Pierre Vasarely és Philippe Dana
Vasarely regényes évszázada
Második, bővített kiadás
Megjelenik májusban!
Prae Kiadó, 2026
Fordította (az Epilógussal bezárólag): Vígh Árpád.
Az Utószót és a Függeléket Halápi Blanka fordításának átdolgozásával Jeney Zoltán és Balogh Endre készítette. Szaklektor (az Utószó és a Függelék kivételével): Kárpáti Kata. Szerkesztette: Balogh Endre. Olvasószerkesztő: L. Varga Péter. A borítót Szalay Miklós készítette Willy Maywald fotójának felhasználásával. A borító és a hátsó fül fotóit Pierre Vasarely bocsátotta a magyar kiadás rendelkezésére.
Könyvbemutató a budapesti Francia Intézetben május 12-én, kedden 17 órától
Pierre Vasarelyvel Bősze Ádám beszélget.
A beszélgetés tolmácsolással hallgatható.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött
A kötetről
Victor Vasarely a 20. századi képzőművészet egyik legjelentősebb alakja, az „optikai festészet”, azaz op-art legfontosabb alkotója. Művei mindenütt óriási sikert arattak, nemcsak a galériákban és kiállításokon, de a populáris kultúrában is. Ebből a regényes életrajzból kiderül, honnan indult és hová jutott: a pécsi születésétől a budapesti tanulóéveken át franciaországi letelepedéséig. Végigkísérjük a szegénységtől a gazdagságig, az ismeretlenségtől a világhírig. A pikáns családi legendákból megismerjük szerelmeit, szenvedélyeit, és azt is megtudjuk, hogyan kapcsolódott össze életében művészet, üzlet és szerelem.
Mindemellett megelevenedik előttünk a 20. század közepi Párizs mozgalmas kávéházaival, füstös és fülledt szalonjaival, galériáival, a kor legnagyobb festőivel és zenészeivel, filmeseivel, művészlegendákkal, galériatulajdonosokkal. Látjuk Franciaországot és Magyarországot a második világháború alatt, Párizs szerepének változását a nemzetközi művészvilágban és műkereskedelemben, Amerika mind nagyobb vonzerejét, New York lehetőségekkel teli csillogását. Végül tanúi vagyunk a francia vidéken eltöltött időskornak, a két fiú és az unoka felnövésének, egy művészcsalád konfliktusoktól sem mentes kiteljesedésének.
Pierre Vasarely nem antik szobrot farag nagyapjának Philippe Dana újságíró közreműködésével, hanem lüktető családtörténetet ír, amelyben a 20. század kis- és nagytörténelme kavarog, és amiben a művészi elit világa és a vasárnapi gyöngytyúk is elfér. A végeredmény az invenciózus mester, Victor Vasarely életének és munkájának története, az alkotóé, aki mindenben izgalmas lehetőséget talál. Jelen, második, kibővített kiadás számára Pierre Vasarely a mából visszatekintve összefoglalta azokat az eseményeket, melyeket az 2019-es kiadásban nem említett, és azokat, melyek annak megjelenése óta történtek.
Részlet a kötetből
„Párizs, 2017. szeptember
Munkások dolgoznak védősisakkal a fejükön egy VIII. kerületi épület előtt. Alig van forgalom ebben az utcában, amely a Szajna-parttól indul és a szuperelegáns Montaigne sugárútba fut bele. A sürgölődés oka néhány lépéssel odébb található. A Bayard utca 22-nél, hogy egész pontosak legyünk. Ott sürgölődik a sok kamion és daru. A fémlemezek közé bezúduló szél fütyölése különös melódiává áll össze.
Az RTL névre módosult Luxemburgi Rádió és Televízió foglalja el ezt a épületet 1936 óta.
A rádióállomás éppen költözködik. A külvárosban, Neuilly-sur-Seine-ben lesz az új otthona. A médiumok aranyhármasa végóráit éli. Az örök rivális Europe 1 szintén elhagyni készül háromszáz méterre odébb található székhelyét. A Radio Monte Carlo, ez a valaha a legnagyobb adóknak is kihívást jelentő dél-franciaországi rádió már rég feladta a közeli, Magellan utcai helyiségeit, és RMC néven egyszerű hírcsatorna a párizsi körgyűrű déli peremén. Az idők a nadrágszíj összehúzásáról szólnak. A kávéházak az utolsó túlélői ennek az egykor nyüzsgő negyednek, melyek még mindig tele vannak újságírókkal, műsorvezetőkkel és az adások meghívottjaival. A Chez Savy és az időközben Café mode-ra keresztelt L’Athénien a televíziózás előtti évek radio days-einek utolsó szimbólumai. A pultnál, Gauloise- és Gitane-füstben a negyed munkásai és alkalmazottai versengenek az adó sztárjaival a szabad bárszékekért. Ma, és még néhány hétig a Hexagon leghíresebb hangjaival lehet találkozni ebben a nagy sürgölődésben.
Nincs többé hallgatottsági vetélkedés. Az RTL, amely hosszú időn át fej fej mellett haladt riválisaival, most már egyértelműen Franciaország leghallgatottabb rádiója. Ám a közvélemény-kutatások sem tudják eloszlatni azt a szomorúságot, amely ennek az 5000 négyzetméternyi irodával rendelkező, hatalmas és személytelen épületnek a költözése fölé borul. Egy szép korszak vége ez a szűkös, de meleg hangulatú helyiségekben. 2017 nyara óta állványok éktelenkednek a homlokzat teljes hosszában. A munkák kezdete előtt, ahogy a szabályok előírják, tábla jelezte az épületen ezeknek a célját: „Az utcai homlokzat fém díszburkolatát, Victor Vasarely művét, mikroperforált ponyvával váltjuk fel.”
A zaj fülsiketítő, takarítógépek és légkalapácsok dolgoznak. Le kell bontani a harminchárom, egyenként tizennyolc méteres alumíniumlemezekből álló dekorációt, amely az épület öt emeletét borítja. A kompozíción hat koncentrikus fekete kör látható, és Oerveng, vagyis Örvény a címe. Ez a 288 négyzetméteres műalkotás 45 éve szolgálja a rádió identitásának vizuális megjelenítését.
Minden a hetvenes évek elején kezdődött. A Bayard utcában 1910 körül neo-egyiptomi stílusban épített ház három szintjét egy ötemeletes modern blokkal toldották meg. A két épületrészt fél évszázad választja el. Az RTL igazgatója, Jean Farran akkor arra kér művészeket, álmodjanak meg egy olyan eredeti alkotást, mely újszerű és látványos módon öltözteti fel és szimbolizálja a rádió székházát. Három terv marad versenyben. Egy olyan korban, amikor az épületek homlokzatának a szépsége csupán kevés embert izgat, találkozik a rádió kezdeményezése az alkotók lelkesedésével. Carzou egy tündérpalotát, a káprázatok palotáját képzeli el, mely feledteti a múlt nosztalgiáját. A homlokzatot ezüstös fémvonalak kusza hálózata eleveníti meg, tükrökkel, színes üveggömbökkel, fényjátékokkal. A második terv egy XX. századi katedrális képzetét kelti, égbe nyúló tornyokkal, kígyózó vonalakkal, körökkel, korongokkal, egy varázslatos modern fémvilág lenyomataként. Georges Mathieu, aki már készített egy freskót az ORTF székháza számára, gyantával vegyített okkersárga betont használ egy tranzisztor belső világának megjelenítéséhez. Végül az RTL igazgatósági tanácsa Vasarelynek a fiával, Yvarallal együtt kidolgozott tervét fogadja el, melyet a művész így ír le: „Az elektromosság, az elektronika megváltoztatják a világot, mióta a hírek másodpercenként 300 000 kilométeres sebességgel érnek el bennünket. Ezt a gyorsaságot, ezt a sugárzást szerettük volna hullámformákra fordítani, melyek pillanatok alatt továbbítják az információt, legyen az politikai, tudományos, művészi vagy irodalmi. A rádió és a televízió lép a könyvek és a könyvtárak helyébe. Csodálatos tudni, hogy abban a másodpercben, amikor egy esemény bekövetkezik, az nemsokára egy pillanat alatt mindenki tudomására jut, a föld bármely pontján. Mi ezt a gondolatot fokálisan elmozdult körökre fordítottuk.” Yvaral ezt még a következőkkel egészíti ki: „Az egyes elemekből kiindulva megemeltük, aztán sorba rendeztük őket a térben, hogy rajzolatuk körkörös hatást keltsen. Programozott elektronikus fénycsóvák pásztázzák majd a szürkére és vörösre anodizált alumínium anyagot. Az így megvilágított tömegek a hullámzás érzetét keltik.”
A különböző lemezek a bejárat fölött, amelyen keresztül ezentúl a látogatók érkeznek, a rádióhullámok terjedését elevenítik meg. Hasonlóan nagyigényű, egy építésznek és egy médiumnak otthont adó épület szövetségéből született látványtervnek a megszületéséhez legközelebb majd a Canal+ csatorna elnökének, André Rousselet-nak és Richard Meiernek a találkozásakor lehetünk tanúi. Utóbbi egy elegáns fehér épületet álmodott a Szajna mentén az André-Citroën rakparton, melyet 1992-ben avattak fel. A sors iróniája, hogy később ebben kapnak majd helyet az Europe 1 csatorna irodái és stúdiói.
1972. január 25-én egész Párizs ott tolong az RTL folyosóin, azon az estélyen, amelyen felavatják a Vasarely által újjávarázsolt épületet. A csatorna valamennyi sztárja jelen van. Olyanok, mint Maurice Favières, Guy Lux, Fabrice, Anne-Marie Peysson, Ménie Grégoire, André Torrent vagy Jean-Bernard Hebey. A franciák nemcsak a hangjukat, de az arcukat is ismerik. A mozgóképpel kísért és a közösségi hálókat elárasztó adások ideje még nem jött el, de a műsorvezetők, az autók hátsó szélvédőjére ragasztott matricáknak hála, hamar ismertté váltak. A ceremóniamester, Philippe Bouvard 18.30-tól hajnali 2-ig élő adásban van a nagy stúdióban. Fogadja a számos megjelent személyiséget, akik aztán a folyosókon, a lépcsőkön, a minden emeleten felállított büfék körül nyüzsögnek tovább. A legnagyobb sikere a hatodikon található, orosz különlegességek kóstolójának van. Mindez egyenes adásban. Egymást követik a sztárok interjúi. Valamennyi egyenruhás hoszteszen fülhallgató. A meghívottakat végigkalauzolják a süppedő padlószőnyeggel borított irodák labirintusában, majd a narancssárga plasztik lépcsőkön a stúdiók felé indulnak. A tetőn egy vörös és fehér színű léggömb teszi teljessé ennek a fényes estének a díszletét. Óránként rövid hírösszefoglaló emlékeztet arra, hogy azért a Föld forog.
Egy este erejéig a világ közepe a Bayard utcában található, melyet lezártak a forgalom elől, hiszen Jérôme Savard Nagy Cirkuszvarázsa éppen ott nyújt látványosságot. Legfrissebb produkciója, a Roland Topor által írt Robinson Crusoe utolsó magányos napjai óriási sikert arat. Ebben a rendezője által romantikus operának nevezett hatalmas revüben hastáncosok, álzebrák és valódi tyúkok, egy tűzköpő és egy afro-kubai mambo zenekar egyesíti a cirkusz és a music-hall elemeit. Az elegáns negyednek ebben a kis utcájában, az ország legnépszerűbb csatornájának hála, az emberek felfedezhetik a jobbára inkább az egyetemi negyed pódiumain megszokott alternatív avantgárd színházat is, amely a négy éve, 1968-ban indított erkölcsi felszabadulás hullámain lovagol.
A házon belül nyilván könnyebben találkozhat az ember azokkal az ismert szereplőkkel, akiket például az „Állj, vagy még” közönsége szeret. A Hit Parade sztárjai mind ott vannak. A fényképészek Claude François-t és Carlost igyekeznek megörökíteni. Joe Dassin aranygombos zakójában hosszasan időzik a bejárat előtt, miközben autogramokat osztogat rajongóinak. Benn, az RTL helyiségeiben híres színészekkel és olyan sportbajnokokkal lehet találkozni, mint a Formula 1-es pilóta, Jean-Pierre Beltoise vagy Michel Jazy, aki valóságos szimbóluma a francia atlétikának, mely hasonlókban nem nagyon bővelkedik. A háromezer meghívott virágcsokorral és egy Dior márkájú parfümmel távozhat. Nagy ünnep ez a Harminc Dicsőséges Év Franciaországában. Az utolsó a fekete arany válsága és az olajárak elszállása előtt. Vasarely és Yvaral voltak a díszvendégei az optimista évek utolsó estélyének.”
Megvásárolható a kiadó webáruházában
