2017. december 9., szombat

Újabb könyvet kaptam tegnap!

~~~ Recenzió ~~~

Hayden Moore: Csendkirály c. könyvet kaptam tegnapi nap folyamán. Ezúton is köszönöm szépen Hayden Moore-nak és Laf Kft-nek a lehetőséget. Számomra az keltette fel az érdeklődésem, hogy a főszereplő Jamie siket. Mindig is szerettem az ilyen történeteket,ahol sérült karakter is van benne. Kiváncsian várom, hogy elolvashassam, hogyan alakítja Jamie történetét. 


A könyvről:


Külön köszönöm a könyvjelzőt és a dedikálást is.


Tartalom:


Alex ​Seeley sikeres fotós, aki már régen rájött, hogy a pénz nem teszi boldoggá. Keresi a kihívásokat, és állandóan úton van. De nem csak a kalandvágy hajtja, sokkal inkább menekül a múlt árnyai elől. Édesanyja halálát sosem tudta feldolgozni, ezért inkább messzire elkerül mindent, ami felidézheti az emlékeket. 

Jamie Cameron nem teheti meg, hogy elmenekül a démonjai elől. Ő a saját elméje foglya, ahol a belső hangokon kívül soha, semmi sem töri meg a csendet. 
Autóbaleset következtében vesztette el a hallását, és azzal együtt a korábbi életét is. 
Nincs zene, nincsenek kedves szavak, csak az örök némaság. 
Ebbe a hangtalan magányba robban bele Alex, és bár a kapcsolat hatalmas zökkenőkkel indul, fáradhatatlanul küzd kettejükért. 
Csakhogy Jamie nem elégszik meg a szerelemmel. Ő vissza akarja kapni a hallását, és véget akar vetni a fájdalmas némaságnak. 
Kockázatos beavatkozásra szánja el magát, amiért akár az életével is fizethet. 
Vajon mit választ? A lemondással teli, mégis boldog életet, vagy mindent egy lapra tesz fel?


Ha kiváncsi vagy te is erre a történetre,akkor itt tudod megvenni:

Megrendelőlap:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése