2019. december 25., szerda

2019-es év legjobb könyvei, avagy melyik az a 19 könyv, amit mindenképp el kell olvasni.


Idén is nagyon sok könyvet volt szerencsém elolvasni. Legtöbbje nyomtatott formában. Igyekeztem azt a 19 könyvet választani, ami számomra nagy kedvencem, és amit szívből tudnák ajánlani nektek. Mert megfogott, kikapcsolt, szórakoztató, egyedi, humoros, romantikus és kellő krimi szál is van egy – egy könyvben.  Nem tudom kellően meghálálni, hogy ennyi szuper jó könyvet olvashattam idén és bízom benne, hogy jövőre 2020-ban is fogok találni nagyon szuper jó könyveket. Szóval, íme az a 19 könyv illetve plusz egy, amit nagyon ajánlom nektek.

2019 legjobb 19 könyvei



1. Szabó Tamás: Holdvíz



Tartalom:
Zolit, a burokban nevelkedett, milliomos egyetemista ficsúrt sokkolja a hír: „örökölt” egy 16 éves lánytestvért apja, a néhai KGB-tiszt után! A két tinédzser kapcsolatát nagyban befolyásolja, hogy külön nőttek fel, nem is tudva egymásról. A báty tanácstalan; hogyan viszonyuljon a hányatott sorsú, öntörvényű kis vadóchoz, aki egyből felforgatja az ő nyugodt életét?
Mikor a lány minden addiginál nagyobb zűrbe keveredik és eltűnik Brazíliában, a fiú kénytelen otthagyni mindent; Noémi után ered, majd a Polícia korruptságát látva maga kutatja fel a húgát. Vajon képes felnőni a feladathoz, és egyedül megmenteni őt? Túlélik a testvérek könyörtelen megpróbáltatásaikat távol az otthonuktól, vagy elbuknak az alvilággal, a természeti erőkkel, illetve az önmagukkal vívott harcban, hogy beteljesedjék a családi karma?

2. Ella Steel: Hajsza sorozat



Tartalom:

Mira Wright egy fiatal nyomozó, aki a múltban elszenvedett fájdalmait, a munkájában szerzett sikereivel szeretné felülírni. 
Társai körében elismert és határozott nő, de ez mind csak a felszín. 
Az egyik nyomozás során a sors összehozza egy titokzatos férfival, akivel együtt tölt egy szenvedélyes éjszakát. 
Jay Davis az elkövetett hibáit nem tudja maga mögött hagyni, hiába az eltelt évek… a bűntudat nem engedi. 
Mira az évekig gyakorolt önkontroll ellenére sem képes parancsolni magának. Úgy érzi meg kell ismernie a férfit és meg kell fejtenie a férfi testét beborító tetoválások jelentését. 
Boldogságra lelhetnek ennyi titokkal a hátuk mögött? 
Mindent megpróbálnak, hogy ez sikerüljön, kivéve az őszinteséget. 
Aztán egy nap el kezd felszínre törni a múlt…


3. Marilyn Miller:A rabság gyönyöre



Tartalom:

Egyszerű nyaralásnak indul az egész, ami rémálommá válik. 
Egy barátnő. Egy ház. Ahol semmi sem az, aminek látszik. 
Egy titkos buli, ahol Aisha elveszíti a legfontosabbat. 
A szabadságát. 
Az élete már nem az övé, más rendelkezik vele. 
Olyan életet kell élnie, amit nem ő választott, hanem amibe belekényszerítették. 
Minden napja szenvedés, amiből egy kiút látszik. 
Ám a pokolból nem ilyen egyszerű a menekülés. 
Egy majdnem tragikus találkozás mindent megváltoztat, szabadságának kulcsa Roman Raine kezébe kerül. Egy olyan férfi kezébe, akihez még vonzódni is veszélyes. 
Azonban az ellentétek ellenére feltámad a vágy, a határok, amik elválasztják őket, 
egy napon elmosódnak, hogy átadhassák magukat a gyönyörnek. 
A rabság gyönyörének.


4. Hidasi Judit: Aranykör sorozat



Tartalom:

Létezik ​rosszabb rémálom egy szülő számára, mint a gyermeke elrablása? 
Dóra élete teljes és boldog volt. Szerető család vette körül, karrierje felfelé ívelt, minden tökéletes volt, amíg el nem rabolták kétéves kisfiát a játszótérről. Minden kártyavárként dől össze benne és körülötte. 
Őrült hajszába kezd és semmi más nem számít már neki, csak hogy megtalálja a fiát. Egy tapasztalt nyomozó, Puskás András és két számítógépes zseni tinédzser lesz segítségére. Az idő előrehaladtával a szálak sehova nem vezetnek, a nyomok kihűlnek, mígnem két év múlva ugyanonnan, ugyanúgy el nem tűnik egy másik gyermek is. 
A nyomozás új lendületet kap és kontinenseken át vezet egy szörnyű és váratlan végkifejletig. Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem a fia elrablása lesz Dóra legsúlyosabb és legsötétebb megpróbáltatása. 
Mire lehet képes egy anya, hogy visszakapja gyermekét? 
Hidasi Judit, a nagy sikerű Gondolatmappa című könyv szerzője ezúttal egy anya lelkének mélységeibe vezet minket. Egy szívszorító és fordulatokkal teli történet arról, hogy milyen változásokhoz és tragédiákhoz képes egy szülő alkalmazkodni azért, hogy visszaszerezze a gyermekét.


5. R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona



Tartalom:
Barcelona ​és a szerelem íze… 
Caroline Wood a londoni női magazin, a CBM főszerkesztőjének asszisztense. 
Nem túl változatos munkája mellett hobbiból gasztroblogot vezet, melyben próbálja kiélni az írás és a finom ételek iránti szenvedélyét. 
Az álma az, hogy a jövőben íróként dolgozhasson a neves újságnál, és ezt a főnöke előtt sem titkolja. 
Mivel 35 éves korára még mindig nem fedezték fel páratlan írói tehetségét, és boldog feleség sem lett belőle, tudja, tennie kell valamit az álmai megvalósításáért. 
Úgy dönt, hogy karrierjét és szerelmi életét egyetlen zseniális húzással pörgeti fel, ezért gondol egy merészet, és egy nyaralással egybekötött szakmai útra szánja el magát. 
Egyedül.

Barátai féltik a magányos utazástól, de Caroline biztos benne, hogy Barcelonában rengeteget tanulhat önmagáról, és az új, életre szóló élmények mellett olyan blogot írhat utazásról, szerelemről, gasztronómiáról, mely végre felnyitja a főszerkesztő szemét is. 
Egyedül azonban még enni is unalmas, így egy szerinte korszakalkotó ötlettől vezérelve egy társkereső oldalon spanyol randipartnereket választ magának. 
Mindennapra egyet, így rögtön két legyet üt egy csapásra… 
Erősen hisz benne, hogy ez az utazás meghozza számára az áttörést, a cikkírói álomállást, és talán egy jóképű, szenvedélyes férfit is…

6. Papp Dóra: Bolyongó



Tartalom:

Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról. 
Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…


7. Mike Menders:Házinyuszi



Tartalom:

Milyen egy jó játékos? Bevállalós, merész, kalandvágyó, és cseppet sem szégyellős. Misty, a cég üdvöskéje pont nekem való. Kellően szemtelen, hogy bármikor elkapjam egy menetre. Vagy többre. Munkaidőben vagy azon kívül, és még a swingertől sem fél. Egy valódi házinyuszi. 
A kapcsolatunk titkos, senki sem tud rólunk a cégnél. Pedig nekünk több kell: korlátok nélküli, féktelen szenvedély! 
Hank vagyok. Ez az én történetem.


8. Ella Maise: Akarlak,Adam Connor



Tartalom:
Kérdezheted persze, hogy ki a fene az az Adam Connor. Ez a nemrégiben elvált Oscar-díjas filmszínész mostanában költözött be a szomszédunkba a kisfiával. Ő a legdögösebb lélegzetelállító szuperhím és egyben a legmegáltalkodottabb agyafúrt gazember, akivel valaha is találkoztam.
Teljesen őszintén kérdezem, te talán nem kukucskáltál volna át a kerítés fölött, hogy egy gyors pillantást vethess rá, remélhetőleg, amikor meztelen? Nem olvadtál volna el a boldogságtól, ahogy edzés közben bámulod, miközben az ötéves kisfia beszél hozzá? Említsem talán meg ezeken felül a hasizmát, a nadrágjában azt a hatalmas duzzanatot vagy a lenyűgöző izmos karját? Szóval azt mondod, hogy te nem leskelődnél utána? Hát persze… 
Nekem természetesen eszembe se jutott, hogy betörjek hozzá, vagy magánlaksértést kövessek el, igazából az járt az eszemben, hogy felajánlom neki, hogy a fejét a vállamra – vagy talán a cicimre – hajtva sírhassa ki magát (a válása miatt), ám ehelyett az a gazember egy apró kis félreértés után elintézte, hogy rács mögé kerüljek. Bizony, börtönbe! Arra számítottam, hogy a köszönetét az orgazmusok végtelen áradatával fejezi ki, nem pedig, hogy börtönbe kerülök miatta!

Ezt követően már nem azt terveztem, hogy meglovagoljam és boldoggá tegyem, hanem azt, hogyan fojtsam meg. Na, de mi van akkor, ha a testem nem csupán megremegett, amikor Adam olyan édes kis aljasságokat suttogott a fülembe? Ezért senki nem tehet szemrehányást nekem. Egyébként is, mikor csókolózott utoljára ez a pasi? Ki ne élvezne egy olyan csókot, ami miatt esetleg megáll a szíve? 
Csakhogy én akkor sem szerethettem volna bele, ha ő meg a fia volna a világ legcsodálatosabb ajándéka, amiben egy nő részesülhet. Persze egy szóval sem állítom, hogy ennyire szuper. Nem számít, hogy milyen ígéreteket suttog a fülembe, egy átok nem engedi, hogy boldogok legyünk. Bár én nem vagyok egy vártoronyba zárt királykisasszony, akit meg kell menteni – nagyon is képes vagyok arra, hogy egyedül is megmeneküljek –, de valahol a lelkem legmélyén továbbra is azt reméltem, hogy Adam Connor lesz a történetem hőse.


9. Corinne Michaels: Még egyszer, kérlek



Tartalom:

Idővel igazán jó lettem abban, hogy mikor szálljak ki a játékból. 
Először is: a férjem. Életem legjobb döntése volt, hogy elváltam tőle. De egyedülálló anyaként, miközben épp munkát keresek, nem könnyű kifújnom magam. Így amikor egy hírességekkel foglalkozó oldal blogger pozíciója az ölembe hullik, úgy érzem, megütöttem a főnyereményt. 
Legalábbis az első megbízásig, amikor először találkoztam Noah Frazierrel, aki… gyakorlatilag meztelen volt és nedvesség csöpögött róla. 
A szívem majd kiugrott a helyéről, és képtelen voltam egy épkézláb mondatot kinyögni. A szépen kidolgozott hasizma, az ellenállhatatlan vigyora és a kristálykék szeme túl tökéletes volt ahhoz, hogy igaz legyen. Úgyhogy mit tettem? Jól berúgtam és megaláztam magam, naná. 
Én kész vagyok elfelejteni azt a kínos estét, miközben Noah nem szándékszik hagyni, hogy továbblépjek. Helyette inkább megszervezte, hogy egy jelentős tudósítást írjak róla, ezzel biztosítva, hogy még több időt töltsünk együtt. Egyik zavarba ejtő pillanat a másik után, egyik csók a másik után, és mielőtt megállíthattam volna magam, rájöttem, hogy belezúgtam. 
De amikor bekövetkezik az elképzelhetetlen, vajon hibáztathatom-e őt, ha kiszáll a játékból? 
Mit nem adnék még egy utolsó alkalomért… 


10. Sylvia River: Reményhajsza 3.



Tartalom:

A Kenderson-házaspár és kedves barátaik – immár szokásosnak nevezhetően – ismét beletenyerelnek az eseményekbe, ráadásul azoknak is a kellős közepébe. A történet előző kötetének végén főhőseink vonásai kisimulnak, hiszen zűrzavaros kapcsolataik, életük rendeződni látszik, és végre ismét első számú szerelmükkel, a zenével foglalkozhatnak. Ez azonban most sem tart örökké… Néhány, többedszer is elszalasztott rosszfiú, illetve a magánéleti problémák ok-okozati összefüggései ismételten kényszerű különélést generálnak a házastársak között, ami lassan-lassan csak felveti a kérdést: miért pedálozik ennyire ellenük az Univerzum? A vész mindenfelől erőteljesen közelít; drogkereskedők, terroristák, börtöntöltelékek, bérgyilkosok képében; de a sértett női hiúság és a bosszú is nagy szerepet játszik abban, hogy felpörögjenek az események.       

11. Carrie Cooper:Marionettjátszma sorozat



Tartalom:
Lili Green élete már nem is lehetne tökéletesebb: imádja a munkáját, igaz barátok veszik körül, és boldogságban él együtt szerelmével.
Ám minden megváltozik, amikor Lili párja segélykérő üzenetet kap volt ügynök kollégájától, és azonnal a baljóslatú hívás nyomába ered. Amikor a szeretett férfi is eltűnik, Lili kétségbeesésében a saját kezébe veszi a nyomozást, és a rendelkezésére álló kevés információt követve Franciaországba utazik.
Ahogy Lili egyre mélyebbre ás az ügyben, olyan kérdésekkel és kétségekkel találja szembe magát, amelyek egy csapásra kettétörhetik korábbi tökéletes boldogságát.
Vajon a bennünk dübörgő félelmek és kételyek a valóság kongó vészharangjai, vagy a saját bizonytalanságunk hangjai csupán?

12. Mosonyi Mara:Olmec



Tartalom:
Az ​izgalmas nyomozás elkalauzol bennünket Latin-Amerika nyomornegyedeibe, fényűző szórakozóhelyeire, árvaházaiba vagy éppen drogbáróinak otthonaiba.
Egyéni sorsokat követve tanúi lehetünk szerelmek, barátságok születésének, ellenségek küzdelmeinek, múltbéli titkok felszínre bukkanásának, miközben egyre közelebb kerülünk ahhoz, aki a háttérből a szálakat mozgatja: Olmechez, a titokzatos kartellfőnökhöz, akinek sokan még a létezését is vitatják.
Mexikóváros
Nóra, a magyar kislány, árvaházba kerül, ahol a kisstílű gyermekbűnöző, Andrés a védelmébe veszi. Felcseperedve Nora keményen tanul, míg a bátyjaként szeretett fiú könnyelműen él, viszonyt kezd egy drogbáró lányával, Milenával, aminek következtében mindannyiuk élete hajmeresztő fordulatot vesz.
Acapulco
Jake, a CIA fiatal hírszerzője Acapulco hírhedt szórakozónegyedében pitiánernek tűnő feladatot kap. Az este nem várt események hatására rémálommá válik. Jake kénytelen együttműködni egy frissen megismert nővel, ha meg akarják érni a reggelt.
Alapítvány
O’Connor, a CIA-től több mint egy évtizede tisztázatlan körülmények között távozó exkatona, létrehozza az Alapítványt. Ártalmatlan szervezet, vagy egy megcsömörlött elmebeteg bosszúhadjáratának eszköze?
A szereplők sorsa összefonódik, ésszép lassan minden titokra fény derül.

13. Szaszkó Gabriella: Pennington sorozat



Tartalom:

David ​Pennington a saját szabályai szerint él: sikeres író és öntörvényű alak, aki mindenkit távol tart magától, a bátyját, Christ kivéve. David élete azonban teljesen felborul, amikor Chris, a sikeres manhattani ügyvéd öngyilkosságot követ el a saját lakásában. Látszólag semmi sem indokolja a szörnyű tragédiát, hiszen a testvére mindig rendezett életet élt, sikeres volt a munkában és a magánéletben egyaránt. 
David úgy dönt, megírja családjuk történetét, és megpróbál válaszokat találni Chris tettére. A nyugodt visszaemlékezést azonban bátyja volt menyasszonya, Amy megjelenése szakítja félbe. Ahogy David egyre mélyebbre merül a múlt sötét bugyraiban, és szembenéz a családjában történt szörnyűségekkel, Amy és ő egyre közelebb kerülnek egymáshoz… 
Túl lehet-e lépni a múlt sebein és fájdalmain egy új élet reményében? Fel lehet-e dolgozni egy szeretett testvér halálát? Lehet-e jövője egy olyan kapcsolatnak, mely egy ilyen tragédia árnyékában születik? 
Vajon David képes lesz lezárni a múltat, vagy örökre a szörnyűségek rabjává válik?


14. Jud Meyrin: A múlt bűnei



Tartalom.

Egy csók, aminek meg sem kellett volna történnie, és egy tragédia, ami mindent megváltoztatott. 
James, Fanny kedvese eltűnik egy viharban, és többé nem kerül elő. 
Tíz évvel később a nő Ivybridge-ben, az álmos dél-angliai kisvárosban él. A múltat már réges-rég mélyen eltemette magában, egy nap azonban holttestet találnak a falu patakjában. A nyomozást Alexander, James bátyja vezeti. Fanny azóta a végzetes, tóparti este óta nem látta a férfit, mégsem tudta elfelejteni őt és a csókjukat. Alexander felbukkanása pedig mindent felkavar. 
Alexander is sóvárog Fanny után, de küzd az érzés ellen. Próbál inkább a szövevényes ügyre koncentrálni, ami egyre veszélyesebbé és személyesebbé válik. Meg tud küzdeni Fanny és Alexander a gyilkossal, aki jóval közelebb van hozzájuk, mint hitték? Megbirkóznak az egymás iránti, ellentmondásos érzéseikkel? 
Vagy a múlt végleg tönkreteszi a jövőjüket?


15. Virgin bergh: Fekete vár



Tartalom:
Voltak ​érzéseim iránta, nem tagadás. Viszont inkább lettek volna közömbösek, gyámoltalanok, mintsem, hogy ennyire teljes szívemből gyűlöljem őt. Mert ez az érzés szinte uralta az egész lelkemet, feketévé festette és állandó tervekre sarkallt, hogy tehetném tönkre életének összes további napját. 
Ó igen, a férjemről beszéltem.

Skócia, a 16. század végén. 
Evian Eilean nic Domnaill, Ayrshire hercegének egyetlen – ámde elég szeszélyes, éles nyelvű – lánya. Szülei a széltől is óvják, hisz Evian jelenti a család számára a reményt. Édesapja nagy tartozást halmozott fel, így nem maradt más választásuk, mint hogy Eviannek találjanak egy gazdag kérőt, aki segíthet a család anyagi helyzetén. A királyi udvarba küldik a lányt, hogy a hercegnő oldalán illemet tanuljon, és Evian valóban igyekszik levetkőzni makacs jellemét, lakatot tenni a szájára… 
Egészen addig, amíg meg nem jelenik az udvarban Lord Devon Cronsfeldt. Fiatal kora ellenére több győztes csatát tudhat maga mögött, s a királyi haderő élén állva, nem is leplezi szándékát: feleségül kívánja venni a király egyetlen lányát. Evian vörös fürtjei azonban megbabonázzák és sürgető vágyat érez arra, hogy a lányt még előbb megszerezze magának.


16. Rachael Lippincott: Két lépés távolság



Tartalom:
Nemsokára a mozikban Haley Lu Richardson és a Riverdale dögös bandavezérét játszó Cole Sprouse magával ragadó főszereplésével!
Szerethetsz valakit, akihez sosem érhetsz hozzá? 
Stella Grant élete minden pillanatát pontosan megtervezi. Cisztás fibrózissal küzd, és egyedül egy új tüdő adhatna neki egy kicsit hosszabb, könnyebb életet. Mindig szigorúan három lépés távolságot kell tartania más betegektől, és ő nem olyan, aki kockáztatni merne. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe a vad Will Newman, akinek rakoncátlan tincseitől és csodás kék szemétől Stella gyomra azonnal szaltózni kezd. Azonban a fiú éppen az, akitől a lánynak mindenképp távol kéne tartania magát, hiszen már a lehelete is életveszélyes lehet a számára. De mi van, ha a szívük és zsigeri vágyódásuk egyre közelebb húzza őket egymáshoz? Ha csak egy kicsit lefaraghatnának a távolságból… Vajon két lépés tényleg olyan veszélyes lenne, ha egyszer csak így nem törik össze a szívük?


17. Bíró Szabolcs: Szent György testvérei



Tartalom:

1326. ​Anjou Károly úgy érzi, a három évvel korábbi tengermelléki hadjárattal lezártnak tekintheti a belháborúk korszakát, és fényes visegrádi udvarából nekifoghat egy erős birodalom felépítéséhez. Felesége már a második egészséges fiúgyermekkel ajándékozza meg, piacain végre értékálló, erős pénz cserél gazdát, Erdélyben és a Felvidéken egymás után tárják fel a zsíros ezüstbányákat, ő pedig a keresztény királyok közül elsőként saját, világi lovagrendet hoz létre, amely Szent György nevét viseli. 
Ám ahogy negyedszázados uralkodása során újból és újból mindig, úgy ezúttal is felüti fejét a baj: Dalmáciában belháború tör ki, a Kőszegiek és a Babonicsok saját szakállukra nyugat felé settenkednek, Havasalföldön pedig Basarab vajda kezd sötét ténykedésbe, miután függetleníti magát a magyar királytól. 
Visegrádon eközben egyre erősebbé és befolyásosabbá válik a Bátor Attila örökségét őrző Lackfi István, de ott van az udvarban az az ember is, akit túlontúl nyomasztanak a múlt árnyai, és aki maga sem tudja, bírhat-e szabadulni régi esküje terhétől: Zách Felicián.


18. R.Kelényi Angelika: Mennyei bűnök sorozat



Tartalom:
Kegyetlen ​titkok és szenvedélyes szerelem a 19. századi Rómában
1858-ban Rómában egy német hercegnő, Katharina, mocskos titkokról próbálja lerántani a leplet, de számtalan akadályba ütközik. 
Marco Fiore, a megkeseredett, hitehagyott, ópiumfüggő egyházi nyomozó kapja a 
lehetőséget, hogy felgöngyölítse a Sant'Ambrogio zárdában folyó kegyetlen, parázna 
játékokat. A bűnösök mind magas rangú egyházi személyek, akik saját és egymás érdekeit akár gyilkosságok árán is képesek megvédeni. A szálak a kolostor rendfőnöke, Maria Luisa nővér kezében futnak össze, akit senki nem mer megvádolni. 
Marco igyekszik rájönni a titok nyitjára, de tudja, egyedül kevés ehhez a feladathoz. Egy véletlen folytán találkozik a gyönyörű, de szorult helyzetben lévő Blancával, és ráveszi, hogy segítsen neki a nyomozásban. A lány jelentkezik a zárdába, hogy bizonyítékot szerezzen Maria Luisa nővér pokoli tevékenységére. 
A történetet valós események ihlették. 


19. Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók sorozat



Tartalom:

Bangkok piros lámpás negyedében hetek óta a félelem az úr. Laura, egy svéd fotóslány a helyszínre utazik, hogy újságíró kollégáit képanyaggal támogatva segítsen egy sorozatgyilkos nyomára bukkanni. Ám hamarosan ő maga is elmerül a város titokzatos, buja világában, ami nem csupán a nyomozást, de az ő már többször megsebzett szívét is veszélybe sodorja. 
Bűn és bűnhődés, kegyes hazugságok, önző hiúság vagy a vak szerelem szövik a kusza szálakat? Esetleg mindezek együttesen? 
A regény Ázsia egyik leglüktetőbb metropoliszába repíti az olvasót, hogy annak minden színével és illatával, vétkével és gyönyörével egy izgalmas történet részese lehessen.


+1. Tomor Anita: Álmodtam már rólad sorozat



Tartalom:


Liv ​hallani sem akar új pasiról, a régi pasijáról még úgy sem. Megcsalták, otthagyták. Éppen elég volt átélni mindezt egyszer. A diplomájához már csak egy kambodzsai régész gyakorlat hiányzik, de mielőtt elutazna, találkozik Daviddel. Ez a pasi túl sármos, túl pimasz és túl rámenős. Nem lehet megszabadulni tőle. Ráadásul egy túltequilázott éjszaka után, Liv reggel egy hajón „ébred" David mellett az ágyban. Úgy érzi, nagyon gyorsan el kell tűnnie. El a férfitól, a lehető legmesszebb, mielőtt egy újabb „belehabarodok, szerelmes leszek, majd kidobnak" katasztrófa bekövetkezne. De hogy tudsz eltűnni egy hajóról, és hogy tudod megértetni a pasival, akivel az éjjel lefeküdtél, hogy csupán egy egyéjszakás kaland volt, ha ő nem akarja megérteni? Van ennél rosszabb? Naná hogy van! Ha kiderül róla, hogy a legjobb barátnőd bátyja, Angkor-wat kutató régész, akivel a következő három hónap minden átkozott napján találkozni fogsz, és még a tetejében: rendkívül vonzó és állati jó az ágyban. 
Izgalmas, fordulatokkal teli kalandok várnak az olvasóra Kambodzsa rejtelmes őserdejében. Liv nem is sejti, milyen rémálomba keveredett azzal, hogy megismerte Davidet. Mágnesként vonzzák egymást, de egyikük sem könnyű eset. Vajon, amikor Liv felébred megváltozik a véleménye? Ad esélyt egy újabb szerelemnek? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése