Beleolvasó: Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("– Hallókészüléke van! – térítettem őket vissza a témához fojtott hangon. Papírszárazzá vált a szám. Zsombor visszadőlt a székkel, és Ábel felé nézett. A fogpiszkáló hangosan reccsent az ujjai között, majd az üres tányérba dobta. – Ja, lehet. Anya mondott valamit, hogy balesete volt tavaly, és megsüketült. Ki is hagyta akkor a tábort, a mázlista! ")

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról c. könyvéből újabb részletet hoztam nektek. Ezúttal Gina barátaival van ebédelni, és Ábelről kezdenek beszélgetni.

Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról

 

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály. 
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

A srácok persze semmivel sem törődve lapátolták a kaját. Soma próbálta meggyőzni Zsombort, hogy csalt a kosárban.
– A kosárlabdát dobni kell, nem beletenni a zsákba! – szögezte le, ki tudja, hányadszor.
– Dobtam. Csak kicsit – vont vállat Zsombor. Rápillantott Reni tányérjára, mire a barátnőm szó nélkül elé csúsztatta a saját adagját.
– Hozok még vizet. – Megragadtam a kancsót, és máris indultam a kiadóablakokhoz. A gyerekek zsivaja egyre fokozódott, a tanárok nem győzték túlkiabálni őket.
Mi lesz itt három hétig?
Sokáig kellett folyatnom a vizet, hogy végre hideg legyen. Ahogy ott álltam a csapnál, nyílt az ajtó mögöttem, és belépett a kertészfiú. Még mindig a sáros póló volt rajta. Felkapott egy tálcát, és egy pillanatra megláttam a karja belső oldalát. Jó nagy zúzódás húzódott a könyökénél, a talicskával való találkozás emléke.
– Nem fáj? – kérdeztem.
De a srác arrébb lépett egy szó nélkül, mintha meg sem hallott volna. Nem is nézett rám. Végigcsúsztatta a tálcát a kiadóablakok előtti pulton. Most, hogy közelebb állt, gyorsan végignéztem rajta. Izmos lába és karja volt, széles válla, a bőre lebarnult. A pólója és laza rövidnadrágja elrejtette a fenekét, pedig szívesen tanulmányoztam volna azt a testrészét is. Amennyit a hátából láttam, lejjebb is klassz látvány rejtőzhet.
Figyelmeztetnem kellett magam, hogy ne bámuljam ennyire feltűnően, de úgy tűnt, még mindig nem vett észre. Miközben a vacsorára várt, beletúrt a hajába, egészen hátrasimította a feje tetején. Pislognom kellett, hogy jól látok-e. A srác hallókészüléket viselt, az apró, műanyag dobozka kikandikált a füle mögül.
Visszasiettem az asztalunkhoz, egy kevés víz a kockás terítőre löttyent, ahogy letettem a kancsót.
– Zsombi, ismered őt? – böktem a srác felé.
– Azt, aki elhasalt a labdán? – Amíg a vizet folyattam a csapnál, Zsombor eltűntette a második adag kaját is. Féloldalasan a srácra pillantva kitört belőle a röhögés. Soma vele vihogott. A gyomrom apróra zsugorodott a hangjuktól.
Leültem, és úgy tettem, mintha nem látnám Reni érdeklődő pillantását. A tenyeremet lopva beletöröltem a nadrágomba.
– Ábelnek hívják – vonta meg a vállát Zsombor. Alig értettem, mit mond, mert közben azzal volt elfoglalva, hogy kipiszkálja a kaját a fogai közül. Ráadásul messze is ült tőlem, és a széke két hátsó lábán egyensúlyozott. Kirázott tőle a hideg. – Az állatorvosnő az anyja, minden nyáron itt dekkolt ő is, de idén már nem fog a kölykökre vigyázni, úgyhogy nem tudom, mit keres itt. Tök jó feladatokat szokott kitalálni sorversenyre, szóval megkörnyékezhetnénk, hátha…
– Mi jobbakat fogunk kitalálni! – jelentette be Soma.
– Hallókészüléke van! – térítettem őket vissza a témához fojtott hangon. Papírszárazzá vált a szám. Zsombor visszadőlt a székkel, és Ábel felé nézett. A fogpiszkáló hangosan reccsent az ujjai között, majd az üres tányérba dobta.
– Ja, lehet. Anya mondott valamit, hogy balesete volt tavaly, és megsüketült. Ki is hagyta akkor a tábort, a mázlista!
Hogy mondhat ilyet? Így? Tényleg ennyire érzéketlen? Felnyögtem.
– Ezért nem hallotta, hogy kiabáltok neki a labda miatt! Meg is sérült… – A nyelvem alig bírta megformálni a szavakat.
– És? – nézett rám Reni.
– Köcsögség volt kiröhögni.
Kétségbeesetten néztem rájuk. Mit nem lehet ezen érteni?
– Csak mert süket? – vágott közbe Soma. – Te is röhögtél rajta! Ezzel mélyre szúrt.
Rossz érzés telepedett rám, mintha a pólóm hirtelen három számmal összement volna. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, és lassan kortyolgattam, de a kellemetlen szorítás ott maradt a mellkasomon.

A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Tiszlavicz Mária írói oldala

Ez-Könyvek Kiadó

Beleolvasó: Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("– Tegnap is megmondtam, hogy felejtsd el! – Anyára néztem, aztán megfogtam egy kis ásót, és rádobtam a földkupacra a talicskában. – Nem tudtok annyi pénzt felajánlani, hogy a kölykökkel szarakodjak. Idén már nem. ")

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról című könyvéből újabb részletet hozok nektek. Az előző részletben csajok beszélgettek, a mostani részletben Ábel és Gina gondolatait, érzéseit olvashatjátok.

Tiszlavicz Mária.
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály. 
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET

– Dobd vissza! – kiáltotta Soma, és odakocogott. – Passzolj!
A fiú nem reagált semmit, csak lépett egyet hátra, egyenesen a labdára.

2. 

Ábel

– Nem kéne ezt csinálnod, nem te vagy a kertész! – mondta anya a fészerajtóban, amikor meglátta, hogy a talicskával babrálok.
– De én akarom csinálni.

Jött a szokásos Vigyázz magadra! dumával. Legalább arról már korábban letett, hogy üljem végig az eligazítást. Úgyis minden évben ugyanazt mondták el, csak most kiegészítették a medvével. Röviden: maradj a villanypásztoron belül! Ahogy azt Móricka elképzelte… Láttam Zsombor meg a haverja arcát, amikor kijöttek az ebédlőből az eligazítás után – a tanárok totál beletették a zabszemet a seggükbe.
– Biztos nem akarsz inkább a gyerekek között lenni? Olyan jó feladatokat szoktatok kitalálni Zsomborral! – próbálkozott még egyszer anya. Reméltem, utoljára.
– Tegnap is megmondtam, hogy felejtsd el! – Anyára néztem, aztán megfogtam egy kisásót, és rádobtam a földkupacra a talicskában. – Nem tudtok annyi pénzt felajánlani, hogy a kölykökkel szarakodjak. Idén már nem. – Kitoltam a talicskát a fészerből. Anya a vállamra tette a kezét, az álla megfeszült, miközben az alsó ajka vészesen lefelé konyult. Egek, el ne bőgje itt magát nekem! Igazán továbbléphetne már. Leráztam a kezét, és gyorsan kimondtam, ami eszembe jutott: – Majd elleszek Ferivel, összedobok valami madáretetőt meg egy harkályfát, vagy mit tudom én.
Anya nem szólt, csak pislogott rám a szemüvege mögül, azzal a könnyes, annyira-sajnállak-kisfiam! nézésével, amit úgy utálok! De most legalább nem borult sírva a nyakamba. Félsiker. Elindultam a talicskával. Igazából nem volt mit csinálni a kertben, de nem akartam a többi gimissel bratyizni, inkább úgy tettem, mint akit teljesen lekötött a virágföld. Innen legalább megnézhettem a csajokat, akiket Zsombor hozott. Nem is rossz a felhozatal. Az a barna kicsit véznának tűnt, de a sárga- vörös hajú elég dögösnek nézett ki. Kár, hogy úgy belezombult a mobiljába! Dorina jutott róla az eszembe, és akaratlanul is megszorítottam a lapátot. Hosszan kifújtam a levegőt. Azért még szar volt, sőt ha nagyon akartam, bevallhattam magamnak, hogy még fájt, amit a fejemhez vágott tavaly, de legalább egy sóhajjal le tudtam tenni a témát.
Valahol a közelben egy tücsök ciripelt. Fura, hogy az ilyen zajokra hogy felfigyelek. Mintha ezek is a dobozon belül lennének, velem együtt.
Nagyon meleg volt, a pólómmal töröltem le az arcomról az izzadságot. Ilyenkor aztán éreztem, hogy élek. Királyság, ja, de tényleg! Ezt kell mondani, nem? Még ha nem is éreztem úgy.
Felálltam, hogy valahol máshol keressek valami tennivalót. A sárga-vörös hajú csaj úgyis csak vihorászott a barátnőjével, Zsombor meg szokás szerint kosarazott a haverjával. Idén már helyből elérte a palánkot. Csalás.
Tettem egy lépést hátra, és azelőtt tudtam, hogy gáz van, hogy megéreztem a gömbölyű, instabil izét a lábam alatt. Aztán minden gyorsan történt. A talicska kiesett a kezemből, én megtántorodtam, kaszáltam a karommal, nehogy hanyatt essek, de csak azt értem el, hogy orra buktam. Próbáltam tompítani az esést, de a kezem lecsúszott a talicska földes pereméről, és óriásit zakóztam. Bevágtam a könyököm meg az oldalam. Elsötétült a világ, de azért éreztem, hogy oldalra dőlök, neki a virágládának.
Na, leértem. Mekkora bukás!
És hogy teljes legyen a lebőgés, váratlanul a virágföld, amit alig két perce lapátoltam a cserépbe, a nyakamba zúdult.
Kösz, tényleg, ez még kellett!
Megpróbáltam lesöpörni magamról a földet, de a kezemet elnézve, csak rontottam a helyzeten.
Felpillantottam. Mindenki rajtam röhögött, Zsombor meg a haverja, sőt a két lány is. Akkor már eljutott a fülembe a tompa nyekergés. A fekete hajú, medvealkatú srác alig bírt megállni a lábán, miközben felkapta a labdát, és felém fordult. Annyira röhögött, hogy egy szót sem értettem abból, amit mondott.
De baromira nem is érdekelt.
Feltápászkodtam, felrántottam a talicskát, belevágtam azt a rohadt ásót, és elindultam. A tábor kapujában a kiskölykök nem győztek elugrani az utamból, és valamiért ezt roppant jó játéknak gondolták – ez volt a szerencséjük, mert ha bármelyik is ott maradt volna előttem, kegyetlenül áttolom rajta a talicskát, az tuti.

3.
Gina

– Ez ehetetlen.
– Szerintem annyira nem.
Nem tudom, Reni megértette-e, amit mondtam, mert tele volt a szám. Nekem ízlett a paprikás krumpli, virslit főztek bele, nem mócsingos meg porcogós kolbászt, amilyet nagyi szokott. Ráadásul sokkal kellemesebb szagok terjengtek a levegőben, mint a suli menzáján. Inkább emlékeztetett egy étteremre, mint egy tábor étkezőjére. Műanyag, tiszta abroszok meg karcsú vázában színes művirágok az asztalokon, a falakon – mint megtudtuk – egy helyi művész festményei. Leginkább színes papírra mázolt még színesebb vonalakra emlékeztetett mind, de feldobták a fehér falakat. A nyitott ablakokon néha betévedt egy méhecske meg halvány virágillat. 

A könyvet itt tudod beszerezni: 

Tiszlavicz Mária írói oldala

Ez-Könyvek Kiadó

Beleolvasó:Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("Nyakláncot fűzünk gyöngyből, száraz tésztából meg virágból, ujjal festünk… Majd a tanárok megmondják, mi lesz a dolgunk. Nekünk csak vigyorogni kell. ")

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról című könyvből újabb részletet hoztam nektek. Hogy tetszett az előző? Várjátok a következőt? Mi lesz a csipetcsapattal vajon? Vajon ki lehet az a fiú akit Gina meglátott?

 

Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály.
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről. 

 

ENGEDÉLLYEL

– Hallottátok, kedves követőim, Georgina hercegkisasszony épp pihenőt tart!
– Tudod, ki a hercegkisasszony!
Próbáltam mérgesen nézni rá, persze sikertelenül. Reni letette a telefont, és egymásnak dőlve kacagtunk. Még az sem érdekelt, hogy a labda a lábunkhoz gurult, hagytuk, hogy Zsombor odaszaladjon érte.
– Beléd van zúgva – közöltem Renivel, miután kaptunk levegőt, és Zsombor visszament kosarazni.
– Nagyon helyes! – Reni vigyorgott, aztán az ajkába harapott, és rám nézett. – Szerintem Soma érdeklődik irántad…
– Inkább azt találjuk ki, mit csináljunk a kiskölykökkel! – vágtam közbe gyorsan. – Nézd, már meg is jöttek néhányan!
A bejárat felé fordultam, ahol időközben megnőtt a nyüzsgés. Negyedik osztályosok rohangáltak, néhány ötödikes a kavicsokat rugdosta fancsali képpel, miközben a szüleik a felügyelő tanárok segítségével megpróbálták őket szobákba osztani. Nagy volt a hangzavar, és ez csak még nagyobb lesz, ha megérkezik mindenki, emlékeztettem magam.
– Mit tudom én! – vont vállat Reni. – Nyakláncot fűzünk gyöngyből, száraz tésztából meg virágból, ujjal festünk… Majd a tanárok megmondják, mi lesz a dolgunk. Nekünk csak vigyorogni kell.
Egy darabig néztük a gyerekeket. Én lopva a fészer felé pillantottam, de már nem állt ott a nő és a srác sem.
– Már most utálom az összes kölyköt – fintorgott Reni. – A francba tudott Zsombor erre rávenni!
– Van egy-két tippem – vigyorogtam, mire a barátnőm könyöke a bordáim között landolt.
Zsombor anyukája is egy volt a tábort felügyelő tanárok közül, és a fiának minden évben itt kellett vigyáznia az alsósokra, immár ötödik nyara. Idén kibulizta az anyjától, hogy a Renivel és Somával mi is jöhessünk segítőnek. Előadta nekünk, hogy micsoda móka és kacagás lesz három hétig… Úgy gondoltam, a sok gyerkőc változatosságot fog jelenteni a másfél év önkénteskedés után az öregek otthonában. De rögtön azután, hogy megérkeztünk a táborba Renivel, rádöbbentem, hogy a barátnőmnek már tizedik óta tetszik Zsombor, és most elvárja, hogy legyek a szárnysegédje. Ettől kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy gigantikus, huszonegy napos dupla randira toppantam volna be, ahonnan nincs menekvés. Ám a délelőtti eligazítás helyre tett minket – itt bizony kőkemény munkát várnak tőlünk. Vezessünk foglalkozásokat a gyerekeknek, játsszunk velük, találjunk ki feladatokat sorversenyre, felügyeljünk az étkezéseknél, vigyázzunk rájuk a kirándulásokon…
Ennek ellenére szép kis erdei tábor lesz, a kirándulások kimerülnek abban, hogy felmegyünk a faházak fölötti domboldalra, egészen a kerítésig. Ugyanis a felnőttek úgy döntöttek, a medve miatt biztonságosabb lesz a villanypásztoron belül maradni.
Ők már csak tudják.
– Mi is a kifogásod Soma ellen? – kérdezte Reni, miután visszafordult a szóban forgó srác felé.

Elhúztam a szám. Oké, el kellett ismernem, Soma a fekete hajával meg az atlétatermetével tényleg jól nézett ki, és történetesen elég okos, hogy a megye legjobb kémiása legyen. Többszörösen. Rendszeresen korrepetált általános iskolásokat, pusztán jófejségből. Ledobta a pólóját, úgy kosarazott. Elnézve a hátát és mellkasát borító szőrtengert, azon a szelfin simán összekevernék a medvével. Mellette a nyakigláb, majdnem kétméteres, szőke Zsombor a keret nélküli szemüveggel úgy nézett ki, mint egy Norvégiából idesodródott programozójelölt. Pedig töriből volt iszonyat penge a srác.
– Miért nem te hajtasz Somára? – kérdeztem vissza.
– Itt most rólad van szó! – Reni nem hagyta magát. Sosem hagyta.
– Nem akarok pasizni, kész. Nem azért jöttünk.
– Oké, vettem – vonult vissza Reni.
Én figyeltem tovább a tábor bejáratát, és igyekeztem elűzni a régi emlékeket. A legutóbbi barátom elég gyökér módon szakított velem, és ugyan már túltettem magam a hazugságain, még mindig nem éreztem elérkezettnek az időt a randizásra.
A gyereksereg meg az aggódó szülők mellett észrevettem a fiút a fészerből. Magas volt, bakancsban trappolt, felkarján megfeszült az izom, ahogy talicskában egy kupac földet tolt maga előtt. A mozgása valahogy… nem bírtam megfogalmazni, de máshogy mozgott, mint a srácok a hátam mögött. Ahogy egyik lábát tette a másik után, amilyen komor figyelem uralta a vonásait… A virágágyásokhoz tartott, leguggolt, és kislapáttal elkezdte berakni a muskátli cserepébe a földet. Pontos, kiszámított mozdulatokkal, csak arra figyelt, amit csinált.
– Ő kicsoda? – böktem a srác felé.
Nem lehetett idősebb nálunk, de nem a mi sulinkba járt, az tuti. A szél belekapott a kócos, barna tincseibe.
– Az előbb mondtad, hogy nem akarsz pasizni, erre rögtön kiszúrsz magadnak valakit? – Reni előkapta a telefonját, én meg a szemforgatások közepette megbántam, hogy egyáltalán megszólaltam.
– Hallgassátok, követőim, Georgina kisasszony kiszúrt magának egy fiút! – Megfordult, hasra vágta magát a fűben, és a kamerával ráközelített. A fiú kihúzta magát, beletörölte a homlokát a pólója aljába. Pár pillanatra kilátszott a lebarnult háta. – És nem is akármilyen fiút! Nos, édes követőim, kinek tegye rendbe a gazos kiskertjét ez a palántabajnok?
– Idióta vagy – vihogtam.
Na de beszéljek Reninek a kételyeimről, amik felötlöttek bennem a fiút nézve?
Reni előrébb kúszott, hogy közvetíteni tudja a fiú minden mozdulatát. Aki most éppen felállt, és belehajította a lapátot a talicskába.
– Fordulj meg, hadd lássuk az arcodat! – suttogta Reni, és még jobban ráközelített. A fiú alakja teljesen betöltötte a képernyőt.
Zsombor hirtelen felüvöltött, majd a kosárlabda átrepült a fejem fölött.

 Itt tudod beszerezni a könyvet ekönyv formájában.:

Tiszlavicz Mária írói oldala

Ez-Könyvek Kiadó