2019. december 23., hétfő

Amiket el szeretnék olvasni 4.rész

Idén utoljára hozom, egyik kedvenc rovatomat, Amiket el szeretnék olvasni 4. részét. Igazán érdekes könyveket találtam és szívesen elolvasnám. Jövőre megígérhetem, hogy nem fogom elhanyagolni ezt a rovatot, sajnos elég sok minden összejött pár hónap alatt. Addig is fogadjátok szeretettel a könyvajánlómat.





Szaszkó Gabriella:
Kora február
(Midlife Crisis 1.)



Tartalom:
Anna és Josh nem ismerik egymást. Mindennek ellenére egy ágyban ébrednek fel egy ismeretlen, elszigetelt helyen, miközben odakint hóvihar tombol. A házban kutakodva hamarosan ráébrednek, hogy öt év kiesett az életükből, hiába próbálnak visszaemlékezni, sehogy sem sikerül. Öt év alatt azonban rengeteg minden történhet egy ember életében. Vajon Joshnak sikerült kiszabadulnia az egyetemi időszak fojtogatásából, és valóra váltotta az álmát, hogy menő rockzenész legyen? Vajon Anna hozzáment feleségül egyetemista szerelméhez, és megtalálta mellette a boldogságot? Mind a ketten előre tervezték az életüket, megálmodták, hová is akarnak jutni harmincas éveik elejére. De ha minden a terv szerint alakult, hogyan lehetséges, hogy egymás mellett ébredtek egy ismeretlen helyen?
A világukat már csak az borítja fel még jobban, amikor felfedezik, hogy álmaikban lassan visszapárolognak az elmúlt évek emlékei. Hamarosan kiderül, hogy a kiesett öt év elképesztő meglepetéseket tartogat.

On Sai:
Artúr
(Szivárgó sötétség 3.)



Tartalom:
Javában dúl a háború. A frontvonal lassan odaér a Szürke szobákhoz, ahol Scar börtönben ül.
Kiderül, hogy valaki elárulta a harctéren dolgozó ügynököket, így Őfelségének kell egy új csapat. De vajon Scar hűséges még hozzá?
Lucy láthatatlan ellenségként hálót sző, amin Chester fennakadhat. Miközben a mentálok elől is rejtőzködik, szívósan nyomoz a legnagyobb titok után, tudni akarja, miért jelentek meg az entitások? Don öntudatra ébred, de olyan különös szemmel látja a létezést, mely mások számára felfoghatatlan. Képes már érzékelni a transzcendens csatázásait is. Az emberiség vesztésre áll. Miközben világméretű dolgok zajlanak, mindenki megfeledkezik a kisemberekről: a néma, láthatatlan szerelőkről. Artúr úgy dönt, ideje cselekedni.  És a csend leple alatt elkezdi megváltoztatni az erőviszonyokat…


On Sai:
Vágymágusok
(Vágymágusok 1.)



Tartalom:
Lehet barátság férfi és nő között?
Szépvölgyi Rianna egy eldugott völgy grófkisasszonya, aki bogaras atyjával és zenész ikeröccsével él. Rianna férfiruhában van, amikor balszerencséjére találkozik Ras parancsnokkal, aki a hazaérkező hírhedt Kartal hercegnek gyűjt katonákat.  Riannát összecseréli az ikertestvérével, és magával viszi.  Ha rájönnek, hogy Rianna lány, kiirthatják felségárulásért a családját. 
Vajon sikerül visszacserélnie magát, mielőtt lelepleződik?  De mit tegyen addig a férfiasan vonzó Ras, a magát mutogató jóképű Mort és a vad Lidérc közelében, ha a mágiája csalogatja a férfiakat? Míg a hercegre várnak, valaki vadászni kezd a csapatra. Rianna nem számíthat másra, csak az eszére, és egy hajmeresztő szövetségesre, miközben őket lesi a természet, ami hol a halálukat akarja, hol pedig illetlenül valami mást. „…amikor reggelente álmosan felnézel a tornyokra vagy megcirógatod a falat, az ember azt kívánja, bárcsak ő lenne a kezed alatt.”



Baráth Viktória:
Főnök 2.



