Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Ludvig Dóra - ("Hihetetlen (nevet). Amikor a kezembe fogtam az első példányt, annyira felfoghatatlan volt számomra, hogy teljesült egy álmom, és elértem a kitűzött célomat.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írónőt Ludvig Dórát, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek egy könyve jelent meg eddig, amit a NewLine Kiadó oldalán, vagy a szerzőtől (akár dedikálva) lehet megrendelni. 

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Elsősorban köszönöm a lehetőséget!

Ludvig Dóra vagyok, 27 éves, házas, és bár sokan nem tudják, de van egy 14 hónapos kisfiam.Jelenleg most vele vagyok otthon, nevelem, fejlesztem és igyekszem a legtöbbet kihozni belőle. Mellette háztartást vezetek, és amikor éppen időm van, akkor írok. Erre legtöbbször inkább este kerül sor, de az intenzív írós/szerkesztéses időszakban minden órát kihasználok, amikor a kisfiam alszik. Ilyenkor a házimunkát egy kicsit a háttérbe szorítom, mert szeretek teljes mértékben csak az írásra koncentrálni, nehogy kizökkenjek. Ezek a hetek eléggé kimerítők tudnak lenni, legfőképpen akkor, amikor javításra kerül a sor. Míg az írás kikapcsol, addig a javítási időszak odafigyelést igényel, és kicsit ki is merít. Éppen ezért, hiába tudom, hogy pihennem kellene néha, egy belső hang egyszerűen nem engedi. Ez egy ördögi kör (nevet).

Mélypont című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

 

A könyv témája miatt utána kellett néznem néhány dolognak. A helyszínt is alaposabban áttanulmányoztam, hiszen Amerikában játszódik a történet, így elengedhetetlen volt, hogy ne keressek rá a városra, iskolára és olyan helyszínekre, amik jól jöhetnek a regényben, mint például a Michigan-tó. Nem tudom pontosan, mennyi ideig íródott. Talán két év.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Általában a történeteim kitaláltak, de nem kizárt, hogy egy-egy jelenet, téma, környezet vagy bármi más megegyezik a valósággal. Igazából mindegyik történetemben benne vagyok egy kicsit, főleg a jelenleg íródó regényemben, de erről most többet még nem árulok el (mosolyog).

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Én tizennégy éves koromig nem igazán olvastam, maximum a kötelező olvasmányokba kezdtem bele, de sosem jutottam a végére, és valahogy nem kötöttek le. Aztán kiolvastam életem első ifjúsági regényét, majd miután befejeztem, jött az az érzés, hogy én is írni szeretnék. Igazából fogalmam sem volt, hogyan kezdjem el, miről meséljek, egész egyszerűen csak fogtam egy füzetet, és írni kezdtem. Persze, ezt sorra követte rengeteg megkezdett történet, amit sosem fejeztem be. Nem éreztem elég jónak, így mindig újba kezdtem. Aztán egyszer elkapott egy érzés, egy téma, amiről tudtam, hogy be kell fejeznem. Ez a könyv sehol nem jelent meg, nem is tervezem. Ezt a könyvet tanulóregénynek hívom, ami mindig emlékeztet arra, honnan indultam.

Miután ezt a regényemet befejeztem, néhány hónapra rá kezdtem bele a Mélypont című regényembe. Akkoriban nem írtam intenzíven, hiszen iskola, sport és egyebek mellett nem igazán volt rá energiám, éppen ezért, nem tudom megmondani, mennyi ideig íródott. Volt egy kiadó, akivel pár évre rá, hogy befejeztem a regényt, sikerült leszerződnöm, végül magánéleti problémák miatt visszavontam. Olyan élethelyzetbe kerültem, ahol a regény és a kiadása teljesen a háttérbe szorult. Akkoriban már annyiszor csalódtam, és annyiszor ringattam magam hiú reményekbe, hogy kezdtem elengedni a dolgot. Úgy voltam vele, talán még nem jött el az ideje a kiadásnak. Aztán, ahogy rendeződött az életem, az írás úgy talált meg ismét. Gyakorlatilag akkoriban ebbe menekültem, és nagyon sokat segített. Az írás tényleg terápia.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Egyelőre nem tervezek más zsánerben írni, de nem tartom kizártnak, hogy előbb-utóbb nem keverednek majd (mosolyog).

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Huh. Rengeteg érzés kavarog bennem olyankor (nevet). Az elején elégedett, izgatott, lelkes, boldog vagyok. Aztán jön a lehangolt állapotom, amikor úgy érzem, hogy nem is annyira jó, mint hittem. És akkor ezek az érzések váltakoznak. Hol jó, hol rossz, aztán ez tart egészen addig, amíg a szerkesztőmtől visszajelzést nem kapok (nevet). 

 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Gondolkodtam álnéven, de valahogy egyiket sem éreztem magaménak. Olyan idegen volt számomra, így elvetettem az ötletet. Továbbra sem bántam meg (mosolyog).

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen. Általában, ha olvasok, akkor is a romantikus könyveket részesítem előnyben, de előfordul, hogy egy-egy krimit is kézbe veszek, ritkán fantasyt, történelmit stb.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Hihetetlen (nevet). Amikor a kezembe fogtam az első példányt, annyira felfoghatatlan volt számomra, hogy teljesült egy álmom, és elértem a kitűzött célomat. Teljesen felpörögtem, és nem is igazán tudtam józanul gondolkodni. Kellett pár óra, míg megnyugodtam, ennek ellenére az első példányt remegő kezekkel írtam alá (nevet). 

 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Azt mondanám, hogy mind a három egyszerre. Az első pár oldal általában hirtelen ötletből indul, aztán átveszi az irányítást a tervezés és a tudatosság.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak kedvenc jeleneteim, igen, máskülönben szerintem nem is igazán érezném jónak a regényt, ha nem lennének. (mosolyog). Általában a szexjelenetekkel küzdök meg. Van, amikor annyira könnyedén megy, máskor pedig hosszabb ideig tart a megírása, és akkor sem az igazi. De talán már fejlődtem ebben is…

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz? 

 

Igazából akkor kezdek bele egy regénybe, ha elkap egy érzés, egy téma, vagy éppen a semmiből lejátszódik előttem egy jelenet. Ilyenkor nagyon nagy bennem a lendület és folyamatosan azt érzem, hogy ki kell írnom magamból.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kiknek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Azoknak mutatom meg a kéziratot, akik nagyon közel állnak hozzám, akikben nagyon megbízom, tudom, hogy építő jellegű kritikát mondanak, és azt is tudom, hogy végigolvassák a regényt. Mindenesetre a szerkesztőm szavaira adom a legtöbbet, mivel szakmailag szerintem nagyon ott van, és nagyon bízom benne. 

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

 Az, hogy könyvet írok, nem volt számukra újdonság. Mindig támogattak, és várták, hogy mikor jelenik meg, mikor jön el az én időm (mosolyog). A megjelenésnek ők is örültek, hiszen látták milyen hosszú és rögös út vezetett idáig. 

 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled idén? 

 

Hogy idén mi várható Tőlem, az egyelőre még nem publikus (mosolyog). Az Olvasóimnak – és nem Olvasóimnak is –  azt üzenem, hogy kövessék az álmaikat! Higgyenek magukban, és soha ne adják fel, még akkor sem, amikor lehetetlennek tűnik, amit elterveztek. Hiszen sosem tudhatjuk, hogy a sors mikor dob elénk egy olyan lehetőséget, vagy helyzetet, ami közelebb vezet az álmainkhoz!

 

Köszönöm az interjút, Dóra!

 

Könyvet itt tudjátok beszerezni:

Ludvig Dóra hivatalos szerzői oldala

Newline Kiadó

 

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Sáfár Sándor - ("Mivel a KIRRDA egy távoli bolygón játszódik, így leginkább a fantáziám szülte. Mindazonáltal igyekeztem mégis a realitás talaján maradni.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írót Sáfár Sándort, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Kirrda könyve jelent meg eddig, amiket Underground Kiadó oldalán lehet megrendelni. Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

A nevem Sáfár Sándor Zsolt. A Tisza-parti Csanyteleken élek, az Alföld szívében. Egy leányzó és két fiúgyermek édesapja vagyok, akik Angliában élnek jelenleg. Immár 25 éve autóbuszvezetőként dolgozom, és pillanatnyilag az országos busztársaság kötelékét erősítem. Már kisgyerekként is rengeteget olvastam és imádtam a tudományokat, pláne a csillagászatot és az elektronikát. A szüleim nagyon büszkék voltak rám és remélték, hogy valami komoly pályára sodor majd az élet.
Sajnos nem így történt. Kamasz koromban a rossz társaság hatására merőben más jövő felé kacsingattam, aminek a vége sajnos oda vezetett, hogy kis híján bűnöző lett belőlem. Sorra rúgattam ki magam az iskolákból a szélsőséges viselkedésem miatt, és kimondottan gyűlöltem a tanulást. Végül húszéves koromban eldöntöttem, hogy én nem akarok így élni és egy átlumpolt hétvége után jelentkeztem buszvezetőnek a volánhoz. Életem legjobb döntése volt. Felnőtt férfiak közé kerültem, akik mindent megtettek azért, hogy ’embert’ faragjanak belőlem. Az utasok akkor még nagyon tiszteltek bennünket és ez rám nagyon jó hatással volt. Végre éreztem, hogy azért tisztelnek, mert vagyok valaki, és rám merik bízni az életüket. Szóval innentől kezdve gyökeresen megváltozott az életem, és azóta is szinte küldetésemnek tekintem, hogy példamutatóan éljek, és másokat is arra biztassak. Újra elkezdtem foglalkozni a tudományokkal, a csillagászattal. Megtanultam a számítógép-programozás alapjait, és rengeteget olvastam és álmodoztam egy szebb jövőről. Egy nap, valamikor a 2000-es évek, elején, kezembe került Carl Sagan Kapcsolat című könyve. Nagyon tetszett az ötlet, hogy az idegenek rátalálnak a földi TV-adásra és ezt használják ki a kapcsolatfelvételhez. Már akkor megfogant bennem az ötlet, hogy milyen érdekes lenne látni, ahogy megfejtik az adást, és le vannak nyűgözve az idegen világ (ez esetben a Föld) szépségétől és a lakói sokszínűségétől. Még akkor nem tudtam, de ez a gondolat megalapozta és gyökeresen megváltoztatta a jelenemet.
Igaz, hogy erre közel 20 évet kellett várnom, és nem tudom miért hezitáltam. Vagyis tudom… Annak ellenére, hogy már szinte azonnal megfogant bennem a gondolat, hogy ezt a ’másik oldalról’ megközelítését a kapcsolatfelvételnek, meg kellene írni, állandóan lebeszéltem magam róla. Hisz nem vagyok én író! Még helyesen se tudok írni, hogy jönnék én ahhoz… Aztán 2019-ben egy nap leírtam: KIRRDA…

 

A KIRRDA című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Nem kutattam semmit. Álmodozó vagyok és nagyon vizuális. A sci-fi pedig szerintem azért sci-fi, mert bármi belefér. Végtelenségig el lehet rugaszkodni a valóságtól, és ezért szerintem a legegyszerűbben papírra vethető műfaj. Ahogy az imént említettem, már évtizedek óta kész volt az ötlet is, így csak kitaláltam a karaktereket és a helyszínt. Még vázlatra se volt szükségem. Legalábbis akkor még azt gondoltam, de utólag már tudom, hogy ez hiba volt, mert sokszor belebonyolódtam a saját történetembe, és csak többszöri újraolvasás után tudtam kibogozni tisztázni a szálakat. Persze ilyenkor bukik ki a tapasztalatlanság, de hát valahol el kellett kezdenem. Bár az is igaz, hogy még ekkor sem hittem, hogy valaha ki lesz adatva a KIRRDA. Inkább csak magamnak írogattam.
Aztán egy nap megismerkedtem Nemec Marian-nal. A művésznő elolvasta az addig készen lévő kéziratot és tetszett neki. Onnantól kezdve megállás nélkül segített jótanácsokkal, szakmai fogásokkal, marketinggel és mindennel, amivel csak tudott. Hálás is vagyok neki ezért.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mivel a KIRRDA egy távoli bolygón játszódik, így leginkább a fantáziám szülte. Mindazonáltal igyekeztem mégis a realitás talaján maradni. Persze, mivel egy nálunk technikailag, társadalmilag és erkölcsileg is fejlettebb társadalmat álmodtam meg, így persze vannak űrhajók, nano-robotok és sok kütyü. De ezek szerintem hamarosan az emberek életében is mindennapos dolgok lesznek, csak még várnunk kell egy kicsit.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

2019 egy tavaszi reggelén kezdtem írni. Orvosnál várakoztam és kb ezren voltak előttem. Nem vittem könyvet magammal, csak telefont. A mobilnetem már elfogyott arra a hónapra , és semmi értelmes tartalom nem volt a telómon. Rettenetesen unatkoztam. Akkor ugrott be, hogy bele kéne kezdeni a régóta dédelgetett történetembe.
Tehát ráböktem a jegyzetek appra és leírtam, hogy KIRRDA… Majd ott kapásból megírtam vagy húsz oldalt. Nagyon megdöbbentett az új élmény. Ahogy fent említettem, nagyon vizuális vagyok. Mikor olvasok, pár sor után már nem látok betűket. Ott vagyok, ott a történetben. Nem, mint egy filmben. A film nem tudja így átadni számomra az élményt. Az olvasás több mint egy film, szinte valóság, amit átélek. Legnagyobb megdöbbenésemre, ugyanez az élmény jelentkezett írás közben is. Ott ültem Tobion Forranti kapitány mellett és végig izgultam, ahogy megmenti a megsérült űrhajót a biztos pusztulástól. Szóval hihetetlen, új élménnyel gazdagodtam akkor, az orvosi szoba előtti várakozás közben, és pikk-pakk eltelt az idő. Onnantól kezdve, amikor csak volt pihenőidőm és rá is értem, előkaptam a telóm, és már körmöltem is. A teljes könyvet telefonon pötyögtem! Ez is hiba volt. Rettenetesen fájt már néha az ujjam és nem volt kedvem kidolgozni rendesen a mondatokat. Ezt utólag olvasva érzem is a könyvben, sajnos. Nem is beszélve a rengeteg elgépelésről. A jövőben nem követem el ezt a hibát. Most írok telefonon, amikor dolgozom, és hol itt, hol ott várakozok hosszabb-rövidebb időket, de azután, amint van időm, átmentem gépre és megszerkesztem.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen. Elsősorban gyerekeknek szánok, úgymond ’kedvcsináló’ sorozatot csillagászati és programozási témában. Ebből az előbbi tulajdonképpen kész is van, csak az illusztrációk hiányoznak.Másrészt szándékozom inspiráló anyagot készíteni alkotói témában. Részemről bárkit támogatok és biztatok ha tehetem, aki úgy érzi, hogy valami tehetség lapul benne. Szerintem ezt nem szabadna elfojtani, de sokan mégis azt teszik, ahogyan én is azt tettem korábban. Ezért szeretném az említett inspiráló anyagot elkészíteni és akár a későbbiekben előadásokat is tartani a témában. Én merek nagyot álmodni. Merjenek mások is…

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Hihetetlen! Azt hittem sose készülök el vele, pedig mindössze 9 hónap alatt sikerült megírnom a történetem. Hozzáteszem, nem túl hosszú. Az eredeti kiadás 38ezer szó csupán.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

A saját nevemen adtam ki, és fogom a jövőben is a könyveim. Nem is akartam álnevet. Talán, ha idegen nyelven is meg tudom jelentetni, akkor kigondolok egyet, de még az sem biztos.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni? 

 

Igen. Legalábbis elsősorban, mivel magam is imádom a sci-fi történeteket. Hiába akrnék romantikus regényt írni, ha olvasni sem szeretem…

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Csodálatos! De amikor kézbe vettem, azt talán egy gyermek születéséhez tudom hasonlítani, amikor az ember a kezébe veszi a teste, a lelke egy piciny darabját. 

 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is. Van, hogy tervezem és nem megy, van, hogy nem tervezem és 10 oldal készül. Kiszámíthatatlan. Arra már korán rájöttem, hogy erőltetni nem lehet. Az azután a kukában végzi, amit erőltetve írok.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Kedvenc jelenet? Az összes… Igyekeztem minél kevesebb tartalom kitöltő részt írni. Így gyakorlatilag folyamatos a történet. Nehezen leírni? Igazából nem. Ahogy említettem, én ott voltam írás közben is. Szinte résztvevőként. Így csak Leírtam, amit láttam.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz? 

 

Ahogy fent említettem, a KIRRDA már rég megszületett elvi síkon, Carl Sagan regénye után.

A folytatások is össze voltak-vannak állva már fejben. Tehát egyelőre nincs szükségem inspirálódásra, legalábbis a KIRRDA köteteivel kapcsolatban. A kedvcsináló sorozat meg azért jött, mert szeretem oktatni, tanítani a gyerekeket, és talán, ha nem szúrom el az életem a felelőtlenségemmel, akkor tanár lettem volna. A szintén említett alkotói motivációval foglakozó anyagot pedig azért szeretném elkészíteni, hogy a tőlem telhető módon hozzájáruljak a művészet, az alkotás fenntartásához és népszerűsítéséhez.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kiknek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az életem társa, Szilvi elsősorban. Majd néhány barátom, néhány írótársam és persze néhány könyves blogger.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Természetesen örülnek neki és biztatnak. Büszkék rám… 

 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled idén?  

 

Olvassanak sokat! Újraírtam a KIRRDA történetem. Kapott egy új fejezetet és sok helyen újrafogalmaztam. Volt benne egy logikai baki, azt is javítottam, és persze a helyesírási hibákra is jobban figyeltem. Amint letelik a szerződésem az eredeti kiadás kiadójával, már elérhető is lesz. És persze készen vannak a folytatások is.  Igen, folytatások! Méghozzá rendhagyó szerkezetben. Megismerkedtem és összebarátkoztam egy fiatalemberrel időközben. 

 

A neve Fazekas László. Kiderült, hogy ő is fontolgatja az írást. Amikor elmesélte a története vázlatát, azonnal megszólalt bennem csingilingi, hogy ezt ne hagyjam ki. Ugyanis Laci története szinte tökéletesen illett az én általam kitalált KIRRDA folytatásába, méghozzá úgy, hogy több szemszögből átélheti az olvasó a történetet. Nem összekeverendő a kaland-játék-kockázat könyvekkel, mivel azokban az olvasó irányítja történéseket, amíg a mi könyveinkben statikus a történet. Azonban a két könyv két különálló története ellenére mégis találkozik a két cselekmény, és ilyenkor közös párbeszédek és közös akciók jellemzik őket. Szerintem nagyon jók lettek. Persze külön is olvashatóak, de az igazi élményt a két könyv párhuzamos olvasása hozza meg. A címük, NITO és Ébredés az alkonyatra és már nyomdában vannak. 

 

Az előbbit én írtam, és egy a Föld felé száguldó űrhajón játszódik többnyire, majd megérkezésük után a Földön is részben, Laci könyve pedig a Földön, amit egy súlyos vírusfertőzés leigázott (nem covid, még az előtt kitaláltuk), de megérkeznek az idegenek és mint a jó úttörők, ott segítenek, ahol tudnak.
Ezen túl csatlakozott hozzánk egy hölgy, aki az Anna Silver írói nevet viseli, és már javában körmöl egy folytatást a Kirrdához. Én is belekezdtem még egy részbe, ami egy előzménytörténet lesz, és talán ebben az évben be is tudom fejezni. Ezzel én elengedem a kirrdaiakat. Azonban reménykedem benne, hogy csatlakoznak még más írók is, és sikerül egy univerzumot építeni a KIRRDA köré. Szeretnék például egy romantikus részt, amiben két nem-változtató idegen lény szerelmi kapcsolata bontakozik ki, valamint egy gyilkossági nyomozást leíró részt is, ami a Földre tartó űrhajó fedélzetén történik. Ezekre várok jelentkezőket elsősorban, de bármire nyitott vagyok, csak kapcsolódjon az laptörténethez valamilyen formában.

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Sáfár Sándor   írói oldala

Interjú Alexander B. Hackman íróval, akinek hamarosan megjelenik Az utolsó huszonhét című kötete - ("Tizenéves koromban kezdtem az írást, de több időt csak huszonévesen fordítottam rá. ")

Köszönöm Alexander B. Hackman írónak, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az instagramon és az Imádom a könyveket oldalán, láttam, hogy megjelenik Az utolsó huszonhét című könyved, mely apokalipszis trilógiává bővül ki. Én nagyon szeretem az ilyen történeteket. Szívesen olvasok is, csak épp elég kevés hasonló témájú kötet van. Ezért is örültem nagyon, hogy újabb írót találtam, aki ír erről a témáról.

 

Hackman, kérlek, mesélj kicsit magadról. Mióta írsz, hogyan kezdtél neki?

Tizenéves koromban kezdtem az írást, de több időt csak huszonévesen fordítottam rá. A kitartás nem volt a legerősebb oldalam és a könyv, hát, hogy is mondjam… Szóval azt akarni kell, hogy megszülessen. A legeslegelső „könyvem” annyira korai volt, hogy magam hajtogattam a borítóját kék kartonból. A következő már egy kockás A/4-es spirálban jött össze. Amit aztán anyám félig legépelt. Innen jövök. 

Miért pont az írás?

Az van, hogyha eléd tesznek egy fehér lapot és az furán arra ösztönöz, hogy belekezdj egy történetbe, akkor valószínűleg lakozik benned egy író. Aztán ezt vagy tudatod a nagyvilággal, vagy ennyiben marad. Nekem annyi minden volt a fejemben, annyi történet tobzódott benne, annyiszor éreztem, hogy egy-egy sztorim izgalmas, hogy innen nem nagyon volt megállás.

Az utolsó huszonhét című könyvedben egy apokaliptikus világról írsz, miért pont emellett döntöttél?

Nagyon régen bennem van, hogy elmondjam nektek, hogy ez a dolog így nem fog tovább menni. Ez a létezés, ami a vágyak szüntelen ismételt kielégítéséről szól, óhatatlanul sem juthat el sehova. A világunk a fogyasztásról szól és nem a megérkezésről. Ezért nem találjuk a boldogságot sem. Én a fogyasztói társadalom egyik kazánfűtője vagyok. Tudom, hogy nem érkeztek meg sehová. Ez pedig zavar, évtizedek óta.

Miért pont ezt a műfajt választottad?

Fogalmam sincs, hogy mi a könyvem műfaja. Szerintem strandkönyv, de mivel ilyen zsáner nincs, ezért lett egy humoros disztópia, krimi, kalandregény jóízű keveréke. 

Mennyi ideig tartott megírnod ezt a történetet?

Most tartok szerintem a negyedik évnél és még nincs vége a szerkesztésnek. Vagyis sok. Nagyon sok. 

Hogyan kerültél kapcsolatba a Mogul Kiadóval? Miként lehet bejutni, ha esetleg valaki szeretne egy próbát náluk?

Anikóval egy ismeretlen segítő kéz hozott össze a Facebookon. Elég jól értek a marketinghez, de a könyves világhoz semmit. Kellett valaki, aki segít piacra vinni a trilógiát. Volt jónéhány konzultációs körünk a kiadó tulajdonosával, aztán megkérdeztem, hogy egyénként van-e kedve elolvasni a történetet. Ezt mindig félve kérdeztem, mert már akkor is több mint ezer oldal volt. Azt mondta, elolvassa. Ez a hiteles történetünk. Egyébként nem tudom, hogy hogyan lehet bejutni a Mogul Kiadóhoz, nem kérdeztem - talán így.

Van-e esetleg valami különleges rituáléd az írásodhoz? Inspiráció?

Persze, hogy van. Menekülök a laptopommal helyiségről – helyiségre a lakásban, hogy valahol egy fél órára halljam a hangokat a fejemben. Ehhez viszem magammal a világ legszánalmasabb tejeskávéját, a fiam bögréjében (Gryiffindor; ha már itt tartunk). Inspiráció? Szerencsére szinte minden képes megmozgatni íróilag. Egy film, egy trailer, egy könyv sztorija, egy részlet valamiből, egy klip, egy festmény. Ötvenes, hatvanas évek zenéje. Szinte bármi. 

 A családod hogyan fogadta, hogy írsz, és hamarosan könyv formájában meg is jelenik?

Támogattak benne. Az elejétől fogva. Szerintem még örültek is, hogy ez a hobbim és nem valami sokkal rosszabb. 

Mit éreztél a történeted megírása közben?

Mindent. Mivel több, mint négy évig született, eközben hőgutától a gyomorgörcsig megvolt egy csomó mindent.

 

A történetet, vagy a világot alkotod meg magadban az írás előtt?

Ezen még sosem gondolkodtam. Azt hiszem a történet volt előbb és a világ abban a pillanatban létre is jött. Bár most, hogy kérdezed, azért sokat módosítottam rajta, főleg a szerkesztési fázisban kellett tekergetni a világon. Nem is keveset.  Szóval a történet volt az első. 

Melyik karaktereddel találkoznál, vagy cserélnél helyet?

Mikurával mindenképpen összefutnék. Nem tudnám megmondani, hogy miért. Talán azért, mert olyan csajszi, aki úgy nagyjából szembe megy mindennel, ami nem fontos neki, és teszi ezt úgy, ahogy ő akarja. Mégsem válik egy pillanatra sem ellenszenvessé az önzése. De egyik szerepelővel sem cserélnék helyet. A kipusztulásnak nincs romantikája. Amikor egy világ összeomlik, a túlélők egyedül maradnak. A világvége jellegzetessége, hogy hátra fogsz hagyni mindenkit magad körül, tekintet nélkül annak nemére, korára és arra, hogy mennyire fontos neked. A világ túlélése egy csapás, ha csak a létfenntartásról szól. Egyedül meghalni szörnyű.  

 

Köszönöm az interjút!

 

A könyvet itt tudjátok előrendelni:

Mogul Kiadó

Alexander Hackman írói oldala

 

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Pál Babette írónő, akinek hamarosan megjelenik első kötete a Szökés címmel - ("Véletlenek sorozata hozta, hogy elkezdtem írni, de annyira megszerettem, hogy folytatni akarom.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Pál Babette írónőt , hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek egy könyve jelent meg az oldalon lehet megrendelni meg eddig a Szökés címmel.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Imádott kisfiaimmal (2,5 és 1 évesek), valamint csodás férjemmel élek vidéken. A feleség és anyaszerep mellett az olvasás és írás töltött fel energiával. Szabadidőmben az általam olvasott könyvekről ajánlókat írok, blogolok a Facebook és Instagram oldalaimon. Áprilisban szeretettel vár mindenkit a weboldalam, ahol megosztom kedvenc regényeimet, verseimet. Idővel tervezek egy zárt csoportot, ahol, ,,csajoskodhatunk” a könyvekről.

Szökés című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Folyamatos volt a kutatómunka, szinte gyerekkorom óta. Hiszen tudni lehet, hogy családon belüli, megtörtént eseményt dolgoztam fel, ezáltal elsőkézből kaptam a valós élethelyzetet, példának okáért, a diktatúra működéséről. A kéziratot 2 évvel ezelőtt kezdtem el írni, majd 1,5 év szünet után folytattam. Összességében 4, igen aktív, rettentően fárasztó, éjszakázó, nem alvós hónap alatt készült el, majd további 3 szintén minden szabadidőmet, felőrlő hónapot az utómunka foglalt magába. De minden percét élveztem, még akkor is, ha szinte semennyit sem aludtam.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A szereplők és a cselekmény legnagyobb része fikció. Viszont azt elárulhatom, hogy az alaptörténet és az egyik főszereplő (John) személye által átéltek 80%- ban őszinte események. Illetve a 70-es években zajló diktatúra szigorú törvényei is valódiak.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Rengeteg könyvet elolvastam az életem folyamán, és az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy egyre kevesebb a számomra értékes és izgalmas könyv. (Természetesen ez relatív, hogy kit mi köt le, vagy lendít fel.) Hirtelen eszembe jutott egy Tóth Árpád-vers, melyben egy zaklatott, zsúfolt környezetben villamosozó, szerény sorsú lány, boldogan mosolyog és önfeledt, mert a kezében egy könyvet tartva olvassa azt. A költő távolról figyelemmel kíséri a lány útját és hálálkodik annak, aki megírta a könyvet és ezt a lányt a szürke életéből pár órára kiemelte.Egyszóval, ha valakit boldoggá tehetünk a regényünkkel, akkor már megérte megírni és közszemlére tenni.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Foglalkoztat a gondolat, hogy pszichológiai vagy szemléletváltásra ösztökélő történetet szőjek.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egy óriási megkönnyebbülés… Hogyan is mondjam: Uh, ez kész, ezt is megcsináltam! :) Sikerként élem meg, hogy idáig eljutottam és boldogsággal tölt el, hogy a kezemben foghatom. Folyamatosan várom a visszajelzéseket, és rettentően izgatott vagyok, amikor tudom, hogy valaki pont most olvassa a soraimat, és iszonyatosan nyugtalanul várom a válaszreakcióját.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincs írói álnevem, Pál Babette néven publikálom a könyvem. Azt gondolom, hogy vállalnunk kell önmagunkat, amelynek része a nevünk. Ne viseljünk álarcot, ne verjük át az olvasót annak reményében: ,,Ha külföldi a szerző, akkor a könyv is jobb”!

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem. Kezdetben pszichothrillert akartam, de amennyire szeretem olvasni, annyira távol áll tőlem a szavakba öntött félelem.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

A könyvborítóm elkészülését is megkönnyeztem. Fantasztikus érzés, szinte olyan, mint egy gyermek születése. 

 

 

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Véletlenek sorozata hozta, hogy elkezdtem írni, de annyira megszerettem, hogy folytatni akarom. Megannyi történet lappang bennem és körülöttem, ami csak arra vár, hogy megörökítsem. Szuper dolog maradandót alkotni!

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Kedvenc jeleneteim az általam érzelmileg átélt, pozitív életszituációim levetítése. Szeretem feleleveníteni ezeket, a romantikus részeket. Viszont nehéz volt beleélni magam, a velem ellentétes karakterek lelki kibontakozásába.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Általában elalvás előtt törnek utat a fejemben az ötletek, az újabbnál újabb történetek. Ilyenkor rögvest elkezdek jegyzetelni, és amikor időm engedi, kidolgozom a folytatást.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A család és barátok hada jelentkezett bétaolvasónak.  Örülök, hogy mindannyian megtalálták a szerethetőt a regényben, és pozitívan értékelték az olvasottakat. Természetesen a szerkesztővel átdolgoztunk, amit szükségesnek véltünk és egy nagyon jó, kreatív csapat alakult ki a regény végeztével.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent? 

Első perctől kezdve büszkék rám és folyamatosan lelkesítenek, támogatnak.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Szökés című regényem  rendelhető, a webshop,  a Facebook és Instagram  oldalon. Higgyétek el, egy jó könyv gyógyír az elme számára!

 

Köszönöm az interjút, Pál Babette írónőnek.

Maradj otthon! 18 .részében PergamenLibro Kiadó kerül bemutatásra. - ("Varászlatos világ a druida világában. ")

Maradj otthont! 18. része  következik mely a  PergamenLibro Kiadó következik. A kiadónál jelenleg Farkas Bíborka: Druidaösvény (Az Istenek akarata 1.) című kötet van fent. Illetve számos más könyves dolgok ilyen például a könyvjelzők, amit jómagam is szeretnék majd rendelni belőle.

Az oldalon találhatóak beleolvasók is a könyvből. Az egyéb termékekre klikkelve található illatos gyertyák a könyvhöz kapcsolódóan.  

Kérlek, ha van rá módod, támogasd az írónőt, és a kiadót is ebben a nehéz helyzetben. 

Farkas Bíborka:
Druidaösvény
(Az Istenek akarata 1.)

Az ​ókori Britannia csaták zajától hangos, népeit belviszályok mérgezik. A druidák kora leáldozóban van, ősi Isteneik kultusza hanyatlásnak indult, a távolból pedig új hódító próbálja eltiporni az egymással acsarkodó kelta törzsek világát: Róma, a hatalmas császári birodalom.
A népek összefogásának szükségességét csak kevesen látják be, ám Kernow-i Connor, a vándor druida közéjük tartozik. Az Istenek parancsára ki kell mentenie ellenségei keze közül egy kilencéves, látomásoktól vezérelt kislányt, Gwyneth-t, akit később tanítványául fogad. A habókosnak tartott gyermeknek azonban rá kell ébrednie arra, hogy számára a legnehezebben leküzdhető akadályt nem a törzsi ellenségeskedés, a természetfeletti világ, vagy Róma hódítási kísérlete jelenti, hanem a saját irányíthatatlan képességeivel és félelmeivel való szembenézés.
Vajon képes lesz Gwyneth végigjárni a Druidaösvényt? Miféle küldetést tartogatnak számára az erejüket még egyszer megmutató, ősi Istenek? Mi vár rá és szülőföldjére a Római Birodalom fojtogató ölelésében?
A Druidaösvény egy lebilincselően részletgazdag utazás a felnőtté válás mélységein keresztül a kelta kultúra lenyűgöző világába. A bátorság, az önfeláldozás, az állhatatosság merész próbája, a kelta törzsek történetének szomorú, de felemelően hősi krónikája.

 

Az egyéb termékek

Könyvjelző

Illatos gyertyák

 

Forrás:  A képek PergamenLibro Kiadó oldalán találhatóak.

Itt lehet megrendelni a könyvet és a termékeket.

PergamenLibro Kiadó

 

Facebook

PergamenLibro Kiadó

 

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Aurora Lewis Turner - ("Ez szerintem nem elhatározás kérdése, hanem annak függvénye, hogy milyen sztorik kavarognak az elmémben.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írónőt Aurora Lewis Turnert, hogy meséljen kicsit magáról, és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Névtelenek (Bolygókeringő trilógia 1.) című könyve jelent meg eddig, amit többek között az Olvasni Menő Kiadó oldalán lehet megrendelni.

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Először is nagyon köszönöm a lehetőséget a bemutatkozásra. Civilben doktorandusz vagyok, nyelvészettel, és azon belül pszicholingivisztika nyelvelsajátítás területével foglalkozom. Fiatal kutatóként dolgozom, így azon szerencsés emberek közé tartozom, aki elmondhatja magáról, hogy a hivatása egyben a hobbija is. Ezenkívül férjezett vagyok, a férjem egyben a legjobb barátom is. Nagyjából egy a baráti társaságunk, az érdeklődési körünk, és még a hobbink is összeegyeztethető. Amíg ő pecázik, addig én írok.

A Névtelenek című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Mivel ez egy fantasy regény, túl sok kutatómunkát nem igényelt. Némi csillagászati alaptudás azért szükséges volt hozzá, hiszen a szereplőink bolygók között utaznak, a történet pedig a távoli jövőben játszódik. Engem mindig is érdekelt a csillagászat, bár alapvetően humán beállítottságú embernek tartom magam. A regényhez szükséges alaptudást abszolút laikusként az évek során sikerült összeszednem cikkekből, dokumentumfilmekből. Maga a trilógia megírása három hónapot vett igénybe. Előtte már a történet váza megvolt a fejemben, ez alatt a három hónap alatt pedig csak úgy kirobbant belőlem a sztori. Az akkori kézirat távoli viszonyban áll csupán a végleges változattal, hiszen ekkor jött igazán a munka oroszlánrésze; sok javítás, felesleges jelenetek törlése, más jelenetek hozzáadása stb. Szeretem úgy továbbadni a kéziratot a szakembereknek, hogy az már kerek, egész történet.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A fantázia nagyobb részben van jelen a könyveimben, mint a valóság. De nagyon sok készülő és elkészült művem a valóságban gyökeredzik. Az írás egyfajta szócső, amivel burkoltan felhívhatom az emberek figyelmét világunk hibáira, amin még talán nem késő változtatni. Persze nem titok, hogy egy-egy jelenet megtörtént eseményekből táplálkozik. De ezt sem kell szó szerint érteni. Mondok egy példát. A Névtelenekben van egy rész, ami arról szól, hogy a főszereplő férfi (Lloyd) nem tud aludni a másik főszereplő (Auróra) miatt. Ez azért van, mivel bizonyos okokból kifolyólag egy szobába zárták őket, és ott is kell maradniuk. Lloyd barátunk a lánnyal meg minden mást csinálna, csak nem aludna… Ezért főszereplő pasink nekiáll fekvőtámaszokat végezni, hogy kicsit lenyugtassa magát. Ez a jelenet megtörtént eseményen alapszik, mivel a férjem nagyon rossz alvó, és volt már, hogy arra ébredtem, hogy az éjszaka közepén fekvőtámaszokat végez, hátha ettől könnyebben elalszik. Szóval ilyen szinten van jelen a valóság minden regényemben.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

14 éves voltam, amikor A gyűrűk ura hatására belekezdtem egy fan-fictionbe. Ezt a kéziratot megmutattam anyukámnak, aki addig nem állt le, amíg a kézirat el nem jutott egy igen neves magyar kiadóhoz. Ott azt a tanácsot kaptam – mivel érthető okokból kifolyólag nem lehetett megjelentetni –, hogy amennyiben tényleg írással akarok foglalkozni, menjek magyar szakra. Így kötöttem ki ezen a szakon, és innentől kezdve nem volt megállás a PhD-ig.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Igen, vannak terveim, de többnyire nem a zsáner, hanem maga a történet az, ami megszólít. A fejemben van már egy krimi és egy sci-fi történet is. De főként azért fantasy zsánerű sztorik környékeznek, kavarognak bennem.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod? 

Ó, szerintem még most sem igazán fejeztem be! Akárhányszor újra elolvasom a kiadott regényt, mindig látok benne valami javítanivalót, vagy olyan részt, amit átírnék. De ha eleget tennék vágyaimnak, akkor egyetlen kész, kiadott művem se keletkezett volna. Amúgy egyrészt felemelő érzés a kezemben tartani a kész könyvet, másrészt pedig stresszes, hiszen ezek után is fontos dolgok következnek; kiadókeresés, megfelelő szakemberek találása, és hát a marketing, mindannyiunk kryptonitja.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Ennek is van egy sztorija. Először a főszereplőm kapta az Aurora Turner nevet, aztán rájöttem, hogy a civil életem és a tudományos publikációk miatt nem ártana írói álnevet viselnem. Viszont nagyon rossz vagyok név- és címadásból, ezért kézenfekvőnek bizonyult a karakterem neve. Persze nem titkolom, hogy tudok azonosulni ezzel a szereplőmmel, de ez nem azt jelenti, hogy ő én, én pedig ő vagyok.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Ez szerintem nem elhatározás kérdése, hanem annak függvénye, hogy milyen sztorik kavarognak az elmémben. És igen, többnyire fantasy témájú történetek környékeznek meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem akarok később más műfajban írni, egyszerűen azok a történetek szólítanak meg, amelyekben a fantasy műfaj elemei találhatók meg.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Körülbelül olyan, mint a kéziratot a kezemben tartani. Egyrészt felemelő, hihetetlen érzés, hogy „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.” (Madách Imre: Az ember tragédiája – a szerk.). De ez nem így működik! Az „alkotó” sosem pihen, mert a könyv megjelenésével másfajta munka kezdődik. És nem is akármilyen munka! Nem könnyű út, amíg eljut a könyv az írótól az olvasóig. De azt kell, hogy mondjam, megéri. Nagy örömömre szolgál olvasni a véleményeket, értékeléseket, és még a negatívabb hangvételű kritikákat is, hiszen abból sokat tanul az ember! Íróként ez egyfajta életút, amit bejárunk. Számomra ez harc önmagammal, hiszen már rég nem a tökéletességre törekszem, hanem arra, hogy magamhoz képest egyre jobb és jobb legyek.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Inkább impulzív. Nálam úgy működik, hogy fejben olyan 60-70%-ban megvan, hogy mit akarok írni, aztán amikor ténylegesen leülök írni, akkor a történet alakítja önmagát. Sosem készítek a regényeimhez vázlatot, mert úgysem az lesz, amit előre eltervezek. Az első kézirat megírása tehát nálam inkább impulzív, majd a javítás, ami tízszer több időt is igénybe vehet, mint maga a regény megírása, na, az a tudatos folyamat.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Természetesen vannak kedvenc jeleneteim, és olyanok is, amiket annyira nem szeretek, de nem húztam ki őket, mivel kell a történet továbblendítéséhez. Azt tapasztalom, hogy az olvasók ezt ösztönösen megérzik. Ha beszélgetek velük, nagyjából azokat a jeleneteket emelik ki, amiket én is nagyon szeretek. Ezt a kevésbé szeretett jeleneteknél nem tapasztalom. Talán túl udvariasak az olvasóim.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Hogy születik egy gyerek? A biológiai folyamatokat persze tudjuk, le tudjuk őket írni, de az már kevésbé magyarázható, hogy miért van az, hogy vannak családok, ahol mondjuk, minden stimmel, de nem jön a gólya, más családoknál pedig reménytelen a helyzet és mégis lesz kisbaba. Kicsit sarkított példa, de nagyjából ez a helyzet velem és a könyvekkel. Nem tudom megmondani, hogy mi az a pont, amikor megfogan egy ötlet, és könyv lesz belőle. Egyszer csak azon kapom magam, hogy ülök és írok. Inspiráció meg bármi lehet; zene, film, egy beszélgetés, egy álom, bármi! Egyszer csak jön egy ötlet, ami kisördögként nem hagy nyugodni, állandóan a fejemben motoszkál, amíg le nem ülök megírni. Onnantól kezdve meg már nemcsak a fejemben létezik, hanem papíron is.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Az első és legnagyobb kritikusom a férjem. A diszlexiája miatt lassan olvas, és nála az olvasás kedv kérdése is (többnyire nincs kedve, csak az én könyveimet olvassa el). Éppen ezért becsülöm őt e téren, mert mindig érdeklődik, olvassa a születő irományaimat, és nem átall kritikát is mondani róluk. Máskor tanácsot ad, hogy miként lehetne továbbvinni a cselekményt stb. Szóval ő az elsőszámú kritikusom. Az utóbbi időben pedig nagyon sok fantasztikus embert, barátot ismertem meg különböző írós csoportok révén, akik szívesen olvassák a készülő irományaimat, és a férjemhez hasonlóan kritikát is mondanak róluk, amiért nagyon hálás vagyok. Ők azok, akik először láthatják a könyveimet.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Mivel édesanyám a kezdetektől fogva támogatott, ezért nagyjából az volt az első kérdésük, hogy „Már megint, lányom?” Szóval nem volt nagy meglepetés a számukra. Anyu olvasta, apu kicsit másabb beállítottságú, ami nem is gond, hiszen ciki lenne vele a vasárnapi ebéd fölött mondjuk szex- vagy éppen vértől tocsogó jelentekről beszélgetni. A férjem és az ő családja is büszke rám, ők is olvasták a könyvemet, úgyhogy nagyon hálás vagyok azért, mert ilyen támogatók. 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Azt üzenem, hogy kössék fel azt a bizonyos gatyát, mert idén lesz mit olvasniuk! Komolyra fordítva a szót, heteken belül kijön a Bolygókeringő trilógia második része a Hetedik Bolygó, emellett egy korábbi interaktív történetem is napvilágot lát A hatalom köve címen. Egy újabb interaktív történetbe kezdtem, ami nem kizárt, hogy még az idén megjelenik. Adódik a kérdés, mitől interaktív az interaktív történet. A csoportomban hétről hétre megszavaztatom a történet következő fejezetének alakulását. Azt a folytatási lehetőséget írom meg, amire a legtöbben szavaztak. Szóval dolgos tavasz várható a részemről, jövőre pedig jön a Bolygókeringő befejező része Lepkeszárnyak címen. Nem fogok unatkozni, annyi szent.

 

Aurora Lewis Turner

 

 

Köszönöm a szuper kérdéseket, és az interjúlehetőséget.

Ági: Én köszönöm, hogy a lehetőséget.

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Farkas Bíborka - ("Alig hittem el. Jelentek már meg fordításaim és antológiákban novelláim, de ez azért más... ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írónőt Farkas Bíborkát, hogy meséljen kicsit magáról, és a  könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Druidaösvény (Az Istenek akarata 1.) című könyve jelent meg eddig, amiket a Pergamen Libro Kiadó és a Líra oldalán lehet megrendelni. 

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Negyvenhat éves vagyok, gyerekkorom óta írok. Budapesten élek, „civilben” egy hajléktalanszállón dolgozom, mint szociális munkás. Reneszánsz embernek tartom magamat, mindig is sok mindennel foglalkoztam, gyakran egyszerre: volt, hogy műfordítottam, antik porcelánnal kereskedtem, rádiós műsort készítettem, kvízeket írtam, keltákat és rómaiakat kutattam… Amióta a lányom megszületett (9 éve) már nem vagyok ennyire „hiperaktív”, de még mindig hajlamos vagyok több lovat ülni meg egy fenékkel. A regényírás mellett írok meséket, novellákat, ezekből néhány megjelent antológiában, mesekönyvben, irodalmi lapban. Szeretem a komoly szellemi erőfeszítést igénylő kihívásokat, és valahogy mindig meg is találom őket. Vagy inkább ők engem.

Druidaösvény című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Őszinte leszek, rengeteget. A 90-es évek közepén kezdtem el érdeklődni a kelták iránt. Ez gyorsan szenvedélyes kutatómunkává fajult, ami mind a mai napig tart. Ez az a téma, amiről minél többet tudok meg, annál több kérdést vet fel bennem. Az Istenek akaratát 1995-ben kezdtem el, ha jól emlékszem. Azóta sok minden történt velem, volt, hogy évekre abbahagytam az írását, mert elcsábított a műfordítás és a novellaírás, vagy mert friss anyukaként nem igazán értem rá. 2015-ben szerencsés fordulat következett be az életemben: leépítettek a munkahelyemről. Vicces, de a mai napig hálás vagyok nekik érte, hiszen ennek köszönhetem, hogy a munkakeresés ideje alatt be tudtam bejezni a regény első változatát. Akkor azt hittem, kitettem a utolsó mondat végére a pontot, de nem így történt. Sok keserű tapasztalat után 2019-ben döntöttem úgy, hogy az egészet átírom; egyszerűen nem volt szívem eldobni ennyi év munkáját, és úgy éreztem, hogy ez a történet és ezek a szereplők megérdemlik a nyomdafestéket. 

Eredetileg lerövidíteni akartam a történetet, helyette azonban trilógiává bővült. Az első része tavaly jelent meg Druidaösvény címmel a Pergamen Libro kiadó gondozásában. A folytatását most szerkesztjük, miközben a harmadik részét írom, a régi kéziratot alapul véve. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A kelták sajnos nem írták le a történelmüket, így nagyrészt görög és római szerzők műveiben találkozhatunk velük. Ezek az írások azonban nem teljesen megbízhatóak, hiszen az előítéletek és a világhódítók gőgje eltorzította a „barbárokról” alkotott képet. Hasznos volt megismerni a régészeti eredményeket, a mitológiájukat és a kelta eredetű népek néprajzát is, így többé-kevésbé reális képet alkothatok róluk. A regényem alapja az, amit megtudtam az ókori Britanniáról és a Római Birodalomról, de természetesen kiegészítem a saját képzeletemmel. A regényem – többek között – egy különleges kislány druidává válását követi nyomon, így a fantáziámnak is bőven hagy teret. Arra viszont vigyázok, hogy semmi olyat ne írjak le, ami ellentmond a történelmi tényeknek és a kelták gondolkodásmódjának, hiedelmeinek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Nagyon régen, 7-8 éves lehettem. Eleinte képregényeket írtam és rajzoltam, leginkább a saját szórakoztatásomra. Az első regényem ötletét 12 évesen találtuk ki a barátnőmmel. (Furcsa, de már az is történelmi volt, az 1800-as években játszódott.) Emlékszem, egy hatalmas, tsz-irodáról leselejtezett, mechanikus írógéppel írtam, a papagájommal a vállamon (ő egyébként a történetbe is belekerült).

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

Miért ne? Bár ahhoz nagyon erős indíttatás kellene...

Nagyon szeretnék eljutni arra a szintre, hogy egyszer majd szépirodalmat tudjak írni. A mágikus realizmus különösen tetszene. Bár a fene tudja, hogy szorult-e belém hozzá elég szikra...

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Erre csak azt a kedves, idős professzort tudom idézni, akitől műfordítást tanultam sok évvel ezelőtt: „A kézirat soha sincs készen, azt csak abba lehet hagyni valahol.” 

Biztosan felszabadító lesz, ha egyszer elkészülök ezzel a hatalmas munkával, de azt is tudom, hogy nehezen fogom elengedni, utána talán sokáig nem kezdek új regénybe, noha ötleteim lennének. 

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincs álnevem. Megszoktam a sajátomat, ráadásul nem is tucatnév, hogy ezért kelljen változtatnom rajta. Nem szeretnék mást, hiszen az írásaimért én dolgoztam meg, nem egy angolszász nevű idegen, aki teganp még nem is létezett. Sok helyről hallottam, hogy a magyar nevű szerzők könyveit nem veszik annyira, mint azokét, akik jól hangzó álnevet választanak maguknak, de azt hiszem, ezt a tendenciát mi, magyar szerzők fordíthatjuk meg, ha minőségi írások kerülnek ki a kezünkből, és felvállaljuk mellé a nevünket.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen. A történelem gyerekkoromtól fogva érdekelt, különösen az ókor. Kamaszként kacérkodtam a romantikával, de aztán gyorsan ráuntam az írására és az olvasására egyaránt.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Alig hittem el. Jelentek már meg fordításaim és antológiákban novelláim, de ez azért más... Nagyon furcsa és megható volt látni a szövegemet nyomtatásban, egy szép borítóba rejtve. Mi tagadás, elbőgtem magam.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Régebben egyértelműen impulzív volt. Nem véletlen, hogy ennyire sokáig tartott megírnom egy regényt. Csak ösztönösen írni addig jó, ameddig az írónak nincs még közönsége, amíg csak magát szórakoztatja. Ennek is van létjogosultsága, elég sokáig csináltam én is így. De ha többet akarsz, akkor kell a tudatosság és kell a rendszeresség, bármennyire nehéz is hozzászokni. Mostanában majdnem minden nap írok, lehet, hogy csak pár sort, ami aztán a kukában végzi. A lényeg, hogy benne maradjak az alkotó folyamatban, és a történet, a jelenetek alakuljanak bennem akkor is, ha nincs lehetőségem leülni írni.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Ó, hát persze! Főleg az ütősen drámai és a vicces jelenetek ilyenek, meg azok, amik valamiféle egyszerű örömet, megnyugvást árasztanak. Amiket nehezebben tudok megírni, azok a harci jelenetek. Talán azért, mert magánemberként is utálom a harcot, és igyekszem elkerülni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Magam sem tudom, valahogy spontánul jönnek. Elszórakozom egy-egy gondolattal, sokszor utazás közben, vagy a fürdőszobában, engedem, hogy új gondolatokat ébresszen bennem, de olyan is előfordult, hogy zene, kép vagy álom inspirált egy-egy novellát. Megadott témára is írtam már, bár az nekem nehezen megy. Szeretem, ha semmi sem korlátoz.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A férjem az egyik olyan ember, akiben ilyen téren megbízom. Ő két lábbal áll a földön, nem úgy, mint én, észreveszi a hibákat, következetlenségeket, és tőle el tudom fogadni a bírálatot. Barátok, kollégák véleményét is szívesen meghallgatom. 

Miközben a Druidaösvényt írtam, időről-időre tettem fel belőle szövegeket FB csoportomba, a Keltaklubba. Ott egyrészt bátorítást, másrészt hasznos észrevételeket kaptam. Az Istenek akarata régi változatát többen is bétázták: volt akinek a meglátásait jól tudtam használni, mások inkább elbizonytalanítottak. Jelenleg szerkesztővel dolgozom, nagyrészt ő látja elsőként a szövegeimet.  

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A férjem és a lányom örültek, hiszen végigizgultak velem minden reményteljes és kudarcos időszakot. A szüleim… hát ők mindig is nehezen emésztették meg ezt a dolgot, tulajdonképpen nem tudják hová tenni. Ahhoz túl kevés pénzt keresek vele, hogy valóban értékes elfoglaltságnak tartsák az írást. Nekem viszont ez nem igazán számít.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még  tőled az  idén?

Ha minden jól megy, még ebben az évben várható Az Istenek akarata második része, a Halhatatlanok Hegye címmel. Hogyha pedig tényleg megtáltosodunk, és az Istenek meg a Covid is úgy akarják, karácsonyra akár a harmadik rész is kijöhet. 

Facebook:

Pergamen Libro Kiadó