhoz köthető. Emiatt tudja, hogy a férfi négy hónappal korábban nemi erőszakot követett el. Martha most gyilkosságra gyanakszik, amikor azonban a helyi orvos aláássa a megállapítását, és balesetnek nyilvánítja az esetet, kénytelen egyedül nyomozni a sokkoló gyilkosság ügyében.

Mivel Marthának megvan a maga elképzelése arról, mi történhetett négy hónappal korábban, gyanítja, hogy a két bűncselekmény összefügg, és mindkét esetben többről van szó, mint amennyi első pillantásra látszik. Egy hosszú, embert próbáló tél folyamán keresi az igazságot, miközben a tárgyalás közeledtével a közösségben egyre jobban terjednek a pletykák és erősödnek fel az előítéletek. Amikor pedig a naplója a botrány középpontjába kerül, már az sem biztos, hogy a családja és a városka közössége sértetlenül átvészeli a telet.

Ariel Lawhon legújabb regénye egy olyan hősnőt mutat be, akinek neve méltatlanul merült feledésbe az évszázadok során, noha nem volt hajlandó kevesebbel beérni, mint az igazsággal, egy olyan korban, amikor a nőktől azt várták, hogy csendben maradjanak.

A szerzőről

Ariel Lawhon több történelmi regény szerzője, melyek rendre az amerikai eladási listák élén nyitottak. Eddigi legelismertebb műve A befagyott folyó, mely több mint 20 hetet töltött a New York Times sikerlistáján, és csak az Egyesült Államokban már 1 millió példányt kelt el belőle. Magyarul ez lesz a második regénye a Fedőneve Héléne után. Lawhon Tennessee államban, Nashville festői dombjai között él férjével és négy fiával.

Mások a kötetről

“Lenyűgöző.” - The Washington Post

“Magával ragadó... Egy rendkívül nyugtalanító rejtély, amely a férfiak és nők, gazdagok és szegények közötti hatalmi egyensúlytalanságokat tárja fel.” - Weekend Edition, NPR

“Ariel Lawhon legújabb regényének narrátora ismét egy rendíthetetlen hősnő... A vidéki élet mindennapjainak részletes leírása adja a történet bensőséges hangulatát – és készíti elő a főszereplőt egy sorsdöntő összecsapásra.” - The New York Times Book Review

“Martha Ballard nem csupán egy maine-i bába, aki soha nem veszített el egyetlen pácienst sem. Ő egy olyan korban harcolt az igazságért, amikor a nők még csak nem is tanúskodhattak a bíróságon.” - People

“Részben krimi, részben történelmi regény... A gótikus, téli hangulata miatt tökéletes olvasmány a kandalló mellett.” - Real Simple

“Gazdagon kibontakozó dráma... Egy újabb izgalmas mű a történelmi regények egyik legizgalmasabb szerzőjétől." - Kirkus Reviews

“Kiemelkedő... Martha rendkívüli karakter... Lawhon elsőrangú története lenyűgözi azokat, akiket érdekel a korai amerikai történelem és a nők szerepe benne.” - Booklist

“Lebilincselő, egyedi és elegánsan megírt könyv, amely egyaránt lenyűgözi a krimik és a történelmi regények rajongóit.” - BookPage

“A befagyott folyó annyira élénk, részletgazdag és többrétegű történet, melynek olvasása során úgy éreztem, mintha kinyitottam volna egy ajtót, és beléptem volna a függetlenségi háború utáni Amerikába... Ámulatba ejtett." - Lauren Belfer

Részlet a kötetből

„– Ne féljen! – biztatom Betsy Clarkot. – Jó pár éve vagyok bába, de még egyetlen anyát sem veszítettem el.

A fiatalasszonynak verejték gyöngyözik a halántékán. Tágra nyílt szemmel mered rám, és bólint, de kétlem, hogy elhiszi, amit mondok. Senki sem hiszi el. Minden vajúdó nő meg van győződve róla, hogy már csupán pillanatok választják el a haláltól. Nincsen ebben semmi rendkívüli, nem is veszem magamra. Egy nő soha nincs olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint amikor vajúdik. De ilyenkor a legerősebb is. Akár a sarokba szorított, sebesült állat, hol magába fordul, hol tombolni kezd. Bele kellene pusztulnia a leírhatatlan fájdalomba, mert ilyesmit tulajdonképpen senki sem élhetne túl. A legtöbben csodás módon mégis túlélik.

John Cowant, a fiatal kovácsinast, Betsy férjének segédjét szalajtották értem két órával ezelőtt. Figyelmeztettem, hogy jó lesz, ha iparkodunk, Betsy gyerekei szokatlan sebességgel szoktak a világra jönni, méghozzá az ehhez mérhető hangerővel. Iszamós, vörös képű, bömbölő poronty volt mind, és hiába születtek időre, olyan aprók voltak, hogy az ülepük elfért a tenyeremben. John komolyan vette, amit mondtam, és olyan tempóban vágtattunk át Hallowellen, hogy most aztán sajog minden porcikám.

Alig érkeztünk meg, és láttam munkához, máris megjelent a baba feje. Betsynek már egymást érik a fájásai. Szerencsés alkat, könnyen szül, és a gyerek – csakúgy, mint a többi – siet az anyjával találkozni.

– Mindjárt vége – mondom Betsynek, és meleg kezemet a két térdére teszem. Gyengéden széttárom a lábait, és segítek pucér hasán feljebb húzni a hálóingét, mert vajúdás közben ez nem is olyan könnyű. Betsy összeszorítja a fogát, nem akar sírni.

Szüléskor minden asszony kezdő. A sokadik alkalom is mintha az első lenne, és szakértelme csak azoknak van, akik körülötte segédkeznek. Betsy tehát maga köré gyűjtött mindenkit: anyát, nővéreket, húgokat, unokatestvért, nagynénit, csupa nőt. A szülés közösségi esemény, és mindenki serénykedni kezd, amikor a vajúdó asszony nem bírja tovább, és feljajdul fájdalmában. Tudják, mit él át. Az is talál magának munkát, akinek nincs saját teendője. Vizet forral. Fát tesz a tűzre. Mosott holmit hajtogat. Ezek alapvetően női munkák. Férfinak ilyenkor nincs helye ebben a szobában, nincs joga belépni, Betsy férje is visszavonult a kovácsműhelyébe, ahol tehetetlen aggodalmában egy darab olvadt fémet kalapál az üllőn.

A nők gyakorlottan és összeszokottan sürögnek, de a szemük rajtam, lesik minden mozdulatomat. Azonnal a kinyújtott kezembe nyomnak egy meleg vizes kendőt. Amint letörlöm vele a véres magzatvizet, már veszik is ki a kezemből, és tisztát adnak helyette. A Betsy körül szorgoskodó rokonok közül a legfiatalabb egy tizenkét évesél nem idősebb unokatestvér; az ő dolga, hogy a kendőket, törlőruhákat kimossa, és gondja legyen rá, hogy mindig lobogjon a víz a kannában, és tele legyen a mosódézsa. Undor és zokszó nélkül dolgozik.

– Itt a kisbabája – szólalok meg. Tenyeremmel megtartom csúszós, meleg fejét. – Kopasz, mint a golyó. Pont, mint a többi.

A görcs enyhül valamicskét, Betsy kihasználja az alkalmat egy kérdésre.

– Ez azt jelenti, hogy ez is lány? – kérdezi az állát fölszegve. Fintorog.

– Nem jelent semmit. – Rezzenéstelen tekintettel figyelem a tenyerembe nyomakodó fejét.

– Charles fiút akar – zihálja.

Charlesnak ebbe nincs beleszólása, gondolom.”

Agave Könyvek

Metropolisz - Könyvbemutató és filmvetítés a Goethe Intézetben május 22-én

 Thea von Harbou: Metropolisz

Fitz Lang: Metropolis

Könyvbemutató és filmvetítés a Goethe Intézetben május 22-én

Esemény

Időpont: május 22. 18.30

Helyszín: Goethe Institut, 1092 Budapest, Ráday u. 58.

 

A kötetről

Multiverzum Kiadó

 

Multiverzum Kiadó, 2025

A Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat nevével jegyzett, 1929-as eredeti fordítást átdolgozta: Tarcsa Zoltán

Borítóterv: Bukodi Attila

 

Ez a könyv nem a jelenről szól.

Ez a könyv nem a jövőről szól.

Ez a könyv nem játszódik semmilyen meghatározott helyen.

Ez a könyv nem kíván semmilyen politikai irányzatot, semmilyen osztályt, semmilyen pártot sem szolgálni.

Ez a könyv mindössze egy történet, amely arról a felismerésről szól, hogy a szívnek kell közvetítenie az agy és a kéz között.

 

Thea von Harbou

A távoli jövőben egy gigantikus városban, Metropoliszban a várost fenntartó, nyomorgó és végkimerülésig dolgoztatott munkások (a kezek) és a felettük uralkodó, a pénz bűvöletében élő zsarnok (az agy) közötti konfliktus a végkifejlete felé száguld. Különös események veszik kezdetüket: egy leány az eljövő reménységről prédikál a titkos katakombákban, egy robot lázítani kezd a fennálló rend ellen, egy dúsgazdag ifjú pedig kiváltságos helyzetét eldobva a város sötét bugyraiba merül. Valóra válik-e a prófécia, s az elveszett fiú lesz-e a szív, mely megbékítheti a káosz örvényében sodródó feleket?

 

Thea von Harbou 1927-ben megjelent regénye alapján készült Fritz Lang máig ikonikus, grandiózus némafilmje, amely óriási hatást gyakorolt a science fiction műfaj fejlődésére. Az expresszionista, mégis modern hangvételű regény most először jelenik meg bővített, átdolgozott fordításban. A szöveg a korábbi kiadásokból kimaradt részekkel, az új idegen nyelvű változatok nyomán rekonstruálva kínálja a történetet az olvasóknak.

 

Sötét vízió az emberiség jövőjéről

– A kötet és a belőle készült film keletkezésének körülményei

 

A Metropolisz ötlete Fritz Lang német filmrendező 1924-es New York-i látogatása során született: a rendezőt lenyűgözték a vakító fények és a magas épületek (pedig New York olyan ikonikus épületeinek építése, mint az Empire State Building vagy a Chrysler Building, még el sem kezdődött az). Az ötleten egy évig közösen dolgoztak feleségével, Thea von Harbou-val, aki 1926-ban egy regényt írt belőle. A mű először az Illustriertes Blatt című folyóiratban jelent meg folytatásokban, majd a rá következő esztendőben közösen filmforgatókönyvvé dolgozták át. Az ebből készült filmet 1927-ben mutatták be előbb Németországban, majd Amerikában.

Sötét vízió ez az emberiség jövőjéről (pontosabban a mi jelenünkről, mert a mű a 2000-es években játszódik az alkotók szerint); fő tanítása, hogy az együttérzés hiányában – ahogyan Marx fogalmazott – „az emberi haladás ahhoz az irtózatos bálványhoz hasonlatos, aki csak megöltek koponyájából issza a nektárt”. A könyv olyan, mintha a romantika találkozott volna a szociáldarwinizmussal; szenvedélyes és fordulatos, egyben disztópikus látomás is a végletekig nyomorított munkásosztály szenvedéseiről és a forradalom értelmetlenségéről.

2010-ben a magyar közönség is megismerhette a film restaurálására a 2000-es évek elejétől tett folyamatos erőfeszítések eredményét, a film egy, az összes elérhető nyersanyagból gondosan összeállított, 4K minőségben felújított, digitális változatát. Épp itt volt hát az ideje, hogy a magyar olvasók megismerhessék a film alapjául szolgáló a regény csonkítatlan szövegét is. A mű ezen új kiadásában minden, a korábbi megjelenésekből kihagyott (vagy kifelejtett) szövegrészt visszaállítottunk, arra törekedve, hogy a kihagyott részek fordítása simulékonyan illeszkedjen a meglévő szöveghez, amelyet azonban mondatról mondatra ellenőrizve modernizáltunk, közelítettünk a mai nyelvhasználathoz (elvégre mégiscsak egy majdnem százesztendős szövegről van szó).

 

Tarcsa Zoltán

 

Részlet a kötetből

 

„– Csupán azt tudom, amit láttam… És amit láttam, borzasztó

volt… Végigmentem a géptermeken, amelyek olyanok voltak,

mint a templomok. És mindegyik fehér templomban egy-egy

isten lakozott. Láttam Baált és Molochot, Huitzilopochtlit és

Durgát; néhányuk szörnyű társaival együtt állt ott, némelyikük

rettentő magányában. És láttam Juggernaut isteni kocsiját és a

Hallgatás Tornyait, Mohamed sarló alakú kardját és Golgota

keresztjeit. És mindenfelé gépek, gépek, gépek, ott nyugodtak

emelvényeiken, akár az istenségek templomi trónszékükön, és élték

istenhez hasonló életüket, szem nélkül is mindent látva, fül nélkül

is mindent hallva, száj nélkül is hirdetve önnön dicsőségüket,

se nem nőként, se nem férfiként is nemzve és megfoganva szülnek,

élettelenül is megtöltve templomuk levegőjét életerejük soha

el nem fogyó leheletével. És az isten-gépek mellett ott voltak az

isten-gépek rabszolgái: az emberek, akiket felőröl a gépek vágya

a társaságra és a gépek magánya. Nem kell terhet rakodniuk:

a terhet a gép rakodja. Nem kell semmit sem emelniük és eltolniuk,

a gép emel és tol. Nincs más dolguk, mint a helyükön állva

örökké ismételni egy mozdulatot a gépük mellett. Másodpercre

pontosan mindig ugyanazt a mozdulatot. Van szemük, de csak

egyet látnak: a manométer skáláját. Van fülük, de csak egyet hallanak:

a gépük zúgását. Figyelnek és ügyelnek, és nem gondolnak

másra, csak egyetlen dologra: ha éberségük meginog, akkor a gép

felébred színlelt álmából, és száguldani kezd, míg darabokra nem

zúzza önmagát. És a gép, melynek nincsen se feje, se agyveleje,

de örökkön örökké éber, egyre csak szívja őre agyvelejét, szívja

megbénult koponyáját, és nem hagyja abba mindaddig, míg végül

a kiszívott koponya végén csak egy embernek már nem, gépnek

még nem nevezhető, üresre szivattyúzott, elhasznált lény lóg. És

a gép, mely kiszürcsölte és fölfalta az ember gerinc- és agyvelejét,

kitörölte koponyája boltozatát hosszú, lágy zúgásának hosszú, lágy

nyelvével, a gép bársonyezüst fényben tündököl, olajjal balzsamozva,

szépen és ellenállhatatlanul – Baál és Moloch, Huitzilopochtli

és Durga. És akkor te, apám, ráteszed ujjad a kis kék fémlemezre,

és Metropolisz, a te nagy, pompás, szörnyű városod, felbömböl,

és üvöltése azt jelenti, hogy friss csontvelőre és emberi agyra

éhes, és az eleven élelem behömpölyög, mint egy folyó, a templomokhoz

hasonló géptermekbe, miközben az elhasznált anyagot

kiáramlik…

Hangja elcsuklott. Ujjait tördelve nézett az apjára:

– De mégiscsak emberek, apám!

– Sajnos, azok.

Az apa hangja úgy csengett a fiú fülében, mintha hét lezárt

ajtó mögül szólna.

– Hogy az emberek oly könnyen elhasználódnak a gépek

mellett, Freder, nem a gép falánkságát bizonyítja, csak az emberanyag

silányságát. Az ember a véletlen terméke, Freder. Ha öntési

hiba van benne, akkor nem lehet visszaküldeni az olvasztóba.

Kénytelenek vagyunk elhasználni abban az állapotában, amilyen.

Sajnos, a statisztikák is igazolják, hogy munkásaink munkabírása

hónapról hónapra csökken…

Freder fölnevetett. Nevetése azonban olyan szárazon és

fonnyadtan tört ki belőle, hogy Joh Fredersen felkapta a fejét.

Összehúzott szemhéja alól nézett fiára, szemöldöke lassan felhúzódott.

– Nem tartasz tőle, apám – feltéve, hogy a statisztikának igaza

van és az emberanyag egyre rohamosabb ütemben romlik –, hogy

egy szép napon nem lesz már élelem az emberevő isten-gépek

számára, és az üveg, az acél és a gumi Molochja és az alumínium

platinaerekkel futtatott Durgája nyomorultul éhezni kényszerül?

– Ez az eset elképzelhető – mondotta Metropolisz agyveleje.

– És mi lesz akkor?

– Akkor – mondotta Metropolisz agya – már készen kell állnia

annak, ami az embert pótolja.

– És mi lenne ez? Egy megjavított ember? Netán egy gépember…?

– Talán – mondotta Metropolisz agya.

Freder kisimította homlokából nedves haját. Előrehajolt,

annyira, hogy lélegzete apját érte.

– Akkor hadd mondjak neked valamit, apám – suttogta –, legyen

rá gondod, hogy a gépember fejet ne kapjon, legalábbis arcot ne!

Vagy olyan arcot adj neki, mely mindig mosolyog! Add neki egy

bohóc arcát! Vagy zárt sisakot tégy a fejükre! Hogy meg ne rémüljön

az, aki látja! Mert amikor ma végigmentem a géptermeken,

láttam a férfiakat, akik a gépeidet őrzik. És minthogy jól tudták,

ki vagyok, mindegyiket üdvözöltem, egyiket a másik után. De

egyetlenegy se köszönt vissza. A gépek már a végsőkig feszítették

idegeiket. S amikor néztem őket, apám, egészen közelről, olyan közelről,

mint ahogyan most téged nézlek, akkor a tulajdon arcomat

láttam… Minden egyes ember, apám, aki a gépeidnél raboskodik,

az én arcomat viseli, a te fiad arcát…

– Akkor az az arc az enyém is, Freder, mert mi egy vérből valók

vagyunk – mondotta a nagy Metropolisz ura. Az órára pillantott

és kinyújtotta kezét egy kapcsoló után. Valamennyi helyiségben,

amely az Új Bábel Tornya koponyája alatt helyezkedett el, felgyulladt

egy fehér színű lámpa.

– És nem tölt el téged rémülettel – kérdezte a fiú –, amikor

tudod, hogy annyi árnyék, annyi szellem dolgozik a te nagy műveden?

– A rémület korát már magam mögött hagytam, Freder.

Freder sarkon fordult és elindult, akár egy vak, tapogatózó

kézzel, először el is hibázta az ajtót, majd aztán rátalált. Kinyitotta

és kiment. Az ajtó bezárult mögötte, és ő csöndesen állt egy

helyiségben, mely idegennek és hidegnek tűnt.

Jöttére a helyiségben az eddig székeken ülve várakozó alakok

felálltak és mélyen meghajoltak Joh Fredersen, Metropolisz urának

fia előtt.

Freder csak egyet ismert fel közülük; Keskeny volt az.

Visszaköszönt az őt üdvözlőknek, de még mindig ott állt, nem

messze az ajtótól, mintha nem tudná az utat. Háta mögött Keskeny

surrant el Joh Fredersenhez igyekezve, aki maga elé parancsolta.

Metropolisz ura az ablaknál állt, háttal az ajtónak.

– Várj! – szólt a sötét, széles, szögletes hát.

Keskeny nem mozdult. Nesztelenül lélegzett, lesütött szemmel,

mintha álltában aludnék. De szája, melyen feszülésig pattantak az

izmok, a figyelem megtestesülésévé változtatta őt.

Joh Fredersen tekintete végigjárta a nagy Metropoliszt, amely

tengerként morajlott alatta, fényhullámai magasra csaptak.

A fény-Niagarák leomló hullámai, a tornyokat körbetáncoló

színek ragyogásában Metropolisz egészen áttetszővé vált.

