2021. augusztus 10., kedd

Beleolvasó: Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról - ("– Hallókészüléke van! – térítettem őket vissza a témához fojtott hangon. Papírszárazzá vált a szám. Zsombor visszadőlt a székkel, és Ábel felé nézett. A fogpiszkáló hangosan reccsent az ujjai között, majd az üres tányérba dobta. – Ja, lehet. Anya mondott valamit, hogy balesete volt tavaly, és megsüketült. Ki is hagyta akkor a tábort, a mázlista! ")

Tiszlavicz Mária: Madarat tolláról c. könyvéből újabb részletet hoztam nektek. Ezúttal Gina barátaival van ebédelni, és Ábelről kezdenek beszélgetni.


Tiszlavicz Mária:
Madarat tolláról
 

Tartalom:

Gina ​és Ábel látszólag két külön világban élnek. Gina szeretne mindenkinek megfelelni: a családjának, a barátainak, csak a saját vágyainak nehéz. Ábel egy autóbaleset következtében hallássérültté válik, elveszíti a magabiztosságát és a céltudatosságát – egyetlen barátja marad, Feri, a szárnyaszegett harkály. 
Nyughatatlanul keresik a helyüket az emberek között, elfogadásra vágynak, amikor egy nyári táborozás során útjaik keresztezik egymást, és életük váratlan fordulatot vesz. Egy találkozás a medvével az erdőben olyan események sorozatát indítja el, melyek következtében Gina és Ábel kénytelen átértékelni eddigi vélekedéseiket. Mit jelent az őszinte barátság? Képesek vagyunk-e meghaladni egykori önmagunkat, tévedéseinket és hibáinkat? Meg tudunk-e bocsátani és nyitottabbá válni?

Tiszlavicz Mária már sokszor bebizonyította, mennyit jelentenek neki a hétköznapi színes mesék és az emberi lélek titkai. A Madarat tolláról jól bemutatja a fogyatékossággal kapcsolatos félelmeinket, ugyanakkor a nyitottsággal járó feloldozást is. A kisregény egy valódi és érzékeny történet a barátságról, az elfogadásról és a szerelemről.

 

ENGEDÉLLYEL
RÉSZLET



A srácok persze semmivel sem törődve lapátolták a kaját. Soma próbálta meggyőzni Zsombort, hogy csalt a kosárban.
– A kosárlabdát dobni kell, nem beletenni a zsákba! – szögezte le, ki tudja, hányadszor.
– Dobtam. Csak kicsit – vont vállat Zsombor. Rápillantott Reni tányérjára, mire a barátnőm szó nélkül elé csúsztatta a saját adagját.
– Hozok még vizet. – Megragadtam a kancsót, és máris indultam a kiadóablakokhoz. A gyerekek zsivaja egyre fokozódott, a tanárok nem győzték túlkiabálni őket.
Mi lesz itt három hétig?
Sokáig kellett folyatnom a vizet, hogy végre hideg legyen. Ahogy ott álltam a csapnál, nyílt az ajtó mögöttem, és belépett a kertészfiú. Még mindig a sáros póló volt rajta. Felkapott egy tálcát, és egy pillanatra megláttam a karja belső oldalát. Jó nagy zúzódás húzódott a könyökénél, a talicskával való találkozás emléke.
– Nem fáj? – kérdeztem.
De a srác arrébb lépett egy szó nélkül, mintha meg sem hallott volna. Nem is nézett rám. Végigcsúsztatta a tálcát a kiadóablakok előtti pulton. Most, hogy közelebb állt, gyorsan végignéztem rajta. Izmos lába és karja volt, széles válla, a bőre lebarnult. A pólója és laza rövidnadrágja elrejtette a fenekét, pedig szívesen tanulmányoztam volna azt a testrészét is. Amennyit a hátából láttam, lejjebb is klassz látvány rejtőzhet.
Figyelmeztetnem kellett magam, hogy ne bámuljam ennyire feltűnően, de úgy tűnt, még mindig nem vett észre. Miközben a vacsorára várt, beletúrt a hajába, egészen hátrasimította a feje tetején. Pislognom kellett, hogy jól látok-e. A srác hallókészüléket viselt, az apró, műanyag dobozka kikandikált a füle mögül.
Visszasiettem az asztalunkhoz, egy kevés víz a kockás terítőre löttyent, ahogy letettem a kancsót.
– Zsombi, ismered őt? – böktem a srác felé.
– Azt, aki elhasalt a labdán? – Amíg a vizet folyattam a csapnál, Zsombor eltűntette a második adag kaját is. Féloldalasan a srácra pillantva kitört belőle a röhögés. Soma vele vihogott. A gyomrom apróra zsugorodott a hangjuktól.
Leültem, és úgy tettem, mintha nem látnám Reni érdeklődő pillantását. A tenyeremet lopva beletöröltem a nadrágomba.
– Ábelnek hívják – vonta meg a vállát Zsombor. Alig értettem, mit mond, mert közben azzal volt elfoglalva, hogy kipiszkálja a kaját a fogai közül. Ráadásul messze is ült tőlem, és a széke két hátsó lábán egyensúlyozott. Kirázott tőle a hideg. – Az állatorvosnő az anyja, minden nyáron itt dekkolt ő is, de idén már nem fog a kölykökre vigyázni, úgyhogy nem tudom, mit keres itt. Tök jó feladatokat szokott kitalálni sorversenyre, szóval megkörnyékezhetnénk, hátha…
– Mi jobbakat fogunk kitalálni! – jelentette be Soma.
– Hallókészüléke van! – térítettem őket vissza a témához fojtott hangon. Papírszárazzá vált a szám. Zsombor visszadőlt a székkel, és Ábel felé nézett. A fogpiszkáló hangosan reccsent az ujjai között, majd az üres tányérba dobta.
– Ja, lehet. Anya mondott valamit, hogy balesete volt tavaly, és megsüketült. Ki is hagyta akkor a tábort, a mázlista!
Hogy mondhat ilyet? Így? Tényleg ennyire érzéketlen? Felnyögtem.
– Ezért nem hallotta, hogy kiabáltok neki a labda miatt! Meg is sérült… – A nyelvem alig bírta megformálni a szavakat.
– És? – nézett rám Reni.
– Köcsögség volt kiröhögni.
Kétségbeesetten néztem rájuk. Mit nem lehet ezen érteni?
– Csak mert süket? – vágott közbe Soma. – Te is röhögtél rajta! Ezzel mélyre szúrt.
Rossz érzés telepedett rám, mintha a pólóm hirtelen három számmal összement volna. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, és lassan kortyolgattam, de a kellemetlen szorítás ott maradt a mellkasomon.


A könyvet itt tudjátok beszerezni:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.