Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Tartalom
Poór Edit író, költő vagyok, és
Debrecenben élek. Építész végzetségemmel jó pár évig a szakmában dolgoztam,
azonban később sikerült megvalósítani a gyermekkori álmomat. Hosszú éveket
töltöttem vegyes vonalas bűnügyi vizsgálóként a rendőrség kötelékében. Egészségi
okok miatt jelenleg nyugdíjas vagyok. Az
irodalom mindig közel állt hozzám, sokat olvastam, olvasok ma is.
Maga az írás egy eszköz számomra és a
célom, hogy eljusson azokhoz az olvasókhoz, akikért megíródott,ha egyetlen
ember szívét is megérinti, már megérte.
Eddig szerzői kiadásban megjelent 13
verseskötetem, a 14. - nek az írása folyamatban van. Két spirituális
életfilozófiai könyvem. Továbbá 3 novelláskötetem, a negyedik írása szintén
folyamatban van. Tavaly októberben fejeztem be a -KIRÁLYI NEMZEDÉK – című
trilógiámat, ezenkívül még korábban megjelent 4 regényem. Kanadában megjelent
egy társszerzői verseskötet, illetve regény is, melyet GoranEpiscopus-sal
közösen írtunk.
Jelenleg az írásaim helyet kaptak eddig 30 Antológiában, versek és novellák
egyaránt. Ebből nyolc könyv Kanadában került kiadásra. Számos költői, irodalmi
és művészeti társaságnak tagja vagyok. Folyamatosan publikálok ezeken az
internetes portálokon, valamint különböző nyomtatott formában is jelennek meg
alkotásaim. Több magazinnak is állandó szerzője vagyok.
Alkotói munkásságom során számtalan
oklevelet kaptam elismerésül, melyet ez úton is hálásan köszönök. Ezek közül
szeretném kiemelni az – Illír Kolostor – által kiállított – ARANY KOSZORÚ –
oklevelet, valamint a – NÍVÓDÍJAT - melyet az irodalmi munkásságomban elért
eredményemért ajándékozott részemre. A 2024-es és 2025-ös években pedig –
DUGONICS ANDRÁS IRODALMI DÍJ - elismerését is megkaptam Kaland és Spirituális
kategóriákban.
A regényeid sok
kutatómunkát igényelte? Meddig tartott az írás folyamata?
Igen, néha végzek kutatómunkát, de ez mindig attól függ, hogy mi a téma. Főleg a helyszínek megtekintése a Google-n található képek alapján. Általában, azért nem túl sok időt töltök vele. Tavaly októberben fejeztem be a – KIRÁLYI NEMZEDÉK – c. trilógiámat. Összeségében 21 hónap alatt írtam meg őket.
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Többnyire az ihlet, amit kapok már korábban valahol – valamikor
megtörtént a nagy világban. Az írásaimban, a fentről kapott téma szólal meg a
tollam által. Ez lehet egy bizonyságtétel, vagy tanítás a lelki fejlődés
érdekében, vagy akár egy érzelmi blokk oldás is. Szeretem bemutatni a
különböző emberi kapcsolatokat, néha spirituális látásmóddal fűszerezve.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
2011-től kezdtem el írni verseket, különböző témakörökben, majd a
későbbiekben novellákkal és regényekkel bővítettem az alkotásaim sorát. A
novelláim és regényeim többnyire romantikus, kaland, spirituális zsánerekben
íródnak, de akad néhány történelmi jellegű közöttük. Az első alkalommal az
történt, hogy egyszerűen megjelent a fejemben egy vers, amit rögtön le kellett
írnom. A mai napig csak akkor írok, ha fentről kapom az instrukciót.
Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?
Úgy gondolom, hogyaz én lelkivilágomhoz ezek a zsánerek állnak hozzám
legközelebb, ilyeneket szeretek olvasni is, és filmekben is hasonlókat nézek.
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Fenomenális! Szinte elmondhatatlanul jó érzés. Ad egy boldogító
megnyugvást, örömöt, hogy sikerült megírnom.
Miért pont ezt az
írói álneved? Ha nem álneved, akkor esetleg nem gondolkodtál-e, hogy legyen?
Az első verseimet álnév alatt publikáltam a Facebookon. Bizonytalan
voltam a fogadtatás végett. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, ezért úgy
döntöttem, hogy vállalom a személyiségemet. Mai napig a lánykori nevemen írok
és jelentetem meg az alkotásaimat.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Igen, mint említettem ezek állnak a legközelebb hozzám.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Fantasztikus! Sokáig nézegettem és fogtam a kezemben, hogy húha…, ez
tényleg az én könyvem…? Ez az érzés a mainapig nem változott. Minden könyvem
megjelenésekor átérzem ezt az örömöt.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az
írás vagy impulzív?
Egyértelműen csak impulzív. Amikor érzem a
késztetést, csak akkor ülök le írni.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket
nehezen tudtál megírni?
Természetesen vannak kedvenceim novellákban és a regényekben is. Olyan
nem volt, hogy nehezen írtam volna, inkább az idő hiánya miatt volt csúszás.
Előfordult, hogy akár három hétig sem írtam, más elfoglaltságok miatt.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet,
amihez nyúlsz?
Hú…! Ez egy nagyon jó kérdés! A történetet soha nem én találom ki, hanem
fentről kapom az instrukciókat. Van, aki ihletnek hívja, én tudom, hogy az
angyalok közreműködésével jön létre az alkotás. Így természetesen, a téma már
hozza magával a formátumot. A versek szinte egyben lejönnek és gyorsan egy
noteszba írom, majd átfésülés után kerül ki az olvasókhoz. A novellánál és
regénynél már más a helyzet. Ott szintén néhány pillanat alatt megjelenik a
fejemben a történet gerince képekben és érzésekben, majd a részletek az írás
folyamán kapnak szerepet, hiszen a szereplők írják önmagukat.Ez számomra élő
kapcsolat egy varázslatos világgal, olyan mintha egy másik dimenzióban
léteznék. Átjönnek azok az érzések, gondolatok, amit kapok írás során. Benne
élek a történetben, ezért én is vele sírok, vagy nevetek a szereplőkkel. Az
olvasó, ha nyitott szívvel olvassa a műveimet, akkor mindezt ő is átérzi és
vele él a történettel, ahogyan én is.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava
számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A lányom és az egyik barátnőm, akik először olvassák az írásaimat. A barátnőm egyben a szöveggondozó is. A történet alakulásába nem szoktak beleszólni, mivel én is csak akkor tudom a következő fejezetet tartalmát, amikor leülök írni. Sokszor kérdezik, hogy mi lesz ezzel vagy azzal a szereplővel, de tényleg nem tudok rá válaszolni. Írás közben olyan fordulatok jönnek, hogy magam is sokszor meglepődők, de nagyon élvezem.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Nagyon örültek neki, mindig várják az újabb és újabb történeteket,
verseket. A könyvbemutatóimon, illetve az író - olvasó találkozóimon mindig
jelen vannak a barátaimmal együtt.
Mit üzensz az olvasóidnak?
Hálásan köszönöm, hogy olvasnak és követik a munkásságomat. A weboldalamon megtalálják verseimet, novelláimat, valamint minden elkészült könyvem olvasható, illetve egyéb érdekességeket is találnak, ha ellátogatnak hozzám. Szeretettel köszönöm a megtisztelő figyelmüket.
Év első könyves véleményemet fogom nektek megírni. Ezúton is köszönöm Lumira Kiadónak, hogy Lumira Kör tagjaként elolvashattam Sajni Patel: Fények között Dubajban című tini romantikus könyvét. Kedvencem lett. Imádom!
Tartalom
A barátságukat egy ideje beárnyékolták különböző félreértések, viták, sértődések. Aztán miután a hősnő kamerája eltörött, a szilánkok – átvitt értelmben – a kapcsolatukban is megmaradtak.
Amikor családjaik közös útra indulnak Dubajba a dívalira, azaz a Fények Ünnepére, egyikük sem sejti, hogy ez az út sokkal több lesz egy egyszerű vakációnál. Vagy mégis? A város ragyogása, a tűzijáték és az ünnep fényei alatt régi sebek nyílnak fel… de talán a megbocsátás és az újrakezdés is lehetségessé válik.
A Fények között Dubajban egy igazi gasztrokulturális utazás, humorral átszőtt, érzelmes, mégis könnyed történet barátságról, családról, tiniszerelemről és arról, hogyan találhatjuk meg újra önmagunkat – és egymást – a világ legfényesebb városában.
Amikor meghirdették a Lumira
Arc programot, akkor nem gondoltam, hogy bekerülök, azt meg végképp, hogy egy
nagyon klassz tini romantikus könyvet fogok kapni. Bár rég kinőttem már ebből,
de olykor-elcsábulok, és szívesen olvasok.
Néha
jól esik a lelkemnek egy könnyed, humoros, szórakoztató történet. Főleg egy
olyan történet, mely két tiniről szól. Hormonoktól, feszültségektől és minden
mástól felpörögnek. Sokszor nem is tudják, mi miért történik. És itt kezdődik a
történet, az ő történetük Niki és Yash.
Ez a
könyv nemcsak tinikről szól, hanem magáról a Dubajról, Dívali eseményről,
amiről sajnos halvány gőzöm sem volt, hogy létezik. Nagyon tetszett az egész.
Ez pluszt adott a sablonos tini történeteknek. Sajnos nagyon kevés van, amire
azt mondhatom, hogy egy a többi közül. Szeretem az olyan történeteket,
mely bemutatja, hogyan épül egy kapcsolat, miként birkóznak meg egymással, az
érzéseikkel és a körülöttük történt dolgokkal. S így olvasás közben óhatatlanul
eszembe jutott, hogy milyen volt tininek lenni. Hát nem volt rossz… Azt hiszem.
Igazából
nincs kedvencem, mindegyik szerethető, aranyos család akár Niki, akár Yash
családja.
Ez a
könyv, kedvencem lett, kiemelkedett a sok tinis könyvek között, mert nemcsak
tinik égető problémáiról szólt, hanem magáról a Dubajról, az ünnepségről,
családi hagyományról is. Olyan kevés ilyen történet van, nagyon örülök, hogy
elolvashattam és szerintem ez újra olvasós lesz. Egyszerre szórakoztató,
elgondolkodtató és kicsit ismeretterjesztő is egyben. Sajni Pateltől szívesen
olvasnék későbbiekben. Remélem még több ilyen szuper történettel fog jönni
hozzánk.
Szívből ajánlom minden tininek és felnőttnek, könnyed kis történet, abszolút kikapcsol, mesés helyekre varázsolja az olvasót.
Kérlek, mesélj magadról! Mit lehet tudni rólad?
Budapesten születtem,
és jelenleg is itt élek. Zuglóban nőttem fel két lánytestvéremmel.
Végzettségemet tekintve alap- és mesterszakon is szociálpedagógus vagyok,
emellett sport mentáltréner képesítést is szereztem, ami a saját életemben is
nagyon hasznos. A sport mindig is fontos része volt az életemnek, és ez ma
sincs másként.
A nyári időszakban
szezonálisan esküvőkön dolgozom ceremóniamesterként, így valóban sokféle
területen mozgok, sok impulzus ér nap, mint nap. A sportot nemcsak elméletben,
hanem a gyakorlatban is aktívan űzöm: sokáig fociztam igazolt játékosként, ma
már ritkábban és csak hobbi szinten, viszont heti 4–5 alkalommal futok.
Tavasztól őszig kerékpárral közlekedem, télen pedig a feleségemmel rendszeresen
fallabdázunk.
Nagyon szeretünk túrázni és utazni, világot látni – rengeteg gyönyörű hely van, amelyek inspirációt is adnak. Ugyanakkor a „benti” programokat is kedveljük: szívesen nézünk filmeket, sorozatokat, és mindketten sokat olvasunk. Az időm eléggé beosztott, ezért leggyakrabban utazás közben – buszon, metrón, villamoson – kerül könyv a kezembe. A két nagy kedvencem Agatha Christie és Steve Berry.
A Kalitkába zárva című regényed sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?
A kézirat első
változata meglepően gyorsan, nagyjából két hónap alatt elkészült. Egyik éjjel
megálmodtam a történet egy részét, ami három napig motoszkált a fejemben, míg
végül le nem ültem írni. Onnantól a szavak csak jöttek, szinte
megállíthatatlanul.
Ezután Laci barátom
elolvasta és lektorálta a szöveget, az ő javaslatai alapján javítottam,
bővítettem, így néhány plusz fejezet is bekerült. Ezt követően kiadót kerestem,
és amikor a Gyémántfelhő Kiadóval megállapodtunk, a szerkesztő is elolvasta a
kéziratot. Az ő észrevételei alapján is történtek módosítások, de az eredeti
szöveg nagyjából 90%-ban megmaradt.
A maradék 10% viszont rengeteget javított rajta – Petra nagyon lelkes és segítőkész szerkesztőm volt, amiért hálás vagyok.
Történeteidben mennyire van jelen a fantázia és a valóság?
A valóság nagyon erősen
jelen van. A helyszínek többségében személyesen is jártam, ezekből merítettem
inspirációt. Vannak természetesen kitalált helyszínek is, de ezek több valós
hely összeolvasztásából születtek.
A történet bizonyos elemei fikciók – például az az intézmény, amely a könyvben szerepel, a valóságban nem létezik, inkább egy ideális világ lenyomata. A szereplők mindegyikében megjelenik belőlem is valami, (olykor a jó és néha rossz tulajdonságaim is) valamint azokból az emberekből, akik hatással voltak rám az életem során.
Mikor kezdtél el írni? Hogyan indult ez a szenvedély?
Őszintén szólva sosem gondoltam, hogy az írás az életem része lesz…sőt! Mindig jobban szerettem beszélni, talán ezért is lettem ceremóniamester. Az írás 2024 őszén indult egy álomból, ami végül valósággá vált.
Más zsánerben is kipróbálnád magad?
Az első könyvem romantikus kalandregény. Szeretném folytatni a történetet, de a folytatás már erősebben krimi- és nyomozós elemeket fog tartalmazni. Emellett önálló bűnügyi történet írása is szerepel a terveim között. Sok ötletem van, rengeteg jegyzetem, és persze benne van az is, hogy egyszer megint egy álom teljesen más irányba visz.
Milyen érzés befejezni egy kéziratot?
Nehéz pontosan meghatározni,
mi számít valódi befejezésnek. A végső pont számomra az, amikor a kézirat
nyomdába kerül – ott már tényleg nincs visszaút. Ez nagyon jó érzés volt, de
már a nyers kézirat befejezése is örömmel töltött el, bár akkor még nem
gondoltam arra, hogy ez hamarosan kézbe vehető könyvé válik.
A Kalitkába zárva
esetében tudtam, honnan hová szeretnék eljutni, a köztes út kidolgozása volt a
feladat. Úgy érzem, ez sikerült. Nem titok, hogy a folytatás első verziója már
elkészült, bár ott az elején még nem láttam tisztán a befejezést. Ezért volt
egy rövid szünet, amikor inkább átgondoltam, mit szeretnék az olvasóknak
átadni.
Miért nem használsz írói álnevet?
Nincs írói álnevem. Bár a feleségemmel egyszer kitaláltunk egyet, végül csak poén maradt. Szeretném, ha az olvasók engem ismernének meg, és büszkén vállalom a nevemmel együtt azt, amit írtam és alkottam.
Mindig ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Egyáltalán nem. Azt sem gondoltam, hogy írni fogok, azt pedig végképp nem, hogy romantikus könyvet. Ez számomra is meglepetés volt, de úgy gondolom, minden okkal történik.
Milyen érzés volt, amikor megjelent az első könyved?
Leírhatatlan boldogság volt először kézbe venni a könyvemet. Az egész folyamat nagyon gyorsan zajlott. A Kalitkába zárva 2025 októberében jelent meg, és még most is nehezen hiszem el. Külön öröm, hogy érkeznek visszajelzések, amelyekre a jövőben is számítok, ugyanis tényleg minden vélemény érdekel, legyen pozitív vagy negatív.
Az írás nálad inkább tervezett vagy impulzív folyamat?
Az első könyvem teljesen impulzív volt: ahogy jöttek a gondolatok, úgy írtam. A második kézirat már sokkal tudatosabb. Mivel az első történetére épül, figyelnem kell az összefüggésekre, és mivel sorozatban gondolkodom, előre is tervezek. Tudatosabban írok, és más műfaji elemekkel is kísérletezem.
Vannak kedvenc jeleneteid? Volt olyan rész, amit nehéz volt megírni?
Vannak jelenetek, amelyekhez a személyes élményeim hasonlóak, de mindent átalakítottam annyira, hogy ne egyértelműen rólam szóljanak. A futás például fontos szerepet tölt be az életemben, így nem meglepő, hogy a könyvben is többször megjelenik és ezeket a részeket kifejezetten szerettem írni.
Hogyan születik meg egy-egy történeted?
Minden egy álomból indult, és ezt az álmot viszem tovább. A főszereplő, Niki történetét már hosszabb távra megalkottam, és remélem, lesz lehetőségem arra, hogy az olvasók előtt is kibontsam.
Kik olvassák elsőként a kézirataidat?
Elsőként mindig a feleségem, aki nagyon kritikus – sokat olvas, így számomra is biztos pont a véleménye. Laci barátom lektorálja a szöveget, már írás közben is folyamatos visszajelzéseket ad, ami rengeteget segít. Emellett egy másik barátom, Barbi is olvassa a nyers kéziratot, az ő észrevételei szintén nagyon hasznosak.
Hogyan fogadta a családod a hírt?
A feleségem kezdettől fogva tudta és támogatott. A szüleim és testvéreim a kézirat elkészülte után értesültek róla, és nagyon meglepődtek, főleg azért, mert inkább beszélős emberként ismernek. Szüleim és anyósom az elsők között olvasták el a könyvet, apukám pedig már kétszer is elolvasta a Kalitkába zárva című regényt.
Mit üzensz az olvasóidnak?
Először is azt, hogy
olvassanak könyveket, hiszen rengeteg jó történet van, még ha néha nehéz is
választani. Ha valaki az én könyvemet is elolvasta, annak nagyon örülök és
várom a visszajelzéseket. Facebookon, Instagramon és TikTokon is elérhető
vagyok. És azért is érdemes bekövetni, mert információkat adok a megjelent és a
folyamatban lévő könyvem kapcsán.
Tudom, hogy nem
mindenkinek fog tetszeni, és ezt elfogadom. Az írás célja számomra az, hogy
legalább egy olyan rész legyen a könyvben, ami megérinti az olvasót, ami benne
marad, vagy később eszébe jut. Így szeretnék nyomot hagyni.
Végül azt üzenem
mindenkinek: ajánlják az elolvasott könyveiket és ne ítélkezzenek előre. Ha
valamelyik könyv nem népszerű vagy negatív értékeléseket kapott, az ne tartson
vissza másokat, mert lehet, hogy épp az lesz valaki kedvence. Ha pedig tetszett
a könyv, akkor különösen fontos az ajánlás, ugyanis ebben a zajos világban e-nélkül
nehéz eljutni az olvasókhoz.
Christopher Moore:
Múzsa a díványon
„Klimt nyelvén már ott volt, hogy ő Gustav Klimt, a kurva életbe, a bécsi szecesszió mozgalmának alapítója és vezéralakja, a leghíresebb festő az egész Osztrák–Magyar Monarchiában, a bécsi előkelő közönség kedvence, akinek Európa minden jelentős múzeuma udvarol, hogy kiállíthassa a képeit, és akkor rajzol cickót, amikor csak kedve szottyan.”
5 év szünet után érkezik Christopher Moore vadonatúj regénye a magyar olvasókhoz
Megjelenés: február 10.
Fordító: Pék Zoltán
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 400 oldal
Leírás
Christopher Moore Múzsa a díványon című regénye pontosan azt nyújtja, amit a szerző legjobb műveitől várunk és megszoktunk: szellemes irodalmi játékot, kulturális utalásokkal sűrűn átszőtt történetvezetést és egy olyan alapötletet, amely egyszerre provokatív és meglepően emberi. A viktoriánus kor tudományos megszállottságait és erkölcsi képmutatását kifordító regény középpontjában az élet mesterséges teremtésének vágya áll, de Moore-t nem a horror, hanem az abszurd és a morális következmények érdeklik.
A Múzsa a díványon különleges erénye, hogy a klasszikus Frankenstein-mítoszt nem újrameséli, hanem újragondolja: finom iróniával, váratlan nézőpontváltásokkal és egy szerethetően groteszk szereplőgárdával. A regény egyszerre intelligens paródia és komoly kérdéseket felvető próza az emberi felelősségről, a teremtés etikájáról és arról, mit jelent „élőnek” lenni.
Moore humora ezúttal is pengeéles, de sosem öncélú: a poénok mögött valódi irodalmi tudás, ritmusérzék és karakterépítés húzódik meg. A Múzsa a díványon ideális belépőpont új olvasóknak, miközben a régi rajongók számára is frissnek hat. Egy regény, amely egyszerre szórakoztat és gondolkodásra késztet.
Fülszöveg
Bécs, 1911. Gustav Klimt, a világhírű festő, a bécsi felső tízezer kedvence észrevesz egy meztelen nőt, aki holtan hever a Duna-parton. Tudja, hogy hívnia kéne a rendőrséget, de nem bírja megállni, hogy előbb ne rajzolja le. Ám miközben rajzol, a nő felköhög. Életben van!
A műtermében Klimt és az egyik modellje/múzsája, Wally gondoskodnak a vízbe fúlt lányról, aki nem emlékszik, kicsoda, vagy hogyan került a vízbe. Klimt a Judith nevet adja neki az egyik leghíresebb képe után, és elhatározza, hogy segít neki emlékezni.
Sigmund Freud és Carl Gustav Jung segítségével Judithnak eszébe jut, hogy száz éve az északi sarkvidéken volt egy ládába zárva, köszönhetően egy Victor Frankenstein nevű embernek, és hogy többször is járt az Alvilágban.
De akkor hogyan kerül ide, Bécsbe? És miért üldözik annyian, köztük Geoff, a croissant-zabáló északi ördögkutya?
Legújabb regényében Christopher Moore a századelő európai művészvilágát tárja elénk a tőle megszokott különc karakterekkel, szellemes leírásokkal és persze sajátos humorral.
A szerzőről
Christopher Moore 1957-ben született az ohiói Toledóban. Az édesapja autópályarendőr volt, az édesanyja pedig bolti eladó. A tanulmányait az Ohio Állami Egyetemen kezdte, majd a Santa Barbara-i Brooks Fotográfia Intézetben folytatta. 19 éves korában költözött Kaliforniába, 2003-ban pedig Hawaiira. Jelenleg San Franciscóban él. Az első könyvének – Ördögöd van – 1992-es megjelenése előtt ácsként, bolti eladóként, éjszakai portásként, biztosítási ügynökként, pincérként és rock and roll DJ-ként dolgozott. Azóta sikert sikerre halmoz a regényeivel, melyek közül a legismertebb a Biff evangéliuma, illetve a Vérszívó démonok, Totál szívás és Csak egy harapás című kötetekből összeálló Love Story-trilógia. Moore eddigi legutolsó regénye 2025-ben jelent meg Múzsa a díványon címmel.
A szerző köteteiről írták
„Ezt nem lehet csak úgy kitalálni – kivéve Christopher Moore esetében.” - Washington Post
„Az amerikai humor egyik legeredetibb hangú alkotója.” - Kirkus Reviews
„Christopher Moore egy nagyon beteg ember – a szó lehető legjobb értelmében.” - Carl Hiaasen
Részlet a kötetből
„Elektromos tűz révén született jégbe és gyötrelembe, soha nem volt hozzá hasonló. Egy évszázaddal később egy hajnalon Bécsben a híres festő, Gustav Klimt éppen hazafelé tartott az Operából egy gazdag özveggyel töltött élvezetes este után, és holtan találta a Duna-csatornában.
A cilinderes-frakkos Klimt megtorpant a Rossauer hídon a rakpart betonlépcsőjén heverő halvány levendulaszínű alak láttán. A nő a hátán feküdt, meztelen felsőteste a lépcsőkön, karja széttárva, csípője és lába csupán illékony-fehérnek tűnt a sáros víz felszíne alatt. Sárga haja tincsekben kígyózott le a lépcső szélén, lebegtette a lassú áramlat.
Klimt körülnézett, hátha talál valakit, akinek szólhatna, de ebben az órában senkit sem látott, pedig a távolból hallotta lovak patáinak kopogását és a Ringstrassén közlekedő villamosok elektromos zúgását. Lekapta a fejéről és a hóna alá vágta a cilinderét, majd lesietett a hídról a csatornaparti lépcsőhöz.
Negyvennyolc éves volt, eleve robusztus testalkatát még jobban megerősítette a vívás és a festőállvány előtti ácsorgás. De nem leplezhette középtáji domborulatát, amelyet a Café Tivoliban reggelire nagy adagban fogyasztott, jó sok kuglófnak meg tejszínhabnak köszönhetett. Kopaszodó üstökén szőke hajszálak elszánt szigete árválkodott, rövid, hegyes szakálla pedig illett a huncut mosolyhoz, mely oly gyakran húzta ráncba szeme sarkát.
Szaporán lépkedett lefelé a lépcsőn, bár a legcsekélyebb sejtelme sem volt, mihez kezd majd, amikor odaér. A nő mintha az ő valamelyik festményéből csusszant volna ki: a Vízikígyókból vagy az Aranyhalakból, azokból a fantáziamotívumokból, amelyekben sápadt, hajlékony nők siklanak közömbösen a vágy medencéiben. Azokból a festményekből, amelyeket több ezer vázlatrajz és fiatal modellekkel a műteremben eltöltött több száz óra eredményezett, mégis csak ebben a pillanatban, a holttest fölött állva ötlött fel benne, hogy akárcsak ez a szegény, vízbe fúlt lány, a festményeken szereplő egyik nő sincs tudatában az ő jelenlétének.
Tudta, hogy rendőrt kellene hívnia, vagy még inkább orvost, de csak állt és bámulta a nőt. Bőrének levendulaszín foltjain hajszálnál is finomabb fehér vonalak rajzolódtak ki, mintha egy művész gondosan felskiccelte volna az alakját, végtagjainak körvonalait, majd kiradírozta volna. Vagy inkább akvarellel pingálta viaszos papírra. Különös volt. Ugyanakkor lenyűgöző. Az életben nem lehetne látni a vonalakat, futott át a fején, mert a lány az életben sosem lenne ilyen színű. Ezzel a gondolattal előhúzott a kabátja belső zsebéből egy bőrkötésű jegyzetfüzetet, és egy ceruzacsonkkal nekilátott felvázolni a lány alakját.”