2021. március 27., szombat

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Farkas Bíborka - ("Alig hittem el. Jelentek már meg fordításaim és antológiákban novelláim, de ez azért más... ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem az írónőt Farkas Bíborkát, hogy meséljen kicsit magáról, és a  könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak Druidaösvény (Az Istenek akarata 1.) című könyve jelent meg eddig, amiket a Pergamen Libro Kiadó és a Líra oldalán lehet megrendelni. 

Íme az interjú, fogadjátok szeretettel.


Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Negyvenhat éves vagyok, gyerekkorom óta írok. Budapesten élek, „civilben” egy hajléktalanszállón dolgozom, mint szociális munkás. Reneszánsz embernek tartom magamat, mindig is sok mindennel foglalkoztam, gyakran egyszerre: volt, hogy műfordítottam, antik porcelánnal kereskedtem, rádiós műsort készítettem, kvízeket írtam, keltákat és rómaiakat kutattam… Amióta a lányom megszületett (9 éve) már nem vagyok ennyire „hiperaktív”, de még mindig hajlamos vagyok több lovat ülni meg egy fenékkel. A regényírás mellett írok meséket, novellákat, ezekből néhány megjelent antológiában, mesekönyvben, irodalmi lapban. Szeretem a komoly szellemi erőfeszítést igénylő kihívásokat, és valahogy mindig meg is találom őket. Vagy inkább ők engem.

Druidaösvény című könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Őszinte leszek, rengeteget. A 90-es évek közepén kezdtem el érdeklődni a kelták iránt. Ez gyorsan szenvedélyes kutatómunkává fajult, ami mind a mai napig tart. Ez az a téma, amiről minél többet tudok meg, annál több kérdést vet fel bennem. Az Istenek akaratát 1995-ben kezdtem el, ha jól emlékszem. Azóta sok minden történt velem, volt, hogy évekre abbahagytam az írását, mert elcsábított a műfordítás és a novellaírás, vagy mert friss anyukaként nem igazán értem rá. 2015-ben szerencsés fordulat következett be az életemben: leépítettek a munkahelyemről. Vicces, de a mai napig hálás vagyok nekik érte, hiszen ennek köszönhetem, hogy a munkakeresés ideje alatt be tudtam bejezni a regény első változatát. Akkor azt hittem, kitettem a utolsó mondat végére a pontot, de nem így történt. Sok keserű tapasztalat után 2019-ben döntöttem úgy, hogy az egészet átírom; egyszerűen nem volt szívem eldobni ennyi év munkáját, és úgy éreztem, hogy ez a történet és ezek a szereplők megérdemlik a nyomdafestéket. 

Eredetileg lerövidíteni akartam a történetet, helyette azonban trilógiává bővült. Az első része tavaly jelent meg Druidaösvény címmel a Pergamen Libro kiadó gondozásában. A folytatását most szerkesztjük, miközben a harmadik részét írom, a régi kéziratot alapul véve. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A kelták sajnos nem írták le a történelmüket, így nagyrészt görög és római szerzők műveiben találkozhatunk velük. Ezek az írások azonban nem teljesen megbízhatóak, hiszen az előítéletek és a világhódítók gőgje eltorzította a „barbárokról” alkotott képet. Hasznos volt megismerni a régészeti eredményeket, a mitológiájukat és a kelta eredetű népek néprajzát is, így többé-kevésbé reális képet alkothatok róluk. A regényem alapja az, amit megtudtam az ókori Britanniáról és a Római Birodalomról, de természetesen kiegészítem a saját képzeletemmel. A regényem – többek között – egy különleges kislány druidává válását követi nyomon, így a fantáziámnak is bőven hagy teret. Arra viszont vigyázok, hogy semmi olyat ne írjak le, ami ellentmond a történelmi tényeknek és a kelták gondolkodásmódjának, hiedelmeinek.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Nagyon régen, 7-8 éves lehettem. Eleinte képregényeket írtam és rajzoltam, leginkább a saját szórakoztatásomra. Az első regényem ötletét 12 évesen találtuk ki a barátnőmmel. (Furcsa, de már az is történelmi volt, az 1800-as években játszódott.) Emlékszem, egy hatalmas, tsz-irodáról leselejtezett, mechanikus írógéppel írtam, a papagájommal a vállamon (ő egyébként a történetbe is belekerült).

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad? 

Miért ne? Bár ahhoz nagyon erős indíttatás kellene...

Nagyon szeretnék eljutni arra a szintre, hogy egyszer majd szépirodalmat tudjak írni. A mágikus realizmus különösen tetszene. Bár a fene tudja, hogy szorult-e belém hozzá elég szikra...

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Erre csak azt a kedves, idős professzort tudom idézni, akitől műfordítást tanultam sok évvel ezelőtt: „A kézirat soha sincs készen, azt csak abba lehet hagyni valahol.” 

Biztosan felszabadító lesz, ha egyszer elkészülök ezzel a hatalmas munkával, de azt is tudom, hogy nehezen fogom elengedni, utána talán sokáig nem kezdek új regénybe, noha ötleteim lennének. 



Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Nincs álnevem. Megszoktam a sajátomat, ráadásul nem is tucatnév, hogy ezért kelljen változtatnom rajta. Nem szeretnék mást, hiszen az írásaimért én dolgoztam meg, nem egy angolszász nevű idegen, aki teganp még nem is létezett. Sok helyről hallottam, hogy a magyar nevű szerzők könyveit nem veszik annyira, mint azokét, akik jól hangzó álnevet választanak maguknak, de azt hiszem, ezt a tendenciát mi, magyar szerzők fordíthatjuk meg, ha minőségi írások kerülnek ki a kezünkből, és felvállaljuk mellé a nevünket.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Igen. A történelem gyerekkoromtól fogva érdekelt, különösen az ókor. Kamaszként kacérkodtam a romantikával, de aztán gyorsan ráuntam az írására és az olvasására egyaránt.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Alig hittem el. Jelentek már meg fordításaim és antológiákban novelláim, de ez azért más... Nagyon furcsa és megható volt látni a szövegemet nyomtatásban, egy szép borítóba rejtve. Mi tagadás, elbőgtem magam.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Régebben egyértelműen impulzív volt. Nem véletlen, hogy ennyire sokáig tartott megírnom egy regényt. Csak ösztönösen írni addig jó, ameddig az írónak nincs még közönsége, amíg csak magát szórakoztatja. Ennek is van létjogosultsága, elég sokáig csináltam én is így. De ha többet akarsz, akkor kell a tudatosság és kell a rendszeresség, bármennyire nehéz is hozzászokni. Mostanában majdnem minden nap írok, lehet, hogy csak pár sort, ami aztán a kukában végzi. A lényeg, hogy benne maradjak az alkotó folyamatban, és a történet, a jelenetek alakuljanak bennem akkor is, ha nincs lehetőségem leülni írni.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Ó, hát persze! Főleg az ütősen drámai és a vicces jelenetek ilyenek, meg azok, amik valamiféle egyszerű örömet, megnyugvást árasztanak. Amiket nehezebben tudok megírni, azok a harci jelenetek. Talán azért, mert magánemberként is utálom a harcot, és igyekszem elkerülni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Magam sem tudom, valahogy spontánul jönnek. Elszórakozom egy-egy gondolattal, sokszor utazás közben, vagy a fürdőszobában, engedem, hogy új gondolatokat ébresszen bennem, de olyan is előfordult, hogy zene, kép vagy álom inspirált egy-egy novellát. Megadott témára is írtam már, bár az nekem nehezen megy. Szeretem, ha semmi sem korlátoz.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A férjem az egyik olyan ember, akiben ilyen téren megbízom. Ő két lábbal áll a földön, nem úgy, mint én, észreveszi a hibákat, következetlenségeket, és tőle el tudom fogadni a bírálatot. Barátok, kollégák véleményét is szívesen meghallgatom. 

Miközben a Druidaösvényt írtam, időről-időre tettem fel belőle szövegeket FB csoportomba, a Keltaklubba. Ott egyrészt bátorítást, másrészt hasznos észrevételeket kaptam. Az Istenek akarata régi változatát többen is bétázták: volt akinek a meglátásait jól tudtam használni, mások inkább elbizonytalanítottak. Jelenleg szerkesztővel dolgozom, nagyrészt ő látja elsőként a szövegeimet.  

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A férjem és a lányom örültek, hiszen végigizgultak velem minden reményteljes és kudarcos időszakot. A szüleim… hát ők mindig is nehezen emésztették meg ezt a dolgot, tulajdonképpen nem tudják hová tenni. Ahhoz túl kevés pénzt keresek vele, hogy valóban értékes elfoglaltságnak tartsák az írást. Nekem viszont ez nem igazán számít.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még  tőled az  idén?

Ha minden jól megy, még ebben az évben várható Az Istenek akarata második része, a Halhatatlanok Hegye címmel. Hogyha pedig tényleg megtáltosodunk, és az Istenek meg a Covid is úgy akarják, karácsonyra akár a harmadik rész is kijöhet

Facebook:
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.