Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
1996-ban születtem egy magyar asszony és egy magyar zenész, roma férfi szerelméből. Ez a kettősség már gyerekkoromtól meghatározta az életemet, és a zenei pálya felé orientált. Bangó Margit tanítványaként sok szép helyre jutottam el – színpadokra, vendéglátóegységekbe –, ahol a zenémmel találkozhattak az emberek.
Idővel rájöttem, hogy azoknak a közszereplőknek, akik nagyobb közönséghez jutnak, felelősségük hallatni azok hangját is, akiket senki sem hall. Szeretném elmesélni, hogy a sztereotípiák falain túl egy gyönyörű világ létezik. Ezeket a falakat csak közös erővel, egymás megértésével tudjuk ledönteni.
2016-ban a legjobb barátom halála sodort az írói pályára. Hosszú gyakorlás és számos zsáner kipróbálása után végül a részben vagy teljesen igaz történeteknél állapodtam meg. A jövőben is szeretnék ilyen történeteket megosztani a nagyközönséggel, mert hiszem, hogy nagy szükségünk van a megértésre – talán most jobban, mint valaha.
A zenén kívül eszközeim közé tartozik a sorozatforgatás, az iskolákban tartott előadások, és most az írás is. Célom, hogy mindenki meghallja az elnyomottak hangját!
A Fekete igazság címmel sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
A Fekete igazság megírása rendkívül mély és összetett kutatómunkát igényelt. 2019-ben kezdtem levelezni amerikai fegyencekkel – köztük egy halálra ítélt személlyel, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot. Ez a projekt a lélekről, az érzelmekről és az igazságról szól, ezért a kutatómunka egészen öt éven át tartott.
A felkészülés során rengeteg jogszabályt fordítottam, átolvastam különféle bűnesetek publikus jegyzőkönyveit, és mélyen beleástam magam a halálbüntetés történetébe. Fontosnak tartottam megérteni a Konföderáció és a rabszolgaság múltját, valamint ezek mai hatását az amerikai és afroamerikai társadalomra.
Foglalkoztam a Black Lives Matter mozgalomban említett áldozatok eseteivel, Malcolm X és Martin Luther King Jr. életével és társadalmi szerepvállalásukkal, valamint a háborút megjárt veteránok helyzetével is. Emellett tanulmányoztam a 20 éves afganisztáni háborút és annak következményeit, az iszlám kultúrát, valamint azt, hogyan torzítja el azt a fanatikus terrorizmus ideológiája.
Külön figyelmet fordítottam a cigányság történelmére, és igyekeztem minden rassz történetét, helyzetét, traumáit megérteni.
Ezen témákhoz romológusokkal, afganisztáni menekültekkel, háborús veteránokkal, iraki és iráni emberekkel, pszichológusokkal, jogászokkal, egyetemi oktatókkal és írókkal folytattam mély beszélgetéseket.
Rengeteg információval dolgoztam – és bár úgy érzem, csak a felszínt kapargattam –, mindent megtettem azért, hogy minél teljesebb képet nyújtsak ezekről a komplex problémákról a regényemben.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Azért, hogy a cselekmény ne egyetlen cellában játszódjon, a történetbe mozgalmasabb, de valós eseményeken alapuló epizódokat is beleszőttem. Véleményem szerint ez némiképp oldja az edukációs tartalmat, és a visszajelzések alapján a végeredmény nem egy tankönyv lett, hanem egy nagyon is élvezhető regény. A személyiségi jogok védelme érdekében azonban szükség volt a helyszínek és a szereplők neveinek megváltoztatására, néhol az események torzítására vagy éppen enyhítésére.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
2016. december 21-én kaptam a hírt, hogy a legjobb barátom váratlanul életét vesztette. Ezt az eseményt egyszerűen képtelen voltam elfogadni. Mivel életében megígértem neki, hogy soha nem hagyom, hogy elfelejtsék őt, kis pincércetlikre kezdtem feljegyezni az életének történetét.
Sajnos azonban nagyon lassan haladtam vele, miközben sorra jöttek az újabb halálesetek – végül egy év múlva édesanyám is elment. Ettől kezdve egy spirituális regénybe kezdtem, amit később nem tartottam elég jónak. Voltak még maffiatörténetek is a tarsolyomban, de végül ezt a hiánypótló témát éreztem méltónak arra, hogy igazán nekivágjak az írásnak.
Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?
Soha ne mondd, hogy soha – de jelenleg csak részben vagy teljesen igaz történetek írásával szeretnék foglalkozni.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Számomra a kézirat befejezése azért volt hatalmas mérföldkő, mert ezt a regényt 2020-ban kezdtem írni. Akkor három fejezet már elkészült, de olyan súlyos hibákat vétettem bennük, hogy végül félretettem az egészet. Ezután mély depresszióba kerültem, amiből végül az segített ki, hogy 2023-ban, három hónap alatt megírtam a teljes regényt – a barátnőim és az unokahúgom támogatásával.
Ezek után találtam rá Halász Emesére és az ő Író Mentor Programjára – ez 2023 októberében történt. A szerkesztési munkát viszont csak 2024 májusában tudtam elkezdeni, és az utolsó pontot végül 2025 júniusában tettem le. Rettenetesen hosszú és megterhelő folyamat volt, sokszor úgy éreztem, fel fogom adni – de végül sikerült.
Ezért, amikor végre befejeztem a végleges kéziratot, zokogtam. Talán az örömtől, talán a megkönnyebbüléstől – de elsírtam magam.
Miért pont ezt az írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?
Négyéves korom óta van egy énekesi karrierem. Tizenhárom évesen a szülővárosomban, Győrben léptem fel a 100 Tagú Cigányzenekarral – ezt az eseményt a Kisalföld, a győri napilap is lehozta. A cikk az interneten is megjelent, és ötvenegy hozzászólás érkezett rá. Sajnos ebből mindössze kettő volt pozitív. A többi rasszizmussal átitatott gúnyolódás volt, amelyekben még a nevemet is "tipikus cigány névként" bélyegezték meg, és viccelődtek vele.
Én azonban büszke vagyok a nevemre. Soha nem hagynám el – még ha férjhez mennék, akkor sem. Mégis úgy éreztem, jobban járok, ha csak a "J" betűt tartom meg belőle. A Stella név pedig egy gyönyörű, szép táncosnőé volt egy videóban, Nova Brigitta énekesnő mellett. Így lettem hát Stella J. az éneklésben – és ez a név annyira eggyé vált velem, hogy fel sem merült bennem, hogy más nevet használjak íróként.
A teljes nevemet nem szégyellem – édesapám kiváló zenész, csakúgy, mint az egész vérvonala: világot járt, tanult muzsikusok. A teljes nevem: Jónás Alexandra Mária.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Szerettem volna valami mást is írni; a dark romance már túl durva lenne számomra, de erotikus-romantikus történetbe belevágtam volna. Az egyetlen probléma az, hogy az erotikáról biztosan nem tudnék átütően írni, főleg, amikor a barátnőm sem tudja megvitatni velem ezeket a dolgokat. (Ilyenkor amúgy egyszerűen csak „Prüd Littokámnak” hív a Stellittóból.)
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Még mindig alig hiszem el, és már nagyon várom, hogy végre mehessek a nyomdába a regényért. Remélem, hogy a szüleim látnak engem odaátról, és nagyon büszkék rám – a testvéreim pedig itt, mellettem vannak, és mindenben támogatnak.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Mondhatnám, hogy nagyon tudatos vagyok, de pl. amikor a veszekedős jeleneteket kellett megírni, előtört belőlem az impulzív énem. Néha talán túlságosan is. :) Egyébként nagyon konkrét tervem volt a történetvezetésről és a karakterekről. Rengeteget agyaltam rajta, rajzoltam, sőt, még a konyhám falát is teleragasztgattam elítéltek fotóival.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Mivel levelek is szerepelnek a regényben, van egy kedvencem közülük, amelyben mélyebben kellett bemutatni New Orleanst és Louisianát.
A legnehezebb részt azonban a sorozatgyilkos karakter szavai jelentették – ott tényleg kapaszkodtam az asztal sarkába, hogy ne adjam ki ami bennem volt. (Bár volt, aki azt mondta, hogy nem is volt durva.)
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Imádok történeteket hallgatni, és rácsodálkozni az emberi sorsokra. Ez az én inspirációm: érdekes emberek, nem mindennapi történetekkel.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
Az unokahúgom, a legjobb barátnőim és a szerkesztőm alkotják ezt a csapatot. Remélem, hogy a jövőben is együtt maradunk. Imádtam velük dolgozni.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Amikor megtudták, hogy amerikai fegyencekkel levelezek, azt mondták, hogy elment az eszem. Amikor belevágtam ebbe a történetbe, azt mondták, hogy vissza sem fog jönni.
Az unokahúgom az elejétől nagyon sokat segített, támogatott és ötletelt, sőt még fordított is, amiért nem tudom eléggé kifejezni a hálámat. De az igazi meglepetést a nővérem okozta: miután elkészült a regény, azonnal elkérte a PDF-et, és fél nap alatt kiolvasta – és imádta. A többiek egyelőre kicsit háttérben vannak, de remélem, hogy amikor majd meglátják, el is hiszik, hogy tényleg én írtam.
Mit üzensz az olvasóidnak?
Egész életemben az elfogadásért harcoltam, miközben magamat sem tudtam igazán elfogadni, mert nem tudtam, ki is vagyok valójában – ilyen kettősséggel éltem az életem. Azt szeretném, ha az emberek rájönnének, hogy ha a körülményeinken nem tudunk változtatni, akkor a hozzáállásunkon kell.
A Fekete Igazsággal olyan világokba adok most betekintést, amelyeket az átlagember talán sosem lát. Nagyon félek és izgulok, de remélem, hogy a napjainkban divatos dark romance és horror műfajok mellett helyet kap az én igaz történetem is.
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, és mérhetetlen sok sikert és erőt kívánok neked a karriered során, hiszen teljesen egyedülálló, amit csinálsz.
Én köszönöm a lehetőséget, hogy elkészülhetett az interjú!
.jpg)
.jpg)
.jpg)