- Főoldal
- Csatornáim
- Kapcsolat-Támogatóim
- Magyar Szerzők
- Book Tag
- A külföldi szerzők
- Amiket el szeretnék olvasni
- Véleményem a könyvről
- Előolvasás
- Könyvtrailer
- Borítóleleplezés
- Top 5
- Kiadómustra
- Idézetek
- Beleolvasó
- BookTrailer
- Ismerjük meg közelebbről a szerzőket
- Bookmate ajánlói
- Tudtad-e?
- Könyvbemutató
- Ismerjük meg közelebbről a meseírókat!
- Interjúk
- Hogyan készül a könyv,történet?
- Meleg regények
- Maradj otthon!
- Mit olvassak?
- Emberek a borítók mögött!
- Szerzők/Írók csatornái
- Téma
- Wattpad írók
- Könyvjelzők
2023. október 23., hétfő
Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Dörgő Sándor - ("A múzsa mindig akkor csókol homlokon, amikor a legkevésbé várnám. Volt már, hogy az M7-es autópályán kellett megállnom egy benzinkúton, hogy gyorsan felskicceljek egy novellaötletet.")
2023. szeptember 11., hétfő
Beleolvasó: Elena Honoria: Lélekszilánkok c. novelláskötetébből
Párterápia
Kezdetek
Nagyon hideg van ezen a januári napon, fázósan húzom össze magamon télikabátomat. Egyre feszültebbé és idegesebbé válok, ahogy gyors léptekkel közeledek megbeszélésünk helyszínére. Még kávét sem mertem inni nehogy felpörögjek, nem szeretnék kellemetlen helyzetbe kerülni. Csengetek, közben csizmám sarkával idegesen kopogok a folyosó kövén. Amíg várakozom, minden fogadkozásom ellenére képtelen vagyok megálljt parancsolni emlékeimnek. Hiába határoztam el, hogy hűvös és tárgyilagos maradok, az elmúlt időszak eseményei megáradt folyóként öntik el a tudatomat.
Három hete a pokolban élek, alig eszem, alig alszom, vagy a sírás fojtogat, vagy olyan dühkitöréseim vannak, hogy még én is megijedek magamtól. Ilyenkor török, zúzok, csapkodok, közben ordítva mondom a magamét. Kezdem azt hinni, hogy megbolondultam. Nem volt ez mindig így, régen tökéletesen ura voltam önmagamnak, minden gond nélkül kezeltem az indulataimat.
Azonban néhány éve észrevettem, hogy kezdek egyre türelmetlenebbé és ingerlékenyebbé válni. Amit azelőtt higgadtan kezeltem, arra ma már dühösen vagy hisztérikusan reagálok. Az otthoni légkör is akkor kezdett megváltozni. Nem nagyon, de pont annyira, hogy belém fészkelje magát egy rossz érzés; valami nincs rendben a házasságommal.
Férjem mintha falat emelt volna kettőnk közé, bár lehet, hogy ez váltotta ki belőlem az első dühkitöréseket.
Folytatása a Smaragd Kiadó oldalán olvashatjátok.
2023. augusztus 31., csütörtök
Ughy Szabina: Az átlátszó nő – Megjelenik szeptember 6-án!
Ughy Szabina: Az átlátszó nő
– novellák –
Megjelenik szeptember 6-án!
Prae Kiadó, 2023
Szerkesztette: Péczely Dóra
Borító: Szabó Imola Julianna
Dedikálás a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Prae Kiadó standjánál
Szeptember 30., szombat 17-18 óráig.
Könyvbemutató a Margó Irodalmi Fesztiválon
Október 15-én 19.30-tól a Millenáris Kamaratermében.
A szerzővel Terék Anna beszélget.
Fülszöveg
Milyen árat kell fizetni egy nőnek, hogy szépnek, egészségesnek tűnjön – hogy láthatóvá váljon? Ughy Szabina elbeszéléseiben a nők számára az önmagukra ismerés, testük és szellemük újrafelfedezése alapélmény. Életük fordulóponthoz érkezik, igényeik lassan nemcsak a környezetük, de saját maguk számára is alig érzékelhetők. A gyermekét elengedni nem tudó rózsadombi anya, a tinderező egyetemista, a depressziós felsővezető, a vidéki pincérlány, a Dubajban szerencsét próbáló zongoratanárnő vagy épp a kiégett szerkesztő ugyan más-más élethelyzetben van, egyvalami mégis közös bennük: már rég nem szabadok. Az átlátszó nő novelláiban krízis nélkül nincs változás. Ahhoz, hogy újra láthatóvá váljanak, hogy ismét ők legyenek saját életük főszereplői, át kell élniük, ki kell hordaniuk szenvedésüket. A jelentéktelenség érzését hátrahagyva erőt kell gyűjteniük életük új fejezetéhez. Ahogy az egyik novella hőse megfogalmazza: „…mozdulataim szépnek és egészen idegennek tűnnek, mintha hosszú idő után újra látnék egy régi ismerőst”.
Ughy Szabina érzékeny, a lélek rezdüléseit anatómiai pontossággal feltáró írásait a jól adagolt irónia és finom humor oldja.
Rövid idézet a könyvből:
„Életem nehéz vagy épp legszebb perceiben szeretem magamat leírni, mintha egy regény vagy egy film szereplője volnék, aki egy megrendezett jelenetben van, pont úgy, ahogy a rendező vagy az író megálmodta őt. ’Én vagyok az a nő, aki együltő helyében képes felzabálni négy doboz Pringles chipset.’ ’Én vagyok az a nő, aki a reggeli fénybe tartja az arcát, miközben a villamost várja.’ ’Én vagyok az a nő, akinek formás bokáját megbámulják a férfiak.’ De akkor elszállt minden szavam. Nemhogy valamilyen nő, de még nő sem voltam. Se jelző, se főnév, de még ige is alig, alig.”
A szerzőről
Ughy Szabina (1985) Bella István-díjas író, szerkesztő, irodalomteraputa. Korábban két versesköte (Külső protézis, 2014, Séták peremvidéken, 2015) és egy regénye (A gránátalma íze, 2018) jelent meg.
2008-tól kezdve rendszeresen publikál verseket, prózai szövegeket, recenziókat, beszámolókat, interjúkat különféle folyóiratokban, hetilapokban. Verseit évek óta beválogatják Az év versei és a Szép versek antológiákba. Műveit angol, bolgár, orosz, olasz, spanyol nyelvekre fordították le.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen diplomázott magyar-újságírás szakon, de emellett elvégezte a Lacfi János és Vörös István vezette Kreatív írás speciálizát is. 2011-ben egy évet Erasmus-ösztöndíjjal Szicíliában, Cataniában töltött, ahol film- és irodalomtörténeti kurzusokat hallgatott.
2013-ban Bach Máté fotóssal közösen létrehozta A pesti nő oldalt, ahová Budapesten élő nőkkel készítetett interjúkat több mint két éven keresztül.
2018 óta a Móra Kiadó irodalmi szerkesztője. Emellett közel öt éve vezet irodalomterápiás önismereti csoportokat Budapesten és Brüsszelben.
A szerző portréját Bach Máté készítette.
Részlet a kötetből
Csucsó
– Anyád volt a legszebb lány akkoriban a faluban. Tizenhat éves korára ő lett a rút kiskacsából a gyönyörű hattyú. Korábban mindig csak olvasott, de hirtelen elkezdték érdekelni a fiúk. Sokszor kiszöktünk bulizni, rettegtünk, hogy anyu észreveszi, képzelheted.
– „Csend, rend, fegyelem.” Tudom. Azt hiszem, ő volt az egyetlen általam ismert ember, aki tényleg betartotta a Tízparancsolatot – nevetgélek magam elé, és látom magam előtt nagyi kezét, ahogy mutatja, hogy kell imádkozni. „Én Istenem, jó Istenem…”
– Aztán, ahogy kijártuk a szakmunkást és dolgozni kezdtünk, már nem volt velünk olyan szigorú. Persze így is mindig meg kellett mondani, hogy hova megyünk, meg éjfélre haza kellett érni. Folyton azt mondogatta, hogy disznó minden férfi, de mi még azt nem is tudjuk. Nem értettük, mitől félt minket, hiszen a faluban mindenki ismert mindenkit. A búcsúba vagy a házibulikba, ha egy idegen csapat jött, a helyi banda srácai mindig figyeltek ránk.
– A Csucsó is?
– Csucsó a szomszéd falu nagymenője volt. Ismertük látásból, tudtuk, hogy régóta fűzi anyád, de ő mindig csak játszott vele. Szűz volt még, én tudtam, még ha mindenkivel flörtölt is. Ráadásul azt a hírt terjesztette magáról, hogy van egy pesti pasija. Aztán egy Szent Iván napi búcsúban egyszer csak eltűnt anyád. Gondoltam, valahol smárol valakivel. Hajnal felé már aggódtam. Szóltam a többieknek is. Jött föl a nap, de nem találtuk sehol. Elindultam hazafelé, hogy hátha valamiért megsértődött, és már rég az ágyban alszik. Aztán alig fordultam ki az utcából, az árokban, egy nagy bodzabokor alól valami nyöszörgést hallottam. Sosem felejtem el azt a hangot, ahogy kimondta a nevem. „Kati.” Teljesen meztelen volt, véres és sáros volt a combja és a keze. Segítettem neki felállni, és ráterítettem a kardigánom. Együtt kezdtük keresni a ruháit, de közben a többiek, akik még ott cigiztek a sarkon, észrevettek minket. Nem jöttek oda, látták, hogy mi a helyzet. Kocsiba ültek, hogy megkeressék Csucsót. „Megölöm!”, ordított a srác, aki halálosan szerelmes volt anyádba. De nem találták meg, és őszintén szólva nem tudom, hogy mi lett vele. Soha többé nem beszéltünk aztán erről az estéről anyáddal. Két év múlva megismerte apád, és férjhez ment. Aztán megszülettél te, és végleg elfelejtettük azt az estét.
Rozi békésen alszik a babakocsiban, szerencsére nem ért még semmit az egészből. Megnyugszom, hogy nem lát, nem hall, mintha ettől megkímélhetném az érzéseimtől. Üvölteni szeretnék, de ehelyett rázni kezd a sírás.
Kati ad egy papír zsebkendőt, aztán sokáig néz kifelé az ablakon. Végül hoz egy bögre citromfűteát, és könnyekkel a szemében mosolyog rám.
– Lehet, hogy nem kellett volna elmondanom. Anyádnak mindenestre ne szólj erről.
– Hány éves volt anyám akkor?
– Tizenkilenc.
A döbbenettől megszólalni sem bírok. Mintha leforráztak volna.
Nem tudom, hogy jutok haza. „Még jó, hogy gyalog vagyok, és nem kocsival.” Erre még emlékszem, hogy ezt gondolom, aztán a következő pillanatban, amikor újra feleszmélek, már az étkezőasztalnál ülünk. Bár a faluban is harangoznak, csak távolról hallatszik, mert apám most is, mint mindig, bekacsolja a rádiót, és recsegve szól onnan is a harangszó. Anyám konyharuha nélkül hozza a levesestányért, alig teszi le az asztalra, a füléhez kapja az ujját.
– Nem fáj, azbesztből vagyok – mondja mosolyogva.
Apám pedig hangos szürcsöléssel enni kezdi a forró levest. Hányadszorra élem át újra ezt a jelenetet? Háromszáz, ötszáz, ezer ilyen ebéd van már mögöttünk? És mi még mindig nem tudunk egymással beszélni, ehelyett komótosan kavargatom a levest, és nem nézek egyikük szemébe sem.
Este nem bírok elaludni. Imádkozni próbálok, úgy, ahogy a mamitól és anyutól tanultam: „…lecsukódik már a szemem…” De most újra és újra csak azt látom, ahogy a marseille-i salsa klubban a vécé fölött öklendezek, aztán amikor kimegyek, hogy megmossam az arcom, a tükörben meglátom azt a két csávót vigyorogni, akikkel az előbb felváltva táncoltam, kezükben a mosdó kulcsával.
Pontosan tudom, hogy anyám miért döntött úgy, hogy az egészet elfelejti, hogy miért nem tett feljelentést. A végén még ő lett volna a hibás. Az egyetemi szobatársam is pont ezt mondta. C’est ta faute! Ő volt az egyetlen, akinek kénytelen voltam elmondani, mert az apja nőgyógyász volt, muszáj volt valahonnét hetvenkétórás tablettát szerezni. Iszonyúan leszidott, szerinte meg is érdemeltem volna, hogy kihordjam azt a gyereket. Mert drogoztam, meg túl kurvásan voltam felöltözve. Végül másnap nagy kegyesen az asztalra dobta a tablettát. Aztán befejeztem a kinti gyakornokoskodást, és soha többé nem beszéltem senkinek róla. Egy ilyen hír a faluban, a hetvenes években még kínosabb lett volna. Ha a nagyi megtudja, elsüllyed szégyenében.
Másnap reggel anyám megkér, hogy menjünk ki kocsival a temetőbe. Hamarosan emlékmisét tartanak nagyi halálának ötödik évfordulója alkalmából. A faluban egyfajta szentként emlegetik. Elment a pünkösdi misére, az első sorban volt a helye, mindig ő csengetett szertartás közben, aztán egyszer csak úrfelmutatásnál nem szólalt meg a csengő. Nagyi ott térdelt, arccal előreesve az imapadon. Embólia. Szép halál.
Rozit a hordozóban a hátamra kötöm. Így én is tudok segíteni, bár sok dolog nincsen, hiszen nagyi már nagyapa halálakor olyan sírt választott, ami neki is tetszett. Büszkén mutogatta mindenkinek, hogy fekete gránit sírköve lesz. Nem kell majd vele sokat foglalkozni a rokonoknak. A kárpótlási pénzét erre tartogatta, meg a tizenharmadik havi nyugdíjából is mindig félretett rá.
A két oldalsó betonvázában van csak kövirózsa, amúgy tényleg tiszta kő az egész. Nézem nagyanyám születési és halálozási dátuma között a vonást. Olyan, mint anyám szája. Egy nagy, összeszorított hallgatás.
Megrendelhető a kiadó webáruházában:
2023. augusztus 30., szerda
Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Hanna J. Nagy - ("Tudod, az egész élet egy fantázia. Először beleszületünk mások fantáziájába, majd ebből kiindulva alakul a miénk. Nekem az a mottóm, ha a szeretet burkolja be a fantáziádat, akkor a rosszal nem lehet dolgod.")
Ismerjük meg a szerzőket! rovatomban felkértem Hanna J. Nagy írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet.
Az írónőnek eddig novellás/antológia kötetei,
versekötetei és társírós regényei irásai jelentek meg. Biztos találkoztatok már
a Megérzés, Angyalok lángja, Véletlen, Megbocsátás és Véletlen extra
antológiákkal, de az “1001 pillanat” verses antológia most jelent meg....
Íme, az interjú, fogadjátok szeretettel!
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Sok író szeretne maga köré egy bemutatkozással egyfajta misztériumot teremteni. Nem szándékom. Jó érzésű, kedves embernek tartom magam. Lehet, ez látszik az írásaimban is. Semmi extra küldetéstudat és semmi megváltásérzés. Csak egy a sok közül, aki leírja a gondolatait.
Novellás könyveid közül sok kutatómunkát igényelt? Meddig tartott az írásfolyamata?
Az előző kérdésből indulva folytatom a mondanivalóm. Az egész élet egy kutatómunka. Keresi mindenki a helyét. Olyan helyeket, ahol kiteljesedhet s élhet az örömeinek. Nekem az is örömöt okoz, ha segítek másoknak. Így van az, hogy nem elsősorban a saját novelláskötetemre koncentráltam, hanem mások megjelenését segítettem szerkesztő munkával. Eddig hat antológia került ki a kezeim alól. Persze van saját novellás könyvem is, amely nemrég jelent meg.
Hanna J. Nagy Kicsit magadra hagylak |
Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?
Tudod, az egész élet egy fantázia. Először beleszületünk mások fantáziájába, majd ebből kiindulva alakul a miénk. Nekem az a mottóm, ha a szeretet burkolja be a fantáziádat, akkor a rosszal nem lehet dolgod. Más dolog a mottó s más dolog az, amikor ütköznek a világképek s konfliktusok lehetnek emiatt.A történeteim a realitás mentén megvalósuló álmaim.
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Azaz igazság, ha ezzel kezdek egy mondatot, hogy „azaz igazság”, mások arra gondolnak, hogy mért is igaz.... Az én igazságom benne van az életemben. Az irodalom szeretetétől az emberszeretetig terjedve. Benne az apró kis történetek, amelyek megfogalmazódtak bennem. Először olvasva, majd magam is írtam gondolatokat, verseket.
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Ha lenne olyan zsáner, hogy angyal, akkor az lenne a zsánerem. A valóságot a jóérzések miatt érdemes színezni a fantáziával, amelyek elgondolkodtatóvá teszik a történeteket, verseket. Itt bármely kitalált zsáner elfér, mégha angyal zsánernek nevezem is....
Hanna J. Nagy Hanna |
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Szerintem egyfajta sikerélmény. Olyan sikerélmény, amely visz tovább az utadon s keresed már a következő kereszteződést vagy irányt.
Hogyan jutottál Helma kiadóhoz? Illetve, akik szeretnének bejutni, mit kell tenni?
A Facebookon találkoztam vele. Írótársaim már bent voltak a kiadóban. Megfogott az elv, amely mentén szerveződik s gondoltam, nekem is itt a helyem.
Nem gondolkodtál még írói álnéven? Ha esetleg írói álneved van, miért választottad?
Egy író sokszor a történeteiben él és azonosul szereplőivel. Néha elég, ha a szereplők viselik azt az álnevet, amely épp adódna.
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Nincs az a kifejezett zsáner. Minden lapot az élet s az álmok osztanak. Ha ez egy kontrollkérdés, akkor csak meg tudom erősíteni az, amit az előbb:
“Ha lenne olyan zsáner, hogy angyal, akkor az lenne a zsánerem.
A valóságot a jóérzések miatt érdemes színezni a fantáziával, amelyek elgondolkodtatóvá teszik a történeteket, verseket. Itt bármely kitalált zsáner elfér, mégha angyal zsánernek nevezem is...”
Hannan J. Nagy |
Mennyire nehéz novellát írni? Jobb, mint a regényírás?
Minden idő kérdése. Ha elkezdődik az írás, csak abban élek addig, míg be nem fejezem.
Úgy tudom, Kanadában, Torontóba laksz. Ott ismerik a műveid? Mennyire nehéz onnan, itt Magyarországon érvényesülni novellaíróként?
A neten sok minden elterjedt. Vélhetően igen. Az írói oldalam elérhető mindenkinek. Eddig 7 művem jelent meg s a hat antológia is ott van, mert mint szerkesztője, fel tudtam tenni az oldalamra. Most is folyamatban van egy verses könyvem s egy társszerzős írásom. Nem keresem az érvényesülést úgy direktbe, csak adom magam.
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Egyrészt büszkeség, másrészt meg az, hogy ez itt nem fog megállni, mert már bennem van a következő írás.
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Inkább impulzív. Sokszor mikor már végeztem az írással, utána kell még szerkeszteni, ha túl impulzív.
A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?
Igen van, amikor elakadok, de egy jó alvás, majd séta után folytatom, A természet szerelmeseként feltölt egy tóparti séta. Az Ontario-tó itt van az életterünkben s rengeteg színes madár s mókusok hada visszahozza a kedvem az íráshoz.
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Hát igen, volt olyan, amelyet megálmodtam. Egyik mondat megszületik a másikból. Jó, ez nagyon könnyen hangzik, de van, amikor egy-egy mondatot könny kísér, akkor kicsit ez eltérít a melankólia világába.
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A férjem segít sokat. Ő is író és szerkesztő. Meghallgatjuk egymás véleményét.
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
Szerény a család s nem hordozunk olyan attitűdöket, amelyek elbizakodottá tehetnének bármelyikünket.
Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?
Magam is olvasóként kezdtem. Most se értem célba.... de még idén lesznek megjelenéseim... Szeretettel köszönöm, hogyha belenéznek a lelkembe az írásaim által.
2023. június 16., péntek
Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Hári Tamás - ("Többé-kevésbé valóságos alapokon nyugvó, de kitalált történetek. A leírt borzalmak egytől-egyig megtörténtek, csak nem ott és nem úgy. Egy archív felvételen látott események során nem éljük át, hogy mi jár az áldozat fejében.")
Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?
Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?
Más zsánerben tervezed kipróbálni magad?
Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?
Nem gondolkodtál még írói álnéven?
Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?
Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?
Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?
Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?
Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?
A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?
2023. január 24., kedd
Beleolvasó: Németh Balázs: Az élet alkonya novelláskötet - A teniszoktató- ("– Jó napot, Mrs. Perkins. Rég láttam. Remélem, jól szolgál az egészsége. – Szervusz, Owen. Ház ezt én is elmondhatnám rólad. Hú, az egészségem, azt inkább hagyjuk. Néha a szívem rakoncátlankodik azóta, amióta megkaptam azt a rohadt szívinfarktust. De semmi komoly.")
Németh Balázs írónak megjelent novelláskötetéből hozok részletet nektek, A teniszoktató címmel. A novellás történet az Az élet alkonya című kötetéből hoztam.
Tartalom:
Az emberi elme furcsa jószág… képeket tárol, figyel és álmokat kever a
valósággal. Néha ébredés után zavartan pislogva próbáljuk helyre tenni az
eseményeket, szétválasztva a valóságot a fantázia szülte filmkockák boldog,
vagy éppen bénító pillanataitól.
A félelmek, életünk során felhalmozódott sérelmek
gyűlnek a memória rejtett zugaiban, éles karmokkal kaparászva az értelem falát.
Ha elég erősek vagyunk féken tudjuk tartani, de ha nem, akkor kiszabadul és
minden, ami addig megszokott volt számunkra, a múlt ködébe veszve távolodik
tőlünk és hétköznapjainkba beletapos a rémület…
Németh Balázs második kötetében elkísér minket egy
olyan sötét világba, ahol az elnyomott elme démonjai utat törnek maguknak és
elkezdődik „Az élet alkonya…”
ENGEDÉLLYEL
A teniszoktató
Mivel
Owen a szülői támogatásra nem számíthatott, és elég kevés törődést kapott az
anyjától, aki éreztette vele, hogy ő csak egy kolonc a nyakán, így szépen
lassan kialakult benne ez az érzés, és magányos farkasként kell neki boldogulni
az élet rengetegében. Zárkózott lett, és olyan érzés kezdte hatalmába keríteni,
mintha egy másik én akarna a felszínre törni, ami ellen ő hevesen tiltakozik. A
gondolatai sokszor messzire kalandoztak olyan dolgokról, amikre nem igazán
szoktak normális helyzetben gondolni az emberek. A szeretet és a törődés hiánya
olyan dolgot szabadított fel benne, hogy a másik ember szenvedése okozott neki
örömet és kielégültséget. Kezdődött ez gyerekkorában azzal, hogy a szomszédok
fojtogatta meg éjszakánként, amíg ők aludtak, és amikor felfedezték a tetemeket
rajta, semmi más nem látszott, mint az hogy elégedett a tettével, és belső
késztetést érzett arra, hogy ezt folytassa, mert ez boldoggá tette. Nagyon
érdekelte az emberi lélek rejtelme, és ezzel kapcsolatban rengeteget olvasott,
amikor kis nyugalomra vágyott és el akart menekülni a valóság elől, ezt az utat
választotta, ahol még önmaga szórakoztatásán kívül tanulhat is valamit. Az
olvasás mellett még nagyon szeretett rajzolni, és azokon jelenítette meg a
későbbiekben fantáziájának szülötteit. Általában a rajzok lefejezett
holttesteket, ábrázoltak különböző pozitúrákban, de Owen azt tartotta, hogy az
olvasás az elme művészete, a rajzolás pedig egyfajta kifejezése a gondolatok
összességének. Ahogy egyre idősebb lett, énjének ez a sötét része nem akarta
elhagyni, és nem hogy szűnni próbált volna, egyre jobban biztossá tette abban,
hogy ha más már nem barátkozik vele a természete miatt, így ez az én lesz a
hűséges társa, olyan másik énként, akivel azonosulni tud minden fáradozás
nélkül. Mivel az ember léte és mi volta érdekelte, így azzal is tisztában volt,
hogy ez egy betegség, amit skizofréniának neveznek. Önmagában elfogadta, de ha
más mondta neki, heves tiltakozásban tört ki. Ilyen alkalom volt az is, amikor
a munkahelyén egy faipari cégnél beszélgetni kezdett az egyik munkatársával a
szabadidős tevékenységéről és a benne rejtőző énről, akkor mondták neki, hogy
ez betegség. S attól a naptól fogva nem közelít senki felé. Jobban szerette a
saját világát, mert akkor biztosan tudta, hogy ott nem bántják és a könyvek és
a rajzolás mindig megnyugtatta. De a tudatalattijában ott motoszkált, amit John
Gibson mondott és ez nyugtalanította, sőt határozottan idegesítette.
Elhatározta, hogy minél előbb felkeres egy könyvtárat, és utánanéz, mit is jelent
valójában ez a skizofrénia kifejezés. Addig is őrlődött, gondolkodott magában,
és megint elő–előbújt agyának rejtett zugaiból az a másik én, amiért a
könyvtárat felszeretné keresni. ez a másik én olyan dolgokat követelt tőle amit
máskor biztos nem tenne meg. A gondolataiba beférkőzött az emberek végtelen és
fájdalmas sikolya ahogy megkínozza őket és örömmel nyugtázta hogy ez igenis jó
dolog és boldoggá teszi. Ilyenkor érezte, hogy az elméje egy másik világban
jár, ami a rendes lét világa és egy olyan, ami minden sötét képzeletet
felülmúl. Lehet azt mondani, hogy a normalitás és az őrület határának vékony
mezsgyéjén egyensúlyozott, ahol a normális emberi lét és a sötét én
megjelenésével küzdött szüntelen. S amikor ezek megjelentek az elméjében,
tudjuk, hogy melyik nyert. A világ, amit magában a másik én sötét világának
nevezett így jellemezte. „Sötét hely, ahol fáklyák égnek és emberi lélek
kövezi útját. A fáklyákon úgy világítanak a lángcsóvák, mintha szemek néznék
azokat, kik az útra lépnek. Minden gonoszság otthona, amit isten nem képes
elfogadni, de az ördög cinkosává fogadja az embert, kit rabszolgává nevel és
bűnre sarkall.” Ez volt az a hely, ahol az a másik én lakott, és embertelen
gondolatokat fecskendezett Owen agyába. Először nem akarta beismerni magának,
hogy két énje van, de mivel több gondolatot ébresztett benne énjének sötétebb
fele, így már ő is hajlott arra, hogy beteg és kezelésre szorulna. De előbb a
könyvtárat keresi fel, hogy meggyőződjön róla.
Elment a
városi könyvtárba, ahol Mrs. Perkins volt a könyvtáros már időtlen idők óta,
aki még gyerekként ismerte meg Owent, és azóta sem felejtette el. Ő volt az,
aki Owen számára mindig vigaszt nyújtott, egyfajta menedéket, ha mások
bántották vagy éppen otthon voltak zűrök.
– Jó napot, Mrs. Perkins. Rég láttam. Remélem, jól szolgál az egészsége.
– Szervusz, Owen. Ház ezt én is elmondhatnám rólad. Hú, az egészségem,
azt inkább hagyjuk. Néha a szívem rakoncátlankodik azóta, amióta megkaptam azt
a rohadt szívinfarktust. De semmi komoly.