Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Adriana Tanner - ("Nem tervezett, csak akkor írok, amikor jön az ihlet. Egy látomás, egy álom formájában szokott érkezni a sugallat.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Adriana Tanner írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Öt nap L. A.-ben c. könyve jelent meg eddig, amit  a Marysol Könyvkiadó oldalán lehet megrendelni.

 Íme az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad? 

A polgári nevem Monostoriné Tanyik Adrienn. A családommal Nyíregyházán élek, vállalkozó vagyok. Van két kislányom, 7 és 11 évesek. Imádom a filmeket, szeretek sütiket sütni a gyerekekkel, van egy cicánk Drazsé, így éldegélünk öten.

Öt nap L. A. –ben c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Az alaptörténetet egy hét alatt írtam meg, de aztán persze még foltozgattam hetekig, mire elküldtem a kiadónak. A történet nem bonyolult, ezért nem igényelt sok kutatómunkát. Los Angelesről kellett információt gyűjtenem, ezt történetesen úgy, hogy még soha nem jártam ott. Képeket, videókat néztem, beszámolókat olvasgattam, így tudtam viszonylag valós képet festeni a városról és a tájról. De nagyon szeretném majd személyesen is lecsekkolni. 

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Mindkettő erősen jelen van. A történet teljesen kitalált, az a rész színtiszta mese. A szereplők között viszont van olyan, akit egy létező személyről mintáztam. Leopold Percyt, a hotel inasának karakterét egy bácsi ihlette, akivel egy lépcsőházban laktunk.  Sarah személyisége pedig nagyon hasonlít az enyémre, talán őt kicsit a saját képemre formáltam; én is sokszor ügyetlen vagyok, nagyon szeretek nevetni, imádom a szép tájakat, tudok értékelni minden apróságot, amit az élettől kapok.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Az írás igazából még 10-11 éves koromban kezdődött, akkoriban forgatókönyveket próbáltam írni, filmezni akartam volna. Mindig is szerettem ábrándozni, álmodozni. Elképzeltem, hogy „mi lenne ha.......” Aztán persze sosem az lett, amit akartam.

A főiskolán újságírást tanultam, persze az egy egészen más műfaj. Azután jött egy jó nagy szünet, majd berobbant az életünkbe a covid. Az első hullám alatt kezdtem el újra írni. Akkor írtam meg az első kéziratomat, a Szorongást, majd rá egy évre elkészült az 5 nap L.A.-ben. 

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Az első kéziratom a Szorongás, egy teljesen más műfaj. Krimi-thriller egyveleg, nem egy könnyű téma, egy csonkításos gyilkossággal indul a sztori. De úgy érzem, jobban megy nekem a romantikázás, úgyhogy maradok ezen az úton.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Úgy érzem, sosincs befejezve. Mindig eszembe jut valami, amivel még ki lehetne egészíteni. Az 5 nap már a nyomdában van, de még most is van olyan, amit bánok, hogy nem írtam bele. De természetesen egy nagyon szívmelengető és izgalmas érzés, amikor végleg lemented és átküldöd a kiadónak a kéziratot.

Miért pont ez az írói álneved?

Egy nagy dédelgetett álmom, hogy egyszer talán angolul is megjelenhet az 5 nap L.A.-ben, így egy olyan nevet akartam kitalálni, ami hangzásra hasonlít a sajátomra kicsit, de mégis könnyen kimondható angolul.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem tudatosan választom a műfajt, inkább sodor magával az ihlet. Minden történet egy ötlettel kezdődik, látok egy jelenetet filmszerűen magam előtt, amikor ez a bumm bekövetkezik, elkezd az ujjam önálló életet élni és járni kezd a billentyűzeten.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első könyvem épp a napokban fog megjelenni, május 20-án. Borzongatóan izgalmas érzés. Kíváncsi vagyok a fogadtatásra, remélem, hogy tetszik majd az olvasóknak. Úgy gondolom, hogy egy nagyon kedves, könnyed történetet sikerült papírra vetni, ami igazán kellemes kikapcsolódást jelenthet a feszültséggel és stresszel teli hétköznapokban. Mindenkinek kell egy kis „énidő”, amikor elengedjük a gondokat, és csak lebegünk a gondtalanságban. Az 5 nap tökéletes eszköz ehhez.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Nem tervezett, csak akkor írok, amikor jön az ihlet. Egy látomás, egy álom formájában szokott érkezni a sugallat. Ebből indulok ki, és e köré fonom a cselekmény szálait. Minden jelenetet elképzelek, és filmszerűen látok magam előtt, aztán már csak el kell mesélnem, amit látok.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Nagyon sok kedvenc jelenetem van az 5 napban. De nem akarom elmondani őket, mert akkor lelövöm a poént, inkább válassza ki mindenki a saját kedvencét. 

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Mindig egy jelenetet látok meg először, álom vagy afféle látomásszerű kép formájában, ez az egy jelenet bevésődik az agyamba, és nem akar eltűnni. Innen kezdem el írni a történetet és haladok előre, vagy szükség esetén időrendben visszafelé is. 

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A legjobb barátnőm és anyukám szokták elolvasni először. De az 5 napot anyukámnak még nem mertem odaadni. Nem tudom mit fog szólni a sok szerelmes jelenethez, mondtam neki, hogy bejelölöm a pikánsabbakat és azokon az oldalakon majd lapozzon tovább. Szívesen fogadok minden jó tanácsot. Sokszor kívülről sokkal objektívebben látják az emberek a dolgokat, ezért elfogadok minden segítő javaslatot. Lehet, hogy én észre sem veszem a hibát, egy külső szemlélő viszont azonnal kiszúrja.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Mindenki nagyon pozitívan állt hozzá. A szüleim és a testvérem nagyon büszkék, a férjem és a lányok mindenben támogatnak és segítenek az utamon. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen fantasztikus családom van.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Először is hálásan köszönöm, ha megveszik, olvassák a könyvemet. Remélem, okozok vele néhány kellemes pillanatot. Bízom benne, hogy sok példány elfogy majd az 5 napból, mert a laptopomon már ott várakozik a második része, és nagyon-nagyon szeretném azt is megjelentetni, talán még jobban szeretem, mint az első részt. Szóval köszönöm, ha megveszitek és ajánljátok másoknak a könyvemet! Mindenkinek szép nyarat, szerelmet, boldogságot kívánok!

 Adriana Tanner írói oldala

Marysol Könyvkiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Eve Rigel - ("A 90-es években kezdtem írogatni csak úgy magamnak szórakozásból, aztán 1998-ban hirtelen ötlettől vezérelve egy krimi novellával jelentkeztem a Kiskegyed novellapályázatára, és meglepő módon több ezer pályázó közül megosztott második helyezést értem el.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Eve Rigel írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek nemrég Kelepce c. könyve jelent meg, a Trivium Kiadó oldalán megrendelni.

Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Május 7-én töltöttem a hatvanadik évemet, és ezzel új korszakba lépek, mert az igazi élet csak hatvan után kezdődik. Addig csak ízlelgetjük, csipegetjük, próbálgatjuk, utána viszont már kétségek és félelmek nélkül teljes valójában, minden örömével és bánatával átélhetjük. Hálás vagyok, mert megélhetem ezt a kort, sokaknak sajnos ez nem adatik meg.

Eredeti végzettségem szerint szülésznő vagyok, de ifjonti éveimben az egészségügy számos területét bejártam, sokat tanultam, sok tudást és tapasztalatot szereztem, sok embert, emberi sorsot megismertem. Dolgoztam fogászaton, szájsebészeten, sürgősségin, baleseti intenzív osztályon, érsebészeten, belgyógyászaton, reumatológián, bőrgyógyászaton, később szülésznőként szülőszobán, terhespathológián, gyermekágyon, csecsemőosztályon, nő- és családvédelemben, koraszülött intenzív osztályon. Voltam térképrajzoló, amikor még manuálisan rajzoltuk a térképeket, a víz, a sík és domborzati rétegeket külön-külön rajzoltuk és raktuk össze, majd elvégeztem a multimédiafejlesztőt és egy programozói alapképzést is.

Két barátommal, Fazekas Bea (Kyra Potter) írónővel és Ripp Gábor (Gabriel Wraith) író-szerkesztővel együtt vezetjük a Trivium Egyesületet, ami a kezdő magyar írók írásoktatásával és a műveik megjelentetésével foglalkozik. Bea többnyire sci-fit ír, kiválóan beszél japánul és a japán kultúrát kutatja, Gábor remek író, szerkesztő és lektor. Az egyesület nevében a Trivium is hármunk barátságára és együttműködésére utal.

Tizenkét éve az édesanyámmal élek, őt ápolom, miután az édesapám meghalt. Az állapota sajnos egyre romlik, vakon, összeroppant csigolyákkal, cukorbetegen, huszonegy műtét után az elmúlt három évben ágyhoz kötött lett, de az elméje szerencsére még ép, így rengeteget tudunk beszélgetni. Régen elváltam, a két felnőtt lányom már elhagyta a családi fészket.

Kelepce c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

A Kelepce sokkal több kutatómunkát igényelt, mint az eddigi műveim, bár a Danny Graver néven írt Édentől nyugatra és a folytatása, Az Éden foglyai című sci-fi regényekhez is sokat böngésztem a netet. A Kelepcében azonban már a helyszín miatt is sok részletre kellett figyelnem, nem beszélve a cselekményben felbukkanó egyéb speciális körülményről, mint a repülőgépvezetés, az indián kultusz vagy a klondike-i aranyláz története.

Maga az írás folyamata nem tartott sokáig, mindössze két hónap volt, ám utána jött a kötelező háromhetes pihentetés, majd a javítgatások, a szerkesztés, ellenőrzések és a többi. Előtte az agyalás volt hosszú, nagyjából fél év, mire minden részletében összeállt a történet, és minden jelenetet részletesen kidolgoztam.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A Kelepcében nagyjából fele-fele arányban van jelen, mivel a történet valós helyszíneken is játszódik, de alapjában egy kitalált szigeten, aminek a struktúráját én építettem fel teljes valójában. A történetben felbukkanó események és hivatkozások nagy része is valós, de a köréjük font cselekmény már fantázia. A fantasy műveimben teljes egészében a fantázia dominál főleg, amikor a Cherubion kiadónak Worluk világára írtam, ahol alkalmazkodni kellett már meglévő történetekhez és a világ szabályaihoz. A sci-fi történeteim szintén fantáziára alapulnak, azokban viszont már valós technológiát is fel kellett használnom.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

A 90-es években kezdtem írogatni csak úgy magamnak szórakozásból, aztán 1998-ban hirtelen ötlettől vezérelve egy krimi novellával jelentkeztem a Kiskegyed novellapályázatára, és meglepő módon több ezer pályázó közül megosztott második helyezést értem el. Ezután felkértek még három novella megírására, amikért honoráriumot kaptam. Ezek a novellák meg is jelentek a rövid életű Party magazinban, majd pár év szünet következett az írásban, mert egy porckorongsérv és az azt követő műtét évekre kivont a forgalomból. Legközelebb 2004-ben írtam meg az első regényemet, egy fantasyt, ami azóta is a fiókban, jobban mondva a szekrény mélyén hever kinyomtatva. Még nem volt erőm hozzá, hogy elővegyem és elolvassam, de már kezd feléledni bennem a kíváncsiság.

2005-től lett aktív az írói pályafutásom, amikor a Cherubionnál megjelent a Lélek rejtelmei című novellám a Lélektánc antológiában, aztán a következő években regények, kisregények, novellák önálló kötetként és antológiákban. A Kelepce a 18. megjelent művem. Előtte az utolsó megjelent regényem 2012-ben Az Éden foglyai volt, utána sajnos tíz év kihagyás következett az írásban, mert az édesanyám ápolása és az itthoni teendők szinte minden időmet elvitték.

2009-ben alapítottuk az egyesületünket Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület (KIMTE) néven, és az írás mellett akkoriban kezdtem elmerülni a szerkesztés és írásoktatás rejtelmeiben is. Az egyesületet 2017-ben, hatéves szüneteltetés után felélesztettük, átneveztük Trivium Egyesületre, új célokat határoztunk meg, és megalapítottuk a kezdő magyar írók számára regényírást oktató, online működő Szemináriumot, amire minden évben túljelentkezés van, ezért muszáj felvételi novellapályázattal szűrni azokat, akik legalább közepes szinten birtokolják a magyar nyelvet és helyesírást, és elfogadható szinten használják a szövegszerkesztőt. Mindig csak annyi jelentkezőt veszünk fel, amennyivel tisztességesen bánni tudunk. A mentorok mindenkivel külön-külön, egyénileg foglalkoznak, nem hasonlítják össze a résztvevők tudását, mindenkinek csak önmagához képest kell fejlődnie. Idén ősszel, várhatóan októberben már az ötödik kurzust fogjuk indítani. Az eddig megjelentetett nyertes művek igen sikeresek lettek.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Eddig többnyire fantasyt és sci-fit írtam – van egy abszurd novellám is, ez hangoskönyvben is megjelent – épp a krimi az új zsáner, de nagyon jól érzem magam benne, folytatni fogom, már a következő regényemen dolgozom.

 

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Megkönnyebbülés, szomorúság, elégedettség, veszteségérzés, remény, visszatérés a fájdalmas valóságba, boldogság. Amíg írok, mindig csak az adott jelenetre koncentrálok, és ez tudatos. Pontosan meg kell határoznom a jelenet hosszát, hogy mennyire legyen feszes, mégis informatív. Nem szaladok előre, nem gondolkodom azon, hogy mi lesz majd húsz vagy negyven oldal múlva. Ha összeállt a sztori, ha ismerem a végkifejletet, csak szépen végigélem az szereplőim életét odáig lehetőleg úgy, hogy az olvasó is végig tudja majd élni. A Nílus gyöngye című filmben van egy remek jelenet, amikor a főhősnő, Joan össze van zárva egy toronyban Jewellel, és arról beszélnek, hogy lehetne megszökni onnan. Joan elmondja, hogy az egyik regényében a hősnő egy körömráspollyal kaparta ki a falat az ablakrács körül. Jewel megkérdezi, hogy mennyi ideig tartott neki, mire Joan a legtökéletesebb választ adja: másfél oldalon. Nem azt mondja, hogy két órán át vagy két napig, hanem hogy másfél oldalon. Zseniális. Ez a jelenet pontosan illusztrálja, hogyan gondolkodik egy író.

Amikor kiteszem az utolsó pontot, úgy érzem, mintha egy élet végére értem volna, mintha meghaltam volna, de a valós halállal ellentétben a művemet bármikor elővehetem, újra élhetem, és ez boldoggá tesz.

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Amikor írni kezdtem, főleg amikor a Cherubion kiadónak írtam, még divat volt, sőt elvárás angolszász írói neveket használni – azóta ez némileg megváltozott – így nekem is keresnem kellett egy nevet. Mivel nagyon szerettem-szeretem a csillagászatot, és eléggé jól ismerem a csillagképeket, a választásom szinte sorsszerűen a kedvencemre, az Orion csillagkép legfényesebb csillagára, a Rigelre esett. A Rigel a csillagkép két lábát alkotó csillagok közül a jobb oldali és télen ragyog a legszebben a délnyugati égbolton, nyugat felé mutat. Egyébként a hetedik legfényesebb csillag az égen, a Földtől 864,3 fényévre van. Az Eve az Éva egyik angolszász megfelelője. Bizonyos szükségszerű változtatásokat leszámítva, amikor más írói nevet kellett használnom, ragaszkodtam az Eve Rigelhez. Öregszem, hiába, no!

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Egész eddigi életemben szerettem kipróbálni magam, olyasmit csinálni, ami nem szokványos női munka. Itthon például építettem kutyapalotát, szőlőlugast, teraszt, kerítéseket, kapukat, fóliaházat, falaztam, vakoltam, ácsoltam, festettem, bútorokat készítettem, metszettem és permeteztem a gyümölcsfáimat, a szőlőlugasaimat és a rózsáimat, és ez a fajta hozzáállás az írásra is igaz. Szeretem a nehezebbik végén megfogni a dolgokat, akkor kelti fel a figyelmemet egy ötlet, ha nem egyszerű megvalósítani, ha eltér az átlagostól.

Szeretem a fantasyt és a sci-fit is, ezért is írtam a történeteim nagy részét ezekben, de mostanában a krimi fogott meg, és azt hiszem, az elkövetkezendő műveim többsége is krimi lesz. Minél bonyolultabb egy történet, annál jobban szeretem. Romantikus művet például képtelen lennék írni, az nem az én világom.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Az első könyvem, mármint hivatalosan az első megjelent könyvem (valójában az első könyvem nem jelent meg) a Ragyogás Városa volt a Cherubionnál, és vegyes sikert aratott. Az olvasóknak vagy nagyon tetszett vagy nagyon nem. Én örültem neki, szerettem írni, és elégedettséggel töltött el, amikor elkészültem vele. Annak a műnek el kellett készülnie, és a mai napig büszke vagyok rá. Akkor még tapasztalatlan voltam (2005-ben) és nem kezeltem jól a kritikákat, de mégis csodás időszak volt, tanulási, tapasztalatgyűjtési időszak. Rengeteget tanultam az írásról főként Nemes Istvántól a Cherubion kiadó alapítójától és tulajdonosától, de Beától és Gábortól is. Hálás vagyok nekik ezért és a kitartó barátságukért is.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Is-is. Általában impulzív, sőt intuitív, váratlan ötleteken, benyomásokon, hangulatokon, életérzéseken és álmokon alapul, és ez folyamatosan része az életemnek. Amikor elkap a semmihez sem hasonlítható életérzés, a történet elkezd kibontakozni, látni kezdem a környezetet, a szereplők beszélgetni kezdenek a fejemben többnyire szinkronszínészek hangjain, már tudom, hogy elvesztem, és hogy ezt meg fogom írni. Így voltam a Kelepcével is, de annyi különbséggel, hogy ennél a történetnél minden részletét előre meg kellett terveznem, és szinte jelenetről-jelenetre kidolgoznom, mert nagyon nem volt mindegy, hogy a jelenetek hogyan követik egymást. Egyébként Mirandát Kéri Kitty hangján hallottam beszélni, Danielt pedig Epres Attila hangján.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Vannak kedvenc jeleneteim. A Gránitszívben például van egy sorsfordító, meghatározó jelenet, amin már az írásakor is sírtam, és akárhányszor visszaolvasom, mindig sírok. Persze csak úgy titokban, ahogy a moziban szipog az ember, nehogy mások meghallják. A Norstraden Csillagában a csúcsponton az utolsó nagyjelenet, Az Éden foglyaiban a felszín alatt zajló jelenetek többsége, általában a pattogós, vitatkozós, humoros dialógusok és az érzelmes jelenetek. A Kelepcében is van egy érzelmes rész, az is meghat, amikor újra elolvasom, nagyon át tudom élni.

Olyan jelenetek is vannak, amiket nehezen írtam meg, általában azok, amiket Worluk világára írtam, amikor igazodnom kellett valamihez, például, hogy a történetem beleilleszkedjen mások történeteibe. De gondot nem okozott, szeretem a kihívásokat. Ezen kívül megtörtént, hogy a szereplőim más irányba akarták vinni a történetet, mint én, és ilyenkor általában megakadtam. Ha hagytam, hogy vezessenek, könnyen tudtam folytatni.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Előfordult, hogy megadott határidőre, muszáj volt megírnom egy történetet, de rám nem igaz a mondás, hogy az idő a legnagyobb motiváló erő. Engem frusztrál a határidő, és ha sürgetnek. Ettől függetlenül szinte mindig határidőre leadtam a művet a kiadónak. Azonban jobban szeretem, ha spontán kipattan egy ötlet, amit aztán kibonthatok, vagy elvethetek, tőlem függ.

Az első cherubionos novellámat például úgy írtam, hogy amikor leültem a géphez, csupán az első, mondatkezdő névelő volt meg, az „A”. Innen bontakozott ki aztán a teljes történet. A lényeg, hogy ki kell lépni a komfortzónából, a megszokottból, fel kell szabadítani az elmét, és hagyni, hogy magával sodorjon a képzelet.

Régen zene mellett írtam, hatott rám. A Gránitszív című regényem írása közben például végig Catameniát hallgattam, legtöbbször a Coldbound című számukat. Ihletet adott. Az Átutazók írásakor az Ensiferum Token of Time száma volt hatással rám, pedig a kisregény sci-fi a zene pedig black metal. Az Éden foglyai alatt sokszor hallgattam Jeff Wayne The Eve of the War zenéjét. Ma már csend kell az íráshoz, legfeljebb a tv mehet a háttérben halkan, de muszáj hallanom a saját gondolataimat és a szereplőim hangját. Egy kép, egy filmbéli jelenet, de sokszor az álom is inspirál. Általában egy teljesen másik világban játszódó pörgős akciófilmeket álmodok, és előfordul, hogy egy az egyben emlékszem rájuk ébredés után.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Legelőször az édesanyámmal beszélem meg a történetet. Jobban mondva én csak beszélek és beszélek, ő hallgat, néha kérdez, néha oda nem illő dolgokat, ezek mégis vezetnek, és új ötleteket adnak. Amikor elkészült a művem, Ripp Gábor láthatja legelőször, egyébként is ő szerkeszti, tőle el tudom fogadni még azt is, ha valamiért kinevet, bár ez ritkán fordul elő. Az ún. bétázásban nem hiszek, régen volt részem benne, és hatalmas csalódás volt. Általában nem szoktam másnak beszélni a történetről, esetleg csak annyit, hogy készül, de nem teszek ki részleteket belőle, nem írok arról, hogy hány karakternél járok és hogyan alakul a mű. Amíg írom, azt csinálok vele, amit akarok, a magánügyem. Ha akarom, egész oldalakat kihúzok, vagy átírok, ha nem vagyok megelégedve vele, dobom a kukába Nincs gond, senki sem kéri rajtam számon, mivel senki sem tud róla. Attól a pillanattól fogva, hogy leütöm az első betűt, addig, amíg a mű megjelenik nyomtatásban, az enyém. Onnantól viszont, hogy az olvasó olvasni kezdi, már az övé, és nekem semmi közöm hozzá. Neki hoztam létre, el kell engednem.

A Kelepce tíz év kihagyás után az első regényem, az édesanyámon kívül senki sem tudott róla, a szerkesztőm, Ripp Gábor is csak akkor, amikor elküldtem neki, hogy tessék, írtam egy regényt a születésnapomra, légy szíves, rázd gatyába!

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

A családom elfogadja, hogy írok. Az édesanyám nagyon örül, amikor új regénybe fogok, és amikor kinyomtatom és felolvasom neki, mert mindig felolvasom menet közben is és a végén is egyszerre. Ez azért is jó, mert nyomtatásban mindig jobban észre lehet venni a hibákat, mint a képernyőn, hangosan olvasva pedig a hangsúly jelzi, hogy a szöveg hol hibádzik. Ha megakadok az olvasásban, ott valami gubanc van, és javítani kell. A lányaim is elismerik az írói munkásságomat, de nekik már kevesebb idejük van el is olvasni a műveimet. 

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Előkészületben van a Lien című sci-fi regényem, egy űropera, amit az elmúlt években írogattam hébe-hóba, amikor mégis akadt egy kis időm, de még nem vagyok elégedett vele, így egy darabig még előkészületben is marad. Most egy újabb regényen kezdtem dolgozni, egy kicsit urban fantasy, kicsit krimi, kicsit misztikus, kicsit thriller, meglátjuk, mivé növi ki magát a végére. Az biztos, hogy a Kelepcénél sötétebb és misztikusabb lesz. Gőzerővel agyalok rajta, jól is haladok, terveim szerint idén ősszel szeretnék előjönni vele.

 Trivium Egyesület

 Eve Rigel írói oldala

Alice Oseman: Heartstopper - Fülig beléd zúgtam (Fülig beléd zúgtam 1.) - ("Gondolkodtam, hogy lemondom, de aztán eszembe jutott Tibor szavai "Hátha így is beleszeretsz." Beleszerettem. Igaza volt. ")

Hát igazság szerint a nagy hype miatt rendeltem meg a könyvet a Alice Oseman: Heartstopper - Fülig beléd zúgtam (Fülig beléd zúgtam 1.) c könyvet, kíváncsi voltam milyen lehet. Aztán megláttam TikTokon Tibor oldalán a könyvet, akkor kétségbe estem, ugyanis képregény formájában volt a kötet. Gondolkodtam, hogy lemondom, de aztán eszembe jutott Tibor szavai "Hátha így is beleszeretsz." Beleszerettem. Igaza volt. Meg aztán esélyt adtam valami új dologra. Kedvencet avattam.

 Alice Oseman:
Heartstopper - Fülig beléd zúgtam
(Fülig beléd zúgtam 1.)

Tartalom:

KÉT FIÚ TALÁLKOZIK.
KÉT FIÚ ÖSSZEBARÁTKOZIK.
KÉT FIÚ EGYMÁSBA SZERET.

Charlie és Nick egy suliba járnak, de nem ismerik egymást… mígnem egy napon
egymás mellé ültetik őket. Egykettőre összebarátkoznak, Charlie pedig hamarosan belezúg Nickbe. Kár, hogy semmi esélye nála: Nick tipikus rögbis fiú, és biztos, hogy csak a lányok érdeklik…
Ám a szerelem útjai kifürkészhetetlenek, és mintha Nick egyre közvetlenebb lenne
Charlie-val…

Lehetséges, hogy Charlie érzései viszonzásra találnak? Derítsd ki te is!

 

 Véleményem
5/5

Nem gondoltam volna, hogy én képregényt fogok venni, el is olvasom és ráadásul tetszeni is fog a történet, nem beszélve, hogy kedvencem lesz. Már most nagyon várom a második részt. Igazság szerint a nagy hype miatt rendeltem meg, kíváncsi voltam, miért vannak úgy oda ezért a két srácért vagy a történetért. Hát megtudtam, nagyon aranyosak, helyesek mindketten.

Nagyon jó kis kamasz történet, könnyű kis olvasmány, gyorsan lehet haladni, hiszen képregényből áll a történet. Fura más által rajzolt történetet olvasni, s nem a saját képzeletünkre hagyatkozva olvassuk el. Bejövős.

Csak sajnos az volt a bajom, hogy röpke két óra alatt kiolvastam, alig hogy megvettem. Így várhatok a következő könyvre. Gondolkoztam azon, hogy megnézem sorozatként is ezt a történetet, olvastam, hogy szintén nagy sikernek örvend a sorozat és be is, rendelték a további évadokat.

Ha esetleg ódzkodsz a vásárlástól, kérlek, ne tedd. Vedd csak meg, olvasd el. Adj esélyt, ahogy én is ezt tettem. Már nem bántam meg, hogy megvettem. Tűkön ülve várom a folytatást-folytatásokat. Remélem a kiadó, nem fogja elkaszálni a sorozatot. Srácokat imádom róluk többet, de többiekről keveset tudunk. Azért a folytatásban többet tudunk majd.

Innen is köszönöm Rácz-Stefán Tibornak a megjegyzésért, tényleg szeretni fogom. 

 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

 Alice Oseman: Heartstopper - Fülig beléd zúgtam 1.

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! K. A. Varsson - ("...kint leszek a Könyvhéten, szóval, aki odajön személyesen faggatózni, biztos nem tudok minden titkot magamban tartani.")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a K. A. Varsson írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek Kirakós c. könyve jelent meg eddig, amit Marysol Könyvkiadó oldalán lehet megrendelni. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Mindig is nehezemre esett magamról beszélni vagy rövid bemutatkozókat írni. Felsorolásszerűen elég sok olyan dolgot említhetnék, ami azt a látszatot kelti, milyen érdekes ember vagyok: középiskolás koromban műfordítóként és tolmácsként dolgoztam (többek között az ecuadori konzul mellett); válogatott sportoló voltam, megjártam két junior és egy felnőtt Európa bajnokságot; később biológusnak tanultam, PhD fokozatot szereztem, és számos elismerést kaptam, akadémiai díjban részesültem, nemzetközi kutatási projekteket vezettem; ezen kívül büszke családanya is vagyok. De talán többet elárul rólam, hogy mindezeket kényelmetlen leírnom, mert így egyszerűen felsorolva beképzeltségnek hat, ami az én szememben nagy bűn. Jelenleg nagyon élvezek elsőkönyves szerzőnek lenni, ebben a kontextusban szerénykedés nélkül nevezhetem magam kis kezdőnek, és a tavaly óta folyamatosan érkező pozitív visszajelzéseken felbuzdulva dolgozhatok a második köteten.

Kirakós c. könyved sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írás folyamata?

Körülbelül egy év telt el az első betű leütésétől a megjelenésig, ami azt hiszem, gyorsnak mondható, még úgy is, hogy egy viszonylag rövid, alig 300 oldalas könyvről van szó. Azt persze hozzá kell tenni, a kutatómunka java megelőzte az írást, rengeteget olvastam, mielőtt bármihez is hozzákezdtem volna.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A Kirakós és a folytatása is teljes egészében egy kitalált történet. Ettől persze még vannak bennük valós elemek; ez már csak a skandináv krimi műfajából is adódik, aminek szerves részét képezik társadalmi és pszichológiai problémák. Én úgy gondolom, az a jó, ha az olvasó azonosulni tud a történettel, meglát benne olyasmit, ami a való életben körülvesz minket, de a fő cselekmény ettől még ugyanúgy kitalált.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Mindig is szerettem történeteket kitalálni, már egész kicsi gyerekként is írtam meséket, amik persze most visszaolvasva már nevetségesen hatnak. Az írás, mint szenvedély, inkább korszakokban tört rám, és mindig más és más műfajban alkottam – ezidáig leginkább az asztalfióknak vagy szűkebb közösségeknek. Amatőr színjátszó társulatoknak írtam és rendeztem színi jeleneteket, egy-két novellámmal nyertem kisebb díjakat, egy időszakban internetes fantasy – fanfiction oldalakon alkottam aktívan, később írtam kalandtörténeteket szabadtéri kincskereső játékokhoz… most pedig az interaktív krimi a szenvedélyem.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Most egy darabig egészen biztosan maradok ennél az interaktív krimi zsánernél, amiben a Kirakós íródott. Ez a műfaj egyébként nagyjából annyit teszt, hogy egy bűnügyi elbeszélésben az olvasó is aktív szerephez jut, mert feladványok megoldásával saját maga is részt vesz a történet előre mozdításában. Nevezhetném krimi × szabadulószoba könyvhibridnek is. És ugyanennyire fontos, hogy a krimi zsáneren belül pszicho-krimi, vagy ha úgy tetszik, skandináv krimi, a maga jellegzetesen emberi oldalával. Egyelőre ez az a műfaj, amin belül mozgok, a tavaly megjelent első kötet után már elkészült a folytatás kézirata, és még egy harmadik történet motoszkál a fejemben, amit mindenképp meg szeretnék írni. Hogy utána merre tovább, azt nem tudom, könnyen lehet, megint valami újat fogok kipróbálni.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Erre azért nehéz válaszolni, mert nincs egy jól definiálható időpillanat, amikor a kézirat be van fejezve. Mikor kész az első teljes verzió, és elküldöm a kiadónak, az inkább „csak” egy új munkaszakasz kezdete. Éppen a napokban tettem ezt meg a második könyv kéziratával, szóval itt még frissek az élmények: leginkább várakozást érzek, nagyon kíváncsi vagyok, hol mit fogunk még tudni alakítani, előző alkalommal nagyon izgalmasnak találtam a közös munkát. Aztán van az a pillanat, amikor már a korrektúra és a tördelés után tényleg „kész” a kézirat és megy a nyomdába; ez meg hát nem is tudom… az első könyvnél legalábbis különösebben nem éreztem semmit. Azt hiszem, ezen a ponton elengedtem azt a történetet, és nekikezdtem a következőnek. Ez viszont csodálatos érzés, imádom, amikor egy új krimi indul, előttem bontakoznak ki a karakterek, és teljesen magával ragad a cselekmény, én szinte csak leírom, ami történik, miközben ugyanúgy, ha nem jobban élvezem, mintha akkor olvasnám először. Szóval azt hiszem a kézirat elkezdése erősebb érzelem, mint a befejezése, bár jobban belegondolva az se egy pontszerű pillanat, csak valahogy jobban megragad bennem.

Miért pont ez az írói álneved?

A skandináv krimikhez szerettem volna egy skandináv hangzású nevet. Megtévesztőnek tartottam volna, ha valaki megvesz a boltban egy magyar könyvet, és kiderül, valójában egy idegen országban játszódik. Persze soha nem titkoltam, hogy magyar vagyok, és valójában nem is tudom, az olvasók mekkora hányada emeli csak úgy le a polcról a könyvet, anélkül, hogy előtte utánanézne, mi is ez. A „K.A.” egyébként a valós monogramom. Nem szerettem volna női néven írni, mert, féltem akkor csak nők veszik meg a könyvet, viszont férfi nevet se akartam választani, hisz nem vagyok férfi, minek hazudjak, maradt a rövidítés. Nagyjából ezekből a megfontolásokból keletkezett az írói nevem; egyébként viszonylag hirtelen indíttatású döntés volt, nem gondolkoztam rajta sokat.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Rég óta vonz a krimi műfaja, és próbálkoztam is vele korábban, de azért túlzás lenne azt állítani, hogy világéletemben erre készültem. Főleg így a skandináv krimi és az interaktív nyomozás gondolata gyakorlatilag mostanra érett meg bennem, mikor az első könyvemet írtam, korábban nem találkoztam konkrétan ezzel a zsánerrel még olvasóként sem.

 

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Maga a megjelenés is igazából több különböző időpillanat. Mikor a Marysol kiadó visszaírt, és eldőlt, hogy meg fog jelenni a Kirakós, akkor kicsit hitetlenkedve álltam a dologhoz. Túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen. Aztán felkerült a könyv a honlapra, megnyílt az előrendelés, majd kaptam képeket a nyomdából, és igazából ezek mind olyan momentumok voltak, amikor már igazán elhihettem volna, de mégis csak óvatosan mertem örülni. Utána elmentem a kiadóba, hogy az előrendelt könyveket dedikáljam, akkor láttam először nyomtatásban, amit írtam. Emlékszem, nagyon zavarban voltam, nem igazán értettem, hogy ez bárkinek érték lehet, amint én belefirkálok egy könyvbe, és egyáltalán mit írjak? Egyszerű lenne azt mondani, hogy persze nagyon boldog voltam, mikor megjelent a könyvem – ami nyilván igaz is –, de ennél azért összetettebb a dolog, és legalább annyi félelem volt bennem, mint öröm.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Mindkettő, nagyjából egyforma arányban. A Kirakós-ban a három fő cselekményszálat és az ezt összefogó nyomozást illetően tudatosan törekedtem a kiegyensúlyozottságra, külön táblázatban vezettem, miként viszonyulnak egymáshoz időben az egyes helyszíneken zajló események. Ugyanakkor a konkrét leírásokat, párbeszédeket illetően többnyire csak írtam, ami történt. Hozzá kell tennem, én nagyon jól ismerem minden egyes szereplőmet, és sokkal többet tudok a hátterükről, mint amennyi a könyvben szerepel. Szóval mikor belecsöppennek egy-egy helyzetbe, számomra nem kérdés, mit fognak reagálni, mert ez a karakterükből adódik. Persze az események ettől még bőven tartogatnak meglepő fordulatokat, de nekem írás közben nem kellett erőlködnöm rajta ki, és mit csináljon, ment a dolog magától.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Emlékszem, akadt több olyan konkrét mondat is, ami nehezen működött, többszöri átírás után sem akart a helyére kerülni, oda-vissza toporogtam, de csak nem lett jó. És aztán a szerkesztés során mintegy varázsütésre a helyére billent, ezek felejthetetlen „klikk” élmények voltak. Kedvenc jelenetem több is van, nehéz lenne ezekről spoiler nélkül mesélni. Én leginkább azt szeretem, mikor egy-egy szereplő olyan helyzetbe kerül, amilyet korábban még nem élt át, nem csak a könyv lapjain, de soha máskor sem. Ilyenkor a karakterük egy új oldala jelenik meg, és nagyon jó látni, ahogy ők saját maguk lereagálják ezt a felismerést. Ezek nem feltétlen a könyv cselekménye szempontjából sorsdöntő jelenetek, de még csak nem is a legizgalmasabb, legakciódúsabb oldalak, mégis nagyon szeretem őket.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Inspiráció természetesen mindig van, leginkább a való életből és az engem körülvevő világból, a lehető legtágabban értelmezve. De utána a történet önálló életre kel, és megvallom, én magam se tudnám tudatosan felsorolni pontosan, mi ihlette, amit írtam, még a legfőbb mozzanatokat illetően sem.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

A Kirakós-t édesanyámnak írtam ajándékba, igazából először rajta kívül nem is akartam senkinek megmutatni, de végül az ő javaslatára elküldtem kiadóknak. Szóval mondhatjuk, hogy ebben az esetben az ő szava számított. Ezt követően a Marysol kiadó vezetője volt a következő, aki érdemben beszélt velem a kéziratról, és természetesen innentől kezdve ez egy olyan közös munka volt, ahol nagyon is számított minden, amit mondtak; ennek a folyamatnak a során már ténylegesen is alakult a szöveg. És azt kell mondanom, a megjelenés után is fontosak és tanulságosak a vélemények, több részletes visszajelzést is kaptunk előolvasóktól, kritikusoktól, bloggerektől, ezekben szinte mindig vannak olyan fontos javaslatok, ami segít fejlődni. A most készülő második kötethez nagy segítséget nyújtott az előző fogadtatása, mi működött jól, és mi működött kevésbé, ezekből is sokat tanultam.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Általánosságban örültek és büszkék voltak. Persze a családom sok emberből áll, akikhez mind más és más viszony fűz, és akik az általuk kedvelt olvasmányokat / műfajokat illetően is nagyon különbözőek. Nagymamám például már pusztán a könyv megjelenésének a tényére nagyon büszke volt, és becsülettel végig is olvasta, holott egyáltalán nem szereti a krimit, és ez sem tetszett neki. Ezzel szemben édesapám például sok krimit olvas, és tudta reálisan értékelni, hogy az egy kifejezetten jó könyv, még ha olvasott is már jobbat életében. A kisfiam pedig már csak életkorából adódóan sem olvas még ilyesmit, ő egyszerűen tudja, hogy van otthon egy könyv, amit én írtam, és kész. Folytathatnám még a felsorolást, de nagyjából ezen a spektrumon mozog.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Jön a második rész, a Kirakós folytatása. A konkrét cselekmény mibenléte még hétpecsétes titok, de kint leszek a Könyvhéten, szóval, aki odajön személyesen faggatózni, biztos nem tudok minden titkot magamban tartani. Ez a kötet is szintén interaktív, bár ezúttal némileg másképp, mint az első. Túl sokat nem árulhatok el belőle, de ezúttal Finnországra fogunk fókuszálni, és az ott megismert szereplők közül többen is velünk maradnak, bár arra ügyeltem, hogy a könyv az előzmény ismerete nélkül is olvasható legyen. Most is lesznek feladványok, de ezek mellett még olyan döntési pontok is szerepelnek a regényben, amikor az olvasón múlik, mivel folytatja. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy bizonyos részeket ki-ki eltérő sorrendben fog olvasni, ami írástechnikailag nagyon izgalmas kihívásnak bizonyult, de elégedett vagyok az eredménnyel. Nincs jó és rossz választás olvasás közben, és végeredményben mindenki mindent elolvas, senki nem fog félúton elakadni. Úgy is mondhatnám, hogy különböző utakon, de mindenki ugyanahhoz a végkövetkeztetéshez fog eljutni.

 A könyvet itt tudod beszerezni:

K.A.Varsson írói oldala

Marysol könyvkiadó

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Milan Smoke - ("A környezetvédős, társadalomkritikai belső monológok pedig végülis a világért érzett aggodalmaim, és a problémák esetleges megoldásával kapcsolatos gondolataim összegzései. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem a Milan Smoke írót, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónak A tükör két oldalán c. könyve jelent meg eddig, magánkiadásban. A  Patreon oldalon e-könyvben formátumokban lehet beszerezni, ahol az első 4 fejezet a 19-ből kedvcsinálónak ingyen is letölthető. Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!

 

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

IT szakember voltam, a világ nyugati felének nagyvárosaiban éltem és dolgoztam. Jelenleg itthon, vidéken tanulgatom az önellátó gazdálkodás alapjait.

A tükör két oldalán c. könyved sok kutatómunkát igényelt?

Az iromány gerincét önéletrajzi elemek adják, tehát arról írok, amit ismerek, külön kutatómunkát nem igényelt. A környezetvédős, társadalomkritikai belső monológok pedig végülis a világért érzett aggodalmaim, és a problémák esetleges megoldásával kapcsolatos gondolataim összegzései. Tehát külön kutatómunkát az sem jelentett, de természetesen olvasmányok, dokumentumfilmek, podcastok adták a tényeket. Minden probléma, amiről írok, néhány kattintással megtalálható a neten, én csak igyekeztem őket összefoglalni, valamint az összefüggéseket kiemelni. A romantikus, erotikus részeket inkább nem magyarázom.

Meddig tartott az írás folyamata?

A konkrét írási folyamat kb. fél évig, de már évek óta érlelődött bennem.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

A történet és a karakterek jelentős része természetesen fantázia, a valósággal való esetleges egyezések a véletlennek köszönhetőek. De minden, ami tényként van megírva, az valóság, saját tapasztalatok, vagy tudományos, szociológiai, pszichológiai kutatások és adatok az alapjai.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Már gyerekkoromban próbáltam írogatni, ahogy szerintem mindenki, aki szereti a könyveket, csak túl kritikus voltam önmagammal szemben, és úgy véltem, sem fogalmazásban, sem kreativitásban nem voltam képes egy Bulgakov Dosztojevszkij, Merle szintjét elérni, tehát gyorsan felhagytam vele. A korom, az azóta eltelt 20 év, és az életmódomban történt váltás adta meg számomra azt a szabadidőt, amit a fogalmazás csiszolására szánhattam, így ha természetesen nem is a fentebb említett írok szintjére, de végre talán olvashatóra tudtam egy szöveget formálni. Legalábbis remélem, mert én biztosan elfogult vagyok.

Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?

Nem tudom, nem hiszem.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Sosem érzem befejezettnek, de amikor azt realizálom, hogy inkább már csak rontok a szövegen és nem javítok rajta a csiszolgatásokkal, akkor kénytelen vagyok abbahagyni.

Egyébként minden -akár félig- összerakott fejezet egy hatalmas flash volt…

Miért pont ez az írói álneved? Illetve, ha ez nem írói álnév, nem gondolkodtál még ezen?

Füst Milán volt a legnagyobb hatással rám, amikor a felnőtté válás időszakán és problémáin mentem át, mondhatni a gondolati útkeresési fázisomban. Leginkább az Ez mind én voltam egykor… kötet, de mondhatnám a Feleségem történetét is, ami ugyanazt a témát fogalmazza meg, csak sokkal regényesebb formában. Az ő nevének angol fordítása az álnév, amit használok.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Nem tervezett dolog volt, de kifejezetten szerettem Merle könyveit, amit egyes szám első személyben írt. Bár sokban korlátozza a szövegben a karakterfejlődési lehetőségeket, nekem ez állt a kezemre.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Ijesztő volt aktívvá tenni a Patreon profilt, mert onnantól bárki bepillantást nyerhetett az elmémbe, a gondolataimba. Bár persze nem vagyok azonos a karakterekkel, de ők is én vagyok, meg én is ők.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Határozottan impulzív, pedig egyébként kifejezetten tervezgetős fajta vagyok.

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

A női oldalt valamiért kifejezetten jó volt írni, remélem nem, tévedtem nagyokat…  A tényszerű, “prédikálós” belső monológokat viszont nagyon nehéz volt koherensre, közérthetőre, valamint a legkevésbé nagyképűre és “tenyérbemászóra” írni.

 Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Jegyzeteket készítek a gondolataimról, a saját belső monológjaimról, ha és amikor egy érdekes témán agyalok.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Család, barátok. Bármilyen kritikát szívesen fogadok, biztosan van létjogosultsága a negatívnak és a pozitívnak is. De beleszólás nincs, ezért nem is próbálkoztam meg egyetlen nagy könyvkiadóval sem, s pont ezért jelent meg ebben a formában a könyv…

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Nem voltak hasra esve, pedig a könyvmolyság az nálunk családi vonás. Persze a téma, amiről írok, még családi körben is megosztó.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Tervezem a folytatást, mivel télen ismét többet kényszerülök majd a szobába.Ugrunk néhány évet az időben, és kicsit sötétebb lesz a hangvétel, de igyekszem a romantikus/erotikus vonalat megtartani. A munkacím a Tükör száz szilánkján.

Patreon

Előolvasás: Jud Meyrin: Gyilkosság krimifesztiválon ( Felföldi rejtélyek 2.) - ("Jud Meyrinnél sosem félek, mert tudom mit fog adni, mit tartogat számomra, hiszen olvastam már tőle kisebb nagyobb történeteket. S tudom, hogy nem egy zsákbamacskát vettem kezemben. ")

~~~Előolvasás~~~

Szeretném megköszönni Fairbooks Kiadó és Írói Műhelynek és Jud Meyrin írónőnek, hogy elolvashattam a Gyilkosság a krimifesztiválon (Felföldi rejtélyek 2.) c. könyvet, Tristan és Lottie, nem mindennapi történetét. Meyrin, a második kötettel szinte bebetonozta nálam a kedvenceim listáján, még hozzá első helyen. Nem hiába ajánlom őt több helyen, ha megkérdezik melyik krimi írót, mondanám. Mindig ő jut eszembe elsőként

 

 Jud Meyrin:
Gyilkosság a krimifesztiválon
(Felföldi rejtélyek 2.)

Tartalom:

A minden lében kanál újságírónő és a mogorva nyomozó visszatér egy újabb, még halálosabb nyomozásra.
Montrose békés, skót kisváros. Egészen addig, amíg Lottie Kelsey, a helyi újság újdonsült riportere hullára nem bukkan a tengerparton. A halott férfi egy irodalmi kritikus, aki előszeretettel írt gúnytól csöpögő véleményt a kezébe kerülő könyvekről. Sok a gyanúsított, és jó részük a városban tartózkodik az épp zajló krimifesztiválon, ráadásul a gyilkosság titokzatos módon kapcsolódik egy másik ügyhöz. Ahhoz, amin Tristan Hunter, a kiugrott zsaru hónapok óta dolgozik.
Egymásnak feszülő írók
Egy felbolydult város
Egy kilátástalan szerelem
Egy veszedelmes ellenfél
Lottie-nak és Tristannek túl kell lépnie a múlton, hogy élve megússzák az újabb közös nyomozást, és elkapják a gyilkost, akinek egyetlen célja van: a végső bosszú. De vajon zárulhat happy enddel a történetük?

Véleményem
5/5

Azta, nemjóját neki. Hát ez nem semmi volt. Az első részhez képest sokat fejlődött az írónő, még több izgalmat, rejtélyeket, csavarokat varázsolt bele. Sajnáltam, hogy minap befejeződött a történet, de bízom, hogy lesz folytatása. Annyira szeretem olvasni Lottie kotnyeleskedését, Tristan idegrohamait. Egészen jól elszórakozom rajtuk. Van is egy találó mondat, mely Tony szájából hangzik el, ezen jót nevettem.

„ Az kurva biztos, hogy őrületbe fogjátok kergetni egymást Tristannel.”

Tudjátok mindig féltem, hogy második részek nem fognak tetszeni, nem lesz olyan jó, mint az első. Jud Meyrinnél sosem félek, mert tudom mit fog adni, mit tartogat számomra, hiszen olvastam már tőle kisebb nagyobb történeteket. S tudom, hogy nem egy zsákbamacskát vettem kezemben. Ő azaz írónő, aki tudd fejlődni, elfogad tanácsokat, és nem fél a negatív véleményektől sem.

Gyilkosság krimifesztiválon kötet olvasása közben nem győztem ingatni a fejem, hogy micsoda fordulatok vannak benne. Egy perc nyugalom nem volt, sem üresjárat, felesleges szócséplés. Egyébként azt hittem a könyvtáros lesz a gyilkos. Ejj, Jud Meyrin… Megtévesztettél…

Szeretem az olyan krimiket, amiken lehet gondolkodni, agyalni, teóriákat felvetni, s nem rögtön az elején derül ki a tettes. Váltson ki bennem izgalmat, döbbenetet… Jud Meyrin ezt adja meg a történetein keresztül.

„Ó, a póktetkós pasinál, aki olyan, mintha hegylakót keresztezték volna egy szexi vikingge?”

Nem mondom itt aztán bőven, gondolkodhattam, egyik csavarból, másikba estem. Két szálon fut a történet, és mégis hihetetlenül záródott le. Nem erre számítottam végén. Örültem, hogy egy-két titokról fény derült. Viszont a „A nagy beszélgetést” hiányoltam. A másik nagy kedvenc Tony, Tristan társa. Róla szívesen olvasnék külön történetet, hátha van mit mesélni nekünk olvasóknak, és szerintem is van.

Van egy karakter, akit nagyon nem bírtam. Annyira irritáló, unszimpatikus volt. Nem tudom, hogy Meyrin, hogyan tudta megírni, hogy hajam is égnek álljon tőle.Mindenesetre nem volt kedvencem, ahogy a helyi zsaru sem. Ez van!

Összességégen egy izgalmas, szuper történettel folytatta Lowdeni boszorkányhajszát. Ez a kötet méltán lehet egyik legjobb írása Jud Meyrinnek. Szívből ajánlom minden krimi kedvelő olvasóimnak. 

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Megyeri Judit-Jud Meyrin
Fairbooks Kiadó és Írói Műhely

Eve Rigel: Kelepce - ("Izgalmas, humoros és belevaló krimi. Ezek után szívesen olvasnék további krimi könyveket az írónőtől, ezzel a könyvvel, a kedvencemmé vált.")

 ~~~ Recenzió ~~~

Köszönöm Trivium Egyesületnek és Eve Rigel írónőnek, hogy lehetőséget adtak elolvasni Kelepce c. könyvet. Igazán meghozta a kedvemet, hogy más krimiket is olvassak. Izgalmas, humoros és belevaló krimi. Ezek után szívesen olvasnék további krimi könyveket az írónőtől, ezzel a könyvvel, a kedvencemmé vált.

 Eve Rigel:
Kelepce

 

Tartalom:

Miranda Foster, a milliárdos örökösnő, a férjével nyomozóirodát működtet San Franciscóban. Egyik nap a húga azzal hívja fel, hogy az apjukat meggyilkolták, és ő a gyanúsított. Miranda, bár tizenöt évvel ezelőtt úgy hagyta ott az Eagle-szigeten lévő szülői házat, hogy soha többé nem tér vissza, a húga kérésére mégis odarepül a férjével, és a rendőrségi tiltás ellenére nyomozásba kezd. Az első gyilkosságot később még több követi, és Mirandáék egyre mélyebbre merülnek egy régmúltba visszanyúló, de a jelenre is kiható, szerteágazó játszmába. Versenyt futnak az idővel, hogy még azelőtt elkapják a gyilkost, mielőtt rájuk kerülne a sor.
A történet a megtagadott múlt, elfojtott érzelmek és meghasonult lelkek nyomában vezeti az olvasót Alaszka varázslatos földjére.

Eve Rigel (Czinkos Éva) tíz év után először jelentkezik új regénnyel, egy filmszerűen pergő, páratlan atmoszférájú környezetben játszódó, szövevényes krimivel.

Vélemény:
5/5

Számomra ez a könyv év egyik legjobbja. Nagyon szeretem a krimi könyveket, főleg azokat ahol jelen van humor is. Ebben a könyvben minden meg van, amivel az olvasót székhez kötözze. A történetben senki sem az aki, s pont ettől volt jó. Lehet agyalni ki is a gyilkos, a gyilkos kilétére sokáig nem derült fény, pedig felsorakoztattam ki kinek, van indítéka. Pechemre egyik se az volt. Jól megcsavarta a történetet az írónő. Nem semmi krimi!

"- A családod története olyan, mint egy szappanopera – jegyezte meg Eric.
- Ugye? – csapott le Miranda.
- Inkább olyan, mint egy Shakespeare dráma – javította ki Tania.
- Mondom én – tromfolt rá Daniel elégedetten.”

A másik, amit nagyon bírtam, hogy  voltak benne beszólások, pikírt megjegyzések, amiken jókat kuncogtam. Kedvencem Daniel volt, imádom ezt a palit. Másik két kedvencem Eric és Tania. Szívesen olvasnék róluk külön történetet, biztosan izgalmas életük lehet. 

Miranda... Fura egy nő, az egyszer biztos. Mindenesetre erős személyiség, imponáló. Olvasás közben eszembe jutott, hogy mi lenne, ha sorozatként folytatódna Miranda és Daniel nyomozásai. Sokszor úgy éreztem, mintha egy sorozatot néznék, filmszerűen pörögtek az események a szemem előtt. Amikor véget ért, egészen elszontyolodtam. Olyan hamar véget ért, egy élmény volt olvasni. Viszont nem tudok elmenni az utolsó oldalon olvasott résznél, a Háromszázhatvanhatodik napnál, az valahogy összecsapottnak érzem. Lehetett volna hosszabb, részletesebb. Többre is kíváncsi lettem volna, de nem írom le mi, mert az spoileres lenne.

Nem tudom mikor fog írónő újabb könyvet írni, de én mindenképp figyelemmel kísérem, mert megéri. Ez a kötet nem volt unalmas, végig fenntartotta a figyelmemet, nem kalandoztak el a gondolataim. Folyton azon agyaltam ki lehet a gyilkos. Legeslegvégén derült ki, hát pont rá nem gondoltam, ráadásul egy döbbenetes csavart is tedd bele. Bravó! Így kell ezt! Áhh, imádom.

Szívből ajánlom minden olyan olvasómnak, aki szereti a krimit pont, mint én. Ez a te könyved, ha szereted a rejtélyeket, a titkokat, izgalmakat, a humort. Mindenképp olvasd el!

Ha kíváncsi lettél a történetre, itt tudod beszerezni:

Trivium Egyesület

Trivium Egyesület oldala 

Eve Rigel írói oldala