A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Költő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Költő. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. október 3., péntek

Vicent Andrés Estellés: Szemüvegben temessetek – A könyvfesztiválra megjelenik!

 Vicent Andrés Estellés

Szemüvegben temessetek

A könyvfesztiválra megjelenik!

Prae Kiadó



Prae Kiadó, 2025

Fordította: Nemes Krisztina

Szerkesztette: Bakucz Dóra

Olvasószerkesztő: L. Varga Péter

A borítót Ana Borja fotójának felhasználásával Szabó Imola Julianna tervezte. A borítón szereplő Estellés-graffiti Valènciában készült: „nem vagyunk semmi, ha nem vagyunk nép”. 


A kötetről


Vicent Andrés Estellés valènciai katalán költő életműve a mediterrán életigenlés jegyében fogant. A hazai tájhoz, nyelvhez való hűség, a legyőzöttek emlékezete, a mindennapok, a táj ugyanolyan fontos témái, mint a szenvedéllyel fűtött szerelem vagy az elmúlás. Kisnemzeti nyelven írt költeményei és nyitott, modern látásmódja miatt a Franco-diktatúra éveiben művei többnyire kiadatlanul maradtak. Csaknem 60 kötetnyi verse a demokratikus átmenet időszakától kezdve jelenhetett meg és vált kortárs klasszikussá.

Estellés a hétköznapok, a valóságos dolgok költője, aki egy hosszú és keserű történelmi helyzetben felvállalta, megőrizte, átmentette népe hangját, s költői bizonyságát adja a máig élő és élni akaró valènciai katalán kultúrának. A műveiből készült magyar nyelvű válogatás a szerző születésének centenáriuma alkalmából jelenik meg. Az antológia a Katalán Könyvtár sorozat első kötete, amely a Prae Kiadó gondozásában lát napvilágot.

„Meglepetés volt nekünk az élet,
zsebünkben csücsülő levelibéka,
óriási üvegkupola,
csend, sürgető vágyak, szédület,
egy óra, ami megállt, s Valaki nekünk
adta, hogy végre szétszerelhessük,
erre vágytunk kiskorunktól fogva,
és nem volt benne semmi érdekes …
Mire mi csak kacagtunk újra!
Az idő ott volt benn a levegőben. Utánanyúltunk,
hogy kimarkoljunk belőle. De nem volt idő sem…
Csak az utca meg az a boldogság.
És a kiáltások
– Gól! Gól! –
kissrácok fociztak
iskola után…”


A szerzőről


Vicent Andrés Estellés (Burjassot, 1924 – València, 1993) València par excellence költője. Újságíró, szerkesztő, a 20. századi katalán nyelvű irodalom egyik legfontosabb alkotója, a kortárs valènciai költőnemzedék lelki-szellemi példaképe.

Versek a kötetből:


HIVATÁS 

Egész áldott nap csak sóhajtozom.

Joan Timoneda

 

Felmenőid hosszú sora pékekből áll,

s pék szeretnél lenni te is, mint minden ős,

fenyőgally köteget kemencébe rakni,

este kovászt készíteni, ahogyan ők,

éjfélkor lemenni tésztát dagasztani,

bevagdosni gyorsan pár késvillanással,

kemencét kisöpörni és begyújtani,

fejed tűztér lángpoklába beledugni,

ennek illatát hozta szeles reggelen

a sutba felszálló nedves, párás meleg.

Kosarakba rakni azt a ropogós és

vidám kenyeret s felfűteni újra

a kemencét, nőjön, majd lohadjon a láng.

Úgy volt, hogy pék leszel, mint minden felmenőd.

Apádtól tanultad a pékmesterséget,

nap mint nap, minden éjjel, s most hiányzik.

Élethosszig tartó keserű sóvárgás,

megjelöli melled és keresztbe vágja

a feledhetetlen késvillanással.

Legbensőbb lényed ez, innen jön minden vers,

húsodban minden heg, az ősidőkből még,

mikor fenyőgallyal raktad a kemencét.

 

(MERT CSAKIS A PÉLDA SZÁMÍT)

Mert csakis a példa számít

példa kell legyél mindenben,

példás, minden pillanatban,

magadról meg kell feledkezz,

hogy hozzátartozóid légy

s érezd azt, ami nekik fáj,

érezd mindenki haragját,

mert így leszel végül teljes

Isten és az ember előtt,

így leszel mindörökre nép.

Mindenki haragja s kínja,

a zsoltárok születtek így.

Most zsoltáros idők jönnek,

nem marad más, csak a zsoltár,

időkön, országokon át.

Csak a zsoltár marad veled,

s a zsoltárban megmenekülsz.

Kín és igazságtalanság,

durvaság és szomorúság,

s minden gorombaság ellen

zsoltárba fogózz, énekeld,

mert zsoltáros idők járnak.

Nincs jobb fegyver, mint a zsoltár,

leront s felemel falakat,

rombol s épít városokat,

maga a remény a zsoltár. 


Megrendelhető a kiadó webáruházában

Prae Kiadó


Georg Leß: az éhségputtók éjszakája – A könyvfesztiválra megjelenik!

 Georg Leß

az éhségputtók éjszakája

A könyvfesztiválra megjelenik!

Prae Kiadó



Prae Kiadó, 2025 

Fordította: Lesi Zoltán és Nemes Z. Márió

Szerkesztette: Balogh Endre

Olvasószerkesztő: L. Varga Péter

Nyelvi lektor: Nádori Lídia

A magyar kiadást – a borítóval együtt – az eredeti design alapján az Amacron Bt. és a PRAE.HU Kft. készítette, a szerzővel történt konzultáció alapján. Arculat és képek: Andreas Töpfer, a kollázsok mesterséges intelligencia által generált képek felhasználásával készültek.


A szerzőről


Georg Leß (1981, Arnsberg) német költő, Berlinben él.

Négy verseskötete jelent meg:

Schlachtgewicht, 2013, die Hohlhandmusikalität, 2019, die Nacht der Hungerputten, 2023, Lindwurmsichtungen und Berichtigungen, művészkönyv Kateryna és Tetiana Ocheredko linómetszeteivel, 2024.

Verseit számos nyelvre lefordították, hangzóvá tették, megfilmesítették, különböző díjakat és ösztöndíjakat kapott, legutóbb a Dresdner Lyrikpreis elismerését nyerte el 2024-ben.


A szerző portréját Dirk Skiba készítette.


Tartalom 


Előhang   a bensőségesség ellen 3

1.    1.  fejezet

a belsőépítészet ellen 7

a szabadtartás ellen 8

természetmegfigyelés nagyon távolról 9

a gyülekezet ellen 10

a következő ellen 11

a tíz sor ellen 12

nap, hold és visszaverődés 13

szerszámok a munka ellen 14

mi és sok más benépesítjük a nagyvárost 15

az önéletrajziság ellen 16

Utóhang   aki jegyzetel 17

 

1.    1.  fejezet

egy puttót vagy egy személyt 21

továbbra is az életrajziság ellen 22

elkésve a hivatalból 23

a továbbfejlődés ellen 24

kielégíthetetlen irodai szükségletek 25

ünnepek ellen 26

monológ új madzagok vásárlása közben 27

a költői felolvasások miatt 28

fajok és üzenőtábla 29

a 8. Berlini Final Girl Filmfesztivál ellen (2023) 30

a szabadidő ellen 31

Utóhang   utolsó puttók 32


Részletek a kötetből


a bensőségesség ellen

egy maréknyi puttó esik a földre

küzdenek, kimúlnak

és senki nem olvas róluk, küzdenek és kimúlnak

 

de az egyik a lehető legfurcsább módon

a homlokára zuhan a rajból, mint

 

mézes korsó mélyére, az énbe, és többé

nem talál ki, így születek, krónikása

 

a ragacsos keringéseknek

 

a belsőépítészet ellen

az ágymélyi melegségtől megfosztva, pehelytollak kavarnak

zsíros meteoritokat, egy egész rajnyi zúgott le

a legnagyobb magasságból, a bútorház tetején keresztül!

pehelyfelhők körülöttük, pihefelhőbe boruló csontszilánkok

 

a legszilánkosabb én, egy agyilag kihegyezett egyedi darab

egy pillanatra látom a problémát, a probléma fejecskéjét

nem lettem egy csapásra más? legfeljebb

másképp becsapódott

 

hasonlóan vadul mozgó, kozmikus tyúkólból

az ég magasából, de rálátás nélkül, már nem látja

az üvegasztalt az egyik, és lefejezi magát

félig esetlenkedve, félig gurulva a beépített konyhákig

 

az egységet alaposan lerázni, az éhséget soha

onnantól kezdve vagyunk háromjegyűek, onnantól kezdve vannak

 

a szabadtartás ellen

mint én az ágyban, felriad a beépített konyhában

behúzza a hasát, kidugja a fejét

a puttók természetes táplálékát puttónak hívják

vadászcsapatok tipegnek a bútoráruházban

 

berendezni, lerendezni, elfogyunk, mi olyan

szerencsétlenül jóízűek, megannyi új ismeretség

mint a rothadás és az útszóró só

hagyjuk, hogy átváltoztasson minket, bátran engedjünk

egy csepp közömbösséget és rózsavízet

 

még ha az emberek nem ízlenek is úgy, mint mi: kevesebb

puttóhúst kell ennünk, nincs vevő, nincs

király, aki ellenállna ennek a szakértelemnek, nincs kulissza

 

többfejű, többhasú, tollformájú izmaink sorvadnak

a hegek alatt, testünk egyenesen tartják, olyan nosztalgikusan, mint mi

sose voltunk, egy óvatlan hiba súlya nehezedik

békében csapódtunk be, minek a sok áldozati rituálé?

 

természetmegfigyelés nagyon távolról

a szemhéjak, ha a szárnyak remegnek, remegnek

itt fúj, emberem, a szembeszél

a legnagyobb magasságból hozom neked, a legfőbb konyha üdvözleteként

 

a szemhéjak lecsukódnak, ha a szárnyak csukódnak

mert ezek mindig is egyek voltak, ahogy mi is azok leszünk

és nem rejtvények, hanem pávaszemek

csalogatnak? vagy üldöznek? patyolattiszta gyanú suhan át rajtuk

mint gondoskodási ösztönöd torzképe

 

a sápadt tavaszban köröznek a levegőben, ezzel érlelik az első tekintetet

mely feletted ragyog, mint mi is, emberem, egy kicsit szembetűnő

arany terepszínben ragyogunk


A kötet megrendelhető a kiadó webáruházában: 

Prae Kiadó

 

2025. április 17., csütörtök

Szeles Judit: Világatlasz – Megjelent!

 Szeles Judit

Világatlasz

Megjelent!

Prae Kiadó



Prae Kiadó, 2025

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna


Fülszöveg


Áfra János ismertetője: Egy térkép komplexitása az ábrázolás mikéntjének és a tematikus rétegzettségnek a függvénye. A Világatlasz azt a térképet részletezi tovább, amelyet Szeles Judit az Ilyen svéd és a Szextáns verseiben kezdett el felvázolni, iróniával mutatva rá a kultúra- és személyközi viszonyok közvetítésének megejtő bonyodalmaira. A versbeszélő és ismeretlen ismerősei némelykor hajóval, máskor vonattal, mikrobusszal, Trabanttal vagy épp Campinggel, olykor pedig repülővel szelik át a városrészek, országok, sőt, kontinensek határait. Előfordul, hogy a képzelet vagy a Google Maps erejével küzdik le a távolságokat, és nem egyszer versről versre vándorolnak. Nemcsak térben utazhatunk velük, hanem korszakokon és kultúrákon át, identitáslehetőségek és értékszemléletek között. A természeti jelenségek, a történelmi és irodalmi emlékezettel kapcsolatos információk, életesemények rétegződését figyelve beleközelítünk helyzetekbe, majd madártávlatra váltunk. Az idegennel újra meg újra szembenéző én nem nyugszik a neki kijelölt határok között, navigálatlan kalandozásait, átváltozásait látva rendre elbizonytalanodunk, meddig tart az övé, és hol kezdődik el valaki másnak a története. Na és mi vajon merre lehetünk ezen a magyar-svéd torzító tükörrel elrajzolt térképen? A vers beszélője tévelyedett el úton hazafelé, vagy pedig bennünket vezet félre, rakosgat ide-oda, akárha egy terepasztalon lennénk?


A szerzőről


A szerző portréját Martin Larsson készítette.

Szeles Judit 1969-ben született Csengerben. 2003 óta Svédországban él. Művei: Ilyen svéd (2015, FISZ), Szextáns (2018, JAK, versek), Ibsen a konyhában (2022, Prae Kiadó), Libegő (2023).

2019-ben Szextáns című verseskötetével elnyerte a Merítés-díjat.



Versek a kötetből

Betelepítés

Fókákat fogok telepíteni a Tiszába,
meg kunkori farkú garnélát,
a tájba applikálom a fjordokat,
gránitot rajzolok, hegyet Szegedre,
Debrecenbe meg Nyíregyházára,
hogy a pulyák is megtanuljanak síelni,
vitorlázni, nagy tankereket vezetni,
homárcsapdát kihelyezni a Békás-tóba,
a Sóstóba és a Tisza-tóba, bele
a vízbe a sót, besózom, mint a levest,
medúzákat rajzolok bele, fehéret, pirosat,
olyat is, amelyik csíp ezer csápjával,
megfűszerezem a magyar költészetet,
betelepítem sarki fókákkal, rókákkal,
olyan állatokkal, emberekkel, növényekkel,
amelyek egyelőre ismeretlenek,
láthatatlanok, kitapinthatatlanok,
kiszagolhatatlanok, a sorok közé
vörös áfonyát ültetek, tengeri sást,
meg olyan füveket,
amilyeneket még nem láttatok.


Egykori boltokban

A Sós bácsi boltja
a vasútállomás felé volt.
Finom cukorkákat árult,
párizsit, paprikát,
szemben a kenyérgyárral,
ahol hosszú sorokat
álltunk a friss kenyérért,
a vasútállomás felé,
ahonnan a tehenek jöttek
esténként a legelőről,
maguk után friss
tehénlepényeket hagyva.
Sose szerettem este
biciklizni, amikor
a tehenekkel találkozhattam,
mert féltem tőlük.
A kenyérvásárlásban is
csak a kifliket szerettem,
Sós bácsinál pedig
a finom cukorkákat.
A Dianás cukorka
volt a kedvencem.
Azt a trafikbn vettem,
mint később apámnak a Fecskét
vagy a Szimfóniát.
Öt ötven volt a Szimfónia.
Annyi, mint egy tubus
Globus mustár
a nagyboltban.
Onnan Emőke csokit loptam.
Volt, hogy tíz-tizenöt elfért
a piros dzsekim bélésében.
Esténként ettem meg,
amikor tejért küldtek
a szomszéd utcába.
Esténként az apámtól ellopott
Szimfóniát is szívtam.
Senki nem érezte rajtam
a cigarettaszagot.
Később a sörszagot sem.
A kertben dugtam el a sört.
Egyszer egy üveg pezsgőt
vettem a nagyboltban.
Egyszerre ittam meg
a kert végében a szalmakazalnál.
Bele is vetettem magam a szalmába,
csukást ugrottam örömömben.
A trafikban mindig ugyanaz
a néni ült.
Össze volt nőve a trafikkal,
alig fért el benne.
És tíz Dianás cukorkát adott
öt forintért.
A fagylalt gömbjét ötven fillérért vettük.
A csavaros fagyit többért.
A csavaros fagyiban a csokit
és a puncsot szerettem,
de legjobban a Dianás cukorkát.
Sós bácsinál Tibi tejcsokit lehetett kapni,
meg párizsit és paprikát,
delikátot és jaffát.
Utána sorban álltunk a kenyeres előtt.
Sokszor háztól hordtuk a tejet,
és nem a tejcsarnokból.
A tejcsarnok is a Sós bácsi
boltja mellett volt.
Meg kellett várni, hogy
a tehenek hazamenjenek,
megfejjék őket,
és elhordják a tejet a csarnokba.
Hétvégén volt, hogy
elbicikliztünk a szomszéd faluba,
hogy megmutassuk magunkat
a házak előtt álldogáló fiúknak.
Szép, hosszú combja volt
a barátnőmnek.
Neki mindig hamarabb sikerült
barátot szerezni.
Nekem maradt az uborkaszedés.
Őt elengedték szombaton
a videódiszkóba.
Hiába, két évvel idősebb volt.
Ma szappant árul,
mint valami fürdőskurva,
vagy mint Sós bácsi.


Megvásárolható a kiadó webáruházában

Prae Kiadó

2025. április 1., kedd

Ismétlődő eltévedés – Április elején megjelenik Ungár Péter első verseskötete!

 Ungár Péter

Ismétlődő eltévedés

Megjelenik április  elején!

Prae Kiadó


Prae Kiadó, 2025

 

Szerkesztette: Péczely Dóra

Borítóterv: Szabó Imola Julianna

Olvasószerkesztő: L. Varga Péter

 

Könyvbemutató április 8-án, kedden 19 órakor a budapesti Haikubárban

(Budapest VIII., Magdolna u. 3.)

Ungár Péterrel és Péczely Dóra szerkesztővel Turi Tímea, a Magvető Kiadó főszerkesztője beszélget.


Esemény


Ungár Péter


Nincsenek macskáim, nem szeretek főzni, viszont meggyőződésem, hogy versekkel egyedülállóan lehet valami mélyet közvetíteni a világról. Korábban a politikában azt mondtam, hogy neurotikus vagyok és zsidó, és ebben a kötetben megkíséreltem megfejteni mindkettőt egy kicsit jobban. 

 

Kulcsár Szabó Ernő ajánlója a kötetről


Ungár Péter kötete nem egykönnyen adja meg magát a gyors irányzati besorolhatóság igényeinek. Nem hivalkodik intertextuális műveltséganyaggal, nem szórja a rímek tűzijátékát, nem siratja az eredetiséget, és nem traumákat faggatva építi saját beszédének tétjeit. És a lehető legmesszebb van attól, amit közérzeti költészetnek vagy vallomáslírának nevezünk. Ezért aztán hiába tudjuk, hogy a távolról Ginsberg és Bukowski hagyományát idéző szabadversek döntően az újabb angolszász líra nyomvonalán járnak, az avantgardok közkinccsé lett képtechnikáinak feszültségteljes töredékessége itt nagyon másféle hangnemmel társul. Harsány szólamok és kihívó öntanúsítás helyett a világra felnyíló, abban megfeleléseket kereső beszédet hallunk.

Az Ismétlődő eltévedés útjai ezért nem a jelképek erdejébe vezetnek, hanem a humán rendezhetetlenség tapasztalatában végződnek. Ami a leginkább egyéníti a kötetet, az talán az a mód, ahogyan a világ darabjai – a Madách tértől Székelykocsárdon át egészen Sineár földjéig – bejutnak a mondás „terébe”. A dolgok és viszonyok sokféleségét olyan látásmód tartja ugyanis össze, amely a feladhatatlan Egész összetartozásának értékeiben van megalapozva. Ennek az összetettségnek az érzékeny hangoltsága teszi a könyvet az utóbbi évek egyik legrokonszenvesebb pályakezdésévé.


Beleolvasó


Hivatal

Elég hamar tudni lehetett,

körülbelül a második hónap után,

amikor fölnéztem az épület mellett

a fényszennyezéstől sötét égboltra,

hogy egyszer így fogom narrálni a fiatalságom,

egy szobányi kocsma előtti

lépcsőn.


Nálam idősebb,

hozzám hasonlatos,

gyakorlati értelmiségiekkel

értem neurotikus gyermekből

az alvásképtelenségbe belenyugodott férfivá,

ittam magam véresen gusztustalanná,

esett ki belőlem a gyermeki jóindulat,

csodálkoztam rá, hogy mindannyian

morózus zsidó medvék leszünk,

és próbálkozásaink egymásra helyezett

súlyával értjük meg, hogy

ami könnyedén megy, az nem a miénk,

ami a miénk, az bármikor elveszhet.

 

Lépcsőkön üldögélő,

történet szomjas médiaművészek

zárják körbe

kora nyári péntek estéimet,

vagy lehetőségek és mintázatok egyvelegével

kitöltött egyéjszakás ismeretségek,

a mindennap meghozott áldozatok,

oltár nélkül,

önmagam elviselésére.

 

Szürke lépcsőkön

üldögélve,

megdermedve ütött be végre, hogy

nem a folyamat kezdete,

hanem a dolog maga

lesz majd elmesélve,

összerakva,

végiggondolva,

meg-megértve.

 

Vers a szuburbanizációról

A viszony vége általában sok csend, kevés halál.

A közös idő műhelyében csiszolják finomszemcsére

takaróinkat, amelyeket egymásra rakunk a kanapén,

ha a másik részegen alszik el,

de nem, írni nem erről kell,

vezérmotívum a halál,

és az út a reggelizőből a tébolydáig tart.

 

Kanapéágy, üvegbe zárt éjszakák,

a kertes házak lakói életre kelnek,

nem értik meg a számos gyönyörű dolgot,

de ez marad,

ez az összes

gyönyörű dolog és alvadt vér,

a kerítés mögött

látni, ahogy mások élnek,

ez megtorlatlanul nem maradhat.

 

Jahrzeit

Trópusinak ható műanyag növények között

fáradt megértéssel mosolygó

rózsaszínbe öltözött nővérek

követnek protokollokat adnak

előre összetűzött papírokat

mutatnak kívülről záródó szobákra

kopasz nagy szemű orvosok

vörös led-lámpafényben

pepecselnek tégelyek fölött

áldoznak a részletekre bontott

megismerhetetlenségnek.

 

A hiány ismétlődésében megfáradt férfiak

e-mailjeik megválaszolásával töltik ki

a másfél órát

amire a kótyagos nők előkerülnek

drapp és fehér szobáikból

egy értesítésnyire

a reményvesztettség bizonyosságától.

 

Mindenhez lehet és kell alkalmazkodni

a napok eltelnek

a hetek váltják egymást

Facebookon megjelenő temetési értesítők

vízsugárral kilövellt hamvak

a hallotti tor

maradékát evő

TV-zajos öregek

keretezik az áldást

a várakozó férfiaknak

hogy megadatik a dicsőség

lesz ki tartsa a jahrzeitot

lesz ki mondja a kaddist

remegő hangon

az udvariasságból egybegyűltek előtt

megismételhetetlen jelentéktelenségben.

 

Megvásárolható a kiadó webáruházában

Prae Kiadó