A reflektorok fénypengéi által kúpokra és kockákra szeldelt épületek

felizzottak, lebegő tornyokként nyúltak az égbe, és a fény

úgy ömlött le oldalukon, mint az eső. Az utcák is magukba szívták

ezt a ragyogást, mely elvegyült a szüntelen folyamként áramló

járművek maguk elé vetett fénykúpjainak csillogásával.

Csak a székesegyház, amelynek tornyán a csillagokkal koronázott

Szűz Mária állt, terült el sötéten, mintha egy fekete óriás

aludta volna varázslatos álmát a városban.

Joh Fredersen lassan hátrafordult. Észrevette az ajtóban álló

Keskenyt. Keskeny köszöntötte urát. Joh Fredersen némán, lassú

léptekkel végigsétált a szobán, majd megállt a férfi előtt. Úgy nézett

végig rajta, mintha a férfi legbelsőbb énjét akarná kihámozni

átható tekintetével.

Keskeny azonban meg sem rezdült a fürkész pillantás súlya

alatt.

Joh Fredersen halk hangon csak ennyit mondott:

– Mostantól kezdve fiam minden cselekedetéről értesülni szeretnék.

Keskeny meghajolt, várt egy kicsit, majd tisztelgett és elment.

Már nem találta urának fiát ott, ahol hagyta. És nem is az rendeltetett

számára, hogy megtalálja.”

 

Kapható a kiadó webáruházában

Multiverzum Kiadó

Tamara de Lempicka igaz története – Filmbemutató és beszélgetés az Urániában május 20-án!

 Budapestre látogat a világhírű festő, Tamara Łempicka dédunokája

Tamara de Lempicka igaz története – A túlélés művészete című film bemutatója az Urániában május 20-án, 18 órakor!

A vetítés előtt Karafiáth Orsolya beszélget Marisa de Lempickával, a művész hagyatékának gondozójával.

Rekordmennyiségű látogató, hatalmas érdeklődés és teltházas tárlatvezetések kísérték a budapesti Lengyel Intézetben 2025-ben bemutatott Tamara Łempicka, az art deco királynője című, reprodukciókból álló kiállítást.

A közönségsiker nyomán most először lesz látható május 20-án 18 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban az egyik legdrágább és legkeresettebb női művészről készült dokumentumfilm, a Tamara de Lempicka igaz története – A túlélés művészete.

Filmelőzetes

Filmadatok:

The True Story of Tamara De Lempicka & the Art of Survival

amerikai dokumentumfilm 96’, 2024

Rendező: Julie Rubio; Forgatókönyvíró: Amy Harrison, Julie Rubio

A filmet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítjük.

A bemutató díszvendége Marisa de Lempicka, a művész USA-ban élő dédunokája, hagyatékának gondozója, akivel a filmvetítés előtt Karafiáth Orsolya író, költő beszélget a lebilincselő életútról és annak eddig kevésbé ismert magyar vonatkozásairól. A budapesti Lengyel Intézet és a Prae Kiadó rendezvénye.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az eseményre regisztráló első 100 fő a lengyel BOSZ Kiadó reprezentatív kiadványát, egy Tamara Łempicka munkáinak reprodukcióiból készült naptárt kap ajándékba.

A helyszínen megvásárolható Grzegorz Musiał lengyel szerző Én, Tamara című életrajzi regénye:

Prae Kiadó

Prae Kiadó, 2024; Fordította: Mihályi Zsuzsa; Szerkesztette: Balogh Endre; Borítóterv: Imagine Creative Consulting Kft. és Szalay Miklós

Ki Tamara Łempicka, és mi máig töretlen népszerűségének és sikerének titka?

Milyen hatások és események alakították és formálták életét és sajátos, felismerhető stílusát? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a film, amelynek különlegessége, hogy feltűnik benne maga a művész is, több, eddig még  soha nem látott archív felvételen.

Łempicka napjaink legfelkapottabb képzőművészeinek egyike, a történelem első női sztárfestője, népszerűségben talán csak Frida Kahlo fogható hozzá. Lengyelország büszkesége, a hollywoodi sztárok kedvenc művésze. Nem véletlenül. Életével és munkáival a női erőt, művészi szabadságot, a szexualitás szabad megélését hirdette, éppen ezért máig sok követője és csodálója akad a hollywoodi nagyságok körében. Gyűjtői között szerepel többek között Jack Nicholson és Barbra Streisand. Egyik legnagyobb rajongója pedig Madonna, aki több évtizede merít inspirációt és tiszteleg videoklipjeiben – legutóbbi világkörüli turnéján – Łempicka ikonikus művészete előtt.

A film alkotói, Amy Harrison és Julie Rubio arra tesznek kísérletet, hogy újonnan feltárt dokumentumokon keresztül mutassák be Łempicka életútját az 1920-as évekbeli párizsi felemelkedéstől a sztárságig, majd a fasizmus elől az Egyesült Államokba költözéstől az ottani művészeti piacon való befutásig. Nyomon követhetjük, hogyan vált az art deco kiemelkedő alakja a művészeti élet meghatározó szereplőjévé a társadalmi elitet ábrázoló karakteres portréfestészete, érzéki és erőteljes aktábrázolásai és saját életstílusa által.

A film bepillantást enged Barbra Streisand exkluzív magángyűjteményébe is, a történet narrátora pedig nem kisebb név, mint Anjelica Huston.

Az esemény honlapja

Ismerjük meg közelebbről a fantasy írókat! Aux Eliza - ("Hatalmas álmom volt mindig is, hogy egy nap könyvként láthassam viszont az alkotásaimat. Azt hittem, ez az újdonságérzet és lelkesedés elmúlik, minél több könyvem lesz .")

Ismerjük meg közelebbről a fantasy írókat! Rovatomban Aux Eliza írónővel beszélgettem, akinek harmadik regénye jelent meg az Eleven Kiadónál, Írósuli 1, A könyvek városa címmel. Aux Elizának eddig Ózonőrök és Mögöttem a jövő címmel jelentek meg regényei.

 

Kérlek, kicsit mesélj magadról. Mióta írsz? Hogyan kezdődött az írás?

11 éves korom óta írok, már akkor is a fantasy állt közel hozzám. Harry Potter fanfictionökkel szerettem meg írni, és utána kinőttem a világot, már sajátokban gondolkodtam. A HP iránti szeretetem mind a mai napig megmaradt.

Ez a harmadik regényed, milyen érzés, hogy már harmadikat tartod a kezedben?

Hatalmas álmom volt mindig is, hogy egy nap könyvként láthassam viszont az alkotásaimat. Azt hittem, ez az újdonságérzet és lelkesedés elmúlik, minél több könyvem lesz (eleve nem számítottam arra, hogy egy nap 3 könyvet tudhatok a magaménak, túl jó volt, hogy igaz legyen). Az az igazság, hogy a lelkesedés nem múlt el. Mind a három könyvemért végtelenül hálás vagyok.

Nem először írsz fantasy zsánerben, számodra mennyire nehéz vagy könnyű írnod?

A kreativitással nincs problémám, viszont a világépítés logikai részével annál inkább. Ezért végeztem el a Fantasy világépítés kurzust még anno a Könyvmolyképző Kiadó íróiskolájában, ami szerintem sokat segített. Nem állítom, hogy tökéletesen írok, de tudatosabban mindenképp, és igyekszek folyamatosan fejlődni. A szerkesztési folyamatok is sok mindenre rávilágítottak.

Van kedvenc karaktered, történeted a könyvedben?

A kedvenc karakterem az Írósuliban lányok közül Dixy, mert nagyon bírom a lázadó karaktereket. Megkérdeztem magamtól a regény írása előtt, hogy a három közül melyik testvér története izgalmas a leginkább, és nekem egyértelműen ő volt az. Fiúk közül pedig Kardex, mert egy kicsit irigylem azt, akit majd a történetben összehozok vele.

Egy fantasy történetet, világot felépíteni mi szükséges? Mennyire kell behatóan tudni erről a zsánerről, ha valaki bele akar fogni? Térképek ilyesmik mennyire fontos egy könyvben? Kell, vagy mellőzhetőek?

A térkép extra a könyvben, de én nagyon szeretem az olyan fantasy regényeket, amik mellett egy ilyen kis színes megtalálható. Amikor Kocsondi Nelli grafikus elvállalta a térképet, ugrándoztam a lelkesedéstől. Szerintem csodás munkát végzett! A térkép szerintem segíthet az olvasóknak jobban bevonódni a történetbe, de nem elengedhetetlen egy fantasy regényhez tenni ilyesmit.

Szerintem ahhoz, hogy valaki bármilyen zsánerben jót tudjon alkotni, muszáj ismernie az olvasóközönséget, a piaci helyzetet, a már megjelent könyveket a témában. Nem csak az írói fogások elsajátítása miatt, de ez tiszteletadás is a zsáner és az írók felé. Ha engem nem vonzana más írók fantasy könyve, miért vonzana bárkit az enyém?

Milyen érzés fantasy világot felépíteni? Szereplőket, hogyan, miként találod ki? Vázlatokat készítesz hozzá?

A könyvek városa olyan számomra, mint egy puha takaró, amibe belebújhatok, ha a való világ csúf vagy zord. Íróként hiányoltam egy olyan világot, ahol az írás és a könyvek állnak a középpontban, és megírtam. Vázlatot mindig szoktam készíteni a könyveimhez, ez segít abban, hogy a dramaturgia ne csússzon szét. A szereplőkről is készítettem leírást a vázlatfüzetembe, mert elég feledékeny vagyok, és néha elfelejtettem volna, hogy Dixy amúgy szőke hajú például.

Van kedvenc fantasy könyved?

A Harry Potter, még csak nem is gondolkodtam a válaszon.

Ha valaki elkezdene fantasy történetet írni, mit tanácsolsz? Hogyan induljon el?

Élvezze ki a világot. Simuljon bele, képzelje el, hogy ő is a kitalált világának az utcáin lépdel. Milyen illat van? Hogy néznek ki a házak? Min gondolkodnak az emberek/varázslények ott? Gondolja végig, hogy nézne ki egy napja abban a világban, vagyis élje meg a kreativitását.

Gondoltál arra, hogy fantasy zsáner mellett, mást is kipróbáld?

A fantasy mellett realista romantikus, lélektani novellákat is szoktam írni, és most nagyon piszkálja a fantáziámat egy ifjúsági sulis regény, ahol nincs semmilyen varázslatos elem. Az ifjúsági vonaltól azonban egyelőre nem tervezek elszakadni.

A borító szuper, ki álmodta meg? Hogyan jön létre a borító?

Ofra Dóra tervezte a borítót, közösen beszéltük át a kiadóval és vele, hogy mit szeretnénk látni a terven, és szerintem is nagyon megkapó, figyelemfelkeltő lett a végeredmény! Minden apró részletről szerettük volna, ha elárul egy kis utalást a könyv tartalmáról (pl. Dixy arckifejezése, a fekete bögre a hátsó borítón, a repkedő könyvek, stb.).

Akik esetleg nem ismerik a fantasy világot, miben más a többi zsánertől?

Az Írósuli annyiból nem egy tipikus fantasy, hogy többféleképpen értelmezhető. Az első, legkézenfekvőbb értelmezés a tipikus varázsiskola, a mágia jelenléte egy, a mi világunk mellett párhuzamosan létező alternatív városban. A másik, kicsit elvontabb értelmezés pedig az írásra, a szavak erejére utal. Ebből a nézőpontból a szavak hatalmas erővel bírnak, és lehet velük alkotni és pusztítani, ami a mi világunkban is igaz, még mágia nélkül is, a varázslat inkább szimbolikusan kifejezi itt ezt az erőt. Az olvasó bármelyik nézőpontból megközelítheti a regényt.

Mit tanácsolsz annak, aki esetleg fantasy történetet szeretne írni?

Olvasson és írjon sokat. Merüljön el a képzeletében. Ne féljen kilépni a megszokott sémákból, és élvezze a folyamatot. Röviden: álmodjon nagyot.

Eleven Kiadó

Libri