Tartalom:
Ana ​Moreno élete darabjaira hullott. Miután mindent és mindenkit elvesztett, aki számára fontos volt, az otthonát is kénytelen elhagyni. Az albuquerque-i alvilág királynője immár csak egy kis tijuanai kocsma tulajdonosa. Jóval szerényebben él, de ebben a nehéz helyzetben is megtalálta a boldogságot: új barátokat szerzett, jótékonykodik, és úgy tűnik, a magánéleti gondjai is megoldódni látszanak. Azonban egy nap betoppan hozzá egy rég nem látott ismerős. Ana csak úgy szabadulhat meg a múltja sötét foltjaitól, ha elfogadja a férfi ajánlatát. Ehhez viszont kockára kell tennie a saját életét.
Begyógyulhatnak valaha a fájó sebeink? Jóvátehetjük a múltban elkövetett bűneinket? Képesek vagyunk megbocsátani a megbocsáthatatlant? Hogyan léphetünk ki egy olyan világból, ami egykor a részünké vált?


Papp Diána:
Most élsz



Tartalom:
Zoli ​egy hangulatos vidéki kisváros moziját vezeti, ami egykor romantikus búvóhelye volt az álmodozó szerelmeseknek. 
Az utóbbi években azonban a szerencse elkerüli a férfit; a nézőszám apad, a tartozások nőnek, és hiába őrizte meg fiatalos sármját, a Nagy Ő sem akar betoppanni az életébe… 
Egy nap azonban megtalálja a gimis osztálytársak annak idején rábízott lezárt leveleit, amelyekben arról írnak, vajon mi lesz velük, hol tartanak majd tizenötév múlva. Hirtelen feltárul a rég eltemetett múlt; a gondtalan évek, fergeteges bulik, életre szóló barátságok, soha be nem teljesült szerelmek, és a fogadalmak, hogy mindenáron boldogok lesznek… 
Vajon mi lett abból a mosolygós srácból, aki mindenáron sikeresebb akart lenni országos hírnevű apjánál? Boldog-e az a lány, aki az érettségi banketten még titkolta pár hetes terhességét? Hová sodorta az élet az osztály zűrös csaját, akinek minden fiú az ágyába akart bújni, és legfőképpen, hol lehet Viki, akinek Zoli soha nem merte elmondani, mit érez iránta…
Mintha csak varázsütésre történne, meghívást kap az első osztálytalálkozóra, és 
Zoli úgy dönt, titokban fog segíteni annak az öt embernek, akikhez még ma is szoros érzelmek fűzik, hogy az osztálytalálkozón már pontosan arról a boldog életről tudjanak beszámolni, amiről a majd' két évtizeddel ezelőtti levelük szól.



Borbás Edina:
A Szeráj



Tartalom:
Budapesti ​éjszakák titkai 1896-ban
A regényt valós események ihlették.  1896 tavaszán a Szofia nevű gőzös legénysége egy titokzatos lányt ment ki az örvénylő Dunából. A menyasszonyi ruhában fuldokló szépség minden emlékét elveszítette, így, jobb híján, az őt megmentő hajóról kapja a nevét.  Szofia szépsége áldás és átok is egyben. A gyönyörű lány előtt megnyílnak az akkor épült, Budai Konstantinápoly nevű szórakoztató negyed titkos szalonjának kapui, de ez akár a végzetét is jelentheti. Jótevője, ifjabb Pálffy Mór gróf saját jövőjét is kockára teszi, hogy a lány tisztaságát megőrizhesse. Vajon Szofia rátalál múltjára és régi önmagára, vagy örök homály fedi a Szeráj előtti életét? A mulatónegyed üzemeltetője, Somossy Károly mindent és mindenkit felhasznál céljai elérése érdekében. Nem csak Szofiát mozgatja marionett bábúként, hanem Carola Cecíliát, Budapest díváját is képes lenne feláldozni, hogy vállalkozása ne valljon kudarcot. Európa legnagyobb szórakoztató negyedének a sorsa azonban, minden erőfeszítése ellenére, nem az ő kezében nyugszik. 
A romantikus kalandregény szövevényes szálai egy elfeledett budapesti városrész rég megsemmisült falai közé repítik vissza az olvasót, ahol perzselő szenvedély, gonosz intrikák és izgalmas kalandok várják azokat, akik alámerülnek a történetbe.



Borsa Brown:
Sapho első rész
(Sapho1.)



Tartalom:
Vágy és bosszú a bűn kapujában. Umberto Sapho a szicíliai Cosa Nostra egyik családjának oszlopos tagja. Apja halálával megörökli a bűntől csöpögő birodalmat. Próbál hű maradni a régi Don értékeihez, de olyan kalamajkába keveredik, amiből talán sosem tud majd kimászni. Lia Dortella a taorminai kapitányság csinos, ám felettébb kusza magánélettel megáldott nyomozónője. A szicíliai maffia tönkretette az egész életét, egy cél vezérli: bosszút állni mindenért. Ám a céljai egyszer csak bilinccsé válnak… Találkozik jó és rossz, kegyes és kegyetlen, szív és ököl, vágy és gyűlölet. Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Nagy sikerű maffiakötetei folytatódnak, ezúttal egy másik család történetét ismerhetjük meg, de a szabályok ugyanazok: hibázni nem szabad, érezni tilos!



Nagy Sándor Ádám:
Embertelen vidék



Tartalom.
A ​modern civilizáció elpusztult, áldozatául esett az emberiség agressziója miatt kitört háborúknak.
Tizenhét év telt el az utolsó világégés óta, a túlélők a Tar névre keresztelt terület foglyaiként tengetik napjaikat, a túlélésért való állandó küzdelem pedig lassan felőrli az emberségüket: banditák basáskodnak felettük, gépszörnyetegek terrorizálják őket, a börtönük falául szolgáló ködfal pedig elveszejt bárkit, aki bemerészkedik az ölelésébe… Az emberiség haldoklik, a csontjain rohadó utolsó húsdarabokon pedig az új világ dögevői ülnek tort. Kevesen küzdenek másért, mint a saját túlélésükért, ezalól pedig a mechanikus torzszülötteket irtó vakmerő harcosok sem képeznek kivételt. A többi ember szemében kegyetlen, önző számkivetettek, akik a mindössze egyetlen tehetséggel rendelkeznek, az pedig az élet kioltása. Többségük rá is szolgált erre az ítéletre. Vadászoknak nevezik őket, közéjük tartozik egy fiatal kardforgató, Varjú is, aki már több életre elég borzalmat látott, akinek a fején óriási vérdíj van egy város pusztulása miatt. A férfi egyedül vándorol a kegyetlen földön, maga sem tudja mi után kutatva…



Emily Hart:
Az örökösök




Tartalom:

A sikeres író Annie Scott, nyugodt életét hátrahagyva, visszautazik családja birtokára Abies Valleybe, hogy átvegye örökségét. Hazatérése egy új fejezetet nyit életében, amiben nem csak egy szőlőbirtok tulajdonosa lesz, hanem régi és új kapcsolatokra is szert tehet. A padláson rábukkan egy naplóra, melyben olyan titkokra derül fény, amik megváltoztathatják a sorsát.
Roseline családja generációk óta a szőlőbirtoknak szentelte életét. Azonban egy nemvárt látogató felkavarja a fiatal lány békés hétköznapjait, de a sors közbelép és akadályokat gördít elé. Vajon fel tudja venni ellene a harcot, vagy a döntései tévútra vezetik majd?
A két lány élete összefonódik az időn és téren át, újabb esélyt adva nekik, vagy a végzetüket már nem kerülhetik el?

Váczi István:
Kapitány voltam



Tartalom:
Dr. Váczi István vagyok, 25 évet szolgáltam a rendőrségen. Közel 13 éven át voltam rendőrkapitány, ezredesként szereltem le. Ebben a könyvben olyan valós rendőrségi történeteket írtam meg, amelyek eddig soha sehol nem jelentek meg. Azoknak ajánlom, akik szeretik a humort, akik szeretnének a rendőrség szigorú és kemény álarca mögé nézni. Hiszen a legjobb rendőr vicceket az élet írja….


Girincsi Dalma és Buchalter Petra:
Aljas módszer



Tartalom

Plokk Elizabeth elveszít mindent, ami számára fontos volt. Esélyt kap arra, hogy új életet kezdjen, a bácsikája vállalatában. A festés volt számára a második elemi tennivaló és az édesanyja szeretete, de már egyik sem szerepel az életében. Megismerkedik a titokzatos főnökével, aki a lakótársa is egyben. Dobrodsky Alex, Magyarország egyik legismertebb üzletembere. A váratlan vonzalom, nem ígér semmi jót közöttük, amikor rájön, hogy a férfi súlyos titkokat rejt, és a legaljasabb módszerhez folyamodik, hogy kicsinálja a lányt. A két főhősünk múltja összekapcsolódik, ugyanis Liza édesapja, ahogy tönkretette a lány gyerekkorát, Alex gyerekkorában is fájdalmakat okozott. A fő konfliktus okozója, a gyerekkori sérelmek, és a tragikus múlt. Van egy pont, amikor már nem a bosszúvágy vezérli az elmét, hanem a szerelem.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése