Mennyire kell félnie egy bloggernek, ha kritikát mer fogalmazni?

Veszélyes ma könyves bloggernek lenni?

Nem! Ne félj!

Ezt a fenti címet instán olvastam egy írónő bejegyzése kapcsán, Ludányi Bettina írt egy bejegyzést, Mézesmoly blogger által megosztott bejegyzése kapcsán. 

Utána néztem, hogy pontosan miről is van szó.  Mézesmoly/Molyzóna oldalán olvastam, hogy van író, aki tilt, töröl stb. 

Engem is tiltottak már le. Sajnos, ezzel nem tudok, mit tenni csak elfogadom. Blogomban nem kritikát írok, hanem véleményt. Ezt nagyon sokat, sokszor elmondtam. Bétázást sem vállalok, pont ezért. 2017 óta blogolok és több platformon vagyok, támogatom a hazai írókat, szerzőket. De még én is meg tudok lepődni mik nem, előfordulnak. Volt, aki szememre, hányta, hogy miért nem írok rosszat, miért csak jót írok. Mert tetszik az adott könyv, nem fogom hagyni, hogy egy író/szerző ilyet kérjen, hogy csak jót írjak, sőt abba sem megyek bele, hogy titoktartási szerződést írjak alá. Hiszen semmilyen formában nem adok ki semmit, senkinek engedély nélkül.

Az elmúlt években, számos esetben láttam, hogy egy író, hogyan reagál egy-egy negatív kritikára, hogyan viselkedett a kritikát író személyével kapcsolatban.  S én szégyelltem magam helyette is, nem aki írt kritikát, hanem aki nem tudta elfogadni a kritikát. Szégyent éreztem akkor, mert blogger voltam akkor és most is vagyok.

Kétséget éreztem, hogy mi van, ha én találok egy könyvet és nekem nem tetszik, majd megírom. Mi lesz ezután? Félni kellene? Érdekes dolgok ezek. 

Elmesélek egy történetet. Eleinte nem gondoltam, hogy ezt megfogom tapasztalni.

Pár évvel ezelőtt, mint tudjátok volt egy magazinom a Magyar Szerzők Könyvei Magazin. Más írókkal, bloggerekkel közösen írtunk cikkeket. Na, az egyik ilyen cikk értékelés, molyon meg lett osztva és 19 napig volt kint, ezután elszabadult a pokol. Igen, 19 nap után. 

Egyik szerkesztőm írt egy cikket egy könyvről, mely maga is író.  Saját gondolatait, tapasztalatait, meglátásait írta le. Úgy, hogy háta mögött volt pár megjelent könyve.  Ezt elolvastam és kiengedtem. Mert úgy hittem, hiszem mai napig is, hogy ez egy építő, tanácsadó, javaslat adó bejegyzés volt. Cikkben volt pozitív és negatív jellegű kritika is. Aki elolvasta értette is miről volt szó.

Erre, az írónő, akinek a könyvéről került ki kritika, fogta magát és a barátnőit, tesóját és ott molyon 19 nap után lévő feltett kritika alá elkezdett mindennek elhordani, többiekkel egyetemben. Borzalmas volt az egész. Elképesztő volt. Még az is beszállt, akinek semmi köze nem volt. Közel 200 hozzászólás volt és több profillal is megjelentek. Nos, kérem, azóta se történt ilyen, de előtte sem, hogy egy építő jellegű kritikát ekkora  visszhangot adjon 19 nap után. Miért is hoztam fel? Azért, mert ilyen is volt, ahogy látom fog is lenni.  Ez volt iskola példája, hogy mennyire eltudd szabadulni az indulatok egy kritika megírása után.

Moly kitette őket, még akkor pár nappal később.   Azóta hasonló szituáció idáig nem volt, legalábbis én nem tudok róla.  Az írónő kiadója megszakította velem, velünk a kapcsolatot.  Csak mert kiengedtem egy cikket a magazinomban.

Iszonyat volt az egész. Ennyi év távlatból elgondolkodtató, hogy ez a feltett kérdés mennyire mérvadó ez. Nemcsak ma, de az elmúlt évek alapján jogosan feltehető ez a kérdés. 

Ha kiadó vagy író küld egy recenziót óhatatlan, hogy aki elolvassa, benne van pakliban, hogy nem fog tetszeni. Ezt meg is írja. Vagy egy olyan olvasó, aki meg is vette, a nem olcsó könyvet. 

Mai napig tartom azt az álláspontot, hogy mérlegelni kell a kritika és kritika között a különbséget. Mert nem minden esetben rossz. Vannak olyanok, természetesen lehúzós, személyeskedő kritika, de vannak, akik elmondják mi hiányzott a történetben. Az érzéseiket, gondolataikat mutatják meg, mit adott az a könyv, mit váltott ki érzelmileg. 

Tehát a könyvesboltok polcain van a könyv,  tetszik, vagy sem el kell fogadni, hogy lesznek akiknek nem tetszik. 

Annyiban vagyok szerencsés, hogy kritikát nem írok, hanem véleményt. Mert itt is van némi különbség. Nem cincálom szét az adott könyvet, nem keresek hibát stb. Tehát abszolút semmi kritika nincs a blogomban. Nem mondom, hogy nem szokott benne lenni egy kis negatív, de inkább javaslat részemről, mintsem építő jellegű.

Elolvasom, és az érzéseimre hallgatok. Azt nézem, illetve olvasom, hogy mit adott nekem az a történetet. Mit tudok belőle tanulni. Annyit mondhatok, ne félj kimondani mit, érzel a könyvvel kapcsolatban.  Mondom ezt, úgy, hogy azért van bennem félsz érzés, hogy vajon velem mit tennének, ha nem jót írok. 

Szerencsére idáig nagyon jó könyveket kapok, illetve veszek is. Tudom, mit akarok olvasni, és nem igen szaladok bele abba, hogy rossz könyvet válasszam. 

Ha neked nem tetszik és el szeretnéd mondani, tedd meg. Bloggereknek nem kötelező dicshimnuszt írni a könyvekről. Akár vette, akár kapta. 

Teljesen megértem, ha egy kezdő (haladó) írónak fáj, de sajnos ezt el kell fogadni. Nem lehet mindenkinek tetszeni. Még én sem tetszhetek mindenek. Hiszen fentebb írtam, hogy engem is tiltottak már, töröltek stb. Ezt elfogadom. Ennyi.

Meg kellene végre tanulni mi a különbség a kritika és kritika között.

FairBooks Kiadó nagy nyári akciója az e-könyvek kedvelőinek. ("Romantasyt, lmbtq regények, romantikus krimik... ")

Azoknak szól ez az akció, akik szeretnek e-könyvet olvasni, vagy épp nem igazán akarnak nyomtatott könyvet cipelni, de olvasni szeretnének. FairBooks Kiadónál több zsánerben le akciózta a könyveit. 

Hogy miket is? Romantasyt, lmbtq regények, romantikus krimik... És még sorolhatnám is, de íme a lista az akciós könyvekre. Ne hagyjátok, mert igencsak rövid a határidő.

FairBooks E-book nyári akció

Őszi megjelenések e-könyvben.

Előrendelhető

John le Carré fia megírta az új George Smiley-regényt egy magyarral a főszerepben

 Nick Harkaway: 

Karla választása

Megjelenés: augusztus 7.

Fordító: Nagy Gergely

Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 336 oldal

„Smiley-nak olyan élmény volt aznap este visszatérni a Köröndre, mintha szántszándékkal vízbe fulladt volna.”

John le Carré fia megírta az új George Smiley-regényt egy magyarral a főszerepben

Leírás

Nick Harkaway új regényével nem csupán tiszteleg apja emléke és munkássága előtt, de őszintén és szenvedéllyel bele is nyúl a legendás John Le Carré-kémvilág szívébe. A Karla választása nemcsak folytatás, de egyben újragondolás is: miközben hű marad a le Carré-féle hidegháborús hangulathoz, finoman aktualizálja a történetet egy 21. századi, erkölcsileg még kuszább világra. A regény főszereplője ezúttal maga Karla, a híresen rejtőzködő szovjet kémfőnök, akinek emberi és ideológiai dilemmái eddig rejtve maradtak. Harkaway friss nézőpontból, de az apai örökség iránti mély tisztelettel mutatja meg, milyen személyes is lehet a hatalom, az árulás és a lojalitás kérdése.

A magyar olvasóknak külön csemege, hogy a történet egyes kulcsmozzanatai Budapesten játszódnak, és egy magyar származású informátor is fontos szerephez jut. Harkaway nem egzotikus díszletként, hanem történelmileg és hangulatilag hiteles kulisszaként használja Budapestet, megidézve a vasfüggöny mögötti paranoia és túlélés atmoszféráját. A Karla választása egy jól sikerült irodalmi kísérlet: nosztalgia nélkül képes visszahozni a klasszikus kémregények feszültségét, és hozzá is tesz valami újat.

Fülszöveg

Egy ​rendkívüli új regény John le Carré legikonikusabb kémje, George Smiley főszereplésével – az elismert író, Nick Harkaway tollából.

1963 tavasza van, egész Európában romokban hever a Nyugat hírszerző háborúja a szovjetek ellen. George Smiley már távozott a Köröndről, békésebb életre vágyik. Házassága stabilabb, mint valaha, és a Whitehallon az a – meg nem erősített és kicsit felháborító – szóbeszéd kezd terjedni, hogy Smiley már szinte boldog.

Kontrollnak eközben más tervei vannak. Egy orosz ügynök állt át hozzájuk, és az, akinek a meggyilkolására küldték Londonba, nincs sehol. Megkeresésére Smiley így kelletlenül belemegy, hogy még egyszer, utoljára, levezessen egy kihallgatást: egy Susanna nevű magyar menekültet, az eltűnt férfi alkalmazottját kell vallatnia, hátha kiderül valami. Ám Smiley jól tudja, hogy az árnyak között a leghalkabb lépés is végzetes lehet, és hamarosan ismét Kelet-Berlinben jár legrafináltabb ellenfele múltjának sötét nyomait követve.

Nick Harkaway könyve a két kultikus Smiley-regény, a Kém, aki bejött a hidegről, és a Suszter, szabó, baka, kém történetei közti évtizedben játszódik: különleges, izgalmas visszatérés a műfaj legnagyobb szerzője, John le Carré világába.

A szerzőről

Nick Harkaway nyolc regény, köztük a Karla választása szerzője. A valódi neve Nicholas Cornwell, és ő David Cornwell (John le Carré) és második felesége, Jane Cornwell negyedik fia. 1972-ben született Cornwallban, majd még gyermekként Londonba költözött. A cambridge-i Clare College-ban tanult, később a filmiparban kezdett el dolgozni.

Felesége Clare Cornwell (leánykori nevén Clare Algar), aki korábban a Reprieve nevű emberi jogi szervezet ügyvezető igazgatója volt, majd az Amnesty Internationalnél és a Sigrid Rausing Trustnál dolgozott, jelenleg pedig a John le Carré Ltd. ügyvezető igazgatója.

2021-ben, apja halála után Harkaway vállalta magára a még kiadatlan Ezüstfény című Le Carré-regény megjelentetésének feladatát. Akkor úgy nyilatkozott, hogy célja az volt, hogy a lehető legláthatatlanabb maradjon a folyamat során. 2022-ben, miután bátyja, Tim Cornwell – aki éppen apjuk levelezésének gyűjteményes kötetét állította össze – tragikus hirtelenséggel elhunyt, Harkawayre hárult a mű befejezéséhez szükséges utolsó simítások elvégzése. Két másik bátyja, Simon és Stephen Cornwell alapították a The Ink Factory nevű film- és tévéstúdiót, amely többek közt a The ​Night Manager – Éjszakai szolgálat című sorozatot is jegyzi.

Harkaway Londonban él Clare-rel, két gyermekükkel és egy rendkívül ragaszkodó kutyával.

A kötetről írták

„Harkaway zseniálisan idézi meg néhai apja hangját, és közben egy új és fontos fejezetet told hozzá Smiley és Karla történetéhez.” – Publishers Weekly

„Olyan, mintha egy elveszett le Carré-regényt olvasnánk. Smiley visszatért, és a lehető legjobb kezekben van.” – Richard Osman

„Nick Harkaway megcsinálta a lehetetlent. Olyan új George Smiley-regényt írt, amely egy elveszett le Carré-klasszikusként hat.” – Joe Hill

„Egy hidegháborús történet, amely méltó le Carré örökségéhez.” – Kirkus Reviews

Részlet a kötetből

„– Rendben – mondta Kontroll az irodájában, az ötödik emeleten. Még nem telt el elég idő az évből, hogy túlságosan meleg legyen a puritán helyiségben, tehát csípősen hűvös volt, Kontroll pedig vékony kötött kardigánt viselt, amely valahogy mégsem rejtette el a kilógó bordáit. Ahogy elfordította a fejét, a szemüvegén megcsillant az asztali lámpa fénye, és ettől valahogy minden más vonása eltűnt. – Kell. De nekem kell, senki másnak, érti? Senki másnak! A Körönd összes többi dolgozója előtt úgy kell tűnnie, hogy csak egy újabb harmadosztályú érdekeltség bukkant föl. És lehet, hogy a végén kiderül, így is van. Általános tájékoztatásul: egy szövetséges szolgálat perzselte meg, és túl ügyetlen, hogy visszaépüljön. Vagy talán kicsit a nyilvánosság előtt is történt, és végleg leírták. Alacsony szintű forrás, jóformán meg sem éri a ráfordított időnket. Kódnévnek… válasszanak valakit a Gilbert–Sullivan figurák közül. Frederick. Marmaduke. Stanley. Úgy iktassa a papírokat, mintha lenne jobb dolga is. Rendesen írja be a listába Sarrattba, de nem küldjük el, amíg én nem mondom.

Millie McCraig bólintott.

– Kell majd neki pesztra.

– Tom Lake az Utazásiaktól. Hívja be Brixtonból, szóljon neki, hogy én mondtam. Mondja azt, hogy büntetésből kapja a feladatot, és hogy ezt másoknak is terjessze. Megsértett barbár ateizmusával. Egyébként ateista?

– Nem tudom. Valószínűleg.

– Hát, ha nem az, akkor kenetteljes kegyessége sért. Nem akarja leírni?

– Nincs rá szükség, köszönöm.

– És még egy: Smiley-t akarom.

– Behívom Sam Collinst.

– Én Amadeust kérem, maga meg Clementit ajánlgatja! Nem, Millie, Collins nem jó. Sem Collins, sem Haydon, sem Esterhase, sem az a szerencsétlen Alleline. És Bobby Maston sem, vagy a Kutya és Kacsa pultosa. George Smiley! – Bosszankodva legyintett szinte átlátszó kezével, mintha elege lenne már a nő engedetlenségéből. – Smiley. Intézze el!

– Ugye tudja, hogy nem hívhatja vissza csak úgy?

– Nem hívom vissza. Magát utasítom, hogy hozza vissza. – A szemüveg mögül undok, mindentudó tekintet meredt Millie szemébe.

– Nem fogja egyből otthagyni az életét, csak azért, mert én erre kérem.

Ez sajnos így is volt. Tavaly, egy sötét őszi délelőtt, a sok-sok rémes dolog után, Millie rászánta magát, és egyszerű vallásos elveit sutba dobva azt javasolta Smiley-nak, egyszerűen pakoljanak össze, és szökjenek el ketten, tűnjenek el örökre. Mehetnének Új-Zélandra, mondta, ott él a nővére a saját farmján. Smiley igen udvariasan válaszolt.

– Gondolom. De felteszem, maga meg tudja nekem szerezni úgy egy hétre. Vagy akár csak negyvennyolc órára. Nem tudja?

Millie tudta, hogy nemet kellene mondania, és békén hagyni George-ot.

– De – sóhajtotta helyette.”

Agave Könyvek

Interjú Dark Romance íróival/szerzőivel Alma Kent - ("Életem első szexuális töltetű regénye Diana Hunt Őrületbe kergetsz duológiájának első része volt. Sosem olvastam még hasonlót, és bizony irultam-pirultam olvasás közben. Akkor jöttem rá, hogy nekem pontosan erre van szükségem! ")

Köszönöm, Alma Kent írónőnek, hogy elfogadta az interjú felkérésemet a Dark Romance zsánerrel kapcsolatban. Alma Kent írónőnek nemrég jelent meg Dark Romance zsánerben íródó első kötete, Aki bújt, aki nem címmel Magánkiadással. (Szerzői kiadásban jelentem meg, ha esetleg valaki írna segítséggel kapcsolatban)

Kérlek, mesélj magadról, ha netán valaki nem tudná ki is vagy?

Sziasztok! Alma Kent vagyok, a való életben grafikus, mérnökinformatikus rendszergazda és macskaimádó. Hatalmas Harry Potter-rajongó és ásványgyűjtő vagyok, illetve 13 éves korom óta "kocka" – PC- és PlayStation-játékos. Mindig is magamnak való típus voltam, szerettem elmerülni a saját kis gondolataimban, így úgy vélem, elkerülhetetlen volt, hogy végül íróvá váljak.A való világ túlságosan rideg számomra, ezért rendszerint más világokba merülök, hogy boldognak és igazán szabadnak érezhessem magamat.

Miért pont ebben a zsánerben kezdtél el írni? Mi vonzott?

Mindenképpen olyan zsánert kellett találnom, amely teret ad a hétköznapi problémák kifejtésének.Túl sok rosszat tapasztalunk meg életünk során, és azt is láthatjuk, mi zajlik a világban.Ezek miatt szerettem volna felemelni a hangomat – egy „felturbózott” történetbe zárva mindezt.

Mikor hogyan ismerkedtél meg a Dark Romance zsánerrel? Volt illetve van kedvenc könyved, íród?

Életem első szexuális töltetű regénye Diana Hunt Őrületbe kergetsz duológiájának első része volt. Sosem olvastam még hasonlót, és bizony irultam-pirultam olvasás közben. Akkor jöttem rá, hogy nekem pontosan erre van szükségem! Ezután elolvastam egy vérbeli dark romance könyvet is, viszont nagyon szenvedtem a legvégén, mert számomra túlságosan rideg és érzelemmentes volt az egész. Úgy gondoltam, ebből a zsánerből sokkal többet ki lehet hozni, mint pusztán erőszakot és erotikát. Számomra rettenetesen fontosak az érzelmek, így eldöntöttem, hogy változtatok ezen:írni fogok egy olyan könyvet, amelyben az érzelmek kapják a főszerepet, nem pedig az erőszak. Emellett mindig is imádtam a bűnügyi sorozatokat, így nem is volt kérdés, hogy a főhős férfi életébe is részletes betekintést engedek. Számomra minden idők kedvenc és legnagyobbra tartott írónője Diana Hunt – igazi példakép!Ezért a tiszteletére az első regényemben a főhősöm egyik álneve: Daniel Hunt lett.
Abszolút örök kedvenc könyvem pedig Jennifer Hartmann Még mindig dobog című regénye,amely kitépte a szívemet – és a lapok között nyert új otthonra.

Mit gondolsz a Dark Romance zsánerről, mi a véleményed, mi férhet bele?

Véleményem szerint ez az a zsáner, amibe MINDEN belefér. Viszont fontos, hogy betartsuk a határokat! Nem mehetünk túlságosan mélyre egy-egy tabu téma részletezésében – bizonyos dolgokat jobb csupán sejtetni, és a képzeletre bízni.Elengedhetetlen, hogy a könyv elején, a tartalmi figyelmeztetésben egyértelműen jelezzük, mire számíthatnak az olvasók – ezzel is elkerülve az esetleges traumát.
Igen, egy könyv is okozhat maradandó lelki sérüléseket!

Mennyire nehéz egy ilyen könyvet írni, lelkileg mennyire viseli meg az írót?

Voltak részek, ahol egyszerűen meg kellett állnom.Perceken át csak ültem, mert az Aki bújt, aki nem... című regényemben egy igazán érzékeny, gyerekeket érintő témát feszegetek – olyat, amit iszonyú nehéz volt megírni és „tálalni”.És bár csak utaltam rá, a képzeletemben lejátszódó jelenetek így is mélyen megviseltek.
A második könyvemben már a mentális betegség áll a középpontban – és bizony akadt olyan fejezet, amely után négy órán át ültem az ágy szélén, magam elé meredve, mert annyira megviselt.

Mennyire beszélhetünk erről a témáról, zsánerről? Ennyire prűdek lennénk?

Szerintem erről a zsánerről beszélnünk KELL!
A dark romance műfaj legfőbb tartalmi eleme – számomra – a trauma feldolgozása.Emellett olyan problémákra hívja fel a figyelmet, amelyek nap mint nap jelen vannak a világban.Olyan dolgokra, amiket többnyire csak suttogva merünk kimondani otthon, vagy egyszerűen elfordítjuk a fejünket, mert úgy könnyebb.
Nem azért hallgatunk, mert prűdek vagyunk. Hanem mert így biztonságosabb.
Ha nem nézünk oda, az mintha nem is a mi felelősségünk lenne. Könnyebb ebben a tudatban élni, mint elfogadni a tényt, hogy a világ néha gonosz –és hogy igenis ki kell mondanunk hangosan, ha valami elítélendő.

Azt gondolom, érdemes lenne egyszer legalább elolvasni az adott művet, mielőtt következetesen levonnánk. Mit gondolsz, hogyan állnak az olvasók?

Sok olvasó hajlamos egy kaptafa alá venni minden dark romance regényt – pedig ez óriási hiba. Tény, hogy akadnak kifejezetten „beteg” történetek is a zsáneren belül, de nem mindegyik ilyen.
Úgy vélem, a magyar írók éppen ezt a tévhitet próbálják megdönteni – én legalábbis biztosan erre törekszem. Bár még nem olvastam minden magyar dark romance szerző művét, számos olyan könyvet tudnék említeni, amelyek valódi mélységeket tárnak fel, és értéket képviselnek.

Az olvasók mennyire vannak képben mit is jelent a Dark Romance zsáner? Hogyan lehetne tudatosítani, hogy ez a mű, a zsáner 18 éven felülieknek szól. Szerinted a szülők mennyire vannak tisztában, hogy mit is jelent a Dark Romance?

Ami eddig visszajelzésként eljutott hozzám, az igencsak vegyes képet fest. A dark romance zsáner külföldön robbant be, és csak később érkezett meg a magyar közönség elé – méghozzá nem kis hatással. Sokan rögtön a legismertebb, legbrutálisabb történetekkel találkoztak először, és bizony akadt, aki azonnal megbotránkozott az olvasásuk után. Ez a műfaj azonban rettenetesen sokféle témát érint, így hatalmas tévedés lenne minden dark romance regényt egy kalap alá venni. Vegyük például a korábban említett Még mindig dobog című regényt: számomra ez inkább dráma.Rettenetes dolgokon megy át benne a két, hétköznapi főszereplő – a hangsúly pedig nem az erőszakon, hanem a trauma feldolgozásán van. Arról szól, hogyan lehet egy ilyen borzalom után tovább élni, lélegezni, létezni. Ez a történet egyszerűen hiánypótló a zsánerben. És mivel a dark romance tényleg kényes, gyakran tabutémákat dolgoz fel – beleértve a szexuális tartalmakat is –, meggyőződésem, hogy ezek a regények nem valók fiatal, befolyásolható, fejlődő elmék kezébe. Egy tinédzser, akiben dúlnak a hormonok, aki épp keresi a helyét ebben a zavaros világban, és akire minden oldalról ránehezedik a megfelelési kényszer, még nem képes mindig különválasztani a fikciót a valóságtól. A social media már így is torzítja az önképet a rengeteg filterrel, nem hiányzik mellé még egy toxikus kapcsolat romantizálása sem, ami tovább zavarja az önértékelését. Egy felnőtt olvasó már tapasztalatból tud különbséget tenni jó és rossz, elfogadható és elítélendő között.Ezért fontosnak tartom hangsúlyozni: a szülők felelőssége is, hogy figyelemmel kísérjék gyermekük olvasási szokásait. Mert egy tévesen „szépnek” látott kapcsolat romantizálása később komoly törést okozhat a személyiségfejlődésben és a valódi kapcsolatokban is.

Mit gondolsz a hazai  Dark Romance-ról? Kevés vagy sok van?

Úgy vélem, a dark romance most éli a virágkorát.Egyre elterjedtebb világszerte, és egyre több olvasót vonzanak ezek a történetek.Ez a zsáner nem köntörfalaz – nyersen kimondja, mi zajlik körülöttünk, és nem kér bocsánatot érte.
Mégis: biztonságos közeg.
Egy hely, ahol olvashatunk ezekről a durva, olykor megrázó dolgokról – anélkül, hogy átélnénk őket a valóságban.A fájdalom, az igazságtalanság, az erőszak itt elmesélhető formát ölt,és talán éppen ez az, amiért ennyire szükség van rá.

Várható majd tőled még ilyen sötét, izgalmas történet? Tudsz erről mesélni vagy korai még?

Ez nem is kérdés! Idén jelenik meg a második regényem, amelyben a mentális betegség témáját járom körül, különösen annak hatását a családtagokra és a környezetre. A főszereplőm egy sorozatgyilkos – kegyetlen és erőszakos –, aki nőket öl, mégis rátalál a szerelem. Ez a kapcsolat elindít benne egy mélyreható belső átalakulást, és kénytelen szembenézni önmagával.
A történetvezetés rettenetesen feszült és lírai, írás közben szinte végig azt éreztem, mintha a férfi karakterem ott állna mögöttem. A személyisége szörnyen manipulatív és egoista... őszintén? Végig utáltam, közben mégis imádtam valami beteg oknál fogva.
Akárcsakaz Aki bújt, aki nem...-ben, ebben is több trauma feldolgozása lesz jelen, és aki olvasta az első regényemet, tudja, hogy ismét darabokra töröm majd nem csak a szereplőket, de az olvasót is.
Ebben a regényben nyolc illusztráció kap majd helyet, amelyeket ismét a csoda kezekkel megáldott Tarjányiné Tóth Barbara készít el számunkra.
Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ez a regényem nagyon durva lesz minden téren, ezért fóliázva kerül nyomtatásra. A tőlem megszokott kínzásokat egy új szintre emeltem, szóval tényleg csak erős idegzetűeknek és gyomrúaknak ajánlom!
Rettenetesen várom már, hogy olvassátok, ugyanis úgy érzem, nagyon sokat fejlődtem az ABAN megírása óta minden téren. Szeretném, ha látnátok a folyamatot.

 

Nagyon szépen köszönöm Ági a lehetőséget, hihetetlenül megtisztelő, hogy én is részt vehettem ebben az interjúban!A magyar szerzők megérdemlik a figyelmet, és órákig tudnám sorolni az egyedibbnél-egyedibb történeteket, amelyeket megalkottak. Ne zárkózzatok el a magyar művektől, ugyanis rengeteg kincset találhattok közöttük!
Minden magyar írónak és neked is Ági nagyon sok sikert kívánok a továbbiakban! Remélem, eléritek az álmaitokat, hogy megéljétek azokat!

Puszi, Alma

Nagyon köszönöm, hogy lehetőséget kaptam interjút készíteni.

Alma Kent írói oldala

Alma Kent webshop oldala

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! Sebők Hanga ("(...) írás egyértelműen a könyvmolyságomnak köszönhető. ")

Ismerjük meg közelebbről a szerzőket! rovatomban felkértem Sebők Hanga írónőt, hogy meséljen kicsit magáról és a könyveiről. Ezúton is köszönöm, hogy elfogadta az interjúfelkérésemet. Az írónőnek három kötete jelent meg, ebből egy sorozat készült a Válaszutak 2 részes kötet és a harmadik regény egy önálló történet Legyen úgy, mint rég! címmel, melyek a Gyémántfelhő Kiadó gondozásában jelentek meg.

Kérlek, mesélj magadról, mit lehet tudni rólad?

Férjemmel és három fiunkkal élek Karcagon. Civilben pedagógusként dolgozom.

A könyveid sok kutatómunkát igényeltek? Meddig tartott az írás folyamata?

Minden könyvemben vannak olyan fejezetek, amelyek megírásához szükség volt kutatómunkára, de azt gondolom, ez a mennyiségű kutakodás eltörpül a más zsánerek esetében (pl. történelmi regények) szükséges kutatómunka mellett.

Mivel munka és család mellett, szabadidőmben alkotok, számomra nagyon hosszú idő egy regény megírása. Minimum 10-12 hónap, hiszen sokszor hetekig, sőt hónapokig nem tudok elmerülni az írásban.

Történeteidben mennyire van jelen fantázia és valóság?

Minden történetem a fantáziám szüleménye, de vannak bennük saját magamból is elemek. Pl. a Dönts jól! Annája imád futni és óriási könyvmoly, akárcsak én, ráadásul – igaz ő csak félállásban, de szintén – középiskolai tanár.

Mikor kezdtél el írni, hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Onnan kezdeném, hogy azóta imádok olvasni, amióta megtanultam, arra viszont nem emlékszem, hogy valaha is írásról álmodoztam volna.

A főiskolai és egyetemi tanulmányaim során rengeteg szépirodalmi művet olvastam, a nyári szünetekben pedig többnyire a szórakoztató irodalomhoz nyúltam kikapcsolódásként. Aztán a gyermekeim születése után lemondtam erről a hobbimról, hiszen nem lett volna rá elég időm. Aztán a Covid időszakban vettem újra elő a könyveket. Előbb a könyvespolcom régi lakóit olvastam újra, majd sok-sok új könyvet is beszereztem. Ezek olvasása közben érett meg bennem a gondolat, hogy talán én is tudnék írni egy regényt. Így született meg Anna és Áron története, amit eredetileg egykötetesre terveztem, de végül annyira meglódult a fantáziám, hogy sorozat lett belőle.

Tehát az írás egyértelműen a könyvmolyságomnak köszönhető.

Más zsánerben is tervezted már kipróbálni magad?

Bár mostanában a fantasy és a dark romance az igazán menő, és azokkal – jó eséllyel – sokkal nagyobb olvasóbázist lehetne építeni, én úgy érzem, hozzám a romantika passzol, ezért egyelőre nem tervezem, hogy váltok.

Persze soha ne mondd, hogy soha.

Milyen érzés számodra, amikor befejezed a kéziratod?

Egyrészt végtelenül izgalmas. Másrészt mindig bizonytalan vagyok. Minden kéziratot nehéz elengedni. Tele vagyok ilyenkor kérdésekkel. Vajon mindent beleírtam, és úgy, ahogyan szerettem volna? Vajon szeretni fogják majd az olvasók? És még sorolhatnám.

Sokan írói álnevet használnak. Miért pont ez az írói álneved? / Te miért döntöttél úgy, hogy mégis saját néven jelenjenek meg az írásaid?

Azt abban a pillanatban tudtam, hogy szeretnék írói álnevet, amint kiderült, nem marad a laptopom rejtekében a kéziratom, hanem útjára engedem az első regényemet. Mindenképpen el akartam különíteni a „civil” énemet az íróitól.

Először egy angol hangzású nevet választottam, amit aztán elvetettem. Ennek oka az, hogy a regényeim Magyarországon játszódnak, magyar szereplőkkel, így nem éreztem ezt a nevet hitelesnek, megfelelőnek.

Aztán olyan nevet választottam, ami, bár némileg más, mint az anyakönyvezett nevem, azért mégiscsak én vagyok.

Mindig is ebben a zsánerben szerettél volna írni?

Egyértelműen igen. Bár sokféle zsánerben olvasok, alkotásban ez áll hozzám a legközelebb.

Milyen érzés volt, amikor az első könyved megjelent?

Hihetetlen. A 94. Ünnepi Könyvhéten foghattam először a kezembe az első könyvemet, és nagyon-nagyon boldog voltam.

Tervezett és tudatos folyamat számodra az írás vagy impulzív?

Azt hiszem a kettő keveréke. A harmadik regényem volt az első, amihez teljes vázlatot készítettem az írás megkezdése előtt. Aztán ez arra volt jó, hogy végül sok elemében megváltoztassam.

Hagyom, hogy a szereplőim zsongjanak a fejemben, és ők alakítsák a cselekményt. Sajnos sokszor futás, kerékpározás vagy zuhanyzás közben teszik ezt, amikor nem tudom azonnal lejegyezni az ötleteket, így van, amikor el is felejtem őket…

És nem is feltétlenül haladok sorban a cselekményben. A regény végét általában hamarabb megírom, mint a közepét.

 

A köteteidben vannak kedvenc jeleneteid? Vagy volt olyan, amiket nehezen tudtál megírni?

Mindkét kérdésedre igennel válaszolok, de nem szeretnék spoilerezni, ezért elnézésedet kérem, de titokban tartom, melyek ezek a részek.

Hogyan születik meg egy-egy történeted? Van valami inspiráció, ihlet, amihez nyúlsz?

Szerintem egy szerző számára bármi nyújthat ihletet. Nálam ez lehet egy mondat vagy beszélgetés, amit meghallok valahol, egy dal, egy utazás, és bármi, amivel a hétköznapi életemben találkoztam akár régebben, akár mostanában.

Kik láthatják először a kéziratod? Kik olvassák elsőként, kinek a szava számít, akik beleszólhatnak a szöveg, történet alakulásába?

Több írónőről tudom, hogy először a párjuknak vagy barátnőjüknek mutatják meg a kéziratukat. Nos, az én férjem megjelenés után, könyvalakban szereti elolvasni a regényeimet, így az előolvasóim kapják meg először, az ő tanácsaikat, észrevételeiket hallgatom meg, mielőtt beküldöm a kiadóba a kéziratot.

A családod miként fogadta a hírt, hogy könyvet írsz, sőt meg is jelent?

Az első regényemet teljesen titokban írtam. Mivel a Covid időszak alatti online oktatás miatt egyébként is szinte egész nap a laptop előtt görnyedtem, hogy feladatokat gyártsak a diákoknak, sokáig fel sem tűnt nekik, hogy néha másra is használom a masinát. A legkisebb gyermekem vette észre először, hogy nem tananyag van a képernyőn, és ő kérdezett rá, mit írok. Talán mondanom sem kell, mennyire meglepődött a családom. Később néhány könyvmoly társamnak is elárultam a titkot, de a többi rokonomnak, ismerősömnek csak akkor meséltem el a hírt (egy Facebook posztban), amikor már teljesen biztossá vált, hogy megjelenik az első regényem.

Mit üzensz az olvasóidnak, mi várható még tőled az idén?

Először is szeretném kifejezni, mennyire hálás vagyok mindenkinek, aki már elolvasta vagy a jövőben szeretné elolvasni a történeteimet.

Rengeteg könyv jelenik meg napjainkban, nagyon telített a könyvpiac, és az érvényben levő szabályozások sem kedveznek sem a szerzőknek, sem az olvasóknak. Ráadásul sokan (szinte) csak külföldi – vagy az írói álneve miatt annak gondolt – szerzőktől olvasnak. Mindezek miatt borzasztóan nehéz kitűnni a sok ezer megjelenés közül. Mindezek miatt még nagyobb boldogság látni, hogy nekem is vannak olvasóim.

Bízom benne, hogy hónapról-hónapra sikerül növeli a számukat.

Új megjelenésem idén már nem lesz, de ha minden jól megy, egy kiadói meglepetésnek hála (erről még nem árulhatok el semmit) mégiscsak lesz még itt valami tőlem…

Kedves Ági! Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám, és válaszolhattam a kérdéseidre!

Szerzőtársaim nevében is köszönöm a magyar szerzők támogatásáért végzett munkádat!

Sok sikert, számos látogatót kívánok a blogodhoz és a közösségi oldalaidhoz!

Szeretettel,

Hanga.

Én köszönöm a lehetőséget, hogy segíthetek!

Fotók: Sebők Hanga Szerzői oldala

Sebők Hanga Szerzői oldala

Gyémántfelhő Kiadó

Az ember, aki arról az emberről ír, aki arról írt, hogy megölt egy embert... vagy mégsem?

 Alex Pavesi: 

A meg sem történt gyilkosságok

„Most rajta volt a sor, hogy a széttárt ujjai között bámulja a világot, és feltegye magának a kérdést: valóságos mindez?”

Az ember, aki arról az emberről ír, aki arról írt, hogy megölt egy embert... vagy mégsem?

Megjelenés: július 29.
Fordító: Pék Zoltán
Nyomdai kivitelezés: puhatáblás, 320 oldal

Leírás

Alex Pavesi az itthon is nagy sikert aratott Nyolc nyomozó után ismét bebizonyítja, hogy a krimi műfaji szabályai nem kőbe vésett törvények, csupán játékszabályok, melyeket a kellő tehetséggel megáldott író kedve szerint formálhat. A meg sem történt gyilkosságok nemcsak egy újabb bűnügyi történet – mely egyébként fejet hajt Agatha Christie és a műfaj klasszikusai előtt is –, hanem egy labirintus, amelyben az olvasó hol nyomozóként, hol gyanúsítottként, hol maga is szerzőként (!) találja magát.

Pavesi ezúttal is mesterien csavarja a narratívát: rétegeket épít egymásra, majd lebontja őket, hogy aztán új jelentéseket tárjon fel a történet mélyén. A krimi formai és tematikus elemei itt eszközökké válnak; nemcsak feszültségkeltésre és annak fenntartására, hanem arra is, hogy megkérdőjelezzük, amit olvasunk. Ki beszél? Kinek hihetünk? És meddig tart a fikció?

A meg sem történt gyilkosságok az utóbbi idők legkomolyabb irodalmi kirakósa; különleges regény: intelligens, metairodalmi, szellemes és tökéletes olvasmány azoknak, akik szeretik, ha egy könyv nemcsak történetet mesél, de kihívás elé is állítja őket.

Fülszöveg

Hat barát gyűlik össze születésnapot ünnepelni egy világtól elzárt házban.

Hamarosan egy különös játékba kezdenek, melynek neve: Indíték, Módszer és Halál.

Anatol egy hónappal apja halála után meghívja gyerekkori barátait harmincadik születésnapja alkalmából a régi családi birtokukra. A szűnni nem akaró eső miatt egy általa kitalált játékot javasol az unalmas órák elütésére: borítékhúzás formájában mindenki véletlenszerűen válasszon ki két barátot, és írjon róluk egy történetet, melyben az egyik megöli a másikat.

Ahogy a kedvetlen társaság nekirugaszkodik a feladatnak, sorra döbbennek rá, hogy képtelenek másból ihletet meríteni, mint a múltjukban jelen lévő titkaikból. Ám miután e titkokat papírra vetik, azok már többé nem maradnak rejtve, a fiktív gyilkosságok által felszínre bukkant régi sérelmek pedig hirtelen valódi indítékokat szülnek.

Amikor azonban egy valódi gyilkosság közeleg feléjük, vajon időben felismerik a veszélyt?

Alex Pavesi, a nagy sikerű Nyolc nyomozó szerzője ezúttal is a klasszikus bűnügyi regény kereteit feszegetve invitálja izgalmas játékra az olvasót, miközben megidézi a Tőrbe ejtve című film legjobb pillanatait, és fejet hajt Agatha Christie előtt.

A szerzőről

Alex Pavesi matematikából szerzett PhD-t. Mielőtt író lett volna, szoftvermérnökként és könyvesbolti eladóként dolgozott. A Nyolc nyomozó című első regényének húsz országban keltek el a fordítási jogai. Második könyve, A meg sem történt gyilkosságok 2024 végén jelent meg. Pavesi jelenleg Londonban él, és a szabadidejében szeret hosszan sétálni, rejtvényeket fejteni és kedvtelésből zárakat feltörni.

A szerző előző kötetéről írták

„Pavesi tehetségét jelzi, hogy minden egyes történet kelepcéjébe gyanútlanul sétálunk bele. Ha ezzel gyalogokká válunk az író nagyszabású sakkjátszmájában, hát legyen. Még a legutolsó oldalon is teljességgel váratlan meglepetésekkel szembesülünk.” – The New York Times

„A történet telis-tele bonyodalmakkal és fordulatokkal, amelyeket imádni fognak a fejtörők szerelmesei… Nagyszerű élmény a könnyed kikapcsolódásra vágyóknak, de a szemfüles olvasók még nagyobb élvezetüket lelik majd benne.” – Kirkus Reviews

„Zseniális… Pavesire érdemes lesz odafigyelni.” – Publishers Weekly

„Annyira, de annyira briliáns. Egy lehengerlően fordulatos történetet, amely emellett tudományos értekezés is a bűnügyi rejtélyek matematika vonatkozásairól. Agatha Christie is megemelné előtte a kalapját. Bravó!” – Sarah Pinborough, a Ne higgy a szemének! című regény New York Times-bestseller szerzője

Idézetek a kötetből

„– Nem akarom, hogy rossz embernek tarts…

A hétvége jól indult, de mint minden hétvége, borzalmasan ér majd véget. Anatol oldalvást Janikára sandított, várta a reakcióját. A kormánykerék apránként a nő irányába fordult. Hallották a bogáncs ropogását a kerekek alatt, érezték, ahogy a bal első kerék súrolja az emelt padkát. Akkor Anatol újra az útra szegezte a tekintetét. Soha nem volt valami jó sofőr. A hibát egy vállvonással vette tudomásul, reflexszerűen visszarántotta a kormányt, aztán folytatta:

– Csak mostanában valahogy nem vagyok önmagam. Érted, mire gondolok? Szanaszét estem.

Janika diplomatikusan bólintott, de nem válaszolt. A mellette lévő ablakon keresztül figyelte az elsuhanó tájat: sárga mezők és megfakult dombok a jellegtelenül fehér ég alatt. A kardigánja ujját markolászta. Egyetlen szót sem szólt, amióta beszálltak a kocsiba. Úgy gondolta, illik hozzá a hallgatás.

– Minden olyan érzés, mint egy álomban – folytatta Anatol. Szétnyitotta a jobb kezén az ujjait, és a réseken keresztül bámulta az utat. A körmeit vastag koszcsík koronázta. – Amikor meghal valaki, aki közel állt hozzád, minden valószerűtlen lesz. Túl nagy változás, nem bírod egyszerre feldolgozni. Mindent álomszerűvé tesz. Érted, mire gondolok?

Előző nap volt Anatol harmincadik születésnapja, az utolsó májusi nap pedig szokatlan hideget hozott. Sűrű, késő reggeli köd borította a tájat, a fűszálak kísértetiesen derengtek.

– És ha semmi sem valóságos, akkor nem is számít semmi. Nem tudod megkülönböztetni a jót a rossztól. Olyasmit csinálsz, amit normális esetben nem tennél. Olyasmit mondasz, amit normális esetben nem mondanál. Ha furcsán viselkedtem a hétvégén, akkor ez az oka.

Hétfő reggel volt ugyan, de munkaszünet. Janika a hosszú hétvégét Anatolnál töltötte a többi barátjukkal, és a férfi most a pályaudvarra vitte, hogy elérje a vonatot hazafelé. A régi, erdőzöld kabrió megviselt vinyltetejének egyik oldalán szakadás éktelenkedett. A lyukat több réteg ragasztószalaggal tapasztották be, a hideg levegőnek azonban így is sikerült utat találni az autó utasterébe.

– Valószínűleg nem jól magyarázom…

Anatol csak mondta a magáét, miközben lassított és indexelt, hogy lekanyarodjon a főútról egy keskeny mellékútra, amelyen nem látszott semmiféle felfestés. Levette a kezét a kormányról, és várta, hogy a szembejövő forgalomban rés nyíljon.

– Csakhogy a bánat bármilyen alakot képes felölteni. Egyik nap így nyilvánul meg, másnap meg úgy. Néha bűntudat lesz, néha megbánás. Olykor csak szomorúság. És vannak napok, amikor inkább sokk.”

Agave Könyvek