Claire Robins: Sorsok tükre c. kötetéből újabb részletet hozok el nektek. Hogy tetszett az előző rész? Vártátok a folytatást? El is hoztam nektek a beleolvasó 2.részét, ha tetszett hagyjatok nyomot.
Sorsok tükre
(Vystera Árnyai)
Tartalom
“Sokféle legenda terjengett a Hiúzról és az Árnyakról. Azt mondják, a Hiúz a sivatagi városokat járja vörös csuklyás köpenyében, és gyerekeket ragad el magával. Őket aztán a titkos táborába viszi, és ott mindenféle rituálékkal és főzetekkel halálosztókat nevel belőlük, akik aztán éjszakánként Árnyakként gyilkolják a rosszakat. Ez persze csak rémtörténet volt, amivel a rossz gyerekeket riogatták. Itt azonban, a nyomornegyedben mindenki tudta, kik ők valójában. A Hiúz valóban a sivatagi városokat járta, azonban nem rabolt el egyetlen gyereket sem. Az árvák és szegények közül választotta ki azokat, akiknek elég jó képességeik voltak. Gyorsaság, ügyesség, kitartás… Elég sokan választották a Hiúzt a nyomornegyed helyett. Ő aztán kitanította őket. Igazi Árnyakat nevelt belőlük.”
Az Árnyak évszázadok óta küzdenek a nemesek kapzsisága és zsarnoksága ellen, ám ezúttal sokkal fenyegetőbb veszéllyel kerültek szembe. Ötszáz év telt el, mióta a rejtélyes eredetű varázskönyvnek nyoma veszett, ám most újra előkerült. Azt suttogják, egy másik világból származik, s ördög tudja, miféle szörnyűségeket lehet véghez vinni a segítségével. Kik állnak a titokzatos szertartások mögött, hogyan találtak rá a könyvre, és mi céljuk vele? És mi köze ehhez egy fiatal lánynak, az Árnyak első nemesi származású tagjának? A sorsok tükre minden titkot felfed. Addig is az Árnyak elsődleges célja, hogy megakadályozzák, hogy az összeesküvők használhassák a könyvet, és megóvják Vystera-t más, idegen világok mágiájától.
ENGEDÉLLYEL
BELEOLVASÓ
Hivatalosan Illindria királyságához tartoztak, azonban már régóta
különálló területként tekintett rájuk mindenki. Aki egyszer oda betette a
lábát, sosem tért vissza, az ott élő lények senkit nem tűrtek meg maguk
között. Manók és apró tündérek éltek erre, de ez volt az otthona a
kentauroknak is, s az a legenda járta, hogy a rengeteg mélyén az erdő
istenét őrzik és védelmezik. Erre délen a Rempath választotta el
Kordrint a lakott területektől, s a pengeéles sziklák már önmagukban
elvették a kíváncsiskodók kedvét a vadon felderítésétől, s ha ez nem
lett volna elég, a hegyek között tanyázó kísértetek a maradékot is
elijesztették. Természetesen így is akadtak, akik ennek ellenére
nekivágtak az ösvényeknek, ám a kevésbé bátrak inkább a hosszabb utat
választották, s tettek északra egy többhetes kitérőt, hogy
biztonságosabban meg tudják közelíteni Kordrin határait. Legalábbis ők
azt hitték, hogy az biztonságos…
Egy időben Nash is eljátszott a
gondolattal, hogy megkeresi a kentaurokat, most azonban hálás volt, hogy
csupán a Rempath lábáig kellett menniük. Pontosabban az ott elterülő
városba, Surean-ba kellett eljutniuk. Aprócska város volt ez, Illindria
legdélebbi pontján. Az itteni helytartó megengedhette magának, hogy
király módjára kastélyban éljen, melyet évezredekkel ezelőtt még a
törpök építették, ám a háború után aki megmaradt közülük, elmenkült
innen, s helyüket emberek vették át. A roppant kastély a sziklafalba
mélyesztve állt két éles lejtő között, előtte a völgyet betöltve terült
el a város. Lakói bányászattal keresték a kenyerüket, ennek köszönhetően
alig akadtak itt koldusok, a bányában ugyanis mindig mindenkinek volt
munka. Talán épp ezért volt lehetséges, hogy itt az Árnyaknak sem volt
állandó központja, csupán néhány őrszemük élt a városban egy apró
házikóban. Nem zargatták őket, mert ők sem ártották bele magukat
semmibe. Arra az esetre a Hiúz külön embereket küldött. Ezúttal Nash-t
és Olivert.
Az egyik magasabb ház tetején ücsörögve kémlelték a
várost. A feladatuk egyszerű volt: felkutatni és megölni egy bizonyos
Raymond Moneth nevű nemesembert, aki újonnan rabszolgatartással
foglalkozott – habár ez már több évszázada tiltott volt, épp elég embert
fizetett le, hogy zavartalanul űzhesse. Nash-nek a gyomra is felfordult
a gondolattól. Minél hamarabb ki kellett iktatniuk, mielőtt még több
nemest behúzna az üzletbe. Őrszemeiknek hála, már tudták, melyik házat
kell keresniük. Megtudták azt is, hogy a drága Moneth úr meglehetősen
kedveli a partikat, ahová számos más előkelőséget is meg szokott hívni, s
előszeretettel mulatja át velük az éjszakát – és nem veti meg az
élvezeti szereket és az orgiákat sem.
Legalább egy patkánnyal kevesebb lesz, gondolta Nash, mikor megkapták a feladatot.
-
Szóval megint be kell osonnom egy nemes villájába, ráadásul
egy parti kellős közepén, úgy, hogy lehetőleg senki ne vegyen észre. –
szólalt meg Nash, majd sóhajtott egy nagyot.
- Továbbra is
ott van az a lehetőség, hogy kurtizánnak adod ki magad, és úgy férkőzöl a
közelébe. – vonta meg a vállát Oliver, s Nash-t a hideg is kirázta.
-
Nem, erről nem is akarok hallani többet. Nem fogok kurtizánt
játszani. – csattant fel, még a gyomra is felfordult a gondolattól, s
ahogy Oliver elképzelte a jelenetet, egészen fülig pirult.
A jó
vizuális képességeknek is megvoltak a hátrányai. Halkan krákogott egyet,
s zavartan megigazította a csuklóján az alkarvédője szíját.
-
Nos… Igazából nem véletlen, hogy téged küldtek. Megvannak a… khm…
képességeid, te lopózol a Hiúz után a legjobban a csapatban. – felelte,
érezte, hogy el fog tartani egy darabig, míg kiűzi a fejéből a képet.
Nash
hátrafordult, ahogy meghallotta a fiú zavart hangját, de amint meglátta
a pírt az arcán, felkuncogott. Képtelen lett volna haragudni rá a
felvetés miatt. Oliver újra megköszörülte a torkát, s komolyabbra vette a
szót.
- De komolyan, Nash… Meg se kottyan neked egy ilyen
villa. És én is ott leszek a kertben, hogy azonnal tudj jelezni, ha
bármi gond történik.
Nash elmosolyodott, s a fiú vállára tette a kezét.
Folyt.Köv.
A könyvet itt tudjátok beszerezni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése