Patrick Ryan:
Vadgesztenye
„Cal képtelen volt szabadulni az érzéstől, hogy a családból bárki mással szívesebben maradt volna kettesben az apja – és tessék, épp ő maradt a nyakán.”
Amazon Év Könyve 2025 – Patrick Ryan többgenerációs családregénye Tom Hanks ajánlásával
%20(18).jpg)
Megjelenés: szeptember 1.
Fordító: Török Krisztina
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 448 oldal
Miről szól a könyv?
A Vadgesztenye egy több generáción átívelő amerikai családregény arról, hogyan öröklődnek tovább a döntéseink, a veszteségeink és a kimondatlan titkaink. Patrick Ryan finom lélektani érzékenységgel mutatja meg, miként formálja egyetlen sorsfordító pillanat két család életét évtizedeken keresztül, miközben a szereplők újra és újra szembesülnek a múlt következményeivel.
Miért aktuális most?
Egyre több kortárs regény fordul a nagy történelmi események helyett a családok belső történetei felé, azt vizsgálva, hogyan öröklődnek tovább a traumák, a hallgatások és a szeretet mintái egyik nemzedékről a másikra. A Vadgesztenye ennek a kortárs irodalmi irányzatnak egyik legszebb példája: egyszerre személyes és univerzális történet arról, hogy mennyire meghatározza jelenünket mindaz, amit előttünk élők hagytak ránk.
Leírás
Patrick Ryan regénye a klasszikus amerikai családregény hagyományát folytatja: azt a vonalat, amelyet szerzők, mint John Steinbeck, Marilynne Robinson vagy Jonathan Franzen tettek emlékezetessé. Nem látványos fordulatokra vagy nagy történelmi tablóra épít, hanem arra, hogyan alakítják a hétköznapi döntések egy család életét évtizedeken keresztül. Patrick Ryan prózája türelmes, empatikus és rendkívül pontos: szereplőit nem megítéli, hanem megérti és megmutatja.
A Vadgesztenye egyszerre idézi meg az olyan nagy amerikai családregények érzelmi gazdagságát, mint az Édentől keletre vagy Gilead, miközben a kortárs irodalom letisztult, lélektani érzékenységével mesél. Ryan különleges érzékkel mutatja meg, miként öröklődnek tovább a szeretet, a veszteség és a hallgatás mintázatai egyik nemzedékről a másikra. Ritka regény, amely egyszerre bensőséges és nagy ívű: csendesen, minden pátosz nélkül boncolgatja azokat a kérdéseket, amelyek egy egész életet, és egy család több generációját is meghatározhatják.
Fülszöveg
Egy felejthetetlen kisvárosi regény, amely két középnyugati család bensőséges életét szövi össze nemzedékeken át, a második világháborútól a huszadik század végéig.
Az ohiói Bonhomie-ban, a szövetségesek európai győzelmét követő felszabadult napokban egy lopott, szenvedélyes pillanat végérvényesen összefonja két sebzett ember, Cal Jenkins és Margaret Salt életét. Calt nem a háború sebesítette meg, hanem az, hogy nem vonulhatott be; Margaret pedig mindent megtesz, hogy elrejtse a múltját. Cal felesége, Becky különös adottsággal él: látó, aki segít a gyászolóknak kapcsolatba lépni halottaikkal. Margaret férje, Felix pedig egy haditengerészeti teherhajón szolgál, távol minden veszélytől, mígnem az asszony egy nap baljós tartalmú táviratot kap.
Később, miközben az ország a háború utáni fellendülés éveiben újjáépíti önmagát, e régi találkozás következményei visszavonhatatlanul összekötik mind a négyüket, méghozzá a legváratlanabb módokon. A modern Amerika legmeghatározóbb évtizedeinek hátterében a két család és következő nemzedékeik egyaránt arra kényszerülnek, hogy újragondolják, kik is ők, és mit tartogathat számukra a jövő.
A Vadgesztenye meghitt hangulatú mű, amelyet finom megfigyelések és az emberi lélek mély ismeretéből fakadó melegség hat át. Megrendítő történet szerelemről, veszteségről, hűségről és arról az egyetemes vágyról, hogy megtaláljuk a jót egymásban és önmagunkban. Patrick Ryan regényét az Amazon az év könyvének választotta 2025-ben, és a kortárs irodalom számos nagy alakja kitörő rajongással fogadta.
A szerzőről
Patrick Ryan a Vadgesztenye című regény szerzője, melyet az Amazon az év könyvének választott 2025-ben. Rövidebb írásai többek között a The Best American Short Stories című válogatásban és a Tales of Two Cities antológiában jelentek meg. Korábban a Granta társszerkesztője volt, jelenleg pedig a One Story című irodalmi folyóirat főszerkesztője. New Yorkban él.
A könyvről mondták
„Szívből jövő és olykor megrendítő regény, egyszerre magával ragadó képe Amerika múltjának, és együttérző vizsgálata mindannak, ami továbbra is éltet bennünket – és mindannak is, ami újra meg újra gyötör. Nincsenek benne hősök vagy gonosztevők, csak nagyon is ismerős emberek: esendők, nemesek, tanácstalanok, szenvedélyesek, magányosak, szeretetre képesek, és mindenekelőtt valóságosak.” - Alice McDermott
„Régóta vágytam egy olyan könyvre, amely összeköti azokat a nemzedékeket, amelyek a két háborúnkkal, az Omaha Beachen és az Ia Đrăng-völgyben megvívottakkal éltek együtt. A Vadgesztenye pontosan ezt nyújtja, és közben fenségesen szárnyal.” - Tom Hanks
„Patrick Ryan hátborzongatóan biztos kézzel idéz meg egy eltűnt Amerikát, és mély belátással, lírai intelligenciával ír háborúról és házasságtörésről, a szexualitás és a családi élet rejtélyeiről, valamint azokról a különös utakról, amelyeket be kell járnunk ahhoz, hogy megbocsássunk azoknak, akik a legmélyebben sebeztek meg bennünket.” - Tom Perrotta
„A Vadgesztenye mindent megad, amit egy nagy regénytől várok: eleven helyszínt, történelmi távlatot és gazdagon megrajzolt szereplőket, akik egyszerre törik össze az ember szívét, és nevettetik meg.” - Richard Russo
„Patrick Ryan olyan világot és szereplőket teremtett, amelyek most már bennem is élnek, és olvasóként ennél nagyobb öröm aligha érhet. A Vadgesztenye bölcs, szívszorító regény, tele olyan felejthetetlen alakokkal, akik évtizedeken át küzdenek azért, hogy önmagukként élhessenek. Ennél nagyobb lelkesedéssel nem is ajánlhatnám ezt a könyvet.” - Ann Napolitano
„Patrick Ryan történetére most nagy szükségünk van: megmutatja, hogy a megbocsátás, minden ellenére, az idő múltával mégis utat találhat hozzánk, gyengéden, megfoghatatlanul és minden egyszerűsítést elutasítva. Ez a könyv teljesen magával ragadott, és messzire vitt.” - Emily Fridlund
„Tele van szerelemmel és háborúval, valamint a kisvárosi élet sokszor baljós viszonyaival; a Vadgesztenye egyszerre mulatságos és gyengéd, realista és különös. Patrick Ryan régóta az egyik kedvenc íróm. Azt hiszem, ezzel a könyvvel sokaknak lesz még a kedvence.” - Ann Patchett
Részlet a kötetből
„Calt megdöbbentette, mennyit számít egy ember életében öt centi. Hisz éppen ennyivel volt rövidebb az egyik lába, és ennek köszönhetően épkézláb, boldog életet élhetett. Csakhogy nem tűnt helyesnek örülni ennek, hiszen Amerika háborúba lépésének első évében egymillió fiatal férfit soroztak be, 1945 májusának elejére pedig már tízmillióan harcoltak a frontokon. Azon a kedd reggelen Cal épp csak kinyitotta a Sutton utcai Hanover iparcikk-kereskedést, és egy hokedlin ülve alátéteket válogatott, amikor egy nő lépett be, és megkérdezte, van-e rádiója.
Magas homloka volt, vörös haja kifogástalan loknikba volt tűzve. Mentazöld ruhája, hozzáillő kis pillbox kalapja, hófehér kesztyűje és korallszín rúzsa Calnek egyértelműen azt sugallta, hogy jó anyagi helyzetben lehet. A nő már az ajtóból mélyen a szemébe nézett, és végigsétált a linóleumpadlón. Cal azt válaszolta, hogy igen, van egy Zenith rádió a boltban, de nem eladó; az irodában használják. A nő megkérdezte, hol az iroda.
– Az alagsorban – mutatott Cal a pulthoz közeli lépcsőre. A nő szó nélkül haladt tovább, elment a kézzel írt KIVÉVE SZEMÉLYZET tábla mellett, és már indult is lefelé.
– Asszonyom? – szólt utána Cal, lerakta a kis alátéteket, és követte.
Az alagsor többnyire raktárként szolgált – bár az utóbbi években nem sok mindent lehetett felhalmozni, hiszen a gyárak a háborúra termeltek. Cal két félig üres polcsor között érte utol a nőt, és mutatta neki a sarokban kialakított részt, amit az üzlet tulajdonosa, az apósa, Roman Hanover „irodának” jelölt ki.
A Roman délutáni szunyókálására szolgáló keskeny vaságy mellett állt az aprócska íróasztal, ahol a papírmunkát végezték. Itt szokott Cal ebédelni, rádiót hallgatni, és kalandregényeket olvasni. Most épp A rettenthetetlen kalóz felénél tartott. Megrántotta a mennyezeti izzó madzagját; a fényben feltűnt, milyen mélyzöld a nő szeme, és mennyire kirajzolódnak az arccsontjai, amitől karcsú nyaka felett arca törékeny V alakban keskenyedett. Szép nő volt – ezt most, közelről látta meg igazán. De nyugtalan is, sietős. A rádió felé intett kesztyűs kezével.
– Miért nincs bekapcsolva?
Cal bekapcsolta a Zenithet, és addig keresgélt a sistergésben, amíg meg nem találta, amit a nő hallani akart: Truman elnök épp bejelentette, hogy Németország megadta magát a szövetségeseknek. A hír, amire mindenki várt. Hitler már egy hete halott volt, és a nácik öt napja letették a fegyvert Hollandiában. De még így is elállt a lélegzetük a hír hallatán. A járdaszintre nyíló, kis alagsori ablakon át hallani lehetett az utcáról az öröm hangjait – kiabálást, füttyögést. Egy autóduda ritmikus dudálását. Aztán egy másikét. Meg egy harmadikét.
– Te jóságos ég – mondta Cal. – El tudom képzelni, mi lehet most Berlinben. Talán én is ott lennék, ha nem volna… – Megmozgatta vastag talpú cipőjét.
A nő azonban csak a karamellszínű rádiót nézte. A szeme könnyben úszott.
– Maga szerint… – kezdte, aztán elakadt, mintha maga sem tudná pontosan, mit kérdezzen. Vett egy mély lélegzetet. – Maga szerint most már hazajönnek az emberek?
– Európából? Remélem. De Hirohito még tartja magát. Lehet, hogy átküldik őket a csendes-óceáni frontra.
A nő pislogva próbálta visszatartani a könnyeit, és miközben Truman tovább beszélt, végigmérte az iparcikküzlet eladóját, aki a pult mögött ülve szinte jóképűnek tűnt szürkéskék szemével, hullámos szőke hajával, keskeny állával, és a szája körüli korai ráncaival. Teljes alakjában is majdnem jóképű volt, csak másképp: nem volt valami magas, kicsit furcsán tartotta magát, a csípője enyhén félrebillent. Arany-fekete csíkos nyakkendőjét az Oxford inge gombolásába tűrte, ami valahogy nem állt jól. Legszívesebben kihúzta volna onnan, hogy eligazítsa. Ehelyett a vállánál fogva magához húzta, és megcsókolta.